Isten szemével

2018.04.23. 09:35

2018.04.22.

1.

Lelkigyakorlatra mentem.

Kép + Érzés: Az emberek, kik összejöttek a lelkigyakorlatra olyanok, mint a lángok, melyek összeadódva nagy tüzet alkottak. Ez az összeadódott láng hatással volt a lelkigyakorlatot vezető papra is, mely kegyelmeket esdett le az Égről. A pap és a hívek, ahogy kölcsönösen hatottak egymásra, az Úr kegyelmeit mind a pap, mind a hívek jobban be tudták fogadni a szívükbe, így a lelkesedésük csak fokozódott.

Jézus: Gyermekem, azért tört ki bennetek ez a nagy öröm, mert már az odautazás alatt is lelketek felkészült az ottani sok kegyelemre. Ha egy közösség egy ilyen lelkigyakorlaton tele van nagy boldogsággal, lelkesedéssel, az a lelkigyakorlatot vezető pap szívét is, lelkét is feldobja. Az atya veletek együtt örült. Ha egy közömbös, unott társaságot vitt volna oda, nem tudott volna olyan emelkedett hangulatot teremteni.

2.

Istennel és túlvilággal kapcsolatos ismeretek gyarapításáról volt szó.

Kép: Egy személy egy katedrán ülve tanít.

Jézus: A lelkek fejlődésének üteme eltérő. Van, aki előbb, van, aki később érzi, hogy szüksége van a napi Szentmisére és szentáldozásra, és a gyakori szentgyónásra, hogy minél többet megtanuljon az Én Igémből, és Szent Testem és Vérem vétele által mélyebben tudjon szeretni Engem, és az Igémet, az Evangéliumot mindennapi tettekké tudja alakítani. A képpel azt mutattam neked, hogy már itt a földi életben szükség van a tanításra. Ugyanis, minél többet tud valaki a hittel és Istennel kapcsolatban, annál magasabb fokban kapja a Mennyben a jutalmat. A tudás sokat ér előttem.

3.

Mesélték, egy települést a lakók együttesen felajánlották az Égieknek, és nagyon sok kegyelemben részesül azóta a település. Maria Simma írásaiban említett egy hasonló eseményt, amikor a felajánlás megmentett egy osztrák települést a sorozatos lavinától.

Jézus: Amikor sok ember ugyanazon nemes cél érdekében együtt könyörög Hozzám, mindegyik ajkáról egy fénysugár árad fölfelé, és a sok fénysugár összeolvad egy vaskos köteggé, és így jut el Hozzám. Sokkal hatásosabb a közös ima, mintha csak egyedül imádkoztok.

4.

Mondták, Nagy Szent Teréz határozott jellem volt, ki férfias jellemű nővéreket akart faragni a társaiból.

Jézus: Nagy Szent Teréznek ilyen határozottnak és katonásnak kellett lennie abban a szerzetes rendben, ahol a közömbösség és tunyaság terjedt el. Az ő jelleme, karaktere megfelel ahhoz, hogy fölrázza az alvó nővéreket.

5.

Arról volt szó, amikor mások szenvedést okoznak:

Kép: Egy kő nehezedik egy egyén szívére, mely hatására szeretetsugarak, fény árad a szívből. Ha a kő nem nehezedik a szívre, a szívből nem árad ki fény.

Jézus: A mások által okozott szenvedés nem felesleges, nem hiábavaló. Ezek által fejlődik a lelked, növekszik benned az alázat, és a szenvedés elfogadása és felajánlása. Ha soha nem nyomja a szívedet mások gyengesége, a nagy békében és nyugalomban kezdesz önteltté válni. Én vigyázok rád, hogy a lelkedben egyensúlyban legyenek az örömök és a lelki sebek.

6.

Kép: Mintha egy lezárt zsákutcában lennék, ott imádkozok.

Kép: A lezárt zsákutca folytatása egy fényes, előre vezető aranyút, mely rózsákkal van tele, és aranyeső esik a fényes út felől.

Jézus: Negatív hatások miatt nem kell szomorkodnod, mert az Én kegyelmemből minden jóra fordul. Az arany út az Én békém és nyugalmam szimbóluma, a rózsák az Én áradó szeretetemé, az aranyeső az Én rád hulló kegyelmeim jelképei.

7.

Hang: Sokat hangsúlyozzátok a vér problémáját.

Jézus: A vér az emberben az életet jelenti. Ha elfolyik utolsó cseppig, meghal. A Szentmisén pedig, amikor a pap felemeli az ostyát, hogy átváltoztassa, azután külön felemeli a bort ugyanezért, akkor tulajdonképpen szétválasztja a Testtől a Vért, és Én meghalok a Szentmisén. A Vérnek ezért nagy fontossága van a liturgiában. A Vérnek azon kívül nagy szerepe van a szentáldozásban is, amikor egyesül a Test és Vér, feltámadok, és a lelketekbe jutok. Újra élek, mert egyesül a Test és Vér. A Vérnek fontos szerepe van az áldozáskor, amikor a Szentostyával együtt lenyelitek. Ugyanis Vérem, mint gyógyító, tisztító Vér nemcsak a lelketeket járja át, hanem bekerül a vérrendszeretekbe. Testeteket és lelketeket egyaránt gyógyítja, tisztítja, és mint ilyennel kell foglalkoznotok vele.

8.

Misén felemelik az Oltáriszentséget:

Érzés: Nem mindegy, hogy milyen állapotban van az ember lelke szentáldozáskor.

Kép: Az ember olyan, mint egy edény, vagy egy pohár. Ha tiszta, akkor az Úr kegyelme, mint tiszta víz, még tisztábbá, ragyogóbbá teszi, de ha koszos, előbb a koszt kell onnan eltüntetni. Nem mindegy, és nem ugyanaz történik, ha egy tiszta, vagy egy koszos edénybe vagy pohárba öntenek tiszta vizet.

Jézus: A bűnös ember, aki méltatlanul veszi magához Szent Testemet és Szent Véremet, nincs a kegyelem állapotában, az pokolt teremt Nekem a lelkében. Ugyanis, ott bent harcolnom kell ellenségemmel.

9.

Misén felemelték az Oltáriszentséget:

Kép: Az Oltáriszentséget szemlélve, amit látunk a fizikai szemünkkel, az nagyon kevés ahhoz képest, hogy mi minden vesz minket körül: az Oltáriszentségben lévő Szentháromság, az Oltáriszentségből kiáradó fénysugarak, a templomban térdelő vagy leboruló Szűzanya, Angyalok és Szentek, akiket nem láthatunk, és a körülöttünk ólálkodó gonosz lelkek, akiket szintén nem láthatunk. Csak a hitünk tudja elhitetni velünk, hogy ez így is van.

Jézus: Hidd el kislányom, sok olyan ember jár templomba és járul szentáldozáshoz, aki azt hiszi, hogy az Oltáriszentség csak egy emlék. Nem hiszi valóságos jelenlétemet, és így a szentáldozása nem válik lelki üdvére, hanem szentségtörés. Boldog, aki nem lát, és mégis hisz.

 

10.

Arról volt, szó, hogy csak az tudja az ellenségeit szeretni, akinek a szívét átszúrták.

Érzés: De ehhez szükséges még a megbocsátás, és Isten kegyelme, hogy ide jussunk.

Jézus: Erre az a válasz, hogy a szenvedés nemesít. Aki már szenvedett, abban nő a szeretet, mert hasonlóvá válik Hozzám, és ha lélekben leborulva kéri az ellenségszeretetet Tőlem, akkor le tudja győzni fájdalmát, és az ellenség iránti haragja szánalommá válik. A szánalom pedig imára sarkalja az ellenség lelke javára.

11.

Érzés: Lehet, hogy egy kis haladékot kaptunk az Égiektől a jövőre vonatkozó eseményekkel kapcsolatban, a Keresztény kormány maradásának következtében Magyarországon.

Kép: Európa véres, Magyarország kiemelkedik, mint egy arany színű hegy, vagy templom, mely hasonlít a Dominus Flevit kápolnára az Olajfák hegyén, ahol Jézus megsiratta Jeruzsálem pusztulását.

Jézus: A hűségeskü szövege már meg van fogalmazva, de olyan óvatosan, és rejtve, hogy nem minden pap fogja észrevenni a hamisságot benne. Magyarország kormánya, amint halljátok, abban tér el a többi állam kormányától, hogy meri hangsúlyozni a Keresztény hitet, a Keresztény kultúra megőrzésének fontosságát. Imádkozzatok a magyar papoknak bölcsességért, hogy mikor próba elé állítják őket, okosan és bölcsen válasszanak. Ezzel példát fognak mutatni a környező országok és a távolabbiak papjainak.

12.

Arról volt szó, hogy az engesztelésben vannak esetek, amikor egy valaki más helyett szenved átvállalva a bűneiért való tartozást. Ilyen előfordult Pio atyánál, Vianney Szent Jánosnál, és másoknál is.

Jézus: Minden gyermekemmel más terveim vannak. Köztük bizony vannak olyanok, akiket nagy, komoly áldozatvállalásra kérek fel. Ilyenek a stigmatizáltak, vagy más egyéb szenvedésben lévők. Azt kérem tőlük, hogy nagy nemes célokért, pl. az Egyház megmentéséért, a világ békéjéért, a tisztítóhelyen szenvedőkért, a haldoklókért, a súlyos betegekért ajánlják fel keresztjüket. Vannak köztetek, választottak között, akiknek az Irgalmasságom terjesztése a feladatuk. Vannak, akik Égi üzeneteket kell, hogy tanítsák a népnek. Van, akit apostolkodással bízok meg. De minden engesztelőtől elvárom, hogy azt a keresztet, amit Én ajándékozok neki, ne fecsérelje el panaszkodással, jajgatással, hanem ajánlja fel a lelkekért.

13.

Kép: Leborultam az Úr elé, megadtam magam az Úr akaratának.

Jézus: Látom az akaratot benned kicsi lélek szenvedéseid elfogadására. Csak gyakorold sűrűn, Én segíteni fogok neked. Mindent ajánlj fel Nekem a lelkekért, a bántásokat és sértéseket, a fizikai fájdalmakat, a rosszulléteket, a fejfájást, az apróbb fájdalmakat, melyek hol itt, hol ott jelentkeznek, a rosszkedvedet, a nyomottságodat, a lelki szárazságodat, és mindent, ami számodra fárasztó vagy kellemetlen. Ha így teszel, lelkek sokaságát mented Nekem.

14.

Arról volt szó, hogy amikor valakinek sokszor elmondunk valamit, és mintha hiába tanítanánk, semmi eredménye, könnyen dühbe gurulunk.

Jézus: Ha látod, hogy falra hányt borsó, amit mondasz, hogy nincs semmi eredmény, akkor hívd a Szentlelket, hogy a türelmet és bölcsességet erősítse benned. Ezután, ismételd újra és újra a gyenge kis léleknek a jót, amire tanítod. De mindig kedvesen, és szeretettel, hogy érezze, jót akarsz neki. Meglátod, ha így teszel, ez a szegény fejletlen kis gyenge viola elkezd erősödni, és próbál utánozni téged. De ez csak akkor megy, ha példát mutatsz neki iránta alkalmazott türelemből, irgalmasságból, és szeretetből. Mert ha te felháborodsz előtte, látja a te gyengeségedet, és úgy gondolja, ha neked szabad, akkor neki is.

15.

Arról volt szó, hogy mi Isten gyermekei vagyunk.

Érzés: Jézuson keresztül válunk Isten gyermekeivé, úgy, hogy a Tízparancsolathoz tartjuk magunkat, és azt tesszük, amit Ő akar.

Jézus: Csak akkor válhattok Isten gyermekeivé, ha elsajátítjátok a teljes gyermeki ráhagyatkozást. Ez azt jelenti, hogy hisztek Benne, hogy mindenkinél jobban szeret benneteket, jót akar, és üdvözíteni akar. Nem aggódtok semmiért és senkiért, mert az Ő Atyai kezében érzitek magatokat. Ha bajban vagytok, Hozzá szaladtok, és csak Neki panaszkodtok, másnak nem. Akkor is jó gyermekei vagytok, ha örömötöket megosztjátok Vele, beszélgettek Vele, és igyekeztek hálátokat kifejezni. A másik fontos, ami gyermekké tesz titeket, a feltétlen engedelmesség. Ha elismeritek, hogy parancsai jók, és a ti lelki érdeketeket szolgálják. A földi gyermek szereti atyját-anyját, és kimutatja ezt a szeretetet. Isten elvárja tőletek, hogy hódoljatok Előtte, gondolatban öleljétek át, és telepedjetek az ölébe. Hagyjátok, hogy kényeztessen, simogasson, és Atyai karjával átöleljen.

16.

Kép: Magyar emberek szívében lebeg a Magyar Korona.

Jézus: Hidd el kislányom, nemcsak azok szívében van hazaszeretet, akik jól választottak, de még az ellenzék tagjai között is sokan szeretik hazájukat, csak nem látják be, hogy mekkora kárt okozna, ha a migráció végigsöpörne hazátokon. Mutattam a képen, hogy mindenki szívében ott van a Magyar Korona.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr2813944956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása