2021.11.23.
1.
Arra a hírre, hogy az osztrákok bevezetik a kötelező vakcinát 2022 februárjától, és nincs kizárva, hogy máshol is hamarosan, nagyon feszült és ideges lettem. Egy szentmisén egész idő alatt kértem az Urat, védelmezzen minket ettől, hogy ne kerüljön arra sor, hogy kényszerből fel kell, hogy vegyük.
Jézus: Drága gyermekeim, még mindig nem hisztek abban, hogy nektek, akik engedelmeskednek és hűségesek Hozzám, nem fogják tudni beadni a vakcinát? Elrejtelek titeket. Nyugodj meg kislányom. Azoknak pedig, akik tehetetlenül fekszenek a kórházban, vagy kicsi babák, akik nem tudnak védekezni, erőszakkal beadják, nem engedem, hogy ártsanak nekik. Egyszerűen elveszem a hatóerejét az oltószernek.
2.
A jövőről és a viselkedésünkről volt szó.
Jézus: Mivel ismerem a jövőt, előre látom, hogy fogsz viselkedni a szorongattatások alatt.
3.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta: Az ember felőrlődik a tevékenységeiben, csak nem mindegy, hogy miben. Valaki Istent szolgálja, valaki a szokásait, hóbortjait, bűnt, stb. Az ember a szeretetét ebbe öli.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Az ember tevékenységre született, unalmas neki a semmittevés. Ha szereti, amit csinál, akkor egészen beleéli magát, beleadja az összes energiáját. Ezért aztán fontos, hogy milyen tevékenységet választotok. A pozitív tevékenység fölemeli az ember szívét-lelkét. Általa Isten felé halad. A negatív cselekedetek a bűnbe, és a végén a pokolba torkolnak.
4.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus 1-1 helyen természeti katasztrófát akart beindítani a földön az emberi bűnök sokasága miatt, de Luisa kérte az Urat, hogy ne tegye.
Hang: Az embereknek szükségük van rá.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Hang: Az emberiségnek figyelmeztetésre van szüksége.
Érzés: Mi sem kérhetjük az Urat, hogy minden legyen úgy, mint a járvány előtt, és tétlenül nézze, hogy a bűnök tengere csak fokozódik, úgy, mint egy tehetetlen bábu. Ez nem az Úrra jellemző.
Kép: A Mennyei Atya balra fordulva, nézi, figyeli, és irányítja a dolgokat.
Hang: Ez nem a király dolga.
Jézus: A bűn annyira elhatalmasodott a földön, hogy Nekünk, Égieknek nem lehet tétlenkedni, hanem tenni kell valamit. Egyelőre a büntetés itt-ott lesz megengedve, majd egyre kiszélesedik. Sajnos a pandémia, mint megengedett büntetés a gonosz által, nem elég az emberiség ébredéséhez. A legtöbben csak akkor térnek meg, ha a lélegeztetőgépen fekszenek. Akkor végre elgondolkodnak, mit tettek az életükkel, és várják az igazságos ítéletet. A többiek, akik nincsenek ilyen nehéz helyzetben még, változatlanul élik a bűnökkel teli életüket. Ezért Atyám még jobban kiszélesíti a vírus terjedését. És mikor kénytelenek vagyunk belátni, hogy ez még mindig nem elég, megindítjuk Irgalmasságom kiáradását, a Nagyfigyelmeztetést. Itt mindenki fel fog ébredni, a teljesen szokatlan és nagy erejű misztikus beavatkozásra, és végre rengetegen Felénk fordulnak. De azután, a gonosz mesterkedéseire kezdik tudományos alapon vizsgálni e nagy eseményt, és az emberek egy része visszatér ellenségem markába.
5.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus: „A büszkeség bűne olyan borzalmas, mint a léleknek a méreg. Megöli őt.”
Érzés: Hozzátartozik ehhez, hogy ha nagyon ragaszkodunk az igazunkhoz, meg tudja ölni a szeretetet az embertársaink iránt.
Jézus: A vitatkozás bölcsességet igényel az embertől. Aki okos, az először kipuhatolja a társa felfogását, nézeteit, elképzelését, és hagyja, hogy kibontsa. Azután elmondja a saját igazát, de nem akarja erőszakosan rákényszeríteni a másikra. Mert ha így cselekszik, a vitapartner meghallgatja őt, és mérlegelni kezdi a két különböző hozzáállást. Ellenkező esetben, ha alig hagyja beszélni a más véleményen lévőt, ellenszenvet érez magában, és a másik megharagszik rá. Csak az tud ilyen bölcsen vitatkozni, akiben nincsen büszkeség. Aki alázatos.
6.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta: Az a gyermek, aki állandóan az atyja mellett van, ismernie kell az apja természetét, az időt, és az okot, hogy mit mikor tesz. A gyermeknek mindent jól kell mérlegelnie, hogy mikor mit kér, mond, stb.
Hang: Csak annak van tisztánlátása, aki alkalmazkodik Urához.
Jézus: Mint ahogy a gyermeknek ismernie kell apja gondolatait, kívánságait, és aszerint kell cselekednie, úgy ti, teremtmények úgy kell, hogy viszonyuljatok Atyámhoz, hogy igyekeztek mind jobban és jobban megismerni Őt. Ismernetek kell a parancsait, az elvárásait, mert csak így tudjátok helyesen szolgálni Őt.
7.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Luisa egyszer a szentek között találta magát, és látta, mindegyik szent szeret, de mindegyik szeretete különbözik a többiétől.
Gondolat: Azon tűnődtem, hogyan kell ezt elképzelni.
Jézus: A Mennyben a szentek szeretete minőségben és mennyiségben más és más. Aki nagyon sok áldozatot hozott, még életét is feláldozta a szeretetében, annak a legnagyobb a szeretete a szentek között. Dicsősége tündöklik a többi előtt. Annak is nagyon nagy a dicsősége, akiben együttérző szeretet különleges nagy szerepet játszott az életében. Más színezetű, de nagyon tisztelni való annak a szeretete, aki a lelkes tanításával, igehirdetésével sok közömbös lelket megnyert Nekem. Szintén más az olyan szent, aki földi életében folyton csak adott és adott, mindenét elajándékozta. Nagyon nagyra értékelem azokat a szenteket, akik hősiesen vállalták és felajánlották a kisebb-nagyobb szenvedéseiket a földön. Ezekből a példákból láthatod, a szentek szeretete a földön eltöltött idő minőségétől függ.
8.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta: Az Isteni életet is a szeretet tartja fenn: hogy teremtsen, hogy azt fenntartsa, stb.
Hang: A szeretet adja az erőt minderre.
Hang: Szeretet nélkül nincs élet.
Jézus: A szeretet mindenek fölötti érték. Isten hatalmas szeretete teremtette és tartja fenn a világot. Isten szeretete kínszenvedésével és kínhalálával menti meg az emberiséget a kárhozattól. Akiben nincs szeretet, az misztikus értelemben halott. Ugyanis, szeretet nélkül senki sem üdvözül, hanem a kárhozatba hull.
9.
Filmet néztem Nagy Szent Terézről. Egy alkalommal az elöljáróktól egy levelet olvastak fel a nővéreknek, hogy mely szent könyveket kell összegyűjteniük a cellájukban, és el kell égetniük eretnekség címen. Teréz mondta az Úrnak: „Uram, ezentúl Te leszel az élő könyvem”.
Érzés: Ugyanebben a helyzetben fogjuk mi is találni magunkat hamarosan.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Kép: Nagy Szent Teréz előttem áll, és beszél.
Hang: Szomorú.
Jézus: Volt már néhány könyvégetés az egyház történetében. A jövőben is lesz ilyen. Fokozottan olvassátok a Bibliát és a többi szent könyvet, mert az egyházüldözéskor sokat megsemmisítenek közülük. Nagy Szent Teréz nagy tudósa volt a szent olvasmányoknak. Tanította a nővéreit és más felebarátait. Szomorú az Én nagy szentem, mert látja a rátok váró súlyos megpróbáltatásokat.
2021.11.16.
1.
Arról volt szó, hogy szerezzünk-e be napelemes rádiót a káosz időszakára.
Jézus: Drága kislányom, nem hiába mondtam nektek, hogy szabaduljatok meg minden telefontól, internettől, televíziótól, főleg az okostelefonoktól, de mindegyiktől, és Én ezek közé sorolom a napelemes rádiót is. Ez is bajba sodorhat benneteket.
2.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus: „Az ember Isten dicsőségének a tükre”.
Érzés: Nem úgy tükrözzük Isten dicsőségét, ahogy kellene.
Jézus: Minél magasabban jár valaki az életszentség útján, annál jobban tükrözi Isten dicsőségét. Aki alacsonyabb fokon jár, annak nem olyan tiszta, mondhatnám homályos a tükrözése.
3.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Luisa sokat beszélt Jézushoz, mert nem akarta, hogy Jézus megfelelően fenyítse az embereket világszerte. Jézus azt válaszolta Luisának, hogy a szavai megkötözik a kezeit, és nem tud megfelelően büntetni, így mindig az elején vagyunk a dolgoknak.
Gondolat: Úgy kellene imádkoznunk inkább az Úrhoz, hogy adjon erőt elviselni azt, amit ránk mér, nem pedig azt, hogy ne adjon szenvedést.
Jézus: Te kislányom mindig teljes bizalommal fogadod, amit kimérek neked. Ezt a bölcsességet Szentlelkem ültette beléd.
4.
Európát ajánlottam fel az Úrnak.
Kép: Minden dől össze Európa szerte, mint a kártyavár, az épületek is.
Jézus: A rohamosan közeledő jövőt mutattam neked. Ez a romhalmaz főleg Észak- és Nyugat-Európára lesz jellemző. Ott, ahol a bűn a legjobban terjed.
5.
Hang: Nem a legfényesebb jövő áll előttetek.
Jézus: Folytatódnak a járványok, alakul az egységes világuralom, a világegyház, amely a vallások elegye lesz, és mindennek az élén az antikrisztus uralkodik majd. Mindenütt megtorlások, keresztényüldözések lesznek. De ne féljetek, mindenben veletek leszek.
6.
Hang: A föltámadásról kapsz hírt.
Jézus: Már Pál apostol is hirdette, hogy mindenki fel fog támadni. Először az Istenben elhunytak, majd az életben maradottak átváltoznak. Feltámadt testet kapnak. Legvégül pedig a kárhozottak támadnak fel. Míg a jók dicsőségre ébrednek, a gonoszok kárhozatra. Bizony, ez meg fog történni. Az Én dicsőséges második eljövetelem előzi ezt meg.
7.
Hang: Ne kapkodj el semmit.
Hang: Nem szabad elhamarkodni.
Jézus: Sok emberből hiányzik a hit, mégsem szabad elhamarkodni erőszakosan a térítést.
8.
Gondolat: Eszembe jutottak a sikertelenségeim sorozata, veszteségeim, akár anyagi veszteségek is. Nem okolom az Urat, hanem a bölcsességét akarom megérteni.
Hang: Tökéletesen törleszted ezt.
Gondolat: A szívembe-lelkembe akarom vésni, hogy minden, ami sikertelenség is, az Úr akaratából és bölcsességéből származik az én nevelésemre, ezek csak eszközök.
Hang: Ez így van jól.
Gondolat: Az anyagi veszteségeimre is gondoltam, hogy nem tudom, mire adtam ki pénzt.
Hang: Majd odafönt megtudod.
Jézus: Mindenkinek vannak adósságai, de te már törlesztettél veszteségeiddel, sikertelenségeiddel, betegségeiddel. Ezt részleteiben az örök életben fogod meglátni. Nagyon helyesen gondolkodsz, mikor a sok bajért nem okolsz Engem. A szenvedések lelked hasznára válnak.
9.
A védőszentekről volt szó.
Jézus: Jellemző a Szentekre, hogy választanak maguknak a földről egy embert, mellé állnak, és segítik őket a fejlődésben.
10.
Hang: Láthatatlanná teszlek én téged ebben.
Jézus: Azok közé tartozol, akik a jót láthatatlanul teszik. Ezért a jutalmad majd az Égben kapod meg.
11.
Édesapám egy emberről kérdezősködött tőlem, aki korábban élt, hogy ki volt ő, de engem nem érdekelt abban a pillanatban, mert nagyon sietős volt a dolgom.
Jézus: Szeretném, ha ezután egyetlen emberre sem mondanád, hogy nem érdekel, ki volt. Ugyanis Engem és Atyámat minden egyes lélek nagyon érdekel, mindenki fontos Nekem.
12.
Arról volt szó, hogy az ember lelke a földi haldoklás után az Úr elé áll.
Gondolat: Tudatosítani kell magunkban, hogy minden pillanatban az Úr előtt állunk, és akár most kell számot adni Neki tetteinkért.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: Állandóan készenlétben kell lenni, mintha ma kellene találkozni Velem. Így is nagy meglepetés fog érni, amikor Elém kerülsz.
13.
Gondolat: A jó és rossz napról gondolkodtam.
Érzés: Csak akkor rossz a napunk, ha nem vagyunk képesek elfogadni a nap sikertelenségeit. Jó napunk van akkor, ha elfogadjuk a nehézségeket, sikertelenségeket, és a lelki békénk és örömünk megmarad.
Jézus: Azon múlik, hogy jó-e, vagy rossz a napod, hogy milyen mértékben tudod a te emberi akaratodat az Én Isteni akaratomba olvasztani. Ha minden nehézséget, fájdalmat, bosszúságot el tudsz fogadni, akkor a legnehezebb nap is kedves lesz számodra.
14.
Hang: Én nem megyek semmilyen partnerségbe bele.
Jézus: A nem keresztény embereket is szándékomban áll megmenteni, de amíg nem hagyják ott bálványaikat, és nem keresztelkednek meg, nem olvadhatnak bele Egyházamba. Csak a keresztséggel válhatnak gyermekeimmé.
15.
Kép: Valaki megvet egy ágyat, megigazítja a párnát, a takarót.
Jézus: Helyet készítünk neked a Mennyben.
16.
Kép: Füst és köd ereszkedik le a környezetemre, és ezt nézem.
Jézus: A füst nem más, mint zűrzavar, káosz és bűn. Ez kevereg körülötted.
17.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Amikor Luisa zaklatott volt, azt megérezték az angyalok és szentek is, mert annak ellenére, hogy békességet és szeretetet sugároztak Luisa felé, ők nem ezt a békés kisugárzást kapták vissza tőle.
Jézus: Ha nyugtalan a lelketek, ez a lelkiállapot szinte érezhetővé válik mások számára. Más az arckifejezésetek, másak a mozdulataitok. Eltűnik az a kisugárzás, amit Én ültettem belétek. Gondolj erre kislányom, és kerüld az ilyen hangulatokat. Az ilyennel nemcsak magadnak ártasz, hanem a környezetednek is.
2021.11.09.
1.
Egy lelki testvér, ki nem fertőződött még a koronavírusban, azon gondolkodott, hogy a fertőzöttek közé megy, hogy megfertőződjön, hogy természetes úton essen át a betegségen.
Jézus: Ennél a gyermekemnél az, hogy engedelmes, és erős a hite, az egy nagy pozitívum. Viszont nem helyes, hogy Engem, az Istent próbára akar tenni, azzal, hogy akarattal megfertőzteti magát. Ennek még a gondolatával se játsszon. Bízza Rám magát. Történjen vele, amit Én akarok, ne az, amit ő.
2.
Video: 2015-ben a Malaysiai miniszerelnök egy konferencián beszélt az egy világrendről. Arról beszélt, hogy mindenkinek le kell mondania az elveiről, vallásáról, hitéről. Azon ország ellen, amely nem akar engedelmeskedni, mindenféle szankciókat fognak bevezetni. Háborút fognak indítani, hogy megtörjék a népeket, és hatalmuk alá kényszerítsék. Emellett, mindenfélével fogják sújtani az embereket (akár vírusokkal, betegségekkel), hogy legyengüljenek, és ne tudjanak védekezni. A népesség szaporodásába is bele fognak avatkozni különböző módokon, hogy ne legyen sok utód. Természetesen, mivel nagyon sok az ember a földön, 1 milliárdra le akarják csökkenteni a lakosok számát, akár tömegmészárlással is. Egyik nemzet vagy ország sem lesz kivétel.
Kép: Rengeteg vértanú lesz, piros vér folyik, sok papot, hívőt végeznek ki.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Hang: Szent Szívemre ölellek titeket.
Érzés + Gondolat: Az Úr közbelép.
Kép: A Mennyei Atya balra fordulva, nagy ütésre készül.
Kép: Arany fény.
Kép: A nemzetek üvöltve szaladnak szerteszét, de utoléri őket a végzet.
A nyugati országokról beszéltek egyesek, hogy lesz-e jövőjük.
Hang: Lecsapok rájuk. De Távol-Keleten sem lesz egyéb.
Kép: A Mennyei Atya derült arccal ül a trónon, és valamilyen mozdulatot tesz a kezével.
Jézus: Amit ez a miniszterelnök mondott, az benne van az Én üzeneteimben is. Addig nem nyugszik ellenségem, míg az antikrisztus számára létre nem hozza az egységes világhatalmat. Sokféle eszközt felhasználnak erre, és a földön egyetlen nemzet sem menekül ez alól. Az egész világon az egész emberiség olyan romlott és erkölcstelen, hogy Isten, az Én Atyám már nem tudja visszatartani haragját. Ez a világhatalom és világegyház az Ő büntető eszközei. Ti, engesztelők könyörögjetek irgalomért, hogy legalább ez a nagy szenvedés és kiszolgáltatottság terelje Felém a sok közömbös és hitetlen megátalkodottat. Az utolsó kép a Trónon ülő Atyáról azt jelképezi, hogy a győzelem az Ő oldalán lesz.
3.
Gondolat: A rossz helyzet, a globalizmus, amit ránk erőltetnek.
Kép: Jézus jelet ad Övéinek, és előre megy. Nagy tömeg megy utána, többek között én is, mint kicsi gyermek, vidáman, mosolyogva. A körülöttem lévők megtörten, beletörődve, szinte lomhán húzzák magukat lehajtott fejjel, fekete, szürke ruhában.
Jézus: A rátok váró megpróbáltatásokat nem közömbös szívvel nézed. Sok-sok ilyen gyermekem, mint te vagy, összefog a gonosz tervek ellen. Nincs miért félnetek, mert a globalizmus elleni harcban Én megyek elől, és ti követtek Engem. Te, a képen, mint kicsi gyermek szimbolizálod az Én bátor, szent maradékomat. Nem beletörődve és letörve haladsz a tömegben, hanem úgy, ahogy Én kívánom, vidáman, lelkesen és örömmel telve. Így adsz erőt a mögötted támolygó tömegnek. Ezt teszik veled együtt az Én, Engem követő bátor engesztelőim.
4.
Kép: Egy ősz férfi arca, melyet felhők vesznek körül, gyönyörű, vidám arc, mondott nekem valamit.
Jézus: E nehéz harcban a Mennyei Atya sugározza belétek az erőt. Ő látja, hogy a harc győzelemmel végződik. Ezért sugárzik az örömtől.
5.
Érzés: Az Úr eddig is készített fel az eseményekre, de most mintha komolyabban, konkrét célokkal, dolgokkal.
Hang: Most újabb felkészülési időd ez.
Jézus: Mivel közeledik az antikrisztus uralma, és az ellene való harc, most már konkrétabban készítelek fel erre az ütközetre. Ez egy újabb szakasza a felkészülésednek.
6.
Gondolat: A mai változó világ.
Érzés: Most ki kell használni minden alkalmat, amit az Úr elénk ad. Ez a kor fog minket valóban szentté formálni, mert most mutatkozik meg, hogy mit tanultunk meg az Úrtól, és hogy mennyire vettük komolyan a szavait.
Jézus: Mikor majd bekövetkezik az antikrisztus és a hamis próféta egész földre kiterjedő uralma, akkor fog eldőlni, hogy mennyit ér a hitetek, a vallásotok. Itt majd alkalma nyílik minden Engem szerető gyermekemnek, hogy valóban áldozattá tegye magát. Aki csak divatból, vagy színlelésből gyakorolta a vallását, az akkor majd gyáván meghunyászkodik, és nem képes Engem, az igazi Krisztust követni.
7.
Gondolat: A rossz idők, mik előttünk állnak.
Hang: Alázatossá teszem szívedet ezért.
Érzés: Az Úr begyakoroltatja velem, hogy figyeljek Rá, és úgy cselekedjek.
Hang: Azonnali megoldásokba kezdek veled.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Mivel az előtted álló nehéz időben sok megaláztatás fog érni, szükséged lesz arra, hogy ezeket alázatosan elfogadd. Ebben majd segítek neked. Nem hagylak magadra az egyre nehezebb időben, mindig meg fogom mondani, hogy hogyan old meg a problémákat.
2021.11.02.
1.
Halottak napján egy temetőben szentmisét tartottak, amelyen én is részt vettem. A hívők között megakadt a tekintetem egy fogyatékos férfin, aki egy tolókocsiban volt teljesen lekötözve. A végtagjai görcsös állapotban voltak. Teljesen ki volt szolgáltatva a kísérőjének, csak forgatta a fejét, és időnként mosolygott.
Gondolat: Ő egy hatalmas engesztelő, kinek lelke beteg testének börtönébe van bezárva. Nem tud mozogni, nem tud tevékenykedni, nem tud karriert építeni, mint mi egészségesek.
Mivel egy hatalmas feszület előtt álltam a temetőben a szentmise alatt, Jézus keresztre feszítettségén is tűnődtem, hogy Ő sem tudott megmozdulni.
Érzés: Mi épek fel sem tudjuk fogni azt a kegyelmet, hogy az Úr adott nekünk szabadságot akaratban, tevékenységben.
Gondolat: Kértem az Urat, hogy segítsen kizárólag jó célokra használnia szabadságomat, a szabad mozgásomat, és azt, hogy nem vagyok teljesen kiszolgáltatott állapotban.
A szentmisén a szentáldozás alatt nem tolta a pap elé senki a fogyatékos embert, de a pap sem jött hozzá, hogy megáldozzon, így kértem az Urat, Ő Maga áldoztassa meg e szegény férfit.
Kép: A férfi lelke térden állva, teljesen egészségesen, balra fordulva, nagy tisztelettel fogadta a Szentostyát, nyelvre. Az Úr áldoztatta meg őt.
Jézus: Milyen ritkán jut eszébe a teremtményeimnek, hogy hálás lehet Nekem és Atyámnak, hogy egészséges testet kapott Tőlünk. Bizony van olyan, aki a kezeit, a lábait, a szemét, az értelmét rossz dolgokra, bűnös dolgokra használja fel. Örömmel látom, hogy jó célra használod az egészségedet. Ennek a fogyatékos fiúnak, ha az értelme beteg is, de a lelke teljesen egészséges. Ezt mutattam neked a képen.
2.
Egy kis csoport tagjai az új misekönyv bevezetéséről beszéltek nekem, és attól tartottak, hogy az átváltoztatás szövegében is csorba esik, így az Úr el fog minket hagyni.
Érzés: Most még apróbb változtatások vannak benne, túl hirtelen lenne, ha a mostani átváltoztatás szövegét teljesen megváltoztatnák. Arra később fog sor kerülni.
Jézus: Az a kis csoport helytelen következtetést von le az új misekönyv közeli használatáról. Még nincs itt az ideje annak, hogy nagy kár érje a liturgiát.
3.
Hang: Én a templomban többet sírok, mint amennyit láttok.
Jézus: Ezekben a végső időkben egyre bánatosabb a Szívem, látva teremtményeim jövőjét. Ezért sokat sírok az Én szent áldozatom alatt, ha ott vagy, ha nem.
4.
Hang: Én itt szeretnék lenni, én itt szeretnék maradni ebben a lakásban.
Kép: Egy kislány jobbra fordulva.
Hang: Rejtetten.
Hang: Nem tudom eldönteni ezt benned…
Jézus: Nagyon közelednek az ígért események. Egyre többet beszélnek a vakcina kötelezővé tételéről. Figyelek a te akaratodra, vágyaidra, de még nem döntöttem el, hogy hol és hogyan fogok vigyázni rád.
5.
Érzés: Oda kerülök, hogy nem tudom magamat ellátni élelmiszerrel.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Hang: Már hogyne segítenék Én neked.
Kép: Fény.
Hang: Soha nem hagylak téged élelem nélkül.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Hang: Én gondoskodom rólad ezért.
Hang: Kenyérszaporításban lesz részed.
Jézus: Hamarosan elérkezik az idő, mikor még élelmiszert sem vásárolhatnak az oltatlanok. Ne aggódj, Én mindenre megoldást találok. A lényeg, hogy egy kicsit mindenféle élelemből tarts otthon magadnak. Nálam nincs lehetetlen, nem szenvedsz majd hiányt semmiben.
6.
Felajánlom a veszteségeimet.
Hang: Megtapasztalom benned ezt.
Jézus: Megelégedetten látom, nem keseredsz el, ha valami veszteség ér, hanem azonnal hasznosítod. Lelkeket mentesz ezzel.
7.
Az a hír járta, hogy lehetséges, hogy be kell zárni egy templomot Budapesten anyagi hiány miatt. Kitettek egy perselyt is adományokra, amelybe én is dobtam egy keveset.
Jézus: Az adományoddal támogatni akartad a templomot az anyagi nehézségei miatt, de ez csak csepp a tengerben. Sok gyermekemre lenne szükség, akik hasonlóan gondolkodnak, mint te, és megtöltik a templomot. Akkor nem lenne szükség ilyen radikális lépésre.
8.
Hang: Ezt nem kényszerből hoztuk a piacra.
Érzés: Minden apró mozzanat, másokkal való beszélgetés csiszol, lök előre az életben.
Hang: Még sokat meg kell beszélni veled.
Jézus: Ha ti gyermekeim túl sokat fordultok magatokba, és kerülitek a felebarátotokat, valahogy eltompul a lelketek. Hajlamosak lesztek magatokkal foglalkozni. Csak a saját gondolataitok körül forogtok, de ha jó beszélgetőtársra találtok, egymás lelkét fejlesztitek, gazdagítjátok. Arra is szükséged van természetesen, hogy Velem is sokat beszélgess.
9.
Egy lelki testvér elmondta nekem milyen sokat bántják. Tanácsoltam neki, hogy ezt a folyamatos megaláztatást ajánlja fel az Úrnak vezeklésként, akár a Purgatóriumi szenvedés helyett is.
Jézus: Értékelem benned, hogy arra bíztattad, hogy ezt a lelki szenvedést hasznosítsa. Sok lelket szerezhet ezzel Nekem.
10.
Evangéliumban olvasták fel a szentmisén: Az Atya megadta a Fiúnak, hogy Önmagában éljen.
Kép: Mi teremtmények, angyalok, emberi lelkek, mind Istentől függünk, az Ő fényét isszuk, Ő táplál minket.
Kép: A Mennyben nekünk is lesz fényünk, ragyogásunk, ami a lényünkből indul ki, amilyenné fejlődtünk Isten segítségével a földön, ami visszasugárzik Istenre. Isten szintén megvilágít minket a Mennyben, így a két fény egymásba olvad, felerősítik egymást.
Jézus: Az igaz, hogy minden teremtményemnek van szabad akarata, és ezt felhasználja élete folyamán, de nem önmagában él, hanem Isten kegyelméből. Annak mértékében, ahogyan élte a földön a szeretetet és a hitét, úgy részesül majd a Mennyben üdvössége fényében. Ezt a ragyogást Istentől kapta, és ezzel a fénnyel szinte beleolvad az Ő dicsőségébe, és növeli azt.
11.
Hang: Megmásítom a nevedet erre.
Jézus: A nevedet nem árulom el, majd csak ha ott leszel Velem a Mennyben.
12.
A Szentháromságra gondoltam.
Jézus: A Szentháromságnál nincs ragyogóbb, tökéletesebb és szeretetre méltóbb.
13.
Hang: Hosszú utat teszel meg ezzel.
Jézus: Lelked tisztasága nem egyik óráról a másikra alakul ki, hanem hosszú és kemény munkával, Istenbe vetett bizalommal, lemondással és engedelmességgel.
14.
Hang: Egyetlen egy szavadra várok én.
Kép: Jézus fehér ruhában, áldásra van téve a keze.
Jézus: Ez a szó, bármit is kérek tőled, a te „igen”-ed legyen.
2021.10.26.
1.
Az október 23.-i ünnepen a miniszterelnök mondta: Elsöpörték a szocialistákat.
Hang: Vérbosszú jön.
Jézus: Bizony a baloldal bosszúra készül. Hogy ha ők nyernék a választásokat, a nagy számonkérés következne. Ha pedig veszítene, nagy ellenállásban törnének ki. Káosz nélkül nem ússza meg a magyar nép. De ne féljetek, veletek leszek és vigyázok rátok.
2.
Arról gondolkodtam, hogy a következő választáson a kormány győzzön, ezt az Úrnak akarnia kellene.
Hang: De ezt nektek is akarnotok kell.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Hogy ha a hit megerősödne magyar gyermekeim szívében, a sok ateista megtérne, nagy esély lenne arra, hogy a kormány nyerné el a hatalmat újra. Tehát, rajtatok magyarokon múlik, hogy mi fog történni.
3.
Egy videot néztem a Nagyfigyelmeztetésről.
Hang: Csodálatos jel lesz számodra ez.
Jézus: Nem mindenki fog örülni a Nagyfigyelmeztetésnek, megijednek, és sokan meg is halnak. De az olyanoknak, mint te, csodálatos, ujjongó érzés lesz találkozni Velünk, az Égiekkel.
4.
Egy videot néztem a Nagyfigyelmeztetésről, melyben mondták: Kis Egyházat alkot az Úr, amely a Mennyei Atya kívánsága és Jézus Szent Szíve szerint fejlődik.
Kép: Jézus arca.
Jézus: Az Én igaz kis Egyházam a szent maradékomból fog megépülni. Atyám és Én irányítjuk majd ezt a kis Egyházat, a tetszésünk szerint.
5.
Hang: Egyes nemzeteket kipusztulás fenyeget.
Jézus: Azok a nemzetek fognak kipusztulni a végső időkben, akik a legszörnyűbb, legundorítóbb bűnöket követték el. (Abortuszok, gender ideológia, gyilkosságok.)
6.
Az új osztrák kancellár a járvány terjedése miatt elrendelte: aki nincs beoltva, az nem mehet ki az utcára sem.
Kép: Jézus jobbra fordulva.
Hang: Nagy meglepetésben lesz részetek.
Jézus: A kormányok fokozatosan haladnak az oltás kötelezővé tétele felé. Először csak az oltási igazolvány felmutatásával mehetnek ide-oda az emberek. Később, a nem beoltottakat nemcsak a munkától tiltják el, hanem az élelmiszerbeszerzésektől is. Helyenként, mint pl: Ausztriában az utcára se léphetnek ki a nem beoltottak. Ezt követi aztán az elkülönítés. Összezárják őket, nem mehetnek ki, és nem látogathatják meg őket. De ne szomorkodjatok drága engedelmes gyermekeim, mert akkor kezdem ígéreteimet beváltani.
7.
Gondolat: Sorban halnak meg az ismeretségi körből az emberek, nemcsak idősek, hanem fiatalabbak is. Mint kiderült, mindannyiuk felvette az oltást.
Érzés: Nekem, illetve nekünk, akik itt maradunk a földön, tovább kell vinnünk a hitet.
Hang: Megerősödve.
Jézus: Az engedelmesekre vigyázok, mert fontos feladatot adok nekik, amit csak élve lehet elvégezni, mások hitének erősítését. Ezt a tudatot, hogy neked ezért kell élni tovább, Én ültettem beléd.
8.
Hang: Zsákruhába öltöztetlek téged.
Jézus: Ebben a romlott világban a bűnbánat ruhájában kell járnod, hogy példát mutass másoknak.
9.
A családfára gondoltam.
Hang: Gyógyító kilencedet végezni ezért.
Jézus: Terjeszd az engesztelők között, hogy elhunyt őseitekre úgy emlékezzetek, hogy segítsetek nekik a tisztítóhelyről való szabadulásban, és családfátok élő tagjaiért is könyörögjetek, hogy térjenek meg. Tanácsolom a kilencedet értük.
10.
Hang: Kiűzöm belőled ezt.
Hang: Megszabadítalak Én téged ettől.
Jézus: Röntgenszemeimmel belelátok a lelked mélyébe, és különböző félelmeket találok benne. Ezt ellenségem ülteti beléd. Mondd el magadért a megszabadítás rózsafüzért. Én meghallgatom, és kiűzöm belőled az oktalan félelmet.
11.
Hang: A lélek imája.
Jézus: Legtöbb gyermekem a szóbeli imát ismeri, és csak beszél és beszél, és nem tud megállni. Erre is szükség van, de megvan ennek a határa. Elérkezik a lélek oda, amikor nincs szükség szavakra, és csak a szíve, az érzelmei működnek, és tartják a kapcsolatot Velem. Ez a lélek imája, más szóval a szívima. Ilyenkor átölelem a lelkét, és betöltöm egészen az Én Isteni szeretetemmel. Ő pedig lángra gyullad Irántam. Van olyan eset is, amikor ellenségem megszakítja az imát és eltereli a figyelmet. Ez esetben, ha tudjátok folytassátok és győzzétek le a kísértést.
2021.10.19.
1.
Különböző ijesztgetésekről volt szó a közeljövővel, és a távoli jövővel kapcsolatban, ami félelmet keltett bennem.
Érzés: Jobb az úgy, ha az Úr nem mondja meg előre, hogy mi vár rám és ránk, mert akkor elfutnék, és nem vállalnám az előttünk álló nehézségeket.
Kép: Az Úr Jézus balra fordulva néz lefelé.
Jézus: Szeretném kislányom, ha egészen Rám hagyatkoznál a jövőt illetően, ha különböző ijesztgetéseknek nem ülnél fel. Mitől is félnél, amikor gondoskodom rólad? A jövőt bizony eltakarom mindenki elől, mert ha tudná, hogy mi vár rá, pánikba esne. A kép azt mutatja, hogy minden lépéseteket figyelemmel kísérem.
2.
Azt a hírt újságolták el nekem, hogy az oroszok és a kínaiak szövetséget kötöttek egymással.
Hang: Mi szövetséget kötünk egymással.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Hang: Ti Keresztény ország maradtok mindvégig.
Hang: Szívem népe vagytok ti.
Nagy meglepetésben lesz részed.
Jézus: Sok engesztelőm lelkesen imádkozik, hogy keresztény Magyarország legyetek és maradjatok. Ne féljetek kicsiny népem, meghallgatlak benneteket. A meglepetés ideje egyre jobban közeledik.
3.
Az antikrisztusi korról olvastam: Nagyon nagy lesz az üldözés a keresztények között. Jutalmat is kapnak azok, akik üldözik a keresztényeket. Ennek következtében csak egy maroknyi csapat marad, akik az Urat követik, de az Úr egyértelműen olyan különleges és nagy erősítést ad nekik, hogy szembe mernek szállni üldözőikkel. Többek között az Úr megjelenik egyesek előtt. Mivel az Úr nem gépeket teremtett, hanem embereket. Akik nem gombnyomásra működnek, hanem szabad akarattal rendelkeznek, így, akármilyen nagy a nyomás, az utolsó döntést az embereknek kell meghozni, hogy kit akarnak követni: Istent, vagy az antikrisztust.
Jézus: A legnagyobb próbatétel az antikrisztus idejében lesz. Akkor majd kiderül mindenki állásfoglalása. Ti, a szent maradék megerősítést kaptok Tőlem. Csodálkozni fogtok, hogy milyen sok ember részesül majd nagy kegyelemben. Sokan megkapják a látás, hallás, gyógyítás kegyelmét. Sokan láthatatlanná válnak az üldözések alatt. Ettől a nagy megerősítéstől könnyű lesz döntenetek, hogy a jó, vagy a rossz mellé álljatok. De jaj az ingatagoknak, a gyáváknak, a szolgalelkűeknek, akik majd saját érdekeiket nézik. Az antikrisztus mellé állva a sátán rabszolgáivá lesznek. Már most imádkozzatok értük.
4.
Egy pap arról prédikált, hogy Avilai Szent Teréz nővérei szegénységben éltek, de nem meggyőződésből, hanem kényszerből, és ez nem igazi áldozat.
Érzés: Az Úr különböző megvonásokat tesz az életünkben, ha önmagunktól nem vagyunk képesek ezeket megtenni. Ennek is van értéke. De ha mi önmagunktól élünk lemondásban, annak nagyobb az értéke, mert a mi szabad akaratunkból származik ez.
Jézus: Irántatok érzett szeretetemből időnként megengedem, hogy valami szenvedés, vagy baj érjen benneteket, amit kénytelenek vagytok elviselni. Ezt csupán azért teszem, hogy csiszoljam a lelketeket. Tehát, számotokra ez értéket jelent. De még nagyobb értéke van, és lelki haszna az olyan szenvedéseknek és áldozatoknak, lemondásoknak, amit saját szabad akaratotokból vállaltok.
5.
Avilai Szent Teréz búcsúmiséjén semmit nem értettem, ami elhangzott.
Kép: Jézus jobbra fordulva lefelé néz, és figyel engem.
Érzés: Ez is egy próbatétel, ha a misén semmit nem értek, hogy a gondolataimban mivel foglalkozom.
Jézus: Az ilyen lehetőséget az áldozathozatalra Én szoktam adni neked. Hogy nem hallottad rendesen a szentbeszédet, az egy áldozat volt részedről.
6.
Gondolat: Nem tudunk mindent elimádkozni egy nap, így választanunk kell, hogy melyik ima fér bele az időbe.
Jézus: Az Én engesztelőim sose lamentáljanak, ha nem fér bele az időbe valamelyik imájuk. Az egyáltalán nem számít Nekem. Egy a fontos, hogy ne csak szóbeli imákat szajkózzanak megállás nélkül, hanem hagyjanak időt a Velem való elmélyült szívimára, a szemlélődésre.
7.
Az irgalmas időszak jutott eszembe.
Hang: Irgalmamban részesedsz.
Érzés: Annak ellenére, hogy folyamatosan közeledünk a szorongattatás időszaka felé, mégis, a földi életünk mindvégig az irgalomról szól, pláne, ha az Úr irgalmát kérjük. Amikor az ember meghal, a lelke már az igazság szerint kerül arra a helyre, amit kiérdemelt.
Jézus: A te kis életedben is voltak foltok, amelyek miatt te is irgalomra szorulsz. Az Isteni Irgalomnak soha nincs vége. Minél nagyobb szorongattatásban éltek, annál inkább érvényesítem az irgalmas szeretetemet.
8.
Olvastam egy idézetet: „Járuljatok az Úrhoz és megvilágosultok, és a ti orcátok meg nem szégyenül.”
Kép: Amikor az Úr mellett tartunk ki, a világ leköp, mert nem vagyunk elég rugalmasak. De amikor az Úr elé kerülünk, az Úr megjutalmaz kitartásunkért, és nem kell szégyenkeznünk Előtte tetteinkért.
Kép: Egy gyémánt.
Jézus: Arról lehet felismerni, hogy az Enyémek vagytok, hogy a világ nem fogad be benneteket. Érthetetlennek, naivnak, hiszékenynek neveznek, és e szavakkal megszégyenítenek. Én, a ti Istenetek visszájára fordítom ezt, értelmeteket és szíveteket megvilágosítom, hogy e sérelmeket lerázzátok magatokról, és ha majd Elém kerültök életetek végén, gyémántként fogtok ragyogni a szememben.
9.
Hang: Te az Én fegyverem vagy.
Jézus: Fegyverem vagy, mert legyőzöd ellenségemet.
10.
Hang: Nagy alázat.
Jézus: Ugye tudod, hogy alázattal van kikövezve a Mennyország felé vezető út?
11.
Egy pap arról prédikált, hogy templomban áldozatot mutatnak be, ahol nem, az csak imaház, vagy zsinagóga.
Jézus: Az épületet, ahol szentmise folyik, az Én áldozatom teszi templommá.
12.
Hang: Mindez napirenden lesz.
Jézus: A Nagyfigyelmeztetés után az egész világon napirenden lesz a bűnbánat és a szentgyónás.
13.
Hang: Nem is kaphatsz itt fönt…
Jézus: A Mennyben a szenvedésre már nem lesz lehetőséged, ezért használd ki a földi élet szenvedéseit, és ajánld fel ezeket nemes célokra.
14.
Hang: Rózsakoszorúm.
Kép: Jézus fején rózsakoszorú van, lefelé néz, látszik az arcán, hogy szenved.
Jézus: A rózsakoszorút az engesztelők helyezik a fejemre, de a szenvedést, a szomorúságot a megátalkodottak okozzák.
15.
Hang: Nem törtem el, nem törtem össze ezt.
Jézus: Türelmes Isten vagyok, nem töröm össze a hűtlen, bűnös lelkeket, ha bocsánatot kérnek.
2021.10.12.
1.
Érzés: A templomban az Úr uralkodik rajtam, befed erejével, de amikor eltávolodok, kevésbé érzem ezt, és mindenféle gyengeség és gyarlóság a felszínre kerül.
Gondolat: Most milyen jó helyzetben vagyunk, hogy minden nap lehetőségünk van elmenni a templomba, de amikor majd megvonják a mindennapi áldozatot, és nem tudunk templomba járni, akkor leszünk csak nehéz helyzetben, akkor lesz az igazi próbatétel.
Jézus: Drága kislányom, most el se tudjátok képzelni, hogy milyen hiányérzetetek lesz, amikor majd eljön az idő, hogy számotokra megszűnik a liturgia, a szentségimádás, a közös imák. Ezek arra valók, hogy erősítést kapjatok Tőlünk, Égiektől. De ne féljetek gyermekeim, mert ebben a nehéz időben gondoskodni fogok rólatok. Lehetővé teszem majd, hogy apró kis közösségeitek legyenek a rejtekben, és legyenek összekötő emberek, akik az egyes búvóhelyeket egymáshoz láncolják. Gondoskodom arról is, hogy legbátrabb fiaim minden ilyen rejtekhelyre eljussanak.
2.
Gyónásra vártam, bátortalanság és félelem kerülgetett.
Kép + Érzés: Az Úr balra néz, és figyeli, mennyire őszintén vallom be bűneimet, hiszen Ő mindent tud rólam.
Jézus: Az természetes, hogy a szentgyónáskor minden szavadat hallom és figyelem.
3.
Hang: Amennyit vállalni kell.
Kép: Templomban emberek állnak a padban, majd egyszerre mind letérdel. Legelöl áll a fatimai Szűzanya, szintén az oltár felé fordulva, imára van összetéve a keze, és arany glória van a feje körül.
Jézus: A jó kereszténynek tudatosan vállalnia kell vallása külső és belső gyakorlását. A külsőt jelentik a szentmisék és egyéb liturgiák, a Szentségimádás, a letérdelések és felállások, az imák, énekek közös mondását, a belsőt jelentik az áldozatok, a jócselekedetek, és az otthoni szívimák a csendben.
4.
Gondolat: Nem mindenkivel tudjuk megosztani minden gondolatunkat, nem tudjuk mindenkivel megosztani hitünket. Vannak, akik bátran beszélnek az Úr üzeneteiről mindenkinek, annak ellenére, hogy egyesek nem fogadják el azokat, és nem tudják őket magukévá tenni.
Jézus: Szép és jó tulajdonság a bátorság, de nem arra való, hogy válogatás nélkül saját meggyőződéseteket egyes üzenetekről mindenáron elfogadtassátok engesztelő társaitokkal. Lehet, hogy igazatok van ebben, vagy abban, de tiszteletben kell tartanotok a másik testvér véleményét. A világiakkal pedig nincs semmi értelme az Égi üzenetekről beszélni. Ne dobáljatok a sertések elé kincseket. Mérlegeljetek, kivel lehet megosztani a legmélyebb igazságokat.
5.
Olvastam: Mária Natália nővér: Jézus: „Csakis az igazak engesztelése miatt tartom fenn a világot.”
Érzés: Nemcsak engesztelő imát kell végezni, hanem igaz módon is kell élni.
Hang: Igaz módon élni, az az engesztelés.
Jézus: Sok gyermekem tévedésben van, mert azt hiszi, hogy ő akkor jó engesztelő, ha éjt nappallá téve, szinte megállás nélkül mondja a sok szóbeli imát. Persze ennek is van haszna, mégpedig a lélekmentés. De ne arra törekedjetek engesztelők, hogy mindenáron minden betervezett ima meglegyen. Inkább az legyen a célotok, hogy a nap folyamán minél több áldozatot hozzatok, minél több embert megvigasztaljatok, és minél több segítséget nyújtsatok a rászorulóknak. Ezt még kiegészítem azzal, hogy ne húzódozzatok a szenvedéstől, hanem önzetlenül ajánljátok fel a lelkekért. Ez az igazi engesztelő, aki így él.
6.
Olvastam: Mária Natália nővér: Jézus 1944-ben mondta: „A világ ¾ részét a Nekem szentelt lelkek bűnei miatt éri a háború borzalmas büntetése.”
Gondolat: Most nyilvánosabbá válnak egyes felszentelt papok, püspökök, bíborosok bűnei, most mit várhatunk?
Hang: Világégés lesz.
Jézus: A történelem bármely időszakát tekintem, a Nekem szentelt gyermekeimnek: fiaimnak, a papoknak, püspököknek, szerzeteseknek, szerzetesnőknek nagyon nagy felelősségük van, most is, a végső időkben. A pásztorokra bíztam, hogy vezessék a nyájat. Sajnos nem mindegyik teszi ezt lelkiismeretesen, bűn nélkül. Ezért nem csak nekik kell felelni, hanem sajnos teremtményeinknek is, szinte mindannyiuknak. Sajnos, a hívek keveset hallanak Rólam, az Én áldozatomról, a bűnökről, és azok következményeiről. A pásztorok nem beszélnek a tisztítóhelyről és a kárhozatról. Van, aki tagadja a poklot. Ezzel aztán gyermekeim lelkiismerete elalszik. Járnak a templomba, gyónnak, áldoznak, és közben mocsokban élnek, a különböző bűnös kapcsolataikban. Kinek a felelőssége a keresztények hanyatlása? Bizony felszentelt gyermekeimé.
7.
Olvastam: Mária Natália nővér: Jézus: „A megtisztulás eredményeképpen az emberiség olyan tisztaságban és szépségben fog élni, ahogyan az Atya az első embert megteremtette.”
Érzés: Ez az Új Világról szól, mely egyenlő a Paradicsommal. Visszahelyezi az Úr az embert abba az állapotba, amit eredetileg kigondolt Ádámmal és Évával kapcsolatban.
Gondolat: De mi ettől még nagyon távol vagyunk, rettenetes nagy tisztulásra van szükségünk, hogy abba az állapotba kerüljünk. Ezért, már most kell minden erőnkkel törekedni a tisztaságra, minden gyarlóságunk ellenére.
Jézus: Atyám végtelen szeretetében, miután megtisztultatok, a soha nem látott Új Világgal ajándékoz meg benneteket. Megérdemlitek? Nem, de Istennek nincs lehetetlen. Ő mindenkit hófehérre tud mosni. Engesztelők, ez a ti időtök lesz, hogy előkészítsétek felebarátaitokat erre a tisztulásra.
8.
Olvastam: Mária Natália nővér: Jézus: „Amint a megváltás a betlehemi istállóból indult, úgy fog elindulni Magyarországról nagy művem: a bűnök eltörlése, a lelkek megszentelése, a sátán letaszítása”.
Érzés: Ez nemcsak arról szól, hogy Magyarországról indul ki az engesztelés, hanem Magyarországon meg kell, hogy maradjon az igaz hit, amikor a Vatikánban, Nyugaton, és az egész világon összeomlik az igaz hit.
Gondolat: Magyarországon jelenleg kb. 10 millió magyar lakost tartanak számon. Az igaz, sokan kereszténynek vallják magukat, de kevesen járnak templomba. Azok közül még kevesebben járnak minden nap templomba, közülük is kevesebben vannak az engesztelők, szinte csak egy maroknyi csapat. Csak az Úr tudja, mennyi közülük is az igaz engesztelő. Ez a maroknyi csapat vállát terheli az egész világ sorsa. Szűzanya segítsége nélkül semmit sem tudunk tenni.
Kép: Magyarország területe mintha magasabban állna nagyobb fényben, míg a többi ország, pl: Nyugat-Európa feketében van sok törmelékkel, leégett területekkel, pusztulás látszik, füst száll fel az Égig. Magyarországon békesség van.
Jézus: Gondoljatok bele kicsiny magyar népem, hogy mekkora megtiszteltetés számotokra, hogy a megváltás beteljesedése belőletek fog kiindulni. Nemcsak az engesztelés, amelyről szoktatok beszélni, hanem a magyarok megtérésével kezdve, a romlott nyugat-európai országokon keresztül az egész világon megindul a megtérés, és Édesanyám eltiporja ellenségemet, a gonoszt. Mindez belőletek indul ki kicsiny magyar népem. Higgyetek ebben. Így terveztem, és ez meg is fog valósulni. Ezt mutatom neked a képen.
9.
Olvastam az antikrisztus idejéről: „Akkor már különösen heves lesz a jó és a rossz közötti küzdelem, mert a vég órája mindig közelebb kerül, és a szellemek szétválasztásának végbe kell mennie az ítélet napjáig. Ez a szétválás csak akkor történhet meg, ha az emberek komolyan válaszút elé kerülnek, és Istent vagy elismerik, vagy letagadják. Ez a kérdés döntésre kényszerít, Isten ellenfelének szemmel láthatónak kell lennie.”
Érzés: Úgy tűnik, ettől még messze vagyunk.
Hang: De minden hirtelen bekövetkezik, bekövetkezhet.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Érzés: A szellemi szétválasztódás jelen van ma is, de még nem olyan drasztikus mértékű.
Hang: Visszafordíthatatlan.
Kép: Irgalmas Jézus.
Hang: Őrködök felettetek ezért.
Gondolat + Kép: Egyes vértanúk nem lesznek részei mindvégig ennek a harcnak, előbb éri őket a mártírhalál.
Jézus: Az antikrisztus megjelenésével, amikor megmutatja igazi gonosz arcát, az embereknek választaniuk kell. Aki hisz neki, bízik benne és rabszolgájává válik, elfogadja hamis ajándékait, az lelkét eladja a sátánnak. De gyermekeim kisebbik része szembeszegül vele, nem engedelmeskedik, és rejtekbe vonul. Ott gyakorolja vallását. Most már mindenki színt vall, és választ az antikrisztus és Köztem. Ennek a szétválasztódásnak meg kell történnie, és akkor már a helyzet visszafordíthatatlan. Kicsiny engesztelő csapatom, még ebben a legnehezebb időben sem kell félnetek. Veletek leszek. A vértanúknak pedig óriási bátorságot adok. Dalolva mennek a halálba, mint a walesi bárdok.
10.
Hang: Nekem mindenki nulla lenne…
Jézus: …ha nem Én lennék maga a Szeretet.
2021.10.05.
1.
Olvastam: A Nagyfigyelmeztetés után csak rövid idő lesz a térítésre, mert ahogy a világ visszaáll, az emberek újra visszatérnek a tévhithez.
Hang: Elég idő lesz minderre.
Jézus: Csak akkor lesz időtök a térítgetésre, ha nem pazaroljátok el az időt. Bizony lesznek olyan emberek, akik a hazudozásoknak hisznek. Szükségük van arra, amit saját szemükkel láttak, azt ti, az Én követőim megerősítsétek bennük.
2.
Olvastam: Maria Valtorta: A betániai Lázár haláltusájakor kikiáltotta testvére, Mária Magdolna bűneit, amely nagy fájdalmat okozott Máriának. Mária nagy fájdalommal a szívében panaszolta el ezt Jézusnak, mire Jézus ezt felelte: „Isten megbocsátott neked, és elfeledte múltadat. Lázár lelke is megbocsátott, és elfelejtett mindent, el akart felejteni mindent. Az ember azonban nem volt képes mindent elfelejteni. S amikor a test átvette az uralmat a haláltusa idején, az akarat ellanyhult, s ekkor az ember beszélt.”
Kép: Irgalmas Jézus.
Érzés: Ugyanezzel küzdök én is, sokszor eszembe jutnak a régi rossz emlékek, holott legszívesebben elfelejteném őket.
Hangom: Hogy tudok ez ellen küzdeni?
Hang: Nagyon nagy akarattal cselekedhetsz ez ellen.
Gondolat + Érzés: Azzal tudunk harcolni, hogy soha nem hánytorgatjuk fel a múltat, hogy ne emlékezzünk rá. Mivel a fizikai agyunk információkat, emlékeket tárol, ha emlékeztetjük dolgokra, nem engedjük az emlékeket elhalványodni. De ha nem gondolunk rájuk, hanem szép dolgokkal foglaljuk le magunkat, a rossz emlékképek elhalványodnak, és egy idő után el is tűnhetnek.
Jézus: Az emberi gyarlóságot mutatja Lázár példája. Amíg él és benne van a lelke a testében, addig képes emlékezni minden bántásra, sértésre. De ha megszabadul a test béklyójából, már senkire nem tud haragudni. Nem foglalkozik az élők hibájával. Te is így leszel egyszer majd kislányom. Minden erőddel arra törekedj, hogy ne gondolj a múltra. Hessegesd el a felhánytorgatásokat is. Hívj Engem segítségül, hogy töltsem meg a szívedet megbocsátó szeretettel.
3.
Gondolat: Olykor mekkora kínt okoz az, hogy dolgokról és szeretteimről le kell mondanom.
Hang: Én nagyon jól tudom, Én nagyon jól ismerlek téged.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Hang: Áldott légy ezért, hogy nem hagytál el Engemet.
Kép: Mennyei Atya mosolyog, áldásra van téve keze.
Hang: Hasonlóvá teszlek Magamhoz.
Kép: Én, mint kislány állok a Mennyei Trónnál, és csodálattal nézem a Mennyei Atyát.
Gondolat: De a mostani földi élet és feladat jutott eszembe.
Kép: Jézus a keresztet hordozza jobbra fordulva félig ruhátlanul, piros palást csak félig takarja mellkasát.
Hang: A szenvedésnek ideje ez… a szenvedésé.
Kép: Arany fény.
Jézus: Némelykor csüggedten gondolsz arra, hogy mi mindenről és mindenkiről le kell mondanod. Ismerlek erről az oldaladról. Persze, nem érdemes ezért szomorkodni, mert sok-sok érdemet szerzel ezekkel a lemondásokkal. Minél több dologról mondasz le, ami neked kedves, annál jobban hasonlítasz a Mennyei Atyához. Azt akarja, hogy tökéletes légy. Ez a szenvedés ideje. Már régen tart nálad, de a java csak ezután következik, a nagy megpróbáltatások alatt. De ne félj, a Mennyei Atya az Ő arany fényével beborít.
4.
Olvastam: Maria Valtorta: A betániai Lázár feltámasztása után Simon, a Nagytanács tagja elátkozza Jézust. Jézus válasza: „Átkod felszáll az Égig, s onnan a Magasságbeli visszaveti azt rád. Meg vagy jelölve, te szerencsétlen.”
Gondolat: Eszembe jutott, ugyanúgy szállt vissza az átok a zsidó népre, és megpecsételődtek, mikor Jézust kivégezték.
Érzés: Az Úr mindent visszavetít ránk, amit felküldünk az Égbe. Ha áldást, áldással jutalmaz.
Jézus: Sokan nem tudják, hogy milyen veszélyes dolog az átkozódás. Nemcsak annak árt, akit megátkoznak, hanem annak is, aki az átkot másra szórja. Isten nem felejt, és visszaküldi az átkozóra, amit kívánt, vagy itt a földön, vagy a túlvilágon meglakol érte.
5.
Gondolat: Az emberek hangjai, amelyek elhangzanak a földön.
Hang: Minden hang felhallatszik az Égig.
Gondolat: Szentmise, ima, szenvedés, káromkodás, üres beszéd, meggyilkoltak és abortált magzatok sikolyai, mindenféle gondolat.
Kép: A hang és a gondolat külön-külön fénysugárként emelkedik az Égbe, semmi nem veszik el belőlük.
Jézus: Isten mindenhatóságába az is beletartozik, hogy képes minden földön élő embernek a hangját és a gondolatait meghallani, megérteni. Ezért, gyermekeim, jól gondoljátok meg, mit mondtok és mit gondoltok. Ugyanis, ezek a hangok és gondolatok beleszámítanak az ítéletetekbe. Egyetlenegy szót sem felejtünk el, és egyetlen gondolat sem vész el. A mindenhatóság emberi ésszel fel nem fogható Isteni tulajdonság.
6.
Gondolat: A családtagok jutottak az eszembe.
Érzés: Egymás dicsősége húzza egymást felfelé. Pl: ha a családban van olyan, aki az Urat szolgálja, az nagyon emeli a család máltóságát, dicsőségét.
Kép: Régen elhunyt nagymamám arca szürkében, majd fehérben.
Jézus: Már itt a földön a magasabb lelki szinten élő gyermekeim képesek a lassabban fejlődőket, a sok hibával terhelteket imáikkal és felajánlásaikkal egyre magasabbra emelni. De ugyanez vonatkozik a túlvilágra is. Az üdvözült lélek képes szeretteinek segíteni a tisztítótűzben lévő vezeklés lerövidítésében . Imáival szinte felfelé húzza őket.
7.
Hang: Ha megtalálod a madzagot az édes medence legmélyén.
Kép: Irgalmas Jézus.
Jézus: Jellemző az emberekre, hogy szeretik elaltatni a lelkiismeretüket, és az évek során a lelkük mélyére süllyed. Ha kérik a Szentlelket, megmutatja a bűnt, bármilyen mélyen van, és bűnbánatot kelt.
8.
Hang: Kiszáradt beszéded ez, mint a kiszáradt patak.
Kép: Jézus jobbra megy Égre emelt tekintettel.
Hang: Égre kiáltó szó vagy.
Jézus: Vannak olyan felebarátaid, akiknek nem sokat ér a szavad, olyan, mint a falra hányt borsó. A lelked az Égre kiált bánatában, mert nem tudod megérinteni a lelküket.
9.
Hang: Rejtegetni valóm van számodra.
Jézus: Neked sem mondom meg a jövőt, meglepetéseket gyűjtök neked.
10.
Hang: A hited próbád.
Jézus: A nagy hit nagy cselekedetekre képes. A kicsi hit csak sekélységekre.
11.
Hang: Csatlakozzál Hozzám ezért.
Jézus: Csatlakozz Hozzám végtelen szelídségemért.
12.
Hang: A te javadra válik ez.
Hang: Muszáj megszoknod ezt.
Jézus: Ha elfelejted a bántásokat, ha nem nézel hátrafelé, a te lelked veszi hasznát. Ezt meg kell szoknod.
13.
Hang: Kihallgatásban lesz részed.
Jézus: A keresztényüldözés alatt neked is lesz árulód. Így kerülsz majd kihallgatásra.