Isten szemével

2022.12.14. 08:51

2022.12.13.

1.

Hang: Fejetlenségben szenvedtek.

Hang: Lesz háború.

Hang: Párbaj.

Hang: Orosz rakétákkal.

Hang: Még egy pár perc.

Jézus: Készüljetek fel rá, hogy a háború rövid idő múlva kiszélesedik.

2.

a)

Hang: Mamma mia!

Kép: Gyerekek vannak egymás mellett egy sorban, mintha elkezdtek volna imádni valakit.

Hang: Mi nem igazán bíztunk Istenben.

b)

Kép: Egy szürke kép, amelyen nagyon sok boldog arcú ember áll egymás mellett és mögött. Közöttük egy Kínai lány boldog arca tűnik fel, kinek nyitva a szája a meglepetéstől.

c)

Kép: Kisgyermekek néznek fel az Ég felé, egyesek a szájukat csücsörítve, mások pedig szájtátva.

Jézus: A Nagyfigyelmeztetés meglepetést és ámulatot fog kelteni a sok ember előtt, akik addig nem is hittek Istenben. Most pedig rendkívüli módon csodálkoznak.

3.

Olvastam: Mary K. Baxter: A Vér ereje: Jézus Szent Vére rányomódik a hívőkre, mint egy pecsét, és szétválasztja őket azoktó, akik nem hisznek.

Hang: Egy csapatban vannak.

Hang: És elkülönülnek egymástól.

Érzés: Azért fontos erre figyelni, mert az antikrisztusi korban ez kiéleződik.

Jézus: Nagy szétválasztódás lesz az emberek között. Atyám megjelöli az Övéit. Egyre jobban elkülönülnek Isten és az antikrisztus emberei egymástól. Eljön annak az ideje, vigyázni kell arra, kinek mit mondotok. Sok lesz az áruló.

4.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy szent: „Minden embernek és minden műnek más a jellege. Isten soha sem ismétli Önmagát”.

Érzés: Ugyanúgy, ha többször olvasunk el egy szent szöveget, minden alkalommal másképpen hat ránk, másképp érint meg minket az adott lelkiállapottól függően.

Érzés: Ugyanakkor, amikor többen hallgatnak egy szent szöveget egyszerre, mint például a szentmise prédikációja során, ugyanaz a szöveg mindenkire másképp van hatással.

Jézus: Isten teremtése nagyon változatos. Nincs két egyforma ember. De még a rábízott feladatok, tehát a Teremtő terve is más és más emberként. Igazad van, hogy a leírt és elolvasott szövegek nem egyformán hatnak.

5.

Olvastam: Maria Valtorta Füzetek (1943): Szűzanya: „Az Én hallgatásom, csendességem nem tétlen csendessége volt egy halott léleknek, hanem legaktívabb szellemi tevékenység”.

Gondolat: Vannak egyének, kik keveset beszélnek a társaikhoz, inkább magukban imádkoznak és elmélkednek.

Jézus: Az Én Édesanyám nem volt bőbeszédű, mindig tudta, mikor kell megszólalni. Ő se szerette az értelmetlen, felesleges csevegést.

6.

Olvastam: Norwich Júlianna szeretett volna Jézus szenvedéseiből kapni, hogy ő is átéljen valamit belőle.

Gondolat: Több szent esetében is olvastam ugyanezt.

Jézus: Sokan vágyakoznak az Én stigmáim után, amit Szent Ferencnek, Pio atyának, és másoknak adtam.

7.

Kép: Az Úr Szent Szívébe különböző virágok gyökereznek, amelyek gyökerei behálózzák az Úr Szent Szívét. Az Úr szent Szívének lüktetése az, ami végzi a keringést a virágok gyökereiben, így az egész virágban.

Jézus: Az Én, Engem szerető, hűséges gyermekeim, mint egymástól eltérő virágok, finom gyökereikkel az Én Szent Szívembe kapaszkodnak. Nem lehet őket elszakítani Tőlem. Csodálatos gondolat, hogy a Hozzám való ragaszkodást gyökereknek nevezed, amely együtt dobog az Én Szívemmel, ahogy behálózza.

8.

Kép: Két angyal, egy nagyobb és egy kisebb egymás felé fordult. A nagyobb fehér ruhában volt, a jobb kezét felfelé emelte, a szárnyai is felfelé irányultak, míg a kisebb angyal figyelt rá.

Jézus: Az angyalok szoros kapcsolatban vannak Istennel. Feladatokat kapnak Tőle, és a védenceik kéréseit közvetítik.

9.

Egy videoban: a Vatikán könyvtára olyan sok könyv van elzárva, amelyet ha felfednének, megváltoztatná a történelmet. Többek között volt egy olyan könyv, amely egy olasz fizikus pap találmányáról szólt, egy időutazó gépről, melyet ki is próbáltak az egyházi személyek. Ezzel a géppel csak a múltba lehetett menni. Az egyházi személyek próbaképpen ellátogattak abba a korba, amikor Jézus a kínszenvedését élte át, és nagy meglepetésükre mást láttak, és nem azt, ami a Szentírásban szerepelt.

Érzés: Minden, így a történelmi időszakok eseményei is Istenben vannak elrejtve. A gonosz mindent meg tud hamisítani, ami a földön van. Az ember kíváncsi, és ezért kutat és keresgél. Mivel az ember látása korlátozott és „hályogos”, így a gonosz rettenetesen jól kihasználja az ember kíváncsiságát, és megtéveszti őt mindenféle hamis dolgokkal.

Gondolat: A Torinoi lepel egy olyan bizonyíték számunkra, amely bizonyítja, hogy Jézus a földre született és közöttünk élt, hiszen a kínszenvedésének, kínhalálának és dicsőséges feltámadásának nyomai a leplen vannak megörökítve.

Jézus: A gonosz annyira fel tudja csigázni az emberek kíváncsiságát, hogy az igazsággal szembe fordulva hamis dolgokat gyártsanak. A múltba utazó gép hazugság, mert a történelemben minden úgy volt, ahogy a Szentírás megörökítette.

10.

Hang: Az Úr Isten, közbenjárásával tanítsa meg…

Kép: Egy arany színű miseruhában lévő pap áldásként tette a kezét valaki fejére.

Jézus: Egyesek azt gondolják, nincs szükség Egyházra, papokra, mert ők így is kapcsolatban vannak Istennel. Csakhogy ez nem így van, mert azért van szükség papokra, mert ők a közvetítők Isten és az ember között. Nélkülük elalszik az emberek hite.

11.

Hang: Én téged hívogatlak erre.

Hang: Ne beszélj erről.

Jézus: Néha elmélázol azon, hogy miért téged választottalak. Ne tedd ezt, elég, ha Én tudom ennek az okát.

12.

Hang: Gondold meg, mert ez nagyon sokra ment.

Jézus: Fáradhatatlanul végezd a feladatokat, amit Rád bíztam.

13.

Egészségem gyengesége miatt nem személyesen megyek a templomba roráté misére, hanem az interneten, online kapcsolódok bele.

Jézus: A roráté misén való részvétel, még ha online is történik, áldozat a részedről. Korán kell kelned.

14.

Hang: Isten órája, az Isteni óra betölti szívedet.

Jézus: Mindent Isten ad neked, így az időt is ezen a földön. Engedelmesen elfogadod ezt az időt. Tudod, hogy az időt, amit Isten adott, hogyan kell kitölteni az Ő üteme szerint.

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr3518042810

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása