2022.01.04.
1.
A TV-ben mondták: 2021-es év nehéz volt.
Hang: Ez még nehezebb lesz.
Kép: Mintha sötét alagútba mennénk be, a 2022-es évbe.
Jézus: Drága kislányom, a sötét alagút az emberiség előtt álló megpróbáltatásokat jelenti. Most fordultok be ebbe a sötét alagútba.
2.
Egy üzenetben olvastam: Készüljünk, 2022. július végéig bezáródó időtartamban lesz többek között a Nagyfigyelmeztetés is.
Gondolat: De az Egyház eseményei még nem tartanak ott.
Érzés: A közelgő magyar választások is döntő események lehetnek ebben a történetben. Valahogy sántít ez a kijelentés, hogy a Nagyfigyelmeztetés ebben az időtartamban lesz, holott az Úr nem így szokta közölni.
Jézus: Logikusan gondolkozol, mert még nem érett meg az idő a Nagyfigyelmeztetésre. Egy biztos támpont van számotokra, hogy amikor kötelezővé teszik az egész világon a vakcinát, akkor lesz a Nagyfigyelmeztetés, mint egy nagy mentőöv.
3.
Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus mondta: A teremtmények ragaszkodnak a saját ízlésükhöz, így Ő kénytelen Magában tartani az ajándékait. Amikor Isten adja a kegyelmi ajándékait, egy ízlést formál a lélekben, végül az ember az ajándékhoz ragaszkodik, nem pedig az Ajándékozóhoz. Ez sérti Istent, mert az ajándékokat úgy kell fogadni, hogy Isten ízlése szerint van. Úgy kell felhasználni azokat, hogy jobban szeressük Istent, és készen kell állnunk arra, hogy feláldozzuk a Szeretetnek.
Gondolat: Nagyon elgondolkodtató, ügyelnem kell nekem is arra, hogy ne ragaszkodjak pl. az üzenetek leírásához, ha az Úr mást vár el tőlem, vagy meg akarja vonni tőlem ezt a kegyelmet.
Kép: Fény.
Jézus: Aki jobban szereti a karizmákat, amit Istentől kapott, mint Magát Istent, az nagyon messze van az alázattól. Hajlamos büszkélkedni ezekkel az ajándékokkal, és gyakran felsorolni ezeket mások előtt. Az aztán úgy végződik, hogy megvonják tőle ezt a nagy kegyet. A szívetekben választottjaim Én foglaljam el az első helyet, ne a feladat, ami kiemel titeket az emberek közül. Tudjatok megválni az ilyen ajándéktól, hogy ha el akarom venni tőletek.
4.
Kép: Koszorú, melyet ezüst színű virág díszít.
Jézus: A bűnökkel terhelt gyermekeim töviskoszorút nyomnak a fejembe. Te viszont ezüstkoszorúval díszítesz, melyben a virágok a te jócselekedeteidet fejezik ki.
5.
Érzés: Nem tudom felhasználni mindazt a kegyelmet, amit az Úr ad nekem.
Gondolat: Kérem az Urat, Ő csepegtesse belém mindazt, amire szükségem van.
Jézus: Beborítottalak kegyelmeimmel, egyedül nem lennél képes felhasználni azokat. De ne aggódj, Én tudom, hogy mikor és mennyit használj fel ezekből. Ez csak az Én segítségemmel megy.
6.
Olvastam: Kézirat a Purgatóriumból: Egy elhunyt francia szerzetes nővér lelke felkereste egy földön élő rendtársát. Arra kérte a földön élő nővért, minél gyakrabban menjen Szentségimádásra, és ő vele megy. Ő is kap így enyhülést az Oltáriszentségben lévő Jézustól.
Gondolat: De ha minden szenvedő lelket hívok a Purgatóriumból, amikor Szentségimádásra megyek…
Kép: Még ha fizikailag egyedül is vagyok a Szentségimádáson, a lelkek sokasága van a kápolnában, be sem férnek. Felül, alul, oldalról, mindenhonnan az Oltáriszentség felé fordulnak.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Mindig mondogatom nektek gyermekeim, hogy csak kérjetek, és kaptok. Mégis oly kevesen kérnek. Te nemcsak egy léleknek segítesz a tisztuló lelkek közül, hanem egy egész tömegnek, mert oda hívod őket magad mellé a Szentségimádáson. Látod, ezzel az egy gondolatoddal sokat tudtam adni neked, és te örömet szereztél a lelkeknek és Nekem.
7.
Olvastam: Kézirat a Purgatóriumból: Az elhunyt szerzetes nővér lelke mondta a földön él rendtársának: „Isten azt akarja, hogy jó tanácsaival és példájával sok lelket mentsen meg. Ha viselkedésével akadályozza, egy napon minden lélekről számot kell majd adnia, akiket megmenthetett volna”.
Gondolat: Meg kell próbálnunk másoknak jó példát mutatni, jótanácsot adni, ha tudunk. Amikor választás elé kerülök másokkal való viselkedésemmel kapcsolatban, gyakran eszembe jut, mi a különbség, ha az illető rendelkezésére állok, vagy nem. Olykor sok múlik rajtam.
Jézus: Minden engesztelőmnek azt tanácsolom, hogy ne menjenek el olyan felebarátok mellett szótlanul, akik bűnben élnek. Figyelmeztessétek őket, és mutassatok példát nekik. Ne engedjétek a panaszkodóknak, hogy belecsússzanak az ítélkezésbe és rágalmazásba, világosítsátok fel őket, hogy ilyesmiért komoly büntetés vár rájuk a tisztítóhelyen. Így sok lelket menthettek meg itt a földön.
8.
Olvastam: Kézirat a Purgatóriumból: Az elhunyt szerzetesnővér lelke mondta: „Azt, hogy nem láthatjuk a Jó Istent, az maga a mártíromság, nagyobb, mint a Purgatórium tüze”.
Gondolat: Azon töprengtem, milyen lehet a földi ember vágyakozása az Úr után hozzájuk képest.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Te azért nem tudod túlszárnyalni a szenvedő lelkek vágyakozását Irántam, mert te még nem találkoztál Velem szemtől szembe.
9.
Hang: Angyalaim veled.
Kép: Jobbra fordulva haladok előre, angyalok vannak körülöttem.
Jézus: Az angyalokat azért teremtette Atyám, hogy mint legtisztább testetlen lények imádják és dicsőítsék a Szentháromságot, és oltalmazzák és szolgálják az embereket a földön, a tisztítótűzben, és a Mennyben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.