Isten szemével

2020.02.23. 07:10

2020.02.23.

1.

Az antikrisztusi korra gondoltam.

a)

Kép: Mintha minden romokban lenne körülöttem.

Jézus: Nehéz idők jönnek rátok, gyermekeim. A háborúban és a fertőző vírusos járványokban rengetegen meg fognak halni.

b)

Kép: A budapesti parlament ragyogó fényben úszik.

Jézus: A képpel egy pillantást vethetsz Édesanyám országára, hogy felemelkedik, és mint igazi keresztény Magyarország példát mutat hitben és az engesztelésben a többi európai országnak.

2.

Arról volt szó, ha eljön a Nagyfigyelmeztetés.

Hang: Élve talállak benneteket.

Jézus: Megígérem, hogy az engesztelők közül, akik ezeket a nehéz időket türelemmel, hittel, nagy alázattal, és áldozatosan, szeretettel telve élik meg, azoknak Szentlelkem megmutatja a Mennyországot, hogy beszéljenek erről a frissen megtérteknek. Elviszi őket még a Tisztítóhelyre és a Pokolba is, hogy tapasztalataikat átadhassák. Ti is köztük lesztek.

3.

Hang: Az utolsó felvonás következik.

Jézus: Az emberiség történetének utolsó felvonása következik. A múlt századok emberei boldogok lettek volna, ha ennek a felvonásnak tanúi lehettek volna.

4.

Az örökimádás megszűnéséről volt szó.

Jézus: Gyermekem, bármennyire is tervezgetik, az örökimádás nem fog megszűnni. Ezt nem engedem meg, mert szükségetek van az Én jelenlétemre.

5.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: „Ha Isten munkáját akarjuk végezni, akkor mindent kegyelemben és igazságban kell tennünk.”

Hang: Igazságom nélkül nem kedves ez számomra.

Kép: Kék fény.

Gondolat: Eszembe jutott, hogy mostanában az Egyházban Isten irgalmasságát hirdetik, de az igazságosságáról nem tesznek említést.

Jézus: E könyv írója rá akar világítani arra, hogy milyen nagyon fontos, hogy az Igazságot is vizsgáljuk, és kitartsunk mellette. A mai reform törekvések elhanyagolják a bűnt és a következményeit, nem beszélnek róla a híveknek. Úgy állítják be az életet, hogy Isten végtelenül jó, és mindent megbocsát. Nem gondolnak arra, ami benne van a Szentírásban is, hogy minden rosszért keményen meg kell fizetnetek. Ha ilyen nevelésben részesül az emberiség, mindig romlottabb és lelkiismeretlenebb lesz.

6.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Amikor az író Krisztus ítélőszékéhez közeledett, észrevette, hogy a magasabb rangú Szentek szintén trónokon ülnek, melyek az Úr trónjának részét képezik. Sok üres hely volt még. A trónokon azok ülhetnek, akik alázatosak, és hasonlítanak az Úrra. Az igazi alázatosság harmóniában van az isteni igazsággal.

Gondolat: Nem az az alázatos, aki meghajol az Egyházban a reformáció további kiterjesztésének, csak az isteni igazság a fontos.

Jézus: Amikor köztetek jártam, megígértem nektek, hogy ti, akik követtek Engem, és Atyám törvényei szerint éltek, együtt fogtok uralkodni Velem. Ezért számol be egy választottam arról, hogy a magasabb rangú szenteket trónokon ülve látta. Ezek részei az Én trónomnak, mert az ilyenek részt kapnak az Én uralkodásomból. Még sok-sok gyermekemre vár ez a kegyelem, hogy trónomat megosszam velük, az alázatosakkal, a szelídekkel, akik Hozzám hasonlók. Nem szabad összetéveszteni a hamis alázatot az igazival. Csak az alázatos, aki az igaz Istent imádja, aki az Igazságot képviseli. Aki az antikrisztus és a hamis próféta szolgálatában áll, és hajlongva engedelmeskedik nekik, az megtévedt, hamis ember.

7.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Ahogy az író ott állt az Úr ítélőszéke előtt, szinte megsemmisült a félelemtől. Csak a Szentlélek, a Vigasztaló erejének köszönhetően tudott állni a Trón előtt.

Érzés: Akármilyen nagynak, vagy vallásos érzelműeknek érezzük magunkat, semmik vagyunk Istenhez és Igazságához képest, egyikünk sem mondhatja, hogy nem szorul rá Isten kegyelmére

Jézus: Képzeljétek csak el, hogy ha az Úrnak egy ilyen tiszta szívű, kegyelmekkel megajándékozott választottja megremeg az Isten Igazságossága előtt, akkor ti vajon mit fogtok érezni, mikor Előtte állva számot kell adni életetekről?

8.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Az író Szent Pállal is találkozott. Szent Pál mondta: „Isten kegyelméből befejeztem pályafutásomat, mégsem jártam mind abban, amire az Úr elhívott. Sokkal-sokkal többet bíztak rám, mint amennyit ebből megvalósítottam. Én nem használtam ki mindazt a lehetőséget, amit kaptam… Olyan sok ismeretet és kijelentést kaptam, és ennek csak oly kis részét használtam”.

Gondolat: Mi is elgondolkodhatunk azon, hogyan tudjuk befogadni és legjobban hasznosítani Isten kegyelmeit, mert máskülönben nem tudunk mi sem előre haladni a lelki fejlődés útján

Jézus: Szent Pál, akinek a gondolataira épül az Újszövetségi Szentírás nagy része, alázatosan fejti ki afeletti lelkiismeret furdalását, hogy a Földön a kapott kegyelmeknek csak kis részét fogadta be. Magasabb helyet foglalna el ma Isten trónja előtt, ha minden kegyelmet felhasznált volna.

9.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál: „A mi pályafutásunk már véget ért, itt (a Mennyben) már semmit sem tudunk hozzáadni, vagy elvenni abból, amit elültettünk a Földön. Neked azonban van még lehetőséged erre. Nem mi vagyunk a te reménységed, hanem most már te vagy a mi reménységünk”.

Érzés: Nekünk minden lehetőséget ki kellene használnunk a szeretet gyakorlására.

Jézus: Szent Pál azt is megmagyarázta ennek az írónak, hogy ő már fönt a Mennyben nem tud pótolni semmit, de ti, az Úr választottjai mindent be tudtok még teljesíteni, míg éltek.

10.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál azt fejezte ki, hogy ne hozzá akarjunk hasonlítani, hanem az Úrhoz. Nem lehetetlen, hogy olyanok legyünk, mint az Úr. Mindent meg tudunk tenni, sőt nagyobbakat is, mert az Úr a legjobb borát a végére tartogatta. Az Úr őket az alapok lefektetésére használta, ezért örök tisztelet övezi őket. De minden emeletnek, ami az alapra épül, magasabbra kell emelkednie. Ez az épület soha nem épülhet fel, ha mi nem jutunk egyre magasabbra.

Érzés: Ez a bor a kegyelmek, amelyet az idők végére tartogatott az Úr, mert ezek nélkül elvesznénk, olyan erős a gonosz támadása.

Kép: Jézus balra fordulva.

Kép: Mi, a mai generáció emberei egy templom vagy bazilika kupoláját építjük. Van sok romboló hatású elem, ami miatt a kupola elemei lehullanak, összetörnek, de újra elővesszük őket, és beépítjük a kupolába.

Hang: A befejezés a mi célunk.

Jézus: „A végső időkben, amiben most élünk, megnőtt a gonosz ereje, elterjedt a gonoszság, és ugyanakkor sokasodott a kegyelem. Szent Pál ebben a könyvben azt mondja, hogy az Úr a legjobb borát az idők végére tartogatta. Tehát mi, ma élők nagyobb kegyelmeket kapunk, mint a régiek.” Ezt azért engedi meg Atyám, mert a nagy kegyelmek nélkül Egyházam megszűnne. Bennetek, a jövő maradékában van minden reményem. Egyházam inog, össze akar omlani. A kupolája leomlik. A ti dolgotok megerősíteni, és befejezni ezt a nagy alkotást. Ti fogjátok megőrizni örökre az Én Testemet, az Egyházat. Így teljesül be a mi Isteni célunk.

