Isten szemével

2022.05.18. 08:20

2022.05.17.

1.

Hang: Szétmorzsollak téged ezért.

Érzés: Szellemileg is, és anyagilag is ki vagyok zsigerelve. A családomat anyagilag nagyon megkárosították.

Hang: Nagyon keserves könnyeket fogtok ontani.

Gondolat: A szenvedés jutott eszembe, és az is, hogy Jézust véres hússá trancsírozták fel, és úgy halt meg, mint egy bűnöző.

Kép: Jézus szelíd megjelenése fehér ruhában, Aki már átélte a kínszenvedést és a kínhalált.

Jézus: Drága kislányom, most nehéz idők várnak rád és az egész emberiségre. A legtöbbet az engesztelők szenvednek, és a választottjaim. Téged is alaposan meglátogatlak a szenvedésben, de nézd csak, egy látomásban mutatom Magam, hogy teljesen szétroncsoltak a kereszten, és itt állok előtted hófehér ruhában, szépen és boldogan. Tulajdonképpen a Magam képében a te sorsodat mutatom be neked, mert te is túl leszel minden szörnyűségen, és tündöklő Mennyei ruhában örvendezel majd a Mennyben. Hidd el, hogy azok, akik téged kifosztanak, tönkretesznek, keserves könnyet fognak sírni, mert a túlvilágon szörnyű sors vár rájuk. Nagyon válogasd meg és gondold át, hogy a kevés pénzedből kinek adsz. Van, hogy az adakozással, vagy kisegítéssel ártasz az illető lelkének. Ha olyat segítesz, aki igazán rászorul, jót teszel, és Én Mennyei kincset adok érte neked.

2.

Az Országúti Ferencesek templomának oltárképét néztem, ahol Szent István vértanú van ábrázolva. Az emberek őt kővel dobálják, az angyalok felette vannak koszorúval és pálmával.

Gondolat: A mártírok halálára gondoltam.

Kép: Nagy angyalsereg jön a mártír fel az Égben, az angyalok fehér ruhában vannak, arany eszközöket tartanak a kezükben.

Jézus: A vértanúkat itt a Mennyben nagy tisztelet és hódolat övezi.

3.

Anyukám születésnapján a testvérem mondta, anyukánk az angyalokkal ünnepel.

Kép: Anyukám teljes alakban, fehér ruhában van, körülötte fehérruhás angyalok vannak. Egy angyal féltérdelve van előtte, ki egy fehér rózsát nyújt neki.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Isten azért teremtette az angyalokat, hogy az embereknek szolgáljanak. Ti emberek hajlamosak vagytok arra gondolni, hogy az angyal Isten szemében magasabb rendű teremtmény az embernél. Ez a kép, amit kaptál, éppen azt bizonyítja, hogy édesanyád, aki üdvözült, magasabban áll az őt körülvevő angyaloknál. Mély tisztelettel veszik körül. Az egyik angyal az az őrangyal, aki őmellette állt fogantatása pillanatától kezdve.

4.

Egy unokatestvérem a távoli rokonságból meglátogatott minket, ki tudomások szerint nem túlbuzgó a hitéletben. A vele töltött idő nem a lemondásról szólt, mert többek között meghívott vacsorára egy étterembe.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: De ez is kell neked… hogy jobban értékeld a lelkek mentését nekem.

Gondolat: Az adoptált magzatomat kértem, hogy segítsen imádkozni az unokatestvéremért.

Kép: A magzat nagyon örült neki.

Gondolat: Együtt elmentünk vasárnapi misére, Szűzanyát, az összes angyalokat és szenteket kértem, legyen közbenjárójuk, ne hagyják őt elveszni.

Hang: A te imádnak hatása van.

Kép: Az angyalok és szentek gyors mozdulatokkal tesznek-vesznek az unokatestvérem lelkében.

Gondolat: Kértem a Szentlelket, gyullassza fel az unokatestvérem lelkében a Szeretetlángját.

Kép: A megtisztított szívben, ami nagyon üres, nagy tüzet gyújtott a Szentlélek, majd a tűz egy idő után kialudt.

Gondolat: Kértem az Urat, még ha ezerszer is kioltódik benne a tűz, ezeregyszer gyújtsa lángra.

Jézus: Nem véletlen, hogy megengedtem, hogy unokatestvéred nálatok töltsön egy kis időt. Terveim vannak vele. Őt is meg akarom menteni. Már az jó jel, hogy saját akaratából elment veletek a templomba. A veled töltött idő, így a gazdag vacsora is az Én tervemet szolgálja. Az ő megmentéséhez szükség van erre. Időt kell rá szánni, és sokat beszélgetni vele. Közben a lelked mélyén imádkozni érte. Ebben a térítésben az Égből az angyalok és a Szentek segítenek neked. Láthatod a képen, hogy a magzatocskád is készségesen segít az imádkozásban. A fő erő, ami hatni fog rá, Szentlelkem. Gyújtogatja a tüzet a lelkében.

5.

Hang: Most nagyon általános az általános feloldozás, tudod?

Jézus: Egyre általánosabb az Egyházban, hogy a hívek megelégszenek a közgyónással. Pedig akkor csak a bocsánatos bűnök kapnak feloldozást.

6.

Kép: Asztaloknál vendégek ülnek szép ruhákban, közöttük volt egy hölgy, kinek középkék-sötétebb kék ruhája volt.

Jézus: Ma nagyobb jólétben élnek az emberek, mint régen. Sok a baráti, vagy családi összejövetel, a közös étkezés, beszélgetés. Ez tetszik Nekem, csak azt kifogásolom, hogy Én mindig kimaradok. Étkezés előtt nem kérik áldásomat sem. Én tabu vagyok a szemükben. Az Új Világban máshogy lesz.

7.

Egy szentmisén a szeretetről prédikáltak, egyrészt arról a szeretetről, amely az Úr felé irányul, másrészt, amely a házastárs felé irányul.

Jézus: Az életformák közül a szememben a legtökéletesebb a szüzesség. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség házasságra, mert az életet tovább kell adni. Egyaránt kedves Nekem mindkét életforma. A házastársak gyermekeikért felelnek, a szüzek pedig a lelkek mentéséért.

Isten szemével

2022.05.11. 08:20

2022.05.10.

1.

a)

Amikor először kérdeztem az Urat, menjünk-e a Szent Koronához imádkozni a Parlamentbe:

Hang (háromszor): Igen, menjünk el.

Kép: Jézus lefelé néz balra fordulva.

Hang: Én hívlak benneteket.

b)

Amikor másodszor Kérdeztem az Urat, hogy menjünk-e imádkozni a Szent Koronához:

Hang: Igen igen igen.

c)

Amikor harmadszor kérdeztem az Urat, hogy menjünk-e a Parlamentbe imádkozni a Magyar Szent Koronához:

Hang: Igen, menjetek minél gyakrabban.

Kép: Amikor a Korona előtt imádkozunk, ragyog a Korona, nagy, arany fényt bocsájt ki magából, beborítja az egész Parlamentet. Ez a szeretetsugárzás hat a politikusokra is. Ha nem mennénk oda imádkozni, a gonosz sokkal nagyobb károkat tudna okozni, mint jelenleg, a kereszténypártiak nem tudnának úgy védekezni a gonosz ellen, mint így.

Jézus: Nagyon sajátos módon tud segíteni a Szent Korona által Atyám a Parlamenti képviselők viselkedésében és gondolkodásában. Enyhíti a képviselők közötti konfliktusokat, és szeretetfényével, amit a Szentháromságtól kap, befolyásolja a vitákat, amelyek elhangzanak. Ezért nagyon fontos, hogy minél többször látogassátok meg a Szent Koronát, és imádkozzatok előtte.

2.

Kértem az Urat, tegye lehetővé, hogy Magyarország kilépjen az Unióból, amikor eljön az ideje, hogy ne tegyenek kárt bennünk.

Kép: Magyarország, a Magyar Parlament olyan, mint egy korona, amely kiemelkedik.

Jézus: Ne aggódj, hazátok sorsa a kezemben van, legszentebb Édesanyám gondoskodó szeretete magasra fogja emelni a nemzetek között.

3.

Egy lelki testvér arra kért engemet, hogy adoptáljam lelkileg a gyermekeit, imádkozzam mindegyikükért.

Jézus: Drága kislányom, Én küldtem neked lélekben gyermekeit, hogy imáid által lelkük biztonságban legyen.

4.

Szentmisén hívtam az adoptált magzatomat, hogy vegyen részt velem a szentmisén, és ha akar, csatlakozzon hozzám, amikor leborulok az Úr előtt.

Kép: A kis magzat leborul mellettem, ahogy én is.

Gondolat: A magzatomnak mondtam, megyünk szentségimádásra is.

Kép: A karjaimban tartom a babát az Oltáriszentség előtt, a magzat odahajol az Oltáriszentséghez, és feléje nyújtja bal kezét. Az Úr Jézus Magához öleli mosolyogva.

Kép: A baba előtt a nagy Oltáriszentség, a baba megfogja azt kétoldalt, mint egy játékot.

Hangom: Drága kis babám, mit tehetnék még érted, milyen kívánságod van?

Hang: Olyan akarok lenni, mint te!

Kép: Arany fény.

Jézus: Ugye látod, hogy Én is mennyire szeretem a te kis adoptált magzatodat. Hidd el, az ő lelke is érzi az Én Isteni szeretetemet. A lelke tulajdonképpen felnőtt, felnőttként gondolkodik, és vágyódik arra, hogy olyan Istenszerető váljék belőle, amilyen te vagy.

5.

A pici babákért és magzatokért imádkoztam, az Úr szívébe helyeztem őket, és kértem az Urat, hogy amelyiküknek meg kell halnia az édesanyja méhében, mártírként tartsa őket számon, akik Őérte halnak meg.

Kép: Jézus bara fordulva hallgatja kérésemet nagyon komolyan.

Jézus: Nemcsak azokat a magzatokat keresztelhetitek meg, akiket az abortusz folyamán már megöltek, hanem azokat is, akik szomorúan várakoznak édesanyjuk méhében az abortuszra. Ezzel nagy szolgálatot tesztek nekik és Nekem, mert mindnyájan vértanúk lesznek. Hiszen a keresztség lemossa róluk az áteredő bűnt.

6.

Olvastam: Maria Valtorta Füzet (1943): Jézus mondta a Szentháromságról és a Szűzanyáról: „A Mi dicsőségünk nem igyekszik egymást felülmúlni, hanem teljessé válik a másik dicsőségében”.

Kép: Két lángot egymás mellé helyeznek, így azok felerősítik egymást, mert a kettő egyesül, összekeveredik.

Kép: Az erőhullámok egymásba alakulnak.

Gondolat: Eszembe jutott az Úrral való kapcsolatom.

Érzés: Az igaz, mivel az Úr végtelen, nem lenne rám szüksége, de mégis, az én szeretetem felerősíti az Ő dicsőségét.

Kép: Ha valakivel vagyok, és a szeretetet gyakoroljuk, az egymás közti szeretetünk egymás hiányát kiegészíti, sőt, olyan gyümölcsöt hoz, ami a másik jelenléte nélkül nem jöhetne létre. Így, egyikünk a másikára nagyon jó hatást gyakorol, mert ezt az emelkedett lelki állapotot és gyümölcseit visszük és osszuk meg másokkal, így emelünk másokat is.

Jézus: Csodálatos fogalmak ezek: szeretet, dicsőség. Ha egy emberben növekszik a szeretet és a dicsőség, mint a Szentlélek gyümölcse, ezzel a szívében növekedik az Én dicsőségem is. Így van ez két összetartozó ember vonatkozásában is. Ha az egyikben nagyobb lesz a szeretet, ez olyan mély hatást vált ki a társában, hogy ő is jobban tud szeretni. Az a társ, aki az előző szeretetéből nagyon sokat kapott, nem tartja meg magának, hanem önkénytelenül továbbadja másoknak. És ha itt a földön a szeretet egészen kitejesedik, az ember eléri a Mennyei dicsőséget.

7.

Olvastam: Maria Valtorta Füzet (1943): Jézus mondta Maria Valtortának: Ő valaki más szerepét tölti be a kiválasztottságban. Valaki mást választott ki az Úr, aki elutasította Őt, így Mariát jó alanynak látta, mert látta a saját módján való törekvését. Jézus kérte Mariát, hogy imádkozzon azért a másikért, majd eljön az ideje, hogy megtudja, hogy ki ő.

Gondolat: Remélem, én nem másnak a helyét töltöm be, hanem csak a magamét.

Jézus: Hidd el kislányom, sokkal több gyermekemet próbáltam kiválasztani Magamnak, mint ahányan elfogadtak Engem. Ennek ellenére őket is szeretem. Nem engedem, hogy elvesszenek, de ha megmaradnak ebben az elhatározásban, többet fognak szenvedni a Tisztítótűzben, mint azok, akiket nem akartam kiválasztani. Hiszen ők, akik visszautasítottak Engem, nagy kegyelmet dobtak félre. Nagy lehetőséget mulasztottak el. Ez a mulasztás bűne.

8.

Egy szentmisén a pap Jézus sikertelenségeiről beszélt.

Olvastam: Maria Valtorta: Az Úr hinti a magokat, de majd csak évek múlva látszik a gyümölcse egyes helyeken.

Hang + Érzés: Sosem szabad csüggedni egy sikertelenségnek látszó eseményen.

Hang: Isten begyűjti ezt.

Gondolat: Többen el vannak keseredve, hogy hiába beszélnek a másiknak a hit kérdéseiről, nincs foganatja.

Kép: Amikor beszédünk valakihez, a beszédünk eléri a társunkat. Egyes „kiskapukon”, réseken a másik lelkébe szivárog. Lehet, hogy abban a pillanatban kigúnyol, de eljön az alkalom, amikor a beszédünk eszébe jut.

Jézus: Sok engesztelő gyermekem kesereg amiatt, hogy gyermekei, unokái, szomszédai, barátai nem értékelik a hitet, a túlvilágot, a vallásos szót. Unják, másról kezdenek beszélni. Ezt az engesztelő sikertelenségnek érzi. Azt gondolja, minden szó hiábavaló fáradozás. Tévedtek ilyenkor, gyermekeim. Nem gondoltok arra, hogy egy-egy elhintett fogalom megrögződik a szívében, és mikor küldöm a kegyelmet neki, megnyílik az ilyen szóra.

9.

Olvastam: Minden kereszthez hozzá van rendelve egy kegyelem.

Kép: Egy barna kereszt, melynek közepén egy fehér virágcsokor van.

Jézus: Ritkábbik eset, amikor először következik be a kegyelem, és azt követi a szenvedés. A gyakoribb pedig, amikor az embert meglátogatja a kereszt, és egyszer csak feltűnik a vigasztalás. Az első helyzetben erősíteni akarom az alázatban és az együttérző szeretetben az illetőt. Hogy lám, vannak nehéz napok, amit fel kell ajánlani Nekem. A második eset nagyon fontos a lélek fejlődéséhez. Mert ha sok szomorúság, fájdalom után nincs semmi vigasztalás, enyhülés, esetleg kiábrándul Belőlem a jámbor lélek.

10.

Egy szentmisén a pap Isten olyan rostájáról beszélt, amin Szent Péter apostol is fennakadt.

Gondolat: Csak egyetlen rostát szabad elismernünk, ami Isten Igazsága és Igazságossága.

Kép: Egy valaki egy szitán átpréselődik, mint egy képlékeny, könnyen összenyomható labda, és nem akad föl.

Jézus: Vannak igazak és bűnösök, és Isten mindenkit megrostál. Aki tiszta életet él, az szereti az Én Igazságosságomat, az Én rostámat, és akadálytalanul átjut rajta.

11.

Az adósságokról gondolkodtam, akár anyagi, akár lelki adósságok és károk.

Hang + Érzés: Mérhetetlen nagy adósságban van az emberiség.

Kép: A földgömb tiszta fekete, imitt-amott felcsillan egy-egy arany fényecske. Tiszta fekete felhő borítja a földet, a mélységekben van a föld.

Jézus: Most a végső időkre a bűn teljesen elhatalmasodott az emberiségben. Csak itt-ott ragyog fel egy kis fényes pont, a tisztaszívű emberek imája. Bizony a lelki adósságokat le kell valahol vezekelni. Ezért zúdul a sok szenvedés, a katasztrófák, a járványok, a háborúk a földre. Csak ez segít szegény teremtésemen.

12.

Hang: Hála néked… nagyon sokszor, köszönöm szépen.

Kép: Egy férfi eltávozik tőlem egy hosszú folyósón, a bal kezében egy cibórium, a másikban egy kehely, mely le van takarva.

Jézus: Én viszem a kezemben Testemet és Véremet, melyekkel minden szentmisén megvendégellek, és hálásan köszönöm, hogy mindig elfogadsz Engem.

 

Isten szemével

2022.05.04. 08:19

2022.05.03.

1.

Arról a magzatról volt szó, akit örökbe fogadtam, és imádkozom érte. Amikor ünnepi misére megyek, vagy olyan helyre, ahol lelkileg fejlődni lehet, megszólítom őt. Védőszenteket is választottam neki.

Kép: A magzat tapsikol örömében.

Jézus: Nagyon jó pótanyukája vagy a választott magzatodnak. Sokat beszélgetsz vele, és minden szépben és jóban részesíted, amiben részt veszel. Még arra is gondolsz, hogy védőszenteket válogass neki. Ez a kis magzat tud gondolkodni. A lelke roppant hálás neked a gondoskodásért, a törődésért.

2.

Kép: A szívemhez húzódnak magzatok.

Kép: Beléptem egy terembe, ahol kisgyermekek voltak, 3-4-5 évesek lehettek. Az egyik közülük asztalnál ülve rajzolt, a másik közülük a földön játszott valamilyen játékkal. Amikor megláttak, oda jöttek hozzám. Ez a terem egy hatalmas óvodában volt, ahol több emelet is volt. Az emeleten egy másik, elkülönített osztályon kisbabák feküdtek ágyakon, fehér párna, lepedő és takaró között.

Jézus: Minél többet foglalkozol ezzel a szép gondolattal, annál több magzat és megkereszteletlen kisgyermek tűnik fel számodra a látomásokban. Azért nem csak magzatokat látsz, hanem kicsiny gyermekeket, mert ők azért közelednek hozzád, hogy kereszteld meg őket. A fekvő kis csecsemők az elkülönített osztályon még szintén keresztelés előtt állnak, és várják a segítségedet.

3.

Kép: A Mennyei Atya belehelyez valamit a bensőmbe.

Hang: A békémet adom neked, hogy türelmes legyél mindig.

Hang: Most fokozottabb lesz a gonosz támadása.

Jézus: Nehéz idők várnak az emberiségre. Ehhez hatványozott türelem, szeretet és béke kell. Ezeket növeli benned különféle kegyelmek adakozásával a Mennyei Atya.

4.

Kép: Egy papírral a kezemben állok a Mennyei Trón előtt, majd egy idő után eltávozok a helyszínről.

Jézus: Lelked egy papírral áll a Mennyei Atya Trónja előtt, és várja a fontos feladatokat, ami a nehéz idők alatt segít neked eligazodni.

5.

Hang: Jó előre megmondom ezt neked, hogy tudjad, hogy számíts rá. Számítok rád ezért.

Jézus: Akkor sikerül egy Tőlem kapott feladat teljesítése, hogy ha kapsz időt, hogy felkészülj rá. Ezért az antikrisztus megjelenése előtt közvetlenül megmondom, hogy mit tegyél, és mit mondj az engesztelőknek.

6.

Kértem az Urat, segítse a testvéremet, hogy szentté váljon.

Hang: Örömkiáltásom.

Hang: Nagyon kedvesek vagytok Nekem.

Kép: Jézus balra fordulva néz lefelé.

Jézus: Nagyon tetszik Nekem, hogy a lelki javakban nemcsak magadra gondolsz, hanem testvéredre is. Ne félj, gondoskodom róla, hogy szent legyen.

7.

Eszembe jutott, anyukám, míg itt élt a földön, kíváncsian akart belenézni a füzetembe, amikor írtam.

Kép: Anyukám belenéz a füzetembe, és kérdezi.

Hang: Mit írsz?

Kép: Anyukám mosolygós arca.

Jézus: A lélek alapvető jellemzői a túlvilágon is megmaradnak. Ő látja, hogy mindig az Én feladataimmal foglalkozol. Most is beleles a munkádba.

8.

Kép: Szent Mihály arkangyal és a harcos angyalok állnak előttem, a szavamra várnak, hogy küldjem őket csatába, adjak nekik feladatot.

Jézus: Kislányom, kérd a harcos angyalokat, hogy az új országgyűlésben védjék meg a pártokat az ellenségeskedésektől. Kérd őket, hogy Ukrajnában vessenek véget a szörnyű öldöklésnek.

9.

Gondolat: Azzal a hírrel jöttek nekem, félő, hogy háború lesz Magyarországon.

Hang: Nem lesz itt háború Magyarországon, csak imádkozzatok.

Gondolat: Azzal a hírrel is jöttek, hogy nemsokára minden vagyonunkat elveszik. Én többször felajánlottam a családom teljes vagyonát az Úrnak. Kértem az Urat, hogy a globalisták senkinek se vegyék el a vagyonát legalább a Nagyfigyelmeztetésig, vagy míg menedékhelyekre kell menni.

Kép: Egy kéz a vagyonom fölé helyezkedik.

Hang: Lefoglaltam magamnak ezt. Ráteszem a kezemet erre.

Hang: Nem veszik el, nem hagyom.

Hang: Ez mind az Enyém.

Kép: Az időt mintha kinyújtották volna.

Jézus: Ne üljetek fel a rémhíreknek, állandóan veletek vagyok. Megakadályozom a háborút, és nem engedem, hogy fedél nélkül maradjatok. Ami a tiétek, az az Én tulajdonom. Meghosszabbítom az időt, vigyázok, nemcsak rátok, hanem a vagyonaitokra is.

10.

Az új országgyűlésen Magyarország köztársasági elnöke arról beszélt, hogy gazdasági krízis van, és 50% termés lesz az idén a korábbihoz képest, mindenképpen számolni kell arra, hogy kevesebb lesz az élelmiszer.

Egy lelki testvérrel arról beszélgettem, hogy jelenleg a gyümölcsfák tele vannak virággal, de nagy a veszély, hogy bejön egy fagy, és lefagy a termés.

Gondolat: Imádkozni kell, hogy Magyarországot kímélje meg az Úr, ne legyen fagy, hogy megfagyjon a termés, ne legyen aszály, szárazság, hogy kiszáradjon, ne legyen árvíz, hogy a sok víztől elrohadjon.

Kép: Irgalmas Jézus.

Hang: Kíméletesebb leszek veletek, mint másokkal.

Jézus: Csak imádkozzatok lelkes engesztelőim, és gondom lesz rátok, hogy elkerüljétek a katasztrófákat. Nem mintha minden magyar megérdemelné, de a Hozzám fordulókért, a Bennem bízókért megteszem.

11.

Gondolat: Tudom, hogy mérgeznek minket. Mérgezik a levegőt, a vizet, a földet, az élelmiszert. Felajánlok minden percet az Úrnak, amit ellopnak tőlünk, amivel megrövidítik életünket.

Érzés: Az Úr ezt is beszámítja, mint valamilyen szenvedést.

Jézus: A globális hatalmak mérgezése nektek besegít a tisztulásba. Gondoljatok erre, Magyarország nem pusztul, hanem tisztul.

12.

Hang: Összetömörítve ezt benned.

Kép: Egy valaki egy papírcetlit tart a kezében, és nézi, mi van ráírva.

Kép: Fény.

Jézus: Röviden fogom ismertetni veled, hogy mit kell tenned, amikor egyre nehezebb lesz a sorsotok. De ne félj, Én a fényemmel megvilágítom a feladataidat.

13.

Hang: Kenyerem vagy.

Kép: Egy rózsaszín színű falat kenyér.

Jézus: Tulajdonképpen, táplálsz a lelkekkel, akiket megmentesz Nekem. És mivel örömet okozol, a táplálék, amit nyújtasz, rózsaszín.

14.

Kép: Egy fekvő barka ág, mely két mellékágra oszlik. A mellékágak körbe ölelnek egy tojás alakú valamit.

Jézus: Az idei Húsvétotok nagyon gyönyörű volt. Átölelve tartottalak benneteket hívőket az ünnepi napok alatt.

Isten szemével

2022.04.26. 08:17

2022.04.25.

1.

Hang: Előrehaladásod titka ez…folyton kutatsz Utánam.

Jézus: Nagy fejlődést jelent, hogy sok szent könyvet olvasol, hogy minél alaposabban megismerj Engem.

2.

Gondolat: Ha már itt élünk a földön, érdemeket kell szerezni. Előbb-utóbb úgyis mindannyian meghalunk.

Érzés: Minden pillanatot szeretetté kell alakítani.

Jézus: Igazad van, érdemszerzésekkel kell tölteni az időt, nem pedig elpazarolni fölösleges földi dolgokra. Az érdemszerzés titka, hogy minden idődet betölti a szeretet.

3.

Gondolat: Az jutott eszembe, hogy ahogyan az események haladnak a nagyvilágban, lehetséges, hogy egyesekkel már nem fogok találkozni, akikkel korábban találkoztam. Ez szomorúsággal tölt el.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről, akkora, mint az én arcom. Úgy tűnt, mintha szenvedne.

Kép: Kék fény.

Jézus: Közelednek a megpróbáltatások, és figyellek, milyen hatással van rád a jövő. Az Én békémmel árasztalak el.

4.

Egy magzatért imádkoztam, akit lelkileg örökbe fogadtam. Megszólítottam őt mindannyiszor, amikor a Húsvéti ünnepekre, vagy egyéb helyekre mentem.

Kép: Mintha kanállal etetném a magzatot, ő pedig szívesen elfogyasztja, amit adok neki.

A Nagypénteki szertartáson elmeséltem a magzatnak, hogy Jézus értünk halt meg a keresztfán, és kértem őt, hogy amikor kereszthódolatra megyünk, ő is simogassa meg az Úr Jézus lábát.

Kép: A pici baba hatalmas sírásba kezdett ezekre a szavakra, az Úr Jézus keresztjénél pedig nyújtotta a kicsi karját feléje, hogy megérinthesse az Úr Jézus keresztre feszített lábát.

Kép: Felnőtt alakban ott álltam a magzat előtt az anyaméhben, ő kitárk karokkal repült felém, és kiáltotta:

Hang: Mama!

Amikor válaszoltam neki, hogy nem én a földi anyuka vagyok, erre ő ezt válaszolta:

Hang: Te a lelki mamám vagy.

Más magzatokra is gondoltam, akikkel lombikban kísérleteznek.

Kép: A lombikbabák fölé hajoltam, ők örömmel tárták ki karjaikat közeledésemre.

Jézus: Örömmel látom, hogy nemcsak imádkozol az örökbe fogadott magzatért, hanem egészen bensőséges kapcsolatban élsz vele. Mindenhova magaddal viszed, megszólítod és tanítgatod. Ő nagyon jó partner ebben, mert lesi a szavaidat, és érti, együtt örül, és együtt szomorkodik veled. Különösen megkapó, amikor Nagypénteken nagy sírásba esik. Mutatom neked egy látomásban, ahogy ott állsz szemben a magzattal az anyaméhben, mint felnőtt, ő felismer, és kitárt karokkal repül feléd, és mamának hív. Lelki mamának. Nemcsak őrá gondolsz imáidban, hanem a kísérleteknek kitett magzatokra is, akik szintén láthatók számodra, ujjonganak, amikor közéjük mész. El se tudod képzelni, mekkora örömet szerzel Nekem ezzel, hogy ilyen komolyan veszed az örökbefogadást, és hogy ezek a kis életkék mekkora kegyelmet merítenek ebből.

5.

Gondolat: Amikor a magzatokért imádkozom.

Kép: Sok pici gyermek követ valakit egy úton előrefelé haladva.

Jézus: Mivel a rózsafüzérben mindig a magzatokat is megemlíted, azt láthatod a képen, hogy ők nem vesznek el, lelkük egyszer Istenhez tér.

6.

Arról volt szó, hogy a magzatokért is szoktam imádkozni.

Kép: Egy-egy kislány két egymás utáni képen, az egyik kislánynak szőke volt a haja.

Hang (az egyik kislány hangja): Igen…

Jézus: Ez a két kislány azok közé a magzatok közé tartoznak, akikért szoktál imádkozni. Őket már megkeresztelted.

7.

A Szeretetláng 60. évfordulóját ünnepelték. Többek között imádkozták a Szeretetláng keresztutat is, amelyben említést tettek, hogy az Úr sóvárog az emberek után.

Hang: Túl közeliek vagyunk egymáshoz.

Jézus: Mivel nagyon kevés ember szeret Engem teljes szívéből, ezért sok-sok teremtményem szeretete hiányzik. Sóvárgok utánuk. Ellenségemnek nem tetszik, ha valaki teljesen közel kerül Hozzám, és olyanokat sugall neki, hogy nem kell túlzásba vinni a vallást és az Istenszeretetet. Hidd el kislányom, nem tudtok Engem túlságosan szeretni. Én mindig sokkal jobban szeretlek benneteket.

8.

Köszönetet mondtam az Úrnak.

Hang: Te fogd be a szádat!

Hang: Hallod?!

Jézus: Nem tetszett a gonosznak, hogy szíved tele van hálával az Úr iránt.

9.

Az Igazság kereséséről volt szó.

Hang: A földön az igazságot soha nem fogod megtudni, csak ha Bennem maradsz a szeretetben.

Hang: Az igazságot soha nem találod, csak a szeretetemben.

Jézus: Ahhoz, hogy jól lássátok az igazságot, nemcsak felszínesen kell ismerni és szeretni Engem, hanem egészen mélyen. Az Én szeretetem az egyetlen, ami képes elvezetni titeket az igazságra.

10.

Az igazságról volt szó.

Jézus. Azt mondom nektek gyermekeim, hogy itt a földi világban ne keressétek az igazságot, mert nem találtok rá. Az igazság odaát, a Mennyben van. Ha odakerültök, meg fogjátok ismerni.

11.

A megfelelési kényszerről gondolkodtam.

Hang: Vess le minden kényszert magadról.

Hang: Te csak egyedül Istennek felelj meg.

Érzés: Amikor mások kényszerítenek dolgokra, és azt akarják, hogy megfeleljünk azoknak, de nem feltétlenül egyezik az meg Isten akaratával.

Kép: Egy virágmag, melynek tetején sok, mások akarata által összehordott törmelék van. A törmelék nem engedi át a nap sugarát, amely a virágmagot el tudna érni. De amikor lekerül minden a virágmagról (azaz mások vágya rólunk), utat enged a Nap sugarának és a fénynek, egy gyönyörű virág nő ki belőle.

Jézus: A megfelelési kényszer a gonosztól van. Aki mindenkinek meg akar felelni, az elrontja az életét. Mindenkivel terve van Istennek. El kell gondolkodni, hogy Isten mit vár el tőlem. És elsősorban ennek az elvárásnak kell megfelelni. Ezt mutatja a szép hasonlat, amit látomásban mutattam neked.

12.

Hang: Minden mozdulatodat figyelem.

Jézus: Nemcsak azt tudom, amit most teszel, hanem azt is, amit a jövőben fogsz. Teljesen uralom az idődet.

Isten szemével

2022.04.12. 08:01

2022.04.11.

1.

Gondolat: Az Úrnak vannak olyan művei, amibe én nem is szeretnék belekontárkodni, hogy azokat zavartalanul végre tudja hajtani.

Jézus: Nem is tudnál beleszólni abba, amit tenni kívánok, és megakadályozni sem tudnád.

2.

Olyan személyekre gondoltam, akiket kisegítettem, és visszaéltek vele, ígéretüket nem tartották meg, visszaéltek jóindulatommal.

Hang: A Jó Isten ezt neked beleszámítja.

Kép: Egy angyal áll előttem fehér csillagos ruhában.

Jézus: Az őrangyalod mindig veled van, és lát minden hálátlanságot, ami körülvesz. Ő mindent elmesél Nekem, amit tapasztal veled kapcsolatban, és Én feljegyzem az Életed könyvébe.

3.

A kabátom kapucnijáról leesett egy gomb, amit hosszabb ideig kerestem, de sehogy sem találtam. Legalább egy hónapra rá találtam meg a gombot egy szekrényen az Úr Jézus Szent Arcának szentképe mellett, mely több méterre volt attól a ponttól, ahol elveszítettem. Egyetlen családtagom sem tette oda, mert egyikünk sem találta meg a gombot.

Jézus: Bizony kislányom, nemcsak rád figyelek, hanem a dolgaidra is. Én találtam meg a gombodat, és a Szentképem mellé tettem.

4.

Hang: Államosítják ezt.

Hang: Bevettem.

Jézus: Ha olyan helyzet áll elő, hogy, lakásotokat államosítják, Én majd gondoskodom róla, hogy rejtekhely legyen.

5.

Olvastam: Maria Valtorta: Jézus: „A halálba készülőnek meg kell innia az italt, amely elkábítja, hogy harag és lázongás nélkül várhassa az ítélet óráját”.

Kép: Fény.

Érzés: Az Úr nekem is készít valamit halálomkor.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Neked is készítek valamit, amikor majd eljön az időd, az elragadtatás kelyhét, amely eltölt mély örömmel és bátorsággal.

6.

Gondolat: Eszembe jutott, a Mennyei Atya is végignézte Jézus keresztútját.

Jézus: Bizony, 2000 évvel ezelőtt nemcsak Én szenvedtem végig a keresztutat, hanem Ő is Velem együtt. Csak Ő a Lelkében.

7.

Hang: Akarsz menni?

Hang: Darabokra.

Kép + Érzés: Magasra van téve a léc az Úrnál. Valaki a lécet alacsonyra teszi, hogy át tudjam lépni.

Érzés: Hogy a lécet alacsonyra tették, azt jelenti, hogy Jézus kiengesztelte a Mennyei Atyát, ezek Jézus érdemei. Nekem ahhoz képest csak egy kicsit kell tennem ahhoz, hogy a lécet átlépjem.

Kép: Fény.

Jézus: Az ember célja, hogy elérje az életszentséget, amivel megnyílik előtte a Menny kapuja. Csakhogy Isten igénye nagyon magas ezzel kapcsolatban. Tökéletesnek kell lenni. Az embernek lehetetlen, de az Én segítségemmel igen. Megoldható. Én majd segítek, hogy gyorsabban fejlődj, és elérd a tökéletességet.

8.

Hang: Egy dolog érdekel csak. A jelen.

Érzés: Olykor úgy érzem, mintha időtlenségben élnék.

Jézus: Azért érzed kislányom, hogy időtlenségben élsz a földön, mert a Szentlélek vezetésével nem foglalkozol a múlttal, nem rágódsz a régi történeteken, és a jövőt sem kutatod, hiszen a mának élsz, mint a gyermek. Engem csak az érdekel, hogy most milyen a lelked.

9.

Kép: Egy valaki egy hatalmas négyzet alakú tükröt, vagy üveget törölget.

Kép: Egy virág, melynek közepe fehér fény, körülötte sárga, majd fehér szirmok vannak.

Jézus: Akik a Nagyböjtben bűnbánatot gyakorolnak, számítsanak rá, hogy a megbánt bűnöket letörlöm a lelkükről, fényesre, csillogóra készítem elő a legszebb ünnep alkalmából.

10.

Hang: Én ezt tényleg meguntam.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Nem győzöm választottjaimmal küldeni üzeneteimet a hitetlen, közömbös, megátalkodott gyermekeimnek, hogy térjenek meg. Úgy tűnik, hiábavalók Édesanyám jelenései, mert gyermekeim érzéketlenek, bezárják a szívüket, és tobzódnak a világ örömeiben. Itt már csak a Nagyfigyelmeztetés és a büntetések jelentenek majd változást.

11.

Kép: Sárga papíron kék színű, kézzel írott betűkkel van írva egy írás.

Jézus: Az Én békémet hirdetem nektek, de nem figyeltek Rám, nemzetek.

12.

Hang: Művészetemmel, művészetemből élsz te.

Jézus: Ég és föld legnagyobb művésze vagyok Én, az Isten, mert megalkottalak benneteket. Azért vagy tele szeretettel, mert ilyenre alkottalak. Az Én művészi erőmből élsz.

13.

Hang: Nyugtalanító angyalok (bukott) angyalok?

Kép: Egy barna fiók, mely ketté van törve.

Jézus: Figyeljetek, mert ebben a végső időben a gonosz lelkek arra törekszenek, hogy megzavarjanak benneteket. Szeretik a rosszat jónak beállítani. Csak Rám figyeljetek.

14.

Gondolat: Sok minden hiányzik belőlem, kértem az Urat, pótolja ki végtelenségével hiányosságaimat.

Kép: Jézus lefelé néz, Dél-Nyugat felé.

Jézus: Bennem minden erény végtelen. A szeretet, az irgalom, a jóság, a szelídség, a türelem, stb. Bízd Rám magad, Én figyelemmel kísérem a fejlődésedet, és ahol hiányosságot látok, ott az Én erényeimből kipótolom.

15.

Hang: Legyél az életem része.

Hang: Legyél irgalmas.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus mondja: Azok, akik megbocsátanak, azok az Ő leghasonlóbb másai, mert Ő mindenkinek megbocsátott, és most is megbocsát. Az ember így válik lelkivé”.

Jézus: Az a különbség a világi és a lelki ember között, hogy a lelki ember az Én tulajdonságaimból, például irgalmamból, szeretetemből táplálkozik.

16.

Gondolat: Egyszer, amikor Jeruzsálemben voltam a Szent Sírnál, egy sugallat azt mondta nekem, hogy ne a kövekben keressem Istent.

Hang: Az élő Szeretet vagyok.

Kép: Egy arany folyam, egy arany sugárzás.

Jézus: Ez azt jelenti, hogy Istent nem az anyagi világban kell keresni, hanem élő Személyként kell rátekinteni. Egyetlen anyag van a világban, amelyben élő Személye jelen van, és az nem más, mint az Oltáriszentség. Ebből az Oltáriszentségből láthatatlanul sugárzik, mint arany folyam az Isten szeretete.

17.

Gondolat + Érzés: Mindent szeretettel csináljunk, még ha nem is úgy sikerül, ahogy elgondoltuk.

Jézus: A cselekedet akkor válik értékessé az Én szememben, ha szeretet vezérli. Szeretet nélkül rosszkedvűen, unottan, haraggal egyszerűen nem lehet jót tenni.

18.

Hang: Egyszerűen be lehet menni.

Kép: Irgalmas Jézus

Érzés: A mai világban élve egyre nehezebb szent életet élni, és egyből bejutni a Mennyek Országába.

Kép: Arany fény.

Jézus: A bemenetel titka a mindennapi lelkiismeretvizsgálat. A legkisebb hibát is meg kell bánni, és bocsánatot kell kérni. Sok lemondást kell vállalni, ami áldozatokkal jár. Egy pillanatig sem szabad haragudni, azonnal meg kell bocsátani. Mások hibáiról nem szabad fecsegni.

Isten szemével

2022.04.06. 08:00

2022.04.05.

1.

A testvérem arról beszélt nekem, hogy a következő nap van anyukám halálának első évfordulója.

Kép: Anyukám balra fordulva, fehér ruhában, csillogó koronával a fején, és csillogó fülbevalóval a fülében.

Jézus: Édesanyád nagyon boldog, mert a közelemben van.

2.

A rokonokkal sokáig rideg volt a viszony. Az egyik rokonomnak mondtam, a vér nem válik vízzé, de ő azt válaszolta, semmi kötelezettsége nincs szóba állni velem, mert a rokoni mivoltunk csak egy kényszerismeretség.

Kép: Az Égiek mellett állok, majd a rokonságból jönnek hozzám, hogy ők akarnak hozzám tartozni a család nevében.

Jézus: Bizonyára mindkét féltől voltak félreértések. Régi keletű ez az idegenkedés felétek, a családotok felé. De hidd el kislányom, ez mind csak itt a földön érzékelhető, mert a túlvilágon már csak a szeretet lesz a szívükben irántatok.

3.

Gondolat: Azt kértem az Úrtól, ha el kell válni majd apukámtól és a testvéremtől a földi életben, el tudjunk majd búcsúzni egymástól szeretetben.

Jézus: Csak annyit ígérek neked, hogy édesapádtól is, és testvéredtől is nagy szeretettel, békében fogsz elbúcsúzni.

4.

Egy magzatért imádkoztam, és volt egy kívánságom vele kapcsolatban.

Jézus: Igaz, hogy fizikailag nem hall semmit az óhajodból, de a lelke érzi az akaratodat, és ezt a megmozdulással jelzi.

5.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus mondta Marianak, akinek több kérése, kívánsága volt Jézus felé, többek között, hogy tegyen csodákat is egyesekkel kapcsolatban: „Annyira szerettelek, hogy még a szeszélyeidet is kielégítettem”.

Érzés: Csak így tud az Úr bennünket magához vonzani, majd később „kinőjük” a szeszélyeinket, és jobban tudunk alkalmazkodni az Úr akaratához.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Gondolat: Kértem az Urat, segítsen nekem is csökkenteni, illetve elhagyni az én szeszélyeimet.

Jézus: Azért elégítettem ki régen, a még fejletlen kívánságaidat, hogy ezzel növeljem benned ezt a hitet, hogy bízz Bennem, és nagyon szeretlek téged. A mai kívánságaid sokkal magasabbrendűbbek. Ez azért van, mert lelkedet csiszolom és alakítom a sok kegyelemmel. Már régen kiirtottam belőled a fölösleges, földhöz tapadó kívánságaidat. Lelkednek ezt a fejlődését akár csodának is érezheted.

6.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: „Isten Országát nem tudjátok összebékíteni a sátán országával”.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel, Jézus szemei világoskékek voltak és csillogtak.

Jézus: Antagonisztikus, kibékíthetetlen ellentét van a jó és rossz között. Ezen változtatni nem lehet. Az igaz ember nem fogadhatja el a rosszat csak úgy válogatva, félig-meddig, hanem csak a jót, amely Isten országa felé vezeti. Ezért mondhatjátok például, hogy a gender elmélet és a Biblia kibékíthetetlen egymással.

7.

Olvastam: Egy Karmelita nővér írásaiban: Jézus: „Soha nem léphetsz ki Jézusból. Ez az állandó élet Vele az örök élet előíze”.

Hang: Nekem a szíved kell.

Jézus: Ti engesztelők, azzal, hogy elfogadtatok Engem, már nem hagyhattok el, és már itt a földön, ha hűségesek vagytok, éreztetem veletek a Mennyország ízét.

8.

Olvastam: Egy Karmelita nővér írásaiban: Jézus mondta: Ő a titokzatos Isteni életét az ember lelkében éli, és ezáltal a Mennyei Atyát dicsőíti.

Gondolat: Az Úr Jézushoz akarok csatlakozni a Mennyei Atya dicsőítésében, hogy ne egyedül tegye ezt, hanem velem együtt.

Kép: Így tud engem az Úr magasra emelni.

Jézus: Csak annak az embernek a lelkét tudom magasra emelni, hogy ezáltal dicsőítse az Atyát, aki nagyon mélyen szeret Engem, és hisz az Én Istenségemben.

9.

Olvastam: Egy Karmelita nővér írásaiban: Jézus: „A kettőnk közötti benső életet az Én és a te szereteted élteti és tartja fenn”.

Gondolat: Mindenkinek más és más a titka az Úrral.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Ahhoz, hogy egy embernek mély benső élete legyen, egy igazi lelki élete, az két személyen múlik, Istenen és magán az emberen. Mindenkiben más és más ez a nagy szeretet az Úrral.

10.

Hang: Átrendezem benned ezt.

Jézus: Azon fáradozom, hogy lelked érdekében egy tökéletes értékrendet állítsak fel benned. Minden, ami szent, szép és értékes, az a sor elejére kerül, és a lényegtelenebb dolgok lejjebb és lejjebb.

11.

Vannak alkalmak, amikor a gonosz félelmet szít bennem.

Jézus: Jól tudod, hogy a félelmet ellenségem okozza. Nem kell semmi konkrét tényező, ami előidézi, csak egyszerűen a gonosz támasztja fel benned. Dühös rád, mert közel állsz Hozzám, mert Én vagyok az Ő legnagyobb ellensége. Nincs okod félelemre.

12.

A „Nélküled” című dalt hallgattam, melyben az a gondolat ragadta meg a figyelmemet, hogy: „annyi mindent kéne még mondanom, s ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom” Gondolat: Én mindent el szeretnék mondani az Úrnak, nem késlekedve.

Kép: Az Úr felé szállnak fel a gondolataim.

Kép: Jézus balra néz lefelé.

Jézus: A gyermekeim legnagyobb részének semmi mondanivalója nincs Felém. Ha vallásosak is, csak esetleg elmondanak kötött imát. A Szívem boldog, hogy telve vagy mondanivalóval. Szívesen hallgatom.

13.

Kép: Egy vízililiomszerű virág, melynek szirmai olyanok voltak, mint a tűz. A virág forgott a tengelye körül az óramutató járásával ellentétes irányban, majd a virág helyett, vagy a virágban egy piros fény jelent meg.

Jézus: Minden ember élete lepörög, de sajnos vannak olyanok, akiknek a végén lángokba hull alá bűnös lelke.

Isten szemével

2022.03.30. 14:43

2022.03.29.

1.

Olvastam: Mi legyünk a szeretők, akik másokat szeretni tudnak, ha nem tudunk szeretetben lenni egymással.

Jézus: Nem megszüntetni jöttem a törvényt, hanem kiteljesíteni. Az ám az igazi és nehezen teljesíthető szeretet, amikor mi szeretjük a másikat, és nem azt várjuk, hogy ő szeressen minket. Én tudom, hogy embernek ez lehetetlen, de ha Rám támaszkodik, akkor elérheti ezt. Amikor az ilyen esettel állsz szemben, ha valaki folyton bánt, szekál téged, nem sok kedved van szeretni őt. Ezért külön szánni kell időt arra, hogy kérj Tőlem megbocsátó szeretetet. Gondolj arra, hogy Engem milyen sokan nem szerettek, és ma sem szeretnek. Én mégis mindenkit nagyon szeretek, a leggonoszabbat is, és meg akarom téríteni. Arra kell gondolnod, ha teljesíted ezt a tanításomat, az ellenségszeretetet, akkor nagyon nagy jutalom vár téged az Égben. Éppen azért, mert ez komoly erőfeszítésbe kerül.

2.

Érzés: Minden úgy fest nekem a mindennapi életben, mint egy lassú elmúlás, búcsúzás.

Jézus: Akár a világi, akár a lelki emberekben egyszer felvetődik a kérdés, hogy mi az ember egzisztenciája. Felületesen így gondolja, hogy a halál felé haladás, és annak elérése. De ezt pontosítani kell, mert nem a halál felé haladtok, hanem egy újabb és tökéletesebb életforma felé, a túlvilág, az örök élet felé. Ezért, nem szabad arra gondolnod, hogy itt a földön már semminek nincs értéke. Ellenkezőleg. Éppen az a lényeg, hogy a földön töltött idő nagyon, de nagyon fontos az ember lelkének. Ezen múlik, hogy milyen lesz az igazi élet számára, vagyis az örök élet. Ha elherdálta ezt a lehetőséget, ezt a kincset, amit ehhez az átmeneti élethez kapott, akkor jaj neki, mert az örök sötétség birodalmába kerül, végtelen fájdalomba és kiszolgáltatottságba. De ha élete minden percét igyekezett szeretetben tölteni, imádságban, jócselekedetekben, áldozatokban, akkor az ő jutalma egy kimondhatatlanul boldog örök élet lesz.

3.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus mondta: Minden egyes esemény olyan, mint egy pénzdarab, amit lehet kamatoztatni.

Érzés: Ha szeretettel cselekszünk, akár százszorosan is kamatozhat. Ehhez kérem az Úr segítségét.

Jézus: Amikor jó ötletek ugranak be az értelmedbe, akkor tulajdonképpen az Én kegyelmem jelentkezik, és vagy elfogadod, vagy figyelmen kívül hagyod. Pl: küldök valakit, aki segítséget kér tőled. De tételezzük fel, hogy nagyon röviden intézed el, mert rengeteg dolog vár rád. Ez esetben nem kamatoztatod kellőképpen a kegyelmet, amit küldtem neked.

4.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: „Soha nem teszek semmit cél nélkül”.

Érzés: Akkor a velünk történt rossz dolgok sincsenek cél nélkül, amikor például anyagilag megrövidítenek minket.

Jézus: Ezeket a földi gondokat, bajokat komoly áldozatoknak tekintem. Az a célom azzal, hogy megengedem, hogy kipróbáljam a türelmedet, és a nélkülözés, szegénység iránti elfogadásodat. Van olyan gyermekem, akit ennél is sokkal nagyobb anyagi gond sújt és veszteség, mégis odáig fejlődött a lelke, hogy nem hagy el Engem, hanem hálás Nekem a megpróbáltatásért. Nehéz megértened, de tőled is ezt a hálát várom. Ne félj, segíteni fogok.

5.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: „Befogadásomhoz nincs szükség katedrálisokra. Elég nekem egy szerető szív, amelyet a szeretet szentel föl.”

Gondolat: Amikor beteg voltam és nem mehettem személyesen templomba, nem estem kétségbe, hogy nem tudok misére menni, és nem járulhatok szentáldozáshoz.

Érzés: Az Úr folyton táplált engem, csak másképp.

Jézus: Nagyon örülök kislányom, hogy egy ideje már ott vagy a szentmiséken. Ott várlak mindig a tabernákulumban a szentmise kezdete előtt. Örvendezve látom, mikor feltűnsz az ajtóban. Amikor hosszú ideig meg voltál fosztva a templomba járástól, vágyódott a szíved, hogy végre meglátogass. De Én akkor is veled voltam. Osztogattam neked kegyelmeimet. Ha van olyan ismerősöd, aki lazán veszi a szentmisére járást, vagyis hol megy, hol nem, pedig nincs különösebb akadálya, bizony súlyos bűnt követ el a III. parancs ellen. Mondd meg nekik, hogy a következő helyzetek adnak felmentést a vasárnapi misén való részvétel alól: betegség, (például láz, hasmenés, elviselhetetlen fájdalom), egy tehetetlen beteg ápolása, akit nem lehet magára hagyni. A koronavírus idején pedig felmentést ad a fertőzés veszélye, vagy a félelem a fertőzéstől. Nehogy azt higgye valaki, ha vasárnap vendége jön, vagy főzni kell, akkor nyugodtan otthon maradhat, mert ez bizony súlyos bűn. Ma az Én pap fiaim, persze csak egyesek, erről nem beszélnek. Már olyat is hallottam egyik fiam szájából, hogy nem az a bűn, amikor valaki elmulasztja a vasárnapi szentmisét, vagy valaki Nagyböjt péntekén húst eszik, hanem az, amikor szeretetlen az embertársaival.

6.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: „A cibóriummá tett szívből csak természetfeletti gondolatok származnak”.

Gondolat: Sokakkal nem tudok szót érteni, akik világias gondolkodásúak.

Jézus: Azt szokták mondani, hogy az ember a családtagjait, vagy rokonait nem válogathatja meg, de a barátait igen. Bizony nektek engesztelőknek nehéz feladat olyanokkal társalogni, akik erősen kapcsolódnak a világhoz. Ez azért van, mert egészen más húron pendülnek. A mélyreható nagy közlések nem foglalkoztatják őket, csak az anyagi dolgok, a felszín. Hogy mit esznek, hogy milyen ruhába öltözködnek, hogy milyen az autójuk, hogy milyen buliba mennek. A komoly gondolatokat meg se hallgatják. Ha Istenről beszélnek nekik és a túlvilágról, unottan néznek, és elterelik a figyelmet. Mégis meg kell hallgatnod őket, és a meggyőzés módszere nélkül példát kell mutatni nekik az életeddel.

7.

Gondolat: Azon tűnődtem, hogy semmi olyat nem kérnék az Úrtól, amit nem nekem szánt.

Jézus: Tudod, vannak választottak, akik sóvárognak a másik kapott kegyelmei iránt. Ez helytelen, és egyenesen bűn. Nálad ilyet nem látok. Nagyon hálás vagy mindenért, amivel elhalmozlak. Soha nem kérsz Tőlem különböző ajándékokat, mindennel elégedett vagy, amit adok neked. Én tudom a legjobban, hogy a lelkednek mire van szüksége, és ezt te megérzed.

8.

Arra gondoltam, amikor az Úr az embert teremti.

Jézus: Az Atya mindenkit tökéletesen jónak teremt, de az emberek szabadakarata az Úr csodálatos elképzelését bepiszkítja.

9.

Hang: Lelkem illata.

Jézus: Amit leírsz és internetre kerül, és amit szólsz a felebarátaidnak, az mind-mind az Én Lelkem csodálatos illatát árasztja.

Isten szemével

2022.03.23. 14:42

2022.03.22.

1.

Egy külföldi üzenetben benne volt, hogy azonnal dobjuk el a mobiltelefonjainkat, és egyéb.

Jézus: Ne foglalkozz a külföldi üzenetekkel.

2.

Azt a hírt hozta valaki nekem, hogy majd eljön az idő, amikor itt a környéken is bombázni fognak. Megijedtem.

Jézus: Drága gyermekeim, már annyiszor mondtam, hogy ne kutassátok a jövőt, ne olvassátok a vele kapcsolatos üzeneteket, helyette inkább imádkozzatok a békéért. Aki ilyeneket terjeszt, abból hiányzik az Istenre való teljes ráhagyatkozás.

3.

A rózsafüzér, mint eszköz használatáról volt szó. Nekem az volt a véleményem, a nélkül is tudunk rózsafüzért imádkozni. Régebben azt hallottam valakitől, hogy volt egy szent, aki olyan szegény volt, hogy nem volt rózsafüzére, így az ujján számolta az imákat. Így, az ő ujjai épek maradtak, miután meghalt.

Jézus: Teljesen igazad van kislányom. A gyöngyökből álló rózsafüzér csak egy fizikai eszköz, egy mankó, hogy tudd, hogy hol tartasz az imádságban.

4.

Eszembe jutottak azok az engesztelők, akik rengeteget imádkoznak. Csodálom őket, mert én nem tudok annyit imádkozni.

Jézus: Ezt már sokszor elmondtam gyermekeimnek, hogy nem az ima mennyisége számít. Az a fontos, hogy minden nap legyen egy meghatározott idő, tetszés szerint 1 vagy 2 óra, vagy akár több, amit Velem kettesben töltesz.

5.

Azon tűnődtem, mit tegyek aznap, ami tetszene az Úrnak.

Hang: A szeretettől ragyogj Nekem, bármit teszel ezen a földön.

Kép: Fény.

Jézus: Tudd meg gyermekem, hogy Nekem mindennél fontosabb, hogy szeress Engem, meg a felebarátaidat. Minden cselekedetedet hassa át a szeretet.

6.

Olvastam: Sienai Katalinnak mondta Jézus: „Minden szeretet, amivel Engem szerettek, a ti adósságotok, és nem kegyelem, mert tartoztok vele. Én azonban nem tartozásból, hanem kegyelemből szeretlek titeket. És mivel nem tudjátok megadni azt, amivel tartoztok Nekem, eszközül felebarátokat adtam mindőtöknek, hogy nekik tegyétek meg, amit Nekem nem tudtok tenni. Szeressétek őket fenntartás nélkül, tiszta ajándékként, nem várva semmi hasznot. Én pedig Magaménak tudom, amit nekik tettetek.”

Gondolat + Érzés: Ezek után azt hiszem, lépten-nyomon tartozok az Úrnak, és soha nem tudom visszafizetni az adósságomat, még az életem árán sem.

Jézus: Adósságod törlesztésével soha nem fogsz tudni utolérni Engem, aki a végtelenül értékes Véremet ontottam érted. Hidd el, ezt az érzést a Szentlélek adja beléd. Ő tölt fel téged szerénységgel és alázattal, kicsinységed érzetével.

7.

Kép: Etetek valakit, egy kanállal helyezem a táplálékot a szájába.

Jézus: Amikor az Én teremtményeimet táplálod, vígasztalod, tanítod, annyi, mintha Velem tennéd.

8.

Hang: Nagyon összeválogatom ezt benned.

Jézus: Olyan erényeket válogatok neked össze, melyekből sok szeretetet tudsz kicsiszolni.

9.

Gondolat: Azon tűnődtem, hogy „a szeretet Istennél volt”, úgynevezett „őserő”, ahogy olvastam valahol ezt a kifejezést. Ez élteti Istent. Isten ez által teremt és teremtett. Alakot adott neki, és beleöntötte a szeretetet.

Hang: Amely szeretet életet szül.

Gondolat: Ahol nincs szeretet, ott nincs élet, de mivel korábban alakot öltött a szeretet által, az alak megmaradt.

Hang: A szeretet alkot.

Jézus: Leegyszerűsítve azt akarom mondani neked, hogy a szeretet nélkül értéktelen az ember, olyan, mintha nem is élne. Persze, azért eszik, alszik, jár-kel, de céltalanul. Lelki élet nélkül. Ezért arra figyelmeztetek mindenkit, őrizze meg a szeretetet, amit beleteremtettem.

10.

Hang: Karnyújtásnyira ez tőled.

Jézus: Sose aggódj, mert karnyújtásnyira van tőled az Én gondoskodó szeretetem.

11.

Gondolat: Azon tűnődöm, hogy nagyon nehéz ez a földi élet.

Jézus: Ez a földi élet csak a jelenben tűnik olyan nehéznek és hosszúnak, mert ha a tekintetedet elviszem a jövőbe és visszanézel, a múltadat csak perceknek látod.

12.

Olvasom: Egy Karmelita nővér írásaiban: „Ahogyan engem szeret az Úr, az csakis az enyém”.

Gondolat: Az Úr mindenkit másképp szeret, így mindenkivel más az Úr szeretetkapcsolata.

Jézus: Engem, Jézus Krisztust mindenki másképpen szeret. Ezért mindenki szeretetét különbözőnek érzem.

13.

Az Úr szeretetéről volt szó, hogy kit hogyan szeret.

Jézus: Minden embert másképpen szeretek. Vannak, akikkel határozottabb vagyok, és vannak olyanok, akiket megérint igazságosságom szele. Ugyanis, szükségük van erre.

14.

Hang: Te nem tudod, hogy mit jelentesz az Úrnak.

Jézus: Akkor fogod megtudni, mit jelentesz Nekem, ha belépsz Országomba. Üdvösséged fénye fogja megmutatni ezt neked és a többi szentnek.

Isten szemével

2022.03.15. 09:42

2022.03.14.

1.

Olvastam: Az emberi faj több, mint 2/3-a az állat jegye alatt él, az ördögé, az ördög fiává válik. Ezekért az Úr Jézus hiába halt meg.

Gondolat: Sokkolt ez a mondat, de mindenképpen hálás vagyok az Úrnak, hogy az Istenben hívők között vagyok.

Jézus: Atyám nagyon megfontolt volt, amikor az Égből leküldött Engem a bűnös emberiség megmentésére. Nem azért, hogy az emberek töredékét mentse meg kínhalálával, hanem az egész emberiséget. Bízzatok Bennem engesztelő gyermekeim, hogy kínszenvedésemet és kínhalálomat egyesítem a ti szenvedésetekkel és felajánlásotokkal, és irgalmamat kiterjesztem minden élő gyermekemre. Csak az fog elkárhozni, aki a külön ítéleten nem kér bocsánatot Tőlem, és nem Engem választ, hanem ellenségemet. Legyen az illető lelke skarlátvörös akár, mégis megmentem, ha mindent megbán, és leborul Előttem. Ha az emberiség 2/3-át hagynám elveszni, milyen Megváltó lennék Én? Jól véssétek be, Én végtelenül irgalmas Isten vagyok.

2.

Gondolat: A lélek fizikai testbe van bezárva korlátok közé, és nem tehet meg mindent, amit csak akar. Ezek a feltételek mellett kell fejlődnie.

Kép: Egy lélek egyenesen halad előre.

Jézus: Az emberi testnek megvannak a maga korlátai. A fizika törvénye szerint működik. A test bizonyos mértékig a lelket is korlátozza. Minél jobban elmerül valaki a világban, annál inkább lelke akadályokba ütközik, és nem tud fejlődni. Ha viszont kiszabadul a világ bilincseiből, a gonosz kísértéseiből, egyre szabadabb lesz a testtől a lélek, és előrefelé tud haladni a végső célja, az örök élet felé.

3.

Olvastam: Isten az emberért van.

Gondolat: Az ember pedig Istenért létezik.

Jézus: A Szentháromság megteremtette az embert, hogy átadja azt a hatalmas szeretetet neki, amely Tagjai között van. Természetesen, ez együtt jár azzal, hogy az emberért van Isten, és az ember pedig Istenért.

4.

Olvastam: Egy illetőnek álmában megmutatták a Szentháromságot, de nem Személyek formájában, hanem úgy, hogy a Szentháromság szeretethullámai, lángjai hogyan ömlenek egymásba, szinte örvénylő szerűen, mintha 1-1 új galaxis is születne.

Kép: Lángokban álló tüzes hullámok egymásba ömlenek, mint az örvények. Ezek a hullámok három felöl hullámzanak egymás felé, és a közöttük lévő központ felé.

Jézus: Nagyon nagy titok a Szentháromság, emberi ész fel nem foghatja. Próbáltam ebből a titokból képet mutatni neked, hogy a köztünk lévő szeretet egymásba olvadásából szinte vége hossza sincs a teremtésünknek.

5.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus mondta: Isten visszahúzódik Mennyei magasságába, mikor látja, hogy az ember elutasítja a szeretetét, és csak a testért él. A mélységből kinyúlnak a sátán csápjai, és az ember istennek kiáltja ki magát, és az igaz Istent átkozza. Az Ég bezárul. Már ez is egy nagy kegy, hogy bezárul az Ég, mert így visszatartja villámait, amit az emberek megérdemelnek. Az Úr dicsőséges második eljövetelekor Jézus Istenként jön, mint Ítélőbíró, az ítélet szigorú, könyörtelen, és általános lesz, és azért halasztják az időpontját az Égiek, mert különben sokkal többen kerülnének a pokolba, mikor meghalnak.

Érzés: Ezért nem érdemes sürgetni annak időpontját.

Jézus: Gondold el kislányom, hogy Isten milyen nagyon kell hogy szeretsse az embert, hogy a halálos bűnei közben nem sújt le rá azonnal. Inkább eltávolodik tőle, és vár türelmesen. Nagyon hálásak lehettek ezért az irgalomért. Ha ez nem így lenne, emberek milliárdjai kerülnének a pokolba. Atyám jól ismeri gyermekei természetét, gyengeségét, és mindent megragad ahhoz, hogy elérkezzen a megtéréshez. Már rég megtörtént volna a Nagyfigyelmeztetés és az Én dicsőséges második eljövetelem, de még ad időt, hogy megmentse szeretett gyermekeit a kárhozattól.

6.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus mondta: Az embereket egy ellenkezést nem ismerő parancs ítéli majd meg, és választja szét őket.

Érzés: Jobb, ha most kezdjük magunkat Isten Igazságához igazítani, mert különben kellemetlen meglepetésben lesz részünk.

Jézus: Azért a Nagyfigyelmeztetés Isten türelmének a határa, mert akkor minden egyes ember 6-7 éves kor felett láthatja Istent és a saját bűneit az Ő szemével. Meggyőződhet az Igazságról. Akik erre sem térnek meg, ellenségem markába jutnak.

7.

Az igazi tudásról gondolkodtam, hogy valójában mi az.

Érzés: Nem teljesen azt jelenti, hogy mennyi információ van a fejünkben a világ dolgairól, hanem a szeretet gyakorlása, szenvedés vállalása tudatosan. Amikor tudjuk, hogy földi ésszel tekintve magunk ellen cselekszünk, és szeretetet gyakorlunk másokkal szemben, utolsó helyre téve magunkat, szinte mártíromságra vállalkozva.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Egyetértek veled, de még kiegészítem valamivel, a jó és a rossz megkülönböztetésének ajándéka. Ebben rejlik a bölcsesség. Lehetséges, hogy egy öregember ezen az alapon bölcsebb, mint egy ötdiplomás fiatalember.

8.

Hang: Nagyon tisztán látsz Engemet.

Kép: Jézus képe a torinoi lepelről.

Jézus: Van, akinél nincs egyensúlyban az Irgalom és Igazságosság az Én Isteni Szívemben. Túlcsordul az Irgalom, és eltűnik az Igazságosság az illető előtt. Az ilyen egy gyenge bábnak képzel Engem. Azért mondom, hogy te jól látod az Én Szívemet, mert Rám az Irgalom és Igazságosság egyensúlya vonatkozik. Vannak olyan vallásos emberek, akiknél az Én Igazságosságom kerekedik felül. Ők szeretnek a bűnösök felett keményen ítélkezni, és ijesztgetni őket. Az ilyen ember sem lát Engem tisztán és bölcsen. Nálad az egyensúly a helyén van.

9.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: „Miből áll a méz? Ezernyi virág nedvéből. Miből áll a tökéletesség? Ezernyi áldozat gyümölcséből.”

Érzés: Sokféle áldozatot kell hozni, nemcsak egyfélét.

Gondolat: Az apróságokat is felajánlom az Úrnak.

Kép: Egy nagy rózsaszín masni.

Jézus: A szentek titka a nagy alázatosság mellett az áldozatosság. Külön művészet kell hozzá, hogy az ember észrevegye a különféle áldozatok sokaságát, hogy mit vállalhatna. Annál tökéletesebb egy keresztény ember, minél többféle áldozatot hoz. De ez ne olyan l’art pour l’art legyen, az áldozat az áldozatért, hanem valami nemes cél érdekében folyjon. A képen a nagy rózsaszín masni azt jelképezi, hogy a legkisebb áldozatokkal is örömöt szerzel Nekem.

10.

Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus, a keresztre feszítése előtt az Isteni Szeretettől megrészegülve, melyet a teremtményei után érzett, vágyakozás töltötte el a halálos ágy után, azaz a kereszt után.

Érzés: Csak a hatalmas szeretet által, amit az Úr belénk ültet, tudunk hősies szeretetet cselekedni.

Jézus: A lelki fejlődésnek egy nagyon magas fokán kell lenni annak, aki úgy szeret Engem, hogy már alig várja, hogy meghaljon a betegségében. Én példát mutatva az ilyeneknek, a kínszenvedésem ellenére alig vártam kínhalálomat. Mégpedig azért, hogy beteljesítsem Atyám akaratát, és megváltsalak benneteket. Lángolt a Szívem, miközben kínok mardosták a testemet.

11.

Hang: Azt akarom, hogy méltóságom legyél.

Jézus: Viseld méltósággal a Tőlem kapott feladataidat. Így növeld felebarátaidban azt az érzést, hogy méltóképpen tiszteljenek Engem.

12.

Hang: Legbensőbb szerepköröm.

Jézus: Az Én hangjaimmal és látomásaimmal a legbensőségesebb Lényemet mutatom meg gyermekeimnek.

Isten szemével

2022.03.09. 16:11

2022.03.08.

1.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: „Magadtól semmid sem volna, jóakaratod ellenére sem”.

Érzés: Nem elég az ember jóakarata, kell hozzá Isten akarata is, hogy valami megvalósuljon.

Hang: Akarom benned ezt.

Kép: Fény.

Jézus: Se a lelkiek, se a földi javak közül a saját akaratodból bizony semmi se lehetne a tied. Mindent Tőlem kapsz. Mindenki úgy részesül a javakból, ahogyan Nekem tetszik.

2.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Nem a szó ment meg, hanem a cselekedet. Ezért úgy munkállak meg, hogy a Szívemhez szorítalak”.

Érzés: Lehet, hogy többet ér az, ha magukhoz ölelnek, minthogy elmondják nekünk, hogy milyen nagyon szeretnek.

Hang: 1000 szónál is többet ér.

Hang: De az is fontos.

Jézus: Felebarátaiddal szemben a szeretetet elsősorban a cselekedeteiddel tudod igazán kifejezni. Pl: rámosolyogsz, megsimogatod az arcát, átöleled. Vagy egyszerűen adsz neki valamit, amivel örömet szerzel. Ezen megnyilvánulások nélkül üres a kedves szó. A kettőnek együtt kell működni.

3.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus mondta: Volt, amikor Maria nem vette észre a lelkének csiszolását, mert Jézus keze annyira könnyű volt. Mikor Maria nem tudott menni templomba a betegsége folytán, és nem tudott szentségekhez járulni, mégsem romlott meg az erkölcse. Ez Jézus csodatevő hatalmának tudható be.

Érzés: Mindent az Úr folyamatos, csodát művelő hatalma visz tovább és tart fenn. Mindent, ami simán megy nekünk és problémamentes, ami nekünk megszokott.

Kép: Mindent az Úr arany fénynyalábja vesz körül és visz tovább, még a lelkünkben is az eseményeket. De van, amikor „lepottyant” minket az arany hordozó erejéről, hogy vegyük észre, semmi nem megy automatikusan, semmi nem természetes.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: A közömbös és hitetlen gyermekeim akadálymentesen élik földi életüket, nem betegek, béke van körülöttük és bennük, jönnek a sikerek, és ők azt hiszik, hogy ez természetes, és ez jár nekik. Pedig nem így van, mert minden percüket, minden nyugalmukat, sikerüket Én biztosítom számukra. Ti engesztelők tisztában vagytok azzal, hogy mindenért hálásnak kell lennetek, az egészségetekért, a hitetekért, a szerető családtagjaitokért, sőt, a betegségeitekért is. Amikor úgy adódik, hogy nehezebbre fordul az életetek, nehogy azt gondoljátok, hogy elhagytalak benneteket. Szeretetem, sugaraim körül vesznek ilyenkor is, csak nem érzitek. Higgyétek el, ezek a nehezebb napok az életszentség felé gyorsabb lépteket jelentenek számotokra.

4.

Olvastam: Maria Valtorta: Füzetek (1943): Jézus: Aki szeretetben és tisztaságban él, az már egy Kálvárián van, és tetszik Nekem”.

Gondolat + Érzés: Mert nagyon meg kell erőltetnünk magunkat ahhoz, hogy szeretetet gyakoroljunk, és hogy tisztaságban éljünk, még akkor is, ha rosszul bánnak velünk viszonzásul. Ez nagyon nehéz, mint egy mártíromság.

Hang: Örökös harcban állsz ezzel.

Jézus: Nem eltörölni jöttem Atyám törvényét a szeretetről, hanem kiteljesíteni. Rávilágítottam előttetek az ellenségszeretetre. Tudom, hogy ez nagyon nehéz és megerőltető. Az engesztelők közül is csak a legalázatosabbak és legszelídebbek képesek erre. Mindig mondom, légy alázatos és szelíd. Egy fohászt is tanítottam nektek: „Szelíd és alázatos Szívű Jézus, alakítsd szívemet a Te Szíved szerint”. Az ellenségeid gondolatait a sátán üzeni, hogy háborodj fel, hogy ne szeresd az illetőt. Ennek nagyon nehéz ellenállni. Ha mégis sikerül, az hasonlít a mártíromsághoz.

5.

Olvastam: Luisa Piccarreta: Jézus: „Tedd magad az utolsó helyre”.

Kép: Többen haladnak előrefelé az úton egy irányba haladva, de valaki lemarad közülük, mindenki megelőzi őt.

Jézus: A szeretet után az alázat a legnagyobb szentség. Aki magát előre tolja, a többieket lehagyja, és a fő helyeket foglalja el, abban bizony nincs semmi alázat. Pedig alázattal van kirakva a Mennyország felé vezető út. Erre az engesztelők közül is kevesen gondolnak. Aki itt a földön utolsó, az a Mennyben az elsők között lesz.

6.

Kép: Az Úr Jézus valami habon lépked könnyedén előrefelé jobbra fordulva.

Kép: Én is valami fehér habon lépkedek előre, de minden erőmet és akaratomat bele kell adnom, hogy haladjak előrefelé.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Habos felhő az életszentség útja. Én, a Szentek Szentje könnyedén lépkedek rajta. Te, Engem követő kicsi leányom küszködve, de állhatatosan haladsz előre a habokon.

süti beállítások módosítása