2017.07.22.
1.
Gyógyító és szabadító lelki nap volt, ahová vendég papok is meg voltak hívva. Aznap este volt egy koncert a fővárosban. Egy olyan külföldi előadó volt, aki nem Istennek szolgált, hanem inkább az ellenségnek. A papok közösen imádkoztak értük, az Úr szabadító és gyógyító sugarát és erejét küldték a helyre, ahová a koncertet tervezték, hogy a hallgatóság lelke ne károsodjon.
Kép: Egy aranyos színű, áttetsző búra vette körül a hallgatókat, és a helyet. Ahogy a zene hatására jöttek elő a gonoszok, sok gonosz lélek a búra falának ütközött, és nem, vagy kevésbé tudtak a lelkekre hatni.
Kép: Az előadóművész térdre kényszerült.
Jézus: Amilyen mértékben sokasodik a bűn a Földön, olyan mértékben terjed az Isteni kegyelem. Az Én erőm messze fölülmúlja a sátánét. A vendégpapok buzgó és lelkes imája térdre kényszerítette a sátánista énekest, mintegy megakadályozva, hogy valami nagy bajt okozzon a résztvevő közönségnek.
2.
Hang: Hét szigonnyal megvédjük a helyzetet.
Kép: Egy férfi arca, ki ezt mondta.
Jézus: Szent Mihály így szól: Mi Arkangyalok heten vagyunk. Ne féljetek gyermekeink, mert mindegyikünk kezében ott a fegyver, amellyel megvédünk benneteket a megpróbáltatások idején. Forduljatok Hozzánk bizalommal.
3.
Kép: Valamit két részre szakítanak.
Jézus: Közeledik az ideje annak, hogy két út marad mindenki számára, az antikrisztus útja, vagy az Oltáriszentség Édesanyámmal. Harmadik út nincs. Ezzel az emberiség kétfelé szakad.
4.
Kép: Egy közeg, víz. Jobb oldalról vér kerül bele, majd szétoszlik a vízben, felülről pedig valami más jut bele.
Jézus: A víz az emberi lélek szimbóluma, a vér az ő felajánlott szenvedése, és ami felülről árad a lélekbe, az Én kegyelmem.
5.
Hang: Megmutatom neked, hol vannak Krisztus királyai.
Jézus: Őrangyalod így szól: Gyere, megmutatom neked, hogy az Égben hol helyezkednek el Krisztus királyai, akik a legnagyobb dicsőséget érték el. Rögtön a Szeráfok után következnek, és ezek a vértanúk: a fehér és piros vértanúk, és a szüzek.
6.
A jó pásztorról szóló példabeszéd.
Kép: Bárányok egy akolban, a kerítést lassan kezdik lebontani, mintha egyes bárányok megrészegedtek volna valamivel, már nem látszanak józannak.
Jézus: Az akol az Egyház, a bárányok ti vagytok, a hívek. Ellenségem, a gonosz kívülről leselkedik rájuk, és rombolja a kerítést. Hazug, álnok szavaival egyeseket megrészegít, és elcsábít.
7.
Kép: Egy valaki egy fehér piramisban halad felfelé, a csúcs felé. Egy idő után visszatér a mélybe, hogy másoknak is segítsen.
Jézus: A piramis nem más, mint a lélek fejlődésének útja. Alul vannak a frissen megtértek, akik még küszködnek a halálos bűnök ellen. Feljebb, középen nagyon sok gyermekem halad fölfelé, akik a bocsánatos bűnök ellen harcolnak. Legfelül a teljes tisztaságra törekvők igyekeznek elérni az életszentséget, amely a piramis csúcsa. Ők nemcsak önmaguk lelkére gondolnak, hanem vissza-visszatérnek az út elejére a mélybe, és megértő szeretettel támogatják a botladozókat.
8.
Kép: Egy drapp színű virág a mennyezeten.
Jézus: A drapp virág a földhöztapadt, Isten nélkül élő ember jelképe. A drapp mennyezet azt szimbolizálja, hogy el van zárva a lelke a fényes, boldogító túlvilágtól.
9.
Kép: Egy fehéres halványsárgás tölcsérvirág néz lefele, mintha egy szalagra lenne felakasztva.
Kép: Egy mennyezetre sok szalag van felragasztva, amelyen egy-egy lefelé néző tölcsérvirág függ.
Jézus: Az Én választottjaim nemcsak saját maguk lelkével törődnek, hanem lehajolnak az elmaradottakhoz, és mint megannyi csengettyű hirdetik nekik az Igémet.
10.
Amikor ima hangzik el.
Kép: Egy hullámzó tenger, amely partjára kiülnek a lelkek. Alig várják, hogy a hullám elérje őket, mert enyhülést hoz számukra.
Jézus: A lelkekért mondott imáid soha nem vesznek kárba. Kegyelemmé alakítom, és elküldöm azoknak a felebarátoknak, akiknek a lelke várva várja segítségedet.
11.
Hang: A titokzatos koldus.
Kép: Egy barlangban, vagy alagútban egy szerzetes járkál gyors léptekkel fel-alá, kapucnival a fején.
Jézus: A titokzatos koldus annak a szerzetesnek a típusa, aki még nem találta meg a helyét az Egyházszakadás idején. Nem tudja, melyik utat válassza. Fél az Igazság mellé állni, fél az üldöztetésektől, de ugyanakkor szeretne az Én hűséges gyermekem maradni.
12.
Amikor olyanokat kell meghallgatni, akik terhünkre vannak, csipkelődnek, panaszkodnak.
Jézus: Drága gyermekem, végig kell hallgatnod a kellemetlen, érzékenykedő, panaszkodó gyermekeimet, de ha a beszédjük valami bűnt rejt magába, pl: szeretetlenséget, vádaskodást, ítélkezést, túlzott önsajnálatot, akkor a végén bátran meg kell mondani, hogy mi az, ami részéről bűn volt a beszélgetésben.
13.
Érzés: Amikor az Úr keresztet ad, akkor erőt is ad annak elviseléséhez.
Jézus: Nagyon kevés az olyan gyermekem, aki képes arra, hogy keresztet kérjen. A kereszttel növelem a szenvedés elviseléséhez az erőt.
14.
Hang: Tisztázni ezeket a köveket.
Hang: Nem túl bonyolult.
Jézus: Minden ember életében vannak terhek (kövek), melyeket cipelnie kell: egy nehéz férj, egy igazságtalan főnök, egy fárasztó, raplis öreg beteg a házban, egy rakoncátlan gyermek, stb, és ezeket a szívedben és értelmedben tisztázni kell. Abból kell kiindulni, hogy egyik sem véletlen. Minden a te lelki fejlődésedet szolgálja. Így, már nem is olyan bonyolult a megértése.
15.
Egy oltárképen: Noé bárkája, amikor az állatok vonulnak be a bárkába, fehér galamb a bárka felett.
Érzés: Mi most kapaszkodunk fel az Egyház bárkájára, mert közeledik a vihar és a megpróbáltatás.
Jézus: Egyházatok nem vész el, csak megtisztul. Maradék népem felszáll az Egyház bárkájára, és az Én kiválasztott, legbátrabb pap fiaim vezetésével megindul az üdvösség útján. A fehér galamb Én vagyok, aki elhozza nektek az Új Világot.
16.
Lehallgatások lehetősége a templomokban.
Jézus: Ne féljetek ettől, mert az Én legbátrabb papjaim akkor már nem a nyilvános templomokban fognak gyóntatni, hanem pincékben, lakásokban, barlangokban, stb.
17.
Egy alkalommal egy pap a tengerparton tartotta a szentmisét a híveknek, kivitte oda az oltárt, és a szentmise megtartásához szükséges egyéb kelléket.
Jézus: A szertartás a fontos, és nem a hely. A szentmise, akár a természetben van, akár a templomban, akár egy lakásban, egyaránt az Én szenvedésemnek és kínhalálomnak megújulását tartalmazza.
18.
Kép: Legfelül van a Szentháromság trónja, alatta bolygók és pályáik, és kép legalján van a Föld.
Jézus: Isten mindennek a Teremtője, és az Ura. Ő teremtette a naprendszereket, az egész világűrt, és így, magát a Földet is.
19.
Olvastam: Ádám és Éva történetéről volt szó: A bukás után a sötétség az elrejtőzés kényszere miatt állandósult a Földön.
Érzés: Ha hívjuk a Fényt, a Fény jön, de ha nem hívjuk, akkor nem jön. Vannak olyanok, kik azt mondják: Én is elvagyok, és Isten is a saját világában.
Jézus: Az áteredő bűn miatt beleivódott minden ember lelkébe a hajlam a bűnre, és a bűn, mint sötétség rátelepedett, és állandósult a Földön. Ezt a sötétséget el lehet oszlatni a Világossággal, amelyet ti emberek kegyelem formájában Tőlem kaptok. Csak hívjatok, és segítek nektek. Megtöröm a bűn hatalmát a Földön.
20.
Hang: A szeretet áldozattal jár.
Hang: Áldozattal kezd.
Hang: Az Élet Igéivel kezd.
Jézus: Nem elég, ha az ember óvakodik a bűnöktől, hanem naponta gyakorolni kell az áldozatot. Csak az képes erre, akiben nagy a szeretet. Az áldozaton kívül nagyon fontos, hogy nap mint nap keresd a kapcsolatot az Én Igémmel. Akár a Szentírás olvasásával, akár a napi szentmisén, az Evangélium hallgatásával. Ez táplálja a lelkedet.
21.
Hang: Betervezett dolgok.
Kép: Jézus torinói leples arca.
Kép: Egy térkép útvonalakkal. Olyanok, melyek a jövőben kellene, hogy beteljesüljenek.
Jézus: Minden emberrel terveim vannak. Élete minden perce meg van tervezve Nálam. De mivel szabad akaratotok van, nem mindig haladtok az Én elképzelésem útjain.
2017.07.16.
1.
Hang: Isten állandóan mondja, szeressétek egymást.
Jézus: A szeretet a legfontosabb erény. A külön ítéletkor elsősorban ezt vizsgálom nálatok.
2.
Hang: Ma az Angyaloké vagyok, holnap a Szentháromságé.
Jézus: Melléd rendeltem egy Őrangyalt, aki vezet és vigyáz rád itt a Földön. Ha lelked elhagyta testedet, és beléptél a Mennybe, már nincs szükséged az Őrangyalodra, Mi, a Szentháromság veszünk körül.
3.
Kép: Több papír, a minden sor elején egy időpont, majd mellette írás. Az egyik időpont 5:37-et mutatott.
Jézus: Azt mutattam neked ezeket az írásokat, mert mindent feljegyzek, ami veled történik.
4.
Kép: Egy fehér fényű kéz ökölbe szorítva.
Jézus: Atyám keze összeszorult, öklét mutatja nektek, mert hiába engedi meg a katasztrófákat a világban, még sincs megtérés. Nem elég az ima és engesztelés.
5.
Hang: Ketten beszélgetnek… és az egyik leköpte a…
Kép: Egy valaki homlokáról verejtékcsepp hullott nagyon látványosan.
Kép: Mennyei Atya szigorú tekintete.
Jézus: A világban történő természeti katasztrófákról beszélgettek, pl: a legújabb víznyelőkről, mely házakat nyelt el, az erős viharokról, mely fákat csavart ki tövestől, és az egyik megjegyezte, hogy ez Isten büntető keze. A másik dühében leköpte ezt a képzeletbeli kezet. Én nemcsak 2000 évvel ezelőtt hullattam verítékemet a keresztúton, hanem a bűnök miatt és a hitetlenség miatt ma is áztatom vele a Földet. Atyám egyre nagyobb haragot érez Lelkében, és le akarja állítani a bűntengert és hitetlenséget.
6.
Vidéken utazva, parlagon heverő földek.
Érzés: Sokszor a mi szívünk-lelkünk is megmunkálatlan.
Jézus: Ó, milyen sok az üres lelkű teremtményem. Gondolkodásuk felületes, csak az anyagi javakkal és örömökkel, gondokkal törődnek, elhanyagolják lelkük legbenső részét. Parlagon hagyják, nem vetik be az Én Igém magjaival.
7.
Érzés: Az ima elősegíti az Isteni Ige befogadását is, a jobb megértését.
Jézus: Az ima nem más, mint Velem való elmélyült beszélgetés. Ez alatt alkalmam van Igéimet belétek ültetni. Aki nem imádkozik, azzal ezt a kegyes dolgot nem tudom megtenni.
8.
Kép: Ausztrália, mint kontinens.
Jézus: Ti, Európaiak, példát vehetnétek Ausztráliáról, mert elzárkózik a migrációtól, félti keresztény hagyományait. Ezért mutatom neked Ausztráliát.
9.
Valtorta Mária írása:
Júdás Jézusnak: „Te képtelen vagy megérteni az emberi szempontokat. Itt a Földön élünk. Erről sohasem feledkezz el! A Földön a földi törvények és gondolatok uralkodnak. Te az Ég módszerét próbálod alkalmazni itt, abban az Égben mozogsz, amely szívedet betölti, és mindent ebben az Égi fényben ítélsz meg. Milyen Istenien alkalmatlan vagy arra, hogy miközöttünk, romlott teremtmények között éljél… Én tartok attól, hogy mivel mindenkitől tökéletességet vársz el, nagyon sok ellenséget szerzel.”
Gondolat: Ha Krisztust követjük, alkalmatlanok vagyunk a világi emberek dolgaihoz. Ellenben, ha földiesen élünk, alkalmatlanok vagyunk Isten Országához. Mindenkinek magának kell eldöntenie, hogy melyik utat választja.
Jézus: Ti, akik követtek Engem a szeretetben és szenvedésben, a tanításaim szerint éltek, ugyanolyan helyzetben vagytok, mint Én voltam kortársaimmal. Még az Én szűk körömben, apostolaim között is vádolt az egyik, hogy nem tudom megérteni az emberi szempontokat. Ti, ha a világi környezetbe kerültök, és véditek tanításomat, törvényeimet, ellenszenvet vívtok ki magatoknak. Élhetetlennek és maradinak, és régimódinak tartanak titeket. Próbáljatok meg szólni a paráználkodás és házasságtörés ellen, azonnal letámadnak. Ítéljétek csak el az abortuszt, amely alávaló gyilkosság, azonnal védelmébe veszik ezt a nagy bűnt. Igaz ez az eutanáziával és az újraházasodottak áldozásával kapcsolatban is.
10.
Valtorta Mária írása:
Júdás Jézusnak a farizeusokkal kapcsolatban: „Kompromisszumra kell jutni velük, alkalmazkodni hozzájuk, hogy barátainkká váljanak.”
Jézus szava mennydörgésként Júdásnak: „Ezt aztán Júdás, soha! Az Igazságban, a tisztességben, és az erkölcsös viselkedésben nincs helye alkunak, vagy engedményeknek.”
Gondolat: Ha kompromisszumot kötünk a bűnös élettel, elveszítjük Isten barátságát.
Kép: Egy egyén, amikor hall egy bűnt, a bűn iránti undorral összehúzza magát, így jobban elhatározza ragaszkodását az Isteni parancsokhoz, így fényesebbé válik.
Jézus: Legyetek erősek kicsinyeim, soha ne támogassátok a bűnt! Nyissátok fel a szemét azoknak, akik rossz útra akarnak lépni, vagy már rajta vannak. Lelketek kifényesedik ettől, mert mások lelkével is törődtök, nemcsak a sajátokéval.
11.
Mária Valtorta írása: Többen vádolták Jézust, hogy Mária Magdolnát, kinek bűnbánata őszinte volt, feloldozta a farizeus Simon házában, nyilvánosan.
Gondolat: Isten bárhol és bármikor feloldoz egy őszinte bűnbánót.
Jézus: Bárhol történik a mély bűnbánat, Én mindenhol, és bármikor megbocsátok nektek. Ez a történet arra tanít titeket, hogy minden gyónási lehetőséget, ha szükségetek van rá, használjatok ki.
12.
Mária Valtorta írása: Jézusnak mondták, mivel Mária Magdolnát feloldozta a farizeus Simon házában, Jézus elveszítette Simon barátságát.
Jézus válasza erre: „Találtam ellenben egy lelket. Megéri, hogy elveszítsünk egy szegényes, földi barátságot, ha vissza tudjuk állítani egy lélek barátságát Istennel.”
Gondolat: Sokszor mi is így vagyunk életünk során, sok korábbi ismerőst és barátot veszítünk el.
Jézus: Az igaz, hogy a bűnbánó leány segítségével Simont, mint barátot elveszítettem, de egy sokkal értékesebb barátot találtam magamnak, Mária Magdolnát. Ti is így vagytok gyermekeim, mert sorba maradoznak le rólatok a földiesen gondolkodó régi barátok, szinte meg sem ismernek titeket. De újak jönnek helyettük, akik elfogadják az Én szavaimat, és egy húron pendülnek veletek.
13.
Mária Valtorta írása: Mária Magdolna a farizeus Simon házában való feloldozás után nem ment haza testvéréhez Mártához, így Márta kétségbeesve szaladt Jézushoz, és panaszkodott. De előtte Jézus mindent előre megmondott Mártának, hogy mi fog történni testvérével, Mária Magdolnával. Márta úgy viselkedett, mintha mindent elfelejtett volna, vagy mintha Jézus semmit sem mondott volna.
Jézus Mártának erőteljesebb szavakkal: „Elég legyen! Megkövetelem: higgyél szavamnak! Elvárom, hogy nagylelkű légy!... Amit Én mondok, az mindig igaz. Mi okod van, hogy ne higgyél nekem?”
Gondolat: Sokszor mi sem hiszünk Jézus szavainak, akár a Szentírásból, akár más üzenetekből, és kétségbe esünk, feleslegesen. Többször előfordul, hogy a másik ember csak akkor tudja összeszedni magát kétségbeesésében, ha határozott szavakkal fordulunk feléje, máskülönben a kétségbeesés visszaránt a probléma megoldásában.
Jézus: Vannak Márták a mai világban is, akik aggódnak, kétségbe esnek, és nektek engesztelőknek az a dolgotok, hogy ilyenkor ne babusgassátok őket, és ne törölgessétek könnyeiket, hanem úgy, mint Én Mártát, tegyétek helyre, kissé keményebb szavakkal, hogy bízni kell Bennem. A bizalmatlanság a hit gyengéje.
14.
Mária Valtorta:
Jézus szavai Mártának a gonoszról, Márta kétségbeesésére: „Rajtad áll bosszút örökre elveszített zsákmánya miatt. Azt kellene most eltűrnöm, hogy te, aki mindig erős voltál, most annyira elveszítetted értelmedet, hogy egy hirtelen, ostoba felindulásból te akarnál az ördög prédájává válni? Azt kellene megélnem, hogy húgod visszaszerzett hite miatt te a saját, nagyszerű hitedet veszítenéd el, azt a hitet, melyet oly nagyra becsültem benned? Nem tudod, hogy amikor Isten győzelmet arat a sátán felett, amikor kénytelen a prédáját elhagyni ez a lény, minden lény fáradhatatlan kínzója, ez a lény, aki fáradhatatlan tolvaja Isten jogainak, minden késedelem nélkül, azonnal új préda után néz?”
Gondolat: Istenbe, és Isten szavaiba való hit nagyon nagy érték, amely szabaddá tesz. A hit ápolja, és fenntartja az Isten és ember közötti bizalmat, és kapcsolatot. Mivel ezt az Úr nagyra becsüli, ennek a megbomlása nagy szomorúságot okoz az Úrnak, és a hit kérdésében visszaesünk.
Jézus: Máriát kiszabadítottam a sátán karmából, és testvérére akarta vetni magát. A kétségbeesésbe kergette. Figyeljétek meg, hogy ellenségem, ha veszteség éri, azonnal keres valakit, akit uralma alá hajthat. Mennyire fáj Nekem, a ti szerető Jézusotoknak, ha nem bíztok abban, amit ígérek nektek, és kételkedésetekkel a gonosz karmaiba vetitek magatokat. Pedig olyan nagyra becsültem Belém vetett hiteteket. Bízzatok Bennem, soha ne essetek kétségbe.
15.
Mária Valtorta írása:
Jézus Mártának a szenvedésről: „Nem tudod, hogy egy harmadik szereplő kínszenvedései, aki mert jó és hűséges, s így ellenáll a támadásoknak, az egyik legjobb áldozat a lelki gyógyulásra azok számára, akik még bizonytalanok? Ezt a lelki segélyt akarod megtagadni húgodtól?... A te kínlódásod, szenvedésed volt az erő, amely elvezette a húgodat, irányt mutatott számára, ahol béke honol.”
Gondolat: Sokszor szenvedések érnek, de nem fogjuk fel ésszel, hogy az Úr ezeket a szenvedéseket használja fel mások megmentésére.
Jézus: Álljatok ellen a gonosz ravasz támadásainak, amikor valakit meg akartok menteni, szenvedéseteket, mint erőt felhasználom szeretteitek megmentésére, megtérésére.
16.
Mária Valtorta írása:
Jézus Mártának: „Tudnod kell, hogy mindaz, ami az egész teremtett világban történik, összefügg minden más eseménnyel. Minden cselekedetnek óriási hatása van az összes többire, mind a természet, mind a szellem világában.”
Gondolat: Ha valakit Isten igaz szavaira tanítunk, az a valaki kezd megváltozni életmódjában, gondolkodásában, jobban ellenáll a gonosz támadásainak, példát mutatva másoknak is. Így, az ő szívét jobban ki tudja nyitni az Isten felé, majd az Úr jobban el tudja őt érni kegyelmeivel. Ezáltal, az Őrangyal is hatásosabban tudja beteljesíteni a feladatát az illetővel kapcsolatban.
Jézus: Vigyázzatok szavaitokra és cselekedeteitekre, mert minden, amit tesztek, kihatással van mindenre, a szellemi világra, és felebarátaitok cselekedeteire. Ha jót tesztek, az tovább gyűrűzik, és új magokat vettek mások lelkébe. Ő ettől megváltozik, és másoknak tovább hinti a magokat. Ha rosszat tesztek, bűnötök tovább terjed, és megfertőzi a lelkeket.
17.
Maria Valtorta írása: Mária Magdolna Szűzanyát kereste fel a farizeus Simon házában való feloldozás után.
Jézus Mártának erről: „Szűz Mária, a tengernek csillaga szólította magához a szeretet hullámain üzenve. Odahívta szeretetből, néma és mégis aktív hívással… Őt egy sugár hívta magához, követte, és elérte.”
Gondolat: A szeretetnek nagy ereje van szavak nélkül is, de azok tudják megérezni ezt, akik akarattal fordulnak Isten felé, és eléggé ki tudták üresíteni lelküket, hogy Istent keressék.
Jézus: Ti engesztelők, hiába közvetítitek szavaimat a szegény bűnösnek, a földhöztapadtnak, ha nincs bennetek iránta vonzó szeretet. Csak a ti szeretetetek képes erényeket kifejleszteni üres lelkekben.
18.
Maria Valtorta írása: Jézus mondta, megáldja a két testvért, Mártát és Mária Magdolnát, mire Mária Magdolna elsírta magát, mert nem érezte magát méltónak az áldásra.
Gondolat: Pont a frissen megtért lelkeknek van szükségük Isten áldására, mert ez emeli fel a lelkület, úgy, mint a szellő a pihetollat, egyre magasabbra és magasabbra.
Jézus: Az áldásra szükség van, az áldás felemeli a lelket. Leginkább annak kell, aki nagyon mélyről jött. Az áldás nemcsak felemelő, hanem tisztító jellegű is. Drága engesztelőim, sokszor áldjátok meg egymást az Én nevemben. Ez megerősíti lelketeket.
19.
Érzés: Nem ok nélkül volt szokásban az a családban, hogy a szülő, édesapa, édesanya megáldotta gyermekeit, ugyanez vonatkozik Ábrahámra, Izsákra, Jákobra, és másokra, amikor az elsőszülöttjeiket áldották meg haláluk előtt.
Jézus: Az áldás az átok ellentéte. Míg az átok gonosz lelkeket telepít az emberekre, addig az áldás szép erényeket ültet a lélekbe, szeretetet, hálát, örömöt.
20.
Valtorta Mária írása: Többen is megkeresték Szűz Máriát a bűnbánók, és mások közül, akik nem mertek direkt módon Jézushoz fordulni. Szűzanya bátorította őket fel Jézussal való találkozásra.
Érzés: Így van ez a mai emberrel is.
Jézus: Édesanyám már földi életében is segített Nekem, a lelkek térítésében. Hozzám vezette azokat, akik nem mertek felém fordulni. Most ugyanez történik. A bűnben elmerült teremtményeim Édesanyámon keresztül jutnak el Hozzám, hogy megtisztítsam őket. A választottjaimra is jellemző, hogy először Édesanyám szívéhez közelednek, és Ő Hozzám vezeti őket.
21.
Maria Valtorta írása:
Jézus a zarándokokról, akik felkeresték Őt vándorlása során: „Láthatjátok, milyen fáradtak és bizonytalanok azok, akik még nem kapták meg az Én igazságom biztonságát, míg azok, akik megértették szavaimat, éhessé váltak rá, és éhségüket semmiféle más tanítás nem csillapítja.”
Gondolat: Mintha a Szentlélek beleültetne az emberbe egy hajtóerőt, vonzalmat Isten iránt azokba, akik már megízleltek valamit Istenből, és szabad akaratuk révén hajlandók követni Őt.
Jézus: A mai zarándokok is olyanok, mint a régiek voltak. Egyesek repesnek a boldogságtól, hogy találkozhatnak Velem és Édesanyámmal. Készítik a lelküket az úton, végig imádkoznak, énekelnek. Ők azért ilyen lelkesek, mert az Írásokból, a szentmisékből és szentáldozásokból, a gyakori szentgyónásokból már ismerik Igazságaimat. Ők éheznek, és szomjaznak utánam. De a zarándokoknak egy rétege unja az imádkozást, kitekintget az ablakon, elfecsegi az időt, és panaszkodik, hogy milyen fárasztó az ülés. Mikor megérkezik, megrohamozza a bódékat, és vásárolni kezd a csecsebecsék közül. A szentmisén ásítozva vesz részt. Kegyelmek elől bezárja a lelkét. Itt is, nektek engesztelőknek apostolkodnotok kell. Fel kell hívni a figyelmüket az igazi benső értékekre, ami vár rájuk.
22.
Mária Valtorta írása:
Jézus a zarándokoknak, kik felkeresték Őt: „Bennetek a lélek uralkodik, és mondja a testnek: „Örvendezz, hogy én uralkodom fölötted! A te boldogságodért teszem. Amikor a végső feltámadás után velem újra egyesülni fogsz, nagyon szeretni fogsz azért, amiért keményen fogtalak, és akkor bennem második üdvözítődet fogod látni”. Nem így beszél a ti lelketek? Tudom én, bizony így”.
Gondolat: Nem mindegy, hogy a test viszi a lelket oda, ahol a vágyait kielégítheti, vagy inkább a lélek viszi oda a testet, ahová a lélek kívánja.
Jézus: Milyen boldog lehet az a gyermekem, aki kordában tudja tartani a testét, amikor a test és a lélek egybe van zárva. Kevesen fedezik fel, hogy a léleknek kell uralkodni benne, és a testnek engedelmeskedni kell. Ha a lélek erőtlen, a test lehúzza magával. Ez azzal jár, hogy a kísértéseket nem tudja legyőzni, és a testet felhasználva a sátán hatalmába kerül. De amelyik lélek jól használja fel a szabad akaratot, legyőzi a test rendetlen kívánságait, akaratát, és mintegy második Üdvözítő, segít a léleknek az üdvösség felé haladni.
23.
Maria Valtorta írás:
Jézus magyarázza a példabeszédet a szántóföldben elrejtett kincsről, amikor az ember háromszoros áron vette meg az aranyeret rejtő földet: „Értékesítsétek a múlandó dolgokat, hogy megszerezzétek a Mennyek birodalmát! Adjatok el nyugodtan mindent a világi ostobáknak, akik vágynak tulajdonotokra, és ne törődjetek azzal sem, ha kinevetnek a rossz alkuért! Azzal se törődjetek, hogy ezáltal a világ szemében ostobának tűntök. Mert ha így tesztek, Mennyei Atyátoknak örömöt okoztok, és Ő azzal fog megjutalmazni titeket, hogy a rendelt időben helyet biztosít számotokra Birodalmában.”
Gondolat: Mérlegelni kell, hogy mi a fontosabb számunkra, hogy jól járunk-e a földi dolgok értékesítésével, vagy inkább Mennyei kincseket gyűjtünk.
Jézus: Mennyire sajnálom azokat a gyermekeimet, akik földhöz tapadtak, gyűjtik a pénzt, építik a kacsalábon forgó házakat, veszik az autókat, és tengerparti nyaralásukkal töltik drága idejüket. Ezek a földi javak, mint fű elszáradnak, és megsemmisülnek. Semmit sem visznek magukkal belőlük. Lelkük ott fog állni Előttem, kezük üres lesz. Ők azok, akiknek a szemében nektek ostobaság Istennel, túlvilággal, és lelki dolgokkal foglalkozni. Butaság böjtölni, mindenről lemondani, önmegtagadásokat végezni. „Csak egyszer élsz” mondják. Ne törődjetek az ilyen véleményekkel, ti csak értékesítsétek a mulandó dolgokat az Égi kincsekért. Jutalmatok nagy lesz az Égben.
24.
Az ember vonzerejéről volt szó.
Jézus: Szoktam mondani, hogy ne legyen különb a tanítvány mesterénél. Én, a ti Jézusotok, sem 2000 évvel ezelőtt, sem ma nem vagyok vonzó kivétel nélkül mindenki számára. Vannak, akiket taszítok. Sose vágyódj a földi szeretet után, te csak eggyel törődj, hogy Én mit gondolok rólad.
2017.07.09.
1.
Kép: Gombaszerű füst, mint az atombomba, a gomba kalapjában a háromszög, mely a Szentháromságot jelképezi, majd benne Isten szeme.
Jézus: A Szentháromág a háború borzalmaiban is veletek van.
2.
Kép: Térdelve, majd leborulva vagyok az Úr előtt, a hátamon egy helikopter propeller.
