Isten szemével

2019.07.29. 12:33

2019.07.28.

1.

Arról volt szó, hogy egy családban békétlenség van a testvérek és leszármazottjaik között.

Kép: Az elhunyt nagymama sír.

Jézus: Drága kislányom, hogy a halott nagymama sírt, azért mutattam neked, mert valóban fájdalom számára, hogy gyermekei és unokái békétlenségben vannak.

2.

Egy komoly szándékra akartam felajánlani egy néhány szentségimádási órát, amelyet egy nap leforgása alatt akartam megvalósítani. Az egyik alkalommal úgy alakult a napom, hogy tényleg megvalósult, különösebb tervezgetés nélkül, és nem úgy, ahogy az elképzeltem.

Érzés: Ebben az Úr keze is benne lehetett.

Jézus: Én nemcsak a jelenedet, hanem a jövődet is látom. Tudtam, mi a terved, és hozzá akartalak segíteni ahhoz, hogy ennek a tervnek a sikeréért komoly áldozatot tudjál hozni. Tehát, Én alakítottam úgy a körülményeket, hogy megvalósulhatott a szentségimádásra vonatkozó terved.

3.

Hang: Az Jézus volt.

Kép: Egy király balra fordulva, a Magyar korona volt a fején, mely tele volt csillagokkal, a jobb mutatóujjával előre mutatott, azaz a képen balra.

Jézus: Édesanyám választott országa vagytok, és így Nekem is kedvesek. Fejemen a korona azért ragyog, mint a csillagok, mert ha olyan irányban haladtok előre, ahogy mutatom nektek, akkor fel fogtok emelkedni.

4.

Egy olyan személyre gondoltam, aki többször belemar az emberbe, többek között engem sem kímél.

Kép: Egy kígyó a bal oldalamon van és a nyelvével belém mar. A mérge olyan, hogy nem öl meg, de kénytelen vagyok védekezni ellene, és ezáltal megerősödni.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Minden ördögi kísértés és támadás elleni védekezés legyőzése erősíti a lelkedet.

5.

Egy lelki testvérem el volt keseredve, hogy a gonosz nagyon támadja a férjét. A lelki testvérem szerint a férj nem gyakorolta erőteljesen a hitet. Az otthonukban sok a felszentelt tárgy, de mégis erőteljes volt a gonosz támadása.

Kép: Nem elégséges a külső védelem, mert a lélek ki van téve a gonosz támadásának. A lélekben repedések vannak, és nyitva állnak a kapuk a gonosz lelkek támadásainak. Ha erőteljesen gyakorolja valaki a hitét, arany fény sugároz a lelkéből, mely szinte letolja, nem engedi a gonosz lélek megtapadását.

Gondolat: Védelmet kértem az Úrtól e család számára.

Kép: Jézus balra fordulva.

Kép: A házaspár az Úr Szívében, mintha egy tóban fürödnének, és egy bő vizű forrás zúdul rájuk.

Hang: Béke!

Kép: Jézus a jobb kezét emelte fel áldásra.

Kép: Irgalmas Jézus

Jézus: Ha lelki testvéred férje részesül a szentségekben, és eljár Szentmisére, akkor megtörténik az a kép, amit neked mutattam. Itt, Szentséges Szívemben az Élet Vizét, mint bő vizű forrást zúdítom kettőjükre. Ez hoz majd békét nekik, mert Én irgalmas Jézus vagyok.

6.

Egy lelki testvérem szülei megbetegedtek, és segítségre szorultak vidéken, a mindennapokban. A lelki testvérem pedig a fővárosban élt és dolgozott. Tépelődött, és azon gondolkodott, hogy hazamegy a szüleihez, és otthagyja a fővárosi életet.

Gondolat: Azon gondolkodtam, mi a különbség, ha a lelki testvérem haza költözik, vagy ha a fővárosban marad.

Kép: Ha haza megy, nagy gyümölcsök teremnek, ha a fővárosban marad, kisebbek a gyümölcsök.

Jézus: Lelki testvéred a jobbik részt választja, ha haza utazik szüleihez segíteni. Nagyobb lelki értékeket tudd ott termelni, mintha a fővárosban maradna.

7.

Az Eucharisztikus Kongresszusra való felkészülésről volt szó.

Jézus: Az Eucharisztikus Kongresszusra az a gyermekem készük a leghelyesebben, aki gyakran veszi magához az Oltáriszentséget, nagyon gyakran gyónik, és sokszor részt vesz a Szentségimádáson. Természetesen, az előkészületekhez tartoznak a szervezési munkák, a fiatalok és a gyermekek mozgósítása. De mindennél fontosabb a tisztaság, a sok-sok áldozat, böjt, és a napi részvétel a Szentmisén.

8.

Arról van szó, hogy amikor több időm van, nagyobb kedvvel megyek Szentségimádásra.

Hang: Kedvet támasztok benned ehhez.

Jézus: Az rendben van, hogy ha ráérsz, nagyobb kedvet adok hozzá, hogy elmenj Szentségimádásra, de ha kevesebb időd van, és így is vállalsz belőle valamennyit, anélkül, hogy támogatnálak benne, még nagyobb áldozatot hozol Nekem, még több lelket mentesz Nekem.

9.

Arról volt szó, hogy nem tudunk minden helyre eljutni, ahová szeretnénk. Sokszor valamiről le kell mondani.

Jézus: Drága kislányom, mivel nem tudsz kettészakadni, meg kell tanulnod nemet mondani. Egy fontossági sorrendet kell felállítanod. Mindenhová nem juthatsz el. De ha szeretnél is valahová elmenni, és le kell maradnod róla, akkor pótolom neked a hiányt.

10.

Kép: Jézus elém jött áldásra tett kézzel.

Hang: Nincs sok időd, nincs sok elvesztegetni való időd.

Jézus: Az események rohamosan közelednek, még a ti Földi időszámításotok szerint is. Az idő kincs a kezedben, sok lelket tudsz menteni imával, böjttel, áldozatokkal. A hozzád fordulókon sokat tudsz segíteni a kevés hátralévő időben. Ezért minden percet becsülj meg. Tudom, hogy pihenned kell, de még fekvő helyzetben is engesztelj, gyakorolj bűnbánatot, és mentsd a lelkeket.

11.

Arról volt szó, ha valakiért imádkozom. A kérdés az volt, hogy ha pl védelmi páncél imát imádkozom valakiért, akkor rám is száll-e a védelem.

Jézus: Konkrétan akkor száll rád is a védelem, ha kimondod az illető nevét, és a sajátodat is. De ha valakiért imádkozol, akkor az irgalmasság cselekedetét végzed, és rád is száll a kegyelem.

12.

Hang: Megemésztem benned ezt… fölemésztem.

Jézus: Drága kislányom, Én most lelki sebeidre gondolok, arra, amikor megbántanak. Fölemésztem benned a fájdalmat, hogy eltüntessem az önsajnálatot.

13.

Hang: Hogy olvadozz.

Jézus: Soha ne légy langyos a szeretetben, olvadozzon a szíved, ha Rám gondolsz.

14.

Azokra a katasztrófákra gondoltam, amik be fognak következni a jövőben. Azokra a magyarokra gondoltam, kik jelenleg külföldön élnek, és semmi áron nem akarnak hazajönni Magyarországra.

Kép: Az emberek úgy esnek le a lábaikról, mint a pálcikák, ordítanak fájdalmukban.

Kép: A Mennyei Atya balra fordulva néz lefelé.

Hang: Szépen megmondtam nektek ezt, de ti nem hallgattatok szavamra.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Már sokszor megmondtam, hogy a legbiztonságosabb hely Magyarország. Pórul járnak azok a honfitársaitok, családtagjaitok, rokonaitok, akik nem hallgatnak intelmeimre, és nem hajlandók haza jönni. Nagy megpróbáltatások várnak rájuk. Nagyobbak, mint itthon.

15.

Az Úr elé tártam gondolataimat.

Érzés: Vibrálás a szívem körül.

Jézus: A szíved csupán a lelked jelképe, mégis szívedben éreztetem veled, amikor fontos problémákról beszélgetek veled.

16.

Hang: Felforrósodik ez benned.

Jézus: Nem tudsz Engem azonos lánggal szeretni. Amikor akarom, akkor forrósodik fel benned az Irántam érzett szereteted.

17.

Hang: Ne legyél olyan biztos magadban.

Jézus: Tudod kislányom, ti választottak a legtöbb esetben Engem hallotok, Tőlem kapjátok a látomásokat, a hangokat. De ritkán előfordul veletek, hogy képzelődtök, vagy hallucináltok, vagy ellenségem megzavar, és utánoz Engem. Ezért figyelmeztetlek, hogy légy óvatos, ne higgy el mindent azonnal. Ne légy biztos magadban, hogy Én szólok hozzád mindig, vagy minden képet Én mutatok. Ezt azért engedem meg, hogy alázatos maradj, ne essél a hiúság kelepcéjébe.

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr2815189484

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása