2019.02.10.
1.
Kép: Egy hatalmas szobor egy nagy téren. A téren a szobor körül emberek sokasága, de az emberek hangyányi nagyságúak a szoborhoz képest.
Jézus: Ez jelkép a jövőből. Az antikrisztus mérhetetlen hatalmát és erejét fejezi ki a neki behódoló emberek előtt.
2.
Kép: Egy tálkából kanállal vesznek ki szent olajat, majd kiöntik a kanálból illetéktelen helyre.
Jézus: Az antikrisztus uralma alatt nemcsak az Oltáriszentséget tüntetik el és semmisítik meg, hanem a szent olajokat, a katekumenek olaját, a krizmát, a betegek kenetének az olaját is, amelyekkel a szentséget szolgáltatták ki.
3.
A 2020-ban megrendezendő Eucharisztikus Kongresszus sikeréről gondolkodtam.
Hang: Jó előkészületek kellenek valami sikeréhez.
Jézus: Az Eucharisztikus Kongresszus csak akkor sikerülhet jól, és csak akkor válthatja valóra a hozzá fűzött reményeket, ha már most a papok és hívek a legnagyobb tisztelettel és hódolattal bánnak az Oltáriszentséggel. Óvakodnak a szentségtörésektől, pl: a bűnös állapotban áldozástól, az újraházasodottak áldoztatásától, mert ezek azok a vétkek, amelyek a legnagyobb fájdalmakat okozzák Nekem, az Eucharisztikus Jézusnak.
4.
Kép: Egy néhányan összejöttünk egy kis csoportba, 4-6 ember alkotta a kis csoportot. Egy püspök csatlakozott hozzánk.
Hang: A háborúban is.
Jézus: Amikor megindul a szétválasztódás, felszentelt gyermekeim, a papok, püspökök, bíborosok egyaránt kettéválnak, és magukkal viszik híveiket is. Az üldözés alatt, de már a közelgő háború idején is gondoskodom engesztelő gyermekeimről, hogy ne maradjanak pásztor nélkül.
5.
Kép: Egy nagyon kövér férfi áll előttem.
Hang: Nagyon gazdag.
Kép: Kék fény.
Jézus: A nagy gazdagság nem használ a léleknek, inkább árt, mert gőgössé, önteltté teszi. Törekedj kislányom a szegénység szeretetére.
6.
A Normafai kápolna pályázatairól volt szó.
Kép: Egy fekvő rózsa, melynek nagyon hosszú a szára. A rózsa virága balra néz.
Kép: Arany fény.
Jézus: A fekvő rózsa az áldozatos engesztelők imáját jelenti, ragyogó fényben fog feltámadni, amikor végre felépül az Édesanyátok által kért kápolna.
7.
Egy halottért imádkoztam.
Kép: Az elhunyt lélek mintha nem szenvedne annyit korábbihoz képest, vidámabb volt az arca.
Kép: Egy falon egy falinaptár van, az elhunyt a falinaptárt nézi.
Jézus: Látod gyermekem, érdemes imádkozni a halottadért, mert enyhült szenvedése. A falinaptáros kép azt mutatja neked, hogy ez az elhunyt alig várja, hogy eljöjjön szabadulásának ideje. Ebben sokat segíthetsz neki.
8.
Egy éneket énekeltek Budapestről.
Kép: Szűzanya Budapest városa felett lebeg, dél felé fordulva.
Kép: Magyar Korona.
Jézus: Édesanyám szeretné választott Magyar népe érdeklődését a világi dolgoktól a komoly gondok felé fordítani, ezért fordul Afrika és Arábia felé. Onnan várható a migránsok beözönlése.
9.
A prédikációkról, és annak felépítéséről volt szó.
Olvastam: Pio atya idején egy pap egy magas szintű szentbeszédet tartott, amit Pio atya megkritizált, mert nem volt érthető mindenki számára.
Kép: Magyarország Őrangyala tömjénezővel a kezében.
Jézus: A prédikációk rendeltetése, hogy az Evangéliumi Szent szavaimat közelebb hozzák és érthetőbbé tegyék a hívek előtt. Tehát, nem az a lényeg, hogy egy retorikai mesterművet alkossanak. Magyarország Őrangyala szomorúan látja, hogy a szentmiséken egyre ritkábban történik tömjénezés. Ezért, a papok helyett körültömjénezi az Én oltáromat, és Engem az Oltáriszentségben.
10.
Kép: Egy könyvszekrény, melynek felső és alsó polca tele van mindenféle dolgokkal, könyvekkel. A felső polcon lévő könyvek tetején egy Szeretetlángos Szűzanya kép van fektetve.
Jézus: Ez egy olyan gyermekem könyvszekrénye, akinek még a világi dolgok fontosabbak, mint Édesanyám és Én.
11.
Kép: Egy kilincsen a kabátom van felakasztva, egy kéz leveszi azt onnan.
Jézus: Őrangyalod rendre akar szoktatni, hogy mindent azonnal a helyére tégy.
12.
Kép: A piros színű Szent Szív felett egy kitárt szárnyú fehér galamb van, mindkettő körül fényár van.
Jézus: Szentlelkem és Én szorosan összetartozunk, és Atyám fénye borít be minket.
2019.02.03.
1.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Hang: Nem vagy a sajátod.
Jézus: Ez azt jelenti kislányom, hogy az üzeneteimet nemcsak neked küldöm, hanem minden testvérednek, akiknek adsz belőle. Tehát, nem sajátíthatod ki magadnak, amivel megajándékozlak.
2.
Hang: Ez tilos neked, ezt megtiltom neked.
Kép: Mennyei Atya.
Jézus: A Mennyei Atya megtiltja neked, hogy érzékenykedj, ha megbántanak, és neheztelj az illetőre. Áldást kell kérni rá.
3.
Hang: A szellemi világod tükröződik ezen.
Kép: Angyal tartja az Oltáriszentséget a kezében.
Jézus: Amikor magadhoz veszel, nemcsak testedet járom át, hanem lelkedet és értelmedet is. Ez tükröződik belőled a szentáldozás után.
4.
Az Őrangyalomat hívtam segítségül valami ügyben.
Kép: Az Őrangyalom szinte tapsolt örömében.
Jézus: Az Őrangyal nagyon örül, mikor valami feladatra kéri a védence. Ez általában ritkán fordul elő.
5.
Valamit kértem az Úrtól.
Hang: Felujjongani benned.
Jézus: Nagyon szeretem, mikor váratlanul, szívből fakadó szavaiddal megszólítasz Engem. Ilyenkor ujjongok örömömben.
6.
Maria Valtorta írásban: Jézus az Ő követéséről beszélt olyanoknak, akik azon gondolkodtak, hogy követni szeretnének Őt. Jézus megfelelő szigorúsággal beszélt hozzájuk.
Érzés: Egyesek részére Jézus szavai ostorozók, mások részére ugyanazok a szavak inkább gyógyító hatásúak, mert utat mutatnak nekik
Jézus: A dédelgetést, a kényeztetést, a dicséreteket könnyű elfogadni Tőlem. Bezzeg, az olyan szavakat, amelyek Isten törvényeinek a betartására figyelmeztetnek, vagy lemondásokra, önmegtagadásokra, azokat már nehezen fogadják el. Akik nem olyan mélyen hívők, túl szigorúnak, és túlzásnak veszik.
7.
Érzés: A Tízparancsolatnak hatalmas ereje van, és ha valaki tisztán aszerint él, lemondással, nagy erőt sugároz ki magából.
Kép: Emberek állnak a Tízparancsolat kőtáblái előtt. A gonosz lelkek elsodorják az embereket a kőtábláktól. Az embernek energiát kell belefektetni a szabad akarata révén, hogy visszakerüljön a Tízparancsolat kőtáblái elé. Hogy az ember állandóan itt állhasson, nagy erőbe telik neki, mindig tréningezni kell a saját szabad akaratát.
Hang: Hogy milyen gyorsan tudtok haladni a lélek fejlődésének útján, mindig a jó és rossz között kell választani. Hűségesnek kell maradni a Tízparancsolathoz. Ez nagy erőbe kerül, mert ellenségem kísértéseivel gondoskodik róla, hogy visszasodorjon benneteket.
8.
Maria Valtorta írásából: Jézust megátkozta Doras fia, mert minden tönkrement a birtokán. Jézus épp akkor a templomban volt az apostolaival, amikor ezt közölték Jézussal. Jézus válasza volt erre: „Átka nem fog Rajtam, különösen azért nem, mert ti áldotok”.
Érzés: Az áldás semlegesíti az átkot, ahogy a matematikában is a pozitív semlegesítheti a negatívat az összeadásnál.
Jézus: Az átkozódás negatív cselekedet, és halálos bűn. Az áldás pozitív megnyilvánulás, és a kettő egymást, ha találkozik, semlegesíti. Ezért, ha hallotok környezetetekben átkozódást valakire, az illetőre azonnal mondjatok áldást. Így lehull róla az átok. Nem tudnak rátelepedni a gonosz lelkek.
9.
Érzés: Nem mindegy, hogy kikkel, mikkel vesszük körbe magunkat. Pl: Egy olyan templomban, ahol sok misét mondanak, és tele van Szent szobrokkal, jó érzés fog el, pozitív ott a kisugárzás.
TV-ben egy műsorban volt: Egy mexikói férfi Amerikából Mexikóba ment meglátogatni a beteg nagymamáját. Az autóját egy néhány órára magára hagyta. Mások ezt meglesték, és drogot csempésztek a kocsijába a férfi tudta nélkül. A határőrök letartóztatták a férfit, és börtönbe zárták Mexikóban. A férfi a börtönben vált bűnözővé azáltal, hogy belekeveredett egy bandába, és embert is ölt. Holott, a világi életében soha nem tett ilyet a börtönön kívül.
Jézus: Tartózkodjatok a bűnben elmerült, megátalkodott felebarátaitoktól. De ez nem azt jelenti, hogy ne segítsetek a bűnösökön. Imádkoznotok kell értük, és ha kinyitják a lelküket, jó útra kell téríteni őket. De ne keveredjetek a megátalkodottak közé. Lelketek a közelségükben bajba kerülhet, még el is veszhet.
10.
Hangom: Mindenkire úgy akarok ránézni, hogy ő egy ember, Istennek a teremtménye.
Jézus: Vannak, akik úgy néznek választottjaimra, mintha minden kegyelem az ő érdemük lenne. Ő csak eszköz, és Engem kell tisztelni, imádni, és dicsőíteni azért, amit kap.
11.
Hang: Hogy segítsek a Magyaroknak.
Jézus: Most, hogy Magyarország támadásoknak van kitéve, és nehéz helyzetbe kerül a migráció elhatalmasodása miatt, több engesztelő közösségem Hozzám fordul bizalommal, hogy segítsek a Magyaroknak. Bízzatok Bennem, mindig veletek vagyok Édesanyámmal együtt.
12.
Kép: Egy emberekből álló menet előre halad észak felé, valaki közülük kitárta a karját egy kissé az Ég felé, és így mennek előre. Egy emelkedés látható a képen.
Jézus: A menetben engesztelőket láttál, akik Isten felé haladnak. A kitárt karú ember azoknak a legbuzgóbbaknak a szimbóluma, akik tele vannak hatalmas hódolattal, szeretettel, áldozatkészséggel a Szentháromság iránt. Nem minden engesztelő tart ezen a fokon.
13.
Hang: Kialudt a fényed mindörökre.
Kép: Egy lélek elsötétül, elfeketedik.
Érzés: Amikor felelevenítünk valami gondolatot, vagy tudást, életre keltjük. Ha másokkal is megosztjuk ezeket a gondolatokat, a tudás gyarapszik, mert azokat másokba is átültetjük. De ha csak magunknak tartjuk meg, velünk együtt hal meg az a tudás.
Jézus: Ha valakiben kialszik a fény, amit Tőlem kapott, a lelke elsötétül, elfeketedik, és elkárhozik. Ha valaki életében nem osztja meg másokkal a tudását és a tapasztalatait, amivel használni tudna, és így hal meg, nagy mulasztást követ el. Akkor is mulasztásnak minősül az ilyen bezárkózott gyermekem hallgatása, ha még nem hal meg, de társait megfosztja attól a jótól, amit Tőlünk kapott.
14.
Az év Február 2.-ai gyertyaszentelésről volt szó.
Jézus: Ezen a napon, Gyertyaszentelő Boldogasszony, és a Szeretetláng napján azt ünneplitek, hogy Én, a világ Világossága be lettem mutatva a Mennyei Atyának a templomban. Édesanyám Szeretetlángját is ezen a napon óhajtja ünnepeltetni.
15.
Hang: Egy kis akarat kell hozzá.
Jézus: A nehezebb emberekhez csak egy kis akarat kell. Ehhez a te akaratodat egyesítsd az Enyémmel. Így már minden meg lesz oldva.
16.
Kép: Barna ruhás szerzetesek és szerzetesnők libasorban mennek jobbra nagyon vidáman. Különböző színű és alakú sapkaszerűség volt a fejükön. Egy szerzetesnővér pl fehér kötényt viselt, és kék színű süvegszerű sapkát.
Jézus: Ferenceseim nagyon kedvesek Nekem. Velük kezdődik majd a Keresztényüldözés. Azért vannak különböző sapkában, mert mindegyikük más és más feladatot kapott Tőlem. De ami egyforma bennük, az az egyszerűség, és a szeretet.
17.
Kép: I János Pál pápa balra fordulva, fehér miseruhában van, fehér stóla rajta, amely beborítja őt, kezében a szentségtartó, mely az Oltáriszentséget rejti magában
Jézus: Ő Szentjeim között rangos helyet foglal el, liliomtisztaságú helyettesem volt a Földön. A képen a fehér miseruha szimbolizálja ezt.
18.
Kép: Három domino egymás tetején felállítva, nagy számok voltak rajtuk, mint pl: 5, 6
Jézus: A sok megpróbáltatás és harc után a Szentháromság győzni fog a sátán felett.
2019.01.27.
1.
Én az Eucharisztikus Kongresszusról volt szó.
Kép: Egy kicsúcsosodó hegy, a hegy csúcsa gyémántból vagy drágakőből áll.
Jézus: Az emberiségnek adott ajándékaim közül kimagaslik az Eucharisztia. Az Én dicsőségem fénye tölti be. Üdvösségeteket jelenti az Oltáriszentség.
2.
Hang: Szembetűnő ebben.
Kép: Egy orvos ül, jobbra fordulva beszél valakikhez. Az orvos alatt egy arany folyó vagy arany takaró van.
Jézus: Az orvos Én vagyok, a beteg világ orvosa. A bűnösökért jöttem a Földre, és miután meggyógyítom őket, arany fénybe burkolom őket, amely a Mennyei örök fények felé irányítja mindegyiküket.
3.
Kép: Egy fehér ködfelhő, fényből. A kép bal oldalán egy vár helyezkedik el, melynek tetején egy idősebb, fehér szakállas, hosszú hajú férfi áll jobbra fordulva. A férfi két kezében egy fehér galambot tart, melyet szabadon enged.
Jézus: A vár a Mennyország jelképe, és a Mennyei Atya áll a tetején. Eljött az idő, és elengedi a Szentlelket, hogy figyelmeztesse az emberiséget.
4.
Hang: Jobb irgalmasságot gyakorolni, mint vádolni.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel, áldásra van téve a jobb keze.
Jézus: Ne vádoljatok, és ne ítélkezzetek, inkább legyetek irgalmasok egymással, mint Én veletek. Gondoljatok bele, hányszor elítélhettelek volna benneteket bűneitek miatt, de Én türelmesen vártam, és irgalmat gyakoroltam felettetek. Ha ehhez tartjátok magatokat, bőséges áldásban lesz részetek.
5.
Hang: Hatalmas nagy kegyelem.
Kép: Egy szem, arany fény sugárzik belőle. A szemben egy háromszög van, a háromszög mellett balra egy sas, mely a 4 Evangélium egyikét jellemzi.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: A Mennyei Atya szemét mutatom neked az arany fénnyel, amely a hatalmas nagy kegyelem áradását jelenti az emberiségre, a szemben látszó háromszög a Szentháromság állandó jelenléte, és a sas Isten Igéje, amit elküldött nektek.
6.
Kép: Egy régi korú színházban egy zeneszerző, ősz paróka a fején, pirosas a ruhája, balra fordulva a páholyok felé néz felfelé, többen állnak körülötte.
Kép: Egy színpadon egy színpadi jelenet zajlik, több színésszel.
Jézus: Az élet színpadán sok-sok ember áll, és várják az elismerést. Pedig nem az emberek véleménye számít, hanem az Istené. Sok ember eltakarja a valódi arcát, színészkedik.
7.
Hang: A valutám… a valutád ez.
Jézus: Jócselekedeteidért az Én valutámmal, Mennyei kincsekkel fizetek neked. A te valutád, amit Nekem adsz, a lelkek, akiket megmentesz Nekem.
8.
Kép: Valaki elém jött egy injekciós tűvel.
Jézus: Semmi szín alatt sem engedjétek a chippet belétek ültetni.
9.
Arról volt szó, hogy amikor annyira el vagyunk foglalva, hogy nem jut idő pihenésre.
Olvastam Vianney Szent Jánosról, hogy annyira el volt foglalva, hogy állva evett.
Kép: Egy háromszög, vér folyik belőle.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: A háromszög az egység jelképe is. Kötelességed a szervezeted egységére is ügyelni. Ezért egyél, és pihenjél. Tested a Szentlélek temploma, vigyázz rá.
10.
Hang: Lehet ostromló imád ez.
Jézus: Az Irgalmasság rózsafüzére a leginkább alkalmas arra, hogy ostromold vele az Eget, és leesd vele irgalmunkat.
11.
Kép: Egy kéz nyújtja Jézus Szívét, látszik rajta az oldalseb a szív bal oldalán, az oldalsebből egy vércsepp buggyan ki.
Jézus: Ezzel a képpel azt mutattam neked, hogy Lelkemben ma is szenvedek, véremet hullatom misztikusan az elkövetett bűnök miatt.
12.
Hang: A miniszterelnöknek ez.
Hang: Hallod? Oroszországban ez.
Hang: Ki szólította meg Netanjahut?
Jézus: Ebben a ’19-es évben megsokasodnak a megpróbáltatások. Nehezebb lesz, mint a tavalyi év. A nagyhatalmak erősödnek, összecsapnak, és nagyon közel van a III. világháború.
13.
Hang: A sötétség ünnepe következik most.
Hang: A sötétség ünnepére nagyon…
Jézus: A sötétség erői ünnepelni fognak, mert a háborúban sok ember életét veszíti, és felkészületlen lesz a halálra.
14.
Hang: Ünneplőbe öltöztetni szíveteket.
Jézus: Úgy jöjjetek a szentmisékre, hogy öltöztessétek szíveteket ünneplőbe. Lelketeket mosdassátok meg Szent Véremmel, hogy ragyogó, tiszta lélekkel vehessetek magatokhoz az Oltáriszentségben. Így lesz boldog a találkozásunk.
15.
Kép: Egy fehér fényes nyitott könyvecske.
Kép: A fehér könyvecskét valaki kezében tartja és olvassa, balra fordulva.
Jézus: Mindannyiótoknak van a Mennyországban Élet Könyve. Ebbe mindig bejegyzem cselekedeteiteket, a jókat arannyal, a rosszakat feketével. Egy-egy szentgyónás után és teljes búcsú után minden rossz feljegyzést törlök. Vigyázzatok, hogy ne kelljen feketével írnom. A külön ítéletkor szeretném, ha csupa arany betű szerepelne benne.
16.
Hang: Villámokban fürdesz.
Jézus: Amikor pillanatokig tartó, de nagy intenzitású szellemi örömöt érzel, hatalmas szeretetet, akkor kegyelmeim villámaiban fürdetlek.
17.
Hang: Felfedni titkaimat benned.
Jézus: Akkor fogom felfedni titkaimat benned, amikor lelked elhagyja testedet, és személyesen találkozunk.
18.
Hang: Jó lenne, ha meg tudnék maradni benned.
Kép: Egy pap jobbra fordulva, egy kalapot tart a jobb kezében, mintha indulni készülne valahova.
Jézus: Itt azokra a felszentelt fiaimra gondolok, akik el akarják hagyni hivatásukat. Ó, bárcsak megmaradnának szolgálatomban. A lelkük nagy veszélyben van.
19.
Hang: Előre foglaltatik ez.
Hang: A halottak.
Kép: Egy haldokló pap
Jézus: A Földi élet ideiglenes. Csak a túlvilág örök. Atyám szabja meg, hogy ki meddig él. A halottak nemcsak hiszik, hanem tudják, mi van a Földi élet után. Felszentelt fiaim nemcsak önmaguk lelkéért felelősek, hanem a hívekért, ha nem megfelelően gondozták őket.
20.
Arról volt szó, amikor nem érnek célba a jó szavaink, jócselekedeteink.
Hang: Minden szóért megjutalmazlak.
Kép: Mennyei Atya.
Hang: Akkor is megjutalmazlak érte.
Jézus: Ezzel azt akartam mondani neked, hogy nem az eredmény a fontos, hanem az akarat és a cselekedet. Te csak szolgálj Engem, és mentsd a lelkeket.
21.
Hang: A megtisztulásnak nagy ereje van… ragyogsz a folyóban.
Jézus: Én a bűnbánatra, és a szentgyónásra gondoltam ezzel a hanggal. A szentgyónás után úgy érzi magát az ember, mintha kicserélték volna. Nagy benne az elhatározás, hogy ezután nem bánt meg Engem, és az embereket. Elmerül az Én irgalmam fényében. Tele van hálával, és boldog, békés, nyugodt. Ekkora változást hoz nektek a megtisztulás.
22.
Hang: A gonosz ravaszságán múlik ez.
Jézus: A gonosz ravaszságán múlik, hogy kit mivel és hogyan tud elcsábítani. Mindenkinek van egy gyenge pontja, ami könnyebben támadható. Ő ezt jól ismeri.
23.
Kép: Jézus lefelé néz, töviskorona a fején, gúnytábla a nyakában, nádszál a kezében.
Hang: Lángolok.
Hang: Isteni akaratomban részes.
Jézus: Míg a töviskoronázás kínjait éltem át, irántatok érzett Isteni szeretetemmel lángoltam. Atyám akarata élt Bennem.
24.
Kép: A Pieta szobor, Szűzanya karjaiban tartja a halott Jézust. A szobor előtt egy kissé balra, egy fehér fényű Angyal látható féltérden, jobbra fordulva.
Kép: Fény.
Hang: Mutatója vagy ennek.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Kép: Fény.
Hang: Ünneplője vagy ennek.
Jézus: Engem, a halott Jézust imád a te Őrangyalod. Ugyanis, nemcsak a Lelkem, hanem a Testem is Szent. A keresztút 12. állomásánál továbbra is borulj le Előttem, a halott Jézus előtt. Ezt tanítsd másoknak is. Ünnepeld ne csak feltámadásomat, hanem halálomat is. Ezzel váltottalak meg benneteket.
25.
Arról volt szó, hogy a tudományok hogyan néznek a fogantatásra.
Kép: Két ivarsejt találkozásakor, amikor egy emberi élet kezdődik, egy hatalmas arany fény csillan fel, amikor az emberi lélek a testbe száll.
Kép: Két ivarsejt találkozása, amikor állat fogan, nincs fény.
Jézus: A tudomány nem tesz különbséget az emberi és az állati fogamzás között. De ti hívő gyermekeim tudjátok, hogy az a legnagyobb különbség az ember és az állat között, hogy az emberbe Isten a fogantatás pillanatában lelket lehel. Így a magzat egy emberi életkezdemény. Az állatnál viszont Isten lehelete elmarad. Őt Földi életre rendelte. Csak Földi életre. Az állat Földi élete az anyagot tekintve ugyanúgy indul, mint az emberé, csakhogy egyenként nem lehel bele semmit, mert az állat anyag marad, élő anyag. Az életet a teremtéskor adta neki.
26.
Hang: Azt átugrom.
Jézus: Amit egy ember életében lelke szempontjából nem tartok fontosnak, azt átugrom. Csak a lényeges dolgokat vizsgálom, ami a túlvilágon számít.
27.
Kép: Az Eucharisztikus Kongresszus körmenetén az Oltáriszentséggel a nagy Magyar Szentek is lépdelnek a Földön élő emberek között. A menet jobbra megy.
Jézus: Nemcsak a Szentek, hanem az Angyalok is ott járnak majd köztetek a Szentekkel együtt. Ez az Égben is nagy eseménynek fog számítani.
28.
Kép: Egy templomban áll a vőlegény, a menyasszony, körülöttük a vendégsereg. Egy nagy alak átöleli őket.
Hang: Én a férjemhez tartozom.
Kép: Fehér lepke.
Jézus: Az Egyházi esküvő nagyon fontos az Én szememben. Én öleltem át a vőlegényt, a menyasszonyt, és a rokonságot. Egészen a halálig örök kapocs a házasság. A fehér lepke nem más, mint a boldog menyasszony lelke.
2019.01.20.
1.
Hang: Megbeszéljük.
Kép: Az Őrangyalom balra fordulva, féltérdelve, a szívére tette a kezét.
Jézus: Kedves kislányom, mielőtt bármit teszel, mindig meg kell beszélned Velem. Az Őrangyalodat térdelve láttad, ahogy várja az utasításokat veled kapcsolatban.
2.
Arról volt szó, hogy az Angyalok megkérdezik a Mennyei Atyától, hogy segíthetnek-e, amikor valami problémát látnak. Az Angyalok nem önmaguktól cselekszenek, hanem mindig a Mennyei Atya ad rá engedélyt, vagy Tőle kapnak utasítást valami megtételére.
Jézus: Különösen választottjaim esetében van ez így, mert nagyon lényegbevágó, hogy hogyan irányítanak titeket. Én mondom meg nekik, hogy mikor hogyan vezessenek a lelki fejlődés útján. Ugyanis, rajtatok múlik a reátok bízottak lelke.
3.
Kép: Egy Angyal fehér ruhában jobbra fordulva, magasan előtte egy fehér gyertya ég. Az Angyal helyébe egy ősz szakállú, hosszú hajú férfi jelenik meg ezüst ruhában kitárt karokkal, ugyanúgy jobbra fordulva.
Jézus: Amikor ti engesztelők imádkoztok, az Angyalok és Szentek besegítenek nektek, és együtt engesztelnek veletek.
4.
Hang: Angyalaimat… Angyalaimmal teljesedsz ki.
Jézus: Szeresd és tiszteld Angyalaimat, mert Ők segítenek neked, nagyban hozzájárulnak lelked fejlődéséhez. Így teljesedsz ki.
5.
Kép: Egy képecskén emberek felett megjelenik az Úr Jézus arca, majd az Úr áldást ad jobb kezével kereszt alakban. Az emberek mind feléje fordulva fogadják az áldást, mint ahogy a napraforgó a nap felé fordul.
Jézus: Titeket engesztelőket láthattad a képen, akik le nem veszik tekintetüket Rólam, és áldásomat tisztelettel és örömmel fogadják.
6.
Hang: Élet… törvényeken keresztül… ez katasztrófa.
Jézus: Én ma is köztetek élek láthatatlanul, és szomorúan nézem, hogy az új reformokkal, új törvényekkel hogyan tévesztik meg az Én leghűségesebb gyermekeimet is. Nem beszélve a közömbösökről és ingadozókról. Ez bizony katasztrófa.
7.
Hang: Jobb üldözöttnek lenni, mint üldözőnek.
Hang: Szent Pál nyomán nősz.
Jézus: A Keresztények, akiket üldöznek, jó úton járnak, mert kitartanak Mellettem, az Oltáriszentség mellett, és Édesanyám mellett. Lelkük biztonságban van, és a Menny várja őket. Szegény üldözők, sajnálatra méltók, mert ha nem térnek meg, a pokol kapui várják őket. Szent Pál is üldözött volt, és ha követed őt a hűségben és szenvedésben, lelked egyre jobban növekszik.
8.
Hang: Az úri emberek előtt.
Kép: Jézus a trónon ül fehér ruhában és piros köpenyben.
Hang: Szeretet.
Hang: Előfordul.
Jézus: Az úri emberek előtt, akinek magas az iskolai végzettségük, nehezebb beszélni üzeneteimről, mert nem tudják elhinni, hogy Mi Égiek kiválasztunk egyeseket, és beszélünk hozzájuk. Pedig Én, Ég és Föld Ura annyira szeretem teremtményeimet, hogy ha látom, hogy nem kételkednek, bizony megszólítom őket. A tanultak nehezebben fogadják el szavaimat, de azért köztük is előfordul olyan, aki nemcsak az értelmével, hanem a szívével közeledik üzeneteimhez.
9.
Hang: Isten akarata szerint, hogy ez legyen mindenkinek.
Kép: Egy ajtó, mely vasrúddal van elreteszelve. A vasrúd az ajtó közepén helyezkedik el, és túlnyúlik az ajtó jobb és bal oldalán, a hevederzárhoz hasonlóan. A vasrúd közepén egy szélesebb fatéglalap helyezkedik el függőleges irányban.
Jézus: Amikor megtörténik a szétválasztódás, legbátrabb pap-fiaim és az ő hűséges hívei egy biztonságos rejtekhelyre vonulnak az Én akaratom szerint. Életben kell maradniuk, mert ők alkotják az Én maradék Egyházamat.
10.
Kép: Egy valaki átölel egy nagy játékmacit.
Hang: Édes.
Jézus: A játékmaci az engesztelőket szimbolizálja. Átölelem őket, mert olyan édesek.
11.
A Normafai kápolna felépüléséért imádkoztunk.
Hang: A kápolna az utolsó pillanatban lesz megépítve.
Kép: Sietve építik a kápolnát, kapkodva.
Kép: Kék fény.
Jézus: Sajnos az engedély kiadása sokat fog késni, ezért kell majd sietni a kápolna felépítésével. De mi Égiek gondoskodunk róla, hogy mire égetően szükség lesz rá, az események gyors bekövetkezése miatt abban tudjatok lelket menteni. Édesanyám segíteni fog. Bízzatok Benne.
12.
Kép: Egy nagy turulmadár, feje felett egy nagy korona lebeg, a szárnyait kitárta, teste felém fordulva, a fejét balra fordította, és hangokat ad ki magából
Jézus: Eljön az idő, mikor hazátok államformája királyság lesz. De ez csak az Új Világban teljesül.
13.
Amikor másokat óvatosságra intek a hit kérdéseiben.
Kép: Egy ajtó vagy kapu, mely felül ívelt. Az ajtót három háromszög tölti ki, egy felül, és kettő alul helyezkedik el
Jézus: Drága kislányom, helyes, hogy óvatosságra intesz másokat a hit és vallás terén. Ugyanis, nagy kavarodás lesz. Egy káosz alakul ki a szertartásokban, a különböző tanításokban, lassan-lassan a Szentmise átadja a helyét más vallások liturgiáinak, szokásainak. Meg kell maradnotok a Római Katolikus hitben. Csak ott találjátok meg a szentségeket, az Oltáriszentséget, és a többit. Csak ott tisztelhetitek Mennyei Édesanyátokat. Nagyon ravasz módon közelítik egymáshoz a különböző vallásokat, hit csoportosulásokat. Sokat beszélnek arról, hogy egy Isten van, és abban három személy, és ugyanez az Isten minden vallás Istene. Sokat hallotok majd a humanista szemléletmódról, az egymás iránti szeretetről, a szegények iránti együttérzésről. De egyre kevesebbet Rólam, Atyámról, és a Szentlélekről, a Szűzanyáról pedig szinte semmit. Ti csak bújjatok meg az Oltáriszentség fénye, és a Szűzanya palástja alatt.
14.
Kép: Egy arany kehely felett egy nagy fehér Oltáriszentség, majd afelett a Mózesi Tízparancsolatkő.
Jézus: Szeretném, ha minden teremtményem szívében első helyen állna az Oltáriszentség, az Én Testem és Vérem. Szeretném, ha az örökérvényű Tízparancsolat változtatás nélkül szívébe vésődne az emberiségnek. E kettő az üdvösségük titka.
15.
Érzés: Még ha valamiért nem is kell fizetni, mégis mindennek megvan az ára, valaki mindig ki kell, hogy fizesse annak az árát. Pl: a kegyelmeket az Úrtól sem ingyen kapjuk, mert ha azt a szabad akaratunk által magunkévá tesszük, mások felemelésére kell azt gyümölcsözővé tenni.
Pio atya monda: „Mindent meg kell fizetni, a jót és rosszat egyaránt”.
Jézus: Mindenért meg kell fizetni, jóért és rosszért egyaránt. Az természetes, és köztudomású, hogy az elkövetett bűnöknek következménye van. A tartozásokat valahol le kell szenvedni. A kegyelmekről azt szoktam mondani, hogy ingyenes ajándékok. De valójában, aki kegyelmet kap, annak a lelkében akkora hála születik, hogy addig nem nyugszik, míg áldozatokkal, önmegtagadásokkal, és a szenvedés elfogadásával és felajánlásával vissza nem fizeti Nekem. Tehát, ti emberek mindenért fizettek.
16.
Hang: A te és az Én tükröződése.
Jézus: Én csak azokban a teremtményeimben tudok tükröződni, akik elfogadnak, és követnek Engem.
2019.01.06.
1.
Misén:
Érzés: Nem tudom, hogyan kell szeretni, mintha elveszítettem volna egy nagyon fontos fonalat az Úrhoz vezető úton.
Jézus: Sose szomorkodj amiatt gyermekem, hogy nincsenek erős szeretetérzéseid. Nem éghet egyfolytában a szíved, mert akkor nem éreznéd úgy az Én szeretetemet, mint amikor ez az érzés szünetel. Az érzelem leállítása még nagyobb örömet ad a lelkednek.
2.
Maria Valtorta írásából, amikor Jézus az irgalmasság testi-lelki cselekedeteiről adott tanítást: Jézus: „A szegény felöltöztetett teste üzenetet sugároz az Istenhez, azt kéri: áldd meg, aki minket felruházott.”
Kép: Akinek adunk valamit, mintha egy tőlünk kapott „ruhát vagy ruhadarabot” hordozna magán. Mindezt Isten látja
Hang: Az Atya szeme jó
TV-ben arról beszéltek, hogy vannak helyzetek, amikor egyesek ellopják mások szellemi értékeit, és sajátjaikként adják el
Kép: Az Isten látja, hogy a szellemi érték kitől származik, mert a szellemi érték, mint egy jel tapad a másik emberre.
Jézus: Mikor köztetek jártam, megmondtam, hogy amit a legkisebbnek tesztek, velem teszitek. Atyám bőségesen megáldja azt, aki a.z irgalmasság testi-lelki cselekedeteit végzi, hiszen Ő mindent lát. Súlyos bűnnek tekintem, ha valaki más érdemeivel, cselekedeteivel, vagy kapott kegyelmeivel önmagát ruházza fel, mert ezzel megtéveszti az embereket.
3.
Maria Valtorta írásából: Jézus: „Ha az apa igaz emberként élt, fiának szellemét szinte odavonzza mostani tartózkodási helyéhez”.
A kérdés az volt, hogy mindez hogyan történik, hogyan vonzza oda magához az elhunyt apa a Földön élő fiának szellemét.
Jézus: Boldog az az ember, akinek apja tiszta, igaz életet élt a Földön, és úgy távozott a másvilágba. Az ilyen apa vagy a tisztítóhely legfelső fokán van, vagy az Én Mennyei kertemben, vagy olyan tökéletes volt, hogy a Mennyországba jutott. Innen kapcsolatban van gyermekével, és mivel sokat imádkozik érte az Atyánál, imái fénysugárként jutnak Isten trónjához, melyeket kegyelemmé alakít Isten, és rászórja a fiú fejére. Ezzel a lelkében megmozdul valami, és igyekszik apjához hasonlóvá válni. Oda akar kerülni, ahova apja.
4.
Olvastam a Purgatóriumban szenvedő lelkekről: „Ahogy a lélek tisztul, vagyis ahogy közeledik a Mennyországhoz, szeretete mindegyre növekszik.”
Érzés: Ugyanígy van a Földön élő ember esetében is, ahogy emelkedik a lelünk a fejlődés fokán, annál nagyobb szeretet van bennünk.
Kép: Jézus arca a torinói lepelről.
Jézus: A tisztítótűzbeli szenvedések, vezeklések, mint az irgalom megnyilvánulásai hatására egyre erősödik a szeretet az ottani lelkekben. Így van ez a küzdő Egyház tagjainál is. A szenvedés nemesít. Aki soha nem szenved, abban nincs együttérzés a beteg, fájdalmakkal teli embertársai felé. A szenvedés megértővé teszi az embert, és mélyíti az együttérzést. Mit ér az ítéletkor az a lélek, aki csak önmagáért imádkozott, egy lelket sem mentett? Az ilyen önző embernek a lelke üres lap. Mások problémáit, gondjait, szenvedését is magatokra kell vennetek, hogy örömet okozzatok Nekem, és kincset szerezzetek magatoknak az Égben.
5.
Kép: Irgalmas Jézus, a Szent Vér és Víz sugara közötti részt egy kicsúcsosodó hegy tölti ki, melynek csúcsa a Szent Szívet éri
Jézus: A hegy nem más, mint a lélek fejlődésének az útja, melyen keresztül sok küzdelem és megpróbáltatás árán Jézus Szívébe kell jutni. Közben, az Én Szent Szívem Vére tisztítja, gyógyítja lelki sebeit, és az Örök Élet Vize táplálja, erősíti, vigasztalja a lelket.
6.
Kép: Egy csillogó diadém, mely csillogó virággá alakul át.
Kép: Egy csillogó gyémánt diadém, melynek elülső részén egy téglalap alakú rész helyezkedik el.
Jézus: A csillogó diadém, amely virággá változik, a Szentek ajándéka szokott lenni még itt a Földi életben, de láthatatlanul. A csillogó gyémánt diadémkorona szintén a Szentek megkülönböztető jele, azoké, akik beléptek a Mennyországba, és a Mennyei Atya a rajta lévő téglalapra rávési az ő igazi Égi nevét.
7.
Kép: Egy katona arany sisakkal a fején.
Kép: Egy katona, kinek piros csillogós pánt van a homlokán, felém jön egy úton. Az út bal oldalán áll valaki, ki meg akarja akadályozni a katonát útjának folytatásában. A katona egy kissé odafordul akadályozójához, félrelöki őt, és odaszól neki, hogy ne akadályozza őt.
Kép: Felfelé nézek az Ég felé, a fejem egy katonaruhás egyén derekával van egy szintben.
Jézus: Folyik a harc a fejed fölött a fény és a sötétség között. A Mennyből küldtem ezeket a katonákat, akik angyalok, és megvédenek téged a rosszakaróidtól, és a kísértőtől. A harmadik képen az a nagyon nagy méretű katona Szent Mihály Arkangyal volt. A másik kettőt ő hozta hadseregéből.
8.
Kép: A fejem felett egy fehér ruhás angyal harsonát fúj, velem szemben áll.
Hang: Ne álljatok meg.
Kép: Egy harsonát fújó angyal balra fordulva.
Jézus: A harsonát fújó angyal azt jelenti, hogy figyelmezteti az emberiséget a végső időkre. Ne álljatok meg az imádságban, a lélekmentésben, készüljetek fel a rátok váró megpróbáltatásokra. Veletek leszek.
9.
Egy misén kértem az Urat, a tüntetők Budapesten ne bántsák a Magyar Szent Koronát a Parlamentben.
Kép: Az őrök a földön fekszenek a korona mellett.
Kép: A Szűzanya lefelé néz délnyugat felé halvány világoskék ruhában.
Hang: Ne feledd, ne felejtkezzél meg erről.
Jézus: A Szent Koronának nem lesz bántódása, az őrökről ezt a képet ijesztgetésül a gonosz adta neked. Édesanyám megvédi ereklyéteket. Ez mindig jusson eszedbe.
10.
Szentesti vacsoránál:
Hang: Az angyalok ünnepelnek veletek.
Jézus: Nemcsak a vacsora alatt ünnepelnek veletek, hanem Karácsony ünnepének mind a két napján. Már a Szentestén is ott vannak, és imádják veletek együtt a jászolos Kis Jézust.
11.
Hang: Több oldalról… megvilágításban lesz részed.
Jézus: Értelmedet és szívedet üzeneteimen és Szent könyveken keresztül állandóan fejlesztem, és ami homályos benned, megvilágosítom.
12.
Imaórán:
Kép: Egy arany zsebkendő.
Jézus: Arany zsebkendőmet azért mutattam meg neked, mert mélyen meghatódtam lélekmentő imáitokon, énekléseiteken, dicsőítéseiteken, és ebbe a zsebkendőbe fogtam fel örömkönnyeimet.
13.
Olvastam: „A fény, az élet és a szeretet szorosan egybe tartoznak.”
Kép: Egy hármas spirál, mint a DNS hármas szála, szorosan összefonódva egymással.
Kép: Folyók, melyek egymásból folynak, egymásból indulnak ki, egyszer az egyik az egyikből, máskor a másik a másikból.
Olvastam: „A fény egyetlen sugara tartalmazza Isten gondolatát, hordozza akaratát, így az élet és szeretet felébresztője, fakasztója”.
Jézus: Próbáltam Földi példákkal illusztrálni, és megértetni veled, hogy a fény, élet, és a szeretet egybe tartoznak. A spirálban mind a három benne van, és nem tudnak kikapcsolódni egymásból. A folyók szintén elválaszthatatlanok. Istenben egyaránt benne van a fény, az élet, és a szeretet. Ő ébreszti fel a semmiből az életet, és az ember szívébe ő adja a szeretetet. A fényt Ő sugározza a hívő lelkeknek.
2019.01.01.
1.
Kép: Egy út vezet egy dombra vagy egy hegyre. Az úton bíbor levelű fák sorakoznak. Az út bal oldalán egy kicsi kápolna van, az út jobb oldalán pedig egy szőlőültetvény.
Jézus: Isten háza bármilyen kicsi, nagy szerepet játszik a lelki fejlődésben. A fák piros levelei arról árulkodnak, hogy a szentmise és a szentségimádás hatására a lélek egyre érettebb lesz. Ahogy megindul a lélek fejlődésének útján, egyre jobban megszabadul az ürességtől és szárazságtól, és bő termést hoz.
2.
Kép: Nagyfaluban vagyok azon a helyen, ahol a sátorban tartották a misét annak idején. A hegy teteje felé nézek, ahol a Szűzanya kápolna állt. A Szűzanya kápolna helyén egy nagy kőkereszt van, amely északnyugat felé van fordulva.
Jézus: Nagyfalu a személyi változások ellenére megmarad áldott helynek. Most még nem úgy tűnik, de hitelessége egyre stabilabb lesz. Ezt szimbolizálja a kőkereszt. A jövőben Édesanyám és Én oly csodálatos és nagyszerű dolgokat fogunk művelni, hogy újra megsokasodnak ott fönt az engesztelők.
3.
Az év első napján a szentmise végén a Magyar himnuszt énekeltük.
Kép: Egy angyal tömjénezővel a kezében, a tömjénező jobbra-balra leng a kezében.
Kép: Jézus keresztre szögezve, a kereszt a földön fekszik .
Jézus: Hazátok népe még messze van a tisztaságtól. Sok kísértés zavarja meg honfitársaitok lelkét. Még messze vagytok a Keresztény Magyarország jelzőtől. Az Őrangyal a tömjénnel ellenségemet és csatlósait igyekszik kiűzni. Hazátok népének egy kicsiny része igazi Keresztény lelkületű. E maroknyi Magyar gyermekem rendületlen imái mentik meg és emelik majd fel az országot. De addig rengeteget kell szenvednetek. Nyugat-Európa és az iszlámvilág összefog ellenetek, és a céljuk megszüntetni a hazaszeretetet és az Istenbe vetett hitet az emberek szívében. Az országotokat külső és belső ellenség szaggatja. Az Európai Unió és a velük rokonszenvező ellenzék úgy feszítik keresztre Magyarországot, mint ahogy Engem Zsidó népem. De ahogy Én feltámadtam, úgy ti veletek is ez fog történni.
4.
Karácsony kor, az éjféli misén.
Kép: Jézus arca a torinói lepelről.
Érzés: Az Isteni gyengédség hullámai értek el, mely nem tolakszik, gyengéden kopogtat az ember szívének ajtaján. Hozzá képest érzéketlennek tűntem saját magamnak, egy automata géphez tudnám hasonlítani magamat.
Jézus: Emberré válásommal szeretetet hoztam a világra, az igazi Isteni szeretetet, amely hiányzik a gyarló, földi szeretetből. Az Én szeretetem érdek nélküli, válogatás nélküli, és végtelenül gyengéd. Ezt a gyengédséget kívántam megéreztetni veled. A gyengédségben minden kedves érzés benne van. Az erőszak nélküliség, a birtoklásvágy nélküliség, a másiknak való örömszerzés vágya, a derű, és a nagy boldogságérzet. Ez sűrűsödött össze benned, a te szívedben.
Az összejövetelen elhangzott: ennek a keresztnek az elődjét az első és a második világháború között állították fel a településen, nevét pedig már annak idején is Szent Orbánról, a hegyek védőszentjéről kapta. Ennek a régi keresztnek a helyére került fénykeresztet Dancs László, Egeraracsa polgármestere tervezte, kivitelezte, és a közben felmerülő költségeket is ő fedezte.
Sötétedés után kiderült: az egyedi tervezésű fénykereszt kellemes hangulatot idéz elő e kicsiny településen, és bár a falutól messzebb, szőlőhegyi környezetben található, fénye még távolról is jól látható.
https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/fenykeresztet-allitottak-egeraracsan-2743003/
2018.12.16.
1.
Hang: A politikusokat.
Hang: Elköltözni.
Jézus: Egyes Nyugat-európai politikusok elképzeléseikkel migrációt támogató politikájukkal országukban tönkreteszik a közbiztonságot. Egyeseknek a nép közül megfordul a fejében, hogy talán Magyarországra kell költöznie.
2.
Hang: A pápának vittem a zsebkendőt.
Jézus: Az Én pápám sír, mert a reformokkal, melyek hamarosan bekövetkeznek, meg fogják támadni a Tízparancsolatot.
3.
Álom: Egy Ferences templomból, ahol több pap szerzetes szolgál jelenleg, mindenkit szerteszét küldtek. Egy fiatal, számomra ismeretlen pap tartott misét. A mise nem megszokott módon folyt. A misét egy asztalnál kezdte, amely a templom bejáratánál volt elhelyezve. A mise áldozati része bemutatásához, amely szintén nem megszokott módon zajlott, átsétált a templom mostani szentélyébe, ahol a jelenlegi oltár helyett egy asztal volt. Az asztal nem egy magaslaton állt, mint jelenleg az oltár, hanem a templom egy megsüllyedt részében. Az álom sokkoló hatással volt rám.
Jézus: A jövőből mutattam neked egy pillanatképet. A papokat, akik a tradíciókat követnék, lecserélik modern papokra, akik benne vannak minden változtatásban. A szentmise áldozati része lassan el fog tűnni. Megmarad egy darabig a tanítói rész. De annak sem lesz sokáig jelentősége. Az Újszövetség teljesen eltűnik, és egy ideig még alkalmazzák az Ószövetséget. Az álom ennyit mutatott neked.
4.
Kép: A Normafánál vagyok a Szent Anna réten, egy fehér oltár közelében állok, arany fényár körös-körül, mely befedi az egész környéket.
Jézus: A bemutatott képen te képviselted az Anna réti engesztelők nagy örömét az oltár elkészülését látván.
5.
Ketten imádkoztuk a rózsafüzért.
Kép: Arany fények, csillagok.
Kép: Víz, mintha egy medencében lett volna.
Kép: Arany háromszög, mintha egy hegy csúcsán lenne, majd egy arany csillag a háromszögben. Majd ez a kép egy templommá alakul át, mintha ez maga a Szent Trón lenne.
Jézus: Atyám kegyelmével, az arany fénnyel árasztott el benneteket, az engesztelőket, mint csillagokat. Míg imádkoztatok, lelketeket az Örök Élet Vizével tápláltam. A magasságból jutalomból leszállt közétek a Szentháromság trónja, az Atya, a Fiú, és a Szentlélek világította be szíveteket.
6.
Valós kép: Egy fehér ruhás alak jobbra haladt a szobában, ahol éppen tartózkodtam.
Kép: Fény.
Érzés: Nem vagyok egyedül. Mintha a Földi dimenzió a láthatatlan világba lenne beleágyazva, és így együtt élünk, tevékenykedünk a számunkra láthatatlan lényekkel, szellemekkel. Mintha a láthatatlan világ küldött volna engem ide a Földre, hogy egyes dolgokat véghez vigyek, együttműködve a láthatatlan világgal.
Jézus: A látomásban megerősítettelek a felől, hogy mindig veled vagyok. Olyan érzést adtam a lelkedbe, hogy egy láthatatlan világ, amely magába foglalja ezt a Földi világot, elküld téged embertársaid közé, hogy engedelmesen elvégezd a rád bízott feladatokat. Ez pontosan így van, ahogy érezted.
7.
Arról volt szó, amikor egymásért imádkozunk.
Kép: Aki imádkozik, arany fény indul a másik felé.
Kép: Bíbor rózsa.
Kép: Jézus arca a torinói lepelről.
Jézus: Nagy öröm Számomra, ha gyermekeim imádkoznak egymásért. Az ilyen imának nagy ereje van, mert mindkettőjükben szeretetet ébreszt a másik iránt. Ennek a szeretetnek a szimbóluma a bíbor rózsa.
8.
Arról volt szó, ha a keresztünket, amit hordozunk, nem tesszük le, annak ellenére, hogy idegtépő azt vinni.
Kép: Egy nagy barna kereszt, a közepén, a vízszintes és függőleges szár találkozásánál virágok vannak.
Jézus: Én tudom, hogy a kereszt állandó viselése megviseli az ember idegeit, és nagyon fárasztó, de amint a képen mutatom, nem marad el jutalmatok érte.
9.
Érzés: Amikor megvigasztalok valakit, rajta keresztül éltetem azokat az embereket is, akikkel kapcsolatban van az illető.
Kép: Egy kocsit kenek, hogy tovább haladjon, és szállítsa tovább utasait.
Jézus: A vigasztalás nemcsak annak használ, akit éppen felemelsz a mélyből, hanem a többieknek is, akikhez köze van. A hangulata javul, tele békével, nyugalommal, és ezt sugározza rá a környezetére. Látod, így dolgozik másokban, így terjed át a te vigasztalásod.
10.
Hang: Meglepetés lesz.
Jézus: A Nagyfigyelmeztetés váratlanul fog jönni, és mindenkiben meglepetést kelt. Még azok is csodálkozni fognak, akik sokat olvastak róla.
11.
Hang: A legnagyobb boldogságot szerezve az Úrnak.
Kép: Jézus arca a torinói lepelről.
Jézus: Ha megtér egy lélek általad, az a legnagyobb boldogság Nekem.
12.
Hang: Születésnapom van.
Hang: Mindig az Én születésnapomon.
Jézus: Mindig az Én születésnapomon veszekednek a családtagok. Idegesek a sok munkától, a főzéssel, sütéssel, takarításokkal, és ajándékozással vannak elfoglalva. Milyen boldoggá tennének, ha ezen a napon még jobban szeretnék egymást, mint máskor.
13.
Arról volt szó, hogy oda megyek, ahová az Úr küld.
Jézus: Figyeld meg leányom, Én mindig oda küldelek, ahol a legnagyobb szükségem van rád, és azt küldöm hozzád, aki rád van utalva.
14.
Hang: Meggazdagodom.
Arról volt szó, hogy a Mennyország hogyan gazdagodik az által, hogy szeretetet gyakorlunk, és Égi kincseket gyűjtünk, hiszen minden Istené.
Jézus: A jócselekedetektől és áldozatoktól nemcsak ti teremtmények gazdagodtok, hanem Én, az Isten is gazdagabb leszek abban az értelemben, hogy növekszik a boldogság Bennem. Tökéletességem nem nő, se irgalmam, se jóságom, mert az eleve végtelen.
15.
Egy gyermeket szemléltem.
Érzés: Ahogy az ember nem tud betelni egy pici gyermek látványától, úgy Isten sem tud betelni gyermekeivel.
Jézus: Mivel Én Magam vagyok a Szeretet, sokszorosával szeretlek téged, mint te Engem. Mégis, gyönyörködöm a te kicsiny szeretetedben.
16.
Olvastam: „A Jóisten megengedi, hogy egyesek nagyon gyengéd szívűek legyenek, mások viszont kevésbé érzékenyek. Mindez benne van a terveiben. Akik szeretőbb szívűek, azok szívét elsősorban Magának alkotta, hogy minden szeretetüket imádatra méltó Szívébe önthessék.”
Kép: Erővonalakat láttam, akik kevésbé érzékenyek, azok főleg családosok, világi életet élők, akik szeretőbb szívűek, azok közelebb vannak az Úrhoz
Jézus: Azért engedem meg, hogy jók és rosszak együtt éljenek a földön, hogy az engedelmes és gyengédebb szívű gyermekeim támogassák a lemaradókat.
17.
Hang: Vedd csak el.
Kép: Fehér hópehely.
Jézus: Lelki tisztaságot kínálom fel neked, vedd csak el tőlem, és őrizd meg.
18.
Bécsben a székesegyházban egy együttes tartott egy koncertet, ahol az énekes a levegőbe emelte a keresztet is.
Kép: Jézus arca a torinói lepelről.
Érzés: Nagyon fáj ez az Úrnak.
Kép: Jézust éppen a keresztre szögezték, és a kereszt felemelése közben eldőlt, a kép jobb oldala felé. Az Úr Jézus sebei a kereszt becsapódása és rázkódása hatására kitágulnak, borzasztó, gyötrelmes fájdalmat okozva neki.
Érzés: Ezek a fájdalmak ezekért a templomi mutatványokért voltak.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Kép: A templomi koncerten az emberek Őrangyalai is sírnak
Jézus: Amikor a templomokban az Én legszentebb áldozatomnak a helyét elfoglalják a földi dolgok, koncertek, kiállítások, stb, akkor nemcsak ti szenvedtek drága hűséges követőim, hanem Én is, átélem a hidegséget és a metsző gúnyt, Angyalaim is sírnak.
2018.12.02.
1.
Kép: Arab-félsziget.
Jézus: Drága kislányom, amint tapasztalhattátok, a migráció Arábiából indult el. Azután áttevődött Afrika északi és a déli részére is. Ez nagy veszélyt jelent Európa számára, és az egész világ számára, mert az iszlámok az ő kultúrájukat rátok akarják erőltetni, tele vannak gyűlölettel a Kereszténységgel szemben, és azt, mint vallást meg akarják szüntetni. Imádkozzatok, hogy ne sikerüljön nekik.
2.
Hang: Nyoma veszett ennek.
Hang: Nem véletlen, hogy jártok egymáshoz.
Jézus: Én indítottam el az engesztelést azzal, hogy kínszenvedésemmel és kínhalálommal kiengeszteltem Atyámat bűneitekért. Követőim ezt évszázadokon át folytatták. A régi századokban még jobban élt a hit gyermekeimben, viszont a XX és XXI-dik században, de már előbb is a vallásellenes ideológiák szinte eltörölték az engeszteléseket. Csak szórványban, itt-ott házaknál mertek összejönni. Ma már szabad vallásgyakorlat van ugyan, de a lelkekből kiölték az efféle igényt. Kevesen vagytok ti engesztelők, kicsiny lelkes csapatom, ezért összejöttök, összefogtok, hogy együtt erősebbek legyetek.
3.
Hang: Szabaduljatok meg ettől, szabaduljatok meg!
Jézus: Szeretném, ha legalább ti engesztelők megszabadulnátok az ítélkezés bűnétől. El sem tudjátok képzelni, hogy a tisztítóhelyen milyen kemény szenvedés vár ezért. Azért nagy szeretetlenség ez, mert az ítélkező tönkreteszi felebarátja tekintélyét, egészen eláztatja a többi előtt. Ez akkor is bűn, ha úgy érzed, hogy igazad van.
4.
Arról volt szó, hogy valamit templomból helyeznek át az otthonokba.
Hang: Ez már tényleg otthoni próbálkozás.
Jézus: Hamarosan a templomok megszűnnek Isten háza lenni. Ott csak az antikrisztus csatlósai maradnak, és azok a hívek, akik hisznek nekik. Én igaz Egyházam, papok és hívek otthonokba vonulnak, rejtekbe, és ott folytatják a Szentmisét, gyóntatásokat és áldoztatásokat. Amint megalakul a Világegyház, ez meg fog történni.
5.
Hang: Vallási szakadás van.
Jézus: Ellenségem betette a lábát a legmagasabb Egyházi hivatalokba is. Azóta bíborosok bíborosok ellen, püspökök püspökök ellen, papok papok ellen, és hívek hívek ellen fordulnak. Bizony megindult az Egyházszakadás.
6.
Hang: Pusztító erejével támad.
Jézus: A gonosz vallási köntösbe burkolódzva pusztítja a hagyományokat, és nyíltan támadja a Tízparancsolatot. Az amúgy is ingatag gyermekeim, akik nem sok vallásos nevelést kapnak, könnyen hajlanak a csábító ajánlatokra, a bűn, mint olyan eltörlésére. Ezért nagy kárt szenvednek az emberek lelkükben.
7.
Hang: Itt az ajtó, tájékoztatlak.
Kép: Egy templomban papok vannak az oltárnál, az oltáron van egy Szent ereklye is.
Kép: Egy alak van előttem fehér ruhában, mindkét karjával integetett.
Értelmemben: Ő maga az Isten, azért mutatkozik így, hogy lássam, hogy Ő valóban él és mozog.
Kép: Mennyei Atya képe.
Jézus: Felszentelt fiaim még tisztelik az ereklyéket. Atyám valóságosan jelen van a templomokban, és szeretettel hívogat és Magához vonz titeket. Ő minden Szentmisén ott van, de akkor is jelen van a templomban, amikor bementek engesztelni, vagy részt kívántok venni a Szentségimádáson.
8.
Hang: Hazudott… az emberiség… azért kell a fakanál.
Jézus: Sajnos az Én teremtésem évszázadokon át, sőt, évezredeken keresztül nem hallgatott Rám, elfogadta ellenségem hazugságait, és bedőlt a kísértéseknek. Hiába küldtem Édesanyámat, hogy térjenek meg, Rá se hederítettek. Ezért kell, hogy sor kerüljön a nagy büntetésre.
9.
Arról volt szó, amikor másokat akarunk megtéríteni.
Kép: Egy nyíl hatol be egy gömb belsejébe, melynek kemény a felszíne, majd a gömbön belül robbanás keletkezik, mely megrázza a gömböt, majd utána a gömb visszatér nyugalmi állapotába, de a felszínen mégis maradnak repedések.
Kép: Egy arany színű, nagyon díszes ruha, mely kereszt alakban van kiterítve.
Jézus: Az emberek a lélek fejlődésének különböző fokozatain vannak. Egyik még meg sem tért, a másik kezdi elhagyni a súlyos bűnöket, a harmadik még a bocsánatos bűnöktől tartózkodik, a negyedik tele van szeretettel, áldozattal és buzgósággal. Minél mélyebben van valaki, a te térítő szavaid annál jobban megrázzák. Próbál minden erejével ellenkezni, hadakozni szavaid ellen. Majd szétdurran dühében, hogy megzavarják az ő nyugalmát. Az ilyen felebarát térítése bizony kemény dió a számodra. Egy gyermekem megtérítéséhez hosszú idő kell, míg elérkezik odáig, hogy elfogadja tanácsaidat, Isten kegyelmeit, és az életszentség díszes ruhájába öltözködhet.
10.
Kép: Egy nagy konténer ereszkedik az Égből a Földre, és valamire ránehezedik.
Kép: Fény.
Jézus: Teremtményeimnek rengeteg kegyelmet küldök a Földre, de a többi visszautasítja. Ezért nincs általános megtérés. Ezért van szükség a Nagyfigyelmeztetésre, amely nem simogat, mint a kegyelem, hanem igazságot teremt, és felvilágosít.
11.
Kép: Egy valaki fekete kesztyűben egy fehér tányéron elém helyez valamit.
Jézus: A gonosz a kísértéseit vonzó, tiszta színben tünteti fel. Csak később jön rá az áldozat, hogy már megint engedett neki.
12.
Misére mentem, mielőtt beléptem volna a templomba:
Hang: Éhezünk.
Jézus: Egyrészt a tisztuló lelkek várják felajánlásaidat a szentmisén, másrészt a Földön élő megátalkodott lelkek kérik segítségedet.
13.
Arról volt szó, hogy az Úr vállára rakjak valamiket, terheket, panaszomat, problémáimat, mert Ő végtelen.
Hang: Én hosszan tűrő vagyok.
Hang: Nyugodtan.
Kép: Jézus balra fordulva
Jézus: Már annyiszor mondtam teremtményeimnek, hogy csak kérjenek és kérjenek. Nem szűnök meg adni. Mégis olyan kevésszer kérnek Engem. Pedig Én sok-sok terhet elbírok, segítek, hogy enyhítsem terheiket. Nálam a türelemnek nincs határa.
14.
Hang: Ne nyúlj Hozzám.
Hang: Az oltáriszentségben élek.
Hang: Leszállok a Földre érted.
Jézus: Ti engesztelők legtöbben már tudjátok a magánkinyilatkoztatásokból, hogy nagyon nem szeretem a kézben áldozást. Nem azért, mert piszkos a kezetek, hanem mert nincs felszentelve. Csak a papok foghatják meg az Oltáriszentséget. Látod, mennyire szeretlek kicsim? Az átváltoztatás pillanataiban képes vagyok érted és a többiekért is a pap szavára leszállni az oltárra. Így megalázom Magam. A kézből áldozó pedig tudatlanul ugyan, de nem tisztel Engem, megaláz a sárgaföldig. Ez fáj nekem.
15.
Kép: A hullámzó víz kivetett valakit a partra, az illető félig van a vízben, félig a parton, a jobb karja előre nyújtva a parton
Jézus: Az örök élet vize kivet magából mindent, ami nem odavaló.
16.
Arról volt szó, hogy ha mindent odaadunk szeretetből másoknak.
Hang: Meghalni jöttem ezért.
Kép: Jézus balra fordulva.
Kép: Kék fény.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: Kereszthalálomkor mindent odaadtam nektek, de ezekből legértékesebb volt a kifolyó Szent Vérem. Ezzel váltottalak meg benneteket. Az Én Szívem nagyon gazdag és áldozatos. Az Én békémet árasztom rád.
17.
Kép: Egy királynő nagyon díszes arany ruhában, a fején egy arany színű gömb alakú dísz.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel, Jézus nagyon egyszerűen néz ki a királynőhöz képest.
Kép: Fény.
Jézus: Ez a királynő a földi gazdagság, hatalom, élvezetek jelképe. A gömb a fején a földi örömök teljességét jelenti. Látod kislányom, Én a legnagyobb dicsőségem közepette is egyszerű vagyok. Tőled is az egyszerűséget várom.
18.
Az egypetéjű ikrekről volt szó.
Kép: Annak ellenére, hogy genetikailag szinte ugyanúgy néznek ki, a lelkük különbözőségéből fakadóan más és más, eltérő a lelki ruhájuk.
Jézus: Atyám, Aki az életet adja nektek, gondoskodik róla, hogy ne legyetek egyformák. Minden teremtmény eltér a többitől. Még az ikreknél is így van.
19.
Hang: Én is szeretném, ha végére érnénk.
Jézus: Az Enyéim a Földön már nagyon várják a második eljövetelemet. Hidd el, Én is nagyon szeretném, ha eljönne az Új Világ végre, elhozhatnám nektek a szeretetet és békét, ha megszűnne a bűn. Második eljövetelemmel meg fog szűnni az Én szenvedésem is, amit a Szívemben hordozok.
20.
Arról volt szó, Isten az embernek adta a Földet.
Kép: Mennyei Atya képe.
Hang: A teremtés korszakában vagy.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: Kislányom, a teremtés ma is folyik. Egymás után születnek a gyermekek, akikbe a fogantatáskor lelket teremt. Tehát, hidd el nekem, hogy a teremtés korszakában élsz. Még a természetet is változtatom, alakítom Atyámmal együtt. Új hegyek és völgyek keletkeznek a vulkánossággal.