2022.01.11.
1.
Az erényekről gondolkodtam.
Kép: Futok Jézus után jobbra, de Ő eltűnik a szemem elől, oly gyorsan száguld. Megállok elkeseredetten a sikertelenségem miatt. Majd látom, Jézus mellettem van, és velem együtt halad előre.
Jézus: Aki követ Engem az erények területén, az a legjobb úton jár. Mivel te futsz Utánam, egyre szelídebb, alázatosabb, áldozatosabb leszel, és nő benned az Istenszeretet és felebaráti szeretet. Ne csodálkozz, ha nem tudsz utolérni, mert az embernek lehetetlen, de az Én segítségemmel mindent el tudsz érni.
2.
Egy lelki testvérrel beszéltem a jövőbeli események kronológiájáról.
Érzés: Képtelenség mindenre fizikailag felkészülni.
Gondolat: Mindezt az Úr kezébe helyezem, mert sem követni nem tudom az események egymásutániságát, sem a problémákat nem tudom megoldani. Inkább nem kutatok az Úr mély titkaiban, ami valójában nem rám tartozik. Én csak szeretni akarom Őt fenségében, és úgy akarom rábízni magamat az Úrra, mint annak idején a Szűzanya tette.
Kép: Irgalmas Jézus.
Jézus: Engesztelő gyermekeim közül egyesek túlságosan kíváncsiak, hogy mi fog történni a jövőben a várható események alatt. Látni szeretnék saját sorsukat és az egész emberiség sorsát. Te kislányom, bölcsen gondolkozol, mert nem kutakodsz a jövő után, és nem rettegsz és félsz a bekövetkező szorongattatásoktól. E helyett inkább gyakorolod az Irántam érzett szeretetedet, és próbálod tökéletesíteni egyre jobban a lelkedet. Olyan vagy, mint a gyermek, akinek még nincs múltja, a jövő távolinak tűnik számára, nem foglalkozik vele, csak a jelennek él. Szeretném, ha minden teremtményem gyermekként gondolkodna.
3.
A tisztaságra, és Jézus közeli családtagjaira gondoltam.
Hang: Boldogok a tiszták.
Jézus: A tisztaság olyan erény, amely nélkül nem létezik szentté válás. Szűz Mária, az Én Édesanyám a legtisztább és legédesebb alkotása Atyámnak. Még az eredendő bűn sem volt Benne. A legbölcsebb dolog a tisztaságban Őt követni. Nevelőatyám, Szent József az ő gondoskodó családszeretetével, a betegekért való közbenjárásával, a haldoklókért való könyörgésével gyönyörű példája a teljes tisztaságnak. Mit is jelent a tisztaság? Állandó törekvés Isten parancsainak a betartására. Nemcsak a 6. parancsolat, hanem az egész Tízparancsolat betartására. Nehéz elérni a tisztaságot, mert ellenségem sokat kísért benneteket. Ugye tapasztaltad már, hogy milyen boldogság számodra, ha sikerül legyőzni a kísértést, és nem lesz bűn belőle. Ez egy lelki győzelem. A tisztaság békét ad az ember szívének. Bárhogy tombol körülötte az élet, bárhogy sértegetik a tisztaszívű embert, lelke nyugodt marad, és tekintetét az Égre emeli. Tehát, boldogok a tisztaszívűek.
4.
Olvastam: Kézirat a purgatóriumból: A szentáldozás előtt legyen az embernek szeretetcselekedete, szeressen nagyon.
Gondolat + Érzés: Ha szeretetcselekedetet gyakorlunk, a lelkünk nagyobb szeretettel van teli.
Jézus: Ha valami jót tesztek a szentáldozás előtt, akkor bensőségesebb szívvel tudtok Engem magatokhoz venni. Hiszen öröm járja át a bensőtöket, amiért ajándékot hoztatok Nekem, az Úrnak.
5.
Olvastam: Kézirat a purgatóriumból: Kezdjen az ember minden napot úgy, mintha még semmit nem tett volna.
Gondolat: Úgy lenne jó minden cselekedetet tenni, mintha ez lenne az első jócselekedet, amit tettünk az életünkben.
Gondolat: Én az Úrra bízom azt, hogy Ő tartsa számon, hogy mit teszek, mert ha én tartanám számon, könnyen megeshet, hogy verném a mellemet, hogy milyen jó vagyok, közben az Úr könnyen elém tarthat egy listát, hogy: az igaz, hogy ezt meg azt megtettem, de nézzem, mennyi lehetőségem lett volna más jócselekedetre, de mind elmulasztottam.
Kép: Az Úr Jézus arca, de mintha bepirosodott volna.
Hang: Én nem mondanék neked ilyet.
Jézus: Én egyetlen jócselekedetedet sem felejtem el. Mindent számon tartok. Az a helyes magatartás, hogy semmi jóról, amit teszel, nem írsz listát. Hiszen ezek ott vannak a Szívemben. Neked nem kell ezzel törődni, mert ha folyton ezekre gondolnál, a hiúság bűnébe esnél. Veregetnéd a válladat, hogy te milyen jó vagy. Ezzel agyoncsapnád az összes jócselekedetedet.
6.
Kép: Valaki arca, gondolkodva. Lefelé néz Dél-Nyugat felé, kezét a fejéhez emelte.
Hang: Gyönyörűszép testet.
Jézus: Ahogy végig nézek teremtményeimen, vannak köztük testi hibások, betegek, megöregedettek, és arra gondolok, hogy majd a feltámadáskor milyen gyönyörű testet fognak kapni, amivel örökké élhetnek a Mennyben.
7.
Hang: A csodák hullámain ülsz te.
Jézus: Ti emberek hajlamosak vagytok arra, hogy mindent magától érthetőnek és természetesnek lássatok, ami rátok jellemző. Például, hogy láttok, hallotok, egészségesek vagytok, épnek születtetek, van hitetek és szerető családotok. Pedig ezek mind csodák, amit Tőlünk, Égiektől kaptatok. Te pedig kislányom, ahogy mondom, „a csodák hullámain ülsz”. Nem elég, hogy mindened megvan, nem vagy hajléktalan, van fedél a fejed fölött, hanem különleges szellemi ajándékokkal halmozott el Szentlelkem.
8.
Kép: Én, jobbra fordulva, másoknak teszem a koronát a fejére.
Jézus: Ez a kép nem Tőlem való. A gonosz hiúvá akar tenni téged. Isteni tulajdonsággal hamisan fel akar ruházni.
9.
A szentmisén a pap az Evangéliumban azt olvasta, amikor Keresztelő Szent János megkeresztelte Jézust a Jordán folyóban.
A pap mondta: A galambot azért választották szimbólumként, mert az állatvilágban a galamb ragaszkodik a párjához a legjobban.
Kép: Egy nagy fehér galamb valakit szárnyával teljesen átölelve beborít.
Jézus: A keresztelésemkor a galamb Atyám Irántam érzett nagy szeretetét fejezi ki.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.