Isten szemével

2022.10.25. 08:42

1.

Késve indultam a szentmisére, így néhány apró dolgot, amit különben szoktam, nem tettem meg:

- A testvérem ujja sérülés miatt be volt kötözve, a kötést le kellett volna cserélni. Azt szerette volna, hogy még indulás előtt cseréljem le, de ahogy látta, hogy késésben vagyok, mondta, jó később is.

- A misére sietvén egy eldugott téren két külföldi lány állított meg, és kérdezte, hogy hol találják a főutat, mert valamilyen járműre akartak volna felszállni. Ilyen esetben, aki ilyen okból leállít az utcán, el szoktam kísérni a kívánt helyre, hogy biztosan ne tévedjen el, de most csak szóban magyaráztam el a lányoknak, hogy merre kell menni.

- A templomba érve kinyitottam az ajtót, és nem néztem a hátam mögé, hogy jön-e valaki mögöttem, besurrantam a templomba. Miután az ajtó becsukódott a hátam mögött, vettem észre, hogy pont egy hölgy útját zárta a becsukódó ajtó. Ilyenkor minden alkalommal ki szoktam nyitni a bejövőnek az ajtót, még ha vissza is kell lépni, de most nem tettem meg.

Ez a három esemény megtörténte után furcsáltam a magam viselkedését, és lelkiismeretfurdalásom volt, hogy én különben nem így szoktam viselkedni. El is mentem gyónni ezek után, megköszöntem az Úrnak, hogy ezeket a hiányosságokat megláttatta velem, és kértem az Úr segítségét az apró szeretetgyakorlatok megtételében.

Jézus: Szentlelkem kifinomította benned a lelkiismeretedet. Észreveszed azokat az apró jócselekedeteket, amit megtehettél volna, de valami miatt nem sikerült. Lelked fejlettségét jelenti, hogy ezért lelkiismeretfurdalásod van.

2.

Az egyik alkalommal szentségimádásra tértem be a templomba, és pont abban a pillanatban kezdődött a szentmise IV. Károly, utolsó magyar király emlékére, melyet Magyarországért ajánlották fel. Rajtam kívül egyetlen egy hívő volt a templomban, így úgy döntöttem, a misén maradok. Ugyanakkor a szentségi kápolna magasságában ültem be a padba, ahonnan az Oltáriszentségre is ráláthattam. Kértem az Urat, hogy lélekben lehessek egyszerre a szentmisén is, és a szentségimádáson is.

Érzés: A szentmisén olyan érzésem volt, hogy a lelkem úgy imádja az Urat, mint a szentségimádáson.

Gondolat: Ugyanakkor meghívtam minden egyes ember lelkét, az összes angyalokat és szenteket, szenvedő lelkeket és magzatokat, vegyenek részt a szentmisén, és töltsék meg a templomot.

Kép: Szent angyalok és mindenféle lélek sokasága a templomban.

Jézus: Bántott téged, hogy olyan kevesen voltak a szentmisén, és hogy egyszerre nem tudtál részt venni a szentségimádáson és a szentmisén. Az Én segítségemmel úgy tudtál elhelyezkedni, hogy nemcsak a szentmisét figyelted, hanem a tőled oldalra eső kitett Eucharisztiát is. A templom, egy képen mutatom, vigasztalásodra megtelt az Égiekkel.

3.

Sokszor vagyok olyan élethelyzetben, hogy sokat kell tűrnöm, egyesek panaszkodását a problémáiról, még olyan esetekben is, amikor nem tudok rajtuk segíteni.

Jézus: Azért engedem meg, hogy nehezebben elviselhető társak vegyüljenek közétek, hogy próbára tegyem türelmeteket.

4.

Egy nap Karizmatikus találkozón voltam egy csoport engesztelővel. Kértem az Úr segítségét, hogy szeretetet tudjak gyakorolni minden esetben a társakkal szemben, és próbáltam lemondani saját akaratom gyakorlásáról jelenlétükben. A találkozó után, odahaza éjjel többféle látomást láttam.

Jézus: Hazatérve a Karizmatikus találkozóról gazdagon megajándékoztalak látomásokkal, amiért részt vettél ezen a találkozón. Különösen az kapott meg, hogy az úton békésen és türelmesen viselkedtél.

5.

Hang: A legjobb lelkigyakorlatod, amikor olvasol Rólam.

Jézus: A lelkedet leginkább a szent könyvek olvasása, és a felettük való elmélkedés csiszolja.

6.

Azon gondolkodtam, amikor a következő magzatért imádkozom, legyenek ikrek.

Kép: Az Úr balra fordulva, közelebb hajol valakihez.

Jézus: Akkora szeretet gyúlt a szívedben a kis magzatok iránt, hogy már nem is elég egy, hanem többet is szeretnél magadnak. Annyira meghatódtam.

7.

Eszembe jutott a kis testvér, akit édesanyám elveszített magzat korában.

Kép: Anyukám egy kislánynak fogja a kezét, mindketten fehér ruhában voltak.

Kép: Én térdelek kitárt karral, a kislány a karjaimba rohan, és össze-vissza puszilja arcomat.

Jézus: Mint ahogy a képen láttad, így lesz a valóságban is, és így van, csak azzal a különbséggel, hogy az ő gyermeke egy szép fiatal leány, nem pedig kisgyermek. Boldogan találtok egymásra. Ő téged is szeret, ahogyan a képen mutatom.

8.

Mijo Barada mondta: Egy család jött hozzá. Mondták, hogy átok van rajtuk, lehet, hogy a szomszéd átkozta el őket. Több kérdés után kiderült, hogy a házastársak többször mondták egymásnak, hogy legyen átkozott az a nap, amikor megházasodtak. Ugyanakkor a gyerekeknek is mondták, jobb lett volna, ha nem születtek volna meg. Mijo Barada mondta, ez átokmondás a saját vérére.

Gondolat: Ha ez mind igaz, akkor az életem folyamán elég sok átkot szórtak a fejemre.

Kép: Én leborulva az Úr előtt, megköszöntem azokat, és kértem az Urat, minden fejemre szórt átkot fordítsa áldássá, az egész emberiség számára, és az Ő dicsőségére.

Jézus: Kevés ember képes az átkokat megbocsátani, és áldásként küldeni a rosszakarójának. Becsülöm benned, hogy te ezt meg tudod tenni.

9.

Egy lelki testvér mondta, minden templomnak, templomi közösségnek, városnak, országnak van őrzőangyala.

Kép: Fény.

Jézus: Bizony erről az egyházközségek tagjai nem is tudnak. Azt hiszik, hogy az elég, hogy van egy saját őrangyaluk. A Mennyei Atyának van lehetősége arra, hogy minden egyházközségnek, templomnak, minden városnak és országnak legyen őrangyala. Komoly védelem alatt állnak a teremtményeim. Ezért, hogy most jönnek a nehéz idők, egyáltalán nem kell félnetek. A sok-sok őrangyal vigyáz rátok.

10.

Arról volt szó, hogy Budapest egy liberális város.

Érzés: Ezért nekünk, engesztelőknek minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, Szent Mihály arkangyalt és az összes angyalokat és szenteket segítségül hívva a szellemi harcra.

Kép: Fény.

Jézus: Ha a budapesti engesztelők összefognak a főváros őrangyalával, saját őrangyalukkal és a szentekkel, legyőzhetik a liberális többséget. Ez hasonló Dávid Góliát elleni harcához.

Isten szemével

2022.10.19. 08:41

2022.10.18.

1.

Egy szombati nap a Nagy Szent Teréz templomban papszentelés volt, amely ünnepre nagyon el akartam menni. Előtte szentségimádásra akartam menni egy másik templomba, hogy lelkileg előkészüljek e szép eseményre. A templomba érve azzal szembesültem, hogy a szentség nem volt ott a megszokott helyén, sőt, sehol sem volt kirakva. Egy igekártyát húztam a szentségi kápolnában, hátha a rajta feltüntetett gondolat ad valami lelki erőt. Az igekártyán ez állt: Zsolt (51,12-13): „Szívet teremts Uram, tisztát belém, adj lelket újra, szálegyenest. El ne taszíts orcád elől Uram, és meg ne vond tőlem Szentlelkedet”.

Hang: Akarom.

Kép: Az Úr Jézus balra fordulva.

Kép: A Mennyei Atya, mint Király, a jobb karját előre nyújtja, és előre mutat. Én Előtte álltam lefelé hajtott fejjel.

Kép: Az Úr a Szentlelke által teremt. Lassan kialakul, formálódik egy szép, dobogó, tiszta szív.

Kép: Fény.

felesleges és túl hosszúA Nagy Szent Teréz templomban magukkal ragadtak a magyar szentek képei, legfőképp Szent István képe, ki egy kettőskeresztet tartott a kezében. Kértem a közbenjárását, és hogy a bátorságát és hitét öntse belém.

Gondolat: Amikor a kettőskeresztet szemléltem Szent István király kezében, eszembe jutott, hogy mindig az Úr keresztjéhez kell fordulnom, és ragaszkodnom kell hozzá.

Kép: A lelkem átölel egy feszületet, melyen az élő Úr Jézus függ. Nagy a kereszt, én felfelé nézek, az Úr Jézus pedig lefelé néz rám, és adja az utasításokat, hogy mit kell tennem.

Kép: Az Úr elküld valamilyen feladatra, amikor elvégeztem, már ott is vagyok az Úr lábánál, Aki a kereszten függ. Ő a Szent Vérét ontja rám.

Érzés + Hang: Menj, és oszd szét a szívedet.

Amikor a papok bevonultak a szentmisére, azzal szembesültem, hogy nem a bíboros úr jön, mint ahogy meghirdették, hanem egy püspök úr helyettesíti őt a papszentelésen.

Gondolat: Ezen a napon semmi nem úgy alakult, amire számítottam, de elfogadtam az Úr kezéből, és felajánlottam az Úrnak. Mindent Isten akaratának tudtam be, Aki véleményem szerint leegyszerűsítette, vagy elképzelése szerint alakította az eseményeket, így nem zúgolódtam.

A szentmisén a papszenteléskor a kispap a püspök előtt állt távolabb tőlem. Kértem a magzatot, akiért imádkozom, hogy legyen itt velem, és hogy imádkozzon a kispapért, azaz az újonnan felszentelt papért, hogy jó pap váljon belőle, és hogy ő is kérje a kispapot, ő is imádkozzon érte.

Kép + Érzés: A kis magzat a bal karomon ül a szívemhez nagyon közel.

Kép: A kispap lelke a magzatomhoz intézett kérésemre azonnal felém fordult, és meghajolt, elfogadva a kérést.

Amikor a papok a kispap fejére helyezték kezüket, bíztattam a magzatot, nyugodtan simogassa meg szeretetével a kispapot.

Kép: A kis magzat kinyújtotta a kispap felé a kezét, és megsimogatta őt.

Megkértem az Úr Jézust, hogy áldja meg Ő is a kispapot.

Kép: Jézus a két kezét a kispap fejére tette, majd felőlem egy keresztet rajzolt a levegőben feléje.

Miután a frissen felszentelt papra ráadták az új miseruhát, a papok egyenként köszöntötték soraikban, egyesek kezet is csókoltak neki.

Kértem az Urat, Ő is csókolja meg az új pap kezét, hogy jó pap váljon belőle.

Kép: Az Úr Jézus megcsókolta a fiatal pap mindkét kezét.

Jézus: Hogy a Zsoltár szavai jobban megérintsenek, egy képen megmutattam neked, hogy valóban átalakítottam a szívedet. Nagyon tetszett Nekem, hogy mikor semmi sem jött össze, nem bosszankodtál, hanem mindent felajánlottál Nekem. A Szent István kép láttán bátorság ébredt benned. Olyan bátor akartál lenni, mint ő volt. Megengedtem neked, hogy a kereszten átölelj Engem, mint élő Jézust. Felsoroltam azokat a feladatokat közben, ami vár rád még. Jól érzed, hogy azt kívánom, hogy az új szívet, amit most kaptál, osztogasd szét felebarátaidnak. Látom, hogy egy papszentelés egészen máshogy hat rád, mint a többi templomba járó gyermekem nagy részére A többiek csak végig nézik, esetleg egy szóval imádkoznak a felszentelendőért, de téged mélyen megrendít az ilyen esemény. Nemcsak imádkozol a fiatal papért, hanem még a választott magzatodat is erre ösztönzöd. Mikor a papok többsége megáldotta a megszentelt fiatal papot, te is kértél, hogy Én is áldjam meg őt. A kérésedet teljesítettem. Ugyanez történt akkor is, mikor a megszentelt pap kezét a többi pap megcsókolta. Én is követtem őket.

2.

Hang: Nem szabad összeroppanni a nyomorúságos időben.

Jézus: Jelenleg el sem tudjátok képzelni, mi vár majd rátok. De a legnagyobb bajok közt sem kell elkeseredni, hanem bízni kell Bennem.

3.

Hangom: Uram, kényszerítsd a gonoszt, hogy Neked munkálkodjon, azaz, minden gonoszságát fordítsd jóra, a lelkek megmentésére.

Kép: A kép alján, a földön káosz látható, ahol a gonosz tevékenykedik. Felette narancssárgás fény árad az Égből a föld felszíne felé, amellyel az Úr beleavatkozik, és jót hoz ki belőle.

Kép: A Szentlélek galamb formájában a föld felé fordulva.

Jézus: Jól érzed kislányom, hogy a gonosz cselekedeteit, kísértéseit Én jóra tudom fordítani. Még a bűnbeesés sem mindig a gonosz javára történik. Mert ha valamelyik gyermekem elesik és megismeri a lelki fájdalmat, a bűnbánatot, akkor megértőbb lesz a bűnökkel szemben. És az elesések után még nagyobb lesz benne a hála és az Isten-szeretet.

4.

Eszembe jutott a harc az ellenséggel.

Kép: Mások társaságában vagyok, katonaruhába vagyunk öltözve. Sisak, aranypáncél, pajzs, stb van rajtunk, de ott piroslik a homlokunkon, vagy bennünk az Úr Szent Vére.

Érzés: Az Úr Szent Vére az, ami képessé tesz bennünket a harcra és a győzelemre.

Jézus: Az Én Vérem nemcsak a kárhozattól menti meg gyermekeimet, hanem segít szembeszállni a földi ellenségekkel, és a kísértővel is. Csak az Én megváltó Véremmel tudtok győzni a harcban. Ezért nagyon fontos számotokra a gyakori szentáldozás.

5.

Az életünk eseményeire gondoltam.

Kép + Érzés: Az Úr lassan készíti az utunkat, hogy hosszú készülődés után beteljesítsünk valamit.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: Itt hosszú készülődésről van szó.

Kép: Az Úr sietve ültet a lelkembe dolgokat.

Hang: Nincs sok idő készülődni.

Jézus: Sokan elmerengenek azon, hogy mennyi időt elpazaroltak életük folyamán a különböző lényegtelen beszélgetésekkel, értéktelen könyvek, filmek olvasásával és nézésével, pedig ezt a drága időt a lelkük hasznára fordíthatták volna. Legyetek hálásak minden egyes napért, amelyet a készülésre adok.

6.

A szeretetcselekedetekre gondoltam, amivel díszítjük az életünk vonalát.

Kép: Két vonal halad egymás felett párhuzamosan, az alsó egy egyenes vonal, mely az életünk előrehaladását mutatja, amikor nem végzünk szeretetcselekedetet, ezért az életünk nagyon egyszerű. Az egyenes vonal felett valaki egy másik vonalat rajzol különböző díszítettséggel, amikor szeretetcselekedetet végzünk: hullámot, virágot, vagy mást.

Jézus: Ha mások iránti szeretet nélkül, csak úgy élünk, és élvezzük a földi javakat, akkor lelkünk számára ez az élet értéktelen, üres. Viszont, ha sok-sok szeretetcselekedetet végzünk, gazdagabbá, színesebbé válik a lelkünk.

7.

Érzés: Ne az én életemet építsem, hanem másokat segítve és szeretve éljek.

Kép: A lelkem kézen fogva húzza előre a testemet, mint egy kisgyermek, hogy tegyünk valami jót.

Jézus: Vannak engesztelők, akik elzárkóznak mások elől, folyton imádkoznak, templomba járnak, de nem foglalkoznak másokkal. Csak a saját lelküket építik. Mikor majd az ítéletnél Nálam jelentkeznek, egy üres lapot tudnak felmutatni. Viszont, az olyan gyermekeim, akik nyitott szívűek, és a saját lelkükön kívül mások lelkével is törődnek, a szomorúakat meghallgatják, az örvendezőkkel együtt örülnek, az ilyeneknek a Velem való találkozás határtalan nagy öröm lesz.

8.

Hangom: Drága őrangyalom, köszönöm, hogy elfogadtad az Úrtól a meghívást, hogy vigyázz rám.

Kép: Az őrangyalom, mint egy kisgyermek a nyakamba ugrott örömében.

Jézus: Kevés gyermekemnek jut eszébe, hogy megköszönje az őrangyalának, hogy elfogadta őt, és vigyáz rá. Lám, a kép mutatja, milyen boldog az az őrangyal, akinek a védence ezt megköszöni.

9.

Eszembe jutottak a börtönben szenvedők, és a katonák, kik a fronton vannak, hogy bármikor meghalhatnak a harc folyamán. Imádkoztam értük, hogy el ne kárhozzanak.

Kép: A börtönben lévők egy csoportban voltak, örömükben egyszerre felkiáltottak, majd a kezüket is felemelték.

Kép: Egy súlyosan megsebesített, haldokló katona fekszik a földön, felkiáltott örömében, majd lehajtotta a fejét, és kilehelte lelkét.

Jézus: Gondoljatok arra, hogy a börtönben lévők ugyanúgy az Én gyermekeim, mint ti vagytok. Az a különbség, hogy valami feltűnő bűnt követtek el. Értük is imádkozni kell, hogy a bűnbánatuk erősödjön. A harcoló és az eleső katonákért szintén kötelességetek imádkozni, hogy megmeneküljenek, vagy a lelkük el ne vesszen.

10.

Eszembe jutott, az Úr nem erőszakkal tart Magánál.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Jézus balra néz.

Jézus: Azért választottalak ki éppen téged ezekre az Égi feladatokra, mert nem kell unszolnom téged, erőltetni, hanem örömmel és szívesen, kitartóan végzed a dolgodat.

Isten szemével

2022.10.12. 08:40

2022.10.11.

1.

Olvastam: Egy üzenet: az Úr a felajánlott otthonokat, templomokat, bazilikát áthelyezi a menedékhelyre a szent angyalok segítségével.

Kértem az Urat, hogy tegye egész Magyarországot menedékhellyé, annak ellenére, hogy lehet, hogy ez nem lehetséges.

Érzés: Ez nem lehetséges, mert az emberek többsége nem él szent életet.

Jézus: Gyermekeim, akik hisznek Bennem és szeretnek Engem, azok ne féljenek, mert számukra bőségesen biztosítok menedékhelyeket. Hogy hol és mikor, azt bízzátok Rám.

2.

Egy templomban ima estet tartottak a papokért. Papírra is le lehetett írni, ki melyik papért ajánlja fel az imáit, akit a szívében hordoz. Én a világ összes papjáért és felszenteltekért imádkoztam, és kértem az Urat, áldja meg őket mind.

Kép: Jézus áldásra tette a kezét.

Hang: Nagy megelégedettséggel vagyok.

Kép: Jézus elveszi a papírt, amit kitöltöttem, és a Szent Szívébe helyezte.

Jézus: Nagylelkűségedre vall, hogy a papírodra ezt írtad, hogy minden pap. Ezt a kívánságodat megfontolom és felhasználom. Nagyon örülök, hogy minden pap gyermekemet megáldhatom.

3.

Szent énekben a tengerről énekeltek. Erről eszembe jutott, Horvátországban a tengerbe is dobtam érmet.

Kép: Ahova érmét ültettem a földbe, például olajfa ültetvényen, lakóépületek közé, a kápolna bejáratához, és a tengerbe dobtam, onnan nagy arany fény áramlik a környezetére.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Nagyon szép gondolat ez az érem ültetés. Terjeszd el minél több helyen. Ezzel az Én áldásomat növeled. Akik a közelben laknak, mind részesülnek benne.

4.

A tenger jutott eszembe, és az Úr fényének óceánja.

Kép: Valaki, mint fürdőző megy be az Úr Szívében lévő arany tengerbe. A látvány gyönyörű és vonzó, a szélén is, a sekélyben sok rózsa van. Amikor mélyebbre megy a parttól el, de el is merül, mint a búvár, sokkal több és gazdagabb kincsek vannak benne, ami a partról nem látszik.

Kép + Érzés: A mélységeket nem bírja mindenki.

Hang: Megfelelő kegyelmi állapotban kell lenni ahhoz, hogy ezt elérd.

Jézus: Gyermekeim közül csak kevesen tudnak Engem annyira szeretni, hogy mélyen elmerüljenek az Én Szívemben. Legtöbbjüknek a kapcsolata felszínes és közömbös Velem. Ők nem láthatják azokat a csodás ajándékokat, melyeket a legbuzgóbbak és legáldozatosabbak élvezhetnek.

5.

Hallottam egy papról, hogy beteg. Kértem az Urat, hogy gyógyítsa meg őt.

Kép: Az Úr két kezét balról a pap fejére tette.

Kép: Az Úr egy keresztet rajzolt a levegőben a pap felé fordulva.

Jézus: Kívánságod teljesült, a látomások mutatják, hogy elkezdtem gyógyítani a beteg papot.

6.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Az Isteni gondviselés mindennel törődik, és mindent saját céljára használ fel.

Hang: A legapróbb mértékig ez benned.

Kép: Mennyei Atya képe.

Hangom: Uram, Neked mindenki nagyon fontos, és minden részlet fontos.

Hang: A legeslegapróbb részletekig.

Jézus: Mi is Isten célja? Mindenkit üdvözíteni. Ezért van az, hogy mindenki életét, és minden legapróbb részletét is állandóan figyeli az Atya. Téged kislányom, szintén erre nevelünk. A feléd forduló felebarátaid életét nem felületesen kell figyelned, hanem részleteiben. Együtt a környezeti hatásokkal. Együtt az öröklött tulajdonságokkal.

7.

Vannak olyan hölgy ismerőseim, kik nem tudták kihordani babáikat áldott állapotukban.

Gondolat: Ahány magzat volt, mind várakoznak rájuk odafenn.

Kép: Több fehérruhás gyermek, lány és fiú várakozik egymás mellett.

Kép: Az édesanyák nagyon mosolyognak, és tudják, ők melyik gyermek anyukája.

Jézus: Hidd el kislányom, ez a színtiszta igazság. Egyszer majd nagyon fognak örülni elvetélt gyermekeiknek.

8.

Hazafelé jövet Horvátországból az országhatáron kellett várakozni. Egy busz állt meg mellettünk, mely tele volt szerzetes nővérrel. Egyesekkel fejbólintással köszöntünk egymásnak, majd imádkoztam értük. Édesapámnak mondtam, majd amikor meghalunk, odafenn a Mennyben majd azt fogjuk mondani egymásnak: „Emlékszel? Ott a határon találkoztunk”.

Érzés: Ha imádkozom értük, tudni fogják.

Jézus: Az ima, amit másokért mondasz, soha nem vész el. Az illetők akkor tudják meg, hogy imádkoztál értük, amikor elhagyták testüket.

9.

Azokra gondoltam, akik a halálukat várják.

Érzés: Az igaz, a földi tudat nem tudja, de a lélek tudhat valamit.

Kép: Én libasorban várakozok másokkal, mintha haladnánk előre, de lassan. Kihajolok a sorból, hogy láthassam, mennyien vannak még előttem. Láttam, hogy sokan.

Jézus: A testben lévő lélek többet tud, mint az anyagi agyvelő, értelem. Mennyei Atyám a léleknek ezt a képességét egészen elfedi a test előtt. Ezért senki sem tudhatja, mikor hal meg. A lelke viszont igen.

10.

Hangom: Uram, mind a múlté, ami történik velünk. Mindent szeretettel kellene végeznem, de érzésem szerint nem megy.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Az életetekben a jelennek, a mostani perceknek van a legnagyobb jelentősége. Amit elrontottatok a múltban, azt még most, míg éltek, meg lehet bánni, és meg lehet gyónni. A jövő pedig még sok titkot tartogat számotokra.

11.

Egy nagyon beteg szerzetesnőt látogattam meg.

Gondolat: Kértem az Urat, hadd lehessek ott mellette lelkileg a haldoklása pillanatában, és foghassam a kezét, amikor az Úr érte jön.

Kép: Jézus szelíd képe, áldásra van téve a keze.

Jézus: Lelked óhaja Atyám akaratán múlik. Ha Ő úgy akarja, hogy érezze a szerzetesnő, hogy a búcsúnál fogod a kezét, akkor az úgy is lesz.

12.

A szentségimádáson a bensőmben elkezdtem énekelni: „Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem…” Eszembe jutott Aquinói Szent Tamás, és a magas filozófiája.

Gondolat: Én nem akarok olyan magas filozófiát, amit ő tudott, én csak Isten fényeiben és egyszerűbb tanításaiban akarok elmerülni, amit az Úr enged.

Hang: Én a fényeidet látom.

Kép: Jézus mellett haladok előre, az Úr Jézusból arany fény árad, belőlem rózsaszín.

Hang: Erre meg akarlak tanítani.

Jézus: Helyes, hogy nem vágyódsz Aquinói Szent Tamás magasröptű filozófiájára, hiszen a tied is ragyog a Szívemben. Az Én Szívemből a dicsőség fénye sugárzik, a te szívedből pedig az öröm fénye. Szeretném, és erre igyekszem tanítani téged, hogy minden helyzetben öröm ragyogjon a lelkedben. Jó és balsorsban egyformán.

13.

Az egyik alkalommal a bíboros áldást adott Magyarországra, mely eseményre el szerettem volna menni. A helyszínre nem tudtam időben eljutni az utazás bonyodalmai miatt, így felajánlottam ezt, mert ezért nem akartam boldogtalan lenni. Kértem az Urat, áldjon meg Ő, mivel a szándék tényleg az volt, hogy elmenjek.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

A Tv-ben, a híradóban mutatták később a bíboros úr áldását.

Jézus: Azért nem szomorkodtál, mert lekéstél az áldásról, mivel él benned az a gondolat, hogy „Uram, legyen meg a Te akaratod”. A TV-ben végül is részesülhettél a bíboros áldásában.

14.

Azon gondolkodtam, hogy az Úr Jézus szeretete az, amely kipótolja hiányosságaimat, visszaadja a Mennyei Atyának az adósságaimat, hogy általa tökéletes lehessek.

Kép + Érzés: Van egy adott forma rólam, hogy milyen lehetnék, ha teljesen úgy élnék, mint a Kegyelemmel teljes. A mostani földi alakomat faragja, alakítja, csiszolja az Úr, öntözi fényével, szeretetével, Szent Vérével, és nagyon örül, amikor sikerrel jár velem ebben, vagy abban. Az idő előre haladtával mind jobban és jobban hasonlítok arra az alakra, amelyet az Úr személyemben eltervezett.

Érzés: De sokat kell nekem is küzdenem, hogy a teljes szeretetet tudjam gyakorolni, ahogy kellene.

Jézus: Még mindig nem vagy tökéletes. Az Úr célja, hogy oly gyönyörű legyen a lelked, amilyennek megtervezett. Ezért, mint ahogy a kép is mutatja, még sokat alakít, díszít, szépít rajtad. Persze, nem elég, hogy Ő fáradozik veled, hanem neked is tökéletesedni kell azáltal, hogy önmagadat formálod.

15.

Hang: Hogy haza érjek.

Kép: Jézus feltámadott alakjában jobbra megy.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Jézus Budapest utcáin megy, amerre én szoktam, és a lakásunkba tér.

Hang: Ez az Én otthonom is.

Hang: Nagyon jól érzem itt Magam veletek.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Jézus a fotelben ül nyújtott lábbal.

Jézus: Ha tudnák az Én teremtményeim, hogy hányszor betérek a lakásukba, beülök a foteljukba, és várom, hogy észrevegyenek. Mikor látnom kell, hogy semmibe vesznek, nem érzékelnek, könnycsepp gördül végig az arcomon. Te kislányom befogadsz Engem, ezért nagyon szeretek nálad pihenni.

 

Isten szemével

2022.10.05. 08:39

2022.10.04.

1.

Azon tűnődtem, hogy mi történik akkor, amikor az Úr elé viszem a problémákat, például, amikor szentségimádáson ülök az Oltáriszentség jelenlétében.

Kép: Az Úr az életünk csomóit lassan szétbontja, kioldja az aranysugaraival.

Kép: A gonosz igyekszik mindent összecsomózni, összegubancolni, és összekuszálni a dolgokat.

Jézus: Ellenségem annyira gyűlöl, hogy nem bírja elviselni, ha egy ideig béke és nyugalom van benned. Úgy alakítja a helyzetet, hogy mindent összekuszáljon, és felborítsa a lelkedben az örömöt, a békét. Én pedig ilyenkor résen vagyok, látom a küszködésedet, és mindent rendbe teszek benned.

2.

A testvérem mesélte, hogy az egyik alkalommal, amikor létrára állva takarított, megbillent a létra. A létrát a hűtő és a villanytűzhely fogta fel, hogy ne zuhanjon a padlóra. Ő is alig tudott lemászni a létráról. Mélyen elgondolkodott a történekről, hogy könnyen összetörhette volna magát. Hálát adott az Úrnak, hogy nem történt baja, de mégis ez az esemény megnyomta a lelkét.

Jézus: Ezt a veszélyhelyzetet testvérednél úgy használta ki a gonosz, hogy egészen elkedvetlenítette. Rémes képeket mutatott neki, hogy mi történhetett volna. Mondd meg neki, hogy Én, az ő Jézusa és az őrangyala mindig rajta tartjuk a szemünket. Most is ott voltunk körülötte.

3.

Hívtam, és kértem Keresztelő Szent Jánost, keresztelje meg a magyarokat úgy, ahogy kell, hogy ne kárhozzon el senki sem.

Hang: Örömmel.

Kértem őt továbbá, hogy a világon az összes embert keresztelje meg, és ha kell, ordibálja a fülükbe az igazságot.

Hang: Engedelmes.

Hangom: Keresztelő Szent János, nem tudom, megemlékezik-e rólad valaki gyakrabban, mint az ünnepnapodon.

Hang: Nem, senki.

Hangom: Légy a közbenjáróm.

Kép: Keresztelő Szent János felujjongott örömében.

Jézus: Nagyon sok szent van, és nem mindenki jut eszébe gyermekeimnek. Ezek közé tartozik Keresztelő Szent János. És most te kiemelten foglalkozol vele, kéred valamire, ami nagy és szent dolog. Ő nagyon boldog, hogy valakinek eszébe jut és hozzá fordul.

4.

Egy alkalommal egy ismerősnél voltam, amikor a lakása kimeszelése után lámpát akart szerelni, ami többszöri próbálkozásra sem sikerült. Kértem az Urat, Szent Józsefet, hogy segítsenek.

Kép: Irgalmas Jézus.

Kép: Egy égi kéz jobbra fordulva tartotta a lámpát.

Utána egyből sikerült a lámpa helyére illesztése.

Gondolat: Azon tűnődtem, hogy vajon az Úr olyan kegyelmet adott az ismerősömnek, hogy sikerüljön a szerelés, vagy tényleg az Úr vette át a dolgokat.

Jézus: Az ismerősöd kezébe adtam az erőt és ügyességet, hogy sikerüljön a szerelés.

5.

Az országhatáron növénypalántákat akartam átvinni. Egy ismerősöm rám ijesztett, hogy nem lehet.

Egy Szűzanya szoborhoz vittem a palántákat, és kértem a Szűzanyát, áldja meg őket, és Neki akarom hozni haza.

Hang: Nem lesz semmi baj a határon vele.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: Látod kislányom, hogy milyen értékes az Égi áldás? A határon simán átvihetted a palántákat.

6.

Azt újságolta nekem valaki, hogy most készülnek az Egyházat megváltoztatni, egyezséget írnak alá a vallások vezetői.

Kép: Jézus balra fordulva.

Hang: Balgák. Nem tudják, hogy mit csinálnak.

Jézus: Egyelőre ne foglalkozz ezekkel a hírekkel, csak akkor nyisd fel a szemedet és figyelj, amikor az átváltoztatás szavai megváltoznak. Ehhez nem is kell internetet böngészni, mert ha ez megtörténne, a szentmisében észrevehető lenne. Te csak imádkozz. Imádkozz az egyházam fennmaradásáért.

 

7.

Az Úrtól szüntelenül kérek valamit.

Hang: Szüntelenül adni kívánom neked ezt.

Kép: Az Úr szeretetsugarával sok ajándékot ad nekem. Eltelek ezekkel, és másoknak is adok belőle.

Kép: Amikor az Úrhoz megyek kuncsorogni, az Úr, mint Király ad a kincseiből. Sosem mondja azt, hogy nem ad, hanem inkább ad még ráadást, mert tudja, hogy másoknak osztom szét.

Hang: Te Engem osztasz szét.

Jézus: Mikor köztetek éltem, mindig mondtam, csak kérjetek, és kaptok. Sajnos, sokan elfelejtenek kérni Tőlem, és mindent a saját erejükből próbálnak tenni. Bosszankodnak, hogy nem sikerül. Te kicsim, ismered ezeket a szavaimat, és mindenben Rám támaszkodsz. Nem is csalódsz Bennem, mert sokat adok neked, hogy másoknak is osztogasd.

8.

Arra gondoltam, ha most bele kellene nézni a Mennyei Atya szemébe, kényelmetlenül érezném magam, és nem lenne mindegy nekem, mivel sok a hiányosságom, és nagyok a tökéletlenségeim Hozzá képest.

Kép: A Mennyei Atya szeme, tele van szeretettel, csupa szeretet árad belőle.

Hang: Nagyon vár téged.

Kép: A Mennyei Atya képe.

Hang: A Mennyei Atya mosolyogva vár téged.

Jézus: Örülj, ha benned van az Isten-félelem lelke, amit Szentlelkem ültetett beléd. Ez a bűntől való félelmet jelenti. Félsz, hogy Atyám a gyengeségeidet fogja szemedre hányni. A képekkel megmutattam neked, hogy ne aggódj, ez nem így lesz. Nagy szeretettel fogad majd téged. Alig várja a találkozást.

9.

Azon gondolkodtam, ha a háború kiterjed, akkor mi tévő legyek, hogy menjek-e a veszélyforráshoz közelebb, hogy másoknak segítsek, és hogy felajánljam magam áldozatul.

Kép + Érzés: Egy kéz visszatart, hogy maradjak a háttérben, mert a későbbiekben szükség lesz rám, az antikrisztusi korban.

Hang: Kellesz még nekem.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Veled nem az a szándékom, hogy a megpróbáltatások közepén belerohanj a veszélybe, és feláldozd magad. Neked túl kell élni a legnagyobb veszélyt is, mert nagy tervem van veled.

10.

Olvastam: Jézus: „Vasárnaponként hódoljatok a Legszentebb Szentháromságnak az Én Szent Szívem közvetítésével”.

Kép: Egy valaki két kezében tartja az Úr Jézus Szent Szívét, és nyújtja a Szentháromságnak.

Jézus: Használjátok ki az időt, amíg lehet, gyakran járjatok szentmisére, és az Én Szent, szerető Szívemet ajánljátok fel a Szentháromságnak. Azért van erre szükség, mert így, az Én Szent Szívem oltalmába helyezitek a nehéz időkben az egész emberiséget.

11.

Hangom: Hívlak Uram, légy velem egész nap, de nem úgy, mint egy vendég, hanem mint egy olyan lakó, aki nem költözik ki sohasem.

Hang: Szeretnélek megörvendeztetni téged ezért.

Jézus: A gyermekeim szívéből, akik megáldoznak, csak akkor költözök ki, ha halálos bűnt követnek el. Máskülönben velük lakom.

12.

Kép: Az Úr Jézus néz rám a kék csillogó szemeivel, és nézi, hogy miben segíthetne nekem.

Kép: Jézus balra fordulva.

Hang: Az érdekeimben…

Jézus: Boldogan segítek neked, mert Nekem az az érdekem, hogy te és a hozzád hasonlók sok Isten-szerető, mélyen hívő gyermeket szerezzenek Nekem.

13.

Hang: Színárnyalatom vagy.

Hang: Tegyél Engem széppé.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: A te könnyeiddel.

Hang: Te a mi fontos ügyünket szolgálod.

Jézus: Az Én színeimet árasztod a többiek felé. Ezzel növeled a dicsőségemet, és egyre szebb leszek. Hozzájárulsz dicsőségem növeléséhez, hogy mélyen együtt érzel az Én szenvedéseimmel. A Mi tervünk az emberiség üdvözülése. Ebben segítesz Nekünk.

Isten szemével

2022.09.28. 08:38

2022.09.27.

1.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus mondja: A Szűzanya ténylegesen a sátán helyére lépett az első helyre a teremtmények közül, és ezért is gyűlöli Őt annyira.

Érzés: Ezért is érdemes a Szűzanyába kapaszkodnunk.

Jézus: Azért adtam nektek Őt, mint Édesanyát, hogy ha problémátok van, Hozzá forduljatok, mert Ő szeretetből mindig segít nektek. A gonosz gyűlöli, nemcsak azért, mert Ő a Világ Királynője, hanem tudja, hogy Ő fogja eltaposni.

2.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Pio atya mondta a papnak, hogy a szentmisét anyagi érdek nélkül ünnepelje. Az anyagi kérdés miatt nem aggódjon, az Úr bőségesen megfizet majd, oly módon, ahogy majd Ő akarja.”

Gondolat: Nekünk is igyekeznünk kell anyagi érdek nélküli szeretetet gyakorolni.

Jézus: Minden választott gyermekemre érvényes az Én mondásom, hogy ingyen kaptad, ingyen adjad.

3.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy szent mondja: „A kegyelmi ajándékok elsősorban Isten nagyobb dicsőségére szolgálnak, másodsorban nem az adott személynek szólnak, hanem a közösség érdekében kapta azokat.

Gondolat: Én sem csak a magam részére kaptam az írás kegyelmét.

Jézus: Az összes kegyelmet, amit kapsz, a lelkek mentéséért kapod. Önzés lenne, ha a szavakat, a gondolatokat, a képeket megtartanád magadnak, hogy csak a saját lelked növekedjen általa.

4.

Sokan mondják: „Az idő pénz.”

Gondolat: Az lenne a legjobb, ha időnk minden pillanatát szeretetté tudnánk alakítani.

Hang: Az idő szeretet.

Jézus: A világ emberének az idő valóban pénz. Sajnálja idejét másokra pazarolni. A célja a meggazdagodás. A Keresztény ember másképpen látja az idő értékét. Ő is azt mondja, az időt nem szabad elpazarolni. Azokra kell fordítani, akik rászorulnak a segítségre. Tehát, a szeretet gyakorlására.

5.

Arra kértem az Urat, hogy segítsen az írásban és minden tevékenységemben.

Kép: Az Úr ereje, arany fénye belefolyik a cselekedeteimbe, a gondolataimba, a probléma megoldásokba, és lerövidíti az időt egyes tevékenységeimben, Ő uralja a helyzetet.

Jézus: Ti gyermekeim, akik Rám támaszkodtok, sokkal többet tudtok vállalni a feladatokból, elegendő lesz az idő számotokra, nem úgy, mint azok, akik mindent a maguk erejéből próbálnak megoldani.

6.

Olvastam: Maria Valtorta: Egy Sámuel nevezetű férfi a jeruzsálemi templomból azért kereste fel Jézust, hogy megölje őt, vagy átadja őt a Nagytanácsnak. Jézus a bérgyilkosnak adta a saját ruháját, hogy levethesse sáros és csuromvizes ruháját, és enni is adott neki. Amikor Sámuel elmondta Jézusnak, Akiről nem tudta, hogy Ő az, akit keres, Jézus önként letérdelt eléje, és azt a kést adta a kezébe, hogy megtegye, amiért jött, amivel vágta a kenyeret, hogy enni adjon neki. Amikor Sámuel Jézus szemébe nézett, szívében megremegett, elsírta magát, majd ez a párbeszéd zajlott Sámuel és Jézus között:

- De ne nézz engem! Ne nézz engem! Ó, hová meneküljek a tekinteted elől?

- Kit? Kit nem akarsz látni?

- Téged… és a vétkemet. Magam előtt látom a bűnömet! Hová, hová meneküljek?

- Borulj a Szívemre, fiam!

 

Érzés: Ha Isten szemébe nézünk, olyan az, mintha tükörbe néznénk, mindent látunk benne, ami személyünkkel kapcsolatos. Jézus Szent Szíve a menedékünk, ha irgalomért kiáltunk az Úrhoz, ahol békére találunk.

Jézus: Én, a ti Megváltótok szeretettel teli tekintetemmel mindenkit le tudok nyűgözni. A szemembe nézve azonnal jobbak lesztek.

7.

Érzés: Sokszor reggelenként, amikor felébredek, annyira kiüresedve érzem magam, hogy újra és újra el kell köteleződnöm az Úrhoz, mintha mindent újra kellene kezdenem, a nulláról.

Jézus: Ilyenkor kérj Engem kislányom, hogy adjak az Én üdeségemből, frissességemből és túláradó szeretetemből. Hamarabb megtalálod így a szokásos békédet.

8.

Hang: Teljes bizalmat kérek tőled ezért.

Kép: Fény.

Jézus: A rád váró és mindenkire váró megpróbáltatások alatt bízz Bennem rendületlenül.

9.

Olyan földi dolgok jutottak eszembe, amelyek nincsenek megtöltve szeretettel.

Hang: Üres lapok ezek.

Gondolat: Félek, hogy az egyéni ítéletemen az Élet Könyvében sok üres lap lesz velem kapcsolatban.

Jézus: Ha valaki olyan dologgal tölti az idejét, mint például számítógépes játékok, vagy internetböngészés, és órák mennek el vele, bizony nem jelent senkinek örömöt, szeretetet a környezetében. Kerüljétek az ilyen üres időtöltést, mert számon kérem.

10.

Hang: Csiszolom elmédet ezzel.

Jézus: Szent könyveket adok kezedbe, hogy műveljem bölcsességedet.

11.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus mondja papokra és püspökökre vonatkoztatva: A helységet, ahol tartózkodnak, hintsék meg szenteltvízzel, így elűzhetik a viszálykodás szellemét, mert a helységekben sok meg nem értés, baj, szenvedést okozó szó hangzik el. Ezzel az egyszerű ördögűzéssel sok rosszat el lehetne kerülni, és mennyi lelki energiát lehetne a jó szolgálatába állítani.

Gondolat: Jó, ha mi is rendszeresen meghintjük lakóhelyünket szenteltvízzel.

Jézus: A nagyon kiélesedett családi perpatvarok nem szűnnek meg a Szenteltvíz cseppjeire, mert az ilyenek nem is hisznek erejében. De ti engesztelők használjátok sűrűn, mert békét és szeretetet hoz a családtagok között.

12.

Az a hír járja, hogy az orosz-ukrán háborúban atombomba bevetésén gondolkodnak erősen, és nincs kizárva, hogy a háború kiszélesedik. Egy üzenetben olvasható volt, hogy a radioaktív sugárzásoktól úgy tudunk valamelyest védekezni, hogy vízbe 3 rózsaszirmot teszünk (bármilyen színű lehet a rózsaszirom), 3 csipet exorcizált sót, ennek elkészítése közben latinul mondjuk a Miatyánkot és az Üdvözlégy Mária imákat. Naponta 3-szor kell magunkhoz vennünk e folyadékot ugyanezen imák elmondása közben. Kegyelmi állapotban kell lennünk, és hinnünk kell abban, hogy az Úr megvéd.

Érzés: Olyan sokféle olaj receptet és mást adott az Ég, hogy nem is tudom, melyiket mikor alkalmazzam.

Jézus: Én azt tanácsolom nektek kicsinyeim, hogy bízzátok Rám és Édesanyámra magatokat, ha majd itt lesz a háború. Ti csak az imáitokat és a jócselekedeteiteket tegyétek oda.

13.

Hang: Megígérem neked ezt.

Hang: Föl kéne emelnem benned ezt.

Jézus: Lelki erőséget és bátorságot szeretnék adni neked. Még ezekben fejlődnöd kell.

14.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy Szent pap mondta: A földön valamilyen művel akart volna elindítani, de az emberek körében sikertelen volt, de az Ég ünnepelte őt.

Gondolat: Ha valami jóra törekszünk, amit az emberek nem értékelnek, mégis tegyük meg.

Jézus: Az a cselekedet, ami esetleg az emberek szemében semminek, vagy rossznak látszik, az Isten szemében nagyon értékes lehet. Ezért, ha jónak látjátok, csak tegyétek meg. Jutalmatok nagy lesz érte az Égben.

15.

Abbahagytam az elmélkedést.

Hang: Nem lenne rossz újra elmélkedni veled.

Hang: Legyen bár csak egy pár szó az egész.

Jézus: Az elmélkedéseid lelked legmélyéből fakadnak. Ezért olyan kedvesek Nekem. Megérintik a Szívemet, ezért arra kérlek, hogy folytasd.

16.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Gabriel arkangyal mondja a papnak: „Te már tudod, mi vagyok én számodra az Isteni Akarat folytán, de saját szabad akaratomból is, mert nincs, és soha nem is lehet ellentét a Mennyei Hazában.”

Érzés: Minden angyal és szent akarata illeszkedik a Mennyei Atya akaratába. Az Úr Jézus a földi életében is tökéletesen ezt tette. Ezért mondja nekünk is, hogy így tegyünk.

Gondolat: Ha a szabadakaratunkat az Isten kezébe tesszük, és Akaratához illesztjük, ő elvezet minket a legnagyobb életszentségre, mivel Ő látja és tudja, hogy a lelkünknek mire van szüksége a legjobban.

Jézus: Aki a Mennybe került, az már tökéletes az akarat tekintetében, beleolvasztva szabad akaratát az Istenébe. De mindenki azt akarja, amit a Mennyei Atya, ezért az akarat tekintetében semmi ellentét nem található.

Isten szemével

2022.09.21. 08:37

2022.09.20.

1.

Arról volt szó, hogy mi használ az elhunytnak, amikor búcsúztatják.

Jézus: A szenteltvíz, a szép búcsúztató beszédek nem annyira a halott lelkének használnak, kivéve a szentmisét. A szentmise az egyetlen nagy érték a számára. A virágok, a díszes koporsó semmit nem használ neki. A legszegényebb ember, vagy az elesett katona, akit a tömegsírba dobnak ugyanolyan elbírálás alá kerül, mint egy királyi felség. Se testének, se lelkének a külsőségek nem jelentenek már semmit.

2.

Olvastam: A napi elmélkedés nagyon fontos.

Gondolat: Egy néhány napig leírom a gondolataimat, amit az Úrhoz intézek. Így, jött is néhány gondolat:

 

„Édes Szíved sugara lennék Uram, mellyel Téged átölelnélek.

Ragyogásoddal élnék, tiszta Szíveddel élnék. Dicsőségeddel élnék. Megváltoznék jóra, vállalnék minden szenvedést és jócselekedetet, csak hogy Neked tetszésedre legyek.

Én a Te tabernákulumod lennék, a Te kelyhed, melyben oly nagy örömmel tartózkodhatnál.

Olyan szeretetsugár lennék, mely aranycsillogásával körülvesz Téged, mely jelenlétében minden fájdalmad és bánatod elfelejtenéd, mely jelenlétével akkora örömöt okoz Neked, hogy Szíved alig bírja visszatartani Magát, és úgy fonja Magát köréje, mint a gyermek a szeretett édesanyja köré.

Olyan szeretetsugár lennék, amelytől a Szíved megremeg, és nem hagyja Szíved nyom nélkül, úgy, hogy örömében tüzes lávaként ömlene Szíved szerteszét.

Olyan szeretetsugár lennék, mely szüntelenül óhajt Téged, és sóhajtozik hiányodban Feléd.

Olyan szeretetsugár lennék, mely vágyva vár Rád, és addig nem nyugszik, míg meg nem találja helyét a Szent Szívedben.”

 

Jézus: Nagyon szeretem, mikor Rólam, az Én tulajdonságaimról, az Én életemről elmélkedsz. Meg fogod látni, hogy sokkal közelebb kerülsz Hozzám.

 

 

3.

Arra gondoltam, hogy könnyebb másokért imádkozni, hogy ha megosztják velem, hogy mi vár rájuk aznap, vagy a problémájukat, mint ha nem tudok róluk semmit.

Érzés: Ha az Úrral megosztanánk terveinket, hogy mit szeretnénk csinálni, véghezvinni, az Úrtól nagyobb segítséget kapnánk, sok minden sokkal jobban sikerülne, mint amikor nem osztjuk meg Vele. Az igaz, az Úr tudja és látja, hogy mit teszünk, de mégsem ugyan olyan. Ugyanannak a cselekedetnek a minősége más.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel, áldásra van téve a keze.

Kép + Érzés: Ha megosztjuk a dolgainkat az Úrral, akkor a további teremtés, építés kéz a kézben történik az Úrral, mint amikor az Úr és az ember egymás kezét fogja.

Jézus: Nagyon szeretem, hogy minden gondolatodat, tervedet Velem együtt megosztva hordozod.

4.

Hang: Jobb lenne a csúcsomat keresni ebben.

Jézus: Amikor azon gondolkozol, hogy vajon mit is szeretsz legjobban Bennem, akkor a kínszenvedésemre és kínhalálomra kell gondolnod. Ez a csúcsteljesítményem.

5.

Hang: Még ha áldozattal is.

Kép: A testem teljesen kinyújtva, csak a tenyerem és a talpam éri a földet.

Jézus: Még ha áldozattal is jár, mindenkit kivétel nélkül szeretned kell.

6.

Hang: Nem sokáig tart ez benned.

Jézus: A szomorúság a sértések miatt az Én segítségemmel hamar lepereg rólad.

7.

Kép: Két kéz balra fordulva a föld porából vesz fel.

Jézus: Emlékeztetlek arra, hogy porból vagy és porrá leszel.

8.

Olvastam: „Az Úr mindenért jutalmaz”.

Gondolat: Sokszor eszembe sem jut, hogy minden, amit teszek, azt az Úr meg fogja jutalmazni, amikor eljön az ideje.

Jézus: Én végtelenül hálás vagytok nektek, a legkisebb jót is észreveszem és jutalmazom. Majd meglátod, hogy egykor mekkora boldogságban lesz részed a Mennyben.

9.

Olvastam: A gonosz úgy is tudja támadni az embert, hogy például az egyén nincs is tudatában, hogy miért érez ellenszenvet a másik ember iránt.

Gondolat: A tudatalattimba is húzódj be Uram!

Jézus: Annyira szeretlek gyermekem, hogy még álmaidban, tudatalatti állapotodban is megvédelek a kísértőtől.

10.

Az jutott eszembe, hogy nem minden magyarországi magyar szereti a külhonban született és élő magyarokat.

Kép: Szent István király szigorú arca.

Jézus: Szent István királyotok Nagy-Magyarország minden magyarját egyaránt szereti. Fáj neki ez a megkülönböztetés.

11.

Hang: Meg akarom örökíteni benned ezt.

Jézus: Mások szeretetlenségének legyőzését.

12.

Hang: Az ígéreted nemesít téged.

Jézus: Örökre engedelmességet ígértél Nekem az írásra vonatkozólag.

13.

Mondták nekem, minthogy medicinát végeztem, szívesen látnának engem fehér köpenyben. Az illetőnek az írásaimat mutattam, hogy ez az én hivatásom, és hogy ezáltal szolgáljam az Urat.

Hang: Te a szívek doktora vagy.

Jézus: Ne zavarjanak ezek a kérdések, mert Én választottam neked ezt a sokkal magasabb szintű feladatatot.

14.

Eszembe jutott, hogy vannak olyan személyek, kik leuralnak engem, és én csak alárendelt személy vagyok, és engedékeny.

Hang: Uralkodó jellemed ez… szelídség.

Jézus: Szelídségedben, ami uralkodik benned, az Én hű követőm vagy.

15.

Arra lettem figyelmes, hogy az embereknek vagy így, vagy úgy, de kráterek vannak a szívükben, és magányosak.

Hang: Eddig sem volt ilyen.

Kép: Egy valaki földúton halad elvonulva másoktól a magányba.

Gondolat: Akármerre megyek, vagy fordulok, az emberek többsége okostelefont tart a kezében, és azt nézi, pötyögteti, kevesen vannak, akik másokkal beszélgetnek.

Jézus: A teremtményeim teljesen elmagányosodnak. A technika fejlődése leuralja a kapcsolatokat. Elhidegüléshez vezet.

16.

Az írásaimról volt szó.

Hang: Nagy dolgot csinálsz te ezzel.

Jézus: Üzeneteimmel, amit közvetítesz, teremtményeim lelkét csiszolod, közvetíted.

17.

Olvastam: A Mennyországban nincs féltékenység, csak szeretet.

Hang: Ki kell egészítenem benned ezt.

Jézus: Igen, ezen a területen még munkálkodnom kell benned.

 

 

 

 

 

Isten szemével

2022.09.14. 01:36

2022.09.13.

1.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: „Krisztus az Egyház Feje, és ti az Egyház tagjai vagytok. Isten mindenkit arra hív, és akarja, hogy mindenki egészítse ki önmagában a Fej művét és cselekedetét.”

Gondolat: Tudnom kell, hogy az Úr hogyan szeretne kiteljesedni bennem.

Kép: Jézus jobbra fordulva ül egy asztalnál, ír, jegyzetel, olvas, tanulmányoz.

Jézus: Minden választott gyermekem más és más feladatot kap arra, hogy egészítse ki az Én cselekedeteimet. Te például a jegyzetelést kaptad és a látomásokat, a hangokat, hogy közelebb hozd Hozzám az olvasóidat. Ez a te legfontosabb dolgod.

2.

Olvastam: Ha a papok nem a legtüzesebb szeretettel szeretik a Mennyei Atya tündöklő dicsőségét, akkor nincs hatalmuk.

Érzés: Nekünk, híveknek ugyanúgy kell azt szeretnünk, mert ha nem, az Úr nem tud rajtunk keresztül beteljesülni és munkálkodni. Sem minket alakítani, sem rajtunk keresztül hatni másokra.

Kép: Az Úr dicsőségének aranyfénye sokkal több dolgot foglal magába, mint amit el tudok képzelni: teremtőerő, szenvedés, könny, gúny, az Úr Jézus kínszenvedésekor szinte darabokra tépték Őt, hogy az Oltáriszentségben minket táplál, hogy az okkultisták, a feketemisések meggyalázzák Őt – az Oltáriszentséget is, az emberek jócselekedete, hálája, öröme. Az is az Úr dicsőségét növeli, ha az angyalok sikerrel járnak az emberek körében, hogy jóra vezessék őket.

Kép: Az Úr dicsősége, mint egy végtelen, kimeríthetetlen tenger, amely sok mindent tartalmaz, különböző színű ajándékokat és kincseket.

Jézus: Az emberek, mikor az Én dicsőségemre gondolnak, csak az jut eszükbe erről, hogy ragyogó fény vesz körül Engem. Eszükbe sem jut, hogy ebben a fényben benne van a kínszenvedésem és kínhalálom, amellyel megszereztem a dicsőséget, és benne van az Engem követők nagy hite, hálája és szeretete. Egy képen tengernek ábrázoltam a dicsőségemet, amely tele van gazdag ajándékokkal, melyeket boldogan osztogatok az Én szeretett gyermekeimnek.

3.

Olvastam: A Szentlélek remekműve a Legfölségesebb Oltáriszentség.

Kép: A szentmisén a pap kérésére arany fény száll le az Égből, és elárasztja a szentostyát.

Kép: Amikor az aranyfény, amelyben Isteni életerő van, eléri a szentostyát, az ostyát szerkezetileg alakítja át, molekuláris szinten is vannak változások. Isteni erő, élet, életet adó melegség folyik be a kis ostyába. Teljesen mindegy, hogy mekkora az ostya, egy porszemnyi nagyságú, vagy hatalmas, az arany fénnyel ragyog. Ha a szemnek láthatatlan por nagyságú szemcséje a földre esik véletlenségből, az ember rátapos akaratlanul is.

Hang: Az egész Szentháromsággal.

Kép: A lelkem leborul a láthatatlan szemcsék előtt, és megcsókolja őket.

Jézus: A kép, amit mutattam az átváltoztatásról, az nem képzelődés, hanem maga a valóság. Csak ti az aranyfényt nem láthatjátok. Ez a fény teljesen átalakítja és betölti az üres kenyeret. Nemcsak Testem és Vérem, hanem Lelkem és Istenségem, erőm és minden dicsőségem, minden tulajdonságom belekerül. A mérete mindegy. Még a porszemben is, amely véletlenül lehull, ott ragyogok a teljes Szentháromságban. Ezután lélekben mindig borulj le, és csókold le a földről ezeket a ragyogó porszemeket.

4.

Arra gondoltam, hogy az Úr Jézus hogyan érzi Magát a miséken

a)

Amikor a pap nem hivatásszerűen ajánlja fel a szentmisét, hanem foglalkozásszerűen, amikor nem tejes szívéből és odaadóan:

Kép: Az Úr Jézus félig ruhátlanul, megkötözve áll, mintha vinnének kivégezni.

b)

Amikor a pap a teljes szívének hódolatával ajánlja fel a Szentmisét:

Kép: Az Úr Jézus Főpapi ruhában van, és mint Király.

Jézus: Minden átváltoztatásnál, kivétel nélkül beleköltözök az ostyába, és benne maradok. De ha a pap üres szívvel, automatikus megszokottsággal végzi az átváltoztatást, megkötözve érzem Magam. Ha viszont szenvedélyes örömmel emel a magasba a pap fiam, akkor az Én Lelkem, Testem királyi ruhában foglalja el a helyét a Szentostyában.

5.

Azon gondolkodtam, amikor az ember megáldozik az Úr Testével és Vérével, és ha van lehetősége, térdelve és nyelvre.

Érzés: Az ember alázata, hódolata, imádata, szíve lángolása van az Úr felé. Ez minden lélek esetében más erősségű. Ez lehetővé teszi, hogy az ember elismerje az Urat Királyának, és trónra emelje szívében-lelkében.

Jézus: A külső tiszteletadások a szentáldozás alatt: a keresztvetés, a nyelvre áldozás és a térdre áldozás erősítik a lélekben a belső tiszteletet. De ez mindig attól függ, hogy milyen állapotban van a lelke. Ha csak külső színjátszás az egész, nincs semmi hatása. De ha belülről jön, akkor Királynak érzi a Nagy Vendéget, és szíve középpontjába helyezi.

6.

Kép: Amikor a szentostya bekerül az ember szájába, az emésztőcsatornán felszívódik szinte molekulánként, majd a vérbe kerül. A vérkeringésen keresztül minden szervbe eljut, mint például: agy, szív, máj, tüdő, vese, izmok, egyszóval mindenhová. Mint arany fényű szemcsék behálózzák az egész emberi szervezetet. Az Úr a gyógyító erejével gyógyítja a testet is és a lelket is.

Kép: Mivel Isten egész Lénye benne van az Oltáriszentségben, így Isten gondolata a mi gondolatunkat is meg tudja változtatni, vagy kikorrigálni, ha hagyjuk.

Érzés: Az Úr egycsapásra elvághatja bennünk a rossz gondolatokat, vagy a rossz hajlamokat, de az Úr akarja, hogy az ember saját maga is küzdjön, mert ezáltal Isten és ember dicsősége is nő.

Kép: A szereteterők összetétele is más, ha csak Isten akarja, hogy az ember jó útra térjen, vagy ha az ember is készséggel közreműködik Istennel a siker érdekében.

Jézus: Mivel a szentáldozáskor teljes egészében vesztek megatokhoz Engem, Testemet, Lelkemet, Istenségemet, dicsőségemet, tulajdonságaimat, ezért képes vagyok egyesülni a testetekkel és a lelketekkel egyszerre. Jelenlétem, ahogyan lenyeltek Engem, tökéletesen átjárja testetek minden részletét, minden sejtjét. De ugyanakkor az Én Lelkem a ti lelketekkel is egyesül. Képes vagyok testeteket és lelketeket egyaránt gyógyítani és alakítani, nevelni. Sokat jelent számotokra, hogy hogyan működtök közre a szentáldozáskor az Én szeretetemmel. Hogy nagy hatást gyakoroljak rajtatok az Eucharisztiával, azzal hozzá kell tennetek a ti saját erőtöket.

7.

Kép + Érzés: Minél magasabb hőfokon műveljük a szeretetet, annál több dolog ég el benne, annál több dolog alakul át szerkezetében. Így van a megpróbáltatásokkal is. Minél nagyobb, annál jobban és hatékonyabban alakít át bennünket.

Gondolat: Hogyan hat Isten tüze a mi lelkünkre.

Kép: Ha Isten tüze és a megpróbáltatások erőssége megfelelő, a lélek változása is megfelelő lehet gondolat és érzésvilágban. Ha túl gyenge Isten tüze vagy a megpróbáltatás, vagy a lélek ellenáll neki, az Úr nem éri el a lélekben a kellő hatást, nincs jó irányú változás. Ha pedig túl erős Isten tüze vagy a megpróbáltatás, a lélek nem bírja elviselni.

Hang: Isten azért tudja a megfelelő mércét, mértéket.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: A Mennyei Atya képe.

Jézus: Mindenkinek akkora keresztet adok, amit el tud viselni. Ezért soha ne félj attól, hogy túl nagy a megpróbáltatásod. Én mindig segíteni fogok. Azért növelem ezeket, hogy minél jobban csiszoljam a lelkedet.

8.

Olvastam: „Isten tudása végtelen.”

Gondolat: Én ebből nem kérem mindet, csak azt, ami nekem kell, vagy érdekel, de abból mindet.

Kép: Én, mint kisgyermek nézek az Ég felé.

Kép: A Mennyei Atya lefelé néz balra.

Jézus: Szeretem, hogy nem kíváncsiskodsz, nem akarsz mindent tudni az Én végtelen tudásomból. Ebből a tudásból mindent megadok neked, amire a te lelkednek szüksége van.

 

9.

Kértem az Urat, amikor eljön az idő, hogy nem lesz mód szentostyát készíteni, mint manapság, szaporítsa meg őket, hogy meg tudjunk áldozni.

Hang: Szeretetem jeléül ez.

Jézus: Ne féljetek Engem követő gyermekeim, megoldom ezt a gondotokat, és mindig lesz bőségesen szentostyátok. Egy bátor papot is adok hozzá.

10.

Hang: Sietségben vagyok nálad.

Jézus: A megpróbáltatások ideje közeleg, és Én igyekszem minden fontos feladattal megbízni téged.

11.

Olyanokra gondoltam, akik nagy öröm számomra, ha láthatom őket.

Gondolat: Amikor az öröm betölti a szívünket, az ember úgy érzi, hogy sok mindenre lenne képes megtenni a másikért, alapesetben pedig nem.

Jézus: Ez a különböző érzés ember, vagy egy másik ember iránt általában jellemző mindannyiatokra. Nem az a fontos, ha kapcsolatba kerülsz valakivel, hogy érzelmileg lángolj érte, hanem az, hogy jót tudjál cselekedni vele.

12.

Hang: A legnagyobb szeretetedet óhajtom.

Kép: Jézus balra néz.

Jézus: Mintahogy az első parancs előírja, úgy kell szeretned Engem, a lehető legnagyobb szeretettel. Az első helyre kell tenni az értékrendedben.

Isten szemével

2022.09.07. 08:35

2022.09.06.

 

1.

Azon gondolkodtam, hogy ha az én szeretetem az Úrnak annyi, mint egy csepp méz, akkor mi mindent raknék bele.

Érzés: Ebbe a mézcseppbe mindent beletennék: szeretetet, tiszteletet, imádatot, szívemet-lelkemet, szenvedésemet, odaadásomat, szabad akaratomat, és minden más szépet és jót, ami nem jut most eszembe. Ezt a mézcseppet egy rózsaszín rózsára, vagy rózsasziromra helyezném, mint egy kis kehelyre, majd mint ajándékot becsomagolnám egy gyönyörű díszes dobozba, melyet telehintenék gyöngyökkel és szebbnél szebb virágokkal. A dobozt átkötném gyönyörű szép masnival, vagy szalaggal, és aranykoronát helyeznék a doboz tetejére. Ezt másik két dobozba helyezném, a külső egy egyszerű fehér doboz lenne. Azért tenném így, hogy mások ne lássák, hogy mit adok az Úrnak. De ugyanakkor tudom, hogy az Úr szeme elől semmi sincs elrejtve, és Ő tudja, mi rejlik a dobozban.

Kép: Egy egyszerű fehér doboz, amelyen a nevem kezdőbetűje van, de azt nem én, hanem az Úr helyezte rá.

Kép: Jézus balra fordulva.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Szép gondolataid vannak a Nekem szánt mézcseppeddel kapcsolatban. Köszönöm az értékes ajándékcsomagot.

2.

Kép: Én, mint egy pici lány, rózsaszín szoknyácskában, kalapban, játékmacival a kezemben fordultam és beszéltem felfelé, az Ég felé.

Kép: Egy rózsaszín fa, melynek lombja szív alakú volt.

Jézus: A rózsaszín fa a szív alakú lombkoronával az Én szeretetem szimbóluma, mely örömömet fejezi ki a gyermek-lelked iránt.

 

3.

Hang: Szent koronám.

Kép: Egy gyönyörű rózsakoszorú.

Gondolat: A következő gondolatok töltöttek el:

 

„Ha Szent koronád lehetnék, Téged díszítenélek, Uram.

A legszebb rózsákat ölteném magamra és aranycsillagokkal szórnám be azokat.

A rózsaszirmok lágy simogatásával venném körbe homlokodat és hajadat. Gyengéd szeretetemmel ölelnélek, díszítenélek, és csókolnám gondolataidat és Lényedet.

Az Ég legédesebb illatával árasztanálak el, hogy bármerre jársz, ne érezd a világ bűztengerét…

Nemcsak a fejedet, de a Szent Szívedet is körbevenném, hogy meleg simogatással balzsamozzam sebeidet. Minden fénysugarad fel akarnám fogni, amit Szent Szívedből árasztasz, hogy egy sem menjen pocsékba, egy sem menjen veszendőbe.

És amikor újra és újra átszúrják Szívedet, a Szívedet körbevevő rózsákat és rózsaszirmokat is találat éri… nem maradnak azok sem megtépázatlanul… de mégis rózsák és rózsaszirmok maradnak, melyek szeretettel áldozzák fel épségüket és szépségüket Teéretted.

Boldog vég ez a rózsának, ha nem csak önmagában szárad el, hanem Teérted szedik ízekre, és préselik ki édes nedvét, mely annyi sem, mint egy legkisebb csepp, de mégis a Te Szent Szívedet hűsíti, mint a legfinomabb harmat.”

 

Gondolat: Az Úr az a Szent Vércseppje jutott eszembe, mely az én lelkemet tisztítja.

 

„Te drága Szent Vércsepp, mely drága Jézusom Szent Szíve legmélyéből törsz elő, Te kellesz nekem… Te kellesz nekem, melyet az Úr mély érzéseiből nyújt nekem, mint a legdrágább gyöngyszemét. A végtelen szeretete sajtolt ki Téged Szent Szívéből érettem.

Úgy ölellek (át) Téged, mint a gyermek a legkedvesebb játékát.

Nem elégszel meg, hogy egyetlen csepp maradj, hanem egy-egy cseppből álló folyam keletkezik belőled, mely soha nem fogy el, soha nem apad ki.

Táplálsz engem, mert nem akarsz éhen és szomjan hagyni. Csodálatosabbnál csodálatosabb fénysugarakat bocsátasz ki magadból, hogy átölelve engem a szívem fájdalmát csillapítsd. Rózsaszín fényáradból az öröm óceánját oltod belém, majd aranysugaraiddal oldod fel az engem fogva tartó láncaim sokaságát. Mézes illatoddal igyekszel elbódítani és elkábítani és szerelmes álomba ringatni. Szívem virágba borul általad, a szívem virágait serkented ki Szent Erőd által. Jézus mély érzéseit közvetíted felém, mely oly sok könnyét és szenvedését is gyűjtötte magába.

Drága Vércsepp, mely énértem Jézus Szent Szívéből törtél elő, egy hűsítő fürdőt készítesz számomra, majd egy virágba borult, rózsákkal díszített nyughelyet. Kényeztetéseddel nem szűnsz meg körberajongani engemet.

Angyalom leborul Előtted, így én is követem példáját.

Te drága Vércsepp, mely soha nem szűnsz meg énértem létezni, csak az enyém vagy, és csak az enyém.”

 

Jézus: Mindkét elmélkedéssel, a rózsaszirommal és az Én Vércseppemmel vigasztalást nyújtottál Nekem a sok-sok olyan lélek helyett, akik soha-soha Rám sem gondolnak, akik nem hisznek Bennem és nem szeretnek Engem. Köszönöm neked ezt.

4.

Hang: Ezer kérdésem van veled.

Jézus: A rendelkezésünkre álló időben sok mindent meg kell még beszélnünk.

5.

Az elmúlásról gondolkodtam, a lassú búcsúzásról mindentől és mindenkitől.

Hang: Még egy kis időt kaptál erre.

Jézus: Én az időt másképpen mérem, mint ti emberek. A kis idő éveket is jelenthet.

6.

Hang: Megháromszorozom benned ezt.

Kép: Lehajolva csókolom meg az Úr Szent Vérét, amit értem ontott ki.

Jézus: Szent Vérem iránti tiszteletet és hódolatot jelentősen meg fogom növelni benned. Ezután mind többet gondolsz az Én Szent Véremre.

7.

Hang: Meg kell történnie ennek benned.

Jézus: Sérelmeidet azonnal fel kellene ajánlani a lelkek megtéréséért. Ugyanis, még mindig hosszan elgondolkodol rajtuk.

8.

A ragaszkodásomról és kötődésemről gondolkodtam a hitemhez, az Úrhoz és a szeretteimhez.

Hang: De nem úgy, mint a katolikusok.

Hang: Nem kell mindent elfogadni.

Hang: Elhagyatva érzed magad ezért.

Jézus: Kislányom, az első kettő hanggal ne is foglalkozz, mert nem Tőlem való. Örömmel tapasztalom, hogy erősen kötődsz Hozzám, a hitedhez, és rajta keresztül az emberekhez. Ha nem érzel viszont szeretetet, elhagyatottan érzed magad.

9.

Hang: Igen összeolvadnak ezek benned.

Jézus: Amikor a dolgok mélyére nézel, egészen összeolvadnak benned a mélyebb és mélyebb gondolatok.

10.

Olvastam: Szent Márton álmában megjelent az ördög fényes alakban, és Jézusnak adta ki magát. Szent Márton kérte, mutassa meg a sebeit, mire az ördög mondta: „Azokat a feltámadás óta nem viselem”. Szent Márton a fényes alak felé egy keresztet rajzolt, mire az eltűnt.

Érzés: Mindenki magán viseli a Mennyben azokat a dolgokat, ami rá volt jellemző a földön.

Jézus: Jól látod, mindenkit a Mennyben a rá jellemző jelekről, például dicsősége fényéről, színéről ismernek majd fel. Minden szent más és más ott a Mennyben.

11.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „A sátán élő személy, élő és valóságos, félelmetesen tevékeny, vadul gonosz, örök mozgásban van, hogy terjessze a szellemi mérget, amely sokkal veszélyesebb a legerősebb anyagi méregnél”.

Hang: Egy kártyavár az egész.

Jézus: A sátán ereje és képessége csak ideiglenes. Az idők végén összeomlik. Hatalma csak a kárhozottak felett lesz a Pokolban.

12.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „Isten gondviselésének titokzatos terve által a rosszat jóra fordíthatja. A sátánnak az utolsó ítélet napján reményvesztett szégyenérzéssel kell majd megismernie, hogy nagyban hozzájárult Szentek, vértanúk, szüzek sokaságának Szentté válásához, így mindig Istent szolgálta”.

Érzés: Az utolsó ítéleten sok meglepetésben lesz részünk, olyanokban, amilyeneket még csak nem is gondoltunk.

Jézus: Bizony a sátánnak nagy bosszúságot okoz, hogy hozzájárul kísértéseivel az emberek lelkének a javításához abban az esetben, ha az illető elutasítja a kísértést, vagy bűnbe esik, és azt mélyen megbánja. Van, aki a bűn által tér meg.

13.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus mondta az Utolsó Ítéletről: „Az a nap nagy kavarodás, sírás, keserűség napja lesz, de a tökéletes igazságszolgáltatás napja is.”

Hang: De a nagy örömé is.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Érzés: Nemcsak az emberi lelkek és kárhozottak lesznek megítélve, hanem az angyalok és bukott angyalok is.

Jézus: Az Utolsó Ítéleten felvonulnak a Szentek, a kárhozottak, a sátán és minden démona. Nagy félelem és jajgatás hallatszik majd mindenhonnan, de az öröm hangjait is lehet hallani, mint dicsőítést a szentek ajkáról.

14.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Pio atya: „Jaj rátenni a kezet az ekére, és utána visszafordulni. Menni kell akkor is, ha olykor nehéz is a járás és fáradtságot okoz.”

Hang: Fáradtságos munkádért ez.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „Isten sohasem fosztja meg teremtményeit az ingyen adott adományoktól. A teremtmények elveszthetik azokat, mint a kegyelem adományát, amely elpusztult az angyalokban és az emberekben, de ez nem Isten részéről történt, hanem az angyalok és az emberek saját szabad választása folytán.”

Érzés: Ha helyesen gyakoroljuk a kegyelmi adományokat, és így élünk velük, azok erősödnek bennünk.

Jézus: Minden választottamnak üzenem, hogy jaj neki, ha kegyelmeimet visszautasítja, és újra elmerül a világban. Nagyobb lesz a büntetése, mint annak, aki egész életében hitetlenül és bűnökben élt.

15.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „Belső harcotok – amit szükségszerűen el kell viselnetek – jelenti az értelmét földi tartózkodásotoknak.”

Gondolat: Sokszor felmerül az emberben, hogy mi is az élete értelme, miért is él ő.

Jézus: Még Én, Akit a bűn meg sem közelített, még Én is átéltem kísértéseket. Hát akkor ti, földi emberek, hogy ne esnétek kísértésekbe. Harcolni kell ezek ellen, mert ennek a harcnak a kitartása ad értelmet az eljövendő túlvilági életeteknek. Aki sikeresen legyőzte a kísértéseket, annak kevesebbek a tartozásai, vagy egészen eltűnnek. Aki folyton elbukott, és nem kért bocsánatot, még a haldoklásakor sem, az bizony súlyos tartozásokkal áll majd Elém.

16.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy szent mondta: „Jobban törődjetek az Ég dolgaival! Mit érnek a földi dolgok? Semmit! Ezekből még emlék sem marad!”

Érzés: Erősen el kell gondolkodnunk, hogy tegyünk valamit az Úr érdekében, ami Neki fontos, mert különben az életünk könyve tele lesz üres lapokkal.

Jézus: Vannak lelki emberek és világi emberek. A lelki ember nem törődik különösebben az anyagiakkal, a hírnévvel, a hatalommal, az érzékekkel, hanem az Ég felé fordul. A világi ember tobzódik a földi örömökben, a gazdagságban, a szexben, a bűnökben. Nyilvánvaló, hogy arra biztatlak benneteket, legyetek lelki emberek.

17.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Egy szent mondta: „A Mennyországban nincs semmi, ami bennünket felingerelne. A boldogság itt teljes és tökéletes. Ha lenne ott düh, az okokat az emberek szolgáltatnának.”

Érzés: Ezért kell igyekeznünk ezt az erényt gyakorolni: ne dühítsen fel bennünket semmi, és türelmesek legyünk.

Jézus: Ó gyermekem! Ha a földön mindenki türelmes és szelíd, szeretetteljes lenne, a föld maga lenne a Mennyország. Legalább ti engesztelők próbáljatok kedvesek, barátságosak, mosolygósak és szeretetteljesek lenni azokkal, akikkel összehoz az élet.

18.

Olvastam: te tudod, hogy szeretlek: Egy szent mondta: „Mondd meg anyámnak, hogy nem nélkülözte teljes segítségemet és gyermeki szeretetemet, amelyet a testi halál nem csonkít meg, hanem tökéletesít. Mindenkiért a rokonságból imádkozom, közbenjárok, és mindenki fölött őrködöm.

Érzés: Ugyanez történhet minden ismerőssel is, nemcsak családtaggal.

Gondolat: A testvérem többször szólítja elhunyt édesanyánkat, és kéri segítségét több dologban, és tapasztalata szerint meg is kapja.

Gondolat: A kérdés, milyen úton-módon tudnak minket segíteni a Szentek.

Jézus: El kell hinned, amit olvastál erről a szentről. Aki a Mennybe került, nem feledkezik meg a földön hagyott szeretteikről, még több és nagyobb segítséget tud adni, mintha köztük élne a földön. Szeretnétek tudni, hogy a szentek milyen formában segíthetnek nektek. Először is figyelemmel kísérik sorsotokat. Ha bajba juttok, könyörögnek Hozzánk értetek. Egy-egy balesettől Isten megengedi, hogy megvédjenek, megóvjanak. Néha jó gondolatokat adnak egy-egy döntéshez. Ehhez mindig Atyám engedélyét kérik.

Isten szemével

2022.08.24. 08:33

2022.08.23.

1.

Egy szentmisén egy pap arról prédikált, hogy Magyarország sorsa függ a mi Szűzanyához való viszonyunktól.

Kép: Egy Oltáriszentség.

Jézus: Kislányom, a Szűzanya, az Én Édesanyám mindig ott van Mellettem. Így, az Oltáriszentség mellett is. Ha Engem szeretsz, akkor egyidejűleg őt is szereted. Édesanyám és Én egyaránt országotok mellett állunk, és támogatunk benneteket.

2.

Beteg voltam és depressziós. Szent István király ünnepén az ünnepi szentmisét a Szent István bazilikából a TV-n követtem.

Érzés: Nem tudott lekötni, hiába próbáltam odafigyelni. Mintha olyan távoli lenne az Úr, akiről beszélnek.

Jézus: A lelki szárazságnak egy fajtája az, amit depressziónak érzel. Ez származhat a gonosztól, de Én is adhatom, hogy a lelkedet csiszoljam általa.

3.

Eszembe jutott, hogy majd a nehéz időkben, amikor az Úrról kell beszélnem, hogyan fogom azt megoldani.

Kép: Kitárt karral beszélek, mintha olyan valakiről beszélnék, akit nagyon jól ismerek.

Jézus: Ne félj te attól, hogy majd a nehéz időkben nem tudsz Rólam beszélni az embereknek. Szentlelkem egészen beborít majd.

4.

Szent István király ünnepén az ünnepi szentmise után Szent István király intelmeiből olvastak fel részleteket. Többek között az is elhangzott, hogy az elődök nyomdokaiba kell lépni.

Kép: Összehajtott papírok egy dobozban. Olyan papírok ezek, melyeket elődök hagytak rám, vagy ránk.

Jézus: Ahogy telnek az évszázadok, az Én magyar népem egyre jobban eltávolodik Szent István és kortársai hitétől. Ti engesztelők, akiknek erős a hite, imádkozzatok honfitársaitokért, hogy kerüljenek közelebb Istenhez, hogy növekedjen a szívükben a hit és a remény. A te őseid idejében még komolyabban gyakorolták vallásukat, tisztelték az ünnepnapokat, olyankor nem dolgoztak, rendszeresen jártak szentmisére. A te korosztályodban alig találok olyanokat, akik hithű Katolikusok.

5.

Kép: Sok régi könyv van a padlón egymás tetején, szinte kisebb tornyokban állnak egymás mellett. Valaki arrább mozdítja őket és elveszi.

Jézus: A mai kor embere lejárt, elavult írásokként tekint a régi magyarok vallásos történetű könyveire.

6.

Arról gondolkodtam, hogy a társadalom tele van romlott lelkű emberekkel. Sok a hazugság, kétszínűség, hitegetés, stb.

Érzés: A lelki nyomorultak nyomorékká teszik az embert, és csak az erős lelkűek maradnak meg Isten mellett.

Hang: Az egyik nap…

Kép: Egy lány arccal a vízbe esett, mintha belökték volna.

Hang: … és azt csinál, amit akar.

Jézus: Ahogy mondtam az előbb, egy súlyos lelki szárazság nehezedik rád. Elvesz minden örömöt, szeretetet, reményt, és mindent, ami Felém fordít téged. Mégsem fordulsz el egészen, mert a lelked mélyén érzed, hogy Hozzám tartozol. Azért engedem meg ezt neked, hogy ilyen száraz legyen a te lelked, hogy együtt érezz azokkal, akik mindig ilyen hangulatban vannak. Azt a pillanatot ábrázolja ez a kép, ahogy ellenségem beletaszít téged ebbe a reménytelenségbe.

7.

Gondolat: Uram, Te nagyon jó vezető és tanító vagy, csak én vagyok nagyon rossz tanuló.

Kép: Kék fény.

Hang: Jó nyersanyagom vagy.

Hang: A szíved hallgat Rám.

Jézus: Mikor azon keseregsz, hogy az Én tanításom lehullik rólad, megvigasztallak. Én jól tudom, hogy a szíved-lelked az Enyém.

8.

Arról beszéltek nekem, hogy egyik-másik nemzetiségnek milyen erős a hite.

Jézus: Nem lehet általánosítani egyik-másik nép hitének mélységeit. Amikor az ember elém kerül, soha nem azt kutatom, hogy melyik nemzetből származik, hanem azt, mennyi a szeretet benne.

9.

Kép: Két kép van egymás tetején:

- Kis Szent Teréz arca

- Jézus a kereszten

Jézus: Az áldozathozatalok különbözőségét tárom eléd e két képpel. Jézus hatalmas nagy áldozatok képviselője, Kis Szent Teréz pedig a kis lemondások és a kis áldozatok példaképe.

10.

Sokszor látom az Úr Jézus arcát és képét a torinoi lepelről.

Jézus: Azért mutatom olyan sokszor a torinoi leplen lévő arcomat, mert ez őrzi meg örökre nektek az Én földi arcvonásaimat. Ennél hitelesebb kép nincs Rólam. A szemeim sugározzák irgalmamat és szeretetemet, szelídségemet és jóságomat.

11.

Hang: Ez hiábavaló. Ne a hiábavalóságban élj te.

Jézus: Hiábavaló hálát és megbecsülést várni minden körülötted élő embertől.

 

12.

Hang: Ez neked sürgős.

Hang: Sietni kell ezért.

Jézus: Egyszer mondtam már: „legyetek tökéletesek, mint Atyátok”. Neked az a legsürgősebb, hogy lelked tökéletessé váljon.

13.

Hang: Sok kegyelem születik benned ezért.

Jézus: Azért kapod a sok kegyelmet, hogy felrázd velük felebarátaid lelkét.

14.

Olvastam: Az embert arról lehet felismerni, hogy mitől függ.

Hang: Te ne függjél semmitől, legyél szabad.

Hang: Hogy engedjél el mindent.

Jézus: A világi embert arról lehet felismerni, hogy nagyon ragaszkodik valamihez, vagy valakihez: pénzhez, sikerhez, hatalomhoz, szexhez, az emberek véleményéhez, stb. A lelki ember más. Szabad, és nem függ a világi dolgoktól. A szabadság boldogságot ad a lelkednek.

15.

Olvastam: A gondolat anyag.

Kép: A gondolatnak is vannak parányi részecskéi, úgy, mint a fénysugárnak.

Érzés: Így van a szónak is.

Hang: A szónak is ereje van, feltámasztó, vagy temető.

Jézus: Ezért van az, hogy vigyázni kell a gondolataidra és a szavaidra. A szavaknak érzelmi hatása is van azokra, akik hallják. Lehet, hogy magadhoz vonzod ezáltal őket, lehet, hogy eltaszítod magadtól.

16.

Egy ellenségért imádkoztam.

Hang: Tiszteld ellenségedet ezért.

Jézus: Őt is Isten teremtette a saját képe hasonlatosságára, ezt tiszteld benne.

17.

Kép: Egy hosszú faasztal, rajta egy kehely és más 1-2 apróság.

Jézus: A keresztényüldözés idejében a rejtekben valaki előkészítette a szentmise tartozékait.

18.

Kép: Egy nagy zöld könyv, Biblia, vagy misekönyv egy padra van fektetve. A padhoz még odatámasztottak egy arany feszületet, amilyet egyes templomokban a szentmisére való bevonuláskor és kivonuláskor a ministránsok szoktak vinni.

Jézus: Megengedem, hogy belepillants a jövőbe, amikor a Biblia és a feszület várja a híveket a bibliaórára. Ez már nem nyíltan történik, hanem bujdokolva a rejtekhelyen.

19.

Szentmisén a bevonulási ének: „Minden föld imádjon Téged Isten…”

Kép: Libasorban vagyok szerzetesekkel, énekelve haladunk előre körmenetben az Úr, vagy az Oltáriszentség előtt, időnként megállva és Feléje fordulva.

Jézus: A nehéz időkben elsősorban a szerzeteseket fogják üldözni. Te lélekben együtt imádkozol, énekelsz velük.

20.

Egy olyan dolgot kaptam ajándékba, amivel nem tudtam mit kezdeni.

Hang: Ha ajándékozol valakinek valamit, hogy örömére legyen.

Jézus: Vannak, akik a feleslegükből ajándékoznak, amit ők sem tudnak használni. Az ilyen ajándékozás nem valami nagy jócselekedetre vall. Ha adni akartok, először ismerjétek az ajándékozottat, hogy mi után érdeklődik, minek örülne. Az ilyen ajándékozás igazi, nemes cselekedet.

21.

Hang: Neked ezt osztogatni kell.

Jézus: A szeretetre gondolok, amit válogatás nélkül kell osztogatnod.

22.

A horvát és szerb emberektől többször hallottam, amikor a saját nemzetiségükhöz tartozó emberre mondják: „Ő a mienk”.

Gondolat: Én nem úgy nézek az emberekre, hogy „a mienk”. Ha látom, hogy keresztény hívő, akkor természetesen, „hozzánk tartozik”. Ha úgy nézek mindenkire, hogy az Úr gyermeke, és a nem hívőkre gondolok, akkor az nem azt jelenti, hogy ők „nem a mienk”, csak harcolnunk kell értük, hogy a „mienk” lehessenek.

Jézus: Örülök, hogy te nem a nemzetekhez való tartozás szerint érzed a szimpátiát az emberek felé. Az áll közel hozzád, aki Engem szeret és hisz Bennem. Látod, lelki szárazság ide vagy oda, amikor kell, beléd oltom az Én forró szeretetemet.

Isten szemével

2022.08.17. 08:32

2022.08.16.

1.

Arról volt szó, hogy az engeszteléshez is oda lehet szentelődni.

Jézus: Drága kislányom, ez azt jelenti, hogy teljesen odaadni magadat lélekmentés céljából az engesztelő feladatnak.

2.

Olvastam: Valtorta Füzetek (1943): Jézus: „A sátán azt kérte, hogy megrostáljon titeket. És a rostálásból kiderült, hogy a romlottság olyan, mint a vízözön idején, súlyosbítva attól a ténytől, hogy nektek volt Krisztusotok és az Ő Egyháza, míg Noé idejében ilyen nem volt.”

Gondolat + Érzés: Ez szégyen ránk, azaz a mai kor emberére nézve.

Jézus: Az Ószövetség idején sem voltak romlottabbak az emberek, mint a maiak. Mégis elpusztultak Noé és családja kivételével. De nem lesz még egy vízözön, mert megtestesültem, lejöttem az Égből, hogy megváltsam az emberiséget. Bízzátok Rám, nem engedem, hogy a rengeteg ember lelke elvesszen. Nem azért vállaltam a kínszenvedést és kínhalált, hogy elveszítsem őket.

 

3.

Olvastam: Valtorta Füzetek (1943): Jézus mondta a háborúra vonatkoztatva: „Ez az Ég és a föld közötti harc. Ti csak egy hazug spanyolfal vagytok. Seregeitek mögött angyalok és ördögök harcolnak. A ti ürügyeitek mögött van az igazi ok: a sátán harca Krisztus ellen.”

Gondolat: Igyekeznünk kell Krisztus oldalán lenni a harcban, ha úgy alakul a sorsunk, hogy részt kell vennünk benne.

Jézus: Ti a harcokban, a forradalmakban, a felkelésekben, a háborúkban gazdasági, társadalmi, politikai célokat láthattok, mert ezeket tudjátok tapasztalni. Ezek az okok csak álcák, eltakarják a szemetek elől az igazi nagy ellenséget, a csatát Isten és az ördög között.

4.

Olvastam: Lucifer megnyilatkozásaiban mindig Istent utánozta. Ahogyan Isten minden nemzetnek adott védőangyalt, Lucifer is megadta a maga ördögét. Ahogy az angyalok Istennek engedelmeskednek, úgy az ördögök Lucifernek engedelmeskednek.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Lucifer nem választ ki minden nemzetnek külön gonosz lelket, hanem elborítja a világot rengeteg démonnal, akik szembeszállnak a nemzeteket védő angyalokkal.

5.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „A bűn személyes és társadalmi adósság, amely az egyes ember és az emberi közösség és Isten között áll fenn.”

Gondolat: Eszembe jutottak a természeti katasztrófák, vagy egyéb balesetek, amikor több ember hal meg.

Kép: Jézus könnyes szemekkel.

Jézus: Bizony volt, van, és lesz is kollektív büntetés. Mert nemcsak az adott bűnös ember részesül a bűnhődésben, hanem a közösség is. Ha mélyen belegondolsz lányom, ez is a lelkek hasznára történik. Mert akit a büntetés bűnben és hitetlenségben talál, az a saját szenvedésével és halálával esetleg hozzájárul saját lelke megmentéséhez. A mélyen hívő, Isten törvénye szerint élő emberek pedig nagyobb dicsőséget szereznek a lelküknek, mintha leélték volna az életüket továbbra, kisebb-nagyon bűnökben.

6.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „Ugyanazok az elárvult lelkek fognak szigorúan vádolni az elmulasztott jó miatt, az elszenvedett vereségek miatt, az elkövetett rossz miatt, mert akiknek őket az üdvösség útján kellett volna vezetnie, az ellenség hatalmába adta őket.”

Gondolat: Nekünk is nagyon kell ügyelnünk arra, hogy mit mondunk másoknak, és meg kell gondolni cselekedeteinket, nehogy minket is vádoljanak majd annak idején azok, akikért tehettünk volna valamit a jelenben, de mégsem tettünk semmit értük.

Jézus: Itt most elsősorban pap fiaimra és az Egyházi kisebb közösség vezetőire gondolok, akiket arra választottam ki, hogy Isten felé, az üdvösségre vezessék a rájuk bízottakat. De vonatkoztathatom a szülőkre és a pedagógusokra is, akikre a gyermekek lelkét bíztam. Bizony a rossz vezetés vissza fog ütni rájuk.

7.

Gondolat: Bárha megsemmisítene az Úr az internetet és a robotvilágot, egyre jobban útálom.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: Megígérem neked ezt.

Jézus: Megígérem neked, hogy ez az internetes világ nem lesz hosszú életű.

8.

Az ember ösztöneire gondoltam.

Hang: Nagyon sok önmegtagadást kell végezned ezért.

Jézus: Ti engesztelők minél nagyobb és több áldozatot hoztok az emberiség megjavulásáért, annál többet tudtok segíteni a Pokol felé haladó lelkeknek.

9.

Gondolat: Az emberek oda sem hederítenek, hogy mit mondok. De milyen jó, hogy az Úr komolyan vesz engem.

Jézus: Te csak tedd a dolgodat, és ne aggódj, hogy mások hogy vélekednek rólad, csak írd az üzeneteimet, és Én, meglátod, hasznossá teszem a munkádat.

10.

Hang: Látogatásom órája ez benned.

Jézus: A szentáldozásaidra gondoltam, mely látogatásom legszebb órája a lelkedben.

11.

Hang: Jól jegyezd meg ezt.

Jézus: Ne felejtsd el soha, hogy mindig veled vagyok, és mindent látok és hallok, ami történik veled. Még a gondolataidat is.

 

12.

Gondolat: Űzz el belőlem minden gyűlöletet Uram! Segíts tudomásul vennem, hogy ez a társadalom fertőzött, elvetemült, beteg, és még ha emberi formája is van sokaknak, rengeteg közülük lélekben csontváz rothadó hússal.

Hang: Megtanítalak szeretni téged.

Jézus: A bűnöket gyűlölnöd kell, de a bűnösöket szeretned kell. Tekints Reám, aki a temérdek sok bűnt megveti ugyan, de a bűnösöket szereti és irgalmas hozzájuk. Figyelembe veszem kívánságodat, és növelni fogom benned a bűnösök iránti megértő és megbocsátó szeretetet.

13.

Az ember és a földi tudása jutott eszembe.

Gondolat: Felajánlottam az Úrnak az én földi tudásomat.

Kép: Egy tenger felszínén lebegek arccal a víz felé.

Érzés: A tudásom a tengerrel van összekapcsolva, összeolvadva.

Jézus: Isten tudása végtelen. Ebből a tudásból már itt a földön is ad teremtményeinek. De majd ha üdvözülnek, a végtelen tudás tengeréből még többet ajándékoz nekik. A képen mutatom az Isteni tudás tengerét, amelyből boldogan csepegtetek a te értelmedbe.

14.

Az idei szárazságra gondoltam.

Gondolat: Az emberek többsége azt gondolja, hogy minden természetes: ha van eső, ha süt a nap, stb.

Kép: Arany fény.

Hang: Kérni kell az aratás Urát, hogy engedje meg nektek ezt.

Jézus: Sokan elfeledkeznek arról, hogy mindent Atyám teremtett. Az Eget, a földet, magát az időjárást, a talaj termőképességét, és mikor szárazság van, aszály, sokan csak nyafognak, de nem jut az eszükbe kérni az aratás Urát, hogy adjon termékenyítő esőt.

15.

Hang: Függetlenítsed magadat ettől.

Jézus: Függetlenítsd magad az üres fecsegésektől, amit láthatsz magad körül. Az idő kincs a kezedben.

16.

Hang: Amilyen fényt vetsz, olyan fényt aratsz.

Jézus: Ha sok szeretetet és irgalmat, megértést sugárzol felebarátaid felé, akkor ők is eltelnek szeretettel, irgalommal és megértéssel.

17.

Hang: Élő vizem vagy ebben.

Jézus: Én vagyok az Élő Vizek Forrása. Én pedig beléd árasztom ezt az Élő Vizet, amely nem más, mint Istenszeretet, felebaráti szeretet és irgalom.

18.

Hang: Ezt kicsinek szántam.

Jézus: Ezt a jelenlegi gyenge állapotot az egészségedben egy kicsi áldozatnak szántam.

19.

Misén a kivonulási énekben énekeltük: „Jézus a mindenünk”.

Kép: Jézus jobbra fordulva, örömmel, csillogó szemekkel beszél valakiről.

Érzés: Az Égiek sokat beszélnek és beszélgetnek rólunk, személy szerint is mindenkiről, legfőképp, ha mi is foglalkozunk Velük.

Jézus: Igazad van kislányom. Nemcsak figyelemmel kísérjük az életeteket, hanem megtárgyaljuk egymás között. Előre látjuk a jövőtöket. Belelátunk a szívetekbe. Közös érdekünk, hogy az életszentség útján lépegessetek.

20.

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „A kegyelem a lélek részesedése az Én Isteni életemben. A kegyelem a lélek lelke.”

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „A lélek képessége: értelem, emlékezet, akarat. Nem emiatt hasonlítotok Hozzám, hanem a természetfeletti élet miatt, vagyis a kegyelem által.”

Olvastam: Te tudod, hogy szeretlek: Jézus: „Az ember kegyelemben volt megteremtve. Én, Isten Igéje azért jöttem a világba, hogy visszaadjam nektek az elveszett életet kínszenvedésem, halálom és feltámadásom által.”

Hang: Misztikus vonásom vagy.

Jézus: A kegyelem az, ami táplálja és mozgatja, irányítja a lelket. Mivel kegyelmekkel árasztalak el téged, misztikus életet adok neked az Én titokzatos életemből.

süti beállítások módosítása