Jézus: Ha leborulva imádsz Engem, lelked egyre jobban emelkedik Hozzám.
3.
Kép: Szent II János Pál Pápa járókerettel jön balról, Benedek Pápa közvetlenül mellette, és más fehérruhás személyek is körülveszik.
Jézus: Az Egyház 2000 éves hagyományai gyenge lábon állnak. Benedek pápa szomorúan, és együtt érzően kíséri az eseményeket. Vannak hagyománytisztelő, lángoló lelkű bíborosok, püspökök és papok, akik próbálnak segíteni a beteg, legyengült Egyháznak.
4.
Kép: Drappos-fehéres színben, töviskoronás Jézus, arccal a föld porát érve fekszik a földön kifeszítve.
Jézus: Sajnos, Egyházamban a legújabb törekvések arra irányulnak, hogy kínszenvedésemet kisebbítsék, eltakarják a hívek szeme elől, és az emberiség sorsáról, szenvedéséről, szegénységéről beszéljenek. A humanizmus kezdi gyökereit megvetni.
5.
Kép: Egy nagy boríték fekszik a földön, mely telis-tele van angol írással.
Jézus: Ezt a nyelvet beszélik legtöbben, ezért angolul írunk az Égből az emberiségnek. A borítékot teleírtuk e fontos szavakkal: megtérés, bánat, béke, egyetértés, szeretet.
6.
Hazudós Jakab film részleteit nézve:
Érzés: Az embernek nagy a szabadság vágya, így képes téves utakat is választani, ha az jobban megfelel az elképzeléseinek. Ez a mai világra is jellemző, amikor a szabadelvűséget követik, mint pl: abortusz, eutanázia, homoszexuálisok házassága, stb. Az ember gondolja, ha hátat fordít Isten törvényeinek, elnyeri a szabadságot, de ez által nem veszi észre, hogy ez által esik igazi rabságba, megkötözöttségbe, majd a legvégén lelki halálba.
Jézus: Az emberek elferdült szabadságvágya már a reformáció kezdetén 500 éve Egyházszakadást okozott. Most, a mai világban hasonló tendenciák kezdődnek, nagyobb szabadságot akarnak adni a híveknek. A tervezett reformok, mint pl: az eutanázia és abortusz engedélyezése, az újraházasodottak áldoztatása, a szentségi házasságok érvénytelenítésének könnyebbé tétele, mind-mind kielégítik gyermekeim szabadságvágyát egy bűnös, rossz irányba. Szegények, a bűn rabláncainak fogságába kerülnek a laza engedmények által, ellenségem megkötözöttjeivé válnak.
7.
Érzés: Amikor Isteni rendben élünk, jól érezzük magunkat, amikor ettől eltérünk, nem érezzük jól magunkat. Ez igaz a megtévedtekre is, mert egy idő után saját maguk olyan környezetet képesek létrehozni maguk körül, amely számukra is elviselhetetlen, amelyből megpróbálnak kitörni, de maguk sem tudják, hogyan. Mintegy ördögi körben vergődnek, kielégíthetetlen vágyakkal, és a velejáró lelki békétlenség taszítja őket újabb bűnök megtételére.
Jézus: A bűnös élet az embernek az elején szabadságnak látszik, és jól érzi magát benne. De ahogy halmozódnak a bűnök, megundorodik, megcsömörlik, és valójában menekülni akar ebből az állapotból. Az ilyen szegény gyermekeimen segítenetek kell, szavakkal, meggyőzéssel, és ha ez nem eredményes, imával, szentmisével, böjttel.
8.
Arról volt szó, hogy az ember, mikor meglátja saját magát az Igazság tükrében, saját magát ítéli el.
Kép: Aki elfordul Istentől, szinte vadállattá válik.
Jézus: Annak az embernek, aki állattá válik, annyira el kell szakadnia Tőlem, hogy még az Isteni szikra is kihúnyjon benne, amit beleültettem. A gonosz hatalmába keríti, minden természetes jót, amivel született, kiöl belőle. Az ilyen gátlástalanná, aljassá, elvetemültté válik. Ellenségem martaléka lesz.
9.
Érzés: Sokan csak azért keresik az Urat, hogy gyógyulást nyerjenek.
Jézus: Drága gyermekem, a hála nagyon szép lelki tulajdonság, de nem minden ember rendelkezik vele. Sokan természetesnek veszik, hogy egészséggel, anyagi javakkal látom el őket.
10.
Hang: Az emberi kötődésed ez.
Mária Valtorta írásban Jézus mondta: Míg Ő tanított, az apostolok nagyon földies gondolkodásúak voltak, és valójában a szentek is azok, míg élik földi életüket, csak kisebb mértékben.
Jézus: Az emberi lélek változó. Eleinte földhöztapadt a gondolkodása, ragaszkodik az anyagi javakhoz, a földi örömökhöz, az élvezeti cikkekhez, könnyű szórakozásokhoz. De ha sikerül jó kapcsolatot teremtenie Velem, ha növekszik a hite Bennem, Én teljesen átformálom. Kezd Égre emelt szemmel járni, és jó értékrendet épít fel magában. Első helyen áll a lelke, és Én, az ő Teremtője, és csak utána következnek a teremtmények, és a földi javak. Elérkezik odáig, hogy egyre jobban elszakad a világtól, a pénz, a siker, a földi örömök értéktelenné válnak számára. Ez a lélek fejlődésének útja.
11.
Valtorta Mária írásából: Jézus mondta: „Az Úr nem követeli a villámgyors megtérést.”
Valtorta Mária írásából: egy példabeszéd: „Egy földdarab tele van kövekkel, nagyobbakkal, kisebbekkel egyaránt. A föld megtisztítása úgy történik, hogy először a legnagyobb köveket távolítják el, majd azok eltávolítása után jöhet a kisebb kövek, kavicsok eltávolítása.”
Jézus: Nehogy azt hidd kislányom, hogy amikor nekifogtam lelked formálásának, egyik percről a másikra alakítottalak. Idő kellett hozzá, apránként fejlesztettem ki benned a pozitív tulajdonságokat.
12.
Érzés: Az Úr, miután egy szintre emelt a lelki fejlődés útján, hagy egy kis időt nekünk, hogy tevékenykedjünk, majd csak azután tud minket az Úr tovább vinni a lelki fejlődés útján
Jézus: Van, aki észreveszi ezt a fokozatosságot, van, aki nem. Pedig Én mindenkit lépésről-lépésre nevelek.
13.
Mária Valtorta: Őrangyalom mondja: „Istennél a dolgok egymásra épülnek… Isten műve egymásra épülő folyamatokból áll, amelyben az egyik dolog a másikból következik.”
Érzés: Ez az életünk minden pillanatára is vonatkozik, a történelem folyamatára, és a földi- és túlvilági életre is
Jézus: Már a Szentírás első lapjain is olvashatjátok, hogy hogyan épülnek egymásra a dolgok a világ teremtésében. Az egymásra épülés Isteni szabályát mindenféle területen láthatjátok. Egymásra épülnek pl: a generációk, a géneket átadva utódaiknak. Egymásra épülnek a történelem eseményei, a különböző korszakok. Egymásra épülnek a különböző életformák, a földi élet, és az utána következő, túlvilági élet, és azon belül a fokozatok is egymás után jönnek.
14.
Valtorta Mária: Őrangyalom mondja: „Isten az örökkévalóság, így az állandóság is.”
Kép: Egy út, amely állandó kiszélesedést mutat előre haladva.
Jézus: A képpel azt mutattam neked, hogy a lélek változik, egyre nagyobb, teljesebb lesz. Viszont Isten változatlan, mindig ugyanaz.
15.
Valtorta Mária: Őrangyalom mondja: „A Szentháromság rányomta pecsétjét és hasonlatosságát cselekedeteire.”
Érzés: Elég csak kitekinteni a teremtett világra, a természet világára, a növényvilágra, az állatvilágra, és az emberre is, hogy meglássuk benne a változatosságot, a végtelenséget. De ugyanúgy, a mi tevékenységeink, a dolgokhoz való hozzáállásunk, beszédünk bennünket, a lelkünket tükrözi vissza.
Jézus: Gondolj bele, hogy saját hasonlatosságunkra teremtettünk benneteket. Ha mi rányomjuk pecsétünket cselekedeteinkre, akkor ti teremtmények is rányomjátok. A ti tetteitek, gondolataitok, szavaitok megmutatják a többieknek egyéniségeteket.
16.
Mária Valtorta: Őrangyalom mondja: Az Angyalok is nagyon változatosak. Ha saját magukkal, szépségükkel dicsekednének, a gőg ütne fel a fejét közöttük, így Ők is mehetnének egyenesen a pokolba. Csak az számít közöttük, ki hogyan teljesítette az Isten, a Mennyei Atya akaratát.
A Szentírásban is az Úr Jézus azt mondta: „Az az eledelem, hogy a Mennyei Atya akaratát teljesítem.”
Érzés: Nekünk, embereknek ugyanígy kellene eljárnunk, a Mennyei Atya akaratát teljesítve.
Jézus: Isten mindenkit más feladattal bízott meg, amikor megteremtette. Minden ember azt tartsa fontosnak, hogy tőle telhetően a legjobban teljesítse a rábízott feladatot.
17.
Arról volt szó, hogy az Úr Szent Vére az Angyalok itala.
Jézus: Az Angyalok mély együttérzéssel nézték végig kínszenvedésemet a Földön. Ezért, úgy ajándékoztam meg Őket, hogy misztikusan itatom őket Szent Véremmel, mintegy lelki áldozásban. Hasonló ahhoz, mikor belétek szállok a fizikai jelenlétem nélkül lelki áldozásban.
Az andre.bloglap.hu-n lévő szavazás lezárult, az alább kapott üzenet miatt
2017. 07. 01, Szombat
A Mennyben láttam a Szent Koronát, mely a Szentháromság színe elé volt helyezve. A koronát mennyei fény vette körül, majd egy szivárvány sugár függőleges vonalban összekötötte a korona által az eget és a földet. A Szűzanya angyalok kíséretében megjelent előttem és így szólt:
„Gyermekem, a szívem szomorú a bűnök sokasága miatt. Ám a Szent Koronát szemlélve vigasztalást találok, mely a magyar nép hűségét tükrözi Isten felé és irántam, mint szeretett édesanyjukhoz. Számtalan királynői címet tulajdonítanak nekem, melyet alázattal elfogadok Isten akarata szerint és különös örömömet találom a „Magyarok Nagyasszonya” elnevezésben. Ez a cím közvetlen és kifejezi azt, hogy szoros kapcsolatban álltok velem, mint egy gyermek a saját édesanyjával. Boldogok lehettek, mert őseitek ismerték a kereszténység misztériumának titkait, hiszen mindenekfelett elismerték Fiam szenvedését, feltámadását és örök dicsőségét. Generációról generációra megőriztétek a keresztény hagyományt és szívetekbe véstétek Isten kinyilatkoztatását. Szent István királyotok miután a Szent Korona által felajánlotta országotokat nekem, én azonnal fölemeltem Fiamhoz és felajánlottam neki. Ez a pillanat örök emlékezetemben él, amelyről Fiam sem feledkezik meg soha. Az Ég oltalma alatt álltok, amely az évszázadok során bebizonyosodott. Ha erős a kötelék népetek és Isten között, akkor országotok felvirágzik és példaértékűvé válik minden nemzet számára. Imádkozzatok, mert a Sátán rejtett módon akarja országotokat szétzilálni. Fiam látja, hogy sok közösségben megosztottság van és az egység lassan felbomlik. A szétválasztás idejét élitek, amikor ugyanis eldől, hogy ki áll Isten oldalán és ki áll Istennel szemben. Csak a legkitartóbbak nyerhetik el az üdvösséget! A Szent Korona szorosan kapcsolódik Fiam királyságához, hiszen Ő van legelöl ábrázolva, én pedig hátul vagyok. Fiam az első helyen áll a szívemben, ezért ti is mindenekelőtt felé fordítsátok arcotokat. Én a háttérben maradok alázattal és csendes imával közbenjárva értetek. A bűn mindenhol jelen van és rombol. Minden egyes városban, ahol különleges felajánlás történik (korona, angyalok, szentek), ott gyengül a gonosz uralma. Önként helyezitek magatokat Isten oltalma alá, aki tetszését nyeri felajánlásotokban.”
Jézus, aki az Atya jobbján ül felállt trónjából és azt parancsolta az angyaloknak, hogy a Szent Korona fölé helyezzenek egy aranyszínű sátrat. Láttam, hogy Krisztus három magyar királlyal és egy hadvezérrel, fejedelemmel közeledett felénk, akik fontos szerepet töltöttek be Isten tervében: Szent István, Szent László, Hunyadi János, Hunyadi Mátyás. Mindegyik kezében egy kardot láttam, melyet Isten fénye hatott át. A korona köré álltak és kardjukat fölé emelték, közben Krisztus közénk jött és így szólt:
„Sátrat emeltettem a magyar Szent Korona fölé, mert méltónak találom királyságom jelképeként. Édesanyám mindent megoszt velem, ahogyan Én sem tagadok meg tőle semmit. Szeretettel tekintek a koronára, mivel az Én misztériumomat tükrözi. A korona szent, mert kapcsolatban áll Istennel. Merítsetek erőt őseitek hitéből, miként királyaitok is tették! Ne féljetek, mert ahol a szívetek, ott a kincsetek. Felajánlásotokon keresztül Atyámmal való szövetségetek megerősödik, aki számtalan kegyelemmel áld meg titeket. Boldoggá tesz Engem, hogy Sopronban kialakult az örökimádás. El sem tudjátok képzelni, hogy az Eucharisztia látogatásával mennyi kegyelem özönlik városotok lakóira. Szeretetemmel megérintem: a hitetleneket, kételkedőket, langyos lelkeket, bűnösöket, közömbösöket, betegeket. Olyan emberek is meglátogatnak engem, akik hosszú ideje nem lépték át a templom küszöbét. Azt akarom, hogy minél többen érezzétek szeretetemet és meg tanuljatok jelenlétemben élni. Örvendezzetek, mert az örökimádás és a felajánlás által nagy megújulás fog bekövetkezni városotok életében.”
A Szent Korona felajánlás során Szent István király kardjával áldását adta ránk, és közvetlen a tabernákulum előtt Krisztus állt, aki háromszoros áldása (három fénysugár mutatkozott: fehér, piros, kék) után így szólt: „Szívembe véstem felajánlásotokat, városotok oltalmam és védelmem alatt áll. Édesanyám különleges kegyelmeket esdett ki számotokra, mely lelketek javát szolgálja, és nemzetetek vezetőit erősíti. A fénysugarak színei kegyelmet (fehér), tisztulást (piros) és a lélek Istenhez való felemelkedését (kék) jelenti.”
Mária Magdolna
http://engesztelok.hu/egi-kegyelmek-zapora/1240-sopron-felajanlasa-a-szent-korona-masolat-altal
2017.07.02.
1.
Egy pénteki nap egy ünnepi misére és szentségimádásra akartam menni, de egy rövid idővel az előtt kért egy ismerős, hogy segítsek összeszedni a barackot a kertjében, mert már érett volt, és a vihar leverte a fáról.
Érzés: Mivel nem önszántamból nem mentem el az ünnepi misére és szentségimádásra, mintha az Úr odaajándékozta volna a kegyelmeket, mintha mégis részt vettem volna rajtuk.
Jézus: Drága kislányom, nagyon helyes volt a választás. Első a szeretet, és annak gyakorlása, sok kegyelmet vonzott le neked az Égből.
2.
Ismerős kertjében vendégek, nyaralók is voltak, kik nem voltak buzgó hitűek, inkább az ezoterikus tanokat követték. Megfigyeltem viselkedésüket, mintha egy kicsit „unatkoztak” volna.
Érzés: Mintha lopták volna saját idejüket.
Jézus: Olyanok közé csöppentél, akik távol vannak Tőlem, nem igénylik egyáltalán a jelenlétemet, a világnak élnek, és a földi élvezeteknek. Ferde utakat keresnek (ezotéria). Az ilyenek nem tudják felfogni, hogy milyen fontos dolog földi életükben az idő kihasználása. Elpocsékolják az éveket, és életük végén, mikor Atyám hívja őket, semmit nem tudnak felmutatni. Imádkozz értük, mert egyenesen a pokol felé haladnak.
3.
Az ismerősöm, ki a 60-as éveiben van, megmutatta fiatalkori képét.
Érzés: Mintha teljesen más egyénnel álltam volna szemben, ki a képen volt és a jelen valóságában.
Jézus: Azért láttad a férfi fiatalkori képét másnak, mint amilyen ma a valóságban, mert a lélek az évek múlásával érik, növekszik a bölcsessége, és ha nem is gyakorolja a vallását, az erények erősödnek benne.
4.
A lélekbelátásról volt szó.
Jézus: A lélekbelátás azt jelenti, hogy belelátsz az illető szándékaiba, látod a bűneit, a hibáit, és az erényeit konkrétan.
5.
Érzés: Különböző imák elmondása után másképp érzem magamat, és a hangulatomat is, mintha más lenne az illata.
Jézus: Azért érzed minden imánál másképpen magad, mert mindegyik imának más és más a hatása rád. Az egyik dicsőségem fényét emeli benned, a másik a háládat növeli, a harmadik az együttérzésedet a szenvedéseim iránt, és így tovább.
6.
Kép: A Mennyei Atya egy mérleget tart, az egyik serpenyő az irgalmat jelképezi, a másik az igazságot. Ha irgalomért könyörgünk, irgalmat kapunk, de ha nem, az Isteni igazság ér el bennünket.
Jézus: Drága kislányom, az irgalmasság és igazságosság egyaránt Isteni tulajdonság Bennem. Azok felé, akik tele vannak jó szándékkal, tisztán és becsületesen élnek, szeretettel és áldozatossággal telik Földi életük, irgalmasságomat fogom éreztetni. De azokkal, akik elfordulnak tőlem, semmibe veszik törvényeimet, az igazságosságomat fogom megismertetni inkább.
7.
Az értékekről volt szó.
Hang: Azt tanultad ebből, hogy…
Érzés: A földi kincseinket, tulajdonságainkat felhasználva mielőbb váltsuk be Égi kincsekre, ne várjunk vele.
Jézus: Arra akarlak tanítani téged, hogy soha ne mulaszd el az alkalmat a jócselekedetre, hanem azonnal tedd meg azokat, hogy magaddal tudd vinni az Égbe, és be tudd váltani Mennyei kincsekre. Erre taníts másokat is.
8.
Kép: A Mennyei Atya kezében tart egy piros fejű jogart.
Jézus: Jogarom tetején bolygótok, a Föld jelképe van, mert közeledik a megpróbáltatások ideje, mialatt a Föld lángokban fog állni, megtisztul, és Új Világot teremtek.
9.
Kép: Egy drapp színű ház előtt egy drapp színű magas oszlop, melyen van egy lámpa.
Jézus: A falvak és városok lakói zömével közömbösek és bűnösek. Alig akad olyan gyermekem, aki fényt vigyen közéjük.
10.
Kép: Egy piros közegben egy ajándékcsomag. A piros közeg mintha vér lett volna.
Jézus: A legnagyobb ajándék számomra, amit teremtményem adhat, a vértanúság. Ugyanis, egyetlen kicsi életével ezrek lelkét menti meg.
11.
Hangom: Az egyik kezem ad, a másik megvon.
Kép: Egy fényalma, melyben volt piros is és sárga is, szivárványra emlékeztetett.
Érzés: Esetenként az adás, máskor a megvonás válik gyümölcsözővé a lélek számára.
Jézus: Helyes a gondolatod.
12.
Kép: Lépcsőzött elrendezettségben, piramist alkotva sok 4 szirmú levél vagy virág van egymáson.
Jézus: A 4 világtáj emberei mindannyian az Én teremtményeim, ők töltik ki az Örökkévalóságot, telítik meg a Mennyet.
2017.06.18.
1.
Egy haldokló egyén betegágyánál imádkoztuk az Irgalmasság rózsafűzért, aki kevésbé gyakorolta korábban a hitét. Félig alvó vagy félkómás állapotban találtuk őt. Másnap eltávozott a Földön élők sorából
Érzés: Mintha maga az Úr is ott lett volna velünk
Jézus: Drága kislányom, a súlyos beteg haldokló érzékelt benneteket, tisztán hallotta a rózsafüzért, amit érte, a lelkéért mondtatok. Mélyen megérintette, hálával és bűnbánattal töltötte el. Míg ott álltatok körülötte, Én is mellette voltam. El sem hagytam másnap reggelig, és ott az ágyánál történt a külön ítélet. Lelke nem veszett el.
2.
Az egyén halála után
Kép: Egy liliom szár, a teteje tele narancsszínű liliomvirágokkal. Egy idő után az egész virág szára megtelt liliomvirággal, fentről lefele irányban
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről
Jézus: Azt mutattam neked a gyönyörű tűzliliommal, hogy a lelke megnyílt felém, és mikor kiszállt testéből, az Én végtelen szeretetem visszhangjaként benne is nagy szeretet támadt. Tisztában volt vele, hogy még nem méltó Hozzám, és a tisztítóhelyre ítélte magát.
3.
Úrnapi körmenet közben
Pap: Jézus nekünk adta Önmagát
Kép: Jézus ostorozása, ahogy az ostor kampói belekapnak az Úr húsába, és letépnek 1-1 darabot az Úr testéből, az olyan, mint a kenyértörés, amikor a kenyérből tépnének le 1-1 falatot, ami táplál minket
Jézus: Kínszenvedésemkor, így az ostorozáskor is, egész testemet tetőtől-talpig felajánlottam az Atyának értetek engesztelő áldozatul, hogy Testemmel és Véremmel évszázadokon és évezredeken át táplálhassalak titeket.
4.
Úrnapi szentmisén, énekben: „ …oltárod trónján…”
Érzés: Az oltár az Úr keresztje, ahol a trón van, ahol az Úr szenvedése és kínhalála történik. Az Úr kínszenvedése és Vére ontása által adja életét azért, hogy mi élhessünk.
Jézus: Minden szentmisén az oltáromon játszódik le az Én kínszenvedésem és kínhalálom, megújulva, misztikusan. Atyám az oltáron trónra emel Engem előttetek a szenvedésem által.
5.
Kép: Mi olyanok vagyunk, mint a törött kancsók már eleve, és az Úrhoz megyünk. Az Úr gyógyít bennünket, de nekünk kell Hozzá menni.
Jézus: Senkinek sem ép a lelke, mindenki, mint törött kancsó siet Én elém segítséget kérni. Aki halálos bűnt követ el, az darabokra tört, aki bocsánatos bűnt, az csak megrepedt. Ne aggodalmaskodjatok, mert a szentgyónás szentségében megújítalak titeket, hogy újra épek legyetek.
6.
Olvastam: Egy család nyaralni ment valahová, a házban az emeletre futott a kisfiú minden gyanú nélkül, majd a szülők egyszer csak a fiuk egy sikolyát hallották. Attól a pillanattól kezdve a fiú erkölcse is romlott. Egy szabadítás során kiderült, a fiúra egy gonosz lélek telepedett rá.
Érzés: Ha egy olyan helyre megyünk, ahol egy bizonyos bűnt követtek el, a gonoszok megbújnak vagy azon a helyen tartózkodnak, majd ha oda megyünk, és lelkileg sérültek vagyunk, nagyobb támadásnak vagyunk kitéve a gonosztól
Jézus: A gonosz mindenütt ott van, de bizony van olyan szituáció, ahol erősebb kísértést tud kifejteni. Ez nemcsak a helytől függ, hanem a jelenlévőktől, a felebarátoktól, akik körülöttünk vannak. Pl: olyan lelki testvér mellett, aki mindenkiről csak jót tud mondani, te is tiszta maradsz. De ha bekerülsz egy olyan társaságba, ahol elkezdenek ítélkezni, könnyen te is becsúszol ebbe a bűnbe. Észre sem veszed, és már nyakig benne vagy.
7.
Kép: Egy fehér virág, mely búzakalászra hasonlított
Jézus: Hamarosan elérkezik a szétválogatás ideje, és kiválogatom Magamnak az érett búzakalászokat. Azokat a lelkeket, akik felkészültek, tiszták, és megértek arra, hogy szérűmbe kerüljenek.
8.
Kép: Egy tűz, majd a tűz a Szent Szívvel
Jézus: Az Én szívemet mindig szeretetlánggal ábrázolják. Ez azért van, mert Én magam vagyok a Szeretet. Nem szűnök meg lángolni.
9.
Kép: Valaki egy kígyóbőrből készült pár cipőt ad, hogy vegyem fel
Hang: Ilyet föl kéne venned
Jézus: A gonosz szédíteni akar téged a nagyon drága, finom dolgok felé, hogy vedd észre a feléd kínálkozó földi kincseket.
10.
Kép: Egy zöld virág, alakja, mint a gombóc, a virágban itt-ott van rózsaszín is
Jézus: Ez a gombócszerű zöld virág a hitben és szeretetben még éretlen gyermekeimet ábrázolja, akik lelkében némelykor felvillan egy kis érdeklődés a hit felé.
11.
Hang: Nagyon sokkal tartozol nekem
Érzés: Ezért próbálom egy kicsit behozni a lemaradást
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről
Jézus: Itt arra gondolok, hogy a te bűneid miatt is engeszteltem Atyámat kínszenvedésemmel és kínhalálommal. Tehát, az életemet adtam érted. Ezért fokozottabban gyakorold a bűnbánatot. Hozz a lelkekért egyre több áldozatot, önmegtagadást. Így tudod némileg törleszteni adósságodat.
12.
Kép: Valaki mellkasi része fehér ruhában, a szíve fordított irányban állt, a csúcsa volt felül
Hang: Fordított irányultságod ez
Jézus: Ha valami kísértést nem tudsz legyőzni és elesel, az első percekben lefelé irányulsz, fordítva, de mikor megjelenik a felismerés, a bűnbánat, a szíved helyre áll, Engem keresel.
13.
Kép: Egy fehér sírkő
Kép: Egy valaki előttem áll fehér ruhában
Kép: Egy emelvény, ahonnan a Szentháromság tagjai jönnek lefelé
Hang: Szenteket
Jézus: Fehér sírkövekkel van tele a temető, de a halottak közül nagyon kevés, aki azonnal hófehér lélekkel, a Mennybe kerül. A Szentháromság keresi a Szenteket.
14.
Hang: Magadba szívod lényemet
Jézus: Minél többet foglalkozol Velem, a Szentírással, az Én üzeneteimmel, a Szent könyvekkel, annál inkább magadba szívod egész Lényemet.
15.
Hang: Bölcsen kell szeretni
Jézus: Itt arra gondolok, hogy úgy kell szeretni felebarátaidat, hogy az ő lelki hasznukra váljék. Az engedékenység, a majomszeretet, a bűnök észre nem vétele káros számukra.
16.
Hang: Nem az a lényeg, hogy ki mit gondol másról, hanem az, hogy milyen gyümölcsöt hoz
Jézus: Egy választott gyermekem hitelességét nem az emberek különböző véleménye dönti el, hanem az, hogy milyen gyümölcsöket terem környezete számára, és saját lelke számára. Sose törődj a véleményekkel. Csak az Enyém érdekeljen.
17.
Hang: Rengeteg hely van odafönt
Hang: Segítek neked
Kép: Egy nő, balra fordulva
Jézus: Rengeteg hely van odafönn a Mennyben, ahová imáiddal, közvetítéseiddel irányíthatod környezetedből a lelkeket. A nő, aki szól hozzád az Én Édesanyám. Ő ajánlja fel neked segítségét ebben.
2017. június 17-én Hernyéken állították fel a következő fénykeresztet a Szent Rafael egészségmegőrző központ, Szent György energia parkjában. A park nyitva áll minden szeretetteljes lelkű ember előtt, aki a padokon ülve szeretne megpihenni, feltöltődni és egy imát elmondani a kereszt alatt. Hálát adni mindenért, amije van és kérni mindazt imában mire szüksége lenne Jézus nevében Istentől! Legyen az egészség, munka, útmutatás…stb. Imáinkban kérhetünk azon szeretteink részére is segítséget, akik még nem hisznek, vagy nem tudnak itt lenni, de bajban vannak.
A keresztfa a Felsőjánosfai Martonfa KFT adománya, a park növényeit a Novai Szalai Díszfa iskola ( Szalai Cecília ) adományozta Isten áldja őket jóságukért.
2017.06.11.
1.
Kép: Egy barackrózsaszín színű házikó tetővel, a közepén egy fehér bejárat, mely szépen összerendezett pálcikákból áll
Kép: Jézus arca
Jézus: A barackrózsaszín házikó az engesztelők lelke, a fehér pálcikákból összerakott bejárat a tisztaság és szeretet erényeinek jelképe, amelyen keresztül Én, a ti Jézusotok a szentáldozásban betérek hozzátok.
2.
Hang: Irgalmasoké a világ
Kép: A 8 boldogság szövege a Bibliából
Jézus: A lelki erények közül az irgalmasság a legfontosabbak közé tartozik, mert ha itt a Földön szorgalmasan gyakoroljátok az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit, a Mennyországban bőségesen tapasztalhatjátok irgalmasságomat.
3.
Hang: Sokat felejtek számodra
Jézus: Irgalmasságomat azzal bizonyítom előtted, hogy gyengeségeidet, botlásaidat mindig elfelejtem, ha megbánod őket.
4.
Hang: Ó ne félj, nem vagyok…
Kép: Kék fény
Kép: Jézus arca
Jézus: Köztetek, emberek között sok a bosszúálló és haragtartó, de ne félj, Én nem vagyok ilyen. Sokkal szívesebben alkalmazom irgalmamat, mint igazságosságomat.
5.
Hang: A teremtésnek megvan az ára… minden teremtésnek…
Jézus: Én minden embert jónak teremtek, a Saját képmásomra, hasonlónak, de el kell fogadnom a tényt, hogy a szabad akarat alkalmazásával vannak, akik elfordulnak jóakaratú terveimtől, és a rosszat választják. Természetesen, ha bűnbánat van bennük, az Én szenvedésem és kínhalálom megváltja őket. Ilyen nagy az ára a teremtésemnek.
6.
Maria Valtorta: Az Őrangyalom mondja: A jócselekedet és a bűn kioltja egymást
Kép: Amikor jót cselekszünk, hegyet hordunk össze, ha bűnt követünk el, az olyan, mintha árkot vagy szakadékot ásnánk. Minél több jót cselekszünk, annál nagyobb a hegy, ha a bűnöket halmozzuk, annál jobban mélyül a szakadék
Jézus: A jócselekedeteitek képesek elmosni a bűneiteket. A bűneitek viszont tönkreteszik a jót, amit felépítettetek. Igyekezzetek a kísértéseket legyőzni, és gyűjtögetni a jócselekedeteket, hogy el ne vesszetek.
7.
Maria Valtorta: Az Őrangyalom mondja: A Szentháromság mindegyik tagjában ugyanaz a tulajdonság, de más-más hangsúlyos Náluk
Kép: Három hegy, majd három láng egymásból erednek, hasonlóan a halmazokhoz és metszetükhöz
Érzés: A Mennyei Atya képviseli a gondolatot, hiszen a gondolatából lett teremtve a világ, és benne mi is, a Fiú képviseli a kimondott Szót, mely által lett a teremtett világ, a Szentlélek Isten képviseli az éltető erőt, és azt, hogy mely tulajdonságokat ültet belénk.
Érzés: A teremtéskor Isten megteremtette Ádámot a saját képmására és hasonlatosságára, így Isten átadott neki a tulajdonságaiból. Évát Ádám oldalbordájából hozta létre, de ezáltal egyes tulajdonságokat is átadott neki. Így, Ádámban és Évában is a tulajdonságok más-más arányban vannak jelen, amely meghatározza a férfi és a női feladatokat, és szerepköröket. A férfi és a nő egy-egy fél szívet képvisel, amikor házasságot kötnek egymással, egy szívvé válnak, így alkotnak ők egyet, így a férfi és női tulajdonságok is kiegészítik egymást. De a mostani világban egyes esetekben előfordul a szerepkörök felcserélődése is.
Jézus: Drága gyermekem, a Szentháromságot rendkívül nehéz felfogni nektek, alapjában véve képtelenség. Csak akkor fogjátok megérteni, ha a Mennybe jutottatok. A különböző Isteni tulajdonságok mindegyikben benne vannak , de a funkciójuknál fogva más formában jelentkeznek. Ádám és Éva is alapvetően Isten tulajdonságaiból kaptak, de ezek a tulajdonságok eltérnek egymástól. Addig, míg világ a világ, ha lesznek is változások funkció területén a férfiak és nők között, alapvetően mindig meg fognak maradni a női és férfi feladatok közötti különbségek, és míg a nők emocionális, érzelmi beállítottságúak, addig a férfiak viselkedését az értelmük vezeti. Vannak itt-ott átfedések, de a különbségek mindig megmaradnak.
8.
Kép: Mindszenty bíborossal ülünk egy asztalnál egymással szemben, és valamiről beszélgetünk
Jézus: Mindszenty bíborossal az Egyházra váró széthullásról beszélgettetek.
9.
A nehéz útról volt szó
Kép: Arany fény
Kép: Egy domborodó szív
Kép: Füst
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről
Kép: Ezüst fény
Jézus: Aki itt a Földön a göröngyös, keskeny utat választja, az életszentség felé vezető utat, azt kegyelmeim fényével beragyogom, a szíve egészen Enyém lesz, de számítani kell ellenségem támadásaira. Közben állandóan vele vagyok, és ezüstös fényemmel mutatom az utat neki az örök élet felé.
10.
Kép: Vőlegény öleli menyasszonyát, a jegygyűrű látszik a vőlegény jobb gyűrűsujján
Jézus: Én vagyok a vőlegény, Egyházam a menyasszonyom. Én mindenkit boldoggá akarok tenni, de csak a hűségesek találják majd magukat ölelő karjaimban.
11.
Hang: Valaki nagyon magasra változik, valaki nem
Kép: Egy férfi ül egy alacsony asztalnál valakivel beszélgetve
Jézus: Az egyik lélek befogadja a kegyelmeket, növekszik alázatban, szeretetben, bölcsességben, elhagyja a többieket. A másik lélek pedig kicsiny marad, mert visszautasítja a kegyelmeket, és enged a kísértéseknek.
12.
Kép: Fehér ruha nagy fodrokkal, a lágysága olyan, mint a pihetoll
Jézus: Arra várok minden szentmisén, hogy a hívek a megszentelő kegyelem hófehér ruhájában álljanak Elém, amikor szentáldozáshoz járulnak.
13.
Hang: Valódi arcod ez
Jézus: Én a valódi arcodat látom, semmit nem tudsz eltakarni belőle. Hibáidat és erényeidet egyaránt érzékelem.
14.
Arról volt szó, hogy valaki régebben ajándékba kapott valamit, de úgy beszélt róla, mintha az mindig is az övé lett volna
Érzés: Mi is mindent az Úrtól kaptunk, a lelkünket, az életünket, erényeket, mindent, ami körülvesz bennünket, de mégis úgy viselkedünk, mintha ez egy természetes dolog lenne, ami nekünk már eleve jár, és a háláról is sokszor megfeledkezünk
Jézus: Az emberi szív olyan természetű, hogy várja a hálát a jótéteményeiért. Én, az Isten is örülök, ha megköszöntök valamit. Ne vegyétek természetesnek és magától értetődőnek, hogy egyáltalán életre szólítottunk titeket. Ez nagyon nagy ajándék, mert nemcsak a küzdelmes földi életet kaptátok meg, hanem az örök boldogságot is. Ne vegyétek az egészet olyan adománynak, amely jár nektek. Mindent szeretetből kaptatok. Ne vegyétek természetesnek, hogy jót tudtok cselekedni, adakoztok, imádkoztok, böjtöltök, elfogadjátok a szenvedést, mert mindezek ajándékok a Szentlélektől. Legyetek hálásak, és így Engem boldoggá teszek.
15.
Hang: Sok alkalommal egy szív
Jézus: Ez a sok szív jel neked kislányom, hogy a szeretetre nagyon nagy hangsúlyt fektess. Ez a legfontosabb erény az emberi lélekben. E szerint ítélem meg majd gyermekeimet.
16.
Kép: Másoknak mutatom az Oltáriszentséget
Jézus: Ezzel a képpel arra akarlak biztatni, hogy buzdítsd felebarátaidat a minél gyakoribb szentáldozásra.
17.
Kép: Fehér fényben egy nyitott könyv, valahol az elejénél kinyitva
Jézus: Hallgassátok és olvassátok a Szent Evangéliumot, amíg lehet. Eljön az idő, amikor apránként, észrevétlenül elferdítve tárják elétek. Nyitott szemmel és füllel járjatok.
18.
Misén, kivonuláskor
Kép: Fehér fényben kézujjak, máskor lábujjak
Jézus: E látomással a Szentmisén való tényleges jelenlétemet nyomtam a lelkedben, hogy itt jártam közöttetek a templomban, kezemmel megáldoztattalak benneteket, előtte átváltoztattam a kenyeret és bort testemmé, véremmé, végül jobbommal megáldottalak benneteket.
19.
Kép: Arany szív és oldalseb
Jézus: Azért mutattam aranyszínben a szívemet neked, mert kínszenvedésemmel és kínhalálommal egészen megdicsőítettem Magamat.
20.
Emmerich Katalin: A mi Urunk Jézus Krisztus kínszenvedése: a lábmosás szertartása, szentáldozás
Olvastam: A lábmosás valójában a bűnbánat, és ez az esemény a megtisztulásról szól
Kép: Lábmosás utáni pillanat, az apostolok széken ülnek egymás mellett, és a szandáljukat erősítik fel a lábukra
Jézus: Azért kaptad a lábmosási képet, hogy felnyissam a szemedet e művelet nagy jelentőségéről az egész emberiségre nézve. Kell, hogy lássa mindenki az Én hatalmas alázatomat, hogy mint Ég és Föld Ura megmosom az apostolok szennyes lábát. De nemcsak a lábmosást kell látni, hanem azt, hogy megtisztítom őket gyarlóságaiktól, bűneiktől. Titeket is így tisztítalak meg bűnbánatotok és szentgyónásotok után. Azért teszem, mert mindig, újra és újra megbocsátok. Legyetek örökké hálásak, hogy az utolsó vacsorán megalapítottam nektek az Oltáriszentséget. Azóta nem vagytok egyedül, valóságosan jelen vagyok, testemben, lelkemben, és Istenségemben.
2017.06.04.
1.
Kép: A felhős égen egy háromszög, melynek alsó része rózsaszín, a felső része sárga, ahogy a lemenő nap megvilágítja azt.
Jézus: Gyermekeim, imádkozzatok az egységért, hogy egyek legyetek Velünk a Szentháromsággal, és egymással is, mert csak így lesztek boldogok, és csak így éritek el az üdvösséget.
2.
Hang: Készülj, készülök!
Jézus: Készítsd a lelkedet, tisztítsd meg egészen, gyakorolj sűrűn bűnbánatot, hogy teljes tisztaságban várd eljövetelemet.
3.
Szent Vér imák közben.
Kép: Arany fény.
Hang: Naponta ezt.
Jézus: Az arany fénnyel azt jeleztem neked, hogy a Szent Vér imák rendkívül értékesek, és ha nagyobb lépésekkel akarsz haladni az életszentség felé, minden nap imádkozd el.
4.
Kimerültség miatt nem tudtam imádkozni.
Kép: Egy hosszú sorban piros és fehér rózsák váltogatták egymást, az első rózsa a sorban piros volt
Jézus: Kislányom, ha fáradt vagy, hogy egyáltalán nem tudsz imádkozni, akkor csak nézz Engem, és Én téged nézlek, így beszélgessünk pihenésképpen. Azt a hosszú láncot a piros és fehér rózsákkal azért mutattam, hogy ha imádkozol, akár gondolatban, akár szavakkal, akár szóbeli imával, akár szívimával, imád folyamatos legyen, és imáidban az áldozat és a szeretet Irántam váltogassák egymást.
5.
Kat Kerr: A Menny felfedése: „Mint mindig, most is Isten jelenléte járt át mindent és mindenkit. Nekem ez szinte elviselhetetlen volt, valószínűleg azért, mert nem voltam állandó lakos.”
Más forrás: Isten jelenléte és kegyelme mindent és mindenkit beborít a Földön, de az ember nincs tudatában. Csak akkor tudatosul benne Isten védelme a földi életben, amikor elhagyja a földi életet, és már megváltoznak a dolgok körülötte.
Valtorta Mária: Az Őrangyalom mondja: „A Földön Isten lakik az emberben, a Mennyben az ember lelke lakik Istenben”.
Érzés: A Földön Isten bennünk is lakozik, és egyidőben körülöttünk is van, és ugyanez van a Mennyországban is.
Jézus: Isten a földi életben is, és a Mennyországban is bennetek és körülöttetek van egyszerre. Bennetek lakik, és ti pedig benne.
6.
Kép: Nagy szemek felettem, és nagyon néznek.
Jézus: Az Égiek, tehát a Szentháromság, az Angyalok és Szentek állandóan figyelemmel kísérnek itt a földön. Úgy viselkedj, hogy ők mindent látnak.
7.
Misén felemelik az Oltáriszentséget.
Kép: Az Oltáriszentség helyén egy nap, mely nagy fénnyel világít
Pap mondta egy misén prédikáció közben: Mindazok, kik nem követik az Úr Igéjét, és nem táplálkoznak az Úrral, sötétségben vannak.
Szent Pio atya gondolata: Az ember inkább elviseli a fizikai sötétséget, a napfény hiányát, mint Isten hiányát.
Szent II János Pál pápa: Az egész hetünk felkészülés kellene, hogy legyen a vasárnapi szentmisére és a szentáldozásra, mivel ez a pillanat a hetünk fénypontja.
Jézus: Én vagyok a ti világosságotok, Nélkülem elvész a lelketek.
8.
Hang: Isten országáért felelős vagy.
Jézus: Ti választottak nemcsak saját lelketekért vagytok felelősek Előttem, hanem mások lelkéért is. Ugyanis a lelkek, akiket példátokkal és tanításotokkal megmentetek, népesítik be Országomat.
9.
Kép: Leborulva vagyok az Oltáriszentség előtt.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről, mélyen éreztetve velem, hogy a tekintete keresztüllát rajtam.
Jézus: A leborulva imádkozás a külső tiszteletadás legmagasabb formája. Miközben így imádkozol, ott állok feletted, és fényemmel belehatolok lelkedbe, annak minden zegébe és zugába.
10.
Olvastam: Egy reklám vagy film forgatása közben a gyenge színészre rátelepszik a gonosz, és a gonosz a színészen keresztül terjeszti a gonoszságokat és erkölcstelenségeket.
Érzés: Egy reklám vagy film közönség elé terjesztése rengeteg embert meg tud fertőzni egyszerre, de ugyanakkor ugyanazokat az embereket nagyon nehéz a jó irányba vinni.
Érzés: Ha egy csoportban van egy olyan, aki gyenge a hitében, és aki az Isteni üzenetekben nem, vagy kevésbé hisz, a gonosz rossz sugallatokat ad neki, és ezzel képes fertőzni a környezetét.
Jézus: Vannak durva, erkölcsöt sértő reklámok, melyeket nem szabad szó nélkül hagyni nektek választottaknak, hanem fel kell hívni a figyelmet a romboló hatásukra. Ez a ti kötelességetek. Ha igaz üzeneteimben valaki nem hisz, és ezzel a kételkedéssel megfertőzi a többieket, szintén nem szabad hallgatni ilyenkor, hanem meg kell védenetek Engem, Aki küldi az üzeneteket.
11.
Olvastam: „Senki sem független a többiektől”.
Érzés: Senki nem mondhatja, hogy nincs köze a másikhoz. Egyesek, akik nem hisznek Istenben, azt gondolják, függetlenek, nincs közük a hit dolgaihoz, pedig őket ugyanúgy használja a gonosz eszközként, és hatnak a Keresztény hívőkre is.
Jézus: Az emberek szavaikkal és cselekedeteikkel erősen hatnak egymásra. A hitetlenek a többieket eltávolítják a hittől, vagyis Tőlem, viszont a mélyen hívő vallásos gyermekeim közelebb hozzák a környezetükben élőket Hozzám.
12.
Hang: Te a mi imáink hatására nősz
Érzés: Ahogy mi is másokért imádkozunk, úgy mások is imádkoznak értünk, úgy, mint más földön élő emberek, az Angyalok és Szentek, és Purgatóriumban szenvedő lelkek
Jézus: Mi Égiek, miközben figyelünk téged, imádkozunk érted az Atyához, és ez által tökéletesítjük lelkedet.
13.
Egy tanúságtételből: „Amikor imádni kezdtem az Urat, egyre jobban kezdett az Úr ragyogni, és fényt kibocsátani magából”.
Érzés: Nemcsak imádkozni fontos, hanem teljesíteni is Isten akaratát
Jézus: Ennek a gyermekemnek a lelke nagyon fejlett, és tisztában van azzal, hogy az ima és a cselekedet egyaránt fontos a szememben. Viszont öröm tölti el, ha a látomásban mutatom neki, hogy imája által növekszik mennyei dicsőségem.
14.
Hang: Tényleges méreteket öltesz szememben, kinagyítva látok mindent.
Kép: Szabadszemmel nézve egy miniatűr kép, de egy nagyító minden részletet megjelenít felnagyítva azt
Érzés: Ami picinek tűnik a Földön, az nagy a Mennyben. Minden apróság, amit teszünk, nagyon fontos
Jézus: Ha valakinek lelki tanácsot adsz, és ő fejlődik ettől, te kicsinynek látod a szerepedet, de Én, az Úr ezt a jótettet nagy dolognak érzékelem. Ti emberek hajlamosak vagytok arra, hogy bűneiteket bagatell, apró dolognak tartsátok, amit nem is érdemes megbánni. De Én ezeket komoly véteknek tartom a szeretet ellen, és míg meg nem gyónjátok, elraktározom magamban.
15.
Kép: Fehér rózsa.
2017.04.23.
1.
Kép: Egy hegyen, fehér háttérben egy valaki várakozik, a fehér ruháját szél lobogtatja.
Jézus: Én állok ott a hegyen, a fehér hegyen, az életszentség legmagasabb pontján, és várom gyermekeimet, hogy legyőzve az akadályokat kapaszkodjanak fel Hozzám.
2.
Vianney Szent János jutott eszembe.
Kép: Hosszan tartó piros fény.
Jézus: A piros fény Vianney Szent János áldozatos életét jelképezte.
3.
Kép: Egy szív alakban idilli tájkép, patak, rét, a szív kontúrja zöld növénnyel, és szép virágokkal van tele.
Jézus: Az engesztelők szívében boldogan tartózkodom, sétálok, pihenek, mert különleges szépségekkel kényeztetnek Engem. Erényekkel, lemondásokkal, önmegtagadásokkal.
4.
Hang: Az angyalok szertartása ez veled.
Jézus: Mikor imádkozol, közben az Angyalok is együttműködnek veled. Amikor keresztet vetsz, Ők is keresztet vetnek. Amikor dicsőíted a Szentháromságot, Ők is dicsőítenek. A szándékaidat sugallataikkal segítik összegyűjteni. A rózsafüzért és egyéb imákat együtt mondják veled.
5.
Hang: Millió szem néz téged.
Jézus: Amikor azt gondolod, hogy senki sem lát, az egész Szentháromság figyelmes szemmel néz téged. Akkor is, ha jót teszel, akkor is, ha rosszat. De nemcsak Mi láthatunk, hanem a Menny lakói is, az Angyalok és Szentek, ezek közül az Őrangyalod egészen közelről. Még a tisztuló lelkek is engedélyt kapnak, hogy betekintést nyerjenek életedbe.
6.
Hang: Meghajlás… meghajlással köteles.
Jézus: Az Oltáriszentség előtt mindenki meghajlással köteles tiszteletet adni. De még jobban örülök, ha térdet is hajtanak előtte.
7.
Mary K. Baxter: Amit a Pokolról mindenkinek tudni kell című könyvéből: A Pokolnak ember alakja van, mint Krisztus testének. Van keze, lába, gyomra, szíve, és más része is.
A szívről:
- A gonosz erők, démonok, gonosz szellemek áramlanak ki belőle, ezek sok gonosz dolgot visznek végbe
- A legelviselhetetlenebb bűz árad a szívből.
- Koromsötétség honol a szívben.
- Kétségbeesett kiáltozás mindenfelé.
- A sátán trónja egy oltár előtt, amelyen a Halál könyve.
Mivel a gonosz Istent utánozza mindenben, így Isten szívéről a felsoroltak ellentéte igaz
Isten szíve:
- Isten ereje árad belőle.
- A legeslegfinomabb illat árad a szívből.
- A legeslegfenségesebb fény, világosság, ragyogás.
- A szereteten kívül a legnagyobb öröm és boldogság árad a szívből.
Érzés: Újra és újra az tárul elénk, hogy minden jó vagy rossz a szívből indul ki, így a mi szívünkből is, amelyből gondolat fejlődik ki, majd cselekedet, az erénnyé vagy bűnné, amely rátapad a lélekre. A bűn megfelelő megbánás és szentgyónás nélkül szinte rákeményedik a lélekre, majd ennek sokszoros gyakorlása után a lélek már annyira összeolvad e tulajdonságokkal, hogy szinte eggyé válik vele. Ezért érdemes folyton a jót gyakorolni, hogy eggyé válhassunk a jóval.
Jézus: Drága kislányom, jó a meglátásod a gonosz szíve és az Én Szentséges Szívem összehasonlításakor.
8.
Azon töprengtem, hogy most az a cél, hogy minél több lélek megmeneküljön a kárhozattól.
Kép: Az Úr előtt kígyózó, tömött sorokban állnak az emberek. Az Úr rám nézett, és sugallta, hogy imádkozzam értük.
Jézus: A Földön minden pillanatban meghal valaki. Ezért nagyon sokan várakoznak külön ítéletre Előttem, az Örök Bíró előtt. Egyik választottamnak megígértem, hogy ha Irgalmasság órájában elmondjátok az Isteni Irgalmasság rózsafüzért a haldoklókért, akkor, míg tart az ima, egyetlen haldokló sem vész el.