2017.12.17.
1.
Arról volt szó, hogy hétköznap alig vannak a templomban.
Érzés: A templom tele van Angyalokkal és Szentekkel.
Jézus: Én is szomorúan nézem, hogy naponta a 24 órából még egyetlen órát sem tudnak Velem tölteni gyermekeim. Jó az érzésed, mert ilyenkor Isten háza tele van Szentekkel, Angyalokkal, és dicsőítenek Engem az Oltáriszentségben.
2.
Kép: Egy piros gömb egy áttetsző zacskóban, majd ezt egy leány a szájába veszi.
Jézus: A lány a szentáldozáshoz járulók szimbóluma. A gömb a teljességé. A piros szín, amit határol a gömb, az Én szentséges Vérem, de nemcsak néhány cseppje, hanem az összes kiontott Vérem. Ahányszor áldozol, neked adom minden csepp Véremet.
3.
Szűzanya üzenetét olvastam a gyógynövényekkel kapcsolatban.
Kép: Sárga gyermekláncfű.
Jézus: E látomás arra hívja fel a figyelmedet, hogy Isten végtelen szeretetében már a teremtéskor gondolt előre betegségeitekre, és gyógyírt teremtett nektek a füvekben és a fákban.
4.
Kép: Egy kéz a levegőben, és kenyérdarabkákat szór a földre. A kéztől balra a földön egy kiskutya szalad felém.
Jézus: A kenyérdarabkákat hullató kéz a gondoskodó Mennyei Atya keze. Mint ahogy Ő gondoskodik mindig rólatok, nektek is úgy kell gondoskodni az állatokról.
5.
Kép: Egy valaki áll egy asztal felé fordulva.
Jézus: Sok gyermekem elé hiába helyezem szeretetem Isteni megnyilvánulásait, irgalmamat és a kegyelmeimet, elfordulnak tőle.
6.
Kép: Egy mikulás képe, kis mozaikkockákból kirakva.
Jézus: A mozaik Mikulás ti vagytok, engesztelők. Minden kis kocka 1-1 áldozatos, nagylelkű gyermekem. A kis kocka tele van áldozattal, lemondással, amit felajánlanak Nekem . Ez a sok nagylelkű gyermekem együtt lep meg Engem ajándékaival.
7.
Arról volt szó, hogy a mai világban azt sulykolják az emberbe, hogy legyen büszke arra, hogy ő kicsoda, mit ért el, és hogy mije van. De ez ellentétes az alázattal.
Kép: Mennyei Atya képe.
Jézus: A Mennyei Atya Saját képére teremtett benneteket, szerénynek, jónak, alázatosnak. De ti ezt az arcot besötétítettétek büszkeséggel, irigységgel, nagyravágyással.
8.
Hang: Művészi kérdés ez számodra.
Jézus: A művészet alkotómunka. Az igaz, hogy Én, az Isten alkottam meg az ember lelkét, de te folytatod az alkotást gyermekeimben.
9.
Luisa Piccarreta írásából: Az Úr Jézus kifejezte, hogy Isten mindent beleültetett az ember lelkébe, de a Földi életben jönnek fel a dolgok a felszínre. Nemcsak a lelki tulajdonságokra vonatkozik ez, hanem arra is, hogy az életben az ember mit hogyan vált valóra. Az Úrnak akkor van teltség érzete, ha az ember a földi életében megvalósítja azt, amit az Úr már korábban eltervezett vele.
Jézus: Nincs olyan teremtményem, akivel ne lenne valami tervem. Előre látom, mert ismerem a jövőt, hogy kiben mennyi erő van a rossz hajlamok legyőzésére, és látom, hogy van, aki valóra tudja váltani terveimet, és van, aki nem.
10.
Olvastam egy írásban: Jézus: Amikor hívnak, előlépek ott, ahol különben rejtve szoktam lenni.
Kép: Az Úr Jézus az árnyékban tartózkodik, rejtve, majd amikor hallja, hogy hívják, előlép.
Jézus: Aki úgy éli életét, hogy hátat fordít Nekem, és úgy látom, nincs szüksége Rám, az elől elrejtőzöm. De ha Rám talál, és hív, valahogy éreztetem vele jelenlétemet. Megjelenek a gondolataiban.
11.
Olvastam egy írásban: Jézus: Boldogok, kik már felismerték magukat, mint Belőlem való részt.
Kép: Egy felcsillanó fény.
Kép: Jézus teljes alakban.
Jézus: Csak az képes felismerni magában, hogy az Én részem, aki szívében első helyre tett Engem. Ugyanis, az ilyen gyermekem látja felcsillanni magában az Én lelki tulajdonságaimat.
12.
Olvastam az imával kapcsolatban: A gonosz a világosságtól menekül, és az erőt az Úr szavai által nyerjük.
Érzés: Minden egyes szó 1-1 erőt képvisel. Ha a kimondott szó nem egyezik a cselekedettel, a szó is, és a cselekedet is erejét veszti, mintha kioltanák egymást. De ha a kimondott szó és a cselekedet összecseng, a szóban és cselekedetben lévő erő felerősödik.
Jézus: Sokaknál azért nincs összhangban a kimondott szó a cselekedettel, mert nem olvassák, vagy nem hallják sosem az Én erőt adó szavaimat.
13.
Egy muzulmán férfi tanúságtételében arról beszélt, hogy amikor az Úr Jézus megjelent neki, olyannyira érezte az Úr irgalmát és kegyelmét, hogy fizikai megkönnyebbülést érzett magán, mintha kövek hullottak volna le és olvadtak le róla.
Pio atya: Ha látnánk a bűnt megtestesülni, nagyon megijednénk a látványtól.
Többen beszámoltak arról, hogy a pokolban látták látomásban: a lélek feji részét, és más bűnös testrészeit férgek mászták meg.
Gondolat: Ez azt jelenti, hogy a bűn lehúz, leláncol minket, míg a bűntől való megszabadulás, a szeretet, a fény a lelkünknek szinte szárnyakat ad, és felrepít.
Jézus: Gondolj arra kislányom, hogy mikor valami bűnt követsz el, megváltozik a hangulatod, nyomott, és szomorú leszel. Mintha valami súly lenne a szíveden, ami lehúzza. De ha a szentgyónásban megszabadulsz ettől a tehertől, könnyűvé válsz, és a szeretet szétárad a szívedben.
14.
Valtorta írásban: Jézus kifejezte, hogy ahogy az emberiség összes bűnét magára vette, és Őt keresztre feszítették, így az összes bűn keresztre lett feszítve, és Isten szeretetével égette el azt a kereszten, azaz az oltáron.
Gloria Polo tanúságtételéből: A bűn a gonoszé, ha az ember folyton bűnben él, és így távozik el a Földi életből, a gonosz joggal ráteheti a kezét az ember lelkére.
Gondolat: Mivel az Úr Jézus minden bűn árát kifizette, és kielégítette az Isteni Igazságszolgáltatást, így az ember az Úrnak kell, hogy visszaadja az adósságot az elkövetett bűneiért, de csak abban az esetben, ha elfogadja az Úr Jézust, mint Megváltót.
Jézus: Elfogatásomtól halálomig minden percben rátok gondolva, a jövőben elkövetendő bűneiteket égettem el, és e tevékenységem csúcspontja a felfeszítésem és haldoklásom volt. Nagyon hálásnak kell lennetek, mert ha ezt nem teszem meg, a pokol égetné bűneiteket lelketekkel együtt.
15.
Hang: Föláldozni magadat úgy, ahogy Nekem tetszik.
Jézus: Mivel szabad akaratod van, a te döntésedre bízom, hogy az áldozatokból, ami rád hárul, mennyit vállalsz magadra. Ha szíved úgy diktálja, teljesen föláldozhatod magadat, az egész életedet lelkek mentéséért. De bármikor jogodban áll a kínálkozó alkalmak közül ezt vagy azt az áldozatot visszautasítani. Ezzel viszont lelassítod a Mennybe vezető utat.
16.
Imádkoztam a politikusokért.
Kép: Egy politikus képe, az arcán látszik, hogy megenyhült.
Jézus: Imádságod a politikusokért, különösen, akik ártó szándékkal működnek, nem hiábavaló.
17.
Érzés: Vannak olyan egyének, akik, ha valamilyen problémájuk van, másokban találják meg problémájuknak okát, de magukban nehezen, vagy egyáltalán nem.
Jézus: Vannak, akik a gyóntatószékben is mások bűneit gyónják meg, ahelyett, hogy magukat tennék felelőssé saját elkövetett bűneikért.
18.
Azokért imádkoztam, akik valamiképp muszájból oltják ki mások életét, mint pl: háború, vagy saját hazájának megvédése.
Jézus: A haza védelmében elkövetett emberölés hasonlít ahhoz az önvédelemhez, mikor valakit egy orvgyilkos megtámad, és az illető önvédelemből lelövi. Ez a két eset az Én szememben nem számít bűnnek.
19.
A szívimáról volt szó, amikor nem betanult imákat mondunk, hanem az imák a szívünk-lelkünk mélyéről fakadnak.
Érzés: Az Úrnak nagyon tetszik ez az imaforma.
Jézus: A szóbeli imák és rózsafüzérek nagyon fontosak, és áldozat jellegük van. De a szívima, amely elmélkedésből és szemlélődésből áll, az imaéletnek egy magasabb fokozata. Olyan érzésem van ilyenkor, mintha Szívemet balzsammal kenegetnétek.
20.
Kép: Egy valaki előttem áll, egy kisbabát tart a karjában, és mutatja nekem.
Jézus: Édesanyám Karácsonyi hangulatot akar önteni beléd, Engem mutat neked, hogy gondolj sokat közelgő születésnapomra.
21.
Kép: Egy bebábozódott hernyó.
Jézus: A közömbös ismerőseidet jelképezem ezzel a bebábozódott hernyóval, olyan fokozatban van a lelkük, még nem tudnak kiszabadulni és felemelkedni a bűn béklyójából.
22.
Mária Julianna írásából: Jézus: Rettenetes az Élő Isten kezébe kerülni, mert Isten emésztő tűz.
Kép: A Mennyei Atya lehajol valakihez, és ölébe veszi.
Jézus: Milyen sokan vannak, akik nem gondolnak lelkük jövőjére. Eszükbe sem jut, hogy életük végén Isten elé kell állniuk, Aki nemcsak irgalmas, hanem igazságos is. Az ilyenek nem törődnek lelkükkel, és mikor számot kell adni, úgy találkoznak Istennel, mint rettenetes emésztő tűzzel. Ijedtükben szinte megsemmisülnek. A képen azt mutattam neked, hogy milyen más a sok buzgó, Istenfélő és Istenszerető lelki testvéred sorsa.
2017.12.10.
1.
Hang: Alázatosságot.
Kép: Kék fény.
Hang: Hogy takarj Engem.
Jézus: Alázatosságot kell ültetned környezeted szívébe, a Szűzanya alázatosságát. Ha káromkodást, ócsárlást hallasz, takarj el Engem az ilyen felebarátok kegyetlen megnyilvánulásaival szemben.
2.
Kép: Jézus arca.
Hang: Felségárulás lesz.
Kép: Nagy Oltáriszentség, alakja, mint a nap, de nincs fénye.
Jézus: Hamarosan felségárulás lesz, mert Engem, Jézust elárulnak, megtagadnak, letagadják valóságos jelenlétemet az Oltáriszentségben. Amit felmutatnak a misén, az már nem Én vagyok.
3.
Arról volt szó, hogy a Magyarországon megrendezett Eucharisztikus Kongresszus hogyan hat az országra, és a környezetre.
Érzés: Az Eucharisztikus Kongresszusra való készülődés mindenképpen jó hatással van az országra és a lelkekre, jobban megerősíti a hitet, az Úrhoz való ragaszkodást. Ez által más népeknek is példát mutat a magyar nép.
Pio atya Magyarországról szóló próféciája: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagy hatalmú őrangyala, mint a magyaroknak, és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!"
Jézus: Az aranymadár kirepülése előtt még sokat kell szenvednetek kicsi magyarjaim. Roskadozni fogtok a sok bántalomtól, ami eléri országotokat a migráció elleni bátor kiállásotok miatt. Ezeket a büntetéseket bizony el kell szenvednetek. De azért imádkozhattok hazátokért, mert ezzel enyhíthetitek a rátok váró keresztet. Bátor pap fiaim soraiból sokan felemelik majd hangjukat, mikor találkoznak az egyházvezetés szokatlan reformálásával. Ők is, mint a politikai vezetők komoly büntetésben fognak részesülni. De nem törnek meg, mert ha elbocsájtják őket hivatásukból, akkor is papok maradnak. Rejtekben végzik a hívek tanítását, nevelését, a szentségekben részesítését, és a szentmiséket. A hívek dolga lesz jól elrejteni őket. Nem szabad pesszimistának lennetek, mert a magyar egyház a Szűzanya oltalmában lesz, és példát mutat az egész emberiségnek. Felemelkedése, amikor a madár kirepül a kalitkából, a háromnapos sötétség után lesz, az Új Világban.
4.
Hang: Már régen kell készülni a hagyományokkal.
Kép: Egy lány áll előttem, fehér ruha és fátyol van rajta, a nyakában egy kereszt az Úr Jézussal.
Jézus: A lány a fehér ruhában és fátyollal nem más, mint az Én Egyházam, mely a hagyományokat tiszteli, és ezzel készül a harcra a reformisták ellen.
5.
Kép: Jézus, töviskoronával a fején.
Kép: Az utolsó vacsora képe.
Jézus: Egyházamnak végig kell mennie azokon a szenvedéseken, melyeken Nekem kellett. Most abban a stádiumban van, mint amikor töviskoronát kaptam a fejemre. A töviseket azok a bátor felszentelt szolgáim, bíborosok, püspökök és papok kapják, akik szembe mernek szállni a hagyományok megtámadásával, azon kívül azok az engesztelők, akik bátran védik a 10 parancsolatot és a Szentírás igazságait. A következő fokozata Egyházam szenvedésének, amit Én éltem át az utolsó vacsorán. Az Én igaz Egyházam szívében ott van az aggodalom, a félelem, hogy az elkövetkező szenvedések meghozzák-e az emberiség megmentését, hogy a több milliárd ember a megpróbáltatások tüzében megmenekül-e a kárhozattól.
6.
Kép: Egy lefordított, nyitott vastag könyv.
Jézus: A lefordított nyitott vastag könyv nem más, mint a misekönyv, és eljön az ideje annak, hogy már ezt a régit nem használhatják, mert újat készítettek.
7.
Hang: Hogy ne legyen az egész Vatikánban.
Kép: Egy ember koponyájának csontváza, rajta egy sapka, minta egy élő ember lenne.
Jézus: Imádkozzatok, hogy ne legyen az egész Vatikánban halott a hit.
8.
Hang: Még egy kis bűnt sem hagyj lelkeden.
Jézus: Most már nagyon vigyázzatok gyermekeim, mert a sátán érzi a vesztét, és szüntelenül kísért benneteket. Zavarjátok el, és a legkisebb bűnt is mélyen bánjátok meg, és azonnal gyónjatok. Abszolút tisztán, bűn nélkül várjátok Szentlelkem érkezését.
9.
Hang: Újrakezdés… de kezd még egyszer… jaj de…
Kép: Egy nő átölelt valakit.
Jézus: A kiengesztelődés nagyon fontos keresztény erény. A lelki sebek után a megbocsátó szeretettel mindig újra kell kezdeni. Ebbe nem szabad belefáradni. Jaj de nagy öröm a kibékülés, az újra egymásra találás.
10.
Hang: Nyitott lelke… nagyon kevés.
Jézus: Nyitott lelke nagyon kevés gyermekemnek van.
11.
Hang: Nagyon elfoglalt vagyok ezzel, a ti eredményeitekkel.
Jézus: Drága engesztelőim, akik szinte 24 órában szolgáltok Engem, nagyon sok elfoglaltságot adtok Nekem, mert figyelemmel kell kísérnem védenceiteket. Ki kell osztanom kegyelmeket, amit kiimádkoztatok nekik.
12.
Kép: Egy nagy szív, a tetején az „akarat” szó.
Jézus: E képpel azt hangsúlyoztam neked, hogy a szememben mindennél fontosabb a szándék, az akarat. Ha nem is tudsz valamit megcselekedni, de törekszel rá, akkor úgy tekintem, mintha megtetted volna.
13.
Hang: Áldozat örömére születtünk.
Kép: Kék fény.
Kép: Egy angyal énekel balra fordulva.
Jézus: Mi, a Szentháromság, először az angyalokat teremtettük meg. Azonnal az értelmükbe foglaltuk, hogy a megváltás művének látói lesznek. Számukra az emberiség megmentése hatalmas öröm, ezért énekelve dicsőít bennünket az angyal.
14.
Hang: Vérre megy ez benned.
Jézus: A gonosszal való harc végigkíséri életedet. Ne fáradj bele, mert míg élsz, meg akar kaparintani. Mindig kérd az Én Szent Véremet, hogy borítson be.
15.
Hang: Túlemészteni magad.
Jézus: Mások problémáit nem szabad túlságosan a szívedre venni, mert veszítesz az erődből. Csak az a feladatod, hogy vigasztalj és segíts.
16.
Hang: Életadó ajándék.
Jézus: Számodra életadó ajándék az Én Testem és Vérem.
17.
Kép: Egy templomban egy pap a papi széket az oltárhoz viszi, arra a helyre, ahol a papok az áldozatot szokták bemutatni
Hang: Gyorsan üljetek vissza!
Hang: Mind a hárman!
Jézus: A külsőséges újításokat sem kedvelem. A templom bútorai, tabernákulum, a székek, az oltár maradjanak a helyükön.
18.
Kép: Egy palota egy tisztáson, amelyet erdő vesz körbe.
Jézus: Az erdő a földi élet jelképe, a palota a tisztáson a Mennyország.
19.
Érzés: Az Úr az utamba állít olyan embereket, akiknek segítenem kell, és nem szabad őket kikerülnöm, mert az is az Úr tervében van.
Jézus: Választottjaim nem véletlenül találkoznak problémákkal, bűnökkel, szenvedéssel teli emberekkel. Én küldöm őket minden esetben. Boldoggá teszel, ha sohasem kerülöd ki őket, hanem átadod nekik az Én vigasztalásomat, segítő szeretetemet.
2017.12.03.
1.
Slobodan Praljak, egy horvát nemzetiségű generális a hágai bíróságon mérget ivott ítélethozatalkor. A vélemények megoszlottak ez eseménnyel kapcsolatban, egyesek szerint a generális nemzeti hős, és példát mutat másoknak.
Gondolat: A 10 parancsolatot figyelembe véve az öngyilkosság is gyilkosságnak számít, amely Isten szemében nem hőstett.
Jézus: Látod gyermekem, a terrorista muzulmánok is hőstettnek nevezik az öngyilkosságot, amit elkövetnek a keresztények ellen. Ennél a generálisnál szintén az emberek egy része hőst csinált belőle. Nagyon helytelenül gondolkodnak. Az öngyilkosság soha nem hőstett, hanem Isten terveivel szembeszálló aljas bűntett. Nagy büntetést fog kapni. Csak egy kivétel van, amikor valaki úgy lesz öngyilkos, hogy más életét akarja megmenteni, pl: a fuldokló után ugrik, hogy kiszabadítsa, és ő is meghal. Ez valójában nem is öngyilkosság, hiszen a szándéka nem az volt, hogy megölje magát, hanem hogy a másikat megmentse.
2.
Arról volt szó, hogy egyes emberek nem tudják elfogadni, hogy Isten hová helyezte őket, hová születtek, és kik ők, így vágyakoznak valami más után.
Jézus: Drága kislányom, akiről látod, hogy nem a helyes utat választja, annak bátran fejtsd ki, hogy őt hova állította Isten. Minden embernek, aki üdvözülni akar, el kell fogadnia azt a helyzetet, amit Atyám kijelölt neki.
3.
Arról volt szó, amikor tanácsot kérnek tőlünk, de mégis bizalmatlanul állnak hozzánk.
Jézus: Ha olyan fordul hozzád, aki képtelen megnyitni lelkét előtted, annak nyugodtan mondd meg, hogy ilyen helyzetben sajnos nem tudsz segíteni rajta. Ezzel nem követsz el szeretetlenséget.
4.
Az imáról és a lélekmentésről volt szó, és hogy az ima hogyan hat a lelkekre.
Jézus: Az igaz, hogy az embernek nagyon erős a szabad akarata, de mások imája képes felülmúlni ezt. Van, aki úgy haldoklik, hogy egész életében szembefordult Istennel, szabad akarata rossz felhasználása miatt. De haldoklása közben valaki imádkozik érte. Az imája felszáll Atyám trónjához, mint ragyogó fénysugár, Ő a Szívébe helyezi, és kegyelemmé alakítja. Ezt a kegyelmet azonnal leküldi a haldoklónak, megtöri vele szabad akaratát, meglágyítja vele a szívét, és nagy bűnbánatot tölt bele. Ilyen esetben az ima segít. Ebből következik, hogy az ima mindig tud segíteni, még a pokol szélén álló lelkeknek is. Nincs olyan eset, hogy ne segítene.
5.
Érzés: Annyira kell együtt érezni másokkal, hogy meg tudjuk vigasztalni őket, irányt tudjunk mutatni nekik, de ha hagyjuk, hogy az érzelmeink elhatalmasodjanak, nem tudunk előre lépni.
Jézus: Képzeld el gyermekem, mi lenne az olyan orvossal, aki együtt zokogna a beteggel a fájdalmai miatt, ahelyett, hogy megfontolt, nyugodt gondolkodással segíteni próbálna neki. Így vagytok ti választottak. Amikor hozzátok fordul valaki testi-lelki bajaival, nem zokogni kell vele és hangosan sajnálgatni, hanem tanácsokkal, és testi-lelki támaszadással megvigasztalni, cselekedni, hogy megkönnyítsétek terhét.
6.
Hang: Jól sírd ki magad.
Kép: Egy orvosi rendelőben egy orvos fehér köpenyben vígasztal valakit.
Kép: Jézus lefelé néz.
Jézus: Bánatodban, örömödben, egyaránt hívjál Engem. Én, mint jó orvos a beteget, megvigasztallak. Nekem sírd ki magad, soha ne másnak panaszkodj.
7.
Arról volt szó, hogy az Úrra bízom az embereket.
Hang: Ülésrended ez.
Jézus: Helyes, hogy gyermeki bizalmaddal Rám bízod felebarátaid sorsát. Én tudom, kit hova állítottam, és a túlvilágon a számonkérés után kinek milyen helyet biztosítok.
8.
Hang: Dupla kenyér.
Kép: Valaki kenyeret szel.
Jézus: Nem minden gyermekem részesül egyformán az Oltáriszentség kegyelmeiből. Aki csak gépiesen áldozik, alig nyer valami kegyelmet. De akinek szíve bűnbánattal közelít Hozzám, és szélesre tárja ajtaját, az duplán kap kegyelmeimből.
9.
Horvátországban tartózkodtam néhány napot, megmenekülésükért imádkoztam.
Érzés: Eljön az idő, amikor minden visszakerül az eredeti állapotba, azaz, az elszakított területek Magyarországhoz fognak tartozni
Kép: Jézus arca nagyon közelről.
Kép: Fatimai Szűzanya.
Kép: Egy szív.
Jézus: A hozzátok tartozó magyar emlékeket Angyalaimmal és Édesanyámmal megőriztem nektek. Valóban úgy lesz, ahogy érzed, hogy mikor megteremtjük az Új Világot, visszaáll a régi rend, minden a helyére kerül. Ami tiétek volt, az újra a ti tulajdonotok lesz. A magyarok együtt lesznek, és nem egymástól szétszakítva. Édesanyám Szent Szívébe zárta nemzeteteket.
10.
Hang: Nyomasztó odatartozás.
Kép: Nagyon magas épületek, felhőkarcolók.
Hang: Nagyon régen volt.
Jézus: Akik tájékozottak a jövendöléseimben, azoknak nyomasztó az odatartozás a veszni induló népek országaiba, mert lesznek nemzetek, sőt, kontinensek, melyek elvesznek a nagy tisztítás alatt. Ezt a katasztrófát nagyon régen megjövendöltem választottjaimmal.
11.
Kép: Fehér fényben egy Angyal áll előttem, szárnyai lefelé néznek.
Jézus: Az Angyal, aki előtted állt, az Őrangyalod, Aki mindig várja kéréseidet.
12.
Kép: Egy erős, izmos férfi testőr.
Hang: Jó messze vannak egymástól.
Jézus: Ha valamit lehetetlen megoldani, ha veszélyben vagytok gyermekeim, hívjátok az Angyalok karaiból az Erősségeket. A hitetlen ember és az Angyalok jó messze vannak egymástól. Sosem kérik pártfogásukat.
13.
Hang: Nem dobom ezt el.
Kép: Egy valaki mélyen belenyúl egy zacskóba vagy zsákba.
Hang: Abszolút nem.
Jézus: A haldoklók a földi életükből csak a cselekedeteiket hozzák Elém az ítéletükre. Ez van a zsákjukban. Belenyúlok, sok kacatot találok, de van köztük egy értékes drágagyöngy. Kiemelem, mert ez az egyetlen szeretetcselekedete a Földön. Abszolút nem dobom el. Ezzel menti meg a lelkét.
14.
Kép: Egy valaki egy nagyobb fehéres-sárgás gömböt tartott.
Jézus: Ez a gömb azon gyermekeim gyűjteménye, akik felkészültek a Szentlélek fogadására, ragyognak a tisztaságtól és szeretettől.
15.
Hang: Meghallgattatok Engem, és most Én is meghallgatlak titeket.
Kép: Fehér fény.
Jézus: A Szentíráson és üzeneteimen keresztül ti engesztelők meghallgattatok Engem, és most, mikor jönnek a szorongattatások és könyörögtök Hozzám, Én is meghallgatlak titeket. Jelenlétem, a fehér fény az Én kegyelmem, amivel bátorrá és elszánttá teszlek titeket.
16.
Kép: Egy szűk helyen, 3 fal közé szorítva áll egy asztal, rajta újságpapír, azon pedig 3-4 silányabb minőségű kenyérszelet, amelyet el kellett fogyasztanom.
Jézus: A látomás azt fejezi ki, hogy az éhínség alatt, amit a háború fog okozni, még a legócskább ételnek is örülni fogtok.
2017.11.19.
1.
Kép: Valaki bal kezével, 45 fokos szögben mutat az Ég felé.
Jézus: Az Őrangyal mutatta neked, hogy mindig az Ég felé emeld tekintetedet.
2.
Hang: Sok lim-lom.
Hang: Elgondolkodtatja az embert, hogy tényleg nincs sok időnk.
Kép: Egy nő balra fordulva mondja ezt.
Hang: Szándékod szerint békében.
Jézus: Annyi sok fölösleges dolog van a lelketekben, sok minden foglalkoztat, ami lényegtelen. Nem is gondoltok arra, hogy alig van már időtök ezekre a földi dolgokra, a lelketeket kell előkészíteni. Te kislányom, a békét szeretnéd megtalálni, de hiába keresed itt a Földön, a teljes béke odaát van.
3.
Irgalmas órában:
Kép: Mellettem egy gyorsan író toll.
Érzés: Mindent leír, amit mondok, csinálok.
Jézus: Ez azt jelenti, hogy amit az Irgalmasság órájában imádkoztok ti engesztelők, akkor minden szavatokat feljegyezzük az Élet Könyvébe.
4.
Síró férfi hang: Miután elhagy, itt hagy… nagyon fog fájni.
Kép: Egy folyosón csukott ajtók vannak jobb és bal oldalt, a folyosón egy fiú, ki kinyit egy jobb oldali ajtót.
Jézus: A folyosó a tisztítóhelyet szimbolizálta, ahol sok hely van. A fiú egyik ajtón benyitott, hogy elfoglalhassa helyét.
5.
Hang: Minden áron… minden nemzetnek.
Jézus: Minden áron meg kell őriznie hitét minden nemzetnek.
6.
Érzés: Az Európai Unió, mivel erőszakoskodik egyes dolgokban, szét fog esni, mint bármelyik birodalom a történelem folyamán.
Hang: Hamarosan.
Jézus: Az Európai Unió a mai formájában valóban meg fog szűnni, de majd az antikrisztus megjelenésével egy új világrend jön létre, melyben megszűnnek a határok, összekeverednek a népek.
7.
Kép: Egy fa, melynek nincsenek levelei, és tüskés.
Jézus: A hitehagyás idején, mely már nagyon közel van, megszűnik az emberek egymás iránti szeretete, bizalma, a gőg és az önzés, a támadó, tüskés magatartás jellemzi őket.
8.
Hang: Takarítani ezt benned… meghálálni.
Kép: Egy sártömeg.
Jézus: A végső időkben így szólok hozzátok: „Teremtésem, a lelked olyan, mint egy sártömeg. Ki kell takarítani ezt belőled, hogy mire jön az ítélet, megállhass előttem. Nem győzöd majd meghálálni, hogy engedelmeskedtél”.
9.
Luisa Piccarreta írásából: Jézus: „Heródes gonoszsága és lelki felkészületlensége olyan mértékű volt, hogy nem érdemelte meg, hogy reá nézzek, vagy egy szót is szóljak hozzá. Ha megtettem volna, még bűnösebbé vált volna, minden szavam, tekintetem egy újabb köteléket formált volna közte és Köztem”.
Érzés: Így vagyunk mi is azokkal, kik nincsenek még felkészülve arra, hogy befogadják a hitet. Mind jobban akarunk valakit meggyőzni, annál jobban ragaszkodik a téves álláspontjaihoz.
Jézus: Mint ahogy Heródest az Én csodáim sem tudták volna megváltoztatni, ugyanolyan öntelt és gőgös maradt volna, ugyanúgy e század hitetlen embereit sem lehet a meggyőzéssel a hit útjára vezetni. Erőszakkal senki sem fog hinni. Imádkozni kell értük, és így nem vesznek el.
10.
Luisa Piccarreta írásából: Jézus az ember szabad akaratát királynőnek nevezte, mely legbecsesebb az össz teremtett dolog közül. A Nap, Hold, csillagok, a Föld minden teremtménye szép, de nem ad neki vissza szeretetet. Csak az ember képes Istennek adni szeretetet saját szabad akarata által.
Jézus: A szabad akarat Isten nagyon értékes ajándéka az embernek. Kiváltságos ajándék, Én az ajándékok királynőjének nevezem. A növényeknek, állatoknak és dolgoknak nincs szabad akarata. Csak az ember képes ennek az ajándéknak a felhasználásával szeretetet és hálát adni Teremtőjének. Milyen kár, hogy sok ember nem él ezzel a lehetőséggel.
11.
Luisa Piccarreta írásából: Arról volt szó, hogy az Isteni akarat mindenek felett áll. Az Isteni akaratnak van alávetve a bölcsesség, a szeretet kiáradása, és minden más.
Jézus: Gyermekeim, legalább ti engesztelők gondolkozzatok el azon az igazságon, hogy Isten akaratának minden alá van vetve. Semmi sem teljesülhet, amit Ő nem akar. És minden teljesülhet, ami benne van a szándékában.
12.
Luisa Piccarreta írásából: Jézus: „Jöjjetek, hogy a szenvedély, a feltörekvés, részegség, mámor, és az érzékiség iránti szomjatokat Véremmel csillapítsátok, és Isteni Véremben megtaláljátok minden gonoszságotokra az orvosságot”.
Érzés: Ez is csak akkor érvényes, ha szabad akaratunk által el is hisszük, és vágyunk rá.
Jézus: Az Én Szent Testem és Vérem csak azoknak tudja átjárni a belső érzéseit, akaratát, gondolkodását, és csak azokat tudja tisztítani, frissíteni, erősíteni, és vigasztalni, akik mélyen elhiszik Nekem az Én valóságos jelenlétemet az Oltáriszentségben. Ez vonatkozik arra az esetre is, mikor csak szokásosan, automatikusan veszitek magatokhoz az Én Testemet, Véremet. Akkor nem tudom kifejteni úgy hatásomat.
13.
Luisa Piccarreta írásából:
Jézus imája a Mennyei Atyához: „Add, hogy a Vér örök akaratunkban keringjen, hogy védelmezze az embert, és hogy az ember is védhesse magát Igazságszolgáltatásunk előtt.”
Érzés: Az Isteni Igazságszolgáltatás olyan erős és komoly, hogy mindenekfelett áll, hogy Irgalomért kell esedeznünk. Az Úr saját Vérét irgalomból ontotta ki értünk.
Jézus: Ti gyermekeim el sem tudjátok képzelni, hogy az Én Szent Vérem a szentáldozáskor nemcsak a gonosz kísértéseitől óv meg titeket, hanem az Isteni Igazságszolgáltatás előtt is védelmet nyújt lelketeknek. Ugyanis Atyám annyira tiszteli és szereti Szent Véremet, amit értetek ontottam, hogy ha látja nyomát lelketeken, képes minden tartozásotokat az Én áldozatomért eltörölni.
14.
Maria Valtorta írásából: Arról volt szó, hogy egyes emberek szívében a Törvény létezése olyan, mint a megkövült erdő a sivatagban. Az elszáradt fa, ha elégetik, ugyan meleget tud adni, de ha megkövül, akkor már semmire sem lehet használni. A megkövült oázis is olyan a sivatagban, amely távolról csalogat, amelyhez oda megy az ember hűst keresve, de sajnos csalódnia kell, és ezzel is csak az idejét veszíti.
Érzés: Ha az Úr törvényeit nem helyesen élve használjuk fel, mi is olyanokká válunk, mint a megkövült fa. Sem mi, sem mások nem tudnak belőle hasznot nyerni a lelkük javára. A Törvény megreformálása még jobban hozzásegít ehhez.
Jézus: Az őskeresztények idejében még élt a Törvény az emberek szívében. Ahogy telnek az évszázadok, és eltorzítják a Törvényeket, engedményeket tesznek, átírják, a régi örök életű Törvény, a 10 parancsolat meghal, eltűnik a szívekben. A várható reformok ezt még jobban elmélyítik a hagyományok nélkülözésével.
15.
Arról volt szó, hogy fájdalmas az, amikor az ember áldozatot hoz, de úgy tűnik, feleslegesen.
Érzés: Mekkora fájdalom az is, amikor az Úr Jézus áldozatát nem fordítjuk hasznunkra.
Jézus: Azok az emberek, akik nem hisznek Bennem, és nem szeretnek Engem, nem tudják felhasználni megváltó áldozatomat, tehát, saját lelkük számára elherdálják.
16.
Kép: Egy nagy, barna kenyér.
Jézus: Imádkozd rendszeresen: „Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma”. Ez kettőt jelent, az Oltáriszentséget, és a betevő falatot.
17.
Hang: A fény el fog aludni.
Érzés: Nekünk kell ragyogni, mint a nap.
Jézus: Ha az engesztelő csoportok megszűnnek, ha nem virrasztanak, és nem működnek a Szentségimádások, a fény ki fog aludni. Ezt ne engedjétek, tápláljátok a fényt szívetek szeretetlángjával.
18.
Kép: Egy csomó egy madzagon.
Jézus: Ha életetekben van valami nyomasztó gond, megoldhatatlan probléma, forduljatok Hozzánk, Édesanyám és Én majd megoldjuk.
19.
Kép: Két oszlop növekszik egymás mellett, az egyik egy idő múlva gyorsabban nő, majd ráhajlik, beborítja a másikat.
Jézus: Gyermekeim lelke különböző sebességgel fejlődik. Vannak, akik jobban használják fel a kegyelmeket, és magasabbra nőnek. Mások pedig lemaradnak. A nagyobb és erősebb védelmezőn ráhajlik a gyengébbikre, és segít növekedni neki.
20.
Kép: Tölcsér alakú mélyedés a tengerben.
Jézus: A tenger az ember lelke, a tölcsér alakú mélyedés a bűn, amely lehúzza a lelket a mélybe. Van, akinek sok kisebb-nagyo
2017.11.12.
1.
Egy kis faluban a templomtéren egy katolikus és egy protestáns templom van egymás mellett.
Kép: Mintha a két templom eggyé válna.
Jézus: A Nagyfigyelmeztetéskor a különböző vallások hívei Szentlelkem felvilágosítására megismerik az Igazságot, elfogadják a szentségeket és Édesanyám tiszteletét. Együtt fogják dicsőíteni a Szentháromságot.
2.
Kép: Egy dombon lévő birtokon felkapcsolnak egy lámpát.
Jézus: A kép azt szimbolizálja, hogy az engesztelő lelkek kiemelkednek a mindennapi szürkeségből. Világítanak másoknak.
3.
A prédikáló papról volt szó.
Érzés: Az Isteni háromszögből és szemből vibráló sugarak érnek el, melyek feltöltik a testem sejtjeit.
Jézus: A prédikáló pap az Én eszközöm, tehát ajkán keresztül Én szólok hozzád. A szem a háromszögben a Szentháromságot jelenti, azért láttad vibrálni, mert a prédikáció alatt kegyelemsugarakat ontottunk rátok, a hívekre.
4.
Érzés: Amikor egy ember szívből imádkozott, éreztem lelkének lüktető, pozitív kisugárzását, de amikor ugyanazt az embert negatív dolgok érték, negatív kisugárzást éreztem belőle, amikor megérintett.
Jézus: Az ember mozdulatai, arckifejezései, tekintete magukban hordozzák a lelki állapotát.
5.
Szentmisére járásról volt szó.
Kép: Egy virág, melynek szirmai szemmel láthatóan mozognak.
Jézus: Mielőtt szentmisére mész, díszítsd fel lelkedet szép erényekkel.
6.
Kép: Mintha egy kettétört cső lenne, amit látok, a vízszintes része kettős cső, mintha kettő csövet összeragasztottak volna, ebből füst árad. Vele 45 fokos szögben az ég felé egy szimpla cső van, melyből nem jön füst.
Jézus: A 45 fokos szögben, az Ég felé mutató cső azoknak a gyermekeimnek a jelképe, akik szeretnek és hisznek bennem, dicsőítenek engem, viszont a 2 fekvő cső, amiből füst jön ki, az elesett, bűnökben heverő emberek szimbóluma.
7.
Kép: Mintha egy sárga kocsi ketté vált volna széltében.
Jézus: A szentségi házasságban, a férfi és nő egy test, egy lélek. Ha elválnak, már sosem lesznek egész. És életük kárba megy.
8.
A házasságtörésről volt szó, hogy ilyenkor az ember ki van téve a gonosznak, mint egy préda.
Kép: Fehér angyalszárnyak.
Jézus: Minden házasságtörőnek van Őrangyala. Feladata nehéz, mert meg kell akadályozni, hogy védence ne tegye meg, amire készül. Ugyanis, nemcsak saját lelkét, hanem házastársa lelkét is romlásba taszíthatja.
9.
Kép: Olyan szemcsék, mint a tarhonya.
Jézus: Atyám szemében teremtményei olyan kicsiny szemcsék, mint a tarhonya. Nagynak képzelik magukat. Nem gondolnak arra, hogy ha Atyám türelme nem lenne olyan végtelen, mint amilyen, akkor egy mozdulattal eltaposhatná őket.
10.
Kép: Arany fényben egy férfi kalapácsot tart a jobb kezében az ég felé tartva, mintha rá akarna csapni valamire.
Jézus: Atyám így szól Hozzám: „Porrá töröm a Földet, ha nem változik meg az emberiség, akikért életedet adtad.”
11.
Arról volt szó, hogy tűzzé kell válnunk, hogy elviseljük a tüzet.
Jézus: Lángolni kell a lelketeknek, hogy el tudjátok viselni a fájdalom, a szenvedés tüzét. Az tud érdemszerzően szenvedni, akiben ég az Istenszeretet.
12.
Olvastam: „A csüggedés rontja a látást”.
Jézus: A csüggedés a hit gyengeségét jelenti. Az elkeseredett ember nem látja a sok rossztól, amit érez, Isten segítő kezét. Nem látja a hozzá jó szívvel közeledő felebarátok segíteni akarását. Nem látja a szenvedés értékét és érdemszerző lehetőségét.
13.
Olvastam: „A Földet letarolják, azért, hogy új élet jöhessen”.
Kép: Tüzet gyújtanak, majd újra vetnek.
Kép: Irgalmas Jézus.
Hang: Annyi magot vess, amennyit csak tudsz.
Jézus: A háromnapos sötétség után új Földet kaptok. A régit felgyújtják, hogy új, tiszta, boldog élet sarjadjon. Az Új Világban minden elölről kezdődik, sok magot vessetek, hogy majd aratni tudjatok. Én, az Irgalmas Jézus leszek a királyotok az Új Világban. Veletek fogok élni, letörlöm könnyeiteket.
14.
Kép: Egy kereszt közepén az Eucharisztia.
Kép: Egy fénylő kereszt.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Az emberek ma is keresztre feszítenek bűneikkel, és ezt a lelkemben érzem. Sokszor és súlyosan megbántanak az Eucharisztiában. A látomásban keresztem azért fénylik, mert egészen megdicsőítettem Magamat a Golgotán.
15.
Hang: Áteredő bűn.
Hang: Mi a teendő?
Kép: Egy teremben vagy szobában emberek csücsülnek, és nem tudnak mit csinálni, mintha gondolkodnának.
Kép: Irgalmas Jézus.
Jézus: Ha meg van keresztelve valaki, ha nincs, az áteredő bűn rossz hajlamokat ültet a lelkébe. Már gyermekkortól tenni kell ez ellen okos neveléssel. Minden életkorban lelkiismeret vizsgálatot kell tartani, hogy a rossz hajtások lehulljanak. Az ember lelke nem nézheti tétlenül a folyamatos romlását, bűnei elharapózását, hanem bűnbánatot kell tartani, és keresni a gyónási lehetőséget. Mások lelkével is törődni kell.
16.
Kép: Egy fa korona, az alapja a magyar koronához hasonlított, de a korona alapja csupa tüske.
Jézus: A fa korona a magyar nemzetet ábrázolja. Régen ragyogott, aranylott a hittől és Istenszeretettől, ma elnehezült a bűnöktől és a békétlenségektől. Tele van tüskével, régi és új sebekkel.
2017.11.05.
1.
Hang: Ezt élni kell.
Kép: Irgalmas Jézus.
Kép: Egy ág zöld levelekkel.
Kép: Eucharisztia egy kereszt két szárának találkozásában.
Jézus: Csak az tudja élni a hitét, aki elfogadja Tőlem legnagyobb ajándékomat, az Eucharisztiát. Az ág a zöld levelekkel Én vagyok, az ártatlan ifjú Jézus, akit kivégeztek. A zöld levél az Én ártatlan tisztaságomat, zsenge életemet jelképezi. Ha ezt tették a zöld ággal, mi lesz a sorsa a száraz ágaknak? Az Eucharisztia a kereszt középpontjában azt szimbolizálja, hogy ma is keresztre vagyok feszítve, de misztikusan, lélekben. Így még többet szenvedek, mint 2000 évvel ezelőtt.
2.
Kép: Egy férfi az igazolványomat nézi, forgatja.
Jézus: Ez a kép a te külön ítéleted szimbóluma. Az igazolvány az életed könyve.
3.
Kép: Egy rakéta vízszintes helyzetben, dél-nyugat irány felé irányítva, egy üvegvitrinben.
Jézus: Közel van a III világháború kirobbantása. A nemzetek atomfegyverekkel ijesztgetik egymást. Imádkozzatok a világ békéjéért.
4.
Hang: Átlátszó ez neked.
Jézus: Neked átlátszó, és egészen elhiszed, hogy földi életed után nem halsz meg, tovább élsz egy új dimenzióban. De a hitetleneknek ez ostobaság, és képzelődés. Ó, mennyire fognak csodálkozni.
5.
A reformáció 500. évfordulóját ünnepelték.
Jézus: Az egyház az Én testem. A reformációval szétszaggatták.
6.
Bruxelles-ben történt, hogy a reformáció 500. évfordulójakor katolikus fiatalok imádkozták a rózsafüzért hangosan egy református templomban az ünnep megülésekor, melynek az lett a vége, hogy rendőrök vitték ki a katolikus fiatalokat
Jézus: Azok a fiatalok túllőttek a célon, mert feltűnősködtek. Nem gondoltak arra, hogy tiszteletbe kellett volna tartaniuk a protestánsok ünneplését. Sokkal jobban tették volna, ha otthon a rejtekben engesztelték volna Szent Szívemet.
7.
Gloria Polo tanúságtételében: amikor megkeresztelnek valakit, az egyén homlokára egy tüzes, fénylő kereszt kerül, amelyet mi, földi szemeinkkel nem láthatunk, de a láthatatlan világban lévők ezt látják, ugyanúgy a gonoszok is
Bibliában: Mózes idejében az Úr megparancsolta Mózesnek, egy áldozati bárány vérével kenjék be a házukon lévő szemöldökfát és a két ajtófélfát, így amikor Ő átvonul Egyiptom földjén, és látja a vért, a pusztítót nem engedi belépni a házba, hogy rájuk hozza a csapást
Érzés: Ha behintjük a házunkat, birtokunkat szentelt vízzel vagy exorcizált vízzel, akkor ez is látható kellene, hogy legyen, amely megvédi otthonainkat a gonoszok és a pusztítás ellen
Jézus: Jól gondolod kislányom, a szenteltvíz megvédi a házat a gonoszok támadásától, mert valamilyen úton-módon érzékelik a szentelt víz erejét.
8.
Maria Valtorta írásából:
Jézus meggyógyította valaki édesanyját, ki megköszönte azt Neki. Jézus válaszolta neki: „Hittel érdemelted ki. Bármekkora is az Én erőm, hit nélkül nem tud működni”.
Érzés: Valakinek a hite mindig szükséges a gyógyuláshoz.
Jézus: Én ma is gyógyítok, mint 2000 évvel ezelőtt, mikor köztetek jártam, de a gyógyuláshoz kell, hogy a beteg, vagy a hozzátartozója hinni tudjon bennem.
9.
Maria Valtorta írásából: Egy házban különböző tevékenységek folytak, de egy kicsit céltalannak tűnt, míg be nem lépett a házba az Úr Jézus az apostolaival
Érzés: Isten jelenléte rendet parancsol a rendetlenségben, a munkának, tevékenységnek akkor van értelme, amikor tudatában vagyunk, hogy az Úrnak tesszük. Amikor nem gondolunk az Úrra, a tevékenységeink üresekké válnak.
Jézus: Jól látod gyermekem, mert nélkülem a munka értelmetlen, céltalan. Ha van is célja, az kizárólag földi. Pl: a meggazdagodás. Viszont, ha valaki úgy végzi a feladatát, hogy jelenlétemben érzi magát, Nekem tesz mindent, az Én örömömre, akkor munkája azonnal értelmet kap.
10.
Maria Valtorta leírása Jézusról, amikor Jézus kifejezte erős akaratát: „Jézus hangja metszően éles, szemében villámok cikáztak, leírhatatlan dominánsság a magatartásában”.
Érzés: Sokan nem veszik az Urat komolyan, gondolják, mindent meg lehet tenni, ami kedvük telik.
Jézus: Az emberek Engem végtelenül szelíd, birkatürelmű, tehetetlen bábnak képzelnek, akivel mindent lehet csinálni, lehet mindig, újra és újra megbántani, és felelőtlenül ígérgetni neki. Ez nem így van. Én nemcsak irgalmas, szelíd és jóságos Isten vagyok, hanem igazságos, erős, határozott, és követelő Isten is. Megkövetelem a bűnbánatot, az alázatot, és az imádást gyermekeimtől.
11.
Maria Valtorta írásából:
Jézus egy bűnbánóról beszélget egy olyan férfival, ki a bűnbánó személy múltjába kapaszkodva ítélkezett. Jézus válasza: „Ő alázatosságában eltörli bűnét, te gőgösségeddel megkettőzöd minden vétkedet.”
Jézus: Az alázat a legfontosabb erény az emberben. Az alázatosak bármennyit vétkeznek, eltörlöm bűneiket a bűnbánat által. Az öntelt, gőgös ember bűneit, mivel nem tudja megbánni, nemcsak hogy nem törlöm el, hanem még meg is kettőzöm. A gőg a legtaszítóbb lelki tulajdonság előttem.
12.
Maria Valtorta írásaiból:
Jézus: „A pesszimizmus mindig a tagadáson alapszik…”
Jézus: A pesszimista ember azért keseredik el, azért lát mindenben rosszat, mert vagy nem hisz Isten jóságában, mindenhatóságában, erejében, vagy nagyon gyenge a hite. A pesszimista ember, ha valami nem sikerül neki, bűnbakot keres, aki legtöbbször Isten. És ha túl sok negatív hatás éri, egészen kiábrándul, és lassan eljut odáig, hogy tagadni fogja Isten létezését.
13.
Maria Valtorta írásából:
Jézus egy leütött denevérről: „Ne bántsuk! Él, és az élethez ragaszkodik.”
Vannak olyan egyének, kik nem sajnálják az állatokat bántani.
Jézus: Kislányom, az állatok is Isten szeretett teremtményei. Nem szabad bántani, vagy ok nélkül elpusztítani őket. Természetesen, vannak olyan állatok, melyeket Isten táplálékul adott nektek. Azoknak kíméletesen kell kioltani életét. Azután vannak kártékony állatok, melyeket nem hagyhattok elterjedni. Ezekre nem vonatkozik, hogy bűn irtani őket. Az állatoknak csak ez az egy földi élete van, ezért adjatok nekik szeretetet, gondoskodást.
14.
Maria Valtorta írásából:
Jézus az apostolokkal arról beszélgettek, hogy egyes bűnök elkövetésénél Isten az enyhítő körülményeket is számításba veszi, míg Iskarióti Júdás tiltakozott az enyhítő körülmények ellen az ítélet során. Jézus válasza erre: „Nem jó véglegesen ítélkezni, mert az angyalok örök könyvekbe írnak fel mindent, és az adott napon mondhatják: legyen neked a saját igéid szerint.”
Jézus: Tanuljatok tőlem irgalmat. A bűnös embert soha ne ítéljétek el, az nem a ti dolgotok. Ha mégis így tesztek, amikor eljön az időtök, ti is olyan keményen lesztek elítélve, mint amilyen keményen ítélkeztetek itt a Földön mások fölött.
15.
Maria Valtorta írásából:
Jézus: „Mindazokat, akik az ördög munkája következtében váltak bolonddá, némává, süketté, vakká, azokat a szülők, barátok, hozzátartozók hozzál el Énhozzám, de akinek a gonosz szellemét szállta meg, azok csupán saját szellemük kereső munkájával juthatnak el a szabadsághoz. Azért is van, hogy nem csupán szabadulást, de bűnbocsánatot nyernek. Mondhatnám: jutalmul, mert saját akaratuk tette meg az első lépéseket az ördög uralma alóli szabaduláshoz”.
Gondolat: Akit saját maguk keresték fel Jézust szabad akaratuk révén, bűnbocsánatot is nyertek, ellenben akiket mások vittek oda, azok csak szabadulást nyertek el.
Jézus: Mikor köztetek jártam, betegeket hoztak Hozzám, akik tehetetlenségükben segítséggel tudtak elérni Engem, ezért őket meggyógyítottam. A megszállottakat, akiknek a lelkét támadta meg ellenségem, nem tudták elhozni általában a hozzátartozók, mert volt közöttük olyan, aki nem akart Hozzám jönni. Az ilyennek nem tudtam segíteni. De voltak közülük, akik saját akaratukból jelentkeztek nálam, és mivel láttam szándékukat, akaraterejüket, nemcsak hogy megszabadítottam őket, hanem bűneiket megbocsátottam.
16.
Kép: Egy valaki királynői trónon ül, átlátszó celofánpapírba van becsomagolva, mint egy ajándék. Ez háromszög alakú.
Jézus: Ha a Szűzanyáról, mint szívetek királynőjéről beszélsz felebarátaidnak, akkor tulajdonképpen odaajándékozod Őt nekik.
17.
Arról volt szó, hogy ki tud megállni Isten színe előtt.
Jézus: Isten az Ő kegyelmeivel képes arra, hogy teremtményét tökéletessé tegye a nagy találkozásra. Ehhez az kell, hogy az ember teljesen odaadja, felkínálja szabad akaratát Urának, betartsa az Ő parancsait, a 7 keresztény erényt gyakorolja, amelyek: az alázat, a nagylelkűség, a türelem, a mértékletesség, a törvénytisztelet, a buzgóság, és a tisztaság.
2017.10.29.
1.
Hang: Új Karácsony lesz.
Kép: Jézus arca a torinói lepelről.
Jézus: A Karácsony ünnepét illetően Rómában bizonyos újítások lesznek, kimondottan a liturgia szövegében. Hogy ezek az újítások miből állnak, előre nem mondom meg nektek, mert úgyis tapasztalni fogjátok.
2.
Olyan lélekkel találkoztam, aki nagyon hasonló gondolkodású, mint én.
Jézus: Atyám minden lelket másnak teremtett. Nem létezik két egyforma lélek. A lélekvándorlás tana téves, amely szerint ennek vagy annak a lelke későbbi időkbe beleköltözik egy emberbe. Ugyanis mindenkinek külön lelke van, és ez a lélek nem ismétlődhet. Viszont előfordul, hogy két lélek gondolkodása, érzelemvilága, felfogása nagyon hasonlít egymásra. Atyám tervében benne van, hogy néha ilyen lelkek rátaláljanak egymásra. Nem vagytok egyformák, de nagyon hasonlóak. Mindezt azért engedi meg Atyám, hogy örömöt okozzon az ilyen két léleknek, és erősítsék egymást.
3.
Azt figyeltem, hogy az emberek, lelkek hogyan hatnak egymásra.
Érzés: Egy-egy ember, lélek egy-egy világot képvisel, jelenléte vagy hiánya nagyban befolyásolja a másik ember életét.
Jézus: Minden egyes lélekre, akit Atyám megteremtett, szükség van a Földön. Ugyanis, ezek a lelkek akár pozitív, akár negatív gondolkodásúak vagy viselkedésűek, mélyen hatnak a környezetükre. Befolyásolják a Földön élők életét és egész lelkét. A hiányuk vagy veszteséget jelent a környezetének, vagy egyenesen fellélegzést.
4.
Kápolnában imádkoztam:
Kép: Egy virág, mint egy labda, de csupa tüskével van tele.
Jézus: Azokat a lelkeket mutattam meg neked ezzel a tüskékkel borított virággal, akik megközelíthetetlenek, mélyen magukba zárkóznak, és még a szeretetet sem tudják elfogadni.
5.
Rózsafüzért imádkoztam.
Kép: Sötét háttérben a Föld felszínéről egy pontból egy fehér fényes fénysugár tört az Ég felé, majd benne egy még fényesebb fehér fénysugár.
Jézus: Azt mutattam neked, hogy a rózsafüzér imáid egy ragyogó fehér fénysugár alakjában haladnak az Ég felé, és azok a szavaid, amelyeket elmélkedve, szemlélődve küldesz Felém, még jobban megfényesítik imád sugarát.
6.
Szentségimádás alatt:
Kép: Egy nagy szív, a tetején egy kereszt, a szív körül fénysugarak
Jézus: A szentségimádás alatt az Én Szentséges Isteni Szívemet láttad a tisztaság és ártatlanság keresztjével, ragyogó fénysugarak azért vették körül, hogy Isteni dicsőségemet hangsúlyozzák.
7.
Misén:
Kép: Egy nagy gyertya, mint egy oltár.
Jézus: Az oltár a szentmisét jelenti, a gyertya az Én teljesen elégő áldozatomat. A kettő összeolvad, mert minden szentmisében az Én szenvedésem és kínhalálom, és feltámadásom ismétlődik.
8.
Misén:
Kép: Egy szem, mely nézett engem, majd a mellettem lévőre tekintett.
Jézus: Atyám szeme, az Ő átható tekintete minden teremtményén rajta van, minden pillanatban figyel.
9.
Kép: Egy személy fehér kapucnival a fején.
Kép: Egy emberfej, kinek oroszlán vonásai vannak.
Jézus: Az Antikrisztus megjelenése után uralma alá akar hajtani minden embert. Miután elfogadtatta magát, és sokan hódolnak neki, első dolga lesz a szerzetesek és papok eltávolítása.
2017.10.15.
1.
Irgalmasság órájában:
Hang: Vegyél Engem észre.
Jézus: Két okból származik a szétszórtság, vagy az emberi gyengeségből, fáradtságból és gondokból, vagy a sátán támadásából. Vegyél észre, itt vagyok melletted. Hozzám beszélj, ne a falnak.
2.
Hang: Hogy alázatosak maradjanak terveid.
Jézus: Elképzeléseidet, terveidet mindig az Én akaratomnak rendeld alá. Arra gondolj, hogy egyedül semmit nem tudsz megoldani, mert kicsi és gyenge vagy. Mindenben, amit tervezel, támaszkodj rám.
3.
Kép: Egy pap, fekete szemüveggel, és fekete cilinder a fején.
Érzés: Ez egy olyan pap, akit eltávolítottak a hivatásából.
Jézus: A képen azoknak a bátor papoknak a típusát mutatom be, akik a hagyományos gondolkodásuk miatt az Egyház vezetése előtt el lesznek marasztalva.
4.
Kép: Egy ökölbe szorított kéz egy asztalon, vízszintes helyzetben.
Hang: Bírói asztalon.
Jézus: Az antikrisztus, ha hatalomra kerül, először a nyájas, szelíd arcát fogja mutatni, majd kemény ököllel le fog csapni a hagyományokat őrző, igazságot képviselő gyermekeimre.
5.
A világi életben töltött elvesztegetett időről volt szó.
Érzés: Ha világi dolgokkal azért foglalkozunk, hogy szeretetet adjunk másoknak, és nem saját gyönyörűségből, ez olyan, mint amikor a mammont váltjuk be Égi kincsekre.
Jézus: Teljesen nem szakadhattok el a földi dolgoktól, hiszen itt éltek. Ha a világi dolgokkal olyan értelemben foglalkoztok, hogy saját örömötöket, kedveteket lelitek benne, akkor ti engesztelők elvesztegetitek drága időtöket. Nem mentitek közben a lelkeket. De ha azért veszitek ki részeteket a földi dolgokból, mert azzal másnak örömet szereztek, és lelkéhez közelebb kerültök, akkor gyakoroljátok a szeretetet, így mennyei kincseket szereztek magatoknak. Pl: vendégségben - ha le is mondtatok az édességről - a kínált süteményt fogadjátok el, hogy a vendéglátót ne bántsátok meg. Ha viszont ilyenkor visszautasítjátok a kínálást azzal, hogy böjtöltök, tulajdonképpen kérkedtek az áldozataitokkal.
6.
Kép: Egy darabokra hullott kancsó, mely össze lett ragasztva.
Jézus: A törött kancsó, amely össze van ragasztva, az ember lelke. A bűn az, amely teljesen össze tudja törni a lelket. Sokkal jobban, mint a sértések és bántások, vagy a fizikai betegségek. A szentgyónásban újra egész lesz a lélek, de mint a kancsód, a ragasztás nyomai megmaradnak. Ezek azok a tartozások, melyek csak vezekléssel múlnak el, vagy a tisztítóhelyen, vagy a földi szenvedéssel.
7.
Hang: Szellemi adósságod ez.
Jézus: Sokan azt gondolják, hogy a szentgyónás és a penitencia elvégzése után már nincs semmi adósságuk Felém. Már egészen tiszta a lelkük. Az igaz, hogy megbocsátottam a bűneiket, de le kell vezekelniük a szentgyónás és bűnbánat utáni tartozásukat. Ez a levezeklés lehet szenvedés felajánlása, valami jócselekedet, önmegtagadás, vagy lemondás valamiről, amit szeret az ember, vagy teljes búcsú, amelyben benne vannak mindezek. Amíg ez nem történik meg, addig a lélek adós Nekem, és ha közben meghal, a tisztítóhelyre kerül. Onnan addig nem kerülhet ki, míg az utolsó fillérig ki nem fizette adósságát.
8.
Egy átlagemberre vonatkoztatva:
Érzés: A szeretetlenség rövidíti az ember életét, a szeretet hosszabbítja.
Jézus: Mindenkinek meg kell halnia egyszer, de az élet időtartama általában attól függ, hogy mennyi szeretet, békesség, nyugalom van az emberben. Aki tele van gyűlölettel, haraggal, nemcsak másokat mar, saját lelkét is, és ezzel a stresszel árt az egészségének. Hamarabb meghal. Aki viszont az Én békémet, nyugalmamat, türelmemet és szeretetemet éli meg nap mint nap, az az ember sokkal hosszabb életű lesz.
9.
Érzés: Ha nem vesszük figyelembe a teljes igazságot, hanem csak azt, ami nekünk tetszik, könnyen félrevezethetjük magunkat, és becsapódhatunk. Ha így éljük le életünket, az Úr ítélőszéke elé kerülve nagyon meg fogunk lepődni.
Jézus: Az emberek egy része azt hiszi, hogy tévedhetetlen. Állít valamit, ami szerinte igaz, és próbálja meggyőzni a társait róla. Pedig nincs igaza, mert olyan hatás érte, ami félrevezette. Az ilyen ember árt a lelkének, mert hisz a hazugságokban, amit hirdet. Bűnbe keveredik, és mikor ítélőszékem elé kerül, felelnie kell előttem. Milyen más az olyan gyermekem, aki nyitott szemmel jár, látja a hamisságot, és hűségesen kitart az Igazságom mellett. Hiszen Én vagyok az Út, az Igazság, és az Élet. Az ilyen gyermekem elnyeri az üdvösséget, és Mennyei kincseket szerez magának.
10.
Érzés: Gyorsan is meg lehet tenni dolgokat, de annak olyan hatása lehet, mint a nagy erejű esőnek, mely a felszínre hat, míg ha ugyanazt lassabban tesszük meg, az olyan, mint a csendes eső, mely a föld mélyebb rétegeibe is beszivárog. Pl: akik hosszú éveken át hűségesen gyakorolják hitüket, azoknak mélyebb a begyökerezésük, mint azoknak, kik csak nemrég kezdtek el foglalkozni a hit kérdéseivel.
Jézus: Kislányom, jól látod, idő kell a lelkek nevelésére. Egy olyan felebarátot, aki még a lelki fejlődés alapfokán jár, nem lehet lerohanni magas követelményekkel. Nem lehet elvárni tőle, hogy járjon hétköznap is szentmisére, legyen napi áldozó, és mondjon le az összes élvezeti cikkről. Elijesztjük az ilyen embert. De ha adunk időt neki a fejlődéshez, követjük a fokozatosság elvét, először kevesebbet kérünk tőle, aztán egyre többet, akkor sokkal többre megyünk vele. Több idő alatt, de elérjük célunkat, hogy megtérjen, és új ember váljék belőle.
11.
Kép: Egy olyan gyaloghintót visznek valakik, melynek alakja hasonló a jeruzsálemi Dominus Flevit kápolnához, amely egy könnycseppet mintáz, és a tetején a fatimai Szűzanya szobor. A gyaloghintó arany színű volt, és fénylett.
Kép: Egy menet, egy királyi gyaloghintót visznek kék ruhába öltözött katonák. A menet lassan halad előre.
Jézus: Akik vitték a gyaloghintót a Szűzanya szoborral, azok ti voltatok engesztelők, akik együtt éreztek a Szűzanya könnyeivel. A kék ruhás katonák a Máriás lelkületű papok voltak, és a Szűzanyát vitték.
12.
Valaki támogatásáról, segítéséről volt szó.
Hang(1): Szűken adok.
Hang(2): Jól megrakottan.
Kép: Egy nagyon dagadó erszényt csörgetnek.
Kép: Mennyei Atya képe, mosolyog.
Jézus: Az első hang azokat a gyermekeimet képviselte, akik nem sokat törődnek a szűkölködőkkel. A másik hang a nagylelkűeket, akik fontos feladatnak tartják, hogy támogassák azokat, akik rászorulnak. Ők példaként tekintenek Atyámra, aki túlcsorduló mértékkel, dagadó erszénnyel jutalmaz meg benneteket, akik irgalmáért és segítségért esedeznek.
13.
Hang: Gyönyörű.
Kép: Egy piramis alakú vár, melynek tetején piros zászló lengedezett.
Jézus: Ezt a várat azok az engesztelőim lakják, akik elfogadják, és felajánlják a szenvedést minden panaszkodás nélkül. Jelképük a vér színe, a piros zászló. Ez gyönyörű az Én szememnek, mert ők az Én követőim.
14.
Azokra a szeretteimre gondoltam, akik fizikailag távol vannak tőlem.
Kép: Fehér rózsa.
Kép: Kék fény.
Kép: Jézus arca.
Jézus: A fehér rózsa az Atyám jelképe, a kék fény az Édesanyámé, és a harmadik Én Magam vagyok. Mi hárman összekötő kapocs vagyunk közted és a tőled távol lakók között. Ők is, és te is, rajtunk keresztül szeretitek egymást.
2017.10.08.
1.
Hangom: Uram, én nem akarok semmit sem magamtól, én azt akarom, amit te akarsz.
Kép: Egy sötét alak a két kezével befogta a fülét.
Jézus: Drága kislányom, ellenségemnek nem tetszik, ha akaratodat aláveted az Enyémnek, ha Hozzám ragaszkodsz, ezért fogta be a fülét.
2.
Kép: Egy férfi egy úton halad előre egy erős fényű gyertyával a kezében, majd leguggol, és a gyertyát is a föld felé közelíti.
Jézus: A gyertyát vivő férfi az engesztelés szimbóluma. Környezetében mindenhova viszi, a hit fényét, az Én világosságomat, és ahol meg-megáll, ott nagyobb a sötétség, és több időt tölt közömbös, hitetlen gyermekeim között.
3.
Keresztelőn:
Kép: Egy rózsaszínű propeller, melynek 3 lapátja van. A propeller áll, nem működik.
Jézus: Nagy a lemaradás a keresztelésekben, és ha olyan gyorsan követnék egymást a keresztelendők, mint a működő propeller lapátjai, akkor sem tudná az emberiség utolérni magát.
4.
Érzés: Amikor Jézusról beszélek valakinek, én is erősödöm lelkileg.
Jézus: Amikor valakinek Rólam beszélsz, mindkettőtökre szeretetem és irgalmam sugarait ontom. Ezért érzed úgy, hogy a te lelked is feltöltődik rajongó Istenszeretettel.
5.
Kép: Egy gyönyörű szép bíbor liliomvirág a kék égen lebeg
Jézus: A bíbor színű tűzliliom Én vagyok, kínszenvedésem jelképe, amely az Égen ragyog, emlékeztetőül a megváltott emberiségnek.
6.
Kép: Nagy, jól megrakott polcok előtt áll egy személy.
Jézus: Választottjaim lelkét telerakom erényekkel. Ők nemcsak saját lelkükkel törődnek, hanem ezeket a jó tulajdonságokat osztogatják felebarátaiknak, hogy ők is meggazdagodjanak általa.
7.
Kép: Egy leány elhagyta a bíbor színű papucsát.
Jézus: Ez a leány azokat az engesztelőket jelképezi, akik ijedtségükben megfeledkeznek a vértanúságukról. Levetik magukról félelmükben, mint egy papucsot.
8.
Kép: Egy lány, csukott szemmel fekszik egy ágyon, fehér a párnája és a takarója, a homloka is fehér kötszerrel van bekötve, de a homloka véres.
Jézus: Az a véres homlokú leány sok választottam, hős engesztelőm típusa, akiket fejbe fognak lőni.
9.
Kép: Egy felkelő nap, melynek nincsenek sugarai.
Jézus: Vannak gyermekeim, akiknek csak botladozik a hite, emelkedik a lelke, de csak saját magával foglalkozik, az ő saját fejlődésével, és nem ontja még sugarait környezetére.
10.
Kép: Fehér fényben egy angyal megfújja a harsonát.
Hang: Háború lesz.
Jézus: Isten egyik Angyala megfújja a harsonát, mert igen közel vannak az emberiségre váró események. Szélcsend van, háború előtti csend.
11.
Kép: Villám, mely nem ágazik széjjel, és célirányosan csap le
Jézus: Atyám haragja hamarosan lesújt az engedetlen nemzetekre, kontinensekre. Természeti katasztrófákkal sújtja, mintegy előre jelezve irgalmának eljövetelét, a Nagyfigyelmeztetést.
12.
Hang: Legyél gyors
Kép: Egy ágyon fekszik valaki, csak a feje látszik
Kép: Valaki leguggol egy falnál, és a ruhájába nyúl a mellkasánál, mintha a szívét akarná kivenni
Jézus: A nehéz időkben, amikor nagy lesz a zűrzavar, a te környezetedben gyorsan kell cselekedned. Akik tévelyegnek, azokat a jó oldalra kell irányítani. Bátorítani kell őket, segíteni vezetni, a sebesülteket ellátni, megszervezni az ápolásukat. A kétségbeesett embereket, kik az öngyilkosság szélén állnak, vigasztalni és támogatni kell.
13.
Egy ismerős elhunyt hozzátartozóját kértem, segítsen imáival a nehéz időkben.
Kép: Egy szürke fényű kéz kezét nyújtotta, és megfogta a kezem.
Jézus: Jól gondolod kislányom, hogy az üdvözült és tisztuló lelkekhez kell fordulnotok abban a nehéz időkben. Ők kieszközlik számotokra a segítséget.
14.
2017.10.07.-én, szombaton, a Rózsafüzér Királynője ünnepén Lengyelország határaira az emberek kivonultak imádkozni négy rózsafüzért a hazájukért és Európáért, melyhez más országokból is csatlakoztak
Kép: Halvány rózsaszín buborékok egy nagy halomban.
Jézus: A kép, amit mutattam neked, az Én gyermekeim egységét, összefogását, és tettre készségét, hazaszeretetét mutatta be.
15.
Misén:
Kép: Fehér fényben egy hármas levél, mely lefelé néz, a középső levélen egy kampóra felfüggesztett Mennyei kosár.
Jézus: A fehér hármas levél a Szentháromság jelképe. A középső a Mennyei Atya, tőle jobbra Én vagyok, és balra a Szentlélek. A kampón egy ajándékkosár van, Égi kincsekkel megrakodva azok számára, akik tele vannak szeretettel, alázattal, áldozatokkal, és lemondásokkal.
http://bonumtv.hu/emlekoszlopokat-aldottak-meg/