Isten szemével

2018.05.14. 07:16

2018.05.13.

1.

Arról volt szó, hogy a sikertelenségek megtörtséget okoznak.

Jézus: Drága kislányom, hogyha mindenki rajongana érted, nem lenne irigység senkiben feléd, csak elismerés és szeretet, akkor nagyon jól éreznéd magad, de lassan gőgössé válnál. Kell, hogy legyenek nehézségek, támadások, lelki sebek, amelyek alázatosabbá tesznek, illetve az alázatban tartanak téged.

2.

Arról beszélt nekem valaki, hogy az emberek nem készségesek a szeretet gyakorlására.

Érzés: Sokféleképpen, millió módon összetörjük az Úr szívét, szinte megerőszakoljuk a szeretetet.

Kép: Egy negatív, megtört erő száll fel az Égbe a Föld felszínéről az emberek felől, mely hatalmas fájdalmat okoz az Úrnak. De az Úr mindezek ellenére ontja ránk a szeretetét, és kegyelmét, irgalmát, mely pozitív erőként érkezik a Földre.

Jézus: Bizony az Én engesztelőim még sokat kell, hogy fejlődjenek. Hol egyik, hol másik ítélkezik, a saját érdekeit keresi, harcol az igazáért, a saját kényelméért. Amikor téged bántanak, arra gondolsz, hogy már megint tövist szúrt valaki a Szívembe. Ha tudnák az ilyen engesztelők, hogy az apró szeretetlenségekért milyen komolyan kell majd vezekelniük itt a Földön vagy a tisztítótűzben, akkor megfontolnák, hogy hogyan is viselkedjenek.

3.

2017 május 13.-án Fatimában, a fatimai jelenések 100-ik évfordulóján 6 fatimai Szűzanya szobrot indítottak útnak a világ minden országába, hogy hirdessék Szűzanya üzenetét. Így jutott el egy szobor a 6 közül hazánkba is, Magyarországra.

Kép: Egy Égi kéz áldja a szobrot.

Jézus: Semmi kivetni valót nem találok, hogy ez a 6 szobor Fatimából eljutott gyermekeim közé a világba. Adtam egy képet neked, amely egy áldó kezet ábrázolt. Azt akartam ezzel tudomásodra hozni, hogy az áldásokat, amellyel szétküldték ezeket a szobrokat, egy felszentelt gyermekem tette meg. Ezért, ez az áldás érvényes, és fogadjátok el. A legtöbb engesztelő meghatódottan és áhítattal szemlélte Mennyei Édesanyátokat. Ők szívük mélyéből örültek, hogy ellátogatott az Ő örökségébe, hazátokba.

4.

A fatimai Szűzanya szobor elé odahelyezték a Jézus Szent Szíve képét, és a Szűzanya képét is.

Jézus: Higgyétek el gyermekeim, hogy mind a kettőt hozzáértő művészek készítették. Egyetlen szembetűnő, hogy a két kép nem ugyanabban a korban született. A Jézus Szíve kép régebben, a Szűzanya kép pedig ma.

5.

Hang: Érdemeid szerint élsz te.

Gondolat: Érdemeink szerint fogunk élni a Mennyben.

Jézus: Sokszor vizsgáld át a lelkedet, mert aszerint foglak megjutalmazni, hogy itt a Földön mennyi érdemet szereztél a szeretet területén.

6.

Kép: Az Élet könyvében van egy írás, melyben egyes helyeken nagyobb betűkkel van valami írva a többihez képest.

Jézus: Gyermekem, Én a szeretet legkisebb megnyilvánulását is észreveszem, és feljegyzem. Ezt fejezi ki ez a kép.

7.

Kép: Az Őrangyalom rengeteget munkálkodik, sokat sürög-forog, hogy elsimítson dolgokat, hogy gördülékenyebben menjenek egyes dolgok.

Jézus: Az Őrangyalnak, akit melléd rendeltem, nemcsak annyi a feladata, hogy őrizze a testedet a balesetektől, lelkedet a kísértésektől, hanem egyengeti a sorsodat, segít a döntésekben rávilágít arra, hogy mi a fontos probléma, és mi a lényegtelen, amivel nem kell törődni.

8.

Kép: Egy fekete csizma, melynek oldalán sötétkék rózsa van.

Jézus: A fekete csizma azt jelképezi, hogy sok gyermekem rossz úton jár, mert lépteit ellenségem vezérli. A sátán a sötétkék rózsa.

9.

Hang: Lerongyolódtam.

Kép: Európa és Magyarország, mint 1-1 egymással szemben álló személy. Európa a kép bal oldalán helyezkedik el, arca véres, és úgy néz ki, mint egy koldus, mint egy hontalan. Magyarországnak könyörög.

Érzés: Mintha Magyarország befogadná a Nyugat-Európai országokból menekülő őslakosokat, a Keresztényeket.

Jézus: A megállíthatatlan migráció miatt az európai népek egészen tönkremennek, és az egyetlen biztonságos országtól, Magyarországtól kérnek védelmet, bebocsátást.

10.

A pénzről, anyagi dolgokról volt szó.

Kép: Egy nyitott könyv, melynek lapjai a könyv összefűző része felé nyelődnek el, elemésztődnek, megsemmisülnek

Kép: A Mennyei Atya szigorúan mutat balra, korona van a fején.

Jézus: Gyermekeim, most az idő vége felé felesleges foglalkozni földi dolgokkal, az anyagi javakkal, az öröklésekkel, a pénzzel, mert ez mind eltűnik, porrá válik. A képen a Mennyei Atyám mutatja, hogy a lelkiekkel foglalkozzatok, a szeretettel, a békével, parancsaim betartásával, és a jócselekedetek gyűjtésével, mert csak ezeknek marad meg az értéke.

11.

Hang: Igyekezz megtalálni a helyedet Bennem.

Jézus: Minden választottamnak más és más a feladata Bennem. Van, akinek a tanítás a dolga, van, akinek a lelkek mentése buzgó imádkozással, van, akinek szenvedésem kiegészítése, emberek gyógyítása és szabadítása. Találd meg a helyedet Bennem.

12.

Hang: Vigyük az Oltáriszentséget... a közös oltárunk.

Jézus idézi valakinek a szavait: „Vigyük az Oltáriszentséget Szentségimádáskor az Őt megillető helyre, közös oltárunk közepére, két lobogó gyertya közé. Ne rejtsük el ilyenkor a tabernákulum zárt ajtaja mögé.“

13.

Hang: Odaköltöznék.

Jézus: Odaköltöznék sok gyermekem szívébe, de visszautasítanak. Imádkozz értük.

14.

Hang: Hogy a magokat ne veszítsem.

Kép: Egy férfi sok magot szór ki egy asztalra egy zacskóból.

Jézus: Sok választottam van a Földön, ők a magok, akik bő termést hoznak. Én állok az asztal előtt, és az összegyűjtött magokat kiszórom Magam elé. Ők az Én választottjaim, nagyon vigyázok rájuk, hogy el ne veszítsem őket. Mert ha ők megfogyatkoznak, mi lesz a terméssel?

15.

Hang: Ünneplője vagy te ennek.

Hang: Az az igazság.

Kép: Egy férfivel ülök egy asztalnál, a földön mellettünk egy fehér galamb, mely felrepül.

Hang: Egy asztalhoz ülünk.

Jézus: Minden szentáldozásnál Engem ünnepelsz az Oltáriszentségben. Az az igazság, hogy valóságos jelenlétemet az Eucharisztiában nem mindenki hiszi el. Minden alkalommal, amikor áldozol, egy asztalnál ülsz Velem. Hiszen meghívlak asztalomhoz. A fehér galamb nem más, mint Szentlelkem, Aki miután közreműködött az átváltoztatásban, felrepül a Mennybe.

16.

Arról volt szó, egyes esetekben hallgatnunk kell-e és szemet hunyni, amikor nem az Igazsággal állunk szemben.

Jézus: Vannak helyzetek, amikor nem lehet hallgatni, és bátran ki kell állni az Igazság mellett. De mindig tapintatosan, és szeretettel.

 

Isten szemével

2018.05.07. 07:14

2018.05.06.

1.

Fatimai Szűzanya szobor volt körúton Magyarországon, Budapesten. A szobrot a Parlamentbe is elvitték, a Szent Korona elé, ahol imádkoztak is. Többek, kik szemtanúi voltak ennek az eseménynek a Szent Korona előtt, nagyon meghatódtak.

Érzés: A Szent Korona nagy ereje besugározta a fatimai Szűzanya szobrot, megtisztította mindenféle hatástól. Bárhová viszik a továbbiakban a szobrot, a Szent Korona ereje sugárzik belőle.

Jézus: Drága kislányom, a Szent Korona hatalmas, természetfeletti erővel rendelkezik, és ezt a természetfeletti erőt rásugározta a fatimai Szűzanya szobor másolatra. Ezzel, ha bármi tapadt volna hozzá a szoborhoz, az mind eltűnt róla. Az Egyházvezetés részéről a fatimai szobor másolatok szétküldése a világba pozitív cselekedet volt, mert erősítette Mennyei Édesanyátok üzeneteit, hogy térjetek meg, imádkozzatok, mondjátok a Rózsafüzért, és engeszteljetek.

2.

Kép: Mi olyanok vagyunk, mint egy energiatartály. Ha negatív dolgokkal foglalkozunk, pl: ki mit csinál és miért, az energiánkat szétaprózzuk, kevesebb marad arra, amire kell. Ha az össz energiánkat pozitív dolgokra fordítjuk, a legtöbbet hozzuk ki belőle.

Jézus: Azt üzenem minden engesztelőnek, hogy ne a hibákkal foglalkozzanak, hanem inkább mások erényeivel, jócselekedeteivel. A lelkük csak így tud előrehaladni, így tudnak erősödni. Ha mindig a rosszat nézik, az ítélkezés bűnébe eshetnek, és visszafejlődnek.

3.

Kép: Budapest utcáin katonai kocsik, kamionok haladnak jobbra.

Kép: Kék fény.

Jézus: Ellenségem ijesztgetni akar a háború előszelével. A kék fény Édesanyámtól, a Béke Királynőjétől származik, lelked békéjét akarja biztosítani.

4.

A múltból visszatérő rossz emlékekről, gyengeségekről, ítélkezésről, és azok elkerüléséről volt szó.

Jézus: Drága kislányom, a múltból visszatérő emlékektől csak egyféleképpen lehet szabadulni, ha nagyon elfoglalod gondolataidat, Bennem élsz, vagy a mindennapi teendőidet végzed. Mert ahogy ledőlsz az ágyra, vagy a fotelba, a gonosz kihasználja az időt, a helyzetet, és eléd tárja a múltat. Ha azonnal nem zavarod el, uralja az értelmedet, és elkezdesz spekulálni, hogy mikor mivel bántottál meg Engem vagy az embereket, melyik döntésedet rontottad el, vagy mikor választottad a jó utat. Tehát, a jelenben élj, foglald el magad valamivel, és ne vájkálj a múltban. Szinte minden engesztelő gyermekem szabadulni akar még a bocsánatos bűnöktől is. Elmegy gyónni, és komolyan elhatározza, hogy többé ugyanezt a bűnt, amit meggyónt, nem fogja elkövetni. De sajnos az ördög nem alszik. Belekerülsz olyan ember társaságába, aki szeret ítélkezni. Te, aki tudod, hogy ez tilos, próbálod védelmedbe venni azt a harmadikat. De mivel a vád igaz, a gonosz a te eszedbe beültet egy rossz emléket, és kibuggyan belőled. Nem akarsz megbántani, de már ott a lelkeden a bűn. Vannak engesztelők, akik még nem szakadtak el egészen a világtól, és nézik a TV filmeket. Ó, nem akarnak ők paráználkodni, de az ártatlannak látszó filmben hirtelen beugrik egy ágyjelenet. Ha van annyi ereje, azonnal kikapcsolja a TV-t, és ami történt, csak kísértés maradt. De ha még gyenge a lelke, győz a kíváncsiság, és végignézi a darabot. Szegénykének a lelke paráznaság súlyos bűnével megfertőződött. Ezek a váratlan kísértések a szentgyónás napján is előfordulhatnak. És hiába gyónta meg az ítélkezést, vagy a gondolati paráznaságot, újra a gyóntatószékben találja magát. Ettől csak úgy lehet megszabadulni, ha az ember a kínálkozó alkalmakat tudatosan kerüli. Pl: nem néz a TV-ben filmeket, helyette imádkozik. Az ítélkező ismerőseivel próbálja kerülni a kapcsolatot. Ha mégis találkozik vele, minden erejét összeszedve ellenáll az ítélkezésnek.

5.

Mesélték: Egy valakinek Hindu hozzátartozója azt mondta, hogy ha veszélyben van, hívja Jézust. Egy alkalommal az illető egy őserdőben tartózkodott, amikor egy nagy kígyó termett elé. Azonnal az Úr Jézust hívta, és a kígyó elment. Az illető ezek után a Kereszténnyé vált.

Jézus: Mivel a Hindu vallás hamis oldalról származik, a követője hiába kér segítséget bármely Hindu istentől, csend rá a válasz. A gonosz örül, ha áldozata bajba kerül. A Keresztény gyermekem mennyivel jobb helyzetben van. Csak hívnia kell Engem, és Én elhárítom a veszélyt, vagy megoldom a problémáit.

6.

Egy pap arról beszélt, hogy amikor a Zsidók felismerik, hogy Jézus hozzájuk tartozik, nem lesz vége a lelkesedésüknek.

Érzés: A Keresztények ugyanolyan örömöket fognak tudni tapasztalni, amikor eljön a Nagyfigyelmeztetés, mert a Szentlélek Isten megvilágítja az embert az Igazságban, és lelkük állapotától függően tapasztalhatják az Úr jelenlétét.

Jézus: Az előadó pap arra gondolt, hogy a frissen megtérők hite az újdonság erejével hat, és nagyon lelkesen követnek Engem. És ti Keresztények hozzájuk hasonlóan a Nagyfigyelmeztetéskor egészen ki fogtok cserélődni. Istenszeretetetek és hitetek óriásivá nő, bátrak, és elszántak lesztek. Tulajdonképpen Isteni Irgalmasságomnak a megnyilatkozása mindenkire hatalmas erővel fog hatni. Mindegy, hogy zsidó, keresztény, iszlám-hitü, vagy hindu vallású.

7.

Arról volt szó, hogy a szellemnek tüzessé kell válnia, és mindez a szíven keresztül történhet meg.

Érzés: A szeretet olyan, mint a tűz. Minél jobban járjuk az Úr útját, tanításait tisztán követjük, a Szentségekkel élünk, gyakoroljuk a szeretetet, irgalmat, annál nagyobb tűz ég bennünk.

Jézus: Az Istennek hátat fordító gyermekeim szelleme rideg, hideg, és közömbös a túlvilági dolgok iránt. Szeretete leszűkül önmagára és családjára. A szíve így csak szűk körökben működik. A mélyen hívő engesztelő gyermekeim szelleme bőségesen tele van tűzzel és lelkesedéssel. Ezt a tüzet a Szentmise és a szentségek táplálják. Ezek a Szent dolgok megérintik érzelmeit, szíve kitágul, felmelegszik, és szellemét tüzessé teszik.

8.

Olvastam: A Mennyországban a Mennyei Trón a Mennyország közepén van a magasban, ahová lépcsők vezetnek fel, a közelében a Mennyei Oltár. A földi templomokban a Szentély ehhez hasonlóan van, illetve kell, hogy legyen kialakítva, ezért van az, hogy az Oltáriszentség a tabernákulummal az oltáron helyezkedik el.

Jézus: Ez a tanúságtétel megfelel az Igazságnak, mert a Szentháromság Trónja a Menny közepén, magasban, kiemelve helyezkedik el. Ennek mintájára az Egyház a templomokban a Szentélyt magasabbra emeli, és az oltár tetejére teszi a tabernákulumot, benne az Eucharisztiával. Milyen szomorú látvány, amikor egyes helyeken oldalra, vagy mellékterembe helyezik az Én testemet és Véremet, mintegy egészen mellékes dolgot.

9.

Kép: A szüleim előttem állnak egymás mellett a Mennyországban.

Egy tanúságtétel szerint: Akik házastársak voltak a Földön, a Mennyországban azon a szinten lesznek, amelyet kiérdemeltek a Földön, azaz külön-külön.

Egy másik tanúságtétel szerint: A földi házastársak kérhetik az Urat, hogy együtt maradhassanak a Mennyben is.

Jézus: Egyik tanúságtétel sem helytálló teljesen. A Mennyben minden másképpen van, mint ahogy ezek a tanúságtevők elmondják. Ezeket nem kell firtatni, és nem kell róluk beszélni, mert könnyen az ezotériába találjátok magatokat. Ezek Mennyei titkok, majd mindent megtudtok.

10.

Hang: Mert minden képet.

Kép: Egy férfi kártyalapokat helyez egy asztalra.

Jézus: A külön-ítéleten a képen a ti lelketek van. Én minden képet alaposan megnézek, mindegyik más és más. Minden ember oda kerül, amelyik helyet kiérdemelte. Rakosgatom a lapokat, felül kevesebb van, ők egyenesen a Mennybe jutnak. Az alatta lévő sorban sok-sok lap sorakozik, rájuk a tisztítóhely vár. A legalsó sorban már kevesebben vannak, ők a kárhozottak közé kerülnek, mert ezek a lelkek Tőlem egészen eltávolodtak, és nem akarnak Velem élni. Nem akarnak bocsánatot kérni, és leborulva imádni Engem.

11.

Kép: Egy valaki több kártyalapot tartott a kezében, egyet közülük nekem adott, utána a többit szétcsúsztatta a kezében. A lapokon különböző ábrázolások voltak.

Jézus: A lapokon a megbánt, meggyónt bűnök után járó tartozások voltak feltüntetve. Az egyiken több, a másikon kevesebb. Kiemeltem egyet a sok közül. A kezedbe adtam, és te láttad, hogy a tartozást még itt a Földön le kell vezekelned.

12.

Hang: Semmit sem kell csinálnotok, hanem azt úgy, hogy...

Kép: Egy egyén egy dombon a hátán feküdt, és pihenve elmélkedett.

Jézus: Én sosem nézem, milyen helyzetben imádtok Engem. Hogy ültök, térdeltek, arcra borultok, vagy hátatokon feküsztök, az Nekem mindegy. Semmi mást nem kell csinálnotok, csak elmélkedve, szemlélődve imádkozni, és Én gyönyörködöm bennetek.

13.

Egy beteget gyógyítottak kézrátétellel és imával.

Kép: Piros fény egy kehely felett.

Jézus: Gyógyítás közben Szent Vérem kelyhéből bocsátottam ki piros fény alakú gömböt, és ennek gyógyító erejét alkalmaztam. Így enyhítettem a beteg fájdalmát.

14.

Hang: Minden ilyen titkának Isten az...

Jézus: Az Ég minden titkának Isten az elrejtője. Nem fed fel előttetek mindent, nem is szabad kíváncsiskodni. Mindent megtudtok a maga idejében, amikor az Atya hazahív benneteket.

15.

Az emberi szívekről volt szó.

Jézus: Mindenkinek más a szíve. Az egyik üres, a másik fekete, a harmadik lángoló, a negyedik csupa dísz.

16.

Hang: Egy új csillag.

Jézus: A Szentek csillagként világítanak az Égben. Mikor meghal egy alázatos, tiszta, Istent szerető lélek, egy új csillag jelenik meg. Az Angyalok és Szentek örvendezve veszik körül.

17.

Hang: Kérek szépen zsebkendőt.

Jézus: Olyan sok sötét bűnt látok a világban, hogy záporesőként megeredt a könnyem. Kérek egy zsebkendőt, hogy letörölhessem.

18.

Hang: Megajándékozlak.

Jézus: Ahányszor segítesz egy legkisebbnek, aki a segítségedet kéri, mindig megajándékozlak hálával. Lehet, hogy már itt a Földön megkapod, lehet, hogy összegyűjtöm neked az Örök Életre.

 

Isten szemével

2018.04.30. 09:36

2018.04.29.

1.

Énekhang: Győztetek, győztetek.

Jézus: Nektek magyaroknak nincs okotok aggodalomra, mert mindig veletek vagyunk. Látod, a múltkor is győztetek a szavazáson.

2.

Hang: Tessék bemutatni.

Kép: Angyalok hoznak a kezükben egy kelyhet, mely tele van égi kincsekkel.

Hang: Az anyaországnak.

Jézus: Magyarország igaz, hogy fel fog emelkedni, de nem önerőből, hanem Égből jött kegyelmek, kincsek erejéből. Amikor az ország megkapja mindezt, egy ünnepélyes szentmisével kell megköszönni ezt a gazdag ajándékot.

3.

Hang: Majd egyszer látjátok.

Jézus: Majd egyszer látjátok ti engesztelők, hogy megvalósul álmotok, és újra Keresztény Magyarországgá váltok. Ebben nagy szerepe lesz a Nagyfigyelmeztetésnek, mely megelőzi ezt a változást.

4.

Arról volt szó, hogy a hála újabb adományra indítja az Urat.

Érzés: Amikor valaki tesz értem valamit, én is hálát érzek, és indíttatást, hogy azt valahogy viszonozzam. Ha az emberbe ez bele van ültetve, akkor mennyivel hálásabb az Úr.

Jézus: A hála a legszebb erények közé tartozik. Nektek embereknek is felmelegszik a szívetek, ha érzitek a hálát a jótéteményetekért. Az Úrban minden erény fokozottan van jelen. Ha látja, hogy mindent megköszöntök, igyekeztek meghálálni, akkor ez arra készteti, hogy újabb és újabb kegyelmekkel halmozzon el.

5.

Kép: Egy arany szentségtartó a sarokban áll a földön.

Jézus: A közeljövőből mutattam meg neked, hogy eljön az idő, mikor semmi becsülete nem lesz az Eucharisztiának, félreteszik a sarokba. Már ma is tapasztalhatjátok, hogy egyes helyeken a tabernákulum eltűnik a középről, és egy félreeső helyre kerül.

6.

Arról volt szó, hogy a bűnös lélek, ha közeledik Istenhez, Isten lángja, tisztasága égeti őt, és nagy szenvedést okoz neki, a lélek nem tudja elviselni Isten jelenlétét. Ezért szükséges a Purgatórium.

Olvastam egy írásban: Egy nagyon bűnös ember meghalt, a lelke panaszkodott, hogy igazságtalan Isten, hogy a bűnöst nem engedik be a Mennyországba. Egy Angyal jött érte, elvitte a Mennyországba, és külön kérte a bűnöst, lépjen be a Trónterembe. A bűnös lélek egy ajtó mögül merészelt csak bekukucskálni, és ráemelni tekintetét Istenre. Ahogy meglátta Istent, és ahogy meglátta Őbenne önmagát, azonnal a Pokolba repült a Purgatóriumot is átugorva. Senki nem ítélte el a lelket, sem Isten, sem Angyal, hanem ő saját maga ítélte magát a kárhozatra.

Olvastam egy másik írásban: A Mennyben élő, alacsonyabb szintű lelkek előtt az Úr lefátyolozza a teljes dicsőségét, hogy el tudják viselni az Úr jelenlétét, és így tesznek a magasabb fokon élő lelkek is az alacsonyabb szintű lelkekkel, hogy ne érezzék az alacsonyabb rendűséget.

Jézus: Dicsőségem fényének osztogatásával bölcsen gazdálkodom. Mivel a Mennyben a lélek fejlődésének megfelelően különböző szinten állnak a lelkek, dicsőségük más és más, ezért nem egyformán mutatkozom előttük. A legmagasabb szinten állók élvezhetik teljes dicsőségemet. Akik még a lelki fejlődés alacsonyabb szintjén élvezik a Mennyországot, ők kevesebbet tudnak befogadni fényességemből. Az Én legnagyobb Szentjeim ebben is követnek Engem. Elrejtik dicsőségük fényét azok előtt, akik még nem tartanak ott, ahol ők.

7.

Arról volt szó, hogy Isten neve benne van az Angyalban is.

Érzés: Isten neve a mi életünkben is belénk vésődik itt a Földön, csak tőlünk függ, hogy milyen mértékben. A Mennyben kapott új nevünk a földi cselekedeteinktől függ, saját magunk formáljuk azt a tevékenységeink által.

Jézus: Isten minden teremtményének ad egy nevet, és ezt a nevet Önmagából adja, de van benne a ti földi karakteretekből, mert olyan nevet kaptok, amire itt a Földön tetteitekkel rászolgáltatok, és ami legjobban jellemző rátok. Ezért két teljesen egyforma nem lesz a Mennyországban.

8.

Arról volt szó, hogy ami az ember fejében van, az ember szívéhez kell, hogy jusson.

Érzés: Az információt, ami az embert eléri, először az agy veszi fel és dolgozza fel. A szabad akaratunk által az információ a szívünkbe jut, ott formálódik, hozzákapcsolódik ahhoz, ami már a szívünkbe beépült, majd ezt sugározza ki magából az ember, erről beszél.

Jézus: A hittel, Istennel, túlvilággal kapcsolatos ismeretek a könyvekből, elmélyült beszélgetésekből, Égiek üzeneteiből kerülnek a fejedbe, és ezek az ismeretek megérintik a szívedet, majd újra a gondolataidon keresztül eljutnak másokhoz. Ez az útja a felvett információk terjedésének.

9.

Arról volt szó, hogy az Őrangyal fizikai értelemben is tud segíteni az embernek adott esetben.

Olvastam: Pio atyától ment egy házaspár kocsival az autópályán hazafelé, amikor a kocsijuk lerobbant, víz kellett bele. Nem tudták, hogy mi tévő legyenek. Megjelent egy férfi előttük az autópályán, és tanácsot adott, hogy milyen irányba tudnak átvágni gyalog a földeken, hogy kutat találjanak. Mire megfordult a házaspár, a férfi eltűnt. Eszükbe jutott, ez a valaki akár Pio atya Őrangyala is lehetett, mivel tanácstalanságukban imádkoztak Pio atyához.

Jézus: Múltban és a jelenben egyaránt előfordulnak olyan esetek, hogy Őrangyalotok helyettesít titeket, és ezáltal megvéd valamitől, vagy elvégzi a rátok váró feladatot.

10.

Hang: Hol felismerek, hol segítek.

Jézus: Az egyik gyermekemnél felismerem a Szentlélek által beleültetett sok erényt, és gazdagon megáldom érte. A másik gyermekemnél látom a gyengeséget, a gyarlóságot, a bűnök veszélyét, és segítek neki a fejlődésben.

11.

Arról volt szó, hogy az egyéni ítéleten van, aki vádolja az embert, van, aki védi.

Jézus: Mikor a gyermekem kileheli a lelkét, és elém kerül, egyik oldalán ellenségem áll, a másik oldalán az Őrangyala. Az Őrangyala védi, ellenségem pedig vádolja.

12.

Arról volt szó, hogy az Angyalok látják-e az ember gondolatát, elvégre mindent lejegyeznek az élet könyvébe.

Jézus: Az Angyalok Istentől kegyelmekkel bőségesen megáldott Lények, akik még a gondolataitokat is látják.

13.

Több történet van arról, hogy szenvedő lelkek kerestek fel egyéneket, hogy imádkozzanak értük, mert nem teljesítették be annak idején a kötelességüket, ahogy kellett volna, amikor még itt éltek a Földön. A mulasztásukért kell szenvedniük a tisztítótűzben. Pl: Pio atya kolostorában éjjeli órákban arra lettek figyelmesek, hogy valaki a kis kápolna ajtaját kinyitotta, bement, és tüsténkedett a gyertyák körül. Később kiderült, hogy ez az egyén abban a kolostorban élt korábban (könyvekben, amelyekben lejegyezték a tagok neveit, és hogy meddig élt, megtalálták), és az egyik feladata az volt, hogy az oltáron lévő gyertyákat tegye rendbe, amit annak idején nem vett komolyan.

Érzés: Minden feladatunkat komolyan kell vennünk, még a legapróbbakat is, és amit ígérünk, be kell tartani, mert különben súlyos következményei lehetnek.

Jézus: Papokra és hívekre egyaránt vonatkozik, hogy ígéreteiket be kell tartani, mert különben szeretetlenséget követnek el, amiért felelniük kell a tisztítótűzben.

14.

Arról volt szó, hogy az Angyalok nem olyan felületesen nézik az Úr szenvedésér, mint mi emberek.

Érzés: Ha kérjük az Úrtól a kegyelmet, hogy jobban, mélyebben átérezhessük szenvedését, Ő segíteni tud nekünk ebben.

Jézus: Az Angyalok sokkal mélyebben átélik kínszenvedéseimet és kínhalálomat, mint ti, pedig nem is értük szenvedtem és haltam meg. Ők segítenek nektek abban, hogy érzelmeitek ilyenkor fellángoljanak, ha lassabban imádkoztok, minden gondolaton elidőztök, és szemlélődve lelketeket odaküldve a keresztútra imádkozzátok a rózsafüzéreket. Ha végigrohantok rajta, szívetek aludni fog, és csak az akaratotok vezet. De Én még így is elfogadom imáitokat. Ilyenkor, amikor lelki szárazságban vagytok, érzelmeiteket kölcsönveszem egy kicsit, és elviszem azoknak a szegény gyermekeimnek, akik mindig csak gépiesen tudnak csak imádkozni.

15.

Arról volt szó, hogy a vadházasság, homoszexualitás, genderizmus nem hoz gyümölcsöt, vagy nem jó gyümölcsöt hoz, mivel a gyermekeket nem Isten útjára tanítják.

Jézus: Ó gyermekem, Édesanyám és Én sokat sírunk és szomorkodunk gyermekeink erkölcstelensége felett. Bizony, akik nem kötnek szentségi házasságot, azok nem jó gyümölcsöt teremnek. Ha születnek is gyermekek, semmi vallásos nevelést nem kapnak. Azért őrködök fölöttük is, vigyázok rájuk, és a gonosszal harcolok a lelkükért. Az ilyen áldatlan családokért is. A Nagyfigyelmeztetéskor Szentlelkem kinyitja a szemüket.

16.

Miséző Görög Katolikus és Római Katolikus papokról volt szó. A Görög Katolikus pap pappá szentelés előtt megnősülhet, a Római Katolikusoknál a pap nem nősülhet, annak ellenére, hogy némelyik apostolnak is volt felesége, mint pl: Szent Péter apostolnak.

Jézus: Az igaz, hogy az Egyház születésénél az első miséző papoknak még volt családja. De a cölibátus lehetővé tette a papságnak, hogy osztatlanul adja oda magát Nekem és a híveknek. De sajnos sok felszentelt gyermekem megszegte a tisztaság ígéretét, és azzal a védekezéssel, hogy nincs szüzességi fogadalom, bűnös kapcsolatokat létesítettek. Az ilyen pap sokkal nagyobb sebet üt a Szívemen, mint az a Görög Katolikus pap, akinek van felesége, és 5 gyermeke, és tele van családi gondokkal. Ideális megoldás az igazi cölibátus lenne, amelyben csak Én lennék papjaim szívében. Ezt kívánom, hogy megőrizze az Egyház. A Görög Katolikus és a Római Katolikus vonal, mindkettő megmarad az Én eljövetelemig.

17.

Hang: Nekünk missziós csomagunk van.

Kép: Egy nagy tölcsér alakú virágot több szerzetes nővér vesz körül.

Jézus: Mi Égiek, a Szentháromság, a Szűzanya, az Angyalok és Szentek segítségével olyan missziót végzünk, hogy a mai fennálló szerzetes rendeket óhajtjuk megtisztítani. A tölcsér alakú virágnak, amely a nővérek lelkületét fejezi ki, hófehérnek kellene lenni. Sok az Én felszentelt leányaim között, akiben kevés az engedelmesség, az alázat, és sajnos folt esik a tisztaságukon.

18.

Kép: Egy gyönyörű szép Angyalszerű Lény szárnyakkal jobbra repül.

Jézus: Ez az Angyalszerű Lény az Én maradék Egyházam jelképe. Jobbra repül, a szeretet és a tisztaság világa felé, az Új Világ felé.

 

 

Isten szemével

2018.04.23. 09:35

2018.04.22.

1.

Lelkigyakorlatra mentem.

Kép + Érzés: Az emberek, kik összejöttek a lelkigyakorlatra olyanok, mint a lángok, melyek összeadódva nagy tüzet alkottak. Ez az összeadódott láng hatással volt a lelkigyakorlatot vezető papra is, mely kegyelmeket esdett le az Égről. A pap és a hívek, ahogy kölcsönösen hatottak egymásra, az Úr kegyelmeit mind a pap, mind a hívek jobban be tudták fogadni a szívükbe, így a lelkesedésük csak fokozódott.

Jézus: Gyermekem, azért tört ki bennetek ez a nagy öröm, mert már az odautazás alatt is lelketek felkészült az ottani sok kegyelemre. Ha egy közösség egy ilyen lelkigyakorlaton tele van nagy boldogsággal, lelkesedéssel, az a lelkigyakorlatot vezető pap szívét is, lelkét is feldobja. Az atya veletek együtt örült. Ha egy közömbös, unott társaságot vitt volna oda, nem tudott volna olyan emelkedett hangulatot teremteni.

2.

Istennel és túlvilággal kapcsolatos ismeretek gyarapításáról volt szó.

Kép: Egy személy egy katedrán ülve tanít.

Jézus: A lelkek fejlődésének üteme eltérő. Van, aki előbb, van, aki később érzi, hogy szüksége van a napi Szentmisére és szentáldozásra, és a gyakori szentgyónásra, hogy minél többet megtanuljon az Én Igémből, és Szent Testem és Vérem vétele által mélyebben tudjon szeretni Engem, és az Igémet, az Evangéliumot mindennapi tettekké tudja alakítani. A képpel azt mutattam neked, hogy már itt a földi életben szükség van a tanításra. Ugyanis, minél többet tud valaki a hittel és Istennel kapcsolatban, annál magasabb fokban kapja a Mennyben a jutalmat. A tudás sokat ér előttem.

3.

Mesélték, egy települést a lakók együttesen felajánlották az Égieknek, és nagyon sok kegyelemben részesül azóta a település. Maria Simma írásaiban említett egy hasonló eseményt, amikor a felajánlás megmentett egy osztrák települést a sorozatos lavinától.

Jézus: Amikor sok ember ugyanazon nemes cél érdekében együtt könyörög Hozzám, mindegyik ajkáról egy fénysugár árad fölfelé, és a sok fénysugár összeolvad egy vaskos köteggé, és így jut el Hozzám. Sokkal hatásosabb a közös ima, mintha csak egyedül imádkoztok.

4.

Mondták, Nagy Szent Teréz határozott jellem volt, ki férfias jellemű nővéreket akart faragni a társaiból.

Jézus: Nagy Szent Teréznek ilyen határozottnak és katonásnak kellett lennie abban a szerzetes rendben, ahol a közömbösség és tunyaság terjedt el. Az ő jelleme, karaktere megfelel ahhoz, hogy fölrázza az alvó nővéreket.

5.

Arról volt szó, amikor mások szenvedést okoznak:

Kép: Egy kő nehezedik egy egyén szívére, mely hatására szeretetsugarak, fény árad a szívből. Ha a kő nem nehezedik a szívre, a szívből nem árad ki fény.

Jézus: A mások által okozott szenvedés nem felesleges, nem hiábavaló. Ezek által fejlődik a lelked, növekszik benned az alázat, és a szenvedés elfogadása és felajánlása. Ha soha nem nyomja a szívedet mások gyengesége, a nagy békében és nyugalomban kezdesz önteltté válni. Én vigyázok rád, hogy a lelkedben egyensúlyban legyenek az örömök és a lelki sebek.

6.

Kép: Mintha egy lezárt zsákutcában lennék, ott imádkozok.

Kép: A lezárt zsákutca folytatása egy fényes, előre vezető aranyút, mely rózsákkal van tele, és aranyeső esik a fényes út felől.

Jézus: Negatív hatások miatt nem kell szomorkodnod, mert az Én kegyelmemből minden jóra fordul. Az arany út az Én békém és nyugalmam szimbóluma, a rózsák az Én áradó szeretetemé, az aranyeső az Én rád hulló kegyelmeim jelképei.

7.

Hang: Sokat hangsúlyozzátok a vér problémáját.

Jézus: A vér az emberben az életet jelenti. Ha elfolyik utolsó cseppig, meghal. A Szentmisén pedig, amikor a pap felemeli az ostyát, hogy átváltoztassa, azután külön felemeli a bort ugyanezért, akkor tulajdonképpen szétválasztja a Testtől a Vért, és Én meghalok a Szentmisén. A Vérnek ezért nagy fontossága van a liturgiában. A Vérnek azon kívül nagy szerepe van a szentáldozásban is, amikor egyesül a Test és Vér, feltámadok, és a lelketekbe jutok. Újra élek, mert egyesül a Test és Vér. A Vérnek fontos szerepe van az áldozáskor, amikor a Szentostyával együtt lenyelitek. Ugyanis Vérem, mint gyógyító, tisztító Vér nemcsak a lelketeket járja át, hanem bekerül a vérrendszeretekbe. Testeteket és lelketeket egyaránt gyógyítja, tisztítja, és mint ilyennel kell foglalkoznotok vele.

8.

Misén felemelik az Oltáriszentséget:

Érzés: Nem mindegy, hogy milyen állapotban van az ember lelke szentáldozáskor.

Kép: Az ember olyan, mint egy edény, vagy egy pohár. Ha tiszta, akkor az Úr kegyelme, mint tiszta víz, még tisztábbá, ragyogóbbá teszi, de ha koszos, előbb a koszt kell onnan eltüntetni. Nem mindegy, és nem ugyanaz történik, ha egy tiszta, vagy egy koszos edénybe vagy pohárba öntenek tiszta vizet.

Jézus: A bűnös ember, aki méltatlanul veszi magához Szent Testemet és Szent Véremet, nincs a kegyelem állapotában, az pokolt teremt Nekem a lelkében. Ugyanis, ott bent harcolnom kell ellenségemmel.

9.

Misén felemelték az Oltáriszentséget:

Kép: Az Oltáriszentséget szemlélve, amit látunk a fizikai szemünkkel, az nagyon kevés ahhoz képest, hogy mi minden vesz minket körül: az Oltáriszentségben lévő Szentháromság, az Oltáriszentségből kiáradó fénysugarak, a templomban térdelő vagy leboruló Szűzanya, Angyalok és Szentek, akiket nem láthatunk, és a körülöttünk ólálkodó gonosz lelkek, akiket szintén nem láthatunk. Csak a hitünk tudja elhitetni velünk, hogy ez így is van.

Jézus: Hidd el kislányom, sok olyan ember jár templomba és járul szentáldozáshoz, aki azt hiszi, hogy az Oltáriszentség csak egy emlék. Nem hiszi valóságos jelenlétemet, és így a szentáldozása nem válik lelki üdvére, hanem szentségtörés. Boldog, aki nem lát, és mégis hisz.

 

10.

Arról volt, szó, hogy csak az tudja az ellenségeit szeretni, akinek a szívét átszúrták.

Érzés: De ehhez szükséges még a megbocsátás, és Isten kegyelme, hogy ide jussunk.

Jézus: Erre az a válasz, hogy a szenvedés nemesít. Aki már szenvedett, abban nő a szeretet, mert hasonlóvá válik Hozzám, és ha lélekben leborulva kéri az ellenségszeretetet Tőlem, akkor le tudja győzni fájdalmát, és az ellenség iránti haragja szánalommá válik. A szánalom pedig imára sarkalja az ellenség lelke javára.

11.

Érzés: Lehet, hogy egy kis haladékot kaptunk az Égiektől a jövőre vonatkozó eseményekkel kapcsolatban, a Keresztény kormány maradásának következtében Magyarországon.

Kép: Európa véres, Magyarország kiemelkedik, mint egy arany színű hegy, vagy templom, mely hasonlít a Dominus Flevit kápolnára az Olajfák hegyén, ahol Jézus megsiratta Jeruzsálem pusztulását.

Jézus: A hűségeskü szövege már meg van fogalmazva, de olyan óvatosan, és rejtve, hogy nem minden pap fogja észrevenni a hamisságot benne. Magyarország kormánya, amint halljátok, abban tér el a többi állam kormányától, hogy meri hangsúlyozni a Keresztény hitet, a Keresztény kultúra megőrzésének fontosságát. Imádkozzatok a magyar papoknak bölcsességért, hogy mikor próba elé állítják őket, okosan és bölcsen válasszanak. Ezzel példát fognak mutatni a környező országok és a távolabbiak papjainak.

12.

Arról volt szó, hogy az engesztelésben vannak esetek, amikor egy valaki más helyett szenved átvállalva a bűneiért való tartozást. Ilyen előfordult Pio atyánál, Vianney Szent Jánosnál, és másoknál is.

Jézus: Minden gyermekemmel más terveim vannak. Köztük bizony vannak olyanok, akiket nagy, komoly áldozatvállalásra kérek fel. Ilyenek a stigmatizáltak, vagy más egyéb szenvedésben lévők. Azt kérem tőlük, hogy nagy nemes célokért, pl. az Egyház megmentéséért, a világ békéjéért, a tisztítóhelyen szenvedőkért, a haldoklókért, a súlyos betegekért ajánlják fel keresztjüket. Vannak köztetek, választottak között, akiknek az Irgalmasságom terjesztése a feladatuk. Vannak, akik Égi üzeneteket kell, hogy tanítsák a népnek. Van, akit apostolkodással bízok meg. De minden engesztelőtől elvárom, hogy azt a keresztet, amit Én ajándékozok neki, ne fecsérelje el panaszkodással, jajgatással, hanem ajánlja fel a lelkekért.

13.

Kép: Leborultam az Úr elé, megadtam magam az Úr akaratának.

Jézus: Látom az akaratot benned kicsi lélek szenvedéseid elfogadására. Csak gyakorold sűrűn, Én segíteni fogok neked. Mindent ajánlj fel Nekem a lelkekért, a bántásokat és sértéseket, a fizikai fájdalmakat, a rosszulléteket, a fejfájást, az apróbb fájdalmakat, melyek hol itt, hol ott jelentkeznek, a rosszkedvedet, a nyomottságodat, a lelki szárazságodat, és mindent, ami számodra fárasztó vagy kellemetlen. Ha így teszel, lelkek sokaságát mented Nekem.

14.

Arról volt szó, hogy amikor valakinek sokszor elmondunk valamit, és mintha hiába tanítanánk, semmi eredménye, könnyen dühbe gurulunk.

Jézus: Ha látod, hogy falra hányt borsó, amit mondasz, hogy nincs semmi eredmény, akkor hívd a Szentlelket, hogy a türelmet és bölcsességet erősítse benned. Ezután, ismételd újra és újra a gyenge kis léleknek a jót, amire tanítod. De mindig kedvesen, és szeretettel, hogy érezze, jót akarsz neki. Meglátod, ha így teszel, ez a szegény fejletlen kis gyenge viola elkezd erősödni, és próbál utánozni téged. De ez csak akkor megy, ha példát mutatsz neki iránta alkalmazott türelemből, irgalmasságból, és szeretetből. Mert ha te felháborodsz előtte, látja a te gyengeségedet, és úgy gondolja, ha neked szabad, akkor neki is.

15.

Arról volt szó, hogy mi Isten gyermekei vagyunk.

Érzés: Jézuson keresztül válunk Isten gyermekeivé, úgy, hogy a Tízparancsolathoz tartjuk magunkat, és azt tesszük, amit Ő akar.

Jézus: Csak akkor válhattok Isten gyermekeivé, ha elsajátítjátok a teljes gyermeki ráhagyatkozást. Ez azt jelenti, hogy hisztek Benne, hogy mindenkinél jobban szeret benneteket, jót akar, és üdvözíteni akar. Nem aggódtok semmiért és senkiért, mert az Ő Atyai kezében érzitek magatokat. Ha bajban vagytok, Hozzá szaladtok, és csak Neki panaszkodtok, másnak nem. Akkor is jó gyermekei vagytok, ha örömötöket megosztjátok Vele, beszélgettek Vele, és igyekeztek hálátokat kifejezni. A másik fontos, ami gyermekké tesz titeket, a feltétlen engedelmesség. Ha elismeritek, hogy parancsai jók, és a ti lelki érdeketeket szolgálják. A földi gyermek szereti atyját-anyját, és kimutatja ezt a szeretetet. Isten elvárja tőletek, hogy hódoljatok Előtte, gondolatban öleljétek át, és telepedjetek az ölébe. Hagyjátok, hogy kényeztessen, simogasson, és Atyai karjával átöleljen.

16.

Kép: Magyar emberek szívében lebeg a Magyar Korona.

Jézus: Hidd el kislányom, nemcsak azok szívében van hazaszeretet, akik jól választottak, de még az ellenzék tagjai között is sokan szeretik hazájukat, csak nem látják be, hogy mekkora kárt okozna, ha a migráció végigsöpörne hazátokon. Mutattam a képen, hogy mindenki szívében ott van a Magyar Korona.

 

Isten szemével

2018.04.16. 09:34

2018.04.15.

1.

Gondolat: Fontos tudnunk, hogy honnan jöttünk, mit keresünk a Földön, és hová tartunk, mert így van célja és értelme az életünknek. Azt is fontos tudnunk, hogy milyen nemzethez tartozunk, mert a szerint adott az Úr feladatokat, pl: a magyaroknak az engesztelést.

Jézus: Nem mindegy neked, hogy miért is éltek itt a Földön, és hová tartotok. Minden ember végső célja az örök élet. Az is lényegbevágó, hogy érzed a hovatartozásodat a hazádban.

2.

Arról volt szó, hogy a papokért nagyon fontos imádkozni, nehogy megtévedjenek és tévútra térjenek az alakuló zűrzavarban.

Jézus: Nektek engesztelőknek és egyben híveknek nagyon fontos feladatotok a papokért imádkozni. Ezekben a végső időkben rendkívül nagy támadásnak vannak kitéve ellenségem részéről. Különösen, mióta alakulnak a reformok, kétségek között vannak, hogy hogyan szolgáljanak Engem a Szentmisében és gyóntatásban.

3.

Olvastam: Jézus kínszenvedésekor Ő, saját Maga engedte meg a történéseket, Ő akarta így. Ha nem akarta volna, nem így történtek volna meg a dolgok.

Érzés: Mi is, a saját életünkben akarattal vállalhatunk szenvedést. Ezáltal visszaadhatunk a bűneinkért járó adósságból, és másokért is engesztelhetünk.

Jézus: Én, a ti Megváltótok a cselekedeteitekben és a gondolataitokban elsősorban az akaratot nézem. Nem az a fontos szememben, hogy az a jócselekedet, amit annyira akartok meg is történjen, hanem az, hogy a szándék meglegyen hozzá. Hiába szenved az olyan gyermekem, aki ezt a keresztet zúgolódva vissza akarja utasítani. Csak annak a szenvedésnek van értéke, amely összefonódik a jó szándékotokkal.

4.

Olvastam: Áthidalhatatlan szakadék választja el a hitetlen embert Istentől, mert csak a szeretet épít hidat Hozzá.

Érzés: Az utat az Úr Jézus építette meg, de az utat a saját szabad akaratunk teszi járhatóvá.

Kép: Az Úr már egy utat megépített, mely le van fedve, el van takarva előttünk. Amikor gyakoroljuk a szeretetet, fényből épül út előttünk, először egy gyenge ér formájában, mely utána erősödik. További szeretet gyakorlása közben az út szélesebbé és szélesebbé válik.

Jézus: Az az ember, akiben nincs Isten- és felebaráti szeretet, az képtelen eljutni Istenhez. Az ilyen teremtményem előtt, mint ahogy a képen mutattam, a Felém vezető út le van fedve szeretetlenséggel. A Hozzám vezető utat boldogan megnyitom, ha látom buzogni a szeretetet, amely a lefedett úton először erecskét képez, és a növekvő szeretet hatására kiszélesedik, folyóvá duzzad, és teljesen megnyílik felém az út.

5.

Gondolat: Az utunk elején másoktól tanulunk, mások útjait követjük, de egy idő után a saját utunkat kell kitaposni, és azon haladni tovább.

Jézus: Amikor Isten életre hívott benneteket, mindegyiketeknek egymástól eltérő utat jelölt ki. Mindenkinek ezt a testhezálló utat kell járni, mert ha letér erről az útról, eltéved. Hiába próbálsz leutánozni egy Szentet és úgy elérni a Mennyországot, neked az életutadon egészen más feladatokat adok, amelyek ugyanoda visznek téged, mint azt a Szentet, az Örök Életbe.

6.

Olvastam: Jézus Mennybemenetele a megváltás művét zárta le.

Érzés: Ez nem igaz, mert a megváltás műve a világ végéig tart.

Jézus: Mikor olvasol egy könyvet, fontos, hogy közben nyitott szemmel olvass a sorok között. Bizony rátalálhatsz tévedésekre. Ez például a Szentírással ellentétes, súlyos tévedés, mert a megváltás a világ végéig tart.

7.

Tüntetések Magyarországon:

Azon gondolkodtam, mi lenne, vagy mi lett volna, ha azok lennének a hatalmon Magyarországon, kik a magyar kormány és a Kereszténység ellen munkálkodnak

Kép: Egy mérleg, melynek bal serpenyőjében egy milliárdos ember áll, a jobb serpenyőben pedig a magyar miniszterelnök, harci ruhában, harci fegyverzettel. A milliárdos ember pillanatok alatt a földön találja magát, míg a magyar miniszterelnök a magasba kerül.

Érzés: A tüntetők mintha a Magyar Szent Korona ellen tüntetnének, de mégsem tudnak róla.

Jézus: Ezeket a tüntetéseket, ahogy más országokban is, ez a spekuláns milliárdos szervezi. Dühében ilyesmivel próbálkozik, de nem lesz eredménye. Nehogy azt hidd, hogy a fiatalok többségének, kik kimennek tüntetni, egyáltalán eszébe jut a Szent Korona. Ők a kormány ellen tüntetnek tehetetlen haragjukban.

8.

Olvastam: Magyarországot választotta a Mennyei Atya a világ Betlehemévé.

Érzés: Ezért fontos számunkra a normafai kápolna megépülése is a Szent Anna Réten.

Érzés: A magyarországi választásokkal kapcsolatban Isten érdeke nem az volt, hogy az ellenzék győzzön, mert ha lebontották volna a magyar határokat védelmező kerítést, az idegen népáradat özönlése miatt nem maradhatott volna fenn a kereszténység Magyarországon sem. Magyarországnak pedig döntő szerepe van a Kereszténység fennmaradásában, nemcsak Európában, hanem az egész világon.

Jézus: A Mennyei Atya hazátoknak fenséges szerepet adott, mert Betlehemhez hasonlította, amelyben megszületett a Megváltó. Ezzel a választással megindult a Kereszténység megszületése Magyarországon, és megszületett a remény a Kereszténység megmaradásához, nemcsak nálatok, hanem későbbiekben az egész világon.

9.

Kép: Egy térkép, ahol Magyarországot fehér szín jelöli. Azokban az országokban, amelyekből Magyarországot támogatják, és csatlakoznak a Keresztény elvekhez, fehér foltok jelentkeznek a térképen

Jézus: Hazátok bátorságotokkal, eredményes szavazásotokkal példát mutatott Európa más nemzeteinek.

10.

Haladékot kértem az Úrtól a jövőre vonatkozó eseményekkel kapcsolatban.

Kép: Egy piros zászlón fehér kereszt, hasonlít a svájci zászlóhoz.

Kép: Egy csomóban sok kéz, mely kardot tart. Mindegyik kard az Ég felé mutat.

Jézus: A zászlóban a piros szín az Én megváltó Vérem, a fehér kereszt a Kereszténység, amely az Én Vérem által születhetett meg. Nehogy azt higgyétek kicsinyeim, hogy a sikeres választással mindent elértetek. Most kezdődik csak igazán a harc. A sok kéz a széleskörű nemzeti összefogást jelképezi az elkövetkező harcban.

11.

Arról volt szó, hogy az Úr Jézus engedelmes volt a Mennyei Atyának.

Érzés: Az életünk folyamán sokszor kell a között választanunk, hogy embernek vagy Istennek és parancsainak engedelmeskedünk.

Jézus: Az alázat és engedelmesség két fontos erény, kéz a kézben járnak. Csak az alázatos ember tud engedelmeskedni, hogy alávesse magát a másik akaratának. Megfontolandó viszont, hogy az utolsó idők reformjainak születése közben mi az, aminek engedelmeskednetek kell, és mi az, aminek nem. Figyeljétek a változásokat, és egészen addig engedelmeskedjetek, amíg az utasítások nem szállnak szembe a Szentírással, és a benne megfogalmazott Tízparancsolattal. Erre a szituációra érvényes, hogy Istennek kell szót fogadni, és nem az embernek.

12.

Egy videóban Gabriele Amorth atya, a híres ördögűző pap Szűzanya fatimai jelenéseiről beszélt. Beszélt Oroszország felajánlásáról is a Szűzanya Szeplőtelen Szívéhez, melyet Szűzanya kért annak idején. Mivel sorozatban a pápák úgy látták, hogy még nem jött el az ideje annak, hogy a nyilvánosságra hozzák az üzenetet, Oroszország felajánlása II János Pál Pápára hárult. Maga Amorth atya szervezte meg Vatikánban az ünnepséget, és a Szűzanya szobrát is elhozták Vatikánba Fatimából. II János Pál Pápát a világ politikusai vették körbe az ünnepségen, így ők azt mondták a pápának, hogy nem nevezheti meg Oroszországot a felajánláskor, ahogy annak idején kérte a Szűzanya. Így II János Pál Pápa nem szíve szerint cselekedett.

Jézus: Abban az időben nemcsak a Pápára, hanem az egész Egyházra nagy fenyegetettséget jelentett volna, ha II János Pál Pápa szíve szerint felajánlja Oroszországot. Diplomatikusan kellett gondolkodnia a Katolikus Egyház fennmaradása érdekében. Vannak ilyen kivételek, hogy a jó érdekében a kisebb rosszat fogadjuk el.

13.

Egyes elméletek szerint Isten engedte meg Ádámnak és Évának a bűnbeesést az Édenkertben.

Jézus: Hogy Ádámnak és Évának Isten engedte meg az engedetlenséget, ez az állítás nem felel meg a valóságnak. Isten a bűnt soha senkinek nem engedte meg. Egészen más a helyzet azokkal a gyermekeimmel, akiknek Atyám megengedi, hogy kisebb bűnöket elkövessenek annak érdekében, hogy a bennük levő hajlamok miatt nehogy gőgössé váljanak. Ádámban és Évában viszont az engedetlenség előtt még nem volt semmi bűnre vezető hajlam, és így nem lettek volna gőgösek a Paradicsomban.

14.

Hang: Éppúgy furulyázik, mint táncol.

Jézus: Egyenes, őszinte ember úgy beszél, ahogy cselekszik, és úgy cselekszik, ahogy beszél.

15.

Hang: Ő az Őrangyal az Őrangyalok között.

Jézus: A láthatatlan Őrangyalokon kívül vannak olyan emberek, nagyon jó lelki testvérek, akik nemcsak saját lelkükre vigyáznak, hanem őrzik a többiek lelkét. Őszintén, szeretettel figyelmeztetik őket hibáikra, de ugyanakkor segítik őket, gyakorolják az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit velük szemben. Ezek a lelki testvérek a legjobb Őrangyalok a Földön.

16.

Kép: Egy egyén saját nemzetére jellemző ruhát visel. Egy idő után tagjai: kezei, lábai, stb folyamatosan más nemzetiségűre cserélődnek. A végeredmény már teljesen más egyént mutatott.

Jézus: A jövőből mutattam neked egy képet, hogy Európa nemzetei összeolvadnak. Eltűnnek a határok, összekeverednek a kultúrák és vallások.

17.

Kép: Egy díszes ruha kapucnival ki van terítve, mint egy kiállításon.

Jézus: A nagy Szent szerzetesek emlékét ápoljátok és őrizzétek.

18.

Kép: Egy fiú és egy lány egy lugason jönnek kézen fogva egy ív alatt. Majd a fiú és a lány helyén 1-1 fehér liliom jelenik meg majdnem összefonódva, majdnem egyek.

Hang: Lüktető.

Jézus: A tiszta szerelmet ábrázolja ez a kép, olyan férfit és nőt, akik Isten áldásával egy test és egy lélek lesznek. Tisztaságban élik le életüket. Egyszerre lüktet a szívük értem.

19.

Kép: Egy barna, hosszú hajú lány a kijárati ajtóhoz szalad egy folyosón, ketten a karjánál fogva próbálják visszatartani. A lány az ajtó kulcslyukán kikukucskál, ki szeretne menni, de nem tud, mert nem engedik.

Jézus: A leány egy haldokló lelke, aki most lépett ki a testéből, és futva igyekszik a túlvilág felé. A vágy olyan erős benne, hogy kikukucskál a kulcslyukon, hogy lásson valamit. Angyalok fogják le, mert még nem jött el az ideje.

20.

Hang: Ráncigálják a magyarokat, éppúgy, mint a németeket.

Jézus: Szegény magyar népet ide-oda ráncigálják, egymás ellen fordítják. A németeket szintén nem hagyják megszokott, békés életet élni, őket a rengeteg migráns háborgatja, cibálja, ráncigálja.

21.

Egy lelki testvérrel való találkozáskor:

Kép: Az Őrangyalaink átölelik egymást.

Jézus: Ne csodálkozz kislányom, mert az Őrangyalok mind ismerik és szeretik egymást, és örülnek, ha rajtatok keresztül összetalálkoznak.

 

Isten szemével

2018.04.08. 11:05

2018.04.07.

1.

Magyarországról és a bevándorlókról volt szó. Vagy visszatoloncolják őket Magyarországra, vagy délről törnek be a kerítést ledöntve.

Kép: Magyarország, mint egy szikla. Észak-nyugati részén szeretnének betoloncolni bevándorlókat, de mindhiába, mert mint az elfolyósodott csepp úgy estek le és folytak le róla.

Kép: Magyarország déli határán egy nyomás Szerbia felől Magyarország felé, de Magyarországról egy olyan erő sugárzik dél felé, amely eltaszítja magától a nyomást.

Kép: Angyalok állnak a határon

Jézus: A sziklát a Szentháromság, az Én Édesanyám, a Magyar Szentek jelentik. Az Ő védelmük alatt áll az ország észak-nyugati része. A délről jövő nyomást az Én Isteni erőm és a Szűzanya áradó szeretetlángja fékezi meg.

2.

Hang: Szenvedj értünk!

Kép: Fény

Jézus: A szenvedés a legnagyobb érték, amivel megajándékozhatsz Bennünket, Égieket. Cserébe kegyelmem fényével árasztalak el.

3.

Maria Valtorta művéből: Az Utolsó Vacsora után, amikor Jézus az apostolaival a Getszemane kert felé ment, lassan bezárult az Ég felettük, Jézus lelki sötétségben volt olyannyira, hogy szinte már azt hitte, ő is egy közönséges földi halandó. János apostolt kérte meg Jézus, hogy emlékeztesse őt a barátságukra.

Más olvasmányból: Szükséges volt, hogy Jézus Istensége visszavonuljon, hogy mint ember, a saját szabad akarata révén vállalja értünk a szenvedést.

Jézus: Az igaz, hogy a Golgotán változatlanul megmaradt Istenségem és emberségem, de Atyámnak úgy tetszett, hogy az emberi természetem uralkodjon el Rajtam. Így tudtam példát mutatni nektek, hogy mint ember – ti is – saját erőtökből, akaratotokból, a legnagyobb lelki sötétség közepette felül tudjatok emelkedni az elhagyatottságotokon, és emelt fővel folytassátok az utatokat. Tehát, elsősorban azért kellett emberként végig csinálnom a szenvedéseimet, hogy példát mutassak nektek. Azért is, hogy Isteni erőm segítsége nélkül teljesen emberi mivoltomra utalva a saját akaratomból tudjak uralkodni a kínjaimon. Így még értékesebb a megváltó munkám. Pedig mennyivel könnyebb lett volna, ha az Égből folyton segítséget kapok hozzá.

4.

Olvastam: Jézus a feltámadás után azért kellett, hogy látható módon megjelenjen az apostoloknak a feltámadt test formájában, mert az apostolok nagyon elbizonytalanodtak. Ez által erősítette meg őket Jézus hitükben, mert szükséges volt, hogy teljes biztonsággal és tudással hirdessék Isten Igéjét, miután Jézus a Mennybe felment. Szükséges volt, hogy teljesen megértsék a hit dolgait, és amire Jézus tanította őket, mert e nélkül nem tudták volna Isten Igazságát elterjeszteni a világban. Olyan dologról nem tudtak volna beszélni, amiben bizonytalanok, amit nem értenek, és nem tudnak.

Jézus: Mikor meghaltam, apostolaim teljesen elbizonytalanodtak. Már kételkedni kezdtek Istenfiúságomban. Kellett, hogy testben megjelenjek nekik, együtt halásszak, egyek, beszélgessek velük. Így értették meg azt a sok mindent, amire földi életemben már céloztam nekik. Hogy miért is jöttem Én erre a Földre. Hogy nem a földi királyság volt a célom, hanem a világ megmentése.

5.

Egy fiatalember kérdezett meg zsidó vallásúakat Izraelben, hogy mi a véleményük Jézusról, Ki Ő nekik, és mit jelent számukra. A megkérdezettek közül volt rabbi is, olyanok is, akik gyakorolták a hitüket, és olyanok is, akik nem gyakorolták a hitüket. A legtöbbjük elismerte azt, hogy Jézus a békére, a felebaráti szeretetre tanította az embereket, de nem úgy beszéltek róla, mint Messiásról, amit ők is tudnának fogadni. A megkérdezett rabbi azt nyilatkozta, hogy a hitük szerint, amikor eljön a Messiás, világbéke lesz, de Jézus után nem így történt. Ugyanakkor azt is hiszik, a Messiás nem fog meghalni. Sok már érvet is felhozott.

Érzés: Mi Keresztények, legfőképpen Katolikusok fel sem tudjuk fogni, hogy milyen óriási, mérhetetlen kegyelemben részesülünk az által, hogy Jézust hisszük és valljuk.

Jézus: Amikor az Én zsidó népem halált kiáltott Reám, azt is kiáltozta, hogy: „az Ő Vére hulljon ránk”. Ezzel az átokkal elátkozták sokadíziglen egész népüket, utódaikat, és saját magukat. Ezért az átokért Atyám engedi, hogy tévtanításban éljenek. Míg ti keresztények, ha egészen tiszta a lelketek, halálotokkor azonnal elnyerhetitek az üdvösséget. Ők viszont, mivel csak Rajtam keresztül lehet a Mennybe jutni, haláluk után a Tisztítóhelyre kerülnek. Atyám Irgalma által egyszer majd elnyerik az örök üdvösséget.

6.

Hang: A porzsákban

Hang: Az ország, nép tovább él

Jézus: Minden törekvés szemét és por a szememben, amely el akarja tüntetni a nemzetek önállóságát, szabadságát, szuverenitását. Országotok élni fog, és fel fog emelkedni. Bízzatok kicsiny magyarjaim.

7.

Hang: Nagyon vágyódtak… az alvilágtól

Kép: Jézus Szent Szíve képe

Jézus: Évezredek óta nagyon nagyon vágyódtak az ősatyák az alvilágból való szabadulásra. Amikor kileheltem lelkemet, azonnal első feladatnak tekintettem, hogy lemenjek közéjük, és kinyilvánítsam Magam nekik.

8.

Az április 8.-i választásról volt szó

Érzés: A magyar nép összefog

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről

Hang: Erős leszel

Jézus: Ne félj magyar népem, állandóan veled vagyok Édesanyámmal együtt, és erőt sugárzok beléd. Ezért tudsz majd felemelkedni.

9.

Hang: Isten bölcsességével

Hang: Én meghaltam

Jézus: Isten bölcsességével úgy intézte, hogy menjek át a földi halálon, Én, az Ő Fia. Ezt azért tette, hogy példát mutassak nektek embereknek, hogyan kell meghalni. Azért is, mert a magnak meg kell halnia, hogy sokszoros termést hozzon.

10.

Maria Valtorta írásából: Jézus arról beszélt az apostoloknak az Utolsó Vacsorán, hogy a Kánai menyegzőn is, és most is borcsoda történik

Gondolat: Mintha az Utolsó Vacsora is menyegző lenne, csakhogy ez a menyegző Isten és az ember lelke között történik. Az ember nem léphet be a Mennyországba az Utolsó Vacsorán történt borcsoda nélkül.

Jézus: A két borcsoda közül az Utolsó Vacsorán történt borcsoda volt a nagyobb jelentőségű. Mert amikor megáldoztattam apostolaimat, a kenyeret Testemmé, a bort Véremmé változtatva, teljesen egyesültem velük, a testükkel és lelkükkel egyaránt. Ezt teszem veletek a szentáldozásban, és ezáltal Szent Vérem és Testem által minden embert üdvözíteni akarok.

11.

Az Utolsó Vacsorán történt lábmosásról:

Gondolat: Nem szabad elfelejtenünk, hogy a lábmosás nem csak arról szól, hogy az Úr Jézus alázatot mutatott be az apostolainak, hanem nagyon is a lélek megtisztulásáról is szól az előtt, hogy az Úr megalapította az Oltáriszentséget és megáldoztatta apostolait. Péter apostol nem engedte először, hogy Jézus megmossa neki a lábát, de Jézus azt mondta neki, akkor Péternek nem lesz köze hozzá, és e nélkül soha nem léphet be a Mennyországba.

Érzés: Nekünk is nagyon komolyan kell venni ezt az eseményt, mert ez a mi életünkben nemcsak az alázat gyakorlását, hanem a szentgyónást is jelenti, a megtisztulást a szentáldozás előtt.

Jézus: A lábmosással kétféle dologra tanítottam apostolaimat. Hogy gyakoroljanak alázatot egymással, utódaik a hívekkel, azonkívül, megtanítottam őket arra, hogy csak alapos tisztítás után lehet az Én Testemet és Véremet elfogadni. Ezt teszitek a szentgyónásban, mielőtt szentáldozáshoz járultok.

12.

Arról volt szó, hogy nemcsak az üdvözülésre veheti magához az Oltáriszentséget az ember, hanem a kárhozatára is, mint Iskarióti Júdás.

Érzés: Nem mindegy, hogy milyen szándékkal vesszük magunkhoz az Oltáriszentséget. Az igaz, sok olyan eset van, amikor az ember bűnösen áldozik meg, de a szentáldozás segíthet abban, hogy őszinte bűnbánat fakadjon az ember szívében, de vannak olyan esetek is, amikor rossz szándékkal, bűnbánat nélkül veszik magukhoz az Oltáriszentséget.

Gondolat: Annak ellenére, hogy Júdás megbánta azt, hogy elárulta Jézust, képtelen volt bocsánatot kérni Istentől emiatt, mert képtelen volt bízni Isten irgalmában és megbocsátásában. Ez volt az a pont, ahol a gonosz megbilincselte őt, és magával rántotta. Júdás visszament a Gecemáni kertbe, miután a farizeusok nem fogadták vissza a 30 ezüstöt Jézus elárulása után, megtalálta Jézus felső ruháját, amit átitatott Jézus vére a vérrel való verítékezéskor. A Szent Vér látása Júdást őrületbe kergette, és érezte, a Szent Vér elönti az egész Földet, és fojtogatja őt. Mivel ezt nem tudta elviselni, felkötötte magát, még mielőtt Jézus kilehelte volna a lelkét a keresztfán. Júdás így többféle bűnt halmozott egymásra: szentségtörést, mivel nem tiszta szándékkal vette magához az Úr Testét és Vérét; árulást, mert Istenét és Mesterét árulta el; nem hitt abban, hogy Isten bármilyen bűnt megbocsát, ha megbánják és bocsánatot kérnek tőle, mert szerinte Isten megbocsát akkor is, ha ő nem kér bocsánatot Istentől; öngyilkosságot, mely olyan gyilkosság, amely maga ellen irányul, holott csak Istennek van joga megszakítani az ember földi életét.

Jézus: Júdás megbánta árulását, mégis elkárhozott a bűnök sorozata miatt, amit elkövetett. Tele volt rossz szándékkal, hogy pénzért elárulja Mesterét, és mégis részt vett a megtisztításban, és az Én Testem-Vérem vételében. Ezután a kétségbeesés helyett bocsánatot kellett volna kérnie, de ezt nem tette meg. Inkább öngyilkos lett, és a pokolba taszította magát. Az Én gyermekeim, akik bűnösen, bűnbánat nélkül, vagy valami rossz szándékkal áldoznak, hasonlóak Júdáshoz. Ha nem végeznek őszinte szentgyónást, elkárhoznak.

13.

Hang: Az Oltáriszentség titka

Jézus: Az Oltáriszentség titka nem más, mint a Szentháromság valóságos jelenléte a kenyérben és borban.

14.

Olvastam az Oltáriszentségről: „Minél jobban eltapossák az Oltáriszentséget, annál nagyobb sötétségbe engedi az Úr a világot, annál jobban látja az ember a gonosz fiainak félelmetes aknamunkáját”.

Jézus: Én a világ végéig köztetek maradok az Oltáