2020.05.26.
1.
Arról volt szó, hogy a koronavírus második hulláma után, ha lesz, számítani kell-e a templomok teljes bezárására.
Jézus: Ellenségem a fokozatosság elvét követi. Természetesen az a célja, hogy elszakítsa gyermekeimet Istentől, a templomtól, a szentmiséktől, de ő ezt a tervét ravaszul apránként fogja beütemezni. A hívek és a püspökök részéről nagy ellenállást váltana ki egy olyan rendelkezés, hogy véglegesen megszüntetik a szentmiséket. Még van időtök, és használjátok ki.
2.
Egy lelki testvérrel arról beszélgettünk, hogy a chippek, a vakcina anyagaival és az ember kontrollálásával el akarják venni az ember szabad akaratát.
Érzés: Ezek szerint két lehetőség közül választhatunk: vagy elveszik, vagy saját magunk adjuk oda szabad akaratunkat Istennek, és az Övéi maradunk.
Jézus: Ellenségem embereit arra bíztatja, hogy a járvány legyőzése ürügyén egy olyan ellenszert találjon fel, amely elrabolja az Istenben hívő emberek szabad akaratát. A vakcinába beépített chippel ellenőrizni akarja az emberiség gondolatait, szavait, érzelmeit és cselekedeteit. Ennél alkalmasabb időt nem is választhatott volna, mert a járvány félelemmel tölti el az emberek nagy részét. Életük megmentéséért minden ellenszert elfogadnak. Kivételt képeznek az Engem követő kicsiny gyermekeim, az engesztelők.
3.
Hang: A vakcinát ne fogadjátok el!
Jézus: Drága gyermekeim, az Én választottam jól hallotta, semmilyen vakcinát ne adassatok be magatoknak, akkor sem, ha megfertőződnétek a vírustól. Az igaz, hogy sok jó magyar, becsületes kutató orvosotok van, de közéjük is belekeveredhet a háttérhatalom rosszindulatú embere, aki a vakcinát veszélyessé teheti.
4.
Egy lelki testvérrel arról beszélgettünk, hogy Mindszenty bíboros korában sokkal többen voltak a templomban, mint manapság, és úgy tűnik, mégsem volt elég a hitük.
Érzés: Nem az a lényeg, hogy hányan vannak a templomban, hanem a hitük mélysége számít. Hiszen, ha az Oltáriszentségre gondolok, ott sem az a lényeg, hogy az Oltáriszentség kicsi vagy nagy, mert ugyanaz az Isten van a kicsiben és a nagyban is.
Jézus: Sok engesztelőben feltámad a kételkedés, hogy vajon elegen lesznek-e Isten szemében ahhoz, hogy el ne vesszen az Egyház. Megígértem nektek drága gyermekeim, hogy Egyházam fennmarad a világ végezetéig. Nem azért marad meg, mert egyre többen hisznek és gyakorolják vallásukat, hanem azért, mert akik mélyen, igazán szeretnek Engem, imádkoznak, áldozatokat hoznak, hűségesen magukhoz veszik a szentségeket, járnak a szentmisékre, a vége felé még rejtekekben is harcolnak az emberiség megmentéséért. Ők az Új Egyház, amelyről mondtam, hogy fennmarad a világ végezetéig. Az igaz, hogy nincsenek sokan, de Atyám szemében végtelenül értékesek a törekvéseik. Nem a mennyiség, hanem a minőség számít.
5.
Kép: Egy templom szentélye sötétkék függönnyel van eltakarva, főképpen a Tabernákulum és a főoltár.
Kép: Arany fény.
Jézus: Ahogy telik az idő, egyre többet takarnak el szemeitek elől. Először kiviszik a képeket, szobrokat azzal a kifogással, hogy „ne legyünk bálványimádók”. Azután oldalra helyezik a tabernákulumot. Azután a keresztről leveszik a Corpust. Azután a keresztet is eltávolítják a templomból. A cél az, hogy semmi ne emlékeztessen benneteket Énreám. Az így megfosztott templom olyan lesz, mint egy előadóterem, ahol csak hazug szavakat lehet hallani. Az Én igaz híveim irgalmam és kegyelmem fényét mégis a lelkükben őrzik.
6.
Kép: Egy fehérruhás csont és bőr férfi ül Észak-Kelet irányba fordulva, és egy keresztet tart a kezében.
Jézus: A keresztet tartó fehérruhás férfi egy szimbólum. Titeket jelképez, akik bátran szembe szállnak az antikrisztus akaratával, a hamis prófétával, a világegyházzal, és hűségesen megtartják a hitüket, és követnek Engem a rejtekben. Vállalják az anyagi javakból való kisemmizést, a világ lebecsülését. Így harcolnak hitetlen és közömbös felebarátaikért.
7.
Kép: Két hatalmas könyv a középen van kinyitva, egymás mellett vannak, összeolvadva. Az egyik közülük pont előttem van, a másik ettől balra.
Hang: Példátlan.
Jézus: Meg fogják változtatni a misekönyvet. Ami veled szemben van a látomáson, az az új misekönyv, amit balra látsz egy kissé, az a régi. Azért ér össze a két könyv, hogy megtévesszék a híveket arról, hogy „hiszen ez nem is új könyv, csak a régi átírása, a mai kornak megfelelően”. Azok a hívek, akik nem szokták olvasni a Bibliát, meglehetősen tájékozatlanok benne, észre se fogják venni a különbséget.
8.
Hang: Az ördög nem tudja meggyorsítani.
Kép: Egy őszszakállú és bajszos férfi egy oltárnál összetett kézzel imádkozik. Az oltár teljesen üres volt, még abrosz sem volt rajta.
Jézus: Hiába teszik kopárrá a templomokat, az igazán mélyen hívő ember lelkéből nem tudják kiűzni Isten iránti imádatát.
9.
Kép: Egy férfi egy oltáron ül, és lógatja a lábát lefelé. Fehér a férfi ruhája, és a térdéig ér.
Jézus: Nemcsak az oltárt fosztják meg, hanem a papságot is hivatalából, díszes ruháitól.
10.
Hang: Nem akarok ország lenni.
Jézus: Az Európai Unió nyugat-európai nagy államai világhatalomra törekszenek. Egy kicsiny csoport irányítása alá akarják vonni az országokat, eltörölve a határokat.
11.
Hang: Tiszteld ezt.
Kép: Egy szerzetes nővér, Szent Klára egy szószéknél áll, és felemeli a szentségtartót az Oltáriszentséggel. A szentségtartó olyan, mint egy ereklyetartó, melyben az Oltáriszentség olyan kicsi, mint a morzsa.
Jézus: A jövőben olyan viharos napokat fogtok élni, hogy a szentségtartóban a szép kerek és nagy Oltáriszentség helyett egy kicsiny darabka látható. Ebben ugyanúgy benne van az Én Testem, Lelkem, Vérem és Istenségem, és az egész Szentháromság, mint a nagy Szentostyában volt. Ezért tiszteljétek és imádjátok ezt a kicsiny darabkát.
12.
Hang: Tudod, hogy minél kevesebbet fogdossuk.
Kép: Oltár körüli történések.
Jézus: Ha már kézben kell áldoznotok, annak érdekében, hogy minél kevesebbet fogdossátok, a tenyeretekből a nedves nyelvetekkel vegyetek magatokhoz. Nem kell mindenképpen a másik kezeteket használni.
13.
Hang: Kötelékeidben.
Kép: Egy oltár, gyertyák is égnek rajta. Az oltárnál ketten állnak, és felemeltek valamit a kezükben. Az egyik velem szemben áll, és egy hatalmas szívet emelt a magasba, a másik az előző emberrel szemben áll, és balra fordulva emel valamit a magasba, de azt nem tudtam kivenni. Amit felnyújtottak, valójában 1-1 kartondarabra ráfestett kép volt.
Jézus: A változások idején te is, és minden Hozzám hűséges követőm meg lesz kötözve azzal, hogy nem vehetnek magukhoz Engem valóságosan. A templomokban már nem leszek jelen. A kép azt mutatja, hogy nem Velem táplálnak benneteket, hanem a köztetek lévő szeretettel. Az egyik ember magát a szeretetet, a szívet emeli fel, a másik az üres kenyeret.
14.
Hang: A hivatásomért élek.
Képsor: Egy gyönyörű rózsaszín liliom csokor vagy koszorú egy háromszög alakú fehér felhőben, majd egy oltár, amelyen Jézus feszülete volt rajta. A liliomok az oltárra kerültek.
Kép: Függő díszes arany örökmécses.
Jézus: Ma is vannak papok, akik annak ellenére, hogy a modernizálás felé dominál az egyházvezetés, a hivatásuknak élnek. Szívük oltárán imádják a Szentháromságot, és tiszteletük rózsaszínű koszorújával díszítik. Templomukban soha nem szűnik meg az Én jelenlétem. Ha rejtekbe kell vonulniuk, ott is világítani fog az Én piros örökmécsesem.
15.
Hang: A lelkivezető… nem ülhet a saját babérján… másrészt saját maga.
Jézus: A lelki vezető nem ülhet saját babérján, hanem figyelemmel kell kísérnie az üzeneteket, melyeket lelki gyermeke megmutat neki. Észre kell venni a tévedéseket, akár a sátán támadásait, akár a rábízottnak a belekeveredett saját gondolatait. Másrészt felelnie kell neki is az interneten vagy könyvben megjelent írásokért, amit sok-sok hívő ember olvas.
16.
Hang: Könnyű szájhősködni.
Jézus: Gyakran hallom, hogy mikor a hit és az igazság ellen támad valaki, egyesek fogadkoznak, hogy „majd én beolvasok neki, én majd felvilágosítom”. De amikor szembe találja magát az üldözővel, elbújik és hallgat. Nem szeretem a szájhősködést.
17.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: A világ nem tud még mindent Jézus szenvedéséről.
Jézus: Bizony kislányom, sok olyan fizikai és lelki szenvedésem volt, amit sokan még nem ismernek. Ezeket mindenki akkor fogja látni, mikor már üdvözült. Tehát, ezek Égi titkok.
18.
A Mennyei Atya Szívére gondoltam, és minden tulajdonságára.
Gondolat: Amikor Isten tulajdonságaira gondolok, mindig a szív jut eszembe, mert minden a szívből indul, mindent a szív rejt magában.
Kép: Egy szívből sokféle fény tör elő.
Kép: Egy szív, nagy töviskoszorú körülötte.
Kép: Egy nagy szív, arany fények áradnak belőle.
Jézus: Az egyik Atyai Szívből szivárvány karikák áradtak, melyek az Atya különböző színű isteni tulajdonságait jelenti. Azután töviskoszorús Szív jelent meg előtted, mely azt érzékeltette veled, hogy az Én kínszenvedésemből Ő mindent átérzett. A harmadik Atyai Szív az Ő dicsőségének sugarait árasztotta. Atyám szívéből sugarak képében áradnak a csodálatos tulajdonságok. Minden tulajdonsága szép és felemelő, de számotokra a legértékesebbek a szeretet, az irgalom, a mindenhatóság, a türelem sugarai.
19.
Kép: Isten Szíve, angyalok vannak körülötte körbe-körbe.
Jézus: Atyámat rendkívüli módon imádják az angyalok, és ezért mindig körülveszik.
20.
Olvastam: Maureen Sweeney-Kyle: Kinyilatkoztatás a két egyesült Szívről: Jézus és Szűzanya egyesült Szívének 5 kamrája van, amely átvezet a 6. kamrába, amely valójában a Mennyei Atya Szíve.
1. kamra: Üdvösség vagy megváltás: A Szűzanya Szeplőtelen Szíve által történik, amely Istenszeretetre és emberszeretetre vezet.
2. kamra: Szentség: Az ember jobban odaadja szabad akaratát az Úrnak, és törekszik az életszentségre. A lélek jobban tudatában van a gyarlóságainak. Megérti, hogy a múltat Isten irgalmára kell bízni, és a jövőt a gondviselésre.
3. kamra: Tökéletesedés az erényekben: Az erény a szeretetből és az akaratból fakad. Minden erény a Szentlélek erejéből származik. Isten próbára teszi az embert újból és újból erényeiben. A lélektől függ, hogy megerősödik-e vagy gyengül az erényekben.
4. kamra: Igazodás az emberi akarathoz: Itt megvan az ember és az Isten akarata. Az ember akarata odakapcsolódik Isten akaratához. Az embernek erőt kell belefektetni, hogy legyőzze a bűnöket, a kisebbeket is, és a kisebb bűnös szokásokat, hogy saját akaratát Isten akaratához alakítsa.
5. kamra: Egyesülés az Isteni akarattal: A lelket felemészti a vágy, hogy szeresse Jézust, hogy örömet okozzon Neki. Itt ugyanúgy megvan a két akarat: Isten akarata és az ember akarata. A lélek erőfeszítést tesz arra, hogy elfogadjon mindent Isten kezéből.
6. kamra: Mennyei Atya Szíve, a legmagasabb Mennyország: Isten akaratába való belemerülés: A Mennyei Atya szíve, a 6. kamra körülöleli a két egyesült Szív 5 kamráját. Isten Szíve élővé válik a lélekben, a lélek élő tabernákulumává válik az Isteni Akaratnak. Az ilyen lélek békében van, mert legyőzte a kísértést a büszkeségre, ami türelmetlenségbe torkollik, kapzsiságba, haragba, és minden más erkölcstelenségbe. Az ilyen lélek minden pillanatban Isten szívében van, minden levegővételénél. Azért él, hogy egyedül Istenhez forduljon, és örömet okozzon másoknak. Ezeknek a lelkeknek megvan a hitük arra, hogy Istennek minden lehetséges.
Mindegyik kamrában a lélek érzi a Mennyei Atya ölelését, és hogy mind jobban és jobban magához vonja őt Isten.
Jézus: A két egyesült Szívvel kapcsolatos kinyilatkoztatás nem más, mint a földön élő lélek fejlődésének különböző fokozatai. A kamrák a különböző állomások. A megtéréssel kezdődik, majd a lélek rátér a szentség útjára. Felismeri a bűneit, és rábízza a múltját és a jövőjét Istenre. A következő fokozatban tudatosan törekszik az új és új erényekre, a lemondásokra. Sok próbán kell átmennie, és a következő állomáson már akaratával legyőzi, vagy igyekszik legyőzni a kisebb bűnöket. Egyre jobban szereti Istent, és a szabad akaratát, aminek még elég nagy a súlya, kezdi Isten akaratának alárendelni. Az utolsó lépésben a Mennyei Atya, úgynevezett 6. kamrájában egészen belemerül Isten akaratába. Állandó béke van benne, lángol a mély Istenszeretettől és hittől.
2020.05.19.
1.
Amikor a Püspöki Kar engedélyt adott a szentmisék megtartására:
a)
Elmentem a templomba, de az öröm helyett szomorú látvány fogadott, és nagyon elszomorodtam. Ahogy a misét tartó papot figyeltem, olyan távoli eseménynek éreztem magát a szentmisét, és olyan érzésem volt, mintha csak a kiváltságos lelkek, és a „misére hivatalos” lelkek tudnának itt részt venni. Olyan érzést keltett, mint a szenvedő lelkek sokaságának fájdalma, kik látták az Urat az egyéni ítéleten, és most mégsem lehetnek Vele, és sóvárognak Utána.
Jézus: Drága kislányom, nagyon hosszú ideig várakoztál a templomi szentmisére. A látvány volt az, ami csalódást okozott neked, és letörte az örömödet. Lelked megérezte azt a sok csalódást, amit tapasztalnod kellett Egyházam részéről ez alatt a koronavírus járvány alatt. Itt a kézbe áldozás nyilvánvaló bevezetésére gondolok, ami sértő és oktalan dolog. A nyelven áldozáskor sokkal kevesebb veszély fenyegeti a híveket, mint a kézben áldozásnál. Hiszen lehet úgy is áldoztatni, hogy a pap keze egy cseppet se érjen hozzá a hívek nyelvéhez és ajkához. Viszont a kézben áldozásnál óhatatlanul vírus kerülhet a hívek tenyerére. Ami még nagyobb baj, a Szentostya kicsiny lehulló részei veszélybe kerülhetnek.
b)
Szentgyónáshoz is járultam, de az sem adott semmi örömöt.
Jézus: Ne szomorkodj azért, hogy a szentgyónás most nem jelentett olyan sokat neked, mint máskor. Én Szent Véremmel ugyanúgy megtisztítottam lelkedet, mint szoktam.
c)
Sokáig nem tudtam szentmisén részt venni betegség, majd a koronavírus járvány miatt, és nem akartam kockáztatni azt, hogy a családtagjaimat megfertőzzem az esetleges kijárásaimmal
Jézus: Hogy eddig nem mentél misére, ne bántson téged, mert Én ezt engedelmességnek tekintem. Nem arról volt szó, hogy magadat féltetted, hanem családod iránti szeretet volt, nehogy átadj nekik valami fertőzést.
2.
A kézben áldozásról és a lelkiáldozásról volt szó. Vannak, akik inkább a lelki áldozást választanák a kézben áldozás helyett.
Gondolat: Ha csak e két lehetőség között lehetne választani, én inkább a kézben áldozást választanám, mert ez az egyetlen módja annak, hogy magamhoz vehessem az Oltáriszentséget testestül-lelkestül.
Jézus: Ezt egyszer már kifejtettem nektek, hogy a kézbe áldozás fájdalmat jelent Nekem, de kénytelen vagyok elfogadni. Ha valaki úgy dönt, hogy ő inkább nem áldozik, mert kézben nem fogad el Engem, akkor a visszautasítással még nagyobb fájdalmat okoz Nekem. Fogadjátok el ezt az áldozási lehetőséget, és a lelki áldozást tartogassátok arra az időre, mikor már egészen megvonják tőletek Szent Testemet és Véremet.
3.
Hang: Ez egy mesterséges úton .
Kép: Egy pap áll az oltárnál szemben velem.
Hang: Elhozni ezt.
Jézus: Ezt a koronavírust mesterséges úton állították elő és terjesztik el a világon, nemcsak abból a célból, hogy sok ember meghaljon, hanem, hogy tönkre tegyék a gazdasági életet és az Egyház működését. Az újabb vírussal megint online misék lesznek, és be akarják vezetni azt az állapotot, hogy gyermekeimet elszakítsák Tőlem, és még ezt a lehetőséget is megszüntessék.
4.
Arról volt szó, hogyan tudjuk legyőzni az átkokat, hogyan tudunk megszabadulni tőlük.
Jézus: Az átkokat nem minden gyermekem tudja legyőzni, csak aki nagyon mély hittel rendelkezik. Viszont az átlagember bármennyire akarja, úgy tudja megszabadítani magát az átoktól, ha egy felszentelt embertől segítséget kér.
5.
Szűzanya és más szobrok könnyezéséről volt szó, és egyéb csodákról.
Jézus: A Szűzanya könnyezése nagy csoda és jel az emberiség számára, de elsősorban Édesanyám azoknak a gyermekeimnek küldi, akiknek a hitét meg kell erősíteni egy csodával.
6.
A tudásról, a különböző iskolai végzettségekről volt szó.
Kép: Egy földi értelemben nagytudású, sok címmel ellátott egyén áll az Úr ítélőszéke előtt, és minden földi leolvad róla, eltűnik, és csak az marad rajta, ami az Úrnak számít.
Jézus: A sok földi ismeret lepereg rólatok ítéletkor, és csak a szeretet marad a lelketeken.
7.
A szentmisén néztem a felolvasók és a pap szájából jövő szavakat.
Érzés: Ezekben a szavakban építő jellegű erő van.
Érzés: A negatív szó kifejezetten romboló hatású, a semleges szó sem épít sokat.
Hang: A csacsogó lelkek között nem jó lenni.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: Jézus mondta a fecsegő lélekről: Nem tetszik Neki, mert az ilyen lélekben nem talál nyugalmat, kínozza Őt a szüntelen zaj, és ebben a lármában a lélek nem tudja megkülönböztetni az Úr hangját.
Jézus: Nemcsak a szentmisén, hanem az életben bárhol lehet találkozni olyan emberekkel, akiknek szavaiból sokat lehet tanulni, akik által fejlődik a többiek lelke. De lehet találkozni olyanokkal is, akik közömbösek, hitetlenek, zúgolódnak, és panaszkodóak. Ők lehúzzák a többiek lelkét. A harmadik csoportba tartoznak azok a gyermekeim, akik szüntelenül fecsegnek értéktelen felesleges dolgokról. Nektek, a jó Keresztényeknek kellemetlen a társaságukban lenni, mert semmi lényeges és építő dolgot nem mondanak. Általában tele vannak elégedetlenséggel, ítélkezéssel, és talán még rágalmazással is. A jóérzésű gyermekem menekül tőlük.
8.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: Jézus: Ha az ember kedvetlenséget és viszolygást érez az áldozatokkal szemben, és mivel minden erő az akaratban van, így az ellentétes érzelmek az áldozattal szemben nem csökkentik, hanem növelik az értékét.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Ha nincs nagy kedvetek meghozni egy áldozatot, és megteszitek, azt Én pozitív dolognak tartom, mert minél nehezebb meghozni az áldozatot, annál többet ér. Természetesen, akik nagyon szeretnek Engem, azok nem tiltakoznak az áldozatok ellen, hanem várják, és boldogan teljesítik.
9.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: Jézus: Kevés az olyan lélek, aki elfogadja Isten szeretetét és kegyelmeit. A kegyelmek nem vesznek el. Ha a lélek, akinek adni akarja, nem használja fel, egy másik lélek kapja meg.
Hang: Nagyon fontos.
Jézus: Én olyan boldogan adom a kegyelmeket gyermekeimnek, és szomorúan tapasztalom, hogy többen visszautasítják. Van, aki azért, mert kételkedik benne. Van, aki álszerénységből. Van, aki egyszerűen nem szeret eléggé. Amikor valaki visszautasít, más kapja meg, amit adni akartam neki. Mindig vannak nyitott szívű gyermekeim.
10.
Arról volt szó, aki a kis kegyelmeket nem használja fel, nem nyer nagyobbakat.
Jézus: Ha pl. valaki otthon az ima alatt egy csodálatos rózsaillatot érez, de kételkedik benne, és próbálja megmagyarázni földi úton, akkor hiába tervezem be, hogy látomást adjak neki a Szűzanyáról, nem fogja megkapni.
11.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: Jézus: „Megalázkodásoddal Irgalmasságom egész tengerét vonzod le magad és más lelkek számára”.
Érzés: A megbocsátás is irgalomból fakad.
Kép: Jézus alakja, arca balra fordulva.
Jézus: Minél kisebbnek érzitek magatokat Előttem, annál nagyobb irgalmat árasztok rátok. Ahhoz, hogy egy bűnös ember kérje az irgalmamat, először meg kell tisztulnia, bocsánatot kell kérnie.
12.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: Jézus: „Irgalmam minden kiáradása után még nagyobb lesz Irgalmasságom”.
Hang: Óceán.
Kép: Irgalmas Jézus.
Jézus: Az irgalmasság hasonló a szeretethez, mert a szeretetből minél többet osztogatok, annál több lesz belőle. Ha valakinek elkezdem adni az irgalmasságom gyümölcseit, ez arra késztet Engem, hogy mindig többet és többet nyújtsak neki.
13.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: Jézus: „Irgalmam sugarai égetnek, ki akarom árasztani őket a lelkekre, ám a lelkek nem akarnak hinni jóságomban”.
Jézus: Irgalmasságom nem más, mint isteni szeretetem megnyilvánulása. Nem egyszer mondtam el nektek engesztelő közösségeiteknek, hogy szeretetem lángoló sugarait rátok kell árasztanom, mert szinte kilövellnek a Szívemből. Így vagyok az irgalmammal is. Lángol Bennem a vágy, hogy rátok árasszam végtelen irgalmam sugarait. Ó, mennyire fáj, ha sokan ezt visszautasítják. Azt hiszik, hogy nem méltók az irgalmamra, vagy egyszerűen nem hisznek abban, hogy nemcsak igazságos, hanem irgalmas is vagyok nagy jóságomban.
14.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: A nővér gyakran érezte, hogy egyes lelkek imádkoznak érte. Azt is tudta, ha valakinek miatta kellemetlensége adódott.
Érzés: Ezeket mind a szenvedő lelkek és a szentek tudják, de tőlünk, földi emberek elől, el van rejtve.
Jézus: Fausztina nővér olyan szent életű volt, olyan tiszta és alázatos, hogy megérdemelten kapott különleges kegyelmeket. Pl: megérezte, hogy ki imádkozik érte.
15.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: A nővért Isten Trónja előtt álló 7 lélek egyike vigasztalta. A lélek nagyon szép volt, szépsége Istennel való bensőséges kapcsolatából fakadt.
Kép: Irgalmas Jézus.
Érzés: Minél bensőségesebb kapcsolatunk van Istennel, annál jobban nő az alázatosság bennünk, annál jobban teljesítjük akaratát, Ő bennünk lakik, és Ő sugároz rajtunk keresztül. Mivel mindenkinek van karaktere, Isten ezen keresztül sugároz.
Jézus: A Mennyországban a lélek dicsőségének foka attól függ, hogy milyen közel van Isten Trónjához. Így, az az ember, aki nagyon szereti Atyámat itt a földön, az igen közel kerül a Mennyben Hozzá. Nem csoda, ha Fausztina nővér az ő vigasztalóját csodálatos szépnek látta. Hiszen ő közvetlen közelében eltelt Isten csodálatos tulajdonságaival, egész Lényével átitatódott, és minden üdvözültnél nagyobb fénnyel ragyoghatott. Tulajdonképpen, Isten a saját szépségéből ajándékozta meg.
16.
A Szentháromságról volt szó.
Hang: Egyesített szeretet.
Jézus: A Szentháromságban Mi hárman egyesített szeretetben vagyunk.
17.
Eszembe jutott, hogy egyes embereknek több ingatlanjuk van. A Mennyországi hajlékokra gondoltam.
Kép: Lángoló szív.
Jézus: A Mennyországban rengeteg hajlék van, minden üdvözültnek jut belőle. Nem minden lélek egyforma. Akik a földi életükben szeretetteljesek, alázatosak és áldozatosak voltak, azoknak kiemelkedően nagy és díszes otthonuk lesz. Mivel sok embert szerettek a földön és sok szenvedő lelket szabadítottak ki imáikkal, rengeteg vendéget fogadnak majd, ezért kapnak ilyen előkelő nagy lakást. Ezeket a kiérdemelt nagy lakásokat a Szentháromság lángoló Szíve világítja be.
18.
Az igazságtalanságokról és vádaskodásokról volt szó, és amikor elítélnek minket.
Gondolat: Az jutott eszembe, hogy az Úr szüntelenül néz minket, és Ő mindent lát.
Érzés: Ennek tudatában kell élnünk és cselekednünk, és nagy magabiztosságot kellene, hogy adjon az a tudat, hogy Istenhez tartozunk, és Isten szemében jót teszünk.
Kép: Arany fény.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Gyermekeim, engesztelőim és választottjaim! Legyetek tudatában annak, hogy bármi történik veletek, Én mindig figyelemmel kísérlek titeket. Ha ezt elhiszitek, biztonságérzetet kaptok Tőlem, mert tudjátok rendíthetetlenül, hogy Hozzám tartoztok. Nem tudtok eltévedni, mert Én mindig nézlek titeket. De ha elfelejtkeztek, elkap a félelem és a tétovaság. Bízzatok Bennem, mert állandóan veletek vagyok.
19.
Hang: Nem kell beoltani téged ezzel.
Jézus: Ne reménykedj kislányom a vakcinában, amin most a tudósok kísérleteznek, mert tönkreteszik a lelket és a testet, sőt az emberek értelmét is.
20.
Hang: Nem tudom, hogy miről van szó.
Kép: Több munkás férfi körbevesz egy tornyot, mely hasonlított az Eiffel-toronyhoz, de kisebb volt a mérete. Ez elektromágneses trafó volt.
Jézus: Fokozottabban figyeljetek arra, mit mondotok a telefonba. Mindenféle információ avatatlan kezekbe kerülhet. Ellenségeitek szolgái kezelik az elektromágneses trafókat, akik azt se tudják, mi mindent ártanak ezzel.
2020.05.12.
1.
Álom: Egy templomban a hívek egymás mögé álltak sorba, ahogy szokás szentáldozáskor. A pap eléjük jött, és megáldoztatta saját magát. Más hívőt nem áldoztatott meg, de mégis, mintha mind egyidőben megáldozott volna.
Jézus: Ez az álom azt jelenti, hogy ha a pap online misén megáldoztatja önmagát, akkor lelki áldozás formájában mindenkibe beleszállok, aki otthon részt vesz ezen a szentmisén.
2.
Álom: Két nagy terem volt egymás mellett egy üvegfallal elválasztva, de nem lehetett átmenni az egyik teremből a másikba. Az egyik teremben voltam, és láttam, a másik teremben jön egy pap misét tartani. Az ottani oltár előtt székek voltak, de hívő alig volt ott. Az üvegfalhoz mentem közelebb, hogy hallhassam a szentmisét. Egy rövid idő után arra lettem figyelmes, hogy a terembe, ahol tartózkodtam, egy hölgy jött misét tartani. Szomorú szívvel, de közelebb mentem hozzá, de néztem a lehetőséget, hogyan lehet inkább a másik terembe átmenni.
Jézus: Ez az álom azt fejezi ki, hogy szívedben arra vágyódsz, hogy mindig a szentmisék hagyományos módon történjenek felszentelt papok vezetésével, hogy ezek a papok továbbra is férfiak legyenek. Idegenkedsz attól, ami a reformok által megvalósulhat, hogy nőket is pappá szenteljenek. Bizony ez az újítás fájdalmat okozna Szentséges Szívemnek.
3.
Hang: Csak azt mondták erre, hogy jaj… csak azt mondták erre, hogy nagyon tömör
Jézus: Hagyományosan gondolkozó keresztények irtóznak a világvallás bekövetkezésétől, mert úgy gondolják, hogy össze lesz tömörítve mindenféle vallásfelekezet, és elvész a lényeg, a szentségek eltűnnek, nem lesz jelentősége az Oltáriszentségnek, a Szűzanya személyisége egészen háttérbe szorul.
4.
Hang: Lehetőségekben élsz
Kép: Emberek egy úton haladnak puttonnyal a hátukon. Az úton különböző kincsek hevernek, és ebből kell gyűjteniük. A kincsekből vannak értéktelenebbek is, amelyek jobban fénylenek a többieknél. Többen ezeket gyűjtik be maguknak.
Jézus: Minden embernek megvan a lehetősége arra, hogy bölcsen gyűjtse össze lelke számára a kincseket. Sokan hajlamosak arra, hogy a hatalmat, hírnevet, a gazdagságot tartsák fontosabbnak, a földi élvezeteket, a szexet részesítsék előnyben, és így értéktelen kincseket halmoznak fel maguknak. Mennyivel bölcsebben gondolkodik az a gyermekem, aki a szeretetet, nagylelkűséget, a szenvedés felajánlásait, a böjtöt és egyéb áldozatokat gyűjtögeti magának. Az ilyen ember a lelkét gazdagítja, és mennyei kinccsel tölti meg.
5.
Arról volt szó, hogy mennyire állunk közel a Szűzanyához.
Jézus: Aki szeret Engem, Jézust, az nagyon közel áll Édesanyámhoz is, mert a Szűzanya Szeplőtelen Szíve és az Én Szentséges Szívem szeretetben egyesült Szív.
6.
Laurie Ditto tanúságtétele: Felvitte őt Jézus a Mennybe, Jézust látta nagy fényben. Jézus lecsökkentette dicsősége fényét, hogy a nő láthassa Őt.
Jézus: Ahány gyermekem van, és kiválasztom őket valami kegyelemre, mindig mást és mást kapnak. Van, akit a megtérés érdekében olyan erősen érintek meg, hogy látomásban tapasztalhatja isteni dicsőségem egy szikráját. Szinte hús-vér embernek lát Engem fényekkel övezve.
7.
Laurie Ditto tanúságtétele: Jézus kérte tőle a fájdalmait, de ő nemet mondott Jézusnak legelőször.
Jézus: A legtöbb embernek, ha meg is tért, idő kell ahhoz, hogy elfogadja és felajánlja a szenvedést. Ha ilyet kérek tőle, nemet mond.
8.
Laurie Ditto tanúságtétele: A Mennyben nincs öngyűlölet, mint a földön.
Érzés: Az öngyűlölet azért van, mert a gonosz sugallata az, hogy elégedetlenkedjünk, lázadjunk magunk, azaz Isten műve ellen. A Mennyben nincs gonosz támadás, csak Isten szeretete sugároz át, így a tényleges önmagunkat látjuk. De itt a földön harcolnunk kell a kísértések ellen.
Jézus: Amíg a lélek a földön nem ér el egy komolyabb fejlettségi fokot, addig a külső-belső tulajdonságait összehasonlítgatja másokéval, és elégedetlen önmagával. Egyeseknél odáig fajul, hogy megutálja, gyűlöli magát. Ezt az elégedetlenséget ellenségem okozza. Ez kísértés, mert lázadozik Isten teremtése ellen. Gyermekeimnek úgy kell elfogadni önmagukat, ahogyan Atyám teremtette. Ezekkel a tulajdonságokkal kell a lehető legtökéletesebbé válni. Mire az ember lelke üdvözül, tökéletesen el tudja fogadni saját magát, mert látja, hogy Isten így szereti őt, ahogy van.
9.
Laurie Ditto tanúságtétele: A Mennyben a Mennyei Atya akart feléje közeledni, de ő el akart bújni a Mennyei Atya elől.
Kép: Egy lélek odaszalad a Mennyei Atyához, és a karjaiba veti magát
Jézus: Aki még a megtérés elején tart, az még szégyenében rejtve akar maradni Isten előtt. Még túl frissek szemében az elkövetett bűnei. Ezeket szégyenli. Aki magasabb fokon van, aki már régen gyermeki hittel függ a Mennyei Atyán, az nem szégyenli a múltját, hanem szeretettel fut a Mennyei Atya elé. Ez azt bizonyítja, hogy mélyen hisz Isten megbocsátó szeretetében.
10.
Az alázatról volt szó
Hang: Mindig van javítani való ezen.
Jézus: Az alázathoz hozzátartozik, hogy értékelitek a környezetetekben élő emberek jótulajdonságait. Ez ellen ellenségem próbál kísérteni benneteket. Inkább a rosszat veteti észre veletek. Az alázatot annál nehezebb megtartani, minél nagyobb ajándékokat kaptok a Szentlélektől. Ezek felsorolgatása hencegésnek számít, és azzal a veszéllyel jár, hogy Isten megvonja tőletek, amit adott.
11.
Hang: Ne szalaszd el ezt.
Jézus: Ne szalaszd el azt, hogy hálásan megköszönd Nekem a segítségeimet.
12.
A chipekről és az irányításról volt szó.
Hang: Sehova sem engednek be.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel
Jézus: Ha el is zárnak a földi javaktól, nincs okod aggódni, mert Én majd gondoskodom rólad.
13.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Szent József élete: Isten, amikor próbára akarta tenni József hitét, visszavonta isteni fényét és a benső vigasztalást.
Érzés: Szükségesek a lelki szárazságok, mert erősítik a hitet és az állhatatosságot, de akkor adja ezeket az Úr, amikor a lélek elég erős ahhoz, hogy ezt elviselje.
Jézus: Isten nemcsak Szent József hitét tette próbára, hanem minden, Őt szerető gyermekét is. Időnként lelki szárazsággal borítja be, hogy ezzel bizonyítsa a választott, hogy belső örömök nélkül is képes hűséges maradni. Nem az ember határozza meg, hogy mikor legyen ez a lelki szárazság, hanem Isten, Aki ismeri a lelkét, és tudja, mikor képes ezt elviselni.
14.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Szent József élete: Szent József kérte angyalát, hogy köszönje meg a dolgokat az ő nevében Istennek, mert ő nem képes úgy, ahogy kellene. Az angyal örömmel teljesítette kérését.
Érzés: Az igaz, hogy az angyal látja Isten Szent színét és jobban tudja, hogyan kell Istennek illően megköszönni mindent, de mégis, az embernek is próbálkoznia kell a hálaadással.
Jézus: Én nagyon szeretem hallgatni gyermekeimet, mikor nemcsak a betanult imákat, vagy az olvasott imákat mondják el Nekem, hanem saját szavaikkal szívük mélyéből szólnak Hozzám. Különösen, ha megköszönniük kell valamit.
15.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Szent József élete: Azon a napon, amikor a Szűzanya született, Józsefnek az angyala megjelent álmában, és kérte Józsefet, hogy adjon hálát az Úrnak különleges módon, mert Isten megajándékozta a világot valamivel, és ezáltal őt is, de nem mondta meg, hogy miről van szó.
Érzés: Nekünk ugyanúgy nagyon hálásnak kell lennünk Istennek mindenért, akár egy jóbarátért, akár más ajándékért, mert semmi nem jár nekünk automatikusan, semmit sem kapunk csak úgy.
Kép: Arany fény
Jézus: Szent József az őrangyalától megtudta, hogy nagy ajándékot készít Isten a világnak, és neki is. Az angyal nem árulta el neki, hogy mi az az ajándék, de Szűz Máriára gondolt, és arra bíztatta Szent Józsefet, hogy ezt a nagy ajándékot köszönje meg. Gyermekeim, nektek is mindenért hálát kell adni. A legkisebbtől a legnagyobbig egyaránt.
16.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Szent József élete: József szülei halála után a rokonok nagyon bántották Józsefet, elvették birtokának egy jó részét, stb. Egy idő után az Úr nem hagyta, hogy tovább bántsák Józsefet.
Érzés: Az Úr csak addig hagyja, hogy bántsanak, míg próbára teszi lelkünket. Utána a következő feladat elé állít bennünket, amit az életünkben meg kell valósítani, mert nincs „elvesztegetni való idő”.
Kép: Fény
Jézus: Mennyei Atyám Szent József életével bizonyítja nektek, hogy a bántásokat, amit el kell szenvednetek, nem sokáig tűri, mert gondoskodik arról, hogy a nektek szánt fontos feladatra maradjon erőtök.
17.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Jézusból finom illat áradt, de ezt nem mindenkinek engedte érezni. Ez az illat több illatból tevődött össze.
Érzés: Így vagyunk mi is, a különböző erények különböző illatot árasztanak magukból, de mi ezt nem érezzük.
Jézus: Drága gyermekem, minden léleknek más az illata. Ez azt jelenti, hogy az egyes emberekben más és más erények nyiladoznak. Ezért a Mi szemünkben, Égiek szemében minden teremtményünknek van egy meghatározó illata. Amikor köztetek jártam, az Én Lelkem a legkülönbözőbb erényektől illatozott. De ezt nem mindenki érezhette. Ma is úgy van, hogy csak 1-1 gyermekemnél engedem meg, hogy jelenlétükkel valami finom virágillatot árasszanak.
18.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Jézus: „Testem érzékeivel együtt minden élvezettől meg volt fosztva, mert arra volt rendelve, hogy mindig szenvedjen, s mindazt az élvezetet nélkülözze, amely könnyebbséget és vigaszt szeretne… Szellemem visszahúzódott érzékeimtől, hogy ne vehessen részt vigaszaiban”.
Érzés: Nekünk igyekeznünk kell apró önmegtagadásokra - nagyokra nem vagyunk képesek folyamatosan önerőből – így tudunk csak haladni a lélek fejlődésének útján.
Érzés: Mivel mi emberek vagyunk, nem bírunk abszolút vigasz nélkül létezni. Ha mi el is „túloznánk” az önmegtagadásokat, lemondásokat, az Úr lelkünkbe ülteti a vigaszt.
Olvastam Pio atyáról: Pio atya úgy tudta elviselni a komoly szenvedéseit, hogy mellette nagyfokú édességet érzett az Úrtól. Az Úr így bírta őt rá a további szenvedés vállalására.
Jézus: Úgy volt, ahogy az Én választottamnak mondtam, hogy egész életemet élvezetek nélkül töltöttem, és mivel Atyámmal állandó benső kapcsolatban voltam, kizárólag Tőle kaptam vigaszt. Egyetlen ember sem bírná leélni földi életét vigasz nélkül. Még a legnagyobb szentek sem, akiket gyötrelmeikből Én vigasztalom édességemmel. Ti is, választottjaim, ki vagytok téve testi-lelki szenvedésnek, és vigaszra szorultok. Mivel ti az érzékeitekből időnként kaptok élvezeteket, örömöt, vigasztalást, csak úgy tudtok Engem követni, ha próbáltok hasonlóvá válni Hozzám vigasztalatlanságomban. Ebben segítenek nektek a böjtök, a lemondások és az önmegtagadások. Ezekért cserében sok-sok kegyelemmel vigasztallak benneteket.
19.
Arról volt szó, hogy Jézus csak szenvedni jött a földre.
Kép: Két Égbe törő vonal, az egyik Jézus lelkének fejlődése, a másik egy emberi léleké. Jézus lelke nyílegyenesen, gyorsan az Égbe tör, az emberé nagyban lemarad hozzá képest.
Hang: Legyőzhetetlen
Jézus: Én, Aki szenvedni jöttem a Földre, mindenféle törés nélkül, nyílegyenesen haladtam az Ég felé a dicsőségbe. Ti, követőim nem tudtok utolérni, hát még legyőzni.
20.
Hang: Túl bátor kijelentésed ez.
Jézus: Amikor azt mondod Nekem, hogy „adj bármilyen szenvedést, boldogan elviselem Érted”, ez túl bátor ígéret tőled. Még nem próbáltad ki, hogy milyen lehet a legkeményebb szenvedés, amit Nekem ki kellett állnom.
21.
Hang: Ez kívánja a következőt.
Jézus: Ha lemondasz valamiről, amit nagyon szeretsz és megszoktál, ez megkívánja a következő lemondást. Csak így fejlődik a lelked.
22.
Arról volt szó, hogy könnyű-e vagy nehéz kitartanunk az Úr mellett.
Kép: Fény
Jézus: Hogy könnyű-e vagy nehéz életünk végéig kitartanunk az Úr mellett, az a szabad akaratunkon múlik. Annak, aki jól használja fel a szabad akaratot és legyőzi a kísértéseket, természetesen az Úr segítségével, annak könnyű tiszta lélekkel odaállni az ítéletre. De akinek gyenge a szabad akarata, és nem kéri az Égi segítséget, az minduntalan elesik, nem tudja kiszámítani, mikor következik be az élete vége és mikor kell felelni a tetteiért. Ezért becsüljétek meg a szabad akaratot, és bölcsen használjátok.
2020.05.05.
1.
Arról volt szó, hogy amikor korlátozott az időnk az imádkozásra, hogyan imádkozzunk a hazáért és egyéb szándékokra.
Jézus: Drága kislányom, a hazáért úgy is lehet imádkozni, hogy a különböző rózsafüzérek elé imaszándékként odateszed. Így, nem terheled túl magad egy új imával. Soha nem a mennyiség számít, hanem hogy minden nap imádkozz a különböző szándékokra.
2.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Jézus tökéletes uralmat és hatalmat kapott a Mennyei Atyától a földön is, de Jézus csak a feltámadás után gyakorolta ezt. Ehelyett a Mennyei Atya tetszését és akaratát teljesítette. Sokan csak azért is a saját maguk urai akarnak lenni.
A kérdés az volt, Jézus hogyan gyakorolta a csodatevő hatalmát.
Jézus: Fogantatásomtól kezdve magzati koromon és gyermekkoromon át, és végig ifjúkoromban, egészen a halálomig nem használtam fel azt a hatalmat és uralmat itt a földön, amit Atyámtól kaptam. Ezt azért tettem, hogy jobban hasonlíthassak rátok. A gyógyításokat, szabadításokat, feltámasztásokat nem hatalmamnál fogva tettem, hanem mindig Atyám Isteni beavatkozásával. Minden ilyen tettem előtt tekintetemet Atyámra függesztettem, és kértem a segítségét. Noha Isten is voltam, nemcsak ember, nem uralkodni jöttem a földre, hanem szolgálni. Ezzel is példát mutattam nektek. Teremtményeim összehasonlíthatatlanul kisebbek és tökéletlenebbek Nálam, mégis sokan közülük uralmuk alá akarják hajtani a többieket. A hatalomvágy hajtja őket.
3.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Jézus magzat korában az anyaméhben kérte a Mennyei Atyát, hogy bár lesznek olyanok, akik nem reagálnak azokra a kegyelemekre, amelyek Jézus érdemei, majd Isten irgalmassága által áradnak, az Atya ennek ellenére enyhítse a kijáró büntetést.
Érzés: Így mi sem a földön, sem a tisztítótűzben szenvedő lelkek nem szenvedik el a teljes büntetést, amit valóban érdemlünk, mert Jézus sok kegyelmet leesdett az Égből a földi élete és a megváltó cselekedete által. Így, amikor eljön a káosz ideje a földön, az sem a teljes megérdemelt büntetés.
Jézus: Mennyei Atya nemcsak igazságos, hanem végtelenül irgalmas is hozzátok. Az Én kínszenvedéseimre való tekintettel kisebb elégtételt, büntetést ró rátok, mint amekkorát megérdemeltek. Így van ez a megpróbáltatások idején, a végső időkben is. Mindenféle büntetésből kevesebbet kaptok, mint ami kijárna nektek, mert Én, a Megváltó már megfizettem bűneitek árát. Noha megígértem a Szentírásban, hogy a purgatórium tüzében az utolsó garasig meg kell fizetnetek minden rosszért, de Atyám ezeket a büntetéseket is a kedvemért valamiképpen enyhíti.
4.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Jézus benső élete: Szűzanya magzatkorában nem élt át fájdalmat édesanyja méhében, Jézustól eltérően.
Jézus: Mivel Édesanyám ember, Én pedig Isten-ember vagyok, Atyám nem ruházta fel őt azzal az isteni tulajdonsággal, hogy érzékelni tudja a magzati élet nehézségeit. Úgy élte le magzati életét, mint ti, teljesen tudatlanul.
5.
Arról volt szó, hogy az ember mikor és hogyan érzékeli az elkövetett bűnt.
Jézus: Ti emberek később életetek útján különbözőek vagytok. Aki Istenben él és a hite elmélyült egészen, azt érzékenyen érinti, ha elesik. Elsősorban az bántja, hogy tövist szúrt az Én Szentséges Szívembe. De az is izgatja, hogy embertársát megbántotta. Az is fáj neki, hogy lelkén folt esett. Viszont, aki Nélkülem él, az észre se veszi, ha valamit rosszul tett. Hacsak nem valami égbekiáltó bűnről volt szó, pl: gyilkosság, káromkodás, akkor nem veszi bűnnek, még hibának se, amit elkövet. Pl: rendetlen kapcsolatban él, abortuszt követ el, rágalmaz, ítélkezik stb. Az ilyen azért nem érzékeny a bűnre, mert elaltatta a lelkiismeretét.
6.
Arról volt szó, amikor valaki nem bízik meg bennünk, így nem tudunk rajta segíteni.
Jézus: Ne ütközz meg rajta kislányom, ha nem mindenki bízik benned, és inkább másokhoz fordul segítségért. Aki nem tudja kinyitni a szívét előtted, azon bizony nem tudsz segíteni.
7.
Arról volt szó, hogy a hátunk mögött kell hagyni a családban előforduló bűnöket.
Jézus: Lelked hasznára válik, ha eltörölsz minden rossz emléket családod életéből, a régi hibákat és bűnöket. Nem kell a múltat vizsgálgatni, nem kell hátra nézni, és nem kell a jövőt se firtatni. A jelennek élj, mint a gyermek. Így megmarad a belső békéd.
8.
Hang: Tudod, elhalasztottam ezt ezen okból.
Érzés: Ezt a Mennyei Atya mondta.
Mennyei Atya: A Nagyfigyelmeztetés lett volna az az esemény, amelyet jónak láttam elhalasztani. Sokféle okom volt rá.
9.
Kép: Fentről nézem a képet. A kép felső része fekete, a mélyben egy hatalmas fény, ott jegyzetel valaki. Láttam a kezét, a papírt, és a tollat is a kezében.
Jézus: Lent a fényben az utolsó idők prófétáinak szimbóluma. Akik az Én igaz szavaimat jegyzetelik le. Fölötte a feketeség az Istentől eltávolodott, hitetlen, bűnös embert jelképezi.
10.
Hang: Átjönnétek… azonnal.
Hang: Azokkal a vallási hittételekkel.
Kép: Egy pap a szószékhez megy, de az előbb még egy másik szószéknél volt.
Érzés: A pap különböző egyházak tudományát hirdette a különböző szószékeknél.
Jézus: Azokkal a vallási hittételekkel, melyeket Én fektettem le az ősegyháznak, hogy is tudnátok bekapcsolódni a megtervezett világegyházba? Pap fiaim hol ezt, hol azt hirdetnék, hogy alkalmazkodjanak a vegyes új egyházhoz.
11.
Hang: Újrakezdem ezt.
Kép: Pirosas arany fény.
Hang: Beléd ültetni ezt.
Jézus: Ezzel a pirosas arany fénnyel újra beléd ültetem az Én dicsőséges kínszenvedésemet és feltámadásomat.
12.
Kép: Kavicsok a földön, sárga kupac is van közöttük.
Jézus: A sok kavics a földön a világ fiait jelentik, a közömbös és hitetlen gyermekeimet. A sárga kavicskupac az engesztelőket, az Én hűséges választottjaimat fejezik ki.
13.
Hang: Vegyed kezedbe ezt a dolgot.
Jézus: Úgy fogadd ezeket az online szentmiséket, mint az Én vigasztaló ajándékomat. Ajánld fel a lelkek megmentéséért, hogy nem tudsz házamba jönni.
14.
Hang: Elviselhetőbb számomra ez.
Jézus: Elviselhetőbb Számomra a hitetlen ember, mint a farizeus lelkületű.
15.
Hang: Nem szűnő fájdalommal jár ez.
Jézus idéz valakit: „Sokkal nagyobb nem szűnő fájdalom az, ha egy hozzánk közelálló barát vagy családtag bánt meg, mintha egy távoli ismerős tenné. Ez azért van, mert a szerettemmel sokkal több jót tettem, mint akivel nagyon ritkán találkozom. Tulajdonképpen a hálátlanság fáj”.
16.
Hang: Ez nem ugyanaz.
Kép: Egy valaki kinyit előttem egy műanyag dobozt.
Jézus: Képzeld el, hogy az ember lelke egy doboz. Azé az emberé, aki szeretetlen, rideg, nincsenek jó cselekedetei, azé nem más, mint egy üres műanyagdoboz. Viszont a másik ember elkezdi faragni a legnemesebb fából a díszdobozát, a lelkét. Nincs rajta egy körömnyi hely sem gyönyörű díszítés nélkül. A belseje telis-tele van áldozatokkal, kisebb-nagyobb keresztekkel, jó cselekedetekkel. Az ítéletnél sokkal nagyobb üdvösséget szerez az Én szememben a díszes, faragott, hatalmas lélek.
2020.04.28.
1.
Arról volt szó, hogy az Eucharisztikus Kongresszust 2020-as évről 2021-re halasztották.
Érzés: mintha időt nyertünk volna, hogy lelkileg jobban fel tudjunk készülni az Eucharisztikus Kongresszusra.
Jézus: Drága gyermekem! Még be sem fejeződött a járvány, és alig hevernétek ki szeptemberig. Új fertőzöttek sokasága lenne. Az egyházvezetés részéről bölcs elhatározás volt. Valóban, örülni kell ennek a haladéknak, mert lélekben alaposabban fel tudtok készülni erre az eseményre.
2.
Olaszországban a hívők nagyon kérték a püspököt, hogy ajánlja fel Olaszországot a Szűzanyának, amelyre május 1-én került sor.
Jézus: Különösen megtépázta ezt a szegény európai országot a járvány. Ez a szenvedés megmozdította az olasz emberek szívét, és ezért kérték nemzetük felajánlását a püspöktől.
3.
Egy pap a szentmisén arról prédikált, hogy Isten mindent tud rólunk.
Érzés: Azért kell Istennel megosztani a dolgainkat, hogy kapcsolatunk legyen Vele, hogy a bizalmunk kifejlődjön Isten iránt, így jobban tud nekünk segíteni. Ugyanúgy, saját magunk előtt is feltárjuk, hogy mi foglalkoztat minket, vagy mi lakozik lelkünk mélyén.
Jézus: Fontosnak tartom, hogy állandó kontaktus legyen ember és a Teremtője között. Nem elég tudomásul vennetek, hogy Isten megteremtett benneteket és az egész világot, és helytelen azt gondolni, hogy teremtéséről leveszi a kezét, és nem törődik vele tovább. Isten minden lépéseteket figyelemmel kíséri, és elvárja tőletek, hogy ha valami hiányzik, akkor kérjetek, zörgessetek, és ajtót nyit nektek, kérjetek, és kaptok. Isten nem tolakodó. Az előtt, aki bezárja a szívét, nem jelentkezik, nem kínálja fel Magát. Nem elég akkor fordulni Hozzá, mikor valami nagy bajban vagytok, hanem meg kell osztani Vele minden gondotokat, örömötöket, és bánatotokat. Ezzel Istent arra indítjátok, hogy segítsen nektek. Tanácsokkal lát el, sugallatokkal irányítja földi életeteket, hogy akadálytalanul haladhassatok az örök élet felé.
4.
Szent Józsefről olvastam, hogy ő a haldoklók közbenjárója. Tisztában volt azzal, hogy a gonosz az embert az élete utolsó pillanatáig kísérti.
Jézus: Mindenkiért kell imádkozni, a bűnösökért, a tisztuló lelkekért, a megátalkodottakért, a betegekért, de legjobban a haldoklók szorulnak rá a segítségetekre. Kivétel nélkül minden ember haldoklásakor jelen van a sátán, aki meg akarja kaparintani. Akiért imádkoznak, az megkapja a bűnbánat kegyelmét, és azt a bölcsességet, hogy Istent válassza.
5.
Baij Mária Cecília és Maria Valtorta könyvében olvastam arról, hogy Jézus megváltó cselekedete előtt is a meghaltak és a limbuszba vagy a tisztítóhelyre kerültek.
Jézus: Előttem nem volt megnyitva a Mennyország, és azok, akik a feltámadásomig éltek, háromféle helyre kerülhettek: pokolba, a tisztítóhelyre és a limbuszba. A pokol a megátalkodott, elvetemült lelkek helye. A tisztítótűz azoké, akik képesek voltak megbánni bűneiket, és vezekelniük kell. A limbusz a tisztítóhelynél jóval magasabb fokozat volt, ahova a szent életű, áldozatos, imádkozó lelkek kerültek. Kínszenvedésemmel és kínhalálommal, és végül feltámadásommal megnyitottam a Mennyország kapuit, megszüntettem a limbuszt, és a Mennybe vittem az ott várakozókat.
6.
Az Ábrahám című filmet néztem: Isten megígérte Ábrámnak, hogy saját ivadéka lesz. Mivel Ábrám és Sárai, a felesége már korosak voltak, nehezen volt hihető mindez. Sárai nem tudta kivárni azt, amikor Isten valóban megajándékozza őket vér szerinti gyermekkel, így Sárai a szolgálóját küldte be Ábrahámhoz, hogy gyermeket nemzen. A későbbiekben ebből csak bonyodalom, és gyűlölködés lett.
Érzés: Ha Sárai valóban elhitte volna Isten ígéretét, nem lettek volna a későbbiekben bonyodalmak az utódok körül. Így van a mi életünkben is, ha nem hiszünk az Úrnak, a hitetlenségünk nagy kanyarokat eredményez az életutunkon az egyenes út helyett.
Jézus: Igen kislányom, a kételkedés a hit gyengeségét mutatja, és hátráltatja az embert a lelki fejlődés útján.
7.
Az Ábrahám című filmet néztem: Lót a családjával Szodomából menekült. Lót felesége visszanézett Szodomára, amikor Isten villámokat szórt a városra. Az asszony kővé változott.
Érzés: Az Úr nem akarja, hogy az ember lássa azt, amikor haragját kiönti. A háromnapos sötétség előtt az ember szintén be kell, hogy sötétítse a szobáját, teljesen el kell, hogy zárja a külvilágtól, és háromnapos folytonos imába kell, hogy merüljön. Ha kinéz az ablakon kíváncsiságból, vagy ha elhagyja a lakhelyét bármely okból, biztos halál vár rá.
Jézus: Jól látod a párhuzamot Szodoma pusztulása és a háromnapos sötétség között. Atyám nem akarja, hogy végig nézzétek a szörnyűségeket, ahogy a pokol kapuin keresztül kiözönlenek a gonosz lelkek és a kárhozottak, végig vonulnak a földön, és mindent kiirtanak, letarolnak. Nem akarja, hogy leselkedjetek, és lássátok a tűzesőt, amely mindent felgyújt. Csak egyet kíván az Úr, hogy imádkozzatok, és bánjátok bűneiteket. Ő majd gondoskodik rólatok, hogy épen és sértetlenül beléphessetek az Új Világba.
8.
Egy szentmise prédikációban a pap arról beszélt, hogy zarándokúton volt fiatalokkal. Az egyikük utazás közben megkérdezte tőle, hogy mit szeret jobban, utazni, vagy megérkezni.
Érzés: Az utazáson tapasztalatokat szerzünk, ezért nemcsak a megérkezés a fontos, hanem az utazással töltött idő is.
Jézus: Az ember élete földi élete tulajdonképpen egy utazás a végső cél, az örök élet felé. Ezért, ha valaki elgondolkozik azon, hogy mi a fontosabb, az utazás, vagy a cél, akkor Én azt felelem, hogy mind a kettő. Ezt a földi utat kétféleképpen lehet megtenni a szabad akaratotok szerint. Vagy elmerülve a világban, az élvezetekben, a bűnökben, elfordulva Istentől, vagy pedig fokozatosan, egyre jobban szakítani a világgal, és lelketekkel egyre jobban Isten felé fordulni. Aki az elsőt választja, az a nihil felé halad, elveszíti a célt. A kárhozat áldozata lesz. Aki élete útján rátalál a hitre, és a tapasztalatok alapján egyre inkább a jót választja, törekszik a tisztaságra, az alázatra, az áldozatosságra, az végül eléri a célját, az elképzelhetetlen gyönyörű, örök életet, amit Mi ajándékozunk neki.
9.
Arról volt szó, hogy mi az Úr Jézusnak a legfontosabb.
Jézus: Ami számomra a legfontosabb: az emberiség üdvözítése.
10.
Szent Józsefről olvastam.
Hang: A legnagyobb szentség.
Jézus: Édesanyám és Szent József a legnagyobb szentek közé tartoznak. A Mennyei Atya kiemelkedő szentségben részesítette őket.
11.
A lelki áldozásról volt szó.
Jézus: A lelki áldozás teljes egyesülés Isten és az ember között. Csak a test nem kapja a táplálékot, de ami a fontos, a lélek, az igen.
12.
Olvastam: Fausztina nővér naplója: Jézus mondta a nővérnek: „A tisztaságod több legyen, mint az angyalok tisztasága, mert Én egy angyallal sem vagyok ilyen szoros kötelékben, mint Veled”.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus Szűzanyának mondta feltámadása után, mielőtt a Mennybe felment, hogy ezentúl sokkal szorosabb kapcsolatban lesz vele, mint a földi életében.
Érzés: Ez csak a szentáldozáson keresztül valósulhat meg, mert amikor magunkhoz vesszük az Oltáriszentséget, Isten bennünk lakik.
Jézus: Ugye azzal tisztában vagy kislányom, hogy az angyalok nem vehetnek magukhoz Engem. Viszont ti emberek, mikor szentáldozásban részesültök, megkaptok Engem testestül, lelkestül, mindenestül. Ennyivel több a ti tisztaságotok, mint az angyaloké. Ugyanis Én, a legtökéletesebb Isten szállok belétek Istenségemmel és emberségemmel.
13.
Arról volt szó, hogy a tiszta léleknek elképzelhetetlen hatalma van Isten előtt.
Olvastam korábban: Isten nem tud ellenállni egy tiszta léleknek.
Érzés: Azért van hatalma a tiszta léleknek az Isten előtt, mert Isten törvényei szerint élve nem kér olyat Istentől, ami Istennek nem kedves.
Jézus: Annak a léleknek tiszta a lelke, aki hiánytalanul betartja a Tízparancsolatot, nagyon sok erény van benne: a tisztaság, a szeretet mindenféle válfaja, az alázat, az áldozatosság, és ezért nagyon értékes Isten szemében. Ezért lehet róla mondani, hogy hatalma van Isten előtt. Isten nem tud ellent mondani neki a sok-sok jó tulajdonsága miatt. Mindent megad neki, amit kér, ha mások, vagy a saját lelki javát szolgálja.
14.
Arról volt szó, hogy Jézus az apostolainak mondta: „legyetek tökéletesek, mint a Mennyei Atya”.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: „Minél szentebbé váltok, annál kedvesebbek lesztek Szívemnek”.
Gondolat: Azért van ez, mert Isten felismeri bennünk tulajdonságait.
Jézus: A fogantatáskor Atyám minden gyermekébe beleültette az Isteni arcát. Ez az arc először ragyog a tisztaságtól, de lassan elhomályosul. Van, akiben ez az arc felismerhetetlenné válik bűnei miatt. Gyermekeim! Ha boldoggá akartok tenni, gyűjtsétek az erényeket, legyetek egészen tiszták, tökéletesek, mint Mennyei Atyátok. Annál jobban szeretlek benneteket, minél jobban felismerem bennetek az Isteni arcot.
15.
Kép: Egy olajfaág, a levelek kicsit száradtak, és a föld felé néznek.
Gondolat: Eszembe jutott, Malakiás próféta próféciájában az utolsó előtti pápát „Gloria olivae”, „az olajfa dicsősége” néven említi meg, aki XVI. Benedek pápa lenne.
Jézus: Benedek pápát képviselik az olajfa lekonyuló levelei. Egyre fáradtabb és gyengébb.
16.
Kép: Rózsaszín rózsaszirmokból álló kupola, rajta egy készülő kereszt. A kereszt függőleges szárának az alsó része van kész, és a vízszintes szárat építik éppen.
Jézus: Engesztelő gyermekeim imáikkal építik ezt a rózsakupolát arra az időre, míg el nem készül az Anna réti kápolna. Édesanyám és az Én tiszteletemre készítik.
17.
Kép: Egy kis kosár, mint a gyűszű.
Jézus: Van olyan gyermekem, aki csak ennyi jó cselekedetet tud összegyűjteni a külön ítéletre.
2020.04.21.
1.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus kínszenvedése és kínhalála után Szűzanyánál volt Veronika kendője. Péter apostol a Szűzanya társaságában volt, és a lelkiismerete kínozta, hogy háromszor megtagadta Jézust. Szűzanya mondta Péternek, ha nem tud Jézus arcára nézni a kendőn, akkor soha nem fog tudni, és farkassá válik.
Érzés: Így vagyunk mi is, ha félelemből nem megyünk el gyónni. A félelmet pedig a gonosz okozza, hogy eltávolítson minket Jézustól.
Olvastam korábban: Jézusnak az fáj a legjobban, ha a bűnbeesés után nem bízunk Benne, az Ő irgalmában.
Jézus: Mint ahogyan Péter apostollal előfordult, hogy miután háromszor megtagadott, elvesztette az irgalmamba vetett hitét, úgy veletek gyermekeim is előfordulhat, hogy bűneitek után úgy érzitek, hogy ezeket még Én sem tudom megbocsátani nektek. Ilyenkor forduljatok bizalommal Édesanyámhoz, aki majd megmutatja nektek, hogyan vessétek le magatokról ezt a kételkedést. Nincs olyan bűn, amit Én meg ne bocsátanék, mert végtelenül szeretlek benneteket. Irgalmam minden bűnt felülmúl.
2.
Maria Valtorta: Jézus arról beszélt, hogy ha tudjuk, hogy a feladatunkat végezzük a szenvedéssel (Jézus esetében a kínszenvedés és a kínhalál), az lelki békét ad.
Érzés: Így van ez a mi életünkben is, amikor próbatételek elé vagyunk állítva, pl: vírusos járvány, reformok az Egyházban, antikrisztusi kor, stb. Ha tudjuk, hogy mindez be fog következni, akkor zúgolódás nélkül, lelki békével fogunk hozzáállni ezekhez a dolgokhoz. De aki nem így néz ezekre, könnyen elveszítheti a fejét.
Jézus: Csak azt a megpróbáltatást tudjátok elviselni ti emberek, aminek értelmét és célját látjátok. Én azért tudtam békével elviselni a sok kegyetlenséget, fájdalmat, mert tudtam, hogy ezek a megváltáshoz vezetnek. Ezért arra kérlek benneteket engesztelőim, hogy ne ijedjetek meg a rátok törő bajoktól, járványoktól, háborútól, éhínségtől, és az antikrisztus hatalomra jutásától, mert ez mind előre van tervezve. Ezeknek mind be kell következnie, hogy eljöjjek közétek dicsőségem fényében az Új Világba. Ha így tekintetek a problémákra, könnyebb lesz nektek elviselni azokat.
3.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Szent József élete: A gonosz ellenszenvet és gyűlöletet ültetett rosszindulatú emberek szívébe az ifjú József ellen.
Kép: A szent életű ember tükröt tart a többi ember előtt életével, megjelenésével. Ha az ember körbe van véve gonosszal, kiéleződik kettőjük között a különbség, és a gonosz utálatot kelt a szent iránt. Az ember szabad akarata és romlottsági foka határozza meg, hogy mit fog tenni: megjavul, vagy elfordul a jótól, de akkor mélyebbre süllyed.
Jézus: Nem véletlen, hogy Atyám a sok gyarló, bűnös ember közé általában elhelyez egy szentéletű, igaz embert. Ezt abból a célból teszi, hogy a Szent hasson a körülötte lévőkre. Kétféleképpen befolyásolhatja őket, vagy próbálják példaképnek tekinteni, utánozni, és ezáltal jobbá válnak, vagy feltámad bennük az irigység, irritálja őket a másiknak a szentsége, és elkezdik gyűlölni, és kivetik maguk közül.
4.
Arról volt szó, hogy Isten nem engedi meg minden esetben, hogy a gonosz kísértsen.
a)
Olvastam: Baij Mária Cecília: Szent József élete: Isten nem engedte meg a gonosznak, hogy József tisztaságát bántsa.
Jézus: Szent Józseffel nagy terve volt Atyámnak, hogy felneveljen Engem, Isten fiát. Ezért őrizte őt mindenféle kísértéstől, hogy makulátlanul tiszta legyen Isten elhatározása szerint.
b)
Gondolat: Isten nem engedi meg a gonosznak, hogy Magyarországot teljesen tönkre tegye, mert Magyarországnak feladata van a keresztény hit megőrzésében.
Jézus: Szent István nem hiába ajánlotta fel hazátokat a Szűzanyának, Pátrónátoknak. Mint választott nemzetünket megvédelmezzük a sátán praktikáitól. Mindenben érezhetitek a Mi védelmünket. Vezető politikusaitok hívő emberek, és így, támogatják a hitéletet. Gazdaságotok fellendült, és a jelenlegi járványos vészhelyzetben a védekezésetek élenjáró. Állandó harc az életetek, mert támadások érnek benneteket. Sokszor érezhetitek a sátán hatásait az ellenzékre, amikor igazságtalanul nyilatkozik meg magyarságotok ellen. Az egyéni harc is folyik, amikor ellenségeitek, rosszakaróitok rágalmaznak és gúnyolnak vallásotok gyakorlása miatt. Csak tartsatok ki szeretett magyar gyermekeim, mert Édesanyám segítségével magasra fogtok emelkedni, és példátokat több ország követi majd.
5.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Szent József élete: Az ördög feldühödött, hogy látta a fiatal Józsefben a fénylő erényeket.
Kép: Az ember a szeretet által fénylik, amit a láthatatlan világban látnak a gonoszok is. Addig kísértik az embert, míg nem találnak valami rést benne.
Olvastam: Maria Valtorta: Jézus halála után az apostolok szinte eszüket vesztették, és üresnek érezték magukat.
Érzés: Mivel az apostolok nem fogták fel időben azt, hogy Jézusnak valóban meg kell halnia, hogy beteljesítse a megváltást, ez az esemény szinte arcon ütötte őket, és nem tudták feltalálni magukat. Ezt a hiányosságot használta ki a gonosz. Jézus az Igazság hirdetése által tükröt állított eléjük hitükben.
Jézus: A rések, amiket megtalál a gonosz, azok nem mások, mint az ember gyenge pontjai. Pl van olyan ember, aki erősen érzelmi beállítottságú. Az ilyen embert, bármilyen jószívű, jóakaratú legyen is, a gonosz jobban rá tudja bírni a rendetlen kapcsolatokra. Mert az illető szíve nagyon erősen ragaszkodik egy teremtményhez, olyannyira, hogy már észre se veszi, hogy ez a szeretet bűnössé válik.
6.
Az ima erejéről és hatásáról volt szó.
Kép: Az ima ereje az embereket löki-tolja előre az úton.
Kép: Egyesek lelke kinyílik, vagy jobban kibontakozik az ima hatására.
Kép: Arany fény.
Jézus: Egyetlen ima sem vész el Előttem. Bárkiért imádkoztok, használ neki, akár érzékelitek, akár nem. Amikor az ima által kapott isteni kegyelem megérinti, elkezd gyorsabban haladni a lelki fejlődésben. Vannak olyanok, akiknek az ima megtérést hoz, és nagy léptekben halad Isten felé. Egyre jobban megszabadul még a bocsánatos bűnöktől is, egyre hozza az áldozatokat, és lelke kinyílik az Égi dolgok felé.
7.
A hallgatásról volt szó, amikor személyesen bántanak minket.
Hang: Az hasznos.
Jézus: Ha olvassátok szenvedésem történetét minduntalan találkozhattok az Én türelmes hallgatásommal. Tudom, hogy nehéz ebben követni Engem, mégis elvárom tőletek engesztelők. Ha bántásra nem vágtok vissza, elejét veszitek a veszekedésnek, és nagy lelki kincsre tesztek szert.
8.
Egy misén egy pap arról prédikált, hogy az apostolokat nem tudták elhallgattatni Jézus feltámadása után.
Érzés: Maga a Szentlélek az, Aki az embert szólásra bírja, így az ember nem tud hallgatni.
Jézus: Az Én apostolaim egészen a Szentlélek eljöveteléig elbújtak, féltek, és nem mertek megszólalni sem. De mikor a Mennybemenetelem után 10 nappal leszállt rájuk Szentlelkem lángnyelvek alakjában, mintha kicserélték volna őket. Mindenhol, amerre csak jártak, Rólam beszéltek, a tanításomról, a csodáimról, és még a farizeusok sem tudták leállítani őket. Saját erejükből erre a bátorságra és lelkesedésre nem lettek volna képesek. Szentlelkem beszélt belőlük.
9.
Arról volt szó, hogy az ember arra törekszik, hogy minél több dologhoz értsen kiválóan.
Jézus: Nem az a fontos, hogy valaki polihisztor legyen, mindenben kiváló. Hanem az, hogy egyvalamihez nagyon értsen.
10.
Arról volt szó, hogy többen írtak imát a koronavírus járvány megállítására.
Érzés: Ha az emberek tudnák, hogy mi fog jönni ezután a jövőben, nem kérnék az Úrtól, hogy a járvány hamar elmúljon.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Természetes, hogy egy ilyen járványon szeretne mindenki túllenni. Ezért találnak ki sok imát a koronavírus leállítására. Természetesen csak azok, akik hisznek, és bíznak Isten segítségében. Én, a ti Jézusotok csak nézlek benneteket, és Magam elé képzelem a még rosszabb jövőt, ami rátok vár.
11.
Kép: Fehér tojások vagy gömbök vannak egymásra halmozva, a tetején egy játékbaba, melyen fehér-piros öltözék van.
Jézus: Mint ahogy a gyermek a játék elemeiből tornyot épít, úgy hogy a legkedvesebb játéka, a baba uralja az egészet, úgy a koronavírus járvány után az országok próbálják felépíteni a gazdasági romhalmazt. A vezetők pedig büszkén elfoglalják helyüket a legfelsőbb székekben. Kár büszkélkedni, mert újra beköszönt a baj, és elölről kell kezdeni az építkezést.
12.
A TV híradójában arról volt szó, hogy az EU szankciókat javasol Magyarország ellen.
Jézus: Hiába volt az Európai Unióban személyváltozás, Magyarország most is célpont. De figyelemmel kísérlek benneteket, és úgy irányítom a sorsotokat, hogy védelmet kapjatok.
13.
Gondolat: Mivel nem tudhatjuk, hogy a holnapi nap miben és hogyan fog gátolni minket, jobb ma megtenni azt, amit szándékoztunk, mint másnap vagy máskor.
Kép: Irgalmas Jézus
Jézus: Ha valami jó ötleted van, ne halogasd, hárítsd el az akadályokat, és amit beterveztél, tedd meg minél hamarabb. Ki tudja, hogy a jövőben meg tudod-e tenni.
14.
Hang: Nem eléggé álltok üdvösségetek útján.
Jézus: Teremtményeim! Eltávolodtatok Tőlem, csak testetekkel és a földi dolgokkal törődtök, a lelketeket elhanyagoljátok. Pedig ez a legfontosabb részetek. Térjetek meg, mert el fogjátok játszani az üdvösségeteket.
15.
Gondolat: A gonosz mindent megtesz, hogy az ember figyelmét elirányítsa arról, hogy van lelke, és azzal foglalkozni kell.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: Még ha első vagyok is az értékrendetekben, ellenségem mégis gyakran el tudja fordítani a figyelmeteket Rólam és az Én dolgaimról. Legyetek résen, különösen az ima alatt. Vonuljatok rejtekeitekbe, csukjátok be szemeteket, és dicsőítsétek a Szentháromságot. Helyezzétek Jelenlétünkbe magatokat. Mi Égiek majd vigyázunk rátok, hogy kikapcsolhassátok a világot.
16.
Arról volt szó az evangéliumban, hacsak az ember csodákat és jeleket nem lát, nem hisz.
Gondolat: Ezért van szükség a Nagyfigyelmeztetésre is, mert máskülönben az emberek nem térnek meg maguktól.
Jézus: Bizony, sokan olyanok vagytok, mint Tamás apostol. Csak akkor hisztek, amikor láttok. A legboldogabbak azok, akik nem látnak, de mégis hisznek.
17.
Olvastam: Iz 3,17: az Úr kopasszá teszi leányainak fejét, és fölfedi meztelenségüket.
Kép: Egy valaki Isten ítélőszéke előtt áll.
Jézus: A legtöbb fiatal leány és asszony a külsejével törődik a legtöbbet. Mielőtt elugrik a boltba, fél óráig áll a tükör előtt, és kifesti az arcát, szemeit, száját. Keresgéli a ruhatárában, hogy mit vegyen föl, próbálgatja, és végre a legcsinosabbat kiválasztja. Mindezt azért, hogy elnyerje az emberek tetszését. Ó, ha tudnák, hogy a külön ítéleten levetkőzve kell megállniuk Előttem. Ők hiúságuk áldozataivá válnak. Meg kell tisztulniuk emberi gyengeségeikből, mert az emberek tetszését keresték. Csak a vezeklés után nyerik el az Én tetszésemet.
18.
Arról volt szó, hogyan lehetünk szabadabbak a túlzott emberhez való ragaszkodástól.
Jézus: Az a fontos kislányom, hogy a teremtményt soha ne helyezd Isten elé. Sokan megtévednek, és imádják szerelmüket, gyermeküket, vagy unokájukat. Én féltékeny Isten vagyok. Első akarok lenni az emberek szívében.
19.
Arról volt szó, hogy mindenért hálásak kell, hogy legyünk.
Jézus: A hála a legszebb és legritkább lelki tulajdonságok közé tartozik.
20.
Arról volt szó, hogy a Szentháromság hogyan, és milyen hosszú ideig van egyesülve az emberrel.
Jézus: Az Oltáriszentségben nem egyedül Én vagyok jelen, hanem a teljes Szentháromság. Amint valaki magához veszi az Én Testemet és Véremet, Lelkemet és Istenségemet, az egész Szentháromságot veszi magához. A szentáldozás után végig bennetek vagyunk, és a következő szentáldozásnál újra magatokhoz vesztek Minket. Amíg a kegyelem állapotában vagytok, addig nem szűnik meg a Szentháromság jelenléte bennetek.
2020.04.14.
1.
A pápai keresztútról volt szó, ahol az elmélkedések különböző emberek nehéz életútjairól szóltak, úgy mint rabok, börtönőrök, stb. A különböző emberek saját szenvedésüket elmélkedték át az Úr Jézus keresztútjának 1-1 stációjához csatolva. Az elmélkedések sokakat megragadtak.
Jézus: Lehetséges, hogy a pápai keresztút elmélkedései sok ember érzelmeit megmozdították, de fájdalommal hallgattam, hogy Én, Aki a megváltás szenvedéseit egészen ártatlanul vállaltam el, nagyon kevés szót kaptam az elmélkedésből. Pedig Én bűn nélkül végeztem el a keresztutat és a halált, a rabok pedig bűneik miatt viselik el a büntetéseiket. Tehát, ez a keresztúti elmélkedés méltatlan volt Velem szemben.
2.
Gondolat: A Mennyei Atya is átszenvedte az Úr Jézus kínszenvedését.
Jézus: Jól érzed kislányom, hogy az Én keresztúti szenvedésem és halálom nemcsak az Én fájdalmaimat jelentette, hanem az egész Szentháromságét. Az Atya és a Szentlélek lélekben együtt szenvedett Velem.
3.
Olvastam: Szent Benedek korában a szerzetesek tapasztalták, hogy minél közelebb jut egy ember Istenhez, annál hallgatagabb lesz.
Érzés: Ez azért van, mert az Úr tölti ki az ember bensőjét. De amikor meg kell szólalni, a Szentlélek Isten hatására teszi ezt az ember, és az már nem egy üres fecsegés.
Jézus: Figyeljétek meg, hogy a szószátyár, feleslegesen, mindig fecsegő ember csak nagyon felszínes hittel rendelkezik. Akiben viszont mély hit és Istenszeretet lakozik, az felesleges dolgokról nem beszél, jellemző rá a hallgatagság. Csak ritkán szólal meg, de az ő szavaiban bölcsesség van, mert a Szentlélek irányítja.
4.
Olvastam: Baij Mária Cecília: Szent József élete: Szent József szülei a templomban imádkoztak gyermekáldásért, így fogant Szent József. A szülők átimádkozták azt az időt is, míg Szent József meg nem született.
Gondolat: Így történt Szűzanya esetében is.
a)
Érzés: Amikor a szülők imádkoznak fogantatásért, a szülők lelkileg és testileg is másabb állapotba kerülnek, mint azok a szülők, akik nem imádkoznak. Ez a magzatot is befolyásolja, hogy milyen lesz később. Azok a magzatok, kiknek szülei imádkoznak, kevesebb rossz tulajdonságot örökölnek.
Jézus: Az ima ereje, amit a szülők összefogva végeznek a születendő magzatért, valóban nagyon erős. Úgy van, ahogy gondolod, hogy a születendő gyermek jelleme a sok imától tökéletesebb és hibátlanabb lesz. De a gyakorlat azt mutatja, hogy még a vallásos szülők sem imádkoznak a fejlődő magzatért olyan mélyen és odaadóan, mint Édesanyám és nevelőatyám szülei.
b)
Kép: Mennyei Atya, 3 háromszög veszi körül. A háromszögek egymásban vannak, a legbelső és a külső arany színű; a középső, amely a két arany között volt, fehér színű volt
Jézus: A képen láthatod, hogy az a magzat, akit Atyám átölel, azt megajándékozza a tisztaság kegyelmével.
5.
Kép (többször): Egyszerre láttam az Úr Jézus arcát a torinoi lepelről, és a haját hátulról, szóval, egyszerre láttam elölről és hátulról is
Gondolat: Olyan emberek tanúságtételében, kiket az Úr felvitt a Mennyországba, írják, hogy egyszerre láttak másokat elölről, hátulról, jobbról, balról, felülről és alulról
Jézus: Drága gyermekem, a Mennyországban nem olyan lesz a látásotok, mint a földön, hanem tökéletes. Többször egymás után megmutattam neked a Rólam készült torinoi képen, hogy hogyan látnak a szentek. Egyszerre egyidejűleg láttál Engem elölről is, hátulról is.
6.
A következő esetekben imádkoztam a gyermekekért:
· Egy anyuka a gyermekével együtt egy boszorkányhoz ment.
· Egy szülő el akarta átkozni gyermekét, mert a gyermek megszakította a kapcsolatot a szüleivel komoly nézeteltérések miatt.
· Egy anyuka gyermeket várt a szíve alatt, közben a házassága romokban hevert, és nagyon sokat sírt ez miatt.
A kérdés az volt, hogy mikor hatásosabb az ima, az átok előtt vagy után
Jézus: Bízz Bennem gyermekem, hogy imáidat mind a három esetben meghallgattam. Nagy segítség volt a számukra. Az ima akkor is hatásos, ha a tett megelőzésére szolgál, de akkor is, ha már megtörtént a baj. Bárhogyan, bármilyen időben imádkozol valakiért, aki bajban van, mindig hatásos az imád. Ugyanis Nálam nem létezik idő.
7.
A szerzetesekről, a remeteségről, és az elvonulásról volt szó.
Gondolat: Jézus, Szűzanya, SzentJózsef, és más szentek is, mint pl. szent Ágoston előbb elvonultságban éltek, mely felkészítette őket a nagy feladatokra, amiket be kellett teljesíteniük.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: A lélek fejlődéséhez szükség van a csendre, a magányra, a félrevonulásra. Ezt mutatja az Én 40 napos böjtöm, és azok az elvonulások, amit a remeték és más szentek tettek. A te életedben is voltak nagyon csendes, félrevonult időszakok, és ezek hozzájárultak lelked mai tökéletesebb, tisztább állapotához. Azután, gondolj a jelenlegi koronavírusra, hogy sokan lesznek, akik a bezártságukban és az egyedüllétben többet gondolnak a lelkükre, az élet értelmére és Istenre.
8.
Kép: A képet felülről nézem, egy szikla vagy egy kanyon tetejéről. A szikla vagy kanyon aljához jön egy pápa fehér ruhában, kezében keresztet tart. A követői nem sokan vannak.
Jézus: A hegy a nehéz, sziklás és rögös út, amely az üdvösséghez vezet. A hívek száma, akik vállalkoznak a nehéz út megtételére, egyre csökken. A sok megpróbáltatás alatt Egyházam nem vész el, de erősen megfogyatkozik.
9.
Kép: Előttem, háttal velem egy pap áll meghajolva, majd arany kelyhet emel fel a magasba. A pap krém-sárga színű ünnepi papi ruhában van, a papi ruha közepén egy hosszanti sáv arany díszekkel.
Kép: Jézus alakja derékig.
Jézus: A látomás azt fejezi ki, hogy az Én felszentelt szolgáim hűségesen megtartják a szertartásokat, de egyedül, magányosan a templomban. A hívek pedig a televízióból nézik. Adjatok hálát Nekem és Atyámnak, hogy kormányotok által legalább ennyi jut nektek. Veletek vagyok a szentmise alatt a szobátokban.
10.
A nagyszombati misét interneten keresztül követtem.
Érzés: Az Úr feltöltötte szívemet-lelkemet kegyelemmel és örömmel, mert úgy éreztem, mintha teljességben lennék, mintha a szívem-lelkem „kikerekedett” volna, egyébként nélkülözöm ezt a teljesség érzetet.
Érzés: Ez azért van, hogy érezzem, a földi élet nem egy teljességet jelent, a teljességet csak Isten adhatja meg, és hogy vágyakozzam utána.
Jézus: Hiábavalóság a földi teljességre törekedni, és ezt keresni. Ezt a teljességet a teremtmény csak akkor kaphatja meg, ha Mi kegyelemmel elárasztjuk. Ezért van, hogy nem mindig érzed azt a teljességet testedben és lelkedben.
11.
Gondolat: A szeretet az az erő, amely teremt, majd fenntartja a világmindenséget. Ez az erő lakozik Istenben. A Szentháromság tagjai között is áramlik ez az erő, Istentől emberre, emberről Istenre és emberre. Tehát, a szeretet az az erő, mely kiindul az egyik személyből a másikba. Így, nem teljesen jól alkalmazzuk azt a kifejezést, hogy Isten egyenlő a szeretettel.
Jézus: Igazad van kislányom, nem egészen helytálló, ha valaki az Isten szót egyenlőnek tartja a szeretet szóval. Isten sokkal összetettebb, mert nemcsak a szeretet van Benne, hanem az irgalom, igazságosság, a bölcsesség, a türelem, stb. A szeretet Istennek csak egyik, és nagyon fontos oldala. Jól látod, hogy a szeretet erő, amely ide-oda cikázik ember és Isten között, és ember és ember között. A szeretet teremtő erő is, mely képes csodálatos tulajdonságokat, erényeket teremteni. Pl: az az ember, aki szeretve van valaki által, akármilyen is volt eddig, viszont szeretetet, hálát és gyengédséget érez.
12.
Hang(1): Hazudsz?
Hang(2): Én voltam.
Kép: Két pap áll egymással szemben, nézeteltérésük volt. Egyszer csak az egyik közülük bűnbánóan a földre veti magát.
Jézus: Az egyik plébánián a sekrestyés figyelmeztette a plébánost, hogy a káplánja visszaél a perselypénz kezelésével. Nemcsak ő látta, hanem az egyik ministráns gyermek is. A plébános kérdőre vonta a káplánt, hogy igaz-e. Ő így felelt: „én ilyet soha nem tennék”. A plébános tanúkra hivatkozott, és megkérdezte: „Csak nem hazudsz?”. A káplán elvörösödött, szégyenében és bűnbánatában földre vetette magát a feljebbvalója előtt.
13.
Hang: Ne igyatok ebből.
Jézus: Ne igyatok a bűnös földi örömök kelyhéből. Rossz útra visz benneteket.
14.
Hang: Karnyújtásnyira feletted.
Jézus: Atyámat ne az Égben keresd, hanem mindig ott van karnyújtásnyira feletted?
15.
Megéheztem.
Kép: Mennyei Atya.
Érzés: Ő mindig meg fogja adni a táplálékot.
Hang: Lelki-testi táplálékot egyaránt .
Jézus: Atyám nemcsak megteremtett benneteket, hanem gondoskodik is rólatok. Eszembe jutottak az ég madarai, akiket nem hagy éhen veszni, pedig hol vannak tőletek. A mezők liliomai, akiknek díszesebb az öltözéke a királyokénál. Hát akkor titeket, fogadott gyermekeit hogy ne táplálna testi-lelki étellel?
16.
A történelmi eseményekről volt szó.
Hang: Mindenkinek pici része van ebben.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Hang: A lehetőségekben élsz.
Jézus: Minden ember a saját életével alakítja a történelmet. Az egyik nagyobb, a másik kisebb nyomot hagy maga után. Mindnyájan más és más lehetőségben éltek. Te pl .nem tudsz missziós munkát végezni, téríteni az etiópiaiakat. Csak azt tudod megtenni, amit a lehetőségeid megengednek.
17.
Olvastam: „Az emberek szeretetcseppje létfenntartó erő… Minél több van belőle, annál nagyobb a hatása.”
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.
Jézus: Minden ember szeretetére szükség van a földön, mert ahogy ez a sok szeretet összefonódik, nagyra duzzad, és megnő a hatása, a lélekformáló hatása az emberiségre.
18.
Arról volt szó, hogy csak a hősies lelkek viszik előbbre a világot.
Jézus: Nemcsak az őskeresztények között voltak hősök, akik előbbre viszik a világot, hanem ma is vannak. Pl: hősök, akik böjtjeikkel, imáikkal és a szenvedésük felajánlásával sok lelket mentenek a kárhozattól. De azok is hősök, akik a mai járványos időben életüket kockáztatva gyógyítják a vírusos betegeket.
2020.04.07.
1.
Arról volt szó, hogy Isten hogyan dicsőítette meg Szűzanyát, és mi volt annak az oka.
Jézus: Már Atyám megdicsőítette a Szűzanyát azzal, hogy a sok szűz közül éppen Őt választotta ki a Megváltó bölcsőjéül. Én pedig azzal dicsőítettem meg Édesanyámat, hogy részesítettem az Ő Anyai szívét az Én végtelen szenvedésemben. Mindez azért történt, hogy az összes Szent és angyal fölé helyezve Édesanyát adhassak nektek az Ő Szent személyében, akinek lelki tulajdonságai felülemelkednek minden Szent és angyal fölé.
2.
Kép: Oltáriszentség pálmalevelekkel körbevéve.
Jézus: E képpel emlékeztetlek arra, hogy pálmaágakat terítettek Elém, és így köszöntöttek a bevonulásomkor.
3.
Virágvasárnapi szentmisén:
Kép: Jézus arca közelről jobbra fordulva, szamárháton ül, Allelujázás hallatszik.
Kép: Egy bíbor bársonyos, kupolás korona, arany ívek rajta, az íveken fehér gyöngyök. Az egyik dísz a koronán az arany színű hármas levél. A korona tetején egy fehér gömb, mely az Oltáriszentségre emlékeztetett, rajta pedig arany kereszt.
Jézus: A Jeruzsálembe való bevonulásomkor királyként üdvözölt a zsidó nép. Félreértettek. Én Király voltam, az egész emberiség, az Ég és föld Királya. Díszes koronámat mutatom neked, melynek bíborszíne az eljövendő szenvedésemet szimbolizálja, az arany ívek és gyöngyök az elkövetkező dicsőségemet, a hármas levél a teljes Szentháromságot, mely egyforma mértékben részesül az Én szenvedésemben és dicsőségemben. A tetején a nagy fehér gyöngy legnagyobb ajándékom, az Oltáriszentség jelképe. A kereszt, hogy megalapítottam a kereszténységet.
4.
Szentmisén egy pap arról prédikált, hogy Mózes idejében a zsidókat azért fordítja Isten vissza a pusztába 40 évre, mert szükséges a puszta tapasztalata.
Érzés: Egyes embereknek, a jelen vírusjárvány okozta pusztaság, mely valószínűleg nem fog eltartani 40 évig, elegendő segítség lesz, hogy megváltozzanak.
Gondolat: Eszembe jutottak a különböző betegségek is, melyek miatt nem tehetünk meg egyes dolgokat, nem mehetünk el mindenhová .
Érzés: Mivel gátló hatást gyakorol egyes dolgokban, így segít tulajdonságokat kifejleszteni bennünk, mint pl. türelem, mely a lelkünk fejlődésére pozitívan hat
Jézus: Mint ahogy a Mózes által vezetett zsidó nép lelki fejlődéséhez szükség volt a pusztai viszontagságokra, szenvedésekre és lemondásokra, hogy megerősödjön Istenbe vetett hite, úgy nektek sem hiábavaló ez a járvány, amely megrázza és megérinti az egész emberiséget. Benned és minden engesztelő testvéredben pozitív lelki tulajdonságokat fejleszt ki, mint a lemondás, az alázat, az engedelmesség, stb. Azt hiszem, te is érzed magadban azt a pozitív változást, hogy most a járvány idejére még jobban hiányzom neked, még jobban epekedsz Utánam, a teljes szentáldozás után. Már kezdett természetessé válni, hogy nap mint nap hozzájutsz ehhez az ingyenes ajándékhoz. Tehát, ez szentségekkel kapcsolatos böjtölés fejleszti a lelkedet, és felajánlási lehetőséget nyújt neked a közömbös, hitetlen és megátalkodott lelkek megmentésére.
5.
A szentekről, és azok tiszteletének fontosságáról volt szó.
Jézus: A földön élő gyermekeim számára a szentek tisztelete azért fontos, mert példát vehetnek az ő életükről.
6.
Az interneten egy nő nagyon támadta II. János Pál pápát és az Irgalmas rózsafüzért.
Kép: Egy gyönyörű váza, melyet csupa gyönyörű levél alkotott, a vázában is egy ág, mely telis-tele levéllel.
Érzés: A negatív vélemények megingatják az embereket a hitükben, kik még nem olyan erősek, nagy kárt okozva ezáltal. Ebben az esetben egyesek abbahagyják az Irgalmas rózsafüzér imádkozását, így nem kapják meg azokat a kegyelmeket az Úrtól, amit a rózsafüzér elmondásával adott volna nekik, és ezáltal másoknak is.
Kép: A nőt üldözik, és irgalomért kiáltozik.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Kép: A nő bocsánatot kér, kissé lehajtva a fejét
Jézus: Ellenségem, a gonosz dolgozik, mindig talál olyanokat, akiket meg lehet téveszteni. Ez a nő is azok közé tartozik, aki támadja Szent II. János Pál pápát és az általa megáldott Irgalmasság rózsafüzért. Drága kislányom, érezd kötelességednek, hogy válaszolsz erre a rágalomra. Védd meg az Én drága szentemet. Ő itt ragyog dicsőségében körülöttem. Hogy Szent II. János Pál pápa mennyire hiteles volt az Én irgalmasságom támogatásában, azt tanúsítom előtted ezzel a gyönyörű képpel, melyen a zöldellő levelek az Irgalmasság rózsafüzért képviselik, amely ma is él, új és új hajtásokat hoz, és sok irgalmat esd le az emberiségnek az Égből. Ez a régi pápát támadó gyermekem nagy kárt okozott azokban a lelkekben, akik az internetet nézik. Bizony, hatására elkezdenek kételkedni az Én szent pápámban, és abbahagyják az Irgalmasság rózsafüzér imádkozását. Ezért, ennek a nőnek kemény ítéletet kell elszenvednie, amikor Atyám majd haza szólítja. Ha jót akarsz neki, a válaszleveled után imádkozz számára irgalomért. Egy képpel mutatom neked, hogy lelke a közbenjárásodért nagyon hálás lesz.
7.
Egy fiút, ki nagyon bűnösnek érezte magát, szentgyónásra buzdítottam, és Jézus irgalmáról beszéltem neki ezzel kapcsolatban.
Kép: Jézus balra fordulva, nagyon nagy kegyelem árad belőle, tűzzel.
Jézus: Nagy szolgálatot teszel Nekem, ha ilyeneket, mint ez a fiú vigasztalsz. Ki tudja, hogy mi történne vele, ha nem tudott volna veled beszélni. Általad találkozott irgalmammal. Úgy érzi, hogy lelke nem fog elveszni, mert Rám talált. Az ilyen apostolkodásokkal az Én tüzes kegyelmemet esded le a rászorulókra.
8.
Olvastam: Isten tulajdonságai: szeretet, akaraterő, bölcsesség, rend, igazság, türelem, irgalom.
· A szeretet mindent megad, mindent feláldoz
· A türelem minden rosszat is eltűr
· Az irgalom mindent megbocsát
· A bölcsesség: ha nem szeretetből indul ki, az nem bölcsesség, hanem puszta értelem, az pedig önmagában rideg, számító ész
· Az akaraterő hatalom, és nem ismer maga felett semmit
· Az igazság egyedül merev, irgalmat nem ismer
A rend állítja ezeket a tulajdonságokat egyensúlyba, tökéletessé, alkotóképessé.
Egymással ellentétben vannak:
szeretet – értelem
igazság – irgalom
akaraterő (lehet romboló is) – türelem.
Kép: Jézus képe a Szent Szívvel
Jézus: Isten hét tökéletes tulajdonsága, amellyel kormányozza az emberiséget, nem egyenként, hanem egymást kiegyensúlyozva és kiegészítve működik. A rend az a tulajdonság, amely tökéletesen egyensúlyba állítja a többit. Képzeljétek el, hogy ha az irgalom egyedül működne, és nem társulna hozzá az igazságosság. Az Én gyermekeim még jobban elmerülnének a bűn tengerében. Nem tartanának semmiféle számonkéréstől. Ha pedig csak az igazság működne, szinte mindenki elkárhozna, aki a föld színén él. Ugyanis, nincs ember, aki bűn nélkül élné le az életét. Így van ez Isten minden tulajdonságával kapcsolatban. Pl. akaraterő nem lenne türelem nélkül. Mert hogy valaki a jóra való törekvését megcselekedje, ahhoz nemcsak akarat, hanem türelem is kell.
9.
Olvastam: „A szeretet tulajdonsága az, hogy mindent magához akar vonni.”
Jézus: A szeretet legmagasabb formája az Istenszeretet, melyben az ember, mint teremtmény egészen össze akar olvadni Teremtőjével. Tehát, az ember Teremtőjét egészen magához akarja vonni. Ha ez a szeretet embertársai felé fordul, az csak akkor helyes, ha felebarátját azért akarja magához vonni, mert Istenben szereti őt. Az minden álma, hogy az a másik úgy szeresse Istent, mint ő maga. Nem nevezhető felebaráti szeretetnek, amikor valaki a másikat ki akarja sajátítani, és el akarja szakítani mindenki mástól. Ezt azért teszi, hogy ő szeretve legyen, rabszolgává téve a társát. Ez önzés és bűn.
10.
Olvastam: „Az élet mozgás… Egy rajta kívül álló szeretet-lényre van szükség ahhoz, hogy a szeretet cselekedni tudjon, mert a sötét és vak űr a szeretetet sem érezni, sem viszonozni nem tudja.”
Gondolat: Ezért volt szükséges, hogy Isten ne csak egy Személyű legyen, hanem legyen Szentháromság, hogy a szeretet áramolni tudjon, és cselekvőképes legyen. Ezért teremtette meg Isten az embert is, és neki társakat.
Gondolat: Eszembe jutott, hogy sokan nem szeretik Istent.
Kép: Jézus szenvedő arca.
Érzés: Hiányzik az Úrnak a teremtmények viszont szeretete.
Hang: Nem kapja meg ezt.
Kép: Isten, mint egy fénylabda, láthatatlan szálak kötik össze a teremtményekkel. Sokan nem küldenek szerető fénysugarat vissza az Úr felé, és ez hiányt okoz az Úrnak, és nagy szomjúságot idéz elő.
Hang: Te helyettesítsél ebben.
Jézus: Isten, Aki örökkön örökké élt, Akinek nincs kezdete és vége, azt akarta, hogy megszülessen a szeretet. Az Ő akarata szült meg Engem, a második Isteni személyt, és a Mi szeretetegységünkből és leheletünkből származott a Szentlélek Isten, mint harmadik személy. A szeretet fényes sugarai cikáznak körülöttünk és köztünk. Csak így tudott létrejönni a szeretet, és folytatódni a teremtményekben. Egy látomásban egy fénylabdának ábrázolom Istent, Akit szálak kötnek össze minden teremtményével. El se tudod képzelni, hogy mennyire várja az egész Szentháromság a viszont szereteteteket. De sajnos teremtményeim többsége hátat fordít Nekünk. Téged és a hozzád hasonlókat arra kérlek, hogy enyhítsétek Isteni fájdalmunkat, és küldjétek hálás szeretetsugaraitokat Felénk.
11.
Kép: Mennyei Atya képe, mintha bele lennék ágyazva.
Érzés: Itt a földön vagyok, de mégis Benne.
Kép: Jézus alakja derékig, szelíd az arca, és fehér ruhában van.
Jézus: Nagyon jól érzed kislányom, hogy igaz, ami a látomásban látható. Atyámban vagy beleágyazva. Bizony, minden pillanatban örökkön örökké Benne élsz, mozogsz, imádkozol, pihensz, és mindent Benne teszel.
12.
A nunciusról, és az érte mondott imákról volt szó.
Kép: A nuncius szinte kiszolgáltatottan áll.
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.
Jézus: A nunciust nagyobb veszély fenyegeti a reformpártiak ráhatásai miatt.
13.
Szentmisét követtem a családtagjaimmal az interneten keresztül.
Kép + Érzés: Sok lélek áll a hátunk mögött.
Jézus: Ahol szentmisét néznek, azokban a hajlékokban megjelennek a szentek, angyalok, és a tisztuló lelkek. Tehát, nem az épület a fontos, hanem maga a szentmise. Ez vonzza oda az Égieket.
14.
Érzés: Mi saját magunk építjük a mennyei lakhelyünket a földi cselekedeteinkkel.
Kép: Arany lakhely, egy szív.
Kép: Oltáriszentség.
Kép: Egy lakhely, melynek ajtajának alakja kör alakú, mint az Oltáriszentség.
Kép: Hármas levél.
Jézus: Mivel Atyám belelát a jövőbe, már előre elkészítette mindenki hajlékát a Mennyben. Ezek a hajlékok a legkülönbözőbbek. Aki nagyon nagy dicsőséget ért el, annak a legfényesebb és legnagyobb a lakhelye. Aki éppen, hogy megtisztult és elnyerte a Mennyországot, annak kisebb lakhelye lesz, de ennek is nagyon fog örülni. Vannak speciális hajlékok, amelyek kifejezik, hogy gyermekünk mire tette fel az egész életét. Pl: egy hatalmas arany szív, mert neki legfontosabb volt az Istenszeretet. Van, akinek a hajléka az Oltáriszentség jegyét viseli magán, mert ő nagy örömömre gyakori látogatója volt a szentségimádásoknak. És aki a földi életében egészen kiteljesedett a buzgóságban, az áldozatokban, szeretetben, az irgalmasságban, annak egy gömb alakú otthona lett kör alakú ajtóval, amely a teljességre törekvés szimbóluma. Olyan hajlék is van, ami piramis alakú, és a piramis tetején egy zöld ág három arany színű levéllel. Ez a motívum a piramis mind a négy oldalán fellelhető. Annak készült, aki minden imádsága előtt hosszan dicsőíti a Szentháromságot.
15.
A TV híradójában mondták, Brüsszel és az Európai Unió nagyon támadja Magyarországot.
Kép: Magyarország elhatárolódik az Európai Unión belül, fehér gyöngyök veszik körül.
Jézus: A magyar kormány látja, hogy erőfeszítéseit és eredményeit nem értékelik a nagy nyugat-európai országok. Ezért nem tud mást tenni, mint elhatárolódni ezektől a negatív megnyilvánulásoktól. Úgy érzi, hogy a saját igaz útján kell tovább haladnia, amely Istennek tetsző út.
16.
Olvastam: Rick Joyner: Krisztus ítélőszéke előtt: A lelkek megadják a kellő tiszteletet a másiknak, meghajolnak előtte, de különbséget tesznek a más lelkek tisztelete és Isten imádata között.
Kép: Arany fény.
Gondolat: Jó, ha mi is, már itt a földön gyakoroljuk mások felé a tiszteletet, és nem dobálunk rájuk különféle rágalmakat, akárkiről is legyen szó.
Jézus: A Mennyországban a lelkek szeretik és tisztelik egymást. Nincs semmi irigység bennük. Nemcsak azok előtt fejezik ki tiszteletüket, akik nagyobb dicsőséget értek el Nálunk, hanem azok előtt is, akik alacsonyabb fokon vannak. Ez a tisztelet nem hasonlítható ahhoz a hódolathoz és imádathoz, amit Isten iránt éreznek. Milyen szép lenne, ha ti, a küzdő Egyház példát véve róluk válogatás nélkül tisztelnétek egymást. Azt is, aki kiemelkedik tudásával, gazdagságával, jóságával, de azt is, aki szegény, aki tele van bűnnel, akinek kellemetlen természete van.
17.
Hang: Mindenkinek van szerepe.
Kép: Jézus balra fordulva, majd szemben velem.
Jézus: Az élet olyan, mint a színpad, ahol mindenkinek van valami szerepe. Az egyik ember gazdag, tekintélyes, a másik okosságával, bölcsességével emelkedik ki, a harmadik erős hitével, buzgóságával, a következő az apostolkodásával, és van, aki a szerénységével, gyámoltalanságával, visszaeső bűnös viselkedésével, kegyetlen zsarnok életével, és sorolhatnám még a sok-sok szerepet. Az egyik szerep nagyobb és pozitívabb, a másik szerep nem feltűnő, csendes, a harmadik szerep romboló, stb. Ahány ember, annyi szerep van ezen a színpadon.
18.
Hang: Te mit gondolsz, ki vagyok Én?
Érzés: Az Úr „lopva”, csendben munkálkodik, észrevétlenül. Távol mindenkitől született, majd csendben növekedett.
Jézus: Én, a nagy Isteni személy feltűnés nélkül, csendben váltam emberré. Hasonultam egészen a környezetemhez, a bűnt kivéve. Feltűnés nélkül növekedtem, fejlődtem Édesanyám és nevelőatyám között. Csak 30 éves koromban léptem színre. Akkor kezdtem tanítani, gyógyítani, szabadítani és csodákat művelni. Mindezt szerényen, Atyámnak tulajdonítva tettem. Az igazi jó keresztény ember lopva, csendben teszi a jót, és nem dicsekszik semmivel. Ezt várom el minden választottamtól.
19.
Arról volt szó, amikor emberek keresnek meg minket különböző kérésekkel.
Gondolat: Belegondoltam, milyen lehet ugyanez Istennél, amikor egyszerre nagyon sokan fordulnak Felé.
Kép: Isten felé rengeteg irányból jön kérés, különböző fények jövése menése látható.
Kép: Az Úr angyalai segítenek, pl jegyzetelnek az Élet Könyvébe, figyelik, hogy emberek hogyan ünnepelnek.
Jézus: Felmerül bennetek a kérdés, hogy Atyám hogy bírja erővel meghallgatni a sok milliárd imaszándékot, kérést, panaszt. Először is próbáljátok elképzelni, hogy Ő mindenható. Ez azt jelenti, hogy egyidejűleg mindenkit lát és hall, mindenki gondjait fel tudja fogni egyedül is. A látomásban mutatom neked, hogy ennek ellenére igénybe veszi az angyalok segítségét. Ők ennek a tevékenységnek nagyon örülnek. Ezek Mennyei titkok, melyet veled részben megosztottam.
20.
Azokról volt szó, akik maguk mögött hagyták a világi életet.
Kép: Valakinek a karja tele van fehér rózsákkal.
Jézus: A fehér rózsákat azoknak a gyermekeimnek kínálom, akik egészen Engem akarnak választani, pl: szerzeteseknek, szerzetesnőknek, vagy olyan civileknek, akik Értem lemondanak földi hivatásukról.
2020.03.31.
1.
A pápa Urbi et Orbi áldást hirdetett 2020.március 27.-ére, pénteki napra, hogy minden keresztény hívő csatlakozzon, és imádkozzon azért, hogy a koronavírus járvány mielőbb véget érjen. A Bibliából azt olvasták fel, amikor Jézus lecsendesíti a vihart a rettegő apostolok jelenlétében a Genezáreti tavon, utána egy szentbeszéd következett, majd Szentségimádás szentségi áldással.
Érzés: A szentségi áldáskor mintha a lelkemet megmosták volna, és nemcsak rám, hanem mindenkire nagy kegyelmeket árasztott volna az Úr
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről
Kép: A Szentháromság ünnepi, díszes ruhában áll mosolyogva
Kép: Fény
Jézus: Az Urbi et Orbi áldással kapcsolatos kegyelmeket azért adtam neked, hogy megerősítsem benned a felismerést, hogy a pápa áldásával az Én áldásomat kell ilyenkor fogadni. A teljes Szentháromságnak tetszésére volt ez a megnyilvánulás, mert ebben a járványos időben minden embert, aki fogadta ezt az áldást, védelemben és kegyelemben részesítettem.
2.
Arról volt szó, hogy az őrangyalunk hogyan segít a feladataink végzésében, és hogy az életben hogyan irányítódunk egyes utak felé
Jézus: A Mennyei Atya mindenki mellé a fogantatás pillanatában állít egy őrangyalt. Ellátja őt speciális feladatokkal, hogy milyen erényeket, tulajdonságokat kell neki erősíteni a rábízott lélekben. És amit Isten bölcsességében kitervelt, azt kell ennek az angyalnak minden erővel támogatni.
3.
A TV-n keresztül néztem a szentmisét
Kép: A templomban sokan vagyunk, szinte tolongva, nagy örömmel mosolygunk egymásra.
Jézus: Amikor a TV-n keresztül nézed a szentmisét, bánat ül a lelkeden, hogy a járvány miatt nincsenek szentmisék. Vigasztalásul egy képet adtam neked, megmutatva, hogy a jövőben, e hosszú szünet után milyen boldogan és hálásan vesztek majd részt az emberek valóságosan is a szentmisén.
4.
Egy alkalommal, amikor személyesen voltam hétköznapi szentmisén, hézagosan ültünk a padokban
Kép: Előttem egy hölgy ült, fehér hajcsattal a hajában. (A valóságban épp ott nem ült senki.)
Jézus: E képpel mutattam neked, hogy nem egyedül vagytok, mert telis-tele van a templom, a szentek, a tisztuló lelkek és az angyalok sokaságával. Ez a hajcsatos nő egy tisztuló lélek volt.
5.
Arról volt szó, hogy az Úr nem az ember eredményes munkáját jutalmazza, hanem a szenvedését
Jézus: Ebben a földi életben a sikeres emberek már itt megkapják jutalmukat. Akik gürcölnek, szenvednek, áldozatokat hoznak, azok mindezt gyakran látható eredmény, jutalom nélkül teszik. De ez csak a látszat. Ugyanis, a túlvilágon Isten bőségesen elárasztja őket jutalommal, dicsőségük látványos emelésével. Természetes, hogy a Mennyben sokkal magasabb fokozatra kerülnek, és sokkal nagyobb lesz dicsőségük fénye azoknak, akik sok áldozatot hoztak a földön, de nem méltányolták.
6.
Kép: Amikor másnak adunk valamit és segítünk neki, akkor építünk valamit, téglákat teszünk egymásra egy épület, bazilika felépítéséhez
Jézus: Igen kislányom, a jócselekedetek, a másokkal való törődés, a bajbajutottak segítése, akár kicsi, akár nagy dolog, mennyei kincseket jelent, egy-egy építőkövet a dicsőségedhez.
7.
Kép: Egy aranypadlón egy aranykorona van elhelyezve, fehér szőrme is van a koronán, kupolás az alakja, és arany kereszt van a tetején
Jézus: Minden gyermekem, aki meg van keresztelve, és a megtisztulása után belép a Mennyországba, ilyen koronát kap a fejére.
8.
Kép: Napnyugtakor haladtam jobbra egy tájon, azon tűnődtem, hogy mindent jól csináltam-e aznap
Jézus: Tetszik Nekem a lelkiismeretednek e különös vizsgálata, mikor a nap végén kérdezed magadtól, hogy mindent jól csináltam-e? Látod, ezt várom mindenkitől, hogy nézzen magába, mielőtt befejezi a napot.
9.
Hang: Jézus Királyságát meghirdették
Kép: Egy egyszemélyes harci repülőgépben ül egy katona, jobbra repült. Éppen egy bombát dobott le az alatta lévő tájra.
Jézus: Ne kételkedjetek abban, hogy az Én második dicsőséges eljövetelemet hirdetik a járványok, a forradalmak, a háborúk, és az antikrisztus eljövendő uralma. Ez a mostani járvány nem véletlen, hiszen az egész világon az egész emberiséget érinti. Tehát, egyetemes. A Nagyfigyelmeztetés előjele. Ez csak a kezdet. Nyitott szemmel járjatok, és figyeljétek a jeleket, különösen az olyanokat, melyek nem lokális természetűek, hanem az egész földre kiterjednek.
10.
Hang: A háború után ünneplik
Jézus: Aki a háborúnak véget vet, aki a béke emberének kiáltja ki magát, aki angyali álarccal érkezik, az az antikrisztus. Majdnem mindenki ünnepelni fogja.
11.
Hang: Majd kinyújtotta a koronavírus
Kép: Egy nő a TV híradót mondja
Jézus: A koronavírus, mint jel nagyobb hatást tud elérni az emberek megtérésében, ha hosszabb ideig tart a járvány.
12.
Kép: Egy leány egy kórház folyósóján ül egy széken balra fordulva, egy fiatalabb férfi csöveket emel ki a leány szájából
Hang: És ezt mind úgy adták be, mint kórházi kisegítő
Jézus: Több országban a fertőzöttek száma akkorára nő, hogy már kevésnek bizonyulnak az egészségügyi szakemberek. Gyorsan kiképeznek kisegítőket, akik elvégzik a betegeken a könnyebb munkát.
13.
Hang: Zokszó nélkül ragadjátok meg ezt a fonalat
Jézus: Ti buzgó templomba járók és engesztelők ragadjátok meg azt a lehetőséget, hogy még online miséket nézhettek. Ez csak azért lehetséges, mert jó kormányt választottatok magatoknak. Ha a baloldal győzött volna, ma bezárnák a templomokat, és a TV-ben semmi vallásos műsor nem lenne.
14.
Arról volt szó, hogy sokan halnak meg egyszerre.
Kép: Mindenki egyedül áll az Úr ítélőszéke előtt, nincs mellette egy másik emberi lélek
Hang: Egyedül az őrangyaloddal együtt
Kép: Fény
Jézus: Mindenhatóságomnál fogva számomra nincs lehetetlen. Még ha millióan is vannak a halottak, úgy állnak Előttem ítéletre, mintha csak egyesegyedül lennének Velem szemben.
15.
Hang: Senki nem lát, hogy…
Kép: Egy férfi egy csacsival és a holmijával észak-kelet felé halad egy homoksivatagon keresztül
Jézus: Ez a kép a távoli jövőbe mutat, amikor oly kevés lesz az ember, hogy a sivár földön napokig kell gyalogolnia, hogy összetalálkozzon valakivel.
16.
Kép: Egy férfi a sivatagban, fehér kendő a fején, mintha arab lenne. A bal kezét felemelte, majd két egymástól független ívelt fénysugár halad a keze felől az ég felé, vagy éri el őt az ég felől
Jézus: Az iszlám vallás az Égből, a Mennyei Atyától megvilágosítást kap.
17.
Hang: Ő ott van zarándoklaton
Kép: Jézus alakja szelíd arccal, áldást ad
Jézus: Én, Megváltótok minden zarándoklaton ott vagyok, bárhová mennétek. A földi életet úgy fogjátok fel, hogy egy zarándoklat, amelyen végig kísérlek benneteket.
18.
A sok különböző teremtmény jutott eszembe.
Hang: Töredéke vagy ennek
Kép: Jézus arca a torinoi lepelről
Jézus: A kicsinységedre akarok rámutatni, hogy csak egyike vagy a millió porszemnek, akiket Isten teremtett.
19.
Érzés: Ha szeretettel viselkedünk másokkal, az Úr is szeretettel viselkedik velünk. Ha pedig durvák vagyunk másokkal, az Úr is szigorúbban bánik velünk.
Jézus: Ez a gyakorlat azokra vonatkozik, akik egyáltalán hisznek Jézusban, és megérzik a szavát, hangulatát.
20.
Arról volt szó, hogy nagyon sok imaláncot kezdenek a koronavírus megfékezésére, és mit tegyünk akkor, amikor valami oknál fogva lekésünk egy imalánc kezdetéről.
Jézus: Drága kislányom, nem kell minden imalánchoz csatlakoznod. De ha van olyan, amit nagyon fontosnak tartasz, és csak 1-2 nappal maradtál le róla, akkor lehet választani. Vagy elkezded most, és csak pár nappal később fejezed be, mint a többiek, vagy ha csak egy nappal maradtál le, akkor az első napon kétszer mondod el, hogy behozd a lemaradásodat.
21.
Kép: Az Oltáriszentség egy fehér csipkés, arany szegélyű ruhán. Az Oltáriszentség körül arany fény ragyog.
Jézus: Gyermekeim közül, akik üdvözülnek, csak azok kapnak ilyen Oltáriszentséges ruhát, akik földi életükben nagyon sokat jártak szentségimádásra.
22.
Kép: Egy lány észak-nyugat felé néz, be van fonva a haja hátul
Hang: Csak az Enyém
Jézus: Ez a fiatal leány hívást kapott egy szerzetesrendbe. Ő már csak az Enyém.