11.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál mondta: A mai emberek harcosok, kik az utolsó csatára készülnek, és akikre mindannyian vártak.

Érzés: Hatalmas a felelősségünk, és a teher a vállunkon.

Jézus: Az őskeresztények azt hitték, hogy a végső időket élik, és Szent Pálban a harcost tisztelték, aki az utolsó csatára készül. Atyám türelme hosszan tűrő, és megengedte, hogy a világ, benne az Egyházzal még mindig fennálljon. Most érkezett el a végső idő, és a Szentek, Angyalok rátok, a maradékra úgy tekintenek, mint hős harcosokra. El se tudjátok képzelni, milyen nagy csatát kell vívnotok a hátra lévő időben. Ne féljetek kicsinyeim, Szentlelkem és Szent Mihály vezet majd benneteket.

12.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál: „A kereszt Isten ereje, és a közepe mindennek, ami által élnünk kell”.

Kép+Érzés: A kereszt azért Isten ereje, mert az életet adja nekünk általa. Isten Vére megálljt mond a bűnnek, a szeretetlenségnek, az engedetlenségnek. Csak Isten Vére tudja ezeket megállítani, és megsemmisíteni.

Kép: Jézus előre megy egy nagy kereszttel, mi többen, kis keresztjeinkkel sorakoztunk fel a háta mögött 3-4-es sorokban. Ez a sor jobbra halad. De ez a néhány ember, aki Jézust követi, elenyésző az egész emberiséghez képest, akik nem követik Őt.

Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: Szent Pál: „Azért van olyan kevés erőtök ahhoz, hogy átformáljátok a tanítványok gondolkodását és szívét, mert nem élitek meg, és nem hirdetitek a keresztet. Ma már alig tudunk különbséget tenni a keresztények és a hitetlenek között. Ez nem az az Evangélium, sem üdvösség, amely ránk bízatott”.

Gondolat: Vianney Szent Jánosról olvastam, hogy az akkori lelki atyjával versenyeztek, ki fog nagyobb áldozatot hozni. A lelki atyja halála után, mikor Arsba került, a lemondásokat tovább gyakorolta nagymértékben. Csak ennek a hatalmas áldozatnak köszönhető, hogy a hitetlenné vált arsi lakosság újra hívővé vált, sőt, a későbbiekben az egész országból és a határokon túlról is özönlöttek hozzá a hívek és a gyónni kívánók.

Jézus: Szent Pál a kereszt titkát említi az író előtt, amely Istennek az erejét jelenti, mert az Én Vérem által örök életet hoz nektek. A képpel azt mutatom, hogy örüljetek a szenvedésnek, mert így az Én követőim lehettek. Sajnos, a szenvedést sokan rossznak és feleslegesnek gondolják. Nem ismerik az érdemszerző erejét. Aki elfogadja és felajánlja a keresztet, az a lelkek ezreit menti meg a kárhozattól. Az ősegyház tanításából csak a katolikusok őrizték meg a kereszt misztériumát. Sajnos közülük is kevés, aki ezt érti, és gyakorlattá teszi. A kereszt megismerésének, elfogadásának a hiánya okozza, amit Szent Pál mond ennek a választottnak, hogy nem különböznek egymástól a keresztények és a hitetlenek.

13.

Kép: Egy fehér pólya felett arany korona lebeg, amely egy címerre hasonlít .

Kép: Arany fény.

Jézus: E végső időben, különösen a Nagyfigyelmeztetés után sok új szent születik a Földre. A Nagyfigyelmeztetés .következménye az egyetemes nagy megtérés lesz. Emberek lélekben újjászületnek, és Szentté válnak.

14.

Hang: Ez az év a legfontosabb az Úrnak.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Ez az év azért nagyon fontos Nekem, mert most mutatkozik meg felszentelt gyermekeim és a hívek körében, hogy ki hová csatlakozik.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr4215514764

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása