Tázlár

2018.08.26. 10:29

Mezei Ferenc plébános volt a házigazdája a Mária búcsúnak és fénykereszt avatásnak a Mária Világ Királynője Plébániatemplomban Tázláron, melyre 2018. augusztus 26-án került sor.

 

“12. ősünk Polyák Antal és Csabai Julianna a dél-lengyelországi településről érkeztek Dorozsmapusztára 1757-ben. Ott éltek 1899-ig. Ebben az évben még olcsón lehetett vásárolni a földeket, így a többi telepessel ideköltöztek Tázlár pusztára. A dédnagyszülő és az üknagymama által megvásárolt 36 holdas földbirtokon felépítették a gazdasági épületeket, melyek 1926-ban leégtek. Aratás volt, melynek idején kemencében sütöttek kenyeret, a kipattanó szikra lángra lobbantotta a szalma vagy nádtetőt, így keletkezett a tűz. Ebben az évben banki kölcsönből építettek újjá mindent az apai dédszülők. A nagypapa akácfákat ültetett a ház köré és most ez az 5 kereszt ezekből a majdnem 120 éves akácfákból készült el. Így a kereszt nem csak Jézussal, nem csak a Szentháromsággal, nem csak az itt levőkkel, hanem az odaát levő ősökkel is összehoz. Az egyik fénykereszt a templomkertben, a másik a szülői házunk előkertjében lett elhelyezve. A 3 normál méretű kereszt egyike a néhai pinceépületből kialakított kis kápolnában van elhelyezve a szülői háznál, a másik a ma már összedőlt dédszülői birtokon és a harmadik Felső-Tázláron az út mentén van kihelyezve.”

Krisztus fénykeresztje “Minden kereszt áldás a Föld számára…”

Őrtoronyként őrködik a falu felett két fénykereszt, amelyek közel 120 éves akácfákból készültek és 7,38 méter magasak.

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr10014261991

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása