Isten szemével

2017.12.18. 11:00

2017.12.17.

1.

Arról volt szó, hogy hétköznap alig vannak a templomban.

Érzés: A templom tele van Angyalokkal és Szentekkel.

Jézus: Én is szomorúan nézem, hogy naponta a 24 órából még egyetlen órát sem tudnak Velem tölteni gyermekeim. Jó az érzésed, mert ilyenkor Isten háza tele van Szentekkel, Angyalokkal, és dicsőítenek Engem az Oltáriszentségben.

2.

Kép: Egy piros gömb egy áttetsző zacskóban, majd ezt egy leány a szájába veszi.

Jézus: A lány a szentáldozáshoz járulók szimbóluma. A gömb a teljességé. A piros szín, amit határol a gömb, az Én szentséges Vérem, de nemcsak néhány cseppje, hanem az összes kiontott Vérem. Ahányszor áldozol, neked adom minden csepp Véremet.

3.

Szűzanya üzenetét olvastam a gyógynövényekkel kapcsolatban.

Kép: Sárga gyermekláncfű.

Jézus: E látomás arra hívja fel a figyelmedet, hogy Isten végtelen szeretetében már a teremtéskor gondolt előre betegségeitekre, és gyógyírt teremtett nektek a füvekben és a fákban.

4.

Kép: Egy kéz a levegőben, és kenyérdarabkákat szór a földre. A kéztől balra a földön egy kiskutya szalad felém.

Jézus: A kenyérdarabkákat hullató kéz a gondoskodó Mennyei Atya keze. Mint ahogy Ő gondoskodik mindig rólatok, nektek is úgy kell gondoskodni az állatokról.

5.

Kép: Egy valaki áll egy asztal felé fordulva.

Jézus: Sok gyermekem elé hiába helyezem szeretetem Isteni megnyilvánulásait, irgalmamat és a kegyelmeimet, elfordulnak tőle.

 

6.

Kép: Egy mikulás képe, kis mozaikkockákból kirakva.

Jézus: A mozaik Mikulás ti vagytok, engesztelők. Minden kis kocka 1-1 áldozatos, nagylelkű gyermekem. A kis kocka tele van áldozattal, lemondással, amit felajánlanak Nekem . Ez a sok nagylelkű gyermekem együtt lep meg Engem ajándékaival.

7.

Arról volt szó, hogy a mai világban azt sulykolják az emberbe, hogy legyen büszke arra, hogy ő kicsoda, mit ért el, és hogy mije van. De ez ellentétes az alázattal.

Kép: Mennyei Atya képe.

Jézus: A Mennyei Atya Saját képére teremtett benneteket, szerénynek, jónak, alázatosnak. De ti ezt az arcot besötétítettétek büszkeséggel, irigységgel, nagyravágyással.

8.

Hang: Művészi kérdés ez számodra.

Jézus: A művészet alkotómunka. Az igaz, hogy Én, az Isten alkottam meg az ember lelkét, de te folytatod az alkotást gyermekeimben.

9.

Luisa Piccarreta írásából: Az Úr Jézus kifejezte, hogy Isten mindent beleültetett az ember lelkébe, de a Földi életben jönnek fel a dolgok a felszínre. Nemcsak a lelki tulajdonságokra vonatkozik ez, hanem arra is, hogy az életben az ember mit hogyan vált valóra. Az Úrnak akkor van teltség érzete, ha az ember a földi életében megvalósítja azt, amit az Úr már korábban eltervezett vele.

Jézus: Nincs olyan teremtményem, akivel ne lenne valami tervem. Előre látom, mert ismerem a jövőt, hogy kiben mennyi erő van a rossz hajlamok legyőzésére, és látom, hogy van, aki valóra tudja váltani terveimet, és van, aki nem.

10.

Olvastam egy írásban: Jézus: Amikor hívnak, előlépek ott, ahol különben rejtve szoktam lenni.

Kép: Az Úr Jézus az árnyékban tartózkodik, rejtve, majd amikor hallja, hogy hívják, előlép.

Jézus: Aki úgy éli életét, hogy hátat fordít Nekem, és úgy látom, nincs szüksége Rám, az elől elrejtőzöm. De ha Rám talál, és hív, valahogy éreztetem vele jelenlétemet. Megjelenek a gondolataiban.

11.

Olvastam egy írásban: Jézus: Boldogok, kik már felismerték magukat, mint Belőlem való részt.

Kép: Egy felcsillanó fény.

Kép: Jézus teljes alakban.

Jézus: Csak az képes felismerni magában, hogy az Én részem, aki szívében első helyre tett Engem. Ugyanis, az ilyen gyermekem látja felcsillanni magában az Én lelki tulajdonságaimat.

12.

Olvastam az imával kapcsolatban: A gonosz a világosságtól menekül, és az erőt az Úr szavai által nyerjük.

Érzés: Minden egyes szó 1-1 erőt képvisel. Ha a kimondott szó nem egyezik a cselekedettel, a szó is, és a cselekedet is erejét veszti, mintha kioltanák egymást. De ha a kimondott szó és a cselekedet összecseng, a szóban és cselekedetben lévő erő felerősödik.

Jézus: Sokaknál azért nincs összhangban a kimondott szó a cselekedettel, mert nem olvassák, vagy nem hallják sosem az Én erőt adó szavaimat.

13.

Egy muzulmán férfi tanúságtételében arról beszélt, hogy amikor az Úr Jézus megjelent neki, olyannyira érezte az Úr irgalmát és kegyelmét, hogy fizikai megkönnyebbülést érzett magán, mintha kövek hullottak volna le és olvadtak le róla.

Pio atya: Ha látnánk a bűnt megtestesülni, nagyon megijednénk a látványtól.

Többen beszámoltak arról, hogy a pokolban látták látomásban: a lélek feji részét, és más bűnös testrészeit férgek mászták meg.

Gondolat: Ez azt jelenti, hogy a bűn lehúz, leláncol minket, míg a bűntől való megszabadulás, a szeretet, a fény a lelkünknek szinte szárnyakat ad, és felrepít.

Jézus: Gondolj arra kislányom, hogy mikor valami bűnt követsz el, megváltozik a hangulatod, nyomott, és szomorú leszel. Mintha valami súly lenne a szíveden, ami lehúzza. De ha a szentgyónásban megszabadulsz ettől a tehertől, könnyűvé válsz, és a szeretet szétárad a szívedben.

14.

Valtorta írásban: Jézus kifejezte, hogy ahogy az emberiség összes bűnét magára vette, és Őt keresztre feszítették, így az összes bűn keresztre lett feszítve, és Isten szeretetével égette el azt a kereszten, azaz az oltáron.

Gloria Polo tanúságtételéből: A bűn a gonoszé, ha az ember folyton bűnben él, és így távozik el a Földi életből, a gonosz joggal ráteheti a kezét az ember lelkére.

Gondolat: Mivel az Úr Jézus minden bűn árát kifizette, és kielégítette az Isteni Igazságszolgáltatást, így az ember az Úrnak kell, hogy visszaadja az adósságot az elkövetett bűneiért, de csak abban az esetben, ha elfogadja az Úr Jézust, mint Megváltót.

Jézus: Elfogatásomtól halálomig minden percben rátok gondolva, a jövőben elkövetendő bűneiteket égettem el, és e tevékenységem csúcspontja a felfeszítésem és haldoklásom volt. Nagyon hálásnak kell lennetek, mert ha ezt nem teszem meg, a pokol égetné bűneiteket lelketekkel együtt.

15.

Hang: Föláldozni magadat úgy, ahogy Nekem tetszik.

Jézus: Mivel szabad akaratod van, a te döntésedre bízom, hogy az áldozatokból, ami rád hárul, mennyit vállalsz magadra. Ha szíved úgy diktálja, teljesen föláldozhatod magadat, az egész életedet lelkek mentéséért. De bármikor jogodban áll a kínálkozó alkalmak közül ezt vagy azt az áldozatot visszautasítani. Ezzel viszont lelassítod a Mennybe vezető utat.

16.

Imádkoztam a politikusokért.

Kép: Egy politikus képe, az arcán látszik, hogy megenyhült.

Jézus: Imádságod a politikusokért, különösen, akik ártó szándékkal működnek, nem hiábavaló.

17.

Érzés: Vannak olyan egyének, akik, ha valamilyen problémájuk van, másokban találják meg problémájuknak okát, de magukban nehezen, vagy egyáltalán nem.

Jézus: Vannak, akik a gyóntatószékben is mások bűneit gyónják meg, ahelyett, hogy magukat tennék felelőssé saját elkövetett bűneikért.

18.

Azokért imádkoztam, akik valamiképp muszájból oltják ki mások életét, mint pl: háború, vagy saját hazájának megvédése.

Jézus: A haza védelmében elkövetett emberölés hasonlít ahhoz az önvédelemhez, mikor valakit egy orvgyilkos megtámad, és az illető önvédelemből lelövi. Ez a két eset az Én szememben nem számít bűnnek.

19.

A szívimáról volt szó, amikor nem betanult imákat mondunk, hanem az imák a szívünk-lelkünk mélyéről fakadnak.

Érzés: Az Úrnak nagyon tetszik ez az imaforma.

Jézus: A szóbeli imák és rózsafüzérek nagyon fontosak, és áldozat jellegük van. De a szívima, amely elmélkedésből és szemlélődésből áll, az imaéletnek egy magasabb fokozata. Olyan érzésem van ilyenkor, mintha Szívemet balzsammal kenegetnétek.

20.

Kép: Egy valaki előttem áll, egy kisbabát tart a karjában, és mutatja nekem.

Jézus: Édesanyám Karácsonyi hangulatot akar önteni beléd, Engem mutat neked, hogy gondolj sokat közelgő születésnapomra.

21.

Kép: Egy bebábozódott hernyó.

Jézus: A közömbös ismerőseidet jelképezem ezzel a bebábozódott hernyóval, olyan fokozatban van a lelkük, még nem tudnak kiszabadulni és felemelkedni a bűn béklyójából.

22.

Mária Julianna írásából: Jézus: Rettenetes az Élő Isten kezébe kerülni, mert Isten emésztő tűz.

Kép: A Mennyei Atya lehajol valakihez, és ölébe veszi.

Jézus: Milyen sokan vannak, akik nem gondolnak lelkük jövőjére. Eszükbe sem jut, hogy életük végén Isten elé kell állniuk, Aki nemcsak irgalmas, hanem igazságos is. Az ilyenek nem törődnek lelkükkel, és mikor számot kell adni, úgy találkoznak Istennel, mint rettenetes emésztő tűzzel. Ijedtükben szinte megsemmisülnek. A képen azt mutattam neked, hogy milyen más a sok buzgó, Istenfélő és Istenszerető lelki testvéred sorsa. -->

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr1913516101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lowoa · https://gloria.tv/lowoa 2017.12.21. 11:05:47

23.

Kép: Sárga nárcisz, a közepe olyan, mint egy kehely.

Jézus: A sárga nárcisz a hűséges lélek jelképe, melynek kelyhébe csepegtetem irgalmamat és szeretetemet.

24.

Kép: Karol Wojtyla bíboros ül egy asztalnál, és ír.

Jézus: II János Pál pápa már bíboros korában sokat gondolkodott egy összefoglaló nagy katolikus katekizmus megszerkesztésén. Már pápa volt, amikor létre hozott egy 12 tagú bizottságot Ratzinger bíboros vezetésével, és megbízta őket, hogy készítsék el a katekizmus alaptervezetét. A képen őt látod gondokba merülve.

25.

Hang: Még egyszer letagadják.

Kép: Egy felcsillanó fény.

Jézus: A torinoi halotti leplemet folyton vizsgálgatják, és a tudósok egy része újra és újra letagadja az igazi eredetét. Én, fényemmel meg fogom világítani értelmüket.

26.

Kép: Lenin dél-kelet felé néz.

Jézus: A politika ma is szembe állítja egymással a nagyhatalmakat. Oroszország szövetségest keres.

27.

TV-ben, a híradóban: A V4-ek ellenállnak a migrációnak

Hang: Nem szabad ezt megtenned.

Kép: Arany fény felcsillanása.

Jézus: Nem szabad a hamis szolidaritást vállalni, mert különben oda lesz az egész keresztény kultúra.

28.

Hang: Az Élő Vizek forrása.

Kép: Jézus a Szent Szívvel.

Jézus: Atyám és Én egyek vagyunk. Atyám Szíve és az Én Szívem is egy. Az Élő Vizek forrása a Mi Isteni Szívünkből ered. Ezzel itatunk téged már itt a Földön is, és ezzel itatunk tovább a Mennyben.

29.

Hang: Tessék megkérdezni, hogy tetszik-e, vagy nem!

Hang: Imádat.

Jézus: Az eldöntendő dolgokban kérd ki a véleményemet. Ne egyedül dönts. Ilyenkor imádat nagy figyelemmel hallgatom.