Isten szemével

2018.08.13. 22:15

2018.08.12.

1.

Kép: Egy nagy arany koronát egy hatalmas barnás-zöldes kígyó vesz körül.

Kép: Az Úr Jézust veszi körbe a nagy kígyó, és fojtogatja, az Úr fájdalmában kiáltozik.

Jézus: A korona az Egyház vezetőségét jelképezi, a kígyó pedig a sátánt, aki egészen körbefonja. Mivel egy vagyok Egyházammal, szinte Én is fuldoklok a gonosz szorításában.

2.

Hang: Veszteség… átadja.

Kép: Egy magas rangú Egyházi személyiség ül egy díszes széken, majd hozzám szól.

Jézus: A reformok miatt nagy veszteség fogja érni Egyházamat, mert nem minden Egyházi vezető, püspök, bíboros, és nem minden pap fog egyet érteni ezekkel. Két részre szakadnak a felszentelt gyermekeim és a hívei, és megszűnik az egység. Ez várható a jövőben.

3.

Hang: Magyarország.

Hang: Kiszaladsz te még.

Hang: A zsinat… a reformátusok… ez szó szerint igaz

Hang: Minden van.

Jézus: A II vatikáni zsinat óta az egész világon, és így hazátokban is az a tendencia érvényesül, hogy a határok feloldódjanak a különböző vallások között, és ez szó szerint igaz. Pl: van, ahol a reformátusok is áldozhatnak, és az újraházasodottak is szentségekhez járulhatnak. Eljön az idő, mikor már nem fogsz tudni megmaradni a templomban, és kiszaladsz, mert már nem találsz Engem a szertartásban.

4.

Kép: Egy király bal karján egy kis herceget tart, mindketten királyi ruhában van.

Jézus: Csak azt mutattam neked, hogy Én, Jézus, a Mennyei Atya elsőszülött Fia vagyok. Teljesen egyenrangú vagyok Vele, mint ahogy Ő is, Én is Ég és Föld Ura vagyok.

5.

Kép: Arany csillagok vannak egy csomóban, majd a csillagokat szétszórják.

Jézus: A csillagok az Én szeretett választottjaim, akik a szívemben vannak, és Én szétszórom őket a világ minden tájára, hogy szeretetemet és irgalmamat közvetítsék.

6.

Naplementét néztem.

Kép: A nap körül egy piros udvar, mintha tüzes lángok vennének körül a napot.

Jézus: A lángokkal előre jelzem a nagy tisztítást, ami az emberiségre vár.

7.

Az egyik mise alatt:

Kép: Egy csoportban szerzetesnők álltak több sorban, sűrűn egymás mellett imára tett kézzel felém fordulva, és egy kör alakú, alacsony kerítéssel voltak elzárva tőlem. Az első sorban lévő apácák fátyla és ruhája különböző színű volt. Az elsőé fekete, a másodiké világosabb szürke, a harmadiké pedig fehér, de nem ragyogott.

Egy másik mise alatt:

Kép: Fehér ruhás alakok vettek körül.

Jézus: Az alacsony kerítés a tisztítóhely korlátait jelzi. A szenvedő lelkek szerzetesnők, akik a tisztulás különböző folyamatait élik át. Még a fehérek sincsenek a Mennyben, mert nem ragyognak a dicsőség fényében. A másik szentmisén azok az üdvözült lelkek vettek körül téged, akik imáid által már elnyerték az örök üdvösséget.

8.

Szentmisén:

Egyes fiatalok a szentmise alatt a mobiltelefonjaikkal foglalkoztak, mások az Úrfelmutatáskor nem térdeltek le, a szentáldozáskor pedig beszélgettek, és hangosan nevetgéltek, mintha nem is misén vettek volna részt.

Jézus: Egy szeletet mutattam neked a világhoz erősen kötődő gyermekekből és fiatalokból. Ők nagyon sokan vannak, még a zarándokok között is.

9.

Kép: Egy ragyogó fehér kupola, annak két oldalán 1-1 fehéren fénylő Angyal, kik a kupola felé néznek. Az Angyalok olyan magasak, mint maga a kupola.

Jézus: A fehér ragyogó kupola az Én maradék küzdő Egyházamat jelenti, amely a Mennyei Angyalok oltalma alatt van.

10.

Kép: Egy nagy fehér virág szirmain több kisebb csillagszerű fehér virág helyezkedik el.

Jézus: A fehér virág az igazság útján járó papokat és híveket szimbolizálja, a csillagszerű fehér virágok az őket vezető választottjaim.

11.

Kép: A szentmise alatt mindenki térdel a fejét lefelé hajtva, egy nagy Oltáriszentség jön a padok között a hívek közé.

Jézus: Ha nem is látjátok, de a szentmisén az Úrfelmutatás után szentségi Jézus alakjában ott lépkedek a padok között, és míg alázatosan térdepeltek, nagy szeretettel megáldalak titeket.

12.

Kép: Egy kis kosár tele van 5-6 szemüveggel, napszemüveggel, amelyet fel kellett venni.

Jézus: Ezzel a képpel azt tudatom veled, hogy mindig próbáld beleképzelni magadat a hozzád fordulók problémáiba, és az ő szemükkel látni. Így jobban tudsz segíteni rajtuk.

13.

Kép: Lépcsők vezetnek felfelé egy ajtóhoz, az ajtó jobb és bal oldalán 1-1 korlát van, a korlátokon 1-1 rózsaszín ruha.

Jézus: A lépcső a Mennyország felé vezető út, a korlátok az Én kegyelmeim szimbólumai, amelyek segítenek minden gyermekemet, hogy a helyes úton maradjanak, az ajtó a Mennyország bejárata, és a rózsaszín ruha a Mennyei öltözék, amelyet gyermekeim magukra vesznek, mielőtt belépnek.

14.

Hang: Oda már nem fért bele a Szűzanya külön küldetése.

Kép: Egy kereszt.

Jézus: Édesanyámnak nem az volt a küldetése, hogy enyhítse szenvedéseimet, hanem az, hogy engedelmeskedjen zokszó nélkül Atyám akaratának. Ő ezt tökéletesen teljesítette.

15.

Kép: Egy csap alatt egy gyümölcslével, jéggel teli pohár helyezkedik el. A csapból erős nyomás alatt víz folyik a már megtelt pohárba.

Jézus: A csap Én vagyok, az alatta lévő üdítővel teli pohár a kegyelmet befogadó lélek. A kegyelem akkor is folyik tovább megállás nélkül, amikor már megtelt a buzgó lélek.

16.

A szívről és a lélekről volt szó.

Jézus: A szív csak szimbóluma a léleknek. Tehát, a lélek hordozza magában az érzelmeket, és az akaratot, nem pedig a szív. Tehát, nem a szívtől függ a lélek, hanem önmagától.

17.

Kép: Egy csont, de üres belül.

Hang: Azért hiányzik a veleje.

Jézus: A csont azoknak a teremtményeimnek az üres beszédét jelképezi, akik csak fecsegnek és fecsegnek, de amit mondanak, annak nincs lényege, veleje.

18.

Kép: Egy barna hosszú, henger alakú botszerű eszköz, melynek végén tüskék, és lelógó bolyhok vannak.

Jézus: Ez a szerszám az ellenségemet, a gonoszt jelképezi, aki tele van rosszindulattal, tüskével, és a kísértések között lefelé húzza a lelkeket.

19.

Kép: Az Őrangyalom koronával a fején, díszes ruhában ajándékokat hoz.

Érzés: Azoknak az Őrangyalai, kik sok áldozatot hoznak, díszesebb a ruhájuk, és sok ajándékkal van teli a kezük, akik kevesebb áldozatot hoznak, azoknak az Őrangyalai kevesebb ajándékot hoznak, és szegényesebb a ruhájuk.

Jézus: Ez valóban így lesz, hogy az egyik teremtményem őrangyala díszesebb ruhában több áldozatot fog bemutatni nekem védencétől, a másik kevesebbet. De Én, a te Jézusod alázatban akarlak tartani, ezért nem mutatom meg neked, hogy a te őrangyalod díszesebb-e, mint a másiké. Ez ellenségem beavatkozása, aki hiúságodat akarja táplálni benned.

Isten szemével

2018.07.30. 08:20

2018.07.29.

1.

Kép: Piros pápai ruhában jön elém II János Pál pápa megviselt öreg arccal, mintha fájna neki valami.

Jézus: II János Pál pápa tudása ott a Mennyben kiszélesedett, és látja az Egyház jövőjét. A sok baj miatt, amely reátok zúdul, olyan fájdalmas az arca.

2.

Egyes helyeken, ahol kevés a hívő, pap hiányában nem tartanak misét.

Kép: Egy templom előtt tolonganak az emberek, nem férnek be a templomba.

Jézus: Kislányom, nem véletlenül kaptad ezt a képet. A Nagyfigyelmeztetés után gyökeres változás következik az emberek lelkében. Tömegek lepik el a templomokat, és szinte kevés lesz a pap a sok gyermekemhez.

3.

XII Piusz pápáról olvastam, hogy sokan bírálták őt, mások pedig hálálkodtak neki, mert a II. világháború alatt sokak életét mentette meg.

Jézus: XII Piusz szent életű, igaz helyettesem volt. Az utána következő Egyházi vezetők közül élesen bírálták őt a tradicionális felfogása miatt. Az igazság képviselői mindig sértegetéseknek, igazságtalan elítéléseknek vannak kitéve.

4.

Szentségimádás alatt:

Kép: Szentáldozáskor újból és újból belénk ültetik az Élő Vizek Forrását, amely az Úr Jézus Szent Szívéből tör elő. Ha a Forrást nem folytjuk el, nem teszünk gátat elé, szeretet folyóvá válik, amely minket teljesen eltölt. Mivel nem tudjuk magunkban tartani, így kitör belőlünk mások irányába. Ez akár víz, akár fény alakjában áradhat.

Jézus: Az Oltáriszentségben nemcsak az Én Testem és Vérem rejtőzik, hanem onnan ered az Élő Vizek forrása. Aki a szentségimádáskor nemcsak verbális imákat mond, hanem elmélyülve néz Engem, tapasztalhatja, hogy ebből a Forrásból elárasztom a szívét, és minél tovább néz, annál jobban megtöltöm vele a szívét. Így aztán az ő elteltével a forrás szeretetfolyóvá és folyammá alakul, és kitör a lélekből, elárasztva azokat, akikkel beszél, és e szeretetben Engem, az Ő Jézusát megfürdeti.

5.

A magyar miniszterelnök hangja: Elismerem, Kereszténynek… tekintélyem.

Jézus: Ti engesztelők sokat imádkoztok a keresztény magyarságért, de még nagyon messze vagytok tőle. Mindenesetre ilyen vezetőtök, aki meg meri vallani a hitét ország-világ előtt, még nem volt. Elismeri az ő keresztény voltát. A Mi Égi támogatásunkkal és az ő bátor kiállásával tekintélyt szerzett a világ vezetői és népei előtt.

6.

Hang: Nem másnak kell elemezni a lelkünket.

Jézus: A lelked egyedül a te tulajdonod. Más embernek nincs joga ahhoz, hogy bírálgassa, kritizálja. A lelkiismeret vizsgálat arra való, hogy saját lelkedet szedd szét apróra, és találd meg benne a jót és a rosszat.

7.

Hang: Világgyőzelemre viszlek benneteket.

Jézus: Nem hiába választott ki Édesanyám Magának benneteket. Tudta, hogy a harcban Mellé állok Én, az Ő Fia, és kettőnk vezetésével felemelkedik nemzetetek a világ fölé. Belőletek terjed szét a szomszédos országokon keresztül az engesztelés műve.

8.

Arról volt szó, hogy szükség volt-e Magyarországnak Trianonra, amely szétszabdalta a Nagy-Magyarországot.

Jézus: A Trianoni szétszabdalás a gonosz és csatlósai műve volt. Bizony nem volt erre szükségetek. De a mai kormány gondoskodik a leszakadt magyarokról, védi őket az igazságtalanságoktól, és ez a mentalitás megnöveli a magyarság erejét.

9.

Kép: Egy ismerős egy asztalnál ül tollal a kezében, és felfelé néz.

Érzés: Szomjazik Istenre, de talán még maga sem tudja, hogy mennyire.

Jézus: A testbe zárt lélek még nem tudja felismerni érzelmeit, ragaszkodásának fokát Istenhez, és ezért sejti, hogy ő voltaképpen milyen nagyon szereti Istent. A képen mutatom ismerősödet, mégpedig az ő lelkét, ahogy Égre tekintve el van telve az irántam érzett szeretetével.

10.

Kép: Egy barlangban több ember volt, egy pillanatra megvilágítottak valamit egy zseblámpával a távolban, valami rejteket, amit általában nem szoktak megmutatni.

Jézus: A barlang a sötét jövőt jelenti, amit eltakarok az emberek előtt. Ebben a sötét jövőben vannak szomorú, félelmetes dolgok, de vannak örömteli, győzedelmes percek. A képpel azt érzékeltetem, hogy néhány választottamnak fel fogom villantani a jövőt a maga valóságában.

11.

Szentmisén:

Kép: Fehéren fénylő kezek.

Jézus: A szentmise alatt a templom mindig tele van Szentekkel és Angyalokkal.

12.

Tövissel koronázásról volt szó.

Hang: Úgy fájt.

Kép: Az Úrnak úgy fáj valami, mint a tövissel koronázás, Jézust a hajánál fogva húzzák hátrafelé.

Jézus: Teremtményeim bűnei, melyeket az értelmük és szívük teremt, akkora fájdalmakat okoznak Nekem, mintha tövist szúrnának a homlokomba.

13.

Egy férfi azt mondta, hogy neki meg kell, hogy mondja valaki, hogy az üzeneteket elhiggye-e vagy sem.

A válaszom erre: „Akkor mi ebben a nehézség, ha más hitére támaszkodunk, elvégre mindenki a saját hitére van rábízva?”

Jézus: Az ilyen önállótlan gyermekemnek azt tanácsolom, hogy hallgasson a szívére és értelmére, amikor valami Égből jövő üzenetet hall. Nem követ el bűnt, ha nem hiszi el. Csak az a fontos, hogy higgyen Istenben és a túlvilágban. De sajnos az ilyen kételkedő sok vigasztalásról és gyönyörűségről lemarad.

14.

Kép: Egy négyzet alakú fadoboz van a földön, mintha tabernákulum lenne. Egy férfi kinyitja a fadobozt, egy másvalaki pedig térdre ereszkedik előtte.

Hang: Senki sem méltó hozzá.

Jézus: Ma az a divat, hogy a pap engedélyt ad a híveknek, hogy kinyissák a tabernákulumot, és kitegyék az Oltáriszentséget. Pedig csak felszentelt kezek tehetnék ezt meg.

15.

Hang: Most bevonul a barlangba, és onnan kezdve nem jön elő.

Jézus: A hamarosan bekövetkező szétválasztódás után a maradék igazi Egyházam rejtekbe vonul, és ott marad dicsőséges eljövetelemig.

16.

Hang: Felismerhetetlen részed ez.

Jézus: A lelkednek van egy olyan része, amely a jó cselekedeteket, áldozatokat, önmegtagadásokat őrzi. Ezt senki nem ismeri, csak te meg Én.

17.

Hang: Hagyj engem békén, ott van a te küldetésed.

Kép: Valaki rám mutat.

Jézus: Te csak foglalkozz a küldetéseddel, amivel megbíztalak. Ne vágyakozz más kegyelmek után.

18.

Hang: Nem hisznek Nekem.

Hang: A szívek királyságának az érkezése.

Jézus: Már annyi választottamon keresztül megígértem, hogy elérkezik dicsőséges eljövetelem napja, amit a szeretet és béke országa követ, az Én szeretetem királysága, de sajnos nem hisznek Nekem.

19.

Hang: Felsőbb szférába emelni benneteket.

Jézus: A lelki fejlődésnek különböző szférái vannak. Minden vágyam, hogy teremtményeimet egyre magasabbra emeljem. A felsőbb szférában már eltűnnek a kísértések, béke és szeretet uralja a lelket.

20.

Hang: Az alázatost… én leszek az alázatos, én leszek a jámbor.

Kép: Egy valaki asztalnál ül, és szót akart volna érteni valakivel, de mintha nem sikerült volna neki. Az asztalon pálcikák vannak szétterítve, mint a nap.

Jézus: Az alázatost nagyra becsülöm, kiemelem a teremtményeim közül. Ugyanis ő az, aki követ Engem az alázatosságban és jámborságban. A meggyőzés és magyarázkodás nem az Én asztalom. Ezt mutatom neked a képpel.

21.

Gondolat: Amikor a lélek uralja a testet, a léleknek ki kell szolgálnia a testet, pl: táplálkozáskor, türelmesnek kell lenni betegségben, és egyéb.

Jézus: Amíg testben vagy, a lelked kiszolgálja a testedet, mert másképpen nem tud fennmaradni. De ez a test olyan gyenge, hogy a nehezebb feladatokra a léleknek kényszerítenie kell.

Isten szemével

2018.07.16. 12:56

2018.07.15.

1.

A Normafáról volt szó

Kép: A Szent Anna réten rengetegen állnak, tolonganak

Jézus: Ez a kép azt jelenti, hogy nemsokára az Anna réten végeláthatatlan nagy tömeg fog engesztelni. Akkor már állni fog a kápolna, de alig férnek oda be, a szabadtéren hangszórók közvetítik majd a szentmisét, engeszteléseket.

2.

Kép: Három csöves az utcán ül dél-kelet felé fordulva

Hang: Bajorországban

Jézus: Sajnos a migrációs válság nem szűnik meg. A legveszélyeztetettebb országok, akik a legtöbb migránst engedték be, most el vannak árasztva velük. Különösen Németország. Az igaz, hogy egymás után ébrednek fel a Nyugat-európai nemzetek, de ellenségem arra törekszik, hogy általa megbízott csoportok egyre több bevándorlót segítsenek be Európába.

3.

Hang: Csak nincs, aki följelenti

Kép: Egy embrió fehér fényben, jobbra fordulva

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel

Jézus: A püspökök nemsokára sok mindenben szabad kezet kapnak. Pl. abban is, hogy az abortusz elkövetése nem minősül bűnnek. Hogy ezt tudatosítsák egyházmegyéjükben. Mivel annyira lesüllyedt az emberiség erkölcsi mércéje, nem lesz, aki följelentse az ilyen püspököt. Az Én Szívem tőrdöfésektől fog vérezni ilyenkor.

4.

A telefonszolgáltatásról volt szó

Hang: Kérem, vegye figyelembe… lejegyez

Kép: Egy férfi ül jobbra fordulva

Jézus: Mikor köztetek éltem, így figyelmeztettem apostolaimat: „Legyetek szelídek, mint a galambok, és ravaszok, mint a kígyók”. Ez nektek is szól. Nem a jövőben, hanem most. Vannak megbízottak, ellenségem emberei, akik lehallgatják telefonjaitokat. Ellenetek fordíthatják.

5.

Hang: Keleti…nyugati…

Kép: Egy üres tálcát hoznak elém, mintha várnának, hogy valamit rátegyek

Jézus: A keleti és nyugati szomszédjaitok veszélyben vannak a hamarosan beözönlő migránsoktól. Az üres tálca, amit feléd nyújtanak, imákat vár.

6.

Hang: Nemcsak a bűneit… a prédikációkban keresem

Jézus: A prédikációknak többet kellene foglalkozni a tízparancsolattal, és annak megszegésével, a bűnökkel. Még azzal sincsenek tisztában a hívek, hogy mi a bocsánatos és a halálos bűn. Azt hiszik sokan, hogy a közgyónás mindent eltöröl. Ezért üresek a gyóntatószékek. Fontos lenne a felvilágosítás a bűnök túlvilági következményeiről is. A régi időkben nem így volt.

7.

Hang: Javítunk

Kép: Két sorban állnak emberek, kik rejtekből léptek elő. Az első sorban egy ministráns áll piros-fehér ruhában, a háta mögött egy sorban papok fekete reverendában.

Arról volt szó, hogy valamit ki kell javítaniuk.

Jézus: Eljön az idő, hogy a papok mindent meg akarnak reformálni, változtatni, még a ministránsok ruháját is.

8.

Hang: A bátorság felvállalása kötelez

Jézus: Nektek engesztelőknek nemcsak szavakkal kell hangoztatni az igazságot, hanem cselekedeteitekkel is.

9.

Hang: Magyarország megteremtése céljából ez

Jézus: A Keresztény Magyarország megteremtéséhez nélkülözhetetlen a megtérés, az ima, áldozat, böjt. Ezt szokta hirdetni Édesanyám is.

10.

Misén: Ozeás könyvéből olvastak a libanoni cédrusok illatáról

Gondolat: Az Úr minden földrésznek, országnak adott valamit, ami csak rá jellemző. De ezt az embereknek saját maguknak kell, hogy felkutassák, és hasznosítsák.

Érzés: Így van az emberi lélekkel is. Isten mindenkibe beleültetett valami jót, csak az embernek fel kell, hogy kutassa. Sokszor az emberek más emberre figyelnek, és ez által elégedetlenek magukkal szemben, és ez által sok sikertelenség érzésük van.

Jézus: Ha mindenki megtalálná magában a jó tulajdonságokat, erényeket, és azokat tovább fejlesztené, sokkal gyorsabban fejlődne a lelke. De vannak, akik felismerik a bennük lévő erényeket, pl. az alázatosság csíráját, gyávaságnak, félénkségnek tartják. Elnyomják magukban. Az ilyenekben elsatnyul a legfontosabb erény, az alázat. Próbál parancsolgatni, tolakodni, a közösség középpontjába kerülni. Ez nem neki való, nem is sikerül neki.

11.

Dean Braxton tanúságtételéből: Egy szempillantás alatt ott termett az Úrnál a Mennyben. Látta az imákat elhaladtak mellette, és tudta, hogy miről szóltak. Nemcsak az érte mondott imákat látta, hanem azt is, amit más emberek mondtak másokért a Földön.

Gondolat: Az ima haladása a világűrben egyirányú, nem lehet ellopni.

Hang: Nem lehet visszatéríteni

Jézus: Higgyétek el, kivétel nélkül minden ima felszáll az Égbe. A Szentháromság trónjánál landol. A lanyha imák is, de ezek fénye halvány. A szívből jövő imák is, de ezek ragyogó fényben, tündökölve érkeznek meg. Az édesanyák imái gyermekük lelkéért aranyfényben ragyognak. A különböző gyermekeimért mondott imák az Atya áldására kegyelemmé alakulnak, és Ő szétszórja azokra, akikért mondják. A kimondott ima nem hívható vissza, mindig hasznosításra kerül.

12.

Dean Braxton tanúságtételéből: Az az imádat, amikor a Mennyei Atya akaratát cselekedjük, nem csak az ima elmondása

Jézus: Egyes engesztelők aggodalmaskodnak, hogy állapotbeli kötelességeik miatt elmarad 1-1 rózsafüzér. Helytelenül teszik. Ugyanis, az a munka, amit Isten nevében tesztek, és Neki felajánlotok a lelkekért, annyit ér, mintha imádkoznátok.

13.

Olvastam: Egy férfi elmerült imáiban, és úgy tűnt másoknak, hogy egy néhány percre elaludt. Amikor megkérdezték, hogy mi történt vele, hol járt, a férfi mondta, a másvilágon. A kérdezősködők rögtön kérték, mesélje el a tapasztalatait, mire a férfi megkérdezte tőlük, hogy kinek van 70 év szabad ideje, hogy ezt mind elmesélje. Ugyanis, olyan sok minden történt vele a túlvilágon azon idő alatt, amire a Földön azt mondják, hogy 1-2 perc.

Jézus: Egyes választottak lelkét a szokásos tevékenységei közben, pl. ima vagy munka alatt elvisszük a túlvilág berkeibe. A pokolba, a tisztítóhelyre, vagy a Mennyországba. Ott pillanatok alatt rengeteg ismerethez jut. Látja a pokol szörnyűségeit, a förtelmes bűzét, és látja a tisztítóhelyen a búskomor, de mégis reménnyel teli lelkeket, ahogy magukba roskadva ülnek, térdelnek, vagy éppen vezekelnek. Látja a Mennyország előkertjét, gyönyörű arany színű fűvel, virágokkal, csiripelő madarakkal. És látja, hogy mi van a kapun túl. Csupa fény, ragyogás, boldog hófehér ruhás alakok szeretetben beszélgetve.

14.

Arról volt szó, hogy egyszer élünk a Földön, amely a mi próbatételünk, ha elszúrjuk, nem kapunk második esélyt

Hang: Döntéseimre hallgass

Kép: Mennyei Atya képe

Jézus: Bizony sok ember elrontja az életét, veszélyezteti az örök életét, mert saját feje után megy. Üzeneteimből ismersz Engem, tudod, hogy Én csak jó tanácsot adok. Hallgass mindig Rám, és aszerint rendezd a sorsodat. Vigyázz erre az egyetlen földi életre, mert ez nem megismételhető.

15.

Hang: Elfelezni benned ezt

Kép: Kék fény

Jézus: Oszd el a benned égő szeretetet kétfelé, Irántam és a Szűzanya iránt.

16.

Érzés: Imával, misével, engeszteléssel hosszabbítjuk az időt, életet a Földön

Hang: Egy perccel tovább húzom ezt… egy perccel tovább éltek

Jézus: Jól érzed, mert általában hosszabb azoknak a földi élete, akik rátaláltak az Én békémre, és imával, engeszteléssel, szentmisével töltik szabad idejüket. Én vagyok és Atyám, Akik hosszabbítjuk az életeteket.

17.

A földi szeretetről volt szó

Jézus: A földi szeretet véges, és egyre lanyhul. A földi szeretet feltételhez kötött: csak akkor szeret valakit, ha mindig kedves hozzá, és nem okoz szenvedést.

18.

Az Isten akaratáról volt szó

Érzés: Az Isten akaratának elfogadásához az is hozzá tartozik, hogy elfogadjuk, hogy vagy férfinek vagy nőnek születtünk, elfogadjuk korlátainkat, hogy nem mindenhez értünk, elfogadjuk a külsőnket, pl. a hajszínünket, arcunk kinézetét, stb.

Jézus: Aki nem fogadja el Isten akaratát, az gátolja Őt abban, hogy olyanná alakítsa az embert, amilyennek szeretné. Kifejezetten bűn az elégedetlenség saját magaddal. El kell fogadni a külső és belső tulajdonságaidat, a hibáidat, az erényeidet, mert ha ezt nem teszed meg, megsérted a Mennyei Atyát, hiú, és öntelt vagy. Csak a saját fejed után akarsz menni, azt tartod helyesnek, amit te akarsz. Ez a gőg, amely még a pokolba is vihet.

19.

Érzés: Ha van egy tervünk, amit szeretnénk, hogy sikerüljön, minél kevesebb emberrel kell azt megosztani, vagy magamnak megtartani, mert a gonosz embereken keresztül működik, és meghiúsítja tervünket

Jézus: Drága kislányom, ez az érzés egy kicsit sántít, meg lehet osztani a gondolataidat, de csak olyanokkal, akik méltók rá, akiktől még tanulhatsz is. De fűvel-fával nem szabad megosztanod, mert valóban árthatnak a kivitelezésben.

20.

Hang: A legrövidebb időn belül ez benned

Jézus: Dolgozd fel a lelki sértést magadban a lehető legrövidebb időn belül. Tudj kérni Tőlem megbocsátó szeretetet, és imádkozz megbántódért.

Isten szemével

2018.07.02. 12:12

2018.07.01.

1.

Arról volt szó, hogy a Szent Anna réti engesztelést Budapesten áthelyezik a Kútvölgyi kápolnába.

Kép: Egy út egyenesen halad előre, belőle balra egy út lekanyarodik egy nagy kanyart téve, mielőtt visszajut az egyenes útra.

Érzés: Az egyenes út a Szent Anna réti engesztelés, a lekanyarodott út a Kútvölgyi kápolnában való engesztelés.

Kép: A Szent Anna réti engesztelésre és a Kútvölgyi kápolnában való engesztelésre gondolva a Kútvölgy elhalványodik, míg a Szent Anna-rét ragyog.

Érzés: A Szent Anna-réti engesztelést Szent Anna-réten kell végezni.

Jézus: Drága kislányom, a látomásodban mutatott egyenes út az Anna-réti engesztelést szimbolizálja. Ha az engesztelők ezen az úton haladnának végig, akkor révbe jutnának. Sok lelket mentenének, mert ez az út áldozatokkal jár. Fárasztó felmenni a hegyre, nehéz elviselni az időjárás viszontagságait, de éppen ezek az áldozatok hozzák meg a lélekmentésben az eredményt. Ebből az útból mutattam neked egy balra lekanyarodó utat, amely a Kútvölgyi kápolnában való engesztelés útja. Ez az út hosszabb és kanyargós, melyen az engesztelők sokkal nehezebben érnek célba.

2.

Mise alatt:

Hang: Fürödjetek meg Bennem.

Jézus: Miután magatokhoz vettétek drága Szent Testemet és Véremet, arra kértelek benneteket, hogy egészen merüljetek el bennem, fürödjetek meg az Én végtelen irgalmamban és szeretetemben.

3.

Kép: Egy sárga sátor lefekszik a földre, majd valami segítségével együtt áll vissza.

Hang: Közös erővel ellenállni ez ellen.

Jézus: A sátor, amely áll, majd összeesik az Én Egyházam jelképe. Csak ti engesztelők tudtok segíteni, hogy helyreálljon, sok imával, engeszteléssel, áldozattal, dicsőítéssel.

4.

Kép: Egy fehér tölcsér alakú virág, a szirmai háromszög alakúak, a tölcsér alakú rész hasonlított egy barlang bejáratához.

Jézus: A szirmok az Én megmaradt, letisztult Egyházam tagjai. A tölcsér belseje, ahová húzódnak, a rejtek, ahol szentmiséket tartanak papjaim, és a szentségeket osztogatják.

5.

Kép: Egy férfi csukott szemmel ül egy fa alatt, a fa lombja beborítja a férfit, olyan látszatot kelt, mintha egy garázsban ülne a padlón. A férfi mintha őrzött volna valamit.

Hang: Méltóság.

Jézus: A keresztényüldözés alatt a legbátrabb fiaim és engesztelőim rejtekbe mentik az Oltáriszentséget, és őrzik a megszentségtelenítéstől.

6.

Kép: Egy hasáb alakú homokóra, felette egy pontból villámok csapnak a homokóra felső négy sarkába.

Jézus: Már nem tudom Atyám kezét sokáig tartani, pedig Édesanyám is segít benne. Haragja hamarosan lecsap a világ mind a négy tájára. Készüljetek fel, térjetek meg, imádkozzatok, böjtöljetek, mentsétek lelketeket.

7.

Arról volt szó, hogy a gonosz tudja-e ingerelni az állatot, hogy ez által idegesítse az embereket.

Jézus: Bizony ellenségem sok mindenre képes. Csak azért, hogy ártson az embereknek, 1-1 állatba beköltözhet, és megijesztheti, vagy megölheti az embert.

8.

Hang: Hamis óráid vannak.

Jézus: Ellenségem azt akarja elhitetni veled ezzel a hanggal, hogy ne foglalkozz üzeneteimmel, mert azok között sok a hamis.

9.

Hang: Hallgatásban van az erő.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Állandóan köztetek járok, és látom a szószátyár embereket, akikből árad az ítélkezés, rágalmazás. A közmondásotok is mondja, hallgatni arany. Aki keveset beszél, az elnyomja magában a kísértéseket, és tanúságot tesz szerénységéről.

10.

Hang: Az Én szeretetemmel szeress.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: Az Én szeretetem sokkal értékesebb a földi szeretetnél. Az Én szeretetem nem ideiglenes, hanem állandó. Nem személyválogató, nem érdekből van, és nem vár viszonzást. Mindent megbocsát.

11.

Hang: A legszebb álmokban.

Jézus: A legszebb álmokban sem tudjátok elképzelni, hogy milyen lesz az Én Országom, amikor oda beléptek.

12.

Arról volt szó, hogy védeni kell azt, ami a legdrágább kincs.

Jézus: Jönnek a nehéz idők, próbára lesztek téve. Védeni kell magatokban az irántam való hűséget, a szilárd hitet, az Isten- és felebaráti szeretetet, a tisztaságot. Óvakodnotok kell a gonosz kísértéseitől, hogy ravaszságában el ne csábítson benneteket.

13.

Hang: Újra hívnod kell.

Jézus: Te is gyarló ember vagy, és ha megbotlasz, újra hívnod kell, hogy felemeljelek, és megtisztogassalak.

14.

Az asztalomon különböző szentkép volt, többek között: az Oltáriszentség, Magyarország őrangyala, Krisztus Király, Szent Mihály arkangyal. A szentképeket szemlélve az angyalok és emberek különbözősége jutott eszembe.

Kép: A Szent Mihály arkangyal és Magyarország őrangyala képe különösen ragyogott, különös erő áradt belőlük.

Jézus: Minden teremtett léleknek, legyen az angyal, vagy ember itt a Mennyben, más és más dicsőségének és üdvösségének a foka. Az Én Szentjeim és angyalaim nem egyenruhában vannak. Mindenkinek külön egyénisége van, amiről felismerhető, alakjában és fényében egyaránt. Még az öltözékük is különböző. Aki a dicsőség nagyon magas fokán van, annak az öltözete tündököl az Égi drágakövektől. Aki még nem érte el azt a fokozatot, az kevésbé díszes öltözékben van.

15.

Hang: Úgy mondom, hogy jól jegyezd meg, mert…

Jézus: Jól jegyezd meg, hogy a szenvedés zokszó nélkül, jajgatás nélküli és panaszkodás nélküli tűrése nagyon fontos követelmény, mert ezáltal rengeteg lelket tudsz menteni, és az örökkévalóságban sok Mennyi kincset érdemelsz ki.

16.

Kép: Egy lány fehér fényben, térdel jobbra fordulva. Az egyik pillanatban imára van téve a keze, a másik pillanatban az Oltáriszentséget tartja a kezében szívének magasságában.

Jézus: A képpel azt szemléltetem neked, hogy ha valaki bűnbánó, tiszta szívvel vesz magához Engem az Oltáriszentségben, akkor a szentáldozás utáni pillanattól kezdve szívéből jelenlétem láthatatlan fény alakjában kisugárzik. Az ilyen áldozó ilyen tündöklő fényben megy a helyére.

17.

Kép: Lépcsőn megyek felfelé, a jobb lábam, mellyel a következő lépcsőre akartam lépni, megcsúszik.

Jézus: A lépcső az életszentséghez vezető út, és a megcsúszás egy bűn, amely lassítja a haladásodat.

18.

Érzés: Hajnalban, míg nem keltem fel, a bal arcomon éreztem egy erőt, hasonló volt ahhoz, amikor kisebb pofont adnak.

Jézus: Ellenségem ezzel az érintéssel ijesztgetni akart.

19.

Az emberi szívek keménysége jutott eszembe.

Valós kép: A tengerparton szív alakú kövek.

Érzés: Ha az ember nem sugároz szeretetet, akkor a szeretetet a természet fogja sugározni.

Jézus: Jól gondolod kislányom, nagyon sok a kőszívű ember. Azért találsz gyakran szív alakú köveket, hogy a kövek, az anyagi teremtésem helyettük is ontsa a szeretetet.

Isten szemével

2018.06.25. 12:11

2018.06.24.

1.

Kép: Egy tisztás, ahol szétszórtan fák is vannak, a tisztáson elszórtan hevernek fehér fényes gallyak.

Jézus: A világ nem becsüli meg választottjaimat, hanem összetöri őket, és földbe tiporja.

2.

Kép: Egy út vezet előre, jobb és bal oldalán földek vannak, egy autó halad balról jobbra a földeken keresztül, átszelve az előre vezető utat.

Jézus: Az út azoknak a gyermekeimnek az útját jelenti, akik az életszentség felé haladnak. Az autó a világot szimbolizálja, amely akadályozni, keresztezni akarja útjukat.

3.

Hang: Ez különös örömöt ad… és Engem… Én fogok.

Jézus: Ha áldozatot hozol, vagy lemondasz valamiről, ez különös örömöt ad Nekem. És Engem arra emlékeztet, hogy Én is mennyi áldozatot hoztam értetek. Én fogok ítélkezni mindenki fölött, és az áldozatos lelkek nagyon nagy ajándékot kapnak.

4.

Hang: Megváltozhatatlan az egyik oldalról, megváltozhatatlan a másik oldalról.

Kép: Egy szemüveg.

Jézus: Az ateista és az igaz hitű ember képtelen megváltozni saját erejéből, akár így, akár úgy nézzük. Csak a kegyelem által változhat meg. Az ateistát hiába próbálod meggyőzni, minden lehull róla. A mélyen hívő gyermekemet bárhogy csábítja a gonosz, ellentmond neki.

5.

Egy különös kulcsról és biztonsági zárról volt szó.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Teljesen mindegy, hogy az ember hol tartózkodik a Földön, akár egy jól bezárt lakásban, egy földalatti bunkerben, vagy bárhol máshol, Isten ereje a zárt ajtókon keresztül is eléri az embert, pl Nagyfigyelmeztetéskor, a biztonsági zár csak más emberektől zár el dolgokat.

Jézus: Az Én Isteni erőmet, akaratomat bizony senki és semmi nem tudja megakadályozni. Nincs az a biztonsági zár, amely megakadályozná, hogy véghez vigyem tervemet, behatoljak a lelkek mélyébe. Nem tudtok elbújni, mert a Nagyfigyelmeztetéskor mindenütt megtalállak benneteket.

6.

A munkavégzésről volt szó, hogy egyesek felületes munkát végeznek, a felelősséget inkább másokra hárítják, de van olyan is, aki ezek helyett jó munkát végez, felelősséget vállalva.

Kép: Három férfi ül 1-1 fotelben, kényelmesen.

Érzés: Minden munkát, még ha semmiségnek is tűnik, felelősséggel kell végeznünk, mert kihat az embertársainkra, és ez által olyan, mintha az Úrnak tennénk. Az Úr a hozzáállásunkat nézi.

Jézus: Nemcsak azért kell alaposan, felelősséggel végezni állapotbeli kötelességeiteket, mert a lazsálással másokat kihasználtok, hanem azért is, mert a kényelemszeretet, a lustaság olyan bűnök, amelyekért komoly felelősségre vonlak majd benneteket. A tisztítóhelyen nagyon sokat szenvednek a restség, hanyagság bűnében élők. Áldott legyen az olyan gyermekem, aki felebaráti szeretetből más helyett dolgozik, akár a házimunkában, akár a munkahelyen.

7.

Kép: Egy kéz kinyúl egy szekrény alól, mintha kérne valamit.

Jézus: Mutatom neked, hogy földig megalázom Magam, és könyörgök gyermekeimnek, hogy adjanak Nekem szeretetet. Elbújva, láthatatlanul közeledek feléjük. De kérésemet észre sem veszik.

8.

Érzés: A tiszta szeretetnek hatalmas ereje van.

Jézus: A tiszta szeretet hasonló az Égi szeretethez. Nézd, két átlátszó poharat tartok eléd. Az egyikben az Égi szeretet van, kristálytiszta víz. A másikban a földi szeretet, zavaros víz. Az Égi szeretet érdek nélküli, megbocsátó, nem személyválogató, és végtelen. A földi szeretet azért zavaros, mert az érdek vezeti, nem mindenkit szeret, csak aki jó hozzá. Nem tud megbocsátani a rosszakarónak, és ideiglenes. Eleinte lángol, aztán csendesedik, majd egészen kihűl. A tiszta szeretet hasonlít az Égi szeretethez, gyógyít, erősít, felemel, és boldoggá tesz.

9.

Hang: Hogy legyen megértésed.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Hang: Kilátástalan helyzetek ezek.

Kép: Arany fény.

Jézus: Fontos, hogy megértéssel légy azokkal szemben, akiknek a lelke még a megigazulás alapfokán áll. Azzal, hogy hozzád fordul, már rálépett a megigazulás útjára. De még sokat kell fejlődnie. Az ilyennél nem várhatod el, hogy egy 180 fokos fordulattal elkezdjen Szentmisére járni, áldozzon, gyónjon, mert ő még csak most kezd hinni. Nem várhatod tőle, hogy maradéktalanul betartsa parancsaimat, mert nem is ismeri ezeket. Úgy érzi, helyes, ahogy él. Pl: Szentségi házasságon kívül él kapcsolatban. Keresni kell vele a lehetőségeket, hogy hogyan oldható meg a kapcsolat rendezése. Fel kell világosítanod, hogy bűnben él, és segíteni akarsz neki. Semmi esetre sem szabad kárhozattal fenyegetőzni. Éreznie kell rajtad a megértésedet, és segíteni akarásodat. Ez az eljárás mindenféle súlyos bűnben élőre vonatkozik.

10.

Hang: Elérni ezt ezzel.

Hang: Hogy ne legyen bekoszolva.

Kép: Jézus a Szent Szívvel.

Hang: Minden mennyiségben tudom neked ezt… felemelni ezt… utánam.

Jézus: Mindenki fölött és mindenki körül ott hemzsegnek a gonosz lelkek. Bűnre akarnak csábítani, be akarják koszolni a lelked. Hogy tiszta maradjon, elérni csak azzal lehet, ha állandóan Bennem élsz, imádkozol, saját szavaiddal beszélgetsz Velem, és segítségül hívsz a kísértésben. A képpel azt mutatom, hogy mindig veled vagyok. Irgalmamat, megbocsátó szeretetemet minden mennyiségben tudom adni neked. Felemelem vele a lelked, csak jöjj utánam, és kövess engem a tisztaságban.

11.

Hang: Muszáj megengednem ezt neked.

Jézus: Meg kell engednem, hogy néha 1-1 kisebb bűnt elkövess, hogy lásd, milyen gyarló és gyenge vagy, hogy alázatban tartsalak.

12.

Hang: Vegyél hozzá papucsot, mert be fog izzadni a lábad.

Jézus: Ezzel a mondattal

Isten szemével

2018.06.18. 12:09

2018.06.17.

1.

Kép: Nagy, hármas szárnyú ablakok nyíltak ki. Az ablakok szorosan egymás mellett, alatt és felett helyezkedtek el.

Jézus: Még testben vagy gyermekem, de majd a Mennyországban egymás után feltárulnak előtted a nagy Égi titkok.

2.

Kép: Egy sárga gumicsónakban ringatóztam a tengeren, biztonságban éreztem magamat, és szabadnak.

Jézus: Ezzel a képpel azt fejeztem ki, hogy nincs okod aggodalomra. Érezd magad biztonságban.

3.

Szentmisén:

Kép: Egy lüktető szív, sugarai karokra emlékeztetnek, melyek ölelni akarnak. A szívnek mintha szája is lenne, mely hatalmas szomjúságot fejez ki.

Jézus: Ez a lüktető szív az Én Szentséges Szívem, a sugarak, mint sok-sok kitárt kar felétek, engesztelők felé nyúlnak, mert szomjazom a szeretetetekre.

4.

Szentmisén:

Kép: Egy lefelé forduló, bíbor színű kehely virág, mely piros színű sugarakat áraszt ki magából.

Jézus: A bíbor színű kehely virág az Én jelenlétemet szimbolizálja. Azért piros, mert minden Szentmisén Vérem hullik az emberiségre.

5.

Szentmisén:

Kép: Egy kiszáradt faág, mely kivirágzik, gyönyörű szép nagy fehér virágokkal

Jézus: Gyermekeim lelke a hétköznapi szentmisék hiánya miatt olyan, mint egy kiszáradt faág. De a vasárnapi szentmisén Isteni kegyelmemből virágba borul.

6.

Szentmisén:

Kép: Egy gyönyörű szép kékes színű nagy lepke, mely a szárnyait lebegteti.

Jézus : Ez a színpompás, szárnyát lebegtető lepke a megdicsőült szentek jelképe, akik azért lebegtetik szárnyukat, hogy forduljatok feléjük, és kérjétek közbenjárásukat.

7.

Szentmise záróénekében a Szűzanyának ajánlottuk szívünket.

Kép: Egy szíven bíbor rózsakoszorú.

Jézus: Ezzel a képpel kifejeztem örömömet a felett, hogy több gyermekem a Szentmise végén annyira átélte Édesanyámhoz intézett záróéneket, hogy nem az üres szívét ajánlotta fel Neki, hanem szeretettől kivirágzott rózsakoszorús szívét.

8.

Hang: Mi nem a holnapért élünk, hanem a máért.

Jézus: Csak az a gyermekem tud örömteli, nyugodt, békés életet élni, aki nem tekintget folyton a jövőbe, hanem a jelennek él.

9.

Hang: Mindig Én vagyok az, Aki megengedi neked ezt.

Jézus: Amikor valami lelki vagy testi bánat ér, Én engedem meg neked, hogy ezáltal csiszoljam, fényesítsem a lelkedet, hogy előtűnjön benned Isten Arca, a Saját képmása, amit beléd vésett, amikor megteremtett.

10.

Hang: Nem hiányozhat ez benned.

Jézus: Ha ismered a szenvedés misztériumát, akkor megértheted, hogy ez nem hiányozhat belőled.

11.

Arról volt szó, hogy az Igéket Isten adta, de az ember kitalált hozzá valamit.

Kép: Fekvő emberek, kik lábaikat magasra emelték.

Jézus: A képen, akik a lábaikat felemelték, a hamis próféták, akik nagyobbnak akarnak látszani a többieknél. Ezért az Én Igémet túl akarják szárnyalni, és saját gondolataikat vagy a gonoszét hozzátoldják szavaimhoz.

12.

Kép: A két lábamnál 1-1 kis lámpa, mely lefelé világít a föld felé.

Jézus: A lefelé világító kis lámpa azt jelenti, hogy imáiddal fényt küldesz a tisztuló lelkeknek.

13.

Hangom: Ne nyisd ki.

Kép: Egy ismerőssel egy vödör vagy egy WC kagyló mellett álltam, melynek a teteje le volt hajtva. A tetejét mosni kezdtem, az ismerős pedig nézett, hogy mit csinálok, és segített nekem.

Jézus: Ismerősödet arra tanítod, hogy nem kell visszatekinteni a megbánt, meggyónt bűnökre, mert ezeket Én, az Úr már lezártam. Csak tisztogassátok a lelketeket a mai bűnöktől.

14.

Hang: Az egyik élje… a másik nyitja.

Jézus: Az egyik ember úgy érzi, hogy élje a világi, földi életét, használja ki az örömöket, a sikert, a gazdagságot, a másik viszont Égre nyitja a szemeit, felemeli a lelkét, és kedvem szerint él.

15.

Hang: A Szent tudománytól.

Hang: Reszketek, remegek.

Kép: Kék fény.

Jézus: Ellenségem, a gonosz retteg Szent szavaimtól, melyekkel megtöltöm teremtményeim szívét, értelmét, és megnyitom ajkát. Ugyanis az Én Szent tudományom megszabadítja őket a karmaiból. A kék fény azt jelenti, hogy szavaimmal az Én békémet adom nekik.

16.

Kép: Egy folyóparton voltam, a túloldalra néztem. A folyó másik oldalán egy domb volt telis-tele sárga kivirágzott gyermekláncfűvel.

Jézus: A folyó nem más, mint vízválasztó a jelen és a jövő között. Itt állsz a szorongással, aggodalmakkal, káosszal teli világban, és áttekintesz a virágzó Új Világba.

17.

Hang: Letörölni ezeket a papírokat.

Kép: Egy fehér fényes paca, melyből több csík folyik le.

Jézus: Az ezoterikus üzeneteket az Én megvilágosító kegyelmemmel le kell törölni az emberek szívéről, lelkéről. Kérjétek hozzá a lelkek megkülönböztetésének ajándékát.

18.

Hang: Sötétség… minden szellemi.

Jézus: Sok gyermekem lelkében sötétség van. Fejük fölött minden szellemi erő, gonosz és jó harcol lelkükért.

19.

Kép: Egy nagy fül előttem.

Jézus: Akinek füle van, meghallja, amit általad üzenek.

20.

Egy ismerősöm egy hangra ébredt fel: „Nyisd ki a szemed”

Jézus: Ismerősödet az Őrangyala keltette föl, hogy alvás helyett idejét most a lélekmentéssel töltse.

21.

Hang: Keresztet vetsz Isten akaratával.

Jézus: Gyermekem, azért vetsz keresztet, hogy az egész Szentháromságot megtiszteld vele. Az az Én akaratom, hogy gyermekeim ne csak az imádság előtt és a templomban vessenek keresztet, hanem az utcán, buszon, villamoson, gyalogosan, és mindig, ha elhaladnak egy úti kereszt mellett, vagy templom mellett. Erre azért vágyódom, mert kifejezik vele az emberek alázatukat és tiszteletüket, és ez a külső tiszteletnyilvánítás hat a bensőjükre is.

22.

Egy képet néztem, mely a Mennyországot ábrázolta. A Mennyország lakóiról, az emberekről, és az angyalokról gondolkodtam.

Érzés: Hiányérzetem támadt, hiányoztak a Mennyországban azok, akik nem voltak ott, pl: akik a földi életüket élik, a tisztuló lelkek, a pokolban szenvedő lelkek.

Jézus: Láttam, hogy mélyen megérintett a Mennyország látása, pedig csak egy emberi ábrázolás volt. Nekem, Megváltótoknak a legnagyobb fájdalmat jelentik az elkárhozottak, mert ők soha nem juthatnak oda. Imádkozz a pokol felé haladókért, mert ők még megmenekülhetnek.

23.

Az emberek érzelemvilágáról gondolkodtam, és arról, hogy kinek mit jelent a szeretetet.

Gondolat: Három nagy csoportba lehet osztani az embereket, a csoportok között átmenetek vannak. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik akkor érzik magukat szeretve, ha férfiasságuk vagy nőiességük a szexuális értelemben ki van elégítve. A másik csoportba azok vannak, akik még válogatnak az emberek között a pozitív vagy negatív érzéseik alapján, pl: ha valami vagy valaki a tetszésükre van, akkor szeretik; ha az illető olyan dolgot tesz, amely nem a tetszésüket váltja ki, megsértődnek, és hátat fordítanak neki. A harmadik csoportba azok tartoznak, akik a szívük mélyéről szeretnek, és már nem tesznek különbséget a között, hogy valaki szimpatikus-e vagy nem. Ezt a szeretetérzést az Úr ülteti belénk, ha mi is úgy akarjuk a szabad akaratunk által.

Jézus: Igen, a lélek fejlődése szerint, hogy hol áll az ember, három kategóriába oszthatók gyermekeim. Az elsőbe azok tartoznak, akik lelkükkel semmit sem törődnek, számukra csak a test létezik, és szeretetük lealacsonyodik a testi vágyak kielégítésére. A második kategóriába tartozók szimpátia szerint osztogatják az embereket. Akik kedvesek és jók hozzájuk, azt elfogadják, akik bántják őket, azokat gyűlölik. A harmadik kategóriába azok a fejlett lelkű kicsinyeim tartoznak, akik válogatás nélkül, megbocsátó szeretettel, és tartósan tudnak szeretni.

Isten szemével

2018.06.04. 12:08

2018.06.03.

1.

Arról volt szó, hogy vannak, akik aggódnak a jövővel kapcsolatban, mi lesz a lakásukkal a megpróbáltatások korában.

Jézus: Drága kislányom, a jövőt egy fátyollal eltakarom előttetek, különösen a személyes jövőt.

2.

Hang: Elhagynak mindannyian… mindenki elhagy Engem.

Kép: Egy füves területen imitt-amott 1-1 kamilla virág.

Jézus: Olyan nagy a hitehagyás a Földön, hogy már csak alig van gyermekem, aki hűségesen Mellettem marad. Már csak rátok engesztelőkre számíthatok.

3.

Álom: Keresztényekkel voltam egy helyen, ahonnan el kellett menni. A hűtőszekrényt ki kellett üríteni, ki kellett dobni dolgokat, mert elutaztunk, és nem vihettük azokat magunkkal.

Hang: „Inkább fektess be okosabb dolgokba”, mondta az Úr.

Jézus: Ne gyűjtsétek az anyagi javakat, mert azok értéküket vesztik, az Én szememben kidobásra kerülnek. Inkább a jócselekedeteket gyűjtsétek, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit. Ezek örökké megmaradnak.

4.

Hang: Konfliktus.

Hang: Nem szereti hallgatni.

Kép: Egy zsidó ember.

Jézus: A zsidó és a palesztin nép sose tudott kibékülni egymással. Izrael nem szereti hallgatni, hogy egy külső nagyhatalom beleszól Jeruzsálem sorsába.

5.

Hang: Ez azt jelenti, nálad is van nagy készülődés… Nálam is.

Kép: Fény.

Jézus: Gyakran lelkiismereti vizsgálatot tartasz, készíted a lelkedet a Nagyfigyelmeztetésre, hogy egészen tisztán léphess Szentlelkem elé. Mi, a Szentháromság szintén készülünk nagy lázzal erre az első komoly eseményre, amely irgalmasságunk megnyilvánulása lesz.

6.

Arról volt szó, hogy vannak, akik kételkedve állnak hozzá egyes dolgokhoz.

Kép: Kereszt.

Kép: A Magyar Korona.

Hangom: Le fogom egyszerűsíteni a dolgot, nagyon.

Jézus: A képen, amit felvillantottam, a kereszt azt jelenti, hogy hazátok keresztény ország. A Korona országotok jelképe, melyet Szent István átadott Édesanyámnak. Te ilyen egyszerűen látod. De van olyan, aki azon spekulál, hogy miért is olyan fontos ez a Magyar Korona, hiszen csak egy tárgy, egy történelmi emlék. Esze ágába se jut, hogy ez a tárgy Magyarországot személyesíti meg, és Magyarország szíve dobog benne.

7.

Hang: Az élet nem fejeződött be.

Hang: Égi könnyeket.

Kép: Fény.

Jézus: Azt jól tudod, hogy az élet nem fejeződött be itt a Földön, hanem folytatódik a túlvilágon. Mivel sokan nem úgy élik le a Földi életet, ahogy kellene, a tisztítóhelyre vagy a pokolba kerülnek. A kárhozat felé haladókért Édesanyám és Én Égi könnyeket hullatunk.

8.

Álom: Gonoszok közé kerültem egy helységben, ahol a Keresztényeket utálták. Amikor a gonoszok főnöke látta, hogy új vagyok ott, rögtön kérdezősködött felőlem. A következő pillanatban már azt vettem észre, hogy egy injekciót szúrtak a jobb karomba, és nézték, hogy mi történik. A bal kezemben az Eucharisztiát tartottam, és úgy szorítottam, ahogy csak tudtam, Istent hívva. A többiek megrökönyödve figyelték, hogy az injekciónak semmi hatása nem volt rajtam, és nagyon csodálkoztak, mert vagy nagy károkat kellett volna, hogy okozzon rajtam, vagy egyenesen meg kellett volna halnom.

Jézus: Ezzel az álommal a jövőt mutattam neked, az antikrisztus uralmát, és a keresztényüldözés csúcsát. A jobb karodba adott injekció a sátán pecsétjét jelenti. Azt mutattam meg neked, hogy aki erősen hisz Eucharisztikus jelenlétemben és erőszakot hajtanak végre rajta, annak a lelke és teste is megmenekül.

9.

Arról volt szó, amikor lelki testvérek elszakadnak egymástól.

Kép: Egy olyan szőlőbokor, mely korábban gyümölcsözött, de az elszakadás után egy nagy része elszáradt, kipusztult.

Jézus: Ápolni kell a jó lelki kapcsolatokat, mert ha az ilyen lelki testvérek elszakadnak egymástól, mindkettő lelkében törés következik be.

10.

Arról volt szó, amikor az ember nem találja igazi hivatását, pl: amikor egy személyt az Úr arra hív meg, hogy családapa vagy családanya legyen, de mégis papi vagy szerzetesi hivatást választ, vagy fordítva. Több olyan esetről hallottam, hogy ilyen esetben nem találják meg a helyüket teljesen, és nem érzik jól magukat az adott helyen.

Jézus: Minden embernél már a fogantatása pillanatában eldönti Isten, hogy milyen tervei vannak vele. Ha a teremtménynek sikerül eltalálni Isten akaratát, és az Általa kijelölt utat választja, akkor boldog és kiegyensúlyozott lesz. De ha a saját esze után megy, vagy szíve után, és nem érzi, hogy az Úr mire szánta őt, akkor elrontja az életét. A sorsa bonyolultabb és nehezebb lesz, de Őrangyala, a Szűzanya és Én segíteni fogunk neki az ügyetlenül választott úton is. De az örök boldogsághoz így sokkal hosszabb utat kell megtennie.

11.

Maria Valtorta írásából: Jézus Jakab unokatestvérével a Karmel hegyre készültek. Jézus a többi apostolnak meghagyta, hogy amíg nem jönnek vissza, terjesszék az örömhírt bizonyos falvakban. Szűzanya az apostolokkal maradt. Péter apostol megijedt, és nem tudta mit kell tenni, olyan elveszettnek érezte magát. Szűzanya válasza: „Nagyon egyszerű az egész. Semmi más dolgunk nincs, mint Jézus utasításainak engedelmeskedni, s akkor nem hibázhatunk”.

Jézus: Drága engesztelőim, amikor valami nehéz feladat előtt álltok, ne hátráljatok meg, ne ijedjetek meg, mert Én tökéletesen rátok szabom a feladatot, mikor kapjátok Tőlem. Én lehetetlent nem kívánok. Csak arra várok, hogy parancsaimat teljesítsétek, és másokkal is betartsátok.

12.

Maria Valtorta írásából: Jézus egy idős családapát gyógyított meg, ki hályog miatt megvakult. Az Úr Jézus meghagyta neki, hogy folytassa az életét az igazságban, és igyekezzen a bölcsességéből minél többet átadni a leszármazottainak.

Érzés: Nekünk is az a feladatunk, hogy minél több bölcsességet adjunk át másoknak.

Jézus: Amikor meggyógyítok valakit, azt azért teszem, hogy egyrészt saját lelke hasznára váljék, másrészt felebarátai lelkét alakítsa, gazdagítsa.

13.

Maria Valtorta írásából:

Jézus a Makkabeusok könyvéből idézett: A perzsa király hazaengedte Nehemiást. Ő az újjáépített templomban és a megtisztított oltáron áldozatot akart bemutatni. Korábban, amikor a perzsák elfoglalták a várost, a papok közül voltak, akik az oltárról magukkal vitték a szent tüzet, és egy száraz kútba rejtettél egy völgyben. Az idők folyamán nemzedékről nemzedékre őrizték a titkot a szent tűzzel kapcsolatban. Nehemiás ebből a szent tűzből kért az áldozat bemutatásához azoktól, akik tudták a rejtekhelyet. Ők nem találtak mást a kútban, mint szennyvizet, amit jelentettek Nehemiásnak. Nehemiás mindenki felháborodása ellenére ebből a szennyvízből kért, hogy leöntse a szent fákat az oltáron. Jézus arról beszélt továbbá, hogy nem elegendő egymagában a megtérni akaró hősiessége, hanem a térítő hősiessége is elengedhetetlen, és előfeltétel, mert a lelkek megszabadítását a szabadító áldozata biztosítja.

Gondolat: Olyan esetek is vannak, amikor egy szent könyv olvasása, vagy egy szent film segít az ember megtérésében.

Jézus: Egy hitetlen vagy közömbös ember képtelen egyedül saját akaratából megigazulni. Elsősorban Isten kegyelme kell hozzá, amely nagy lelki hatást fejt ki rá. Ez lehet egy mélyen hívő barát vagy ismerős, lehet egy szent könyv vagy film, lehet egy hirtelen rátörő súlyos betegség, lehet egy szörnyű halálos bűn, ami ráébreszti semmiségére.

14.

Maria Valtorta írásából:

Jézus egy példabeszédet mondott: Egy szőlősgazdának egy szép szőlős ültetvénye volt, mely gyönyörű termést hozott. Ahogy mentek az évek, a termés mind jobban csökkent. A rokonai különböző tanácsokkal látták el, amit a szőlősgazda meg is tett, de nem lett semmi eredménye, és a szőlő majdnem teljesen kipusztult. Egy idegen ember járt arra, és megkérdezte a szőlősgazdát, hogy miért szomorkodik, mire a gazda elmesélte az idegennek a szomorúsága okát. Az idegen a szőlős ültetvényen körülnézett, és látta, a szőlő közelében egy fa áll, mely az igaz, támaszt nyújt a szőlőnek, de elszívja a szőlőtől a nedvességet, és ez miatt a szőlő majdnem kipusztult. A fa azonnali kivágását javasolta, gyökerestől. A szőlősgazda egy kisebb gondolkodás után már aznap hozzá is fogott a fa eltávolításához. A szőlőt más módon kellett megtámasztania, de utána a szőlő újra gyönyörű szép, és bőséges termést hozott.

Érzés: Nekünk is, a mindennapi életünkben sok olyan világi dolog van, ami elvonja a figyelmünket a lényeges dolgoktól

Jézus: Sok gyermekem oktalan, hogy nem veszi észre saját lelkében a hátráltató tényezőket, csak a világi dolgokkal foglalkozik, gyönyörű palotában lakik, drága márkás autója van, nyaralója, és közben a lelke sorvadozik. A ti dolgotok választottjaim, hogy adjatok jó tanácsot neki. Végre emelje fel a fejét, és Engem ne zárjon ki életéből, mert súlyos túlvilági következményei lesznek.

15.

Olyan emberekre gondoltam, akik más-más embernek más-más arcát mutatja.

Hang: Alázat… magadban.

Kép: Egy valaki lépcsőkön megy lefelé.

Hang: Alázat…alázat.

Jézus: Alázattal van kikövezve a Mennyország felé vezető út. Nem az az alázatos ember, aki hízeleg és hajlong, hogy elnyerje tetszését a másiknak, hanem az, aki tisztában van erényeivel, és határozottan tudja, hogy azokat Istentől kapta. Az álszentség és szolgalelkűség Isten előtt nem kedves, és az emberek is megvetik. Nem kell folyton hangoztatni, hogy „porszem vagyok, én vagyok a legbűnösebb, a legaljasabb ember a világon”, mert ez hazugság.

16.

A kísértésekre gondoltam, és annak legyőzéséről.

Érzés: Amikor legyőzök egy kísértést, az erényeim is erősödnek.

Jézus: Amikor legyőzöl egy kísértést, mindig gondolj arra, hogy ez kettőnk győzelme.

Isten szemével

2018.05.29. 12:06

2018.05.27.

1.

Egyes ismerőseim Németországban élnek.

Kép: Összedőlt házak, hontalanná váló, elkeseredett emberek a romok között.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Jézus: Ne féltsd őket akkor sem, ha a megpróbáltatások ideje alatt éppen Németországban vannak, mert az Én Szentséges Irgalmas Szívem ott is velük lesz és vigyáz rájuk.

2.

Egy ajándékot kaptam valakitől.

Kép: Ugyanaz az ajándék jelent meg a szemem előtt, csak hatalmas méretben.

Jézus: A méretbeli különbséggel az Égi és a földi ajándék közötti különbséget akartam érzékeltetni.

3.

 

Hangom: Valakiben úgy megbízni, mint Te benned… Nem tudok senkiben úgy megbízni, mint Te benned.

Jézus: Jól mondod gyermekem, Bennem soha nem fogsz csalódni. Csak bízz Bennem rendületlenül.

4.

Hang: Nem volt senkinek akkora bizalma Bennem.

Jézus:… mint azoknak a gyermekeimnek, akiket szeretetemben kiválasztottam Magamnak.

5.

Naplemente folyamán:

Kép: Egy nagy kereszt a nap körül, a nap a kereszt közepén helyezkedett el. A nap alatt lévő felhő egy nagy hajó alakot vett fel.

Jézus: Az Én győzedelmes keresztem égisze alatt ringatózik igaz Egyházam hajója az örök élet vizén. Az igazak egy része a Földön marad, hogy bátorítsa és tanítsa az üldözötteket. A vértanúk lelke, a piros és fehér vértanúké egyaránt ezzel a hajóval úszik a Mennyország felé.

6.

Tengerparton:

Gondolat: Azon gondolkodtam, hogy exorcizált vízzel meghintsem a templomot, a partot, a tengert, az olajfákat, a lakást, ahol tartózkodom, és az épületet is.

Jézus: Jó ötlet volt tőled ez a meghintés, mert a gonosz lelkek mindenütt ott vannak. Megtámadhatják a parton sétálókat, az olajfák alatt hűsölőket, tengerben fürdőzőket, sőt, bemerészkednek a templomba, és a lakásokba is.

7.

Hang: Aki kapja a kegyelmeket, annak is nagyon csúnya dolgokat…

Jézus: … mondhat vagy mutathat a gonosz lélek. Bámulatosan tudja utánozni a szavaimat vagy hangomat azoknak, akik a belső szó kegyelmét kapták meg. Megdöbbentően szép látomásokat tud adni a látnok gyermekeimnek. De ezek a látomások hamisak. A gonosz támadásait választottjaim a gyümölcsei alapján tudják felismerni. Az ő gyümölcsei keserűek, lehangolóak, nyomasztóak.

8.

Kép: Egy hegyen mentem előre kitárt karral felfelé észak-kelet irányba egy úton énekelve.

Jézus: Boldogan haladsz fölfelé az életszentség útján, közben örömödben énekelsz, mert látod, hogy az engesztelők könyörgése következtében Oroszország a legjobb úton halad, Én felém közeledik.

9.

Hang: Én felemelem kezeimet.

Hang: Én veled fogok menni.

Jézus: Mikor jönnek a nehéz megpróbáltatások, Én felemelem áldást osztó jobb kezemet, és áldásommal erőt adok neked. Ne félj, mindenhova veled fogok menni. Nem hagylak egyedül.

 

Isten szemével

2018.05.21. 12:04

2018.05.20.

1.

Kép: Kétsoros Isteni Ige balra mozog.

Hang: Élek.

Hang: Boldog lehetsz.

Jézus: Az írás balra mozgatása azt jelenti, hogy visszafelé haladj az időben, az a hang, hogy élek azt fejezi ki, hogy ma ugyanúgy élek Én, mint 2000 évvel ezelőtt. Boldog lehetsz kislányom, hogy te most élsz az idők végezetében, amikor a nagy eseményeknek a tanúja lehetsz.

2.

Hang: Hová mész? Egyre nagyobb veszélyek jönnek.

Kép: Egy valaki észak-nyugat felé néz.

Kép: Egy valami fényt akar elnyomni, mintha egy tárgy ránehezedne valamire, amelyből fény árad ki egy pillanatra.

Jézus: Ez a kérdés magyar gyermekeimre vonatkozik, akik el akarják hagyni a hazát a meggazdagodás érdekében. Svédország és Németország felé nézegetnek. Most a keresztény kormány érájában az ellenzék szeretné megakadályozni a kibontakozó hitéletet.

3.

Egy ismerősöm azt tervezi, hogy külföldre megy hosszabb időre. A jövő eseményeire gondoltam.

Kép: Az ismerősöm arca előttem.

Érzés: Amikor a jövő eseményei beindulnak, szalad haza.

Jézus: Erre az érzésre azért nem reagálok kislányom, mert a jövőt mindig eltakarom előttetek. Különösen a személyes jövőt.

4.

Arról volt szó, hogy meddig lesz áramszolgáltatás, és más energiaszolgáltatás. 2020-ra gondoltam, amikor az Eucharisztikus Kongresszus lesz Magyarországon.

Érzés: Még lesz energiaszolgáltatás, de az események sűrűsödnek.

Jézus: Atyám akaratán és döntésén múlik, hogy az események mikor és milyen sorrendben történnek meg. Egy biztos, a Nagyfigyelmeztetés lesz az első nagy esemény. Amíg az meg nem történik, addig még lesz energiaszolgáltatás.

5.

Egy valaki egy tárgyat kért tőlem. Tudtam, hogy neki abból több van, mint nekem. Nem adtam oda neki.

Maria Valtorta írásából: Jézus beszéde után Jézus köré gyűltek egyes rászorultak, pl: egy többgyermekes özvegy anyuka, ki nagyon szegény sorsban élt férje halála után, majd egy mozgáskorlátozott, utána pedig egy koldusruhás idősebb férfi. Az Úr Jézus az Őt hallgató tömegtől összegyűjtött pénzt két részre osztotta, a pénz nagyobb részét az özvegynek adta, a maradékot pedig a mozgáskorlátozottnak. A harmadik nem kapott semmit. A koldusruhás ember rosszallta a helyzetet, Jézus csak ránézett, de nem szólt semmit. Az ember egyre hangosabban és erőteljesebben lázadozott, mire Jézus felfedte mindenki előtt, hogy először nem akarta őt megszégyeníteni az idősebbek iránti tiszteletből, de ez az ember egy ezüsttel vagy arannyal jól megtömött erszényt rejtegetett a koldusruhája alatt. Jézus azt is hozzátette, a férfi az ál-kéregetésével meglopja a ténylegesen rászorulókat.

Jézus: Drága kislányom, tudom, hogy nem ragaszkodsz az anyagi dolgokhoz, de bölcsen cselekedtél, mert azzal, hogy nem adtad oda, arra tanítottad őt, hogy ne halmozza fel a dolgokat, amire nincs is szüksége.

6.

Egy eskütételen voltam, ahol az Úr Jézus melletti maradást erősítette meg.

Kép: Egy fényben egy angyal volt a levegőben, balra fordulva.

Jézus: Amikor az eskütételt mondtátok, mindegyiketek Őrangyala együtt mondta veletek.

7.

Hang: Hajléktalanok azok is.

Kép: Egy várandós édesanya, ki a másik gyermekét a karjában viszi, a kisgyermek az édesanyja a várandós hasához simul.

Jézus: Szomorúan látom, hogy a kisgyermekes és áldott állapotban lévő anyák is olyan nehéz helyzetben élnek, hogy nincs hol lehajtani a fejüket.

8.

Hang: Mit jelent az, hogy küzdelemben élni?

Jézus: A test és a lélek állandó küzdelemben van egymással. Általában, ami a testnek jó és kellemes, az a léleknek ártalmas. Egy ember élete állandó küzdelemből áll, és ha hallgat Őrangyalára és Isten parancsaira, akkor képes lesz megnyerni ezt a harcot a test felett.

9.

Különböző gyógymódokról volt szó, az orvosokról, természetgyógyászokról, és egyéb lehetőségekről. Olyan esetben, amikor nem tapasztalhattak gyógyulást, nagyobb Istenhez fordulást és életgyónást javasoltam.

Jézus: Ha valaki az orvosához fordulása után is rosszul érzi magát, nem szabad természetgyógyászhoz fordulni, mert sajnos a legtöbbjük démonokat hordoz magában, és akaratlanul is átadhatja a betegnek. Ezzel aztán még nagyobb bajba kerül az illető. Helyes volt, hogy Istenhez fordulást és életgyónást javasoltál, de a gonosztól megfertőzött léleknek ez nem elegendő. Szabadító imára vagy ördögűzésre van szüksége. Így lesz teljes a felépülése.

10.

Kép: Egy középkék virág, mely hasonlított egy összecsukódott szárnyú lepkéhez.

Jézus: Ez a kép egy olyan gyermekem lelkét mutatja, aki zárkózott az emberek felé, és Én felém is. Képtelen kinyitni a szívét.

11.

Hang: Mindenki pontosan úgy nézett ki, ahogy keresztet vetett.

Jézus: A keresztvetésről azonnal látom lelketek pillanatnyi állapotát. A felületes elsietett mozdulat azt jelenti, hogy máshol jár az eszetek. Viszont az összeszedett, áhítatos, csukott szemmel történő lassú, Felém forduló keresztvetés egy mély, áhítatos állapotot fejez ki.

12.

Hang: Én nem tiltakoztam.

Jézus: Amikor elhatalmasodott a bűn a világban, és míg a Szentháromság azon tanakodtunk, Ki vállalja az emberiség megmentését, Én, a Fiú egy percig sem tiltakoztam.

13.

Olvastam, hogy Eugénia Elisabetta Ravasio nővérnek a Mennyei Atya emberi test alakjában jelent meg Angyalok és Szentek kíséretében. Az eljövetelét egy Angyal jelentette be Eugénia nővérnek. Miután az Angyalok és Szentek eltűntek, a Mennyei Atya leült a nővér mellé, a Mennyei Koronáját és dicsőségét a lábai elé helyezte, a Földgömböt Szent Szívéhez szorította. Mindezt azért tette, hogy az embert bizalomra gerjessze Isten iránt.

Gondolat: Az ember megváltásához sokféle út lett volna, de a legcélszerűbb az volt, hogy Jézus emberi testet öltsön, kisbabaként szülessen meg, mint az összes többi ember, így tudta megmutatni a legjobb példát az embereknek. Jézus fogantatásakor is angyal hozta a hírt Szűzanyának, és Jézus születését is angyalok hirdették a pásztoroknak. Jézus is minden mennyei dicsőséget és gazdagságot a háta mögött hagyva jött el közénk. Ez nagy megaláztatás Számára.

Gondolat: Mivel az őrangyalok is a mennyei szférákból jöttek, hogy minket kísérjenek a földi életünkben, ők sem élvezhetik a Földön az Égi dolgokat, így ők is megalázzák magukat érettünk, hogy szolgálhassanak.

Érzés: Így, hogy Isten is és angyal is megalázza magát, hogy minket felemeljen, nekünk is kell megaláztatást vállalni, hogy felemelkedhessünk közéjük.

Jézus: Eugénia nővérnek nem valami fény alakban vagy szellem mutatkozott Atyám, hanem egyszerű ember alakjában. Olyan embernek az alakjában, aki hasonlított Hozzám, a Fiához. Ez azért így történt, mert Isten alkalmazkodott az ember képzelőerejéhez és értelméhez. Hasonlóvá akarta tenni megjelenését az Enyémhez, Aki szintén nem Isteni dicsőségében, királyi méltóságában lettem emberré, hanem a legnagyobb szegénységben születtem, és nagyon egyszerűen éltem. Igazad van, kislányom, amikor eszedbe jut erről őrangyalod, aki a Mennyország tündöklő ragyogásából a te érdekedben vállalta, hogy kísér téged földi életedben. Neki ez a változás nem is olyan könnyű.

14.

Hang: Hallottál a sok szeráfról?

Hang: Tökéletes.

Jézus: A szeráfok angyalaim közül nagyon közel állnak Isten trónjához, a legközelebb, mert a szeretet bennük a legtökéletesebb. A Mennyben lakó szentek közül minél nagyobb szeretet lakik bennük, annál közelebb állnak a Szentháromsághoz.

15.

Hang: Nem ismerjük nemzetünket, ennek arcát.

Hang: Hamarosan bekövetkezik.

Jézus: A nemzet arcát nem a vezető politikusok határozzák meg, hanem a nép túlnyomó akarata. Ez hamarosan megmutatkozik.

16.

Hang: Meg kéne beszélni.

Jézus: A családokon belül kellene megbeszélni a nyomasztó problémákat, nem pedig kifelé a barátokkal, kollégákkal, ismerősökkel. Mert ezek a problémák csak a családra vonatkoznak. Ha kikerülnek az emberek közé, pletyka lesz belőle.

17.

Hang: Úgy igazítottam, ahogy kellett, hogy igazítsam.

Hang: humánus.

Jézus: Az ember életének eseményeit úgy igazítottam, hogy végül a jó és rossz fordulatok lelke hasznát szolgálják. A humánus gondolkodás kétélű dolog. Mindig azon múlik, hogy pozitív vagy negatív, hogy milyen célja van vele. Ha az a cél, hogy a migráció beáramlása összekeverje a nemzeteket és eltüntesse a határokat, akkor rossz. Ha pedig az a célja, hogy a bevándorlókat saját hazájukban támogassa anyagilag, hogy otthon maradhassanak, akkor pozitív.

18.

A Szent Vérről volt szó.

Kép: Egy nagy ragyogó vércsepp.

Kép: Jézus képe a torinoi lepelről.

Jézus: A nagy vércseppből azért árad gazdagon a fény, mert megváltásommal megdicsőítettem Véremet, és egész Istenségemet.

19.

A Szentmise után Szentségimádásra gondoltam.

Jézus: Az igaz, hogy a Szentmise a legmagasabb rendű liturgia, mégis a Szentségimádás az ember és Isten legmélyebb egymásba merülését a legbensőségesebben fejezi ki.

20.

A németek szorgalmazzák, hogy a protestánsok a katolikus templomban szentáldozáshoz járulhassanak.

Érzés: A protestánsok, ha katolikus szentségekhez akarnak járulni, át kell, hogy térjenek a katolikus vallásra úgy, hogy katolikus módon keresztelkednek meg, mint ahogy számos esetben van erre példa.

Jézus: Németország elől jár a reformok meghozatalába. Bizony bűnös dolog a protestánsok áldoztatása.

21.

A különböző, Szentélekről elnevezett közösségekről volt szó, és a Szentlélek adományairól e közösségekben.

Jézus: Isten szemében nem a vallás számít, hogy melyik lélek hova tartozik, hiszen nem tehet róla hova született, hanem a szeretet, és az irgalmasság cselekedetei. Ezért Szentlelkem ott árad ki, ahol akar.

22.

Szentmisén a szentáldozási sorban álltam.

Hang: Sebzett.

Jézus: Nem a te szentáldozásodra gondoltam, hanem az Én sebzett szívemre, amely azok miatt vérzett, akik méltatlanul áldoztak azon a szentmisén.

23.

Hang: Hogy nem adja ki magát.

Jézus: Aki nem adja ki magát Nekem, magába zárja bűneit, nem bánja meg, és nem járul szentgyónáshoz, az nagyon rossz úton jár.

24.

Hang: Csönd a sötétségben.

Jézus: Van, amikor lelki sötétség borít el, melyben elveszem érzelmeidet, így teszem próbára kitartásodat.

25.

Hang: Szívélyességen-felüliség.

Jézus: Én azt a szeretetet értékelem nagyobbra, amely nemcsak udvarias és kedves, szívélyes, hanem őszinte érzelmet takar, együtt érző szeretetet, megbecsülést a másik iránt, törődést a felebarát lelkével.

26.

Arra gondoltam, vannak, akik irigykednek ránk.

Jézus: Ne fájjon az irigység neked, foglalkozz az Én véleményemmel.

27.

Az Égi „karrier”-ről volt szó, hogy ki hová jut a Mennyben.

Jézus: Szép-szép a dicsőség utáni vágyakozás, de legfontosabb célotok ne az égi „karrier” legyen, hanem az Én dicsőségemnek emelése, hogy egyre nagyobb örömet nyújtsatok Nekem azzal, hogy a lelkek sokaságát mentitek.

28.

Az egészségügyi miniszter, ki egyben orvos is, mondta, ha a 10 parancsolatot betartanának, 75%-a a betegségnek nem lenne.

Kép: Jézus képe a Szent Szívvel.

Kép: Fény.

Jézus: A betegségek legnagyobb részét stressz okozza, és mély lelki sebek. Igaza van a miniszternek, sokkal kevesebb lenne a beteg, ha a szeretetlenség és gyűlölet helyett béke és szeretet uralkodna a Földön. Hogy örülne ennek az Én Szentséges Szívem.

 

 

 

Isten szemével

2018.05.14. 07:16

2018.05.13.

1.

Arról volt szó, hogy a sikertelenségek megtörtséget okoznak.

Jézus: Drága kislányom, hogyha mindenki rajongana érted, nem lenne irigység senkiben feléd, csak elismerés és szeretet, akkor nagyon jól éreznéd magad, de lassan gőgössé válnál. Kell, hogy legyenek nehézségek, támadások, lelki sebek, amelyek alázatosabbá tesznek, illetve az alázatban tartanak téged.

2.

Arról beszélt nekem valaki, hogy az emberek nem készségesek a szeretet gyakorlására.

Érzés: Sokféleképpen, millió módon összetörjük az Úr szívét, szinte megerőszakoljuk a szeretetet.

Kép: Egy negatív, megtört erő száll fel az Égbe a Föld felszínéről az emberek felől, mely hatalmas fájdalmat okoz az Úrnak. De az Úr mindezek ellenére ontja ránk a szeretetét, és kegyelmét, irgalmát, mely pozitív erőként érkezik a Földre.

Jézus: Bizony az Én engesztelőim még sokat kell, hogy fejlődjenek. Hol egyik, hol másik ítélkezik, a saját érdekeit keresi, harcol az igazáért, a saját kényelméért. Amikor téged bántanak, arra gondolsz, hogy már megint tövist szúrt valaki a Szívembe. Ha tudnák az ilyen engesztelők, hogy az apró szeretetlenségekért milyen komolyan kell majd vezekelniük itt a Földön vagy a tisztítótűzben, akkor megfontolnák, hogy hogyan is viselkedjenek.

3.

2017 május 13.-án Fatimában, a fatimai jelenések 100-ik évfordulóján 6 fatimai Szűzanya szobrot indítottak útnak a világ minden országába, hogy hirdessék Szűzanya üzenetét. Így jutott el egy szobor a 6 közül hazánkba is, Magyarországra.

Kép: Egy Égi kéz áldja a szobrot.

Jézus: Semmi kivetni valót nem találok, hogy ez a 6 szobor Fatimából eljutott gyermekeim közé a világba. Adtam egy képet neked, amely egy áldó kezet ábrázolt. Azt akartam ezzel tudomásodra hozni, hogy az áldásokat, amellyel szétküldték ezeket a szobrokat, egy felszentelt gyermekem tette meg. Ezért, ez az áldás érvényes, és fogadjátok el. A legtöbb engesztelő meghatódottan és áhítattal szemlélte Mennyei Édesanyátokat. Ők szívük mélyéből örültek, hogy ellátogatott az Ő örökségébe, hazátokba.

4.

A fatimai Szűzanya szobor elé odahelyezték a Jézus Szent Szíve képét, és a Szűzanya képét is.

Jézus: Higgyétek el gyermekeim, hogy mind a kettőt hozzáértő művészek készítették. Egyetlen szembetűnő, hogy a két kép nem ugyanabban a korban született. A Jézus Szíve kép régebben, a Szűzanya kép pedig ma.

5.

Hang: Érdemeid szerint élsz te.

Gondolat: Érdemeink szerint fogunk élni a Mennyben.

Jézus: Sokszor vizsgáld át a lelkedet, mert aszerint foglak megjutalmazni, hogy itt a Földön mennyi érdemet szereztél a szeretet területén.

6.

Kép: Az Élet könyvében van egy írás, melyben egyes helyeken nagyobb betűkkel van valami írva a többihez képest.

Jézus: Gyermekem, Én a szeretet legkisebb megnyilvánulását is észreveszem, és feljegyzem. Ezt fejezi ki ez a kép.

7.

Kép: Az Őrangyalom rengeteget munkálkodik, sokat sürög-forog, hogy elsimítson dolgokat, hogy gördülékenyebben menjenek egyes dolgok.

Jézus: Az Őrangyalnak, akit melléd rendeltem, nemcsak annyi a feladata, hogy őrizze a testedet a balesetektől, lelkedet a kísértésektől, hanem egyengeti a sorsodat, segít a döntésekben rávilágít arra, hogy mi a fontos probléma, és mi a lényegtelen, amivel nem kell törődni.

8.

Kép: Egy fekete csizma, melynek oldalán sötétkék rózsa van.

Jézus: A fekete csizma azt jelképezi, hogy sok gyermekem rossz úton jár, mert lépteit ellenségem vezérli. A sátán a sötétkék rózsa.

9.

Hang: Lerongyolódtam.

Kép: Európa és Magyarország, mint 1-1 egymással szemben álló személy. Európa a kép bal oldalán helyezkedik el, arca véres, és úgy néz ki, mint egy koldus, mint egy hontalan. Magyarországnak könyörög.

Érzés: Mintha Magyarország befogadná a Nyugat-Európai országokból menekülő őslakosokat, a Keresztényeket.

Jézus: A megállíthatatlan migráció miatt az európai népek egészen tönkremennek, és az egyetlen biztonságos országtól, Magyarországtól kérnek védelmet, bebocsátást.

10.

A pénzről, anyagi dolgokról volt szó.

Kép: Egy nyitott könyv, melynek lapjai a könyv összefűző része felé nyelődnek el, elemésztődnek, megsemmisülnek

Kép: A Mennyei Atya szigorúan mutat balra, korona van a fején.

Jézus: Gyermekeim, most az idő vége felé felesleges foglalkozni földi dolgokkal, az anyagi javakkal, az öröklésekkel, a pénzzel, mert ez mind eltűnik, porrá válik. A képen a Mennyei Atyám mutatja, hogy a lelkiekkel foglalkozzatok, a szeretettel, a békével, parancsaim betartásával, és a jócselekedetek gyűjtésével, mert csak ezeknek marad meg az értéke.

11.

Hang: Igyekezz megtalálni a helyedet Bennem.

Jézus: Minden választottamnak más és más a feladata Bennem. Van, akinek a tanítás a dolga, van, akinek a lelkek mentése buzgó imádkozással, van, akinek szenvedésem kiegészítése, emberek gyógyítása és szabadítása. Találd meg a helyedet Bennem.

12.

Hang: Vigyük az Oltáriszentséget... a közös oltárunk.

Jézus idézi valakinek a szavait: „Vigyük az Oltáriszentséget Szentségimádáskor az Őt megillető helyre, közös oltárunk közepére, két lobogó gyertya közé. Ne rejtsük el ilyenkor a tabernákulum zárt ajtaja mögé.“

13.

Hang: Odaköltöznék.

Jézus: Odaköltöznék sok gyermekem szívébe, de visszautasítanak. Imádkozz értük.

14.

Hang: Hogy a magokat ne veszítsem.

Kép: Egy férfi sok magot szór ki egy asztalra egy zacskóból.

Jézus: Sok választottam van a Földön, ők a magok, akik bő termést hoznak. Én állok az asztal előtt, és az összegyűjtött magokat kiszórom Magam elé. Ők az Én választottjaim, nagyon vigyázok rájuk, hogy el ne veszítsem őket. Mert ha ők megfogyatkoznak, mi lesz a terméssel?

15.

Hang: Ünneplője vagy te ennek.

Hang: Az az igazság.

Kép: Egy férfivel ülök egy asztalnál, a földön mellettünk egy fehér galamb, mely felrepül.

Hang: Egy asztalhoz ülünk.

Jézus: Minden szentáldozásnál Engem ünnepelsz az Oltáriszentségben. Az az igazság, hogy valóságos jelenlétemet az Eucharisztiában nem mindenki hiszi el. Minden alkalommal, amikor áldozol, egy asztalnál ülsz Velem. Hiszen meghívlak asztalomhoz. A fehér galamb nem más, mint Szentlelkem, Aki miután közreműködött az átváltoztatásban, felrepül a Mennybe.

16.

Arról volt szó, egyes esetekben hallgatnunk kell-e és szemet hunyni, amikor nem az Igazsággal állunk szemben.

Jézus: Vannak helyzetek, amikor nem lehet hallgatni, és bátran ki kell állni az Igazság mellett. De mindig tapintatosan, és szeretettel.