Isten szemével

2019.03.04. 11:20

2019.03.03.

1.

Egy jógázó személy meglátogatásáról volt szó, vajon érdemes-e vagy sem, hiszen a jóga a gonosz szellemeket vonzza magához.

Jézus: Kislányom, az ilyen eldöntendő kérdésekbe nem szoktam beleszólni. Amit mondok neked, kérd Szentlelkemet, hogy a bölcsesség ajándékát erősítse meg benned. Ezután neked kell választani, és bárhogyan döntesz, számíthatsz a megértésemre és az oltalmamra.

2.

Lakáseladásról beszélgettem egy imatárssal a 2022-es években a nyugat-európai országokban.

Kép: Sötétségben emberek kétségbeesve futkosnak fel-alá.

Jézus: Bizony 4 év távlatában nem érdemes nagyobb terveket szőni, lakást eladni vagy venni, mert akkor már minden megváltozik. A bizonytalanság és a kilátástalanság kínozza az embereket. Már nincsen értelme semmin változtatni, csak az embernek a lelkével kell törődni.

3.

Kép: Angyalok, majd egy kehely.

Kép: Egy egyén nagyon közelről. Piros a ruhája, hosszú barna a haja, a fején egy diadém van, melynek elülső díszes része háromszög alakú.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: A Szentmiséken az Én misztikus Vérem kelyhét mindig imádó Angyalok veszik körül. A piros ruhás alak az üdvözült vértanúk szimbóluma, azt fejezi ki, hogy a legmagasabb dicsőségük nekik van az Égben. Ők vannak a Szeráfok után a legközelebb a Szentháromság trónjához.

4.

Hang: Ez mind… legnehezebb feladat.

Jézus: Minden áldozat és szenvedés, amit vállalsz a lelkekért, a legnehezebb feladat neked.

5.

Arról volt szó, hogy hogyan tud valaki megszabadulni a pornográfia által való megkötözöttségtől.

Jézus: A test ördöge rendkívül erős, szinte lebénítja az akaratot. Az első feladat ilyenkor az életgyónás, azután a szabadító ima, vagy egy pap általi ördögűzés. Utána pedig, ha újra jelentkezik a kísértés, és az elesések, mindannyiszor újra meggyónni. És szentáldozásban részt venni. Ez a kitartó törekedés egyszer csak elszakítja a megkötözöttség szálait.

6.

Maria Valtorta írásából: Jézus az apostolokkal, és a női tanítványokkal egy városban ment, és egy karavánhoz csatlakoztak. Péter apostol fogadott kisfia is velük volt. A kisfiút elbűvölték a tevék, és a körülöttük folyó tevékenységek. A kisfiú meg szerette volna osztani az apostolok némelyikével az élményeit, de valahogy egyikük sem figyelt rá különböző indokok miatt. Egyedül Jézus volt az, aki meghallgatta a kisfiút, és teljesítette kívánságát, hogy tevegeljen egy tevehajcsár segítségével. Minden apostolban csak akkor tudatosultak a dolgok, amikor a kisfiú a tevehajcsárral már visszatért a körútjukról, és a kisfiú boldogan ölelte át Jézus derekát hálából. Jézus erre megjegyezte az apostoloknak: ”Isten fensége, méltósága nem csorbul akkor sem, ha a gyerekek játékával is foglalkozik”.

Érzés: Sokszor az ember a nagy dolgokra koncentrál, és a kis dolgokra nem figyel oda, de számtalan esetben történik meg az, hogy a legapróbb dolgokon múlik a nagy dolgok megvalósítása.

Jézus: Sokszor az apró, lényegtelennek látszó dolgok fontosabbak, mint amiket ti emberek lényegesnek láttok. Pl: végzitek a kilencedeket egy beteg gyógyulásáért, de nem mentek el a kórházba meglátogatni, hogy elmondja gondjait, bánatát. Vagy imádkozzátok a Rózsafüzért, és közben nem veszitek észre, hogy a kis unokátok vagy gyermeketek hazatérve az iskolából kicsiny élményeit akarja megosztani veletek.

7.

Hang: Isten tüzével.

Kép: Egy magasabb szinten emberek állnak, majd alattuk, egy alacsonyabb szinten egy lány a kezét a magasba nyújtja, mely a magasabb szinten álló emberek feje fölé ér, és lángokat osztogat másoknak.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Kép: Irgalmas Jézus.

Jézus: A magasabb szinten álló emberek azok, akikre felnéz a világ. Híresek, gazdagok. Hatalmuk van. Nagyon műveltek, őket mindenki elismeri. A lány, aki az alacsonyabb szinten áll, mégis nagyobb szolgálatot tesz Nekem, mint a világ urai, mert az Én Szeretetem Lángját szórja gyermekeim szívébe.

8.

Hang: Látszatvilágban élte.

Jézus: Én ezt most az erkölcsre vonatkoztatom. A mai ember nagy modernségében nem veszi figyelembe a Tízparancsolatot, és úgy látja, hogy ami régen bűn volt, az ma erény, és sikk. Pl: divatba jött az együttélés házasságon kívül. Az a fiú vagy lány, aki még 16 éves korában is szűz, a többiek szemében gúny tárgya. Nemcsak a 6. parancsot teszik félre, hanem mind a tízet. Nem sorolom fel mindet, csak a harmadikat, „Az Úr napját szenteld meg” említem. Azt mondják „Isten mindenütt ott van, az erdőben, a mezőn, a lakásban, minek menjek templomba?” Szomorú az Én Szívem, hogy a tisztánlátás nélkül teremtésem a pokol felé halad. Segítsetek engesztelők!

9.

Hang: Kereszteld meg azokat.

Jézus: Itt az abortált magzatokra irányítom a figyelmeteket, mert egy választottamon keresztül lehetőséget adtam nektek az ő megkeresztelésükre. Így, arról a fénytelen, örömtelen helyről, ahol él a lelkük, Istenhez juthatnak.

10.

Hang: A családfádról ez.

Jézus: A családfádról, ha nem is sokat tudsz, de a neveket egy darabig igen, akkor segíts az őseidnek. Írd össze a nevüket, és egyenként ajánlj fel értük egy teljes búcsút. Sokan még a tisztítóhelyen vannak. Rengeteget segíthetsz rajtuk.

11.

Hang: Következetes vagy ebben.

Hang: A célt szolgálod.

Jézus: Következetesen ellenállsz a kísértésnek, és másokat is erre buzdítasz. Ezzel a végcélt szolgálod, hogy te és a többiek elérjék az üdvösséget.

12.

Hang: És még csak nem is vagytok éhesek. Ez a lelki éhségre vonatkozik.

Jézus: Ez a megállapítás a közömbös és hitetlen gyermekeimre vonatkozik, akik nem éheznek Isten Igéje után.

13.

Hang: Megmérettetésben lesz részed.

Jézus: Itt a bátorságodra gondoltam, amikor majd meg kell vallanod Engem az emberek előtt. De ne félj, Szentlelkem a Nagyfigyelmeztetéskor akkora elszántságot ad beléd, hogy semmitől sem fogsz megijedni. Az utolsó leheletedig ki fogsz állni Mellettem.

14.

Hang: Nagy szembefordulásod ez ezzel.

Jézus: Kimozdulásod az otthoni csendes rejtekedből, amikor elmész szentmisékre, szentségimádásokra, zarándoklatokra, engesztelésekre, nagy szembefordulásod a kényelemszeretettel.

15.

Hang: Cinikus játékom… eltart egy ideig.

Jézus idéz valakit: „Cinikus játékom, hogy elszakítsalak Tőle, eltart egy ideig, egészen a halálodig”. Ez az ellenségem, a gonosz hangja volt.

16.

Kép: Arany színű mitra, amilyet az Egyházfők viselnek fejükön, arany színű folyadék folyik le róla.

Jézus: A megdicsőült II János Pál pápa imái megdicsőülten, csorgadozva özönlik el szegény szakadozó Egyházát.

17.

Arról volt szó, hogy valaki kritizált valakit a beszédével kapcsolatban.

Hang: Ez jócselekmény.

Jézus: A kritika nem mindig ítélkezés. Ha valaki beszédével megbotránkoztatja gyermekeimet, árt Egyházamnak, akkor jócselekedetnek számít, ha valaki leleplezi.

18.

Hang: Boldog emlékét őrizzed ennek.

Jézus: Elsőáldozásod boldog emlékét örökre őrizd meg a szívedben. Ekkor egyesültünk először te meg Én.

19.

Kép: Jézus felszegezett jobb lába, Jézus lábából kiálló szög alakja is megmutatkozott.

Jézus: Most, hogy közeledik a Nagyböjt, ezzel a képpel együttérző szeretetedet szeretném még jobban elmélyíteni.

20.

Hang: Elsötétül ez a világ.

Jézus: Annyira elsokasodik a bűn, hogy szinte teljesen elsötétül ez a mai világ. Itt az ideje, hogy új világot ajándékozzak nektek, hűséges gyermekeim.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr6714680196

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.