Isten szemével

2019.02.18. 11:18

2019.02.17.

1.

Kép: Egy palota épületének jobb oldalán egy hercegnő jön felém sötétkék ruhában, a fején fehér fátyolt visel, amely a nyakát is eltakarja, és arany koronát

Jézus: Kislányom, az Árpád-házi Magyar Szentek egyike jött feléd, hogy biztosítson a felől, hogy a Magyar Szentek az Atya trónja előtt leborulva imádkoznak hazádért.

2.

Kép: Egy piros fedelű könyv van előttem, kétsoros a könyv címe, a második sorban a „paráználkodás” szó van jelen.

Jézus: Ez a könyv a halálos bűnök gyűjteménye. A baj, ami az emberiség romlását okozza, hogy nem látják a különbséget a halálos és bocsánatos bűnök között. A ma embere a paráználkodást pl. nem bűnnek, hanem erénynek képzeli, és büszkélkedik vele.

3.

Egy nagy díszgömb a Karácsonyfáról, mögötte a levegőben egy kicsi méretű fehér szárnyú Angyal.

Jézus: A nagy gömb az új Jeruzsálemet jelenti, az új Eget és új Földet. A kicsi angyal a transzcendentális világot, amely együtt él majd az új Jeruzsálemben a szent maradékkal.

4.

Egy szórásos temetésen voltam, ahol az elhunytat egy pap búcsúztatta. A pap kérdezte: Csak ennyit ér az élet? Hogy porrá válunk?

Kép: Az elhunyt Égi kincseket gyűjtött.

Kép: Az elhunyt feketeségben, balra fordulva van, lángok vannak mögötte

Érzés: Sokat kell érte imádkozni.

Borzalom töltött el, hogy az elhunytnak a porait nem helyezték sírba, nem hogy koporsós temetés nem volt, de urnás temetés sem. Mintha nem is létezett volna.

Jézus: Drága kislányom, hogy mi történik a testével halott gyermekemnek, az lényegtelen. Ami számított valamit a lelkének, az a keresztény pap búcsúszavai. Azonkívül az ő jócselekedetei. De azért sokat kell szenvednie a tisztítótűz legmélyén, mert nagyon gyenge kapcsolata volt Velem. Imádkozz érte.

5.

Kép: Egy valaki magasan ül egy széken, a lábát lógatja lefelé, fehér harisnya van rajta. Én e személy alatt állok, és felfelé nézek rá.

Jézus: 4 év alatti ártatlan gyermekek lelkének típusát mutatom ezzel a képpel. Megkeresztelték még kicsi korában, bűneit még nem tudja felfogni, még nem felel értük, ezért üdvözül. Te pedig tisztelettel nézel föl rá.

6.

Hang: Gyászolni, szomorkodni veled.

Jézus: Nem fogok gyászolni, szomorkodni veled, mert hazád nagyon meg lesz gyötörve, de fényes dicsőségben fog felemelkedni.

7.

Kép: Egy háborús övezet, egy városban az épületek romjai között egy fiatalember észak felé szalad puskával a kezében, a távolban bomba robbant, és annak füstje szállt fel az ég felé.

Hang: Én is egyetértek ezzel.

Jézus: Egyetértek azzal, mikor a megszállt területet védik a lakói. Önvédelemből, a haza védelméül lehet fegyvert fogni.

8.

Kép: 3 kártyalap van egymás mellett, mindegyikükön 1-1 Angyal. Az Angyalok különböztek egymástól.

Jézus: A 3 Arkangyalt mutattam neked, Szent Mihályt, Szent Rafael és Szent Gábriel Arkangyalt.

9.

Szentmisén voltam, a szentáldozási sorban álltam, amikor valaki megérintett. Hátra néztem, vajon egy ismerős-e volt az, aki megérintett. A hátam mögött két hölgy állt, akik számomra ismeretlenek voltak, a hozzám közelebbi oldalra nézve figyelt éppen valamit.

Jézus: Az Őrangyalod éreztette jelenlétét, hogy az áldozáskor is kísér téged.

10.

Kép: Nagy lábosok, fazekak vannak egymás tetején 2 sorban egymás mellett. Mindegyikük tele van.

Jézus: A fazekak, lábosok 1-1 engesztelő lelkét jelentik az irgalmasság testi-lelki cselekedetivel megtöltve.

11.

Hang: Ezt mind megtanultam.

Jézus idéz valakit: „A legnehezebb dolgokat: hogy az ellenséget szeretni kell, hogy mindent meg kell bocsátani, hogy a szenvedést el kell fogadni és felajánlani, ezt mind megtanultam Tőled Jézusom”.

12.

Hang: Versenyt futtok az idővel.

Jézus: Röpül az idő, hamarosan beköszöntenek az emberiségre váró nagy események. Alig tudjátok utolérni magatokat az engeszteléssel, hogy minél több lelket mentsetek.

13.

Kép: Egy kehely felett egy Oltáriszentség, melyet 2 kéz tör ketté.

Jézus: Én is megtörtem a kenyeret, és úgy adtam apostolaimnak. A papok is megtörik az Én átváltoztatott Testemet, hogy szemléltessék kínhalálomat és kínszenvedésemet, és így áldoztatják meg önmagukat. Lelkükbe eltemetnek, és Én feltámadok bennük.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr2114654283

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.