2020.10.06.
1.
Arról volt szó, hogy amikor az ember adós valakinek, és meghal, még mielőtt visszaadná adósságát.
Jézus: Ha valaki hirtelen meghal, pl. egy váratlan autóbalesetben, és szándékában állt megadni a tartozását, akkor ezt nem számítom bűnnek. De ha valaki a meggazdagodás, vagy megélhetés céljából a tartozásait akár egyénnek, akár banknak, vagy az államnak nem akarja megadni, akkor bizony súlyos bűnt követ el. Látod kislányom, e területen is azt kell bűnnek tekinteni, amit tudva és akarva követ el valaki.
2.
Azon tűnődtem, nem értek a pénzügyekhez
Kép: Valaki a bal tenyerén elém ad valamit
Jézus: Minél kevésbé értesz a pénzhez, annál több Mennyei kincset nyújtok neked.
3.
Egy lelki testvér mesélte, egy külföldi pap lelkigyakorlatot tartott, és kérdezte a résztvevőktől, mi a legfontosabb számukra az életben. Amikor a papot kérdezték a résztvevők, hogy ő maga mit tart a legfontosabbnak, a válasza az volt, hogy ő jól legyen. Mert ha ő nincs jól, akkor nem tud lelkigyakorlatot tartani vagy egyéb jót csinálni.
Olvastam: Maria Valtortánál, hogy Jézus mondta: Még ha még 33 évig élne és tanítana, nem tudna annyit tenni, mint kínszenvedésével és kínhalálával
Jézus: Ennek a papnak bármilyen szép lelkigyakorlatai vannak, a lelke még nincs eléggé fejlett fokon. Nem tudja felfogni, hogy akkor segít nekem a legtöbbet a lélekmentésben, a megváltásban, ha örömmel fogadja a bajokat és szenvedéseket. Még nem tud Engem követni a szenvedésben. Elfogadja Isteni kezemből a tanítás kegyelmét, de ugyanakkor zavarja, ha nem érzi egészen jól magát. Neki az a legfontosabb, hogy jól legyen.
4.
Olvastam: Jézus neve, Jehoshua 8 betűből álló név, amely a Tökéletességet, Szentséget, Üdvösséget jelenti. A sátán neve, Satana 6 betűből áll, mely a gonoszság, az emberi nem ellensége, a gonosz tökéletessége. Ezek a betűk 3-szor véve, a tökéletesség számával: az első: 888, a második: 666. 4-szer „jaj” lesz azokon a napokon, amelyeken a végtelen jóság és a végtelen gonoszság elkezdik egymással az utolsó csatát a Jóság végleges győzelme előtt és a Gonoszság és szolgái végleges veresége előtt.
Jézus: Amíg ti a háromnapos sötétség alatt a rejtekben reszkettek és féltek, halljátok a szörnyű hangokat, Mi, Égiek rettenetes nagy harcot vívunk a sátánnal, a csatlósaival és a kárhozottakkal. Ez akkora harc lesz, és olyan szörnyű, amilyen még soha nem volt a világon. Ez a harc győzelemmel fog záródni, mely megtisztítja az emberiséget, és ezt követően Új Eget és Új földet teremtünk nektek.
5.
Egy engesztelő imaórán
Kép: Egy férfi fehér fényalakban jobbra fordulva láthtó
Jézus: A fehér fényben tündöklő férfialak a Szentlélek Isten volt, Aki jelenlétével előkészítette lelketeket az engesztelésre.
6.
Olvastam: A Mennyei Atya Istenatyai Fölsége felragyogtatja Jézus dicsőséges Istenfiúi Fölségét. Jézus, az Istenfiúi szeretetével visszaragyog az Atyára.
Olvastam: Maria Valtortánál: Az ember a Napba, Istenbe nem tud nézni. Szűzanya olyan, mint a Hold, amire rá tud nézni az ember, Isten fénye ragyogja be Őt is
Kép: Mennyei Atya fénye rávetül, és beragyogja Jézust, a Mennyei Atya a háromszög csúcsán van, Jézus egy kicsit lejjebb, Jézus fénye visszaragyog a Mennyei Atyára
Jézus: Az Atya és a Fiú dicsőségük fényével egymásra ragyognak. Nincs ember, aki láthatja az Atyát, amíg testben itt él a földön. De Én, a Fiú megmutathatom Magam a választottamnak, és megvilágíthatom előtte Atyámat. Néha a Szentek közül egyik-másik megmutathatják magukat a földön élőknek, mert az Atya fénye rájuk vetődik.
7.
Olvastam: Mennyei Atya: „Személyiségeteket Jézustól nyeritek, s Általa megismeritek Istenatyai Fölségemet, Teremtőtöket”.
Érzés: Azért nyerjük személyiségünket Jézusból, mert Vele táplálkozunk, amikor magunkhoz vesszük az Eucharisztiát
Gondolat: Mert Jézus a Fiú, ezért lehetünk mi emberek fogadott fiak
Jézus: Az Oltáriszentségnek nagy szerepe van abban, hogy lelki fejlődésetek során személyiségetekben mennyire váltok hasonlóvá Hozzám. Aki soha nem áldozik, nem tudja átvenni Tőlem az Én természetemet. Aki viszont magához veszi Szent Testemet és Véremet, abba belekerülnek az Én lelki tulajdonságaim. Általa közelebb kerül az Atyához, Teremtőjéhez.
8.
Hang: Igazi fehér testben
Kép: Fehér-arany fény
Jézus: Aki kerüli a test bűneit, annak nemcsak a lelke hófehér, hanem a teste is érintetlen. Lelkét fehér-arany fénnyel borítom be.
9.
Kép: Mint egy felfelé haladó spirál, olyan úton halad valaki az Égbe. Felfelé haladva mind kisebb az íve ennek a csigának
Jézus: Az életszentség útja spirál alakban tart az örök élet felé. Az első íveket meghosszabbítják a kételkedések, a próbálkozások, a botlások, és ahogy egyre jobban tökéletesedsz és egyre jobban elszakadsz a világtól, rövidebb ívekkel, gyorsabban haladsz az Ég felé.
10.
Hang: Rejtett tanításban lesz részetek
Jézus: Amikor a vírus elleni vakcina kötelezővé tétele megtörténik, rejtekbe vezetlek benneteket. Gondoskodom arról, hogy legyen ott pap vagy egy választott gyermek, aki rejtette tanításban részesít benneteket.
11.
Hang: Ha nem fél, akkor nem hagyom ezt a házát elveszni
Jézus: Ha az engesztelők elfogadják a teljes gyermeki bizalom lángját Tőlem, és nem félnek a jövőtől, testestől-lelkestől megvédem őket.
12.
Hang: Szerencsétlen embertársaitokkal
Hang: Azt kérdeztem
Jézus: Szerencsétleneknek azokat az embertársaidat nevezem, akik még a Nagyfigyelmeztetés hatására sem térnek meg. Közülük, akik meghaltak, azoktól azt kérdeztem a haldoklásuk pillanatában, kit választanak, Engem, vagy a gonosz lelket.
13.
Hang: Jézus Szívével éred el ezt
Kép: Arany fény
Jézus: Az utat megjárni, ami egyenesen Istenhez vezet, csak Jézus segítségével tudod. Egyedül nem lennél képes rá.
14.
Hang: Nem szabad hagyni, hogy Keresztényekké váljanak
Jézus: Ellenségem célja, hogy mindenki elforduljon Istentől, a hitétől, és teljesen világiassá váljon.
15.
Hang: Hogy azonos mértékben legyenek fölhasználva
Jézus: A gonosz célja, hogy agymosásokkal, hazugságokkal, hamis ígéretekkel egy gondolkodás nélküli masszát gyúrjon az emberiségből.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.