Tázlár

2018.08.26. 10:29

Mezei Ferenc plébános volt a házigazdája a Mária búcsúnak és fénykereszt avatásnak a Mária Világ Királynője Plébániatemplomban Tázláron, melyre 2018. augusztus 26-án került sor.

 

“12. ősünk Polyák Antal és Csabai Julianna a dél-lengyelországi településről érkeztek Dorozsmapusztára 1757-ben. Ott éltek 1899-ig. Ebben az évben még olcsón lehetett vásárolni a földeket, így a többi telepessel ideköltöztek Tázlár pusztára. A dédnagyszülő és az üknagymama által megvásárolt 36 holdas földbirtokon felépítették a gazdasági épületeket, melyek 1926-ban leégtek. Aratás volt, melynek idején kemencében sütöttek kenyeret, a kipattanó szikra lángra lobbantotta a szalma vagy nádtetőt, így keletkezett a tűz. Ebben az évben banki kölcsönből építettek újjá mindent az apai dédszülők. A nagypapa akácfákat ültetett a ház köré és most ez az 5 kereszt ezekből a majdnem 120 éves akácfákból készült el. Így a kereszt nem csak Jézussal, nem csak a Szentháromsággal, nem csak az itt levőkkel, hanem az odaát levő ősökkel is összehoz. Az egyik fénykereszt a templomkertben, a másik a szülői házunk előkertjében lett elhelyezve. A 3 normál méretű kereszt egyike a néhai pinceépületből kialakított kis kápolnában van elhelyezve a szülői háznál, a másik a ma már összedőlt dédszülői birtokon és a harmadik Felső-Tázláron az út mentén van kihelyezve.”

Krisztus fénykeresztje “Minden kereszt áldás a Föld számára…”

Őrtoronyként őrködik a falu felett két fénykereszt, amelyek közel 120 éves akácfákból készültek és 7,38 méter magasak.

"Olyan vagyok, mint a folyam mellékága,
mint a csatorna, amely átszeli a kertet.
Így szóltam: ,Öntözni akarom kertemet,
locsolni akarom virágágyaimat.'
De nézd csak, az árkom folyóvá változott,
a folyómból pedig tenger kerekedett.
Tanításom ragyogjon mint a hajnalpír,
akarom, hogy messze hatoljon sugara.
Prófétai szózatként ontom tanításom,
hadd hallják, akikre hagyom:
a késő nemzedékek."

(Sir 24, 30-33.)





Akik nem tudják, azoknak elmondom Mohács a Szentlélek városa, s a Belvárosi Fogadalmi templomot akarja átépíteni az Udvardy György vezette klérus, hogy megfeleljen a hamispróféta romboló tevékenységének (lásd előtt Győr, Mátraverebély, Pannonhalma, Szeged, Vác). Mohácsiak kiálltak, s szembeszálltak a klérussal, a döntés a megyéspüspök kezében van. Hogy mi lesz, hogy észhez tér-e, s ellent mond-e a hamisprófétának az most a kérdés...

Zalalővő-Zalapataka

2018.08.20. 18:27

A salomvári fénykereszt párját állították fel a napokban a városhoz tartozó Patakai-hegyen, Tóth Géza birtokán. A vörösfenyőből készült, 7,38 méter magas feszületet Szent István király ünnepén Horváth István Sándor helyi plébános szentelte fel.

 

A kereszt felállítását Szabó Sándor képviselő kezdeményezte, aki a tiszteletdíját is felajánlotta erre a célra. Az északi tájolású feszületbe LED-sort építettek be, ez bocsát ki magából fényt éjszakánként. Szabó Sándor elmondta: a keresztállítás igénye már korábban is megfogant benne, a fénykereszt ötletét viszont valóban Salomvárról vették.

Szabó Sándor képviselő és Horváth István Sándor plébános a kereszt alatt Fotó: Gyuricza

 

A feszületet mindenképpen a Patakai-hegyen kívánta felállítani, ahova családi kötelék fűzi. Kereste a megfelelő helyet, hisz az volt az elsődleges szándék, hogy a kereszt fényét minél többen észleljék. Tóth Géza birtoka erre tökéletesen alkalmas, a világító kereszt tíz kilométeres távolságból is jól látható.

https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/fenykereszt-all-a-patakai-hegyhaton-2524626/


Még talán annyit kellene megjegyezni, bárkit a nemesügy mellé lehet állítani, csak imádkozni kell érte. Nem megyek bele, hogy minek nevezte a fénykeresztet még akkor, amikor először meglátogattam...

Isten szemével

2018.08.20. 13:55

2018.08.19.

1.

Hang: Ország-világ katonái ezek.

Kép: Egy ezüst csillag.

Jézus: Ország-világ katonái azok az engesztelő gyermekeim, akik ki mernek állni utolsó prófétám által üzent Igéim mellett. Homlokukra egy láthatatlan ezüst csillagot helyezek megkülönböztetésül.

2.

Hang: Azért, mert mást akarnak hallani, mint amit hallottak.

Jézus: A megtévesztett papokról van szó, akik haragszanak, mert mást akarnak hallani, mint amit egyes hívek az igazságról hirdetnek.

3.

Rózsafüzér imádkozása közben:

Kép: 3 szenvedő lélek áll egymás mellett, a fejük felett 1-1 kis méretű óriáskerék, az óriáskerekek az óramutató járásával megegyező irányba forogtak

Jézus: Az óriáskerekek forgása azt fejezi ki, hogy imáid által fogy az idő, amit a szenvedő lelkeknek le kell tölteni.

4.

Arról volt szó, ha egy kilencedet nem tudunk elkezdeni egy meghatározott időben, hanem mondjuk később.

Jézus: A kilencednél nem az a legfontosabb, hogy a megjelölt napon kezd, hanem az, hogy elvégezd.

5.

Kép: Egy emelvényen egy oltárnál felemelnek egy kis arany kelyhet. A kelyhet világítják meg távolból, a környezet teljes sötétségben marad.

Jézus: A látomásban Szent Vérem elsőbbrendűségét fejeztem ki, hogy mindent körülötte beárnyékoltam, és csak Őt világosítottam meg. A középpontba helyeztem. Minden szentmise lényege a kenyér és bor átváltoztatása Testemmé és Véremmé.

6.

Kép: Egy nagy teremben sok ember volt egymás mellett, egyesek ültek a földön, mások álltak, többek között volt egy barna hajú kontyos fiatal arcú nő dél-keletre fordulva, majd egy idősebb férfi érkezett egy kerítést átmászva, majd leguggolt a fal mellett.

Érzés: Ez egy olyan terem volt, ahol várakoztak valamire, és mintha az emberek minden vagyonukat elveszítették volna.

Jézus: Halála után minden ember külön ítéletre kerül kortól-nemtől függetlenül. A terem a helyet szimbolizálja, ahol folyik az ítélet, és ezek a szegény lelkek életükben elfecsérelték az időt.

7.

Olvastam: A túlvilágon a lélek szenved a mulasztásaiért, amit meg tudott volna tenni a Földön, de mégsem tett. Ugyanakkor, a fejletlen, éretlen Istenszeretettel jóvátehetetlen kárt okoz az ember a lelkek országában.

Jézus: Gyermekem, annyi lehetőséget adok nektek Földi életetekben jócselekedetek gyakorlására, de sokszor Rám sem hederítetek. Ezekért a mulasztásokért is felelnetek kell, mert kárt okoztok a lelketekben.

8.

Hang: Ha eltörli, a másikat is eltörli.

A bűnök bevallásáról, eltörléséről volt szó.

Kép: Egy férfi piros ruhában attól fél, hogy el lesz törölve valami.

Jézus: Egyházamban már elkezdődött egyik-másik bűn eltörlése. Már nem veszik olyan komolyan az abortuszt, az egyneműek házasságát, és még több 10 parancsolatot sértő bűnt. A piros ruhába öltözött ember egy áldozatos Istenfélő valaki, aki fél a valódi bűnök semmibe vevésétől.

9.

Kép: Valaki a kezembe ad valamit.

Hang: Ne, ezt ne idd meg… ezt idd meg.

Jézus: Egy félrevezetett gyermekem próbál rávezetni téged a hazugságokra, de ne fogadd el tőle, csak Énrám hallgass, Én Jézus vagyok a te Mestered.

10.

Hang: Vád!

Valaminek az elragadásáról volt szó, és anyagi kihasználásról.

Kép: Egy nagy város, fehér kupolás épület a város közepén, poros volt a levegő a város felett.

Jézus: Vádolom ezt a várost, mert a bűnök mocsarában fetreng. Nem törődik parancsaimmal, a pénz az istene. Ott lebeg felette a pusztulás jelképe, a poros felhő.

11.

Hang: Én is túl vagyok ezen.

Jézus: A Földi üldöztetésemre gondoltam, amit a farizeusoktól elszenvedtem.

12.

Maria Valtorta írásaiból: Jézus: „Valamennyien egy vérből származunk”.

Jézus: Az egész emberiség az első emberpár, Ádám és Éva véréből származik. Ezt magamról is elmondhatom, mert Isten és ember vagyok. Édesanyám vére szintén az ősszülőktől ered. Így az Enyém is.

13.

Maria Valtorta írásaiból: Jézus: „A szentségek a Szentlélek 7 ajándéka. Ezek lángok, hogy ezáltal égjen az Úr előtt az ember az idők végezetéig”.

Gondolat: Amikor részesülünk a szentségekben, mint égő jel kerül a lelkünkre, ami látható a láthatatlan világ számára, és soha nem törölhető le rólunk. Ez minden szentségre igaz, még akkor is, ha például válás történik a házastársak között, vagy egy felszentelt pap hagyja el a papi szolgálatot.

Jézus: Légy hálás gyermekem, hogy Katolikus családban születtél, mert élvezheted a 7 Szentség lángoló áldását a lelkeden. Egészen az idők végezetéig.

14.

Hang: Áldott sebeid ezek.

Jézus: Lelki és testi sebeid, melyeket zúgolódás nélkül viselsz, áldottak az Én szememben.

15.

Kép: Egy emelvényen barna ruhás szerzetesek vannak, egy nő, hátizsákkal a hátán térdelve ölel egy szerzetest, a szerzetes lehajolt hozzá

Jézus: A hátizsákos egy bűnös nő, aki a világból jött, és a szerzetes tisztaságától meghatódva bűnbánóan letérdel, és átöleli. Olyan, mint egy Mária Magdolna. A szerzetes lehajol, és feloldozza.

16.

Hang: Hiába próbálod megjavítani.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Vannak gyermekeim, akiket hiába próbálsz megjavítani, képtelenek a kegyelem állapotába kerülni. Imádkozz értük.

17.

Hang: Azért, mert nem találta meg a helyét.

Kép: Egy fiú néz balra.

Jézus: Ez a fiú azért próbál a világban szolgálni Engem, mert mássága miatt nem találta meg a helyét a felszentelt fiaim között.

18.

Hang: Égi hatalom… Égi hatalomban dicsőség… Ég és Föld.

Jézus: Szenvedésem, halálom és feltámadásom Égi hatalmat adott a kezembe, és ebben az Égi hatalomban Isteni dicsőséget élvezek, Ég és Föld Ura vagyok.

19.

Kép: Egy férfi, mint Lenin, de vak, nem tudja kinyitni a szemét.

Jézus: Ez a férfi a látomásban vak kommunista eszmék képviselője. Ezek az eszmék az emberek szemében már értéküket vesztették. Csak itt-ott jelentkeznek még a világban.

20.

Kép: Kisgyermekek guggolnak egy csoportban összegubózva, összegörnyedve.

Kép: Egy kisfiú áttetsző szárnyakkal velem háttal ül egy útszélen összegörnyedve.

Jézus: A guggoló kisgyermekek hinni nem tudó, bűnben élő felnőtt emberek kifejletlen lelkei. A kis angyal az ő Őrzőangyaluk jelképe, aki együtt érez velük fejletlenségükben, és szomorú, hogy védencei nem tudnak felállni és felnőni.

21.

A muszlim közösségekről volt szó.

Kép: Egy muzulmán nő mutat nekem valamit.

Hang: Legyenek muszlimok.

Jézus: A muzulmánok vallásukból és neveltetésükből kiindulva azt akarják, hogy mindenki muszlim vallású legyen. Legszívesebben a Keresztényeket eltörölnék a Föld színéről.

22.

Hang: Nagyon nagy áldozatot.

Kép: Piros széles öv egy pap miseruháján.

Jézus: Nagyon nagy áldozatot hoznak azok a főpapok, akik szembe mernek szállni a reformokkal.

23.

Vannak családok, ahol egyes tagok követik az Úr üzeneteit, másik tagok pedig nem.

Kép: Egy fehér liliom.

Kép: Egy fekvő kereszten az Úr van felfeszítve, de a kezeit nem szögek tartják kifeszített állapotban, hanem a kézcsuklóinál fehér színű széles pántszerű valami tapasztja oda a kereszthez.

Jézus: Akik a keresztemen a „corpus”-t üres jelképnek látják, és nem ismerik el, hogy ártatlanul szenvedtem, azok még nem méltók arra, hogy üzeneteimet olvassák.

24.

Kép: Egy Szent egy nagy kosarat tart a mellkasa magasságában.

Jézus: A Szentek itt a Földön rengeteg áldozatot, szenvedést, jócselekedetet gyűjtenek össze, és hozzák magukkal Elém. Ezekkel megtelik a kosaruk, és Én Mennyei kincseket adok érte.

25.

Hang: Nem akarnak visszaadni egy fityinget sem.

Kép: Egy bankár szürkés-kékes felső ruházatban kissé kitárja karjait.

Jézus: Jócselekedeteidért ne várj viszonzást. Sokan azt hiszik, hogy csak kötelességedet teljesíted, és csodálkoznak, hogy valami hálát vársz.

26.

Hang: Hogy tudj foglalkozni ezekkel a dolgokkal.

Jézus: Azokkal a dolgokkal is tudj foglalkozni, ami nem tetszik neked, és fárasztó.

27.

Hang: Barátság… verseny.

Kép: Egy csoport versenyző úszóversenyen van, de egy csapatban úsznak egy irányba egymás mellett

Jézus: Barátságos versenyről beszélek, ahol az ellenfelek szeretik egymást. Egy cél felé haladnak. Ők egymást támogatják.

 

Isten szemével

2018.08.13. 22:15

2018.08.12.

1.

Kép: Egy nagy arany koronát egy hatalmas barnás-zöldes kígyó vesz körül.

Kép: Az Úr Jézust veszi körbe a nagy kígyó, és fojtogatja, az Úr fájdalmában kiáltozik.

Jézus: A korona az Egyház vezetőségét jelképezi, a kígyó pedig a sátánt, aki egészen körbefonja. Mivel egy vagyok Egyházammal, szinte Én is fuldoklok a gonosz szorításában.

2.

Hang: Veszteség… átadja.

Kép: Egy magas rangú Egyházi személyiség ül egy díszes széken, majd hozzám szól.

Jézus: A reformok miatt nagy veszteség fogja érni Egyházamat, mert nem minden Egyházi vezető, püspök, bíboros, és nem minden pap fog egyet érteni ezekkel. Két részre szakadnak a felszentelt gyermekeim és a hívei, és megszűnik az egység. Ez várható a jövőben.

3.

Hang: Magyarország.

Hang: Kiszaladsz te még.

Hang: A zsinat… a reformátusok… ez szó szerint igaz

Hang: Minden van.

Jézus: A II vatikáni zsinat óta az egész világon, és így hazátokban is az a tendencia érvényesül, hogy a határok feloldódjanak a különböző vallások között, és ez szó szerint igaz. Pl: van, ahol a reformátusok is áldozhatnak, és az újraházasodottak is szentségekhez járulhatnak. Eljön az idő, mikor már nem fogsz tudni megmaradni a templomban, és kiszaladsz, mert már nem találsz Engem a szertartásban.

4.

Kép: Egy király bal karján egy kis herceget tart, mindketten királyi ruhában van.

Jézus: Csak azt mutattam neked, hogy Én, Jézus, a Mennyei Atya elsőszülött Fia vagyok. Teljesen egyenrangú vagyok Vele, mint ahogy Ő is, Én is Ég és Föld Ura vagyok.

5.

Kép: Arany csillagok vannak egy csomóban, majd a csillagokat szétszórják.

Jézus: A csillagok az Én szeretett választottjaim, akik a szívemben vannak, és Én szétszórom őket a világ minden tájára, hogy szeretetemet és irgalmamat közvetítsék.

6.

Naplementét néztem.

Kép: A nap körül egy piros udvar, mintha tüzes lángok vennének körül a napot.

Jézus: A lángokkal előre jelzem a nagy tisztítást, ami az emberiségre vár.

7.

Az egyik mise alatt:

Kép: Egy csoportban szerzetesnők álltak több sorban, sűrűn egymás mellett imára tett kézzel felém fordulva, és egy kör alakú, alacsony kerítéssel voltak elzárva tőlem. Az első sorban lévő apácák fátyla és ruhája különböző színű volt. Az elsőé fekete, a másodiké világosabb szürke, a harmadiké pedig fehér, de nem ragyogott.

Egy másik mise alatt:

Kép: Fehér ruhás alakok vettek körül.

Jézus: Az alacsony kerítés a tisztítóhely korlátait jelzi. A szenvedő lelkek szerzetesnők, akik a tisztulás különböző folyamatait élik át. Még a fehérek sincsenek a Mennyben, mert nem ragyognak a dicsőség fényében. A másik szentmisén azok az üdvözült lelkek vettek körül téged, akik imáid által már elnyerték az örök üdvösséget.

8.

Szentmisén:

Egyes fiatalok a szentmise alatt a mobiltelefonjaikkal foglalkoztak, mások az Úrfelmutatáskor nem térdeltek le, a szentáldozáskor pedig beszélgettek, és hangosan nevetgéltek, mintha nem is misén vettek volna részt.

Jézus: Egy szeletet mutattam neked a világhoz erősen kötődő gyermekekből és fiatalokból. Ők nagyon sokan vannak, még a zarándokok között is.

9.

Kép: Egy ragyogó fehér kupola, annak két oldalán 1-1 fehéren fénylő Angyal, kik a kupola felé néznek. Az Angyalok olyan magasak, mint maga a kupola.

Jézus: A fehér ragyogó kupola az Én maradék küzdő Egyházamat jelenti, amely a Mennyei Angyalok oltalma alatt van.

10.

Kép: Egy nagy fehér virág szirmain több kisebb csillagszerű fehér virág helyezkedik el.

Jézus: A fehér virág az igazság útján járó papokat és híveket szimbolizálja, a csillagszerű fehér virágok az őket vezető választottjaim.

11.

Kép: A szentmise alatt mindenki térdel a fejét lefelé hajtva, egy nagy Oltáriszentség jön a padok között a hívek közé.

Jézus: Ha nem is látjátok, de a szentmisén az Úrfelmutatás után szentségi Jézus alakjában ott lépkedek a padok között, és míg alázatosan térdepeltek, nagy szeretettel megáldalak titeket.

12.

Kép: Egy kis kosár tele van 5-6 szemüveggel, napszemüveggel, amelyet fel kellett venni.

Jézus: Ezzel a képpel azt tudatom veled, hogy mindig próbáld beleképzelni magadat a hozzád fordulók problémáiba, és az ő szemükkel látni. Így jobban tudsz segíteni rajtuk.

13.

Kép: Lépcsők vezetnek felfelé egy ajtóhoz, az ajtó jobb és bal oldalán 1-1 korlát van, a korlátokon 1-1 rózsaszín ruha.

Jézus: A lépcső a Mennyország felé vezető út, a korlátok az Én kegyelmeim szimbólumai, amelyek segítenek minden gyermekemet, hogy a helyes úton maradjanak, az ajtó a Mennyország bejárata, és a rózsaszín ruha a Mennyei öltözék, amelyet gyermekeim magukra vesznek, mielőtt belépnek.

14.

Hang: Oda már nem fért bele a Szűzanya külön küldetése.

Kép: Egy kereszt.

Jézus: Édesanyámnak nem az volt a küldetése, hogy enyhítse szenvedéseimet, hanem az, hogy engedelmeskedjen zokszó nélkül Atyám akaratának. Ő ezt tökéletesen teljesítette.

15.

Kép: Egy csap alatt egy gyümölcslével, jéggel teli pohár helyezkedik el. A csapból erős nyomás alatt víz folyik a már megtelt pohárba.

Jézus: A csap Én vagyok, az alatta lévő üdítővel teli pohár a kegyelmet befogadó lélek. A kegyelem akkor is folyik tovább megállás nélkül, amikor már megtelt a buzgó lélek.

16.

A szívről és a lélekről volt szó.

Jézus: A szív csak szimbóluma a léleknek. Tehát, a lélek hordozza magában az érzelmeket, és az akaratot, nem pedig a szív. Tehát, nem a szívtől függ a lélek, hanem önmagától.

17.

Kép: Egy csont, de üres belül.

Hang: Azért hiányzik a veleje.

Jézus: A csont azoknak a teremtményeimnek az üres beszédét jelképezi, akik csak fecsegnek és fecsegnek, de amit mondanak, annak nincs lényege, veleje.

18.

Kép: Egy barna hosszú, henger alakú botszerű eszköz, melynek végén tüskék, és lelógó bolyhok vannak.

Jézus: Ez a szerszám az ellenségemet, a gonoszt jelképezi, aki tele van rosszindulattal, tüskével, és a kísértések között lefelé húzza a lelkeket.

19.

Kép: Az Őrangyalom koronával a fején, díszes ruhában ajándékokat hoz.

Érzés: Azoknak az Őrangyalai, kik sok áldozatot hoznak, díszesebb a ruhájuk, és sok ajándékkal van teli a kezük, akik kevesebb áldozatot hoznak, azoknak az Őrangyalai kevesebb ajándékot hoznak, és szegényesebb a ruhájuk.

Jézus: Ez valóban így lesz, hogy az egyik teremtményem őrangyala díszesebb ruhában több áldozatot fog bemutatni nekem védencétől, a másik kevesebbet. De Én, a te Jézusod alázatban akarlak tartani, ezért nem mutatom meg neked, hogy a te őrangyalod díszesebb-e, mint a másiké. Ez ellenségem beavatkozása, aki hiúságodat akarja táplálni benned.

Magyarországon elsőként a váci piarista Szent Anna-templomban nyílt az év 365 napján 24 órában működő valódi örökimádás-kápolna, 2014 júniusában. Az eddigi tapasztalatokról Bocsa József SchP piarista házfőnököt, a templom plébánosát kérdeztük.

– Az elmúlt négy esztendő alapján mit mondhatunk, mekkora igény mutatkozik a hívek részéről az éjjel-nappal folyamatosan elérhető szentségimádás iránt?

– A nap szinte minden szakában, de különösen munkába menet és munkából jövet egyre többen betérnek a kápolnába, és az óra gazdája mellett majdnem mindig találok ott másokat is. Több olyan emberről is tudok, akinek Vácra költözésében szerepet játszott az is, hogy itt örökimádás van. Egyeseknek annyira az életük részévé vált a szentségimádásban töltött óra, hogy már el sem tudják képzelni az életüket nélküle. De mindig szükség van újabb örökimádókra is, akik vállalnak hetente egy-egy órát, mert többen meghaltak vagy elköltöztek a kezdetek óta, esetleg megváltoztak az életkörülményeik. Budapesten két helyen is elérhető már örökimádás, ezért teljesen érthető módon vannak, akik ott kapcsolódnak be az Oltáriszentség imádásába.

– Milyen gyümölcsei vannak az állandó szentségimádásnak? Előfordultak-e megtérések ennek hatására?

– Az igazi megtérések a szív mélyén zajlanak, ezekről nem biztos, hogy beszámolnak az emberek, vagy esetleg csak évekkel később szerzünk tudomást róluk. De emlékszem egy olyan esetre, amikor egy asszony elmenekült a férje elől, ide jött, ebbe a kápolnába. Imádkozva találtam rá. Szóba elegyedtem vele, és éjszakára befogadtam a rendházba. Másnap a férje eljött érte a kápolnába. Rendeződött a kapcsolatuk. Arról is vannak visszajelzések, hogy a hetente egy órát vállaló szentségimádók – általuk valósulhat meg az örökimádás –, amikor valamilyen ok miatt nem tudtak eljönni, előfordult, hogy hitetlen családtagjaikat vagy barátaikat kérték meg a helyettesítésre. Bizony e helyettesek közül többen is a kápolnában töltött egy óra alatt indultak el a hit útján, illetve tértek vissza oda. Az itteni örökimádásnak egyik konkrét gyümölcse, hogy valaki időskorában lett elsőáldozó. Volt, aki az itteni szentségimádások hatására lett reformátusból katolikussá, és azóta is oszlopos tagja az örökimádásnak. Egyszer egy buddhistával találkoztam a kápolnában, akinek fogalma sem volt az Oltáriszentségről, de számára megmagyarázhatatlan isteni jelenlétet tapasztalt ott.

– Hogyan jöhet létre bensőséges kapcsolat az Eucharisztiában jelen lévő Krisztus és köztünk? Tudjuk, hogy a hit kegyelem, de ez nem jelenthet teljes passzivitást a részünkről. Az első lépést nekünk kell megtennünk?

– Jézus teljesen nekünk adja magát, szüntelenül jelen van számunkra. Ennek legbiztosabb formája az Oltáriszentségben való jelenlét. Ha nyitunk felé, ha rendszeresen rászánunk bizonyos időt a vele való találkozásra, ha elidőzünk jelenlétének helyén, akkor biztosan válaszolni fog, hiszen értünk van ott, s csak arra vár, hogy megajándékozhasson minket, hogy elmélyülhessen köztünk a szeretetkapcsolat. Az örökimádás egyik résztvevője azt mondja, az az egy óra, amelyet az éjszaka csendjében a kápolnában tölt, a napja legértékesebb órája, minden fontos dolog ott rendeződik a számára.

– Az evangélium szerint az emmauszi tanítványok szeme megnyílt, amikor Jézus kezébe vette a kenyeret és megtörte. Ez kellett ahhoz, hogy felismerjék, noha előtte világosan elmagyarázta nekik, hogy az írások szerint mindennek úgy kellett történnie, ahogyan történt. Ez ránk is jellemző. Mindnyájan emmauszi tanítványok vagyunk?

– Igen, a kenyértörésben, az élet kenyerének jelenlétében és imádása közben nyílnak meg lelki szemeink, ilyenkor fedezzük fel Isten keze nyomát az életünkben. Ott érnek össze a szálak, ott nyerünk különleges rálátást az életünkre, az Egyházban és a világban zajló eseményekre. Ott látjuk meg a helyünket, ott tisztázódnak a céljaink, a küldetésünk. Nagyon sok világosságot kapunk, az ő fényében látjuk meg az igazi fényt.

– Az Oltáriszentségben a végtelen béke és szeretet van jelen. Miért nem ismerjük ezt fel, miért csak időlegesen érint meg bennünket ez a lelkiség? Hiszen ha nem így volna, egészen másként működne a világ.

– A hit ma komoly válságban van a világban és az Egyházban is. Meggyengült az Oltáriszentségbe vetett hit is. Pedig az, hogy a nagy hitetlenség és a rengeteg bűn miatt még nem dőlt össze a világ, éppen az eucharisztikus áldozatnak, a szentmisének és a katolikus templomokban jelen lévő Oltáriszentségnek köszönhető. Ezek tartják meg a világot.

– Sokan mondják, hogy a világban zajló folyamatok végzetesen rossz irányba haladnak, ezért már kevés az emberi erő, itt már csak Krisztus segíthet. Oda kell menni hozzá, vagyis az Oltáriszentség elé. Ha ez ennyire egyszerű, miért utasítják el ezt olyan sokan?

– Ez a gonoszság titka a világban. De teljesen logikus: ha az alapvető táplálékot, az élet kenyerét az ember elutasítja, vagy méltatlanul veszi magához, akkor nem csoda, ha ott tart a világ, ahol tart. Akik viszont odamennek az Oltáriszentséghez, akik Jézus valóságos testével és vérével táplálkoznak, akik imádják őt az Oltáriszentségben, azok megtapasztalják az életükben jelenlétét, gyógyítását, erejét és békéjét.

– A váci Szent Anna-templomban már 2005 óta rendszeresen mutatnak be szentmiséket, amelyeken gyógyulásokért imádkoznak. Az örökimádás megkezdése hogyan hatott ezekre a szentmisékre?

– Azon a nyáron részt vettem egy papoknak tartott lelkigyakorlaton, amelyet egy indiai nővér, Mary Usha vezetett. Olyan mély nyomokat hagyott bennem ez a kiengesztelődésről szóló lelkigyakorlat, hogy elhatároztam, a rám bízottaknak is közvetítem kegyelmeit. Éppen akkor kapcsolódtunk be egy országos szervezésű örökimádásba, amely tudtommal azóta is működik. A lényege, hogy reggel 6 órától másnap reggel 6-ig más-más városban, faluban tartanak szentségimádást, így valósul meg a folyamatosság. Minden hónap harmadik pénteke esett ránk. Ezeket az alkalmakat összekötöttem a gyógyulást kérő szentmisékkel. Tulajdonképpen minden szentmise gyógyító liturgia, ha ilyen hittel vagyunk jelen azon. E szentmisék után kitesszük az Oltáriszentséget, áldást osztunk vele, és közbenjáró imákat végzünk a jelenlétében azokért, akik kérik ezt. Azt tapasztaljuk, hogy mióta elindult az örökimádás, azóta megnőtt a gyógyító szentmiséken résztvevők száma: egyre többen érkeznek ezekre az alkalmakra az ország legtávolabbi pontjairól, sőt a határokon túlról is. Emellett pedig komoly testi-lelki gyógyulások és szabadulások történnek.

– Az idén jelent meg az Ön szerkesztésében Az engesztelés lelkisége című könyv, amelyben hangsúlyozza, hogy az engesztelés egyértelműen a szeretet lelkisége, ezért szükséges hozzá az élő találkozás Jézus Krisztussal, és a vele való állandó szeretetkapcsolat. Jézussal minden szentmisén találkozhatunk, és ott van velünk a szentmise után is az Oltáriszentségben. Jézus egész földi élete engesztelő élet volt. Nálunk hogyan mutatkozhat meg ez?

– János apostol levelében ezt olvassuk: „Jézus az engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mi bűneinkért, hanem az egész világ bűneiért is” (1Jn 2,2). Jézus mint az Egyház feje megtette, amit tehetett. Kiengesztelte, összebékítette egymással az Istent és az embert. Áldozattá lett értünk a kereszten, beteljesítette a világ megváltásának művét. Minket, misztikus testének tagjait is arra hív, hogy tegyük hozzá a magunkét a megváltás művéhez. XVI. Benedek pápa kedvenc kifejezésével gyakran hangsúlyozza, hogy Jézus bevon minket a megváltás művébe, engesztelő életébe, szenvedésébe és halálába. Sokan nem értik vagy félreértik Pál apostol e kijelentését: „kiegészítem testemben azt, ami Krisztus szenvedéséből még hiányzik, testének, az Egyháznak javára” (Kol 1,24). Hogy miként járulhatunk hozzá a megváltás művének kiteljesedéséhez, annak élő példája a Szűzanya, aki mindenben egy volt szent Fiával. Végigkísérte őt keresztútján, ott állt keresztje alatt is, mindent átélt édesanyai szeretetében. Amikor Szent István királyunk felajánlotta koronáját és országát a Szűzanyának, azzal megalapozta a magyarság engesztelő hivatását, Európa és az egész világ üdvösségéért való felelősségét és tenni akarását, amely éppen napjainkra szépen kiteljesedni látszik.

– A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus lelki előkészületeit mennyire segíthetik azok a templomok, amelyekben – mint Vácon, Sopronban, Veszprémben vagy Budapesten – lehetőség van az állandó szentségimádásra?

– A katolikusok igazi kincse, az, ami a többi kereszténytől megkülönbözteti őket, az Eucharisztia. Az a hit, hogy Jézus Krisztus testestül-lelkestül, istenségével és emberségével, valóságosan jelen van nemcsak a szentmisében, hanem az Oltáriszentségben is. Ennek a hitnek a lerombolása az utóbbi években rohamléptekben zajlik az egész világon, az utóbbi napokban éppen a német Egyházban. Nevezetesen azzal, hogy igyekeznek engedélyeztetni az elvált újraházasodottak szentáldozáshoz járulását. Több német egyházmegyében éppen napjainkban hagyták jóvá a vegyes házasságban élő nem katolikus házastársak szentáldozáshoz járulását is. Szent II. János Pál pápa az Ecclesia de Eucharistia kezdetű enciklikájával és a Katolikus Egyház Katekizmusának kiadásával is megerősítette az Eucharisztiában való katolikus hitet és Egyházunknak azt a gyakorlatát, hogy a protestáns felekezetekhez tartozó keresztények nem járulhatnak szentáldozáshoz, legfeljebb rendkívüli esetben (gyakorlatilag halálveszély esetén). Annak azonban semmi akadálya, hogy imádják Jézust az Oltáriszentségben. A szentmisében nem vehetik őt magukhoz, mert nem vallják a Katolikus Egyház teljes hitét, és nincsenek kegyelmi állapotban, de az örökimádási kápolnák nyitva állnak előttük, ahogyan bármely vallású ember előtt. Az örökimádási kápolnák védőbástyái lehetnek a katolikus Oltáriszentségbe vetett hitnek, hiszen az ezekbe betérők és itt imádkozók a gyakorlatban tapasztalhatják meg Krisztus valóságos jelenlétének erejét az Eucharisztiában. Nem mindegy, hogy a két év múlva nálunk rendezendő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus milyen Eucharisztiában való hitet fog közvetíteni: a Katolikus Egyház Oltáriszentségbe vetett 2000 éves hitét vagy egy protestáns hitet. Minél több örökimádási kápolna és templom lesz az országban, és minél több helyen valósul meg a gyakori szentségimádás, annál tökéletesebb lesz az eucharisztikus kongresszusra való készületünk.

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2018. augusztus 12-i számában jelent meg.

Isten szemével

2018.07.30. 08:20

2018.07.29.

1.

Kép: Piros pápai ruhában jön elém II János Pál pápa megviselt öreg arccal, mintha fájna neki valami.

Jézus: II János Pál pápa tudása ott a Mennyben kiszélesedett, és látja az Egyház jövőjét. A sok baj miatt, amely reátok zúdul, olyan fájdalmas az arca.

2.

Egyes helyeken, ahol kevés a hívő, pap hiányában nem tartanak misét.

Kép: Egy templom előtt tolonganak az emberek, nem férnek be a templomba.

Jézus: Kislányom, nem véletlenül kaptad ezt a képet. A Nagyfigyelmeztetés után gyökeres változás következik az emberek lelkében. Tömegek lepik el a templomokat, és szinte kevés lesz a pap a sok gyermekemhez.

3.

XII Piusz pápáról olvastam, hogy sokan bírálták őt, mások pedig hálálkodtak neki, mert a II. világháború alatt sokak életét mentette meg.

Jézus: XII Piusz szent életű, igaz helyettesem volt. Az utána következő Egyházi vezetők közül élesen bírálták őt a tradicionális felfogása miatt. Az igazság képviselői mindig sértegetéseknek, igazságtalan elítéléseknek vannak kitéve.

4.

Szentségimádás alatt:

Kép: Szentáldozáskor újból és újból belénk ültetik az Élő Vizek Forrását, amely az Úr Jézus Szent Szívéből tör elő. Ha a Forrást nem folytjuk el, nem teszünk gátat elé, szeretet folyóvá válik, amely minket teljesen eltölt. Mivel nem tudjuk magunkban tartani, így kitör belőlünk mások irányába. Ez akár víz, akár fény alakjában áradhat.

Jézus: Az Oltáriszentségben nemcsak az Én Testem és Vérem rejtőzik, hanem onnan ered az Élő Vizek forrása. Aki a szentségimádáskor nemcsak verbális imákat mond, hanem elmélyülve néz Engem, tapasztalhatja, hogy ebből a Forrásból elárasztom a szívét, és minél tovább néz, annál jobban megtöltöm vele a szívét. Így aztán az ő elteltével a forrás szeretetfolyóvá és folyammá alakul, és kitör a lélekből, elárasztva azokat, akikkel beszél, és e szeretetben Engem, az Ő Jézusát megfürdeti.

5.

A magyar miniszterelnök hangja: Elismerem, Kereszténynek… tekintélyem.

Jézus: Ti engesztelők sokat imádkoztok a keresztény magyarságért, de még nagyon messze vagytok tőle. Mindenesetre ilyen vezetőtök, aki meg meri vallani a hitét ország-világ előtt, még nem volt. Elismeri az ő keresztény voltát. A Mi Égi támogatásunkkal és az ő bátor kiállásával tekintélyt szerzett a világ vezetői és népei előtt.

6.

Hang: Nem másnak kell elemezni a lelkünket.

Jézus: A lelked egyedül a te tulajdonod. Más embernek nincs joga ahhoz, hogy bírálgassa, kritizálja. A lelkiismeret vizsgálat arra való, hogy saját lelkedet szedd szét apróra, és találd meg benne a jót és a rosszat.

7.

Hang: Világgyőzelemre viszlek benneteket.

Jézus: Nem hiába választott ki Édesanyám Magának benneteket. Tudta, hogy a harcban Mellé állok Én, az Ő Fia, és kettőnk vezetésével felemelkedik nemzetetek a világ fölé. Belőletek terjed szét a szomszédos országokon keresztül az engesztelés műve.

8.

Arról volt szó, hogy szükség volt-e Magyarországnak Trianonra, amely szétszabdalta a Nagy-Magyarországot.

Jézus: A Trianoni szétszabdalás a gonosz és csatlósai műve volt. Bizony nem volt erre szükségetek. De a mai kormány gondoskodik a leszakadt magyarokról, védi őket az igazságtalanságoktól, és ez a mentalitás megnöveli a magyarság erejét.

9.

Kép: Egy ismerős egy asztalnál ül tollal a kezében, és felfelé néz.

Érzés: Szomjazik Istenre, de talán még maga sem tudja, hogy mennyire.

Jézus: A testbe zárt lélek még nem tudja felismerni érzelmeit, ragaszkodásának fokát Istenhez, és ezért sejti, hogy ő voltaképpen milyen nagyon szereti Istent. A képen mutatom ismerősödet, mégpedig az ő lelkét, ahogy Égre tekintve el van telve az irántam érzett szeretetével.

10.

Kép: Egy barlangban több ember volt, egy pillanatra megvilágítottak valamit egy zseblámpával a távolban, valami rejteket, amit általában nem szoktak megmutatni.

Jézus: A barlang a sötét jövőt jelenti, amit eltakarok az emberek előtt. Ebben a sötét jövőben vannak szomorú, félelmetes dolgok, de vannak örömteli, győzedelmes percek. A képpel azt érzékeltetem, hogy néhány választottamnak fel fogom villantani a jövőt a maga valóságában.

11.

Szentmisén:

Kép: Fehéren fénylő kezek.

Jézus: A szentmise alatt a templom mindig tele van Szentekkel és Angyalokkal.

12.

Tövissel koronázásról volt szó.

Hang: Úgy fájt.

Kép: Az Úrnak úgy fáj valami, mint a tövissel koronázás, Jézust a hajánál fogva húzzák hátrafelé.

Jézus: Teremtményeim bűnei, melyeket az értelmük és szívük teremt, akkora fájdalmakat okoznak Nekem, mintha tövist szúrnának a homlokomba.

13.

Egy férfi azt mondta, hogy neki meg kell, hogy mondja valaki, hogy az üzeneteket elhiggye-e vagy sem.

A válaszom erre: „Akkor mi ebben a nehézség, ha más hitére támaszkodunk, elvégre mindenki a saját hitére van rábízva?”

Jézus: Az ilyen önállótlan gyermekemnek azt tanácsolom, hogy hallgasson a szívére és értelmére, amikor valami Égből jövő üzenetet hall. Nem követ el bűnt, ha nem hiszi el. Csak az a fontos, hogy higgyen Istenben és a túlvilágban. De sajnos az ilyen kételkedő sok vigasztalásról és gyönyörűségről lemarad.

14.

Kép: Egy négyzet alakú fadoboz van a földön, mintha tabernákulum lenne. Egy férfi kinyitja a fadobozt, egy másvalaki pedig térdre ereszkedik előtte.

Hang: Senki sem méltó hozzá.

Jézus: Ma az a divat, hogy a pap engedélyt ad a híveknek, hogy kinyissák a tabernákulumot, és kitegyék az Oltáriszentséget. Pedig csak felszentelt kezek tehetnék ezt meg.

15.

Hang: Most bevonul a barlangba, és onnan kezdve nem jön elő.

Jézus: A hamarosan bekövetkező szétválasztódás után a maradék igazi Egyházam rejtekbe vonul, és ott marad dicsőséges eljövetelemig.

16.

Hang: Felismerhetetlen részed ez.

Jézus: A lelkednek van egy olyan része, amely a jó cselekedeteket, áldozatokat, önmegtagadásokat őrzi. Ezt senki nem ismeri, csak te meg Én.

17.

Hang: Hagyj engem békén, ott van a te küldetésed.

Kép: Valaki rám mutat.

Jézus: Te csak foglalkozz a küldetéseddel, amivel megbíztalak. Ne vágyakozz más kegyelmek után.

18.

Hang: Nem hisznek Nekem.

Hang: A szívek királyságának az érkezése.

Jézus: Már annyi választottamon keresztül megígértem, hogy elérkezik dicsőséges eljövetelem napja, amit a szeretet és béke országa követ, az Én szeretetem királysága, de sajnos nem hisznek Nekem.

19.

Hang: Felsőbb szférába emelni benneteket.

Jézus: A lelki fejlődésnek különböző szférái vannak. Minden vágyam, hogy teremtményeimet egyre magasabbra emeljem. A felsőbb szférában már eltűnnek a kísértések, béke és szeretet uralja a lelket.

20.

Hang: Az alázatost… én leszek az alázatos, én leszek a jámbor.

Kép: Egy valaki asztalnál ül, és szót akart volna érteni valakivel, de mintha nem sikerült volna neki. Az asztalon pálcikák vannak szétterítve, mint a nap.

Jézus: Az alázatost nagyra becsülöm, kiemelem a teremtményeim közül. Ugyanis ő az, aki követ Engem az alázatosságban és jámborságban. A meggyőzés és magyarázkodás nem az Én asztalom. Ezt mutatom neked a képpel.

21.

Gondolat: Amikor a lélek uralja a testet, a léleknek ki kell szolgálnia a testet, pl: táplálkozáskor, türelmesnek kell lenni betegségben, és egyéb.

Jézus: Amíg testben vagy, a lelked kiszolgálja a testedet, mert másképpen nem tud fennmaradni. De ez a test olyan gyenge, hogy a nehezebb feladatokra a léleknek kényszerítenie kell.

Isten szemével

2018.07.16. 12:56

2018.07.15.

1.

A Normafáról volt szó

Kép: A Szent Anna réten rengetegen állnak, tolonganak

Jézus: Ez a kép azt jelenti, hogy nemsokára az Anna réten végeláthatatlan nagy tömeg fog engesztelni. Akkor már állni fog a kápolna, de alig férnek oda be, a szabadtéren hangszórók közvetítik majd a szentmisét, engeszteléseket.

2.

Kép: Három csöves az utcán ül dél-kelet felé fordulva

Hang: Bajorországban

Jézus: Sajnos a migrációs válság nem szűnik meg. A legveszélyeztetettebb országok, akik a legtöbb migránst engedték be, most el vannak árasztva velük. Különösen Németország. Az igaz, hogy egymás után ébrednek fel a Nyugat-európai nemzetek, de ellenségem arra törekszik, hogy általa megbízott csoportok egyre több bevándorlót segítsenek be Európába.

3.

Hang: Csak nincs, aki följelenti

Kép: Egy embrió fehér fényben, jobbra fordulva

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel

Jézus: A püspökök nemsokára sok mindenben szabad kezet kapnak. Pl. abban is, hogy az abortusz elkövetése nem minősül bűnnek. Hogy ezt tudatosítsák egyházmegyéjükben. Mivel annyira lesüllyedt az emberiség erkölcsi mércéje, nem lesz, aki följelentse az ilyen püspököt. Az Én Szívem tőrdöfésektől fog vérezni ilyenkor.

4.

A telefonszolgáltatásról volt szó

Hang: Kérem, vegye figyelembe… lejegyez

Kép: Egy férfi ül jobbra fordulva

Jézus: Mikor köztetek éltem, így figyelmeztettem apostolaimat: „Legyetek szelídek, mint a galambok, és ravaszok, mint a kígyók”. Ez nektek is szól. Nem a jövőben, hanem most. Vannak megbízottak, ellenségem emberei, akik lehallgatják telefonjaitokat. Ellenetek fordíthatják.

5.

Hang: Keleti…nyugati…

Kép: Egy üres tálcát hoznak elém, mintha várnának, hogy valamit rátegyek

Jézus: A keleti és nyugati szomszédjaitok veszélyben vannak a hamarosan beözönlő migránsoktól. Az üres tálca, amit feléd nyújtanak, imákat vár.

6.

Hang: Nemcsak a bűneit… a prédikációkban keresem

Jézus: A prédikációknak többet kellene foglalkozni a tízparancsolattal, és annak megszegésével, a bűnökkel. Még azzal sincsenek tisztában a hívek, hogy mi a bocsánatos és a halálos bűn. Azt hiszik sokan, hogy a közgyónás mindent eltöröl. Ezért üresek a gyóntatószékek. Fontos lenne a felvilágosítás a bűnök túlvilági következményeiről is. A régi időkben nem így volt.

7.

Hang: Javítunk

Kép: Két sorban állnak emberek, kik rejtekből léptek elő. Az első sorban egy ministráns áll piros-fehér ruhában, a háta mögött egy sorban papok fekete reverendában.

Arról volt szó, hogy valamit ki kell javítaniuk.

Jézus: Eljön az idő, hogy a papok mindent meg akarnak reformálni, változtatni, még a ministránsok ruháját is.

8.

Hang: A bátorság felvállalása kötelez

Jézus: Nektek engesztelőknek nemcsak szavakkal kell hangoztatni az igazságot, hanem cselekedeteitekkel is.

9.

Hang: Magyarország megteremtése céljából ez

Jézus: A Keresztény Magyarország megteremtéséhez nélkülözhetetlen a megtérés, az ima, áldozat, böjt. Ezt szokta hirdetni Édesanyám is.

10.

Misén: Ozeás könyvéből olvastak a libanoni cédrusok illatáról

Gondolat: Az Úr minden földrésznek, országnak adott valamit, ami csak rá jellemző. De ezt az embereknek saját maguknak kell, hogy felkutassák, és hasznosítsák.

Érzés: Így van az emberi lélekkel is. Isten mindenkibe beleültetett valami jót, csak az embernek fel kell, hogy kutassa. Sokszor az emberek más emberre figyelnek, és ez által elégedetlenek magukkal szemben, és ez által sok sikertelenség érzésük van.

Jézus: Ha mindenki megtalálná magában a jó tulajdonságokat, erényeket, és azokat tovább fejlesztené, sokkal gyorsabban fejlődne a lelke. De vannak, akik felismerik a bennük lévő erényeket, pl. az alázatosság csíráját, gyávaságnak, félénkségnek tartják. Elnyomják magukban. Az ilyenekben elsatnyul a legfontosabb erény, az alázat. Próbál parancsolgatni, tolakodni, a közösség középpontjába kerülni. Ez nem neki való, nem is sikerül neki.

11.

Dean Braxton tanúságtételéből: Egy szempillantás alatt ott termett az Úrnál a Mennyben. Látta az imákat elhaladtak mellette, és tudta, hogy miről szóltak. Nemcsak az érte mondott imákat látta, hanem azt is, amit más emberek mondtak másokért a Földön.

Gondolat: Az ima haladása a világűrben egyirányú, nem lehet ellopni.

Hang: Nem lehet visszatéríteni

Jézus: Higgyétek el, kivétel nélkül minden ima felszáll az Égbe. A Szentháromság trónjánál landol. A lanyha imák is, de ezek fénye halvány. A szívből jövő imák is, de ezek ragyogó fényben, tündökölve érkeznek meg. Az édesanyák imái gyermekük lelkéért aranyfényben ragyognak. A különböző gyermekeimért mondott imák az Atya áldására kegyelemmé alakulnak, és Ő szétszórja azokra, akikért mondják. A kimondott ima nem hívható vissza, mindig hasznosításra kerül.

12.

Dean Braxton tanúságtételéből: Az az imádat, amikor a Mennyei Atya akaratát cselekedjük, nem csak az ima elmondása

Jézus: Egyes engesztelők aggodalmaskodnak, hogy állapotbeli kötelességeik miatt elmarad 1-1 rózsafüzér. Helytelenül teszik. Ugyanis, az a munka, amit Isten nevében tesztek, és Neki felajánlotok a lelkekért, annyit ér, mintha imádkoznátok.

13.

Olvastam: Egy férfi elmerült imáiban, és úgy tűnt másoknak, hogy egy néhány percre elaludt. Amikor megkérdezték, hogy mi történt vele, hol járt, a férfi mondta, a másvilágon. A kérdezősködők rögtön kérték, mesélje el a tapasztalatait, mire a férfi megkérdezte tőlük, hogy kinek van 70 év szabad ideje, hogy ezt mind elmesélje. Ugyanis, olyan sok minden történt vele a túlvilágon azon idő alatt, amire a Földön azt mondják, hogy 1-2 perc.

Jézus: Egyes választottak lelkét a szokásos tevékenységei közben, pl. ima vagy munka alatt elvisszük a túlvilág berkeibe. A pokolba, a tisztítóhelyre, vagy a Mennyországba. Ott pillanatok alatt rengeteg ismerethez jut. Látja a pokol szörnyűségeit, a förtelmes bűzét, és látja a tisztítóhelyen a búskomor, de mégis reménnyel teli lelkeket, ahogy magukba roskadva ülnek, térdelnek, vagy éppen vezekelnek. Látja a Mennyország előkertjét, gyönyörű arany színű fűvel, virágokkal, csiripelő madarakkal. És látja, hogy mi van a kapun túl. Csupa fény, ragyogás, boldog hófehér ruhás alakok szeretetben beszélgetve.

14.

Arról volt szó, hogy egyszer élünk a Földön, amely a mi próbatételünk, ha elszúrjuk, nem kapunk második esélyt

Hang: Döntéseimre hallgass

Kép: Mennyei Atya képe

Jézus: Bizony sok ember elrontja az életét, veszélyezteti az örök életét, mert saját feje után megy. Üzeneteimből ismersz Engem, tudod, hogy Én csak jó tanácsot adok. Hallgass mindig Rám, és aszerint rendezd a sorsodat. Vigyázz erre az egyetlen földi életre, mert ez nem megismételhető.

15.

Hang: Elfelezni benned ezt

Kép: Kék fény

Jézus: Oszd el a benned égő szeretetet kétfelé, Irántam és a Szűzanya iránt.

16.

Érzés: Imával, misével, engeszteléssel hosszabbítjuk az időt, életet a Földön

Hang: Egy perccel tovább húzom ezt… egy perccel tovább éltek

Jézus: Jól érzed, mert általában hosszabb azoknak a földi élete, akik rátaláltak az Én békémre, és imával, engeszteléssel, szentmisével töltik szabad idejüket. Én vagyok és Atyám, Akik hosszabbítjuk az életeteket.

17.

A földi szeretetről volt szó

Jézus: A földi szeretet véges, és egyre lanyhul. A földi szeretet feltételhez kötött: csak akkor szeret valakit, ha mindig kedves hozzá, és nem okoz szenvedést.

18.

Az Isten akaratáról volt szó

Érzés: Az Isten akaratának elfogadásához az is hozzá tartozik, hogy elfogadjuk, hogy vagy férfinek vagy nőnek születtünk, elfogadjuk korlátainkat, hogy nem mindenhez értünk, elfogadjuk a külsőnket, pl. a hajszínünket, arcunk kinézetét, stb.

Jézus: Aki nem fogadja el Isten akaratát, az gátolja Őt abban, hogy olyanná alakítsa az embert, amilyennek szeretné. Kifejezetten bűn az elégedetlenség saját magaddal. El kell fogadni a külső és belső tulajdonságaidat, a hibáidat, az erényeidet, mert ha ezt nem teszed meg, megsérted a Mennyei Atyát, hiú, és öntelt vagy. Csak a saját fejed után akarsz menni, azt tartod helyesnek, amit te akarsz. Ez a gőg, amely még a pokolba is vihet.

19.

Érzés: Ha van egy tervünk, amit szeretnénk, hogy sikerüljön, minél kevesebb emberrel kell azt megosztani, vagy magamnak megtartani, mert a gonosz embereken keresztül működik, és meghiúsítja tervünket

Jézus: Drága kislányom, ez az érzés egy kicsit sántít, meg lehet osztani a gondolataidat, de csak olyanokkal, akik méltók rá, akiktől még tanulhatsz is. De fűvel-fával nem szabad megosztanod, mert valóban árthatnak a kivitelezésben.

20.

Hang: A legrövidebb időn belül ez benned

Jézus: Dolgozd fel a lelki sértést magadban a lehető legrövidebb időn belül. Tudj kérni Tőlem megbocsátó szeretetet, és imádkozz megbántódért.

Isten szemével

2018.07.02. 12:12

2018.07.01.

1.

Arról volt szó, hogy a Szent Anna réti engesztelést Budapesten áthelyezik a Kútvölgyi kápolnába.

Kép: Egy út egyenesen halad előre, belőle balra egy út lekanyarodik egy nagy kanyart téve, mielőtt visszajut az egyenes útra.

Érzés: Az egyenes út a Szent Anna réti engesztelés, a lekanyarodott út a Kútvölgyi kápolnában való engesztelés.

Kép: A Szent Anna réti engesztelésre és a Kútvölgyi kápolnában való engesztelésre gondolva a Kútvölgy elhalványodik, míg a Szent Anna-rét ragyog.

Érzés: A Szent Anna-réti engesztelést Szent Anna-réten kell végezni.

Jézus: Drága kislányom, a látomásodban mutatott egyenes út az Anna-réti engesztelést szimbolizálja. Ha az engesztelők ezen az úton haladnának végig, akkor révbe jutnának. Sok lelket mentenének, mert ez az út áldozatokkal jár. Fárasztó felmenni a hegyre, nehéz elviselni az időjárás viszontagságait, de éppen ezek az áldozatok hozzák meg a lélekmentésben az eredményt. Ebből az útból mutattam neked egy balra lekanyarodó utat, amely a Kútvölgyi kápolnában való engesztelés útja. Ez az út hosszabb és kanyargós, melyen az engesztelők sokkal nehezebben érnek célba.

2.

Mise alatt:

Hang: Fürödjetek meg Bennem.

Jézus: Miután magatokhoz vettétek drága Szent Testemet és Véremet, arra kértelek benneteket, hogy egészen merüljetek el bennem, fürödjetek meg az Én végtelen irgalmamban és szeretetemben.

3.

Kép: Egy sárga sátor lefekszik a földre, majd valami segítségével együtt áll vissza.

Hang: Közös erővel ellenállni ez ellen.

Jézus: A sátor, amely áll, majd összeesik az Én Egyházam jelképe. Csak ti engesztelők tudtok segíteni, hogy helyreálljon, sok imával, engeszteléssel, áldozattal, dicsőítéssel.

4.

Kép: Egy fehér tölcsér alakú virág, a szirmai háromszög alakúak, a tölcsér alakú rész hasonlított egy barlang bejáratához.

Jézus: A szirmok az Én megmaradt, letisztult Egyházam tagjai. A tölcsér belseje, ahová húzódnak, a rejtek, ahol szentmiséket tartanak papjaim, és a szentségeket osztogatják.

5.

Kép: Egy férfi csukott szemmel ül egy fa alatt, a fa lombja beborítja a férfit, olyan látszatot kelt, mintha egy garázsban ülne a padlón. A férfi mintha őrzött volna valamit.

Hang: Méltóság.

Jézus: A keresztényüldözés alatt a legbátrabb fiaim és engesztelőim rejtekbe mentik az Oltáriszentséget, és őrzik a megszentségtelenítéstől.

6.

Kép: Egy hasáb alakú homokóra, felette egy pontból villámok csapnak a homokóra felső négy sarkába.

Jézus: Már nem tudom Atyám kezét sokáig tartani, pedig Édesanyám is segít benne. Haragja hamarosan lecsap a világ mind a négy tájára. Készüljetek fel, térjetek meg, imádkozzatok, böjtöljetek, mentsétek lelketeket.

7.

Arról volt szó, hogy a gonosz tudja-e ingerelni az állatot, hogy ez által idegesítse az embereket.

Jézus: Bizony ellenségem sok mindenre képes. Csak azért, hogy ártson az embereknek, 1-1 állatba beköltözhet, és megijesztheti, vagy megölheti az embert.

8.

Hang: Hamis óráid vannak.

Jézus: Ellenségem azt akarja elhitetni veled ezzel a hanggal, hogy ne foglalkozz üzeneteimmel, mert azok között sok a hamis.

9.

Hang: Hallgatásban van az erő.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Állandóan köztetek járok, és látom a szószátyár embereket, akikből árad az ítélkezés, rágalmazás. A közmondásotok is mondja, hallgatni arany. Aki keveset beszél, az elnyomja magában a kísértéseket, és tanúságot tesz szerénységéről.

10.

Hang: Az Én szeretetemmel szeress.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Az Én szeretetem sokkal értékesebb a földi szeretetnél. Az Én szeretetem nem ideiglenes, hanem állandó. Nem személyválogató, nem érdekből van, és nem vár viszonzást. Mindent megbocsát.

11.

Hang: A legszebb álmokban.

Jézus: A legszebb álmokban sem tudjátok elképzelni, hogy milyen lesz az Én Országom, amikor oda beléptek.

12.

Arról volt szó, hogy védeni kell azt, ami a legdrágább kincs.

Jézus: Jönnek a nehéz idők, próbára lesztek téve. Védeni kell magatokban az irántam való hűséget, a szilárd hitet, az Isten- és felebaráti szeretetet, a tisztaságot. Óvakodnotok kell a gonosz kísértéseitől, hogy ravaszságában el ne csábítson benneteket.

13.

Hang: Újra hívnod kell.

Jézus: Te is gyarló ember vagy, és ha megbotlasz, újra hívnod kell, hogy felemeljelek, és megtisztogassalak.

14.

Az asztalomon különböző szentkép volt, többek között: az Oltáriszentség, Magyarország őrangyala, Krisztus Király, Szent Mihály arkangyal. A szentképeket szemlélve az angyalok és emberek különbözősége jutott eszembe.

Kép: A Szent Mihály arkangyal és Magyarország őrangyala képe különösen ragyogott, különös erő áradt belőlük.

Jézus: Minden teremtett léleknek, legyen az angyal, vagy ember itt a Mennyben, más és más dicsőségének és üdvösségének a foka. Az Én Szentjeim és angyalaim nem egyenruhában vannak. Mindenkinek külön egyénisége van, amiről felismerhető, alakjában és fényében egyaránt. Még az öltözékük is különböző. Aki a dicsőség nagyon magas fokán van, annak az öltözete tündököl az Égi drágakövektől. Aki még nem érte el azt a fokozatot, az kevésbé díszes öltözékben van.

15.

Hang: Úgy mondom, hogy jól jegyezd meg, mert…

Jézus: Jól jegyezd meg, hogy a szenvedés zokszó nélkül, jajgatás nélküli és panaszkodás nélküli tűrése nagyon fontos követelmény, mert ezáltal rengeteg lelket tudsz menteni, és az örökkévalóságban sok Mennyi kincset érdemelsz ki.

16.

Kép: Egy lány fehér fényben, térdel jobbra fordulva. Az egyik pillanatban imára van téve a keze, a másik pillanatban az Oltáriszentséget tartja a kezében szívének magasságában.

Jézus: A képpel azt szemléltetem neked, hogy ha valaki bűnbánó, tiszta szívvel vesz magához Engem az Oltáriszentségben, akkor a szentáldozás utáni pillanattól kezdve szívéből jelenlétem láthatatlan fény alakjában kisugárzik. Az ilyen áldozó ilyen tündöklő fényben megy a helyére.

17.

Kép: Lépcsőn megyek felfelé, a jobb lábam, mellyel a következő lépcsőre akartam lépni, megcsúszik.

Jézus: A lépcső az életszentséghez vezető út, és a megcsúszás egy bűn, amely lassítja a haladásodat.

18.

Érzés: Hajnalban, míg nem keltem fel, a bal arcomon éreztem egy erőt, hasonló volt ahhoz, amikor kisebb pofont adnak.

Jézus: Ellenségem ezzel az érintéssel ijesztgetni akart.

19.

Az emberi szívek keménysége jutott eszembe.

Valós kép: A tengerparton szív alakú kövek.

Érzés: Ha az ember nem sugároz szeretetet, akkor a szeretetet a természet fogja sugározni.

Jézus: Jól gondolod kislányom, nagyon sok a kőszívű ember. Azért találsz gyakran szív alakú köveket, hogy a kövek, az anyagi teremtésem helyettük is ontsa a szeretetet.

Isten szemével

2018.06.25. 12:11

2018.06.24.

1.

Kép: Egy tisztás, ahol szétszórtan fák is vannak, a tisztáson elszórtan hevernek fehér fényes gallyak.

Jézus: A világ nem becsüli meg választottjaimat, hanem összetöri őket, és földbe tiporja.

2.

Kép: Egy út vezet előre, jobb és bal oldalán földek vannak, egy autó halad balról jobbra a földeken keresztül, átszelve az előre vezető utat.

Jézus: Az út azoknak a gyermekeimnek az útját jelenti, akik az életszentség felé haladnak. Az autó a világot szimbolizálja, amely akadályozni, keresztezni akarja útjukat.

3.

Hang: Ez különös örömöt ad… és Engem… Én fogok.

Jézus: Ha áldozatot hozol, vagy lemondasz valamiről, ez különös örömöt ad Nekem. És Engem arra emlékeztet, hogy Én is mennyi áldozatot hoztam értetek. Én fogok ítélkezni mindenki fölött, és az áldozatos lelkek nagyon nagy ajándékot kapnak.

4.

Hang: Megváltozhatatlan az egyik oldalról, megváltozhatatlan a másik oldalról.

Kép: Egy szemüveg.

Jézus: Az ateista és az igaz hitű ember képtelen megváltozni saját erejéből, akár így, akár úgy nézzük. Csak a kegyelem által változhat meg. Az ateistát hiába próbálod meggyőzni, minden lehull róla. A mélyen hívő gyermekemet bárhogy csábítja a gonosz, ellentmond neki.

5.

Egy különös kulcsról és biztonsági zárról volt szó.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Teljesen mindegy, hogy az ember hol tartózkodik a Földön, akár egy jól bezárt lakásban, egy földalatti bunkerben, vagy bárhol máshol, Isten ereje a zárt ajtókon keresztül is eléri az embert, pl Nagyfigyelmeztetéskor, a biztonsági zár csak más emberektől zár el dolgokat.

Jézus: Az Én Isteni erőmet, akaratomat bizony senki és semmi nem tudja megakadályozni. Nincs az a biztonsági zár, amely megakadályozná, hogy véghez vigyem tervemet, behatoljak a lelkek mélyébe. Nem tudtok elbújni, mert a Nagyfigyelmeztetéskor mindenütt megtalállak benneteket.

6.

A munkavégzésről volt szó, hogy egyesek felületes munkát végeznek, a felelősséget inkább másokra hárítják, de van olyan is, aki ezek helyett jó munkát végez, felelősséget vállalva.

Kép: Három férfi ül 1-1 fotelben, kényelmesen.

Érzés: Minden munkát, még ha semmiségnek is tűnik, felelősséggel kell végeznünk, mert kihat az embertársainkra, és ez által olyan, mintha az Úrnak tennénk. Az Úr a hozzáállásunkat nézi.

Jézus: Nemcsak azért kell alaposan, felelősséggel végezni állapotbeli kötelességeiteket, mert a lazsálással másokat kihasználtok, hanem azért is, mert a kényelemszeretet, a lustaság olyan bűnök, amelyekért komoly felelősségre vonlak majd benneteket. A tisztítóhelyen nagyon sokat szenvednek a restség, hanyagság bűnében élők. Áldott legyen az olyan gyermekem, aki felebaráti szeretetből más helyett dolgozik, akár a házimunkában, akár a munkahelyen.

7.

Kép: Egy kéz kinyúl egy szekrény alól, mintha kérne valamit.

Jézus: Mutatom neked, hogy földig megalázom Magam, és könyörgök gyermekeimnek, hogy adjanak Nekem szeretetet. Elbújva, láthatatlanul közeledek feléjük. De kérésemet észre sem veszik.

8.

Érzés: A tiszta szeretetnek hatalmas ereje van.

Jézus: A tiszta szeretet hasonló az Égi szeretethez. Nézd, két átlátszó poharat tartok eléd. Az egyikben az Égi szeretet van, kristálytiszta víz. A másikban a földi szeretet, zavaros víz. Az Égi szeretet érdek nélküli, megbocsátó, nem személyválogató, és végtelen. A földi szeretet azért zavaros, mert az érdek vezeti, nem mindenkit szeret, csak aki jó hozzá. Nem tud megbocsátani a rosszakarónak, és ideiglenes. Eleinte lángol, aztán csendesedik, majd egészen kihűl. A tiszta szeretet hasonlít az Égi szeretethez, gyógyít, erősít, felemel, és boldoggá tesz.

9.

Hang: Hogy legyen megértésed.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: Kilátástalan helyzetek ezek.

Kép: Arany fény.

Jézus: Fontos, hogy megértéssel légy azokkal szemben, akiknek a lelke még a megigazulás alapfokán áll. Azzal, hogy hozzád fordul, már rálépett a megigazulás útjára. De még sokat kell fejlődnie. Az ilyennél nem várhatod el, hogy egy 180 fokos fordulattal elkezdjen Szentmisére járni, áldozzon, gyónjon, mert ő még csak most kezd hinni. Nem várhatod tőle, hogy maradéktalanul betartsa parancsaimat, mert nem is ismeri ezeket. Úgy érzi, helyes, ahogy él. Pl: Szentségi házasságon kívül él kapcsolatban. Keresni kell vele a lehetőségeket, hogy hogyan oldható meg a kapcsolat rendezése. Fel kell világosítanod, hogy bűnben él, és segíteni akarsz neki. Semmi esetre sem szabad kárhozattal fenyegetőzni. Éreznie kell rajtad a megértésedet, és segíteni akarásodat. Ez az eljárás mindenféle súlyos bűnben élőre vonatkozik.

10.

Hang: Elérni ezt ezzel.

Hang: Hogy ne legyen bekoszolva.

Kép: Jézus a Szent Szívvel.

Hang: Minden mennyiségben tudom neked ezt… felemelni ezt… utánam.

Jézus: Mindenki fölött és mindenki körül ott hemzsegnek a gonosz lelkek. Bűnre akarnak csábítani, be akarják koszolni a lelked. Hogy tiszta maradjon, elérni csak azzal lehet, ha állandóan Bennem élsz, imádkozol, saját szavaiddal beszélgetsz Velem, és segítségül hívsz a kísértésben. A képpel azt mutatom, hogy mindig veled vagyok. Irgalmamat, megbocsátó szeretetemet minden mennyiségben tudom adni neked. Felemelem vele a lelked, csak jöjj utánam, és kövess engem a tisztaságban.

11.

Hang: Muszáj megengednem ezt neked.

Jézus: Meg kell engednem, hogy néha 1-1 kisebb bűnt elkövess, hogy lásd, milyen gyarló és gyenge vagy, hogy alázatban tartsalak.

12.

Hang: Vegyél hozzá papucsot, mert be fog izzadni a lábad.

Jézus: Ezzel a mondattal

süti beállítások módosítása