Isten szemével

2020.07.15. 20:11

2020.07.14.

1.

A Szűzanya egy kiválasztottján keresztül adta a Jó Szamaritánus olaj receptjét, mely állítólag véd a koronavírus ellen is, egyesek megvizsgálták, és jó hatásúnak bizonyult a baktériumok, vírusok, gombák ellen.

A recept: 5 féle illóolajat kever egy alapolajhoz megfelelő arányban: citrom olaj, fahéj olaj, rozmaring olaj, szegfűszeg olaj, eukaliptusz olaj. Egy-egy teáskanálnyi illóolajat bele kell keverni 5-ször annyi olíva olajba, azaz, 1 kiskanál citrom olaj, 1 kiskanál fahéj olaj, 1 kiskanál rozmaring olaj, 1 kiskanál szegfűszeg olaj, 1 kiskanál eukaliptusz olaj, 25 kiskanál olíva olaj. Ezt sötétfalú üvegbe kell tárolni. A kókuszolaj jobban segíti az olaj bőrbe jutását, ha hozzá keverünk egy kicsit. Ritkán az olajak bőrirritációt okozhatnak.

Alkalomadtán 1-1 csepp olajat a csuklónkra helyezhetünk beledörzsöljük körkörösen vele a csuklónkat, bedörzsölhetjük vele a fülcimpánkat, a fülünk mögötti részeket, a nyakunkat, a halántékunkat.

 

Jézus: Drága kislányom, az az Én kívánságom, hogy óvakodjatok a védőoltásoktól, a koronavírus ellen feltalált vakcinától, és ezért Édesanyám javasol egy egészen ártalmatlan, növényi anyagokból összeállított ellenszert. Ez a Jó Szamaritánus olaj.

2.

Azért imádkoztam, hogy Magyarország ne keveredjen bele a III. világháborúba

Jézus: Ne csodálkozz, mert ti magyarok, mint Édesanyám választott népe, a háborúban is oltalmazó palástja alatt lesztek.

3.

Hang: Nagy veszélyben vagytok ti, magyarok.

Kép: Szűzanya, mint Világ Győzelmes Királynője, dél-nyugat felé néz lefelé.

Jézus: Soha nem látott nagy tömegben indulnak majd a bevándorlók Magyarország határai felé.

4.

Hang: Isten szemével látni dolgokat kegyelem.

Jézus: Aki Isten szemével látja a világ dolgait, az bölcsességet kap, és ezáltal megmenekül a kísértésektől.

5.

Hang: Egyre rosszabbul mennek a dolgok.

Jézus: A világban egyre inkább eluralkodik az elégedetlenség, a káosz, a hagyományok és a kultúra lerombolása.

6.

Többen panaszkodtak, hogy lelkileg nyomottak, nyomorultul érzik magukat mostanában.

Hang: A nagy szorongattatás ideje elkezdődött.

Jézus: A nagy szorongattatások ideje a gyermekeimben bujkáló félelemmel és rettegéssel kezdődik. Féltek a jövőtől, mert a hitetek nem elég stabil. A teljes gyermeki ráhagyatkozás még nem bontakozott ki a lelketekben. Ez okozza bennetek ezt a nyomasztó érzést. Ezt követi majd a bekövetkező üldözés és szenvedés.  

7.

Hang: Ez az emberiség átverése.

Jézus: A vakcinát mentőövként mutatják be az embereknek, pedig addig kísérleteznek vele, amíg majd megölik testüket és lelküket is.

8.

Kép: Egy férfi, ki Vianney Szent Jánosra hasonlított, egy szószékhez lépett. Bronz-sárga, díszes ruhája volt. A homlokán egy lobogó láng jelent meg. Mikor a szószékhez lépett, valaki adott neki egy nagy gyertyát, amely szintén lobogott. A férfi olvasni kezdett.

Jézus: Vianney Szent Jánost láttad, aki példát mutat a mai papoknak, hogy nem gépiesen kell felolvasni az Evangéliumot, hanem égő hittel, és Isten szavaival lángoló tüzet kell gyújtani a hívek szívében.

9.

Kép: Egy fehér fényoszlop mely fentről lefelé húzódott.

Jézus: Így mutatta meg neked Atyám az Ő jelenlétét.

10.

Hang: Istent nem lehet semmibe venni.

Jézus: Isten nem valami szubjektív elképzelés, hanem objektív valóság. Attól, hogy valaki nem hisz Benne, és semmibe se veszi, Ő még létezik.

11.

Hang: Nem tudom, hogy ez mi, hogy mire hasonlít ez.

Kép: Egy nő egy asztalnál ül egy konyhában, előtte egy zacskó felszeletelt kenyér.

Jézus: Az engesztelők böjtölésére emlékeztet, amikor bizonyos napokon csak kenyeret és vizet fogyaszthat.

12.

Hang: Büntetés lesz… gazdasági összeomlás lesz.

Kép: Fény.

Jézus: A járvány nemcsak lelkileg töri meg az embereket, hanem gazdasági összeomlást is hoz. Az arany fénnyel azt jelzem, hogy gondoskodom rólatok.

13.

Az új kocsi vásárlásról volt szó manapság, hogy mennyire érdemes nagy pénzeket áldozni rá, hitelt felvenni, stb.

Jézus: Most, ebben a végső időben nem kellene új kocsit vásárolni. Használt kocsit is csak akkor, ha a régi úgy tönkremegy, hogy már nem lehet használni.

14.

Kép: Egy szerzetes nővér áll előttem, sötétkék a fátyla.

Kép: Ugyanez a nővér áll előttem, de nincs fátyol a fején. Sír, és a jobb hüvelykujjával hátra mutat.

Hang: Én is ember vagyok.

Jézus: Sajnos, a szerzetesnők között vannak, akik megszegik szüzességi fogadalmukat. A képen mutatom, ő is ezek közé tartozik. Úgy próbálja kimagyarázni magát, hogy ő is ember, ő is eleshet.

 

15.

Kép: Egy fiatal nő ül egy padon, a kezével intett.

Hang (kérésként): Mondja valaki a rózsafüzért, csak mondja valaki.

Érzés: Imát kér, mindegy, hogy ki mondja el.

Jézus: Ez a fiatal nő abortusz előtt áll, és azt kéri, hogy segítsenek neki dönteni, mondja valaki érte a rózsafüzért.

16.

Hang: Ez tényleg elbírálás lesz, de nem találnak őszinte embert hozzá.

Kép: Egy bajszos férfi mondta ezt.

Jézus: Az Antikrisztus uralma alatt sok lesz az igazságtalanság. A hamis tanuk kihallgatása alapján sok embert igazságtalanul elítélnek.

18.

Hang: A hamis látnokaimról van szó.

Jézus: Az emberek nagy előszeretettel olvasgatják az üzeneteket, és nem veszik észre, hogy az Én igaz üzeneteim között vannak hamisak is. Így gondoskodik ellenségem, hogy káosz legyen teremtményeim fejében és szívében. Soha ne higgyetek az időpontokban és konkrétumokban, mert ezek nem Tőlem valók.

19.

Hang: Hogy feljöttetek Hozzám, győztetek.

Jézus: Itt elsősorban a megölt Keresztényekre gondolok a világ különböző részeiről. Azokra is, akik hosszú fájdalmas betegségük után megbékélve, Istenben hunytak el.

20.

Hang: Én döntöm el ezt neked.

Jézus: Én döntöm el neked, hogy mikor és mennyi kegyelmet adok.

21.

Hang: Tartozás.

Jézus: Nem a földi adósságokra, hanem a megbánt, meggyónt bűnökkel kapcsolatos tartozásokra gondolok. Ezeket le kell róni, vagy a földön, vagy a tisztítóhelyen.

22.

Hang: Vesztegzár alá veszlek titeket.

Hang: Távoli munkákat végezni.

Jézus: A vírus második hulláma folyamán újra karanténban lesztek, otthoni bezártságban. A hazahozott munkákat otthon kell végeznetek, az iskolák, üzletek, templomok és sok munkahely be lesz zárva. Ez történik majd a biztonság érdekében.

23.

Hang: Második eljövetel.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Még sok minden szomorú dolognak meg kell történnie, mire bekövetkezhet második dicsőséges eljövetelem. Akkor majd úgy ontom rátok szeretetem, kegyelmem és irgalmam sugarait, mint ezen a képen.

24.

Hang: Isten patikája.

Hang: Vírusölő gyógyszerek ezek.

Jézus: Nektek, hűséges követőim, nincs szükségetek vírus elleni oltószerre, mert Atyám a természet növényeibe beoltotta a védekezés gyógymódját.

25.

Hang: Bizony megkezdődik a szívedben ez .

Jézus: Bizony megkezdődik a szívedben a nyugtalanság és szomorúság, amiért látnod kell, hogy az emberek várnak a megtéréssel.

26.

Az Egyházról és a reformációról volt szó.

Hang: Nyílt titok.

Jézus: Az egyházvezetés részéről nyílt titok a reformok elindítása és bevezetése.

27.

Hang: Majd meglátjuk… az engedelmességet.

Jézus: A vírus második hulláma elő fogja segíteni az egyházszakadást. A papok többsége engedelmességre hivatkozva bezárja a templomokat, megtiltja a szertartásokat, elveszi az Oltáriszentséget és a szenteltvizet a hívektől. Viszont egy kicsiny részük nem törődve az utasításokkal nyitva hagyja a templomot, gyóntatnak, áldoztatnak, de mindezt óvatosan teszik, a fertőzés elkerülésével.

28.

A Keresztény országok összefogásáról van szó.

Hang: Hogy többen legyünk ezekkel.

Hang: Az országok összefogására van szükség.

Jézus: Azért van szükség a Keresztény országok összefogására, mert a migráció következtében nagy támadásokat szenvedhet el a Kereszténység. Az Iszlám vallás előtörésével egyre több, gyengébb hitű Keresztény beleolvad.

29.

Hang: Istenellenes ez.

Jézus: A különböző vallások és felekezetek összeolvasztása egységes világvallássá Istenellenes törekvés.

30.

Hang: Az elragadtatás órájában.

Jézus: Nem engedem, hogy a Bennem hívő buzgó gyermekeim tömegesen átmenjenek a büntetés rémségein. Ezért elragadom őket angyalaim által. Ennek a nagy eseménynek ideje közeledik. Ezt meg fogja előzni a Nagyfigyelmeztetés.

31.

Hang: Most mutasd meg hatalmadat Uram!

Kép: Egy nagy fény.

Jézus: Ne félj gyermekem, amikor eljön az idő, megmutatom hatalmamat. A nagy fény a Nagyfigyelmeztetés jelképe, és a megtért embereket az elragadtatással vezetem ki a bajból.

32.

Hang(1): Hogy viselkednek az Urak?

Hang(2): Most éppen nincsenek tisztában.

Jézus: A háttérhatalom emberei között vannak megtévesztettek. A chip-el és a világhatalom fölállításával azt gondolják, jó ügyet szolgálnak. De az Antikrisztus legközelebbi emberei be vannak avatva a Sátán által a legnagyobb gonoszságokba, az emberiség nagy részének kiírtásába.

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr5416406048

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása