Isten szemével

2022.03.09. 16:11

2022.03.08.

1.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: „Magadtól semmid sem volna, jóakaratod ellenére sem”.

Érzés: Nem elég az ember jóakarata, kell hozzá Isten akarata is, hogy valami megvalósuljon.

Hang: Akarom benned ezt.

Kép: Fény.

Jézus: Se a lelkiek, se a földi javak közül a saját akaratodból bizony semmi se lehetne a tied. Mindent Tőlem kapsz. Mindenki úgy részesül a javakból, ahogyan Nekem tetszik.

2.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Nem a szó ment meg, hanem a cselekedet. Ezért úgy munkállak meg, hogy a Szívemhez szorítalak”.

Érzés: Lehet, hogy többet ér az, ha magukhoz ölelnek, minthogy elmondják nekünk, hogy milyen nagyon szeretnek.

Hang: 1000 szónál is többet ér.

Hang: De az is fontos.

Jézus: Felebarátaiddal szemben a szeretetet elsősorban a cselekedeteiddel tudod igazán kifejezni. Pl: rámosolyogsz, megsimogatod az arcát, átöleled. Vagy egyszerűen adsz neki valamit, amivel örömet szerzel. Ezen megnyilvánulások nélkül üres a kedves szó. A kettőnek együtt kell működni.

3.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus mondta: Volt, amikor Maria nem vette észre a lelkének csiszolását, mert Jézus keze annyira könnyű volt. Mikor Maria nem tudott menni templomba a betegsége folytán, és nem tudott szentségekhez járulni, mégsem romlott meg az erkölcse. Ez Jézus csodatevő hatalmának tudható be.

Érzés: Mindent az Úr folyamatos, csodát művelő hatalma visz tovább és tart fenn. Mindent, ami simán megy nekünk és problémamentes, ami nekünk megszokott.

Kép: Mindent az Úr arany fénynyalábja vesz körül és visz tovább, még a lelkünkben is az eseményeket. De van, amikor „lepottyant” minket az arany hordozó erejéről, hogy vegyük észre, semmi nem megy automatikusan, semmi nem természetes.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: A közömbös és hitetlen gyermekeim akadálymentesen élik földi életüket, nem betegek, béke van körülöttük és bennük, jönnek a sikerek, és ők azt hiszik, hogy ez természetes, és ez jár nekik. Pedig nem így van, mert minden percüket, minden nyugalmukat, sikerüket Én biztosítom számukra. Ti engesztelők tisztában vagytok azzal, hogy mindenért hálásnak kell lennetek, az egészségetekért, a hitetekért, a szerető családtagjaitokért, sőt, a betegségeitekért is. Amikor úgy adódik, hogy nehezebbre fordul az életetek, nehogy azt gondoljátok, hogy elhagytalak benneteket. Szeretetem, sugaraim körül vesznek ilyenkor is, csak nem érzitek. Higgyétek el, ezek a nehezebb napok az életszentség felé gyorsabb lépteket jelentenek számotokra.

4.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: Aki szeretetben és tisztaságban él, az már egy Kálvárián van, és tetszik Nekem”.

Gondolat + Érzés: Mert nagyon meg kell erőltetnünk magunkat ahhoz, hogy szeretetet gyakoroljunk, és hogy tisztaságban éljünk, még akkor is, ha rosszul bánnak velünk viszonzásul. Ez nagyon nehéz, mint egy mártíromság.

Hang: Örökös harcban állsz ezzel.

Jézus: Nem eltörölni jöttem Atyám törvényét a szeretetről, hanem kiteljesíteni. Rávilágítottam előttetek az ellenségszeretetre. Tudom, hogy ez nagyon nehéz és megerőltető. Az engesztelők közül is csak a legalázatosabbak és legszelídebbek képesek erre. Mindig mondom, légy alázatos és szelíd. Egy fohászt is tanítottam nektek: „Szelíd és alázatos Szívű Jézus, alakítsd szívemet a Te Szíved szerint”. Az ellenségeid gondolatait a sátán üzeni, hogy háborodj fel, hogy ne szeresd az illetőt. Ennek nagyon nehéz ellenállni. Ha mégis sikerül, az hasonlít a mártíromsághoz.

5.

Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus: „Tedd magad az utolsó helyre”.

Kép: Többen haladnak előrefelé az úton egy irányba haladva, de valaki lemarad közülük, mindenki megelőzi őt.

Jézus: A szeretet után az alázat a legnagyobb szentség. Aki magát előre tolja, a többieket lehagyja, és a fő helyeket foglalja el, abban bizony nincs semmi alázat. Pedig alázattal van kirakva a Mennyország felé vezető út. Erre az engesztelők közül is kevesen gondolnak. Aki itt a földön utolsó, az a Mennyben az elsők között lesz.

6.

Kép: Az Úr Jézus valami habon lépked könnyedén előrefelé jobbra fordulva.

Kép: Én is valami fehér habon lépkedek előre, de minden erőmet és akaratomat bele kell adnom, hogy haladjak előrefelé.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Habos felhő az életszentség útja. Én, a Szentek Szentje könnyedén lépkedek rajta. Te, Engem követő kicsi leányom küszködve, de állhatatosan haladsz előre a habokon.

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr3917831435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása