Isten szemével

2017.04.10. 18:02

2017.04.09.
1.
Hang: A hiúság törlesztésében fáradozz.
Jézus: A hiúságot a megaláztatásaid sorozatával tudod törleszteni. Arra kérlek, ezeket a lelki sebeket fogadd el engesztelésül a hiúságaidért.
2.
Kép: Az oltárnál a padlón szétfolyt vér van, a paténa is a földön.
Jézus: Eljön az idő, amikor kíméletlenül megszentségtelenítik az Én Szent átváltoztatott Véremet. Megtámadják a templomokat, szétdobálják a szentostyákat, és a padlót itatják Szent Véremmel. Ennek következtében a Szívem szerint való felszentelt szolgáim a maradék Oltáriszentségekkel rejtekbe vonulnak. Ekkor, már nem járhattok a templomba, mert az nem Isten háza többé, hanem az ellenségemé.
3.
Kép: Egy valaki kezében egy kétélű, csillámos kard a földnek nekiszegezve. Mintha csak egy jelre várakozna, mert egy kicsit jobbra-balra forgatja a kardot.
Jézus: Ez a szimbolikus alak arra hívja fel a figyelmeteket drága engesztelőim és követőim, hogy készüljetek fel a harcra. Ellenségem beveti erőit, lelketeket el akarja pusztítani. De ti, fegyvereteket, kétélű kardotokat, az imát, rózsafüzért, böjtöt, áldozatokat vessétek be.
4.
Kép: Egy angyal arca közelről, előbb oldalról, majd szemből.
Kép: Az angyal egy kelyhet tart a kezében.
Kép: Jézus arca.
Jézus: Szegény küzdő Egyházamnak Szent Véremet küldöm vigaszul és védelmül Szent Mihály keze által. Hamarosan Magam jövök, hogy a szorongattatásokból kiemeljelek benneteket, és elhozzam nektek a csodálatos Új Világot. A Mennyei Angyali karok vezére Szent Véremmel a gonosz ellen és kísértései ellen beborítja lelketeket, és így oltalmaz meg titeket ellenségem karmaitól.
5.
Kép: Két kis angyalszobor egy szekrény polcának legalján. Nagyon aranyos kinézetűek, fehér a ruhájuk, rózsaszín masni a hajukban, rózsaszín fény áradt belőlük.
Jézus: A Szenteket és Angyalokat ábrázoló szobrok a szívetekben életre kelnek, és örömmel, boldogsággal töltenek el akkor is, ha a Keresztényüldözéskor darabokra törik őket.
6.
Hang: Mint a nap… belenézni a tükörbe… gyümölcsöt hoz.
Kép: Egy nap.
Kép: Egy félbevágott piros tégely az asztalon, egy kéz mutatja határozottan, hogy nézzek bele a tégelybe.
Hang: Nem kell lázadoznia.
Hang: Hogy felmelegedjen a szívetek.
Jézus: A Nagyfigyelmeztetéskor a Szentlélek apró fényével mindegyiketek lelkét átvilágítja, és egy misztikus tükörben mindenkinek megmutatja lelke állapotát. Ez az esemény sok megtérést és bűnbánatot hoz. A piros tégely a rengeteg halott vérét jelképezi, akik nem élhetik át ezt a katarzist. Mindenki el kell, hogy fogadja Szentlelkem ítéletét, nem lázadozhat ellene. A rengeteg megtérés láttán gyermekeimnek felmelegszik a szíve. Megerősödik a hite és Istenszeretete.
7.
Hang: Hogyhogy? Az már nem érvényes ránk ott?
Kép: Egy fehér gyertya, melynek belsejéből lila színű viasz tör elő a felszínre.
Jézus: A fehér gyertya a földön élő tiszta életű, igaz gyermekeim lelkét jelképezi. A belőle kibuggyanó lila viasz a bűnbánatukat jelenti, mely újra és újra előtör belőlük. A tájékozatlan felebarátaid hangját fejezi ki a hang, amit hallottál, akik nem is tudják, hogy a tisztítóhelyen már nem tudnak imádkozni magukért, és bűnbánatukkal nem tudják enyhíteni szenvedésüket.
8.
Elgondolkodtam egyes szavak mélyebb jelentésén, úgy, mint: gyarló, bűnös ember.
Kép: Az Úr, töviskoronával a fején, könnyezik.
Hang: Gyertek Hozzám Atyám áldottai.
Kép: Egy élő szív.
Jézus: A gyarlóság kivétel nélkül minden ember sajátja. A gyengeséget, a hibákat jelenti. Ezzel nem okoztok fájdalmat nekem. Viszont a bűn a kísértésbe való beleegyezés. Következménye nemcsak az ember lelkében és társai lelkében jelentkezik, hanem Bennem mély fájdalmat okoz. A képen ezért viselek töviskoronát, és ezért sírok. A megbánt, meggyónt bűnöket elrejtem Atyám szeme elöl, de azokat, amelyek bűnbánat nélkül benne maradnak gyermekeim lelkében, meg fogják látni az utolsó napon. Kicsiny, bűnbánó gyermekeim, nektek fogom majd mondani, gyertek Hozzám Atyám áldottai. Jaj lesz a többinek. Az Én Szívem ma is él, dobog, lüktet értetek, ne bántsátok meg folyton bűneitekkel.
9.
Arról volt szó, hogy a gonosz sűríti a sötétséget.
Érzés: A gonosz világosság nélküli, így, ahová megy, maga után vonja a sötétséget. Ez a sötétség a beszédre is igaz. Ezért kell nagyon világosan, érthetően, és egyértelműen beszélni, ahogy az Úr is mondta, az „igen igen legyen, a nem pedig nem”, mert csak így tudjuk továbbadni a világosságot.
Kép: Egy valaki tömegnek beszél. Aki érti, amit mond, abban világosság gyúl, mint ahogy felkapcsolódik egy kis lámpa, aki nem érti a beszédet, abban megmarad a sötétség.
Jézus: Ti a Világosság Fiai vagytok, a világosságban érzitek jól magatokat. A gonosz a sötétséget szereti, és arra törekszik, hogy elhomályosítsa gondolataitokat és érzelmeiteket. Úgy van, ahogy gondolod, hogy ha egy szónok világosan és szépen fejezi ki magát, sokan megértik, és fény gyullad a lelkükben. Különösen, ha egy hitszónok szól. Ugyanakkor, mindig vannak olyanok, akik félreértik, vagy nem fogják fel szavait, esetleg nem is akarják megérteni, ezért belül sötétségben maradnak. Ez azért van, mert ellenségem uralja a szívüket.
10.
Érzés: Körbe vagyunk véve sok olyan dologgal, mely lefoglalja szemünket, érzékszerveinket, pl íz világunkat, amelyek csalogatnak, hogy azokat birtokoljuk. Mennyivel nehezebb így a tekintetünket az Ég, és az Úr felé emelni, kevesebb figyelmet fordítani a földi dolgokra és azokhoz való kötődésekre. Erős szabad akarat árán valósulhat ez meg.
Jézus: A világ tele van kísértésekkel, a reklámok, a filmek, a kirakatok teljesen lekötik érzékeiteket, torkosságra, paráznaságra, pazarlásra és még más egyéb bűnökre csábítanak, de az Engem szerető gyermekeim nem törődnek a világi dolgokkal, szemüket Reám függesztik, lelküket tisztán tartják, nem engedik beszennyezni. Szabad akaratukat bölcsen használják föl.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr9312430571

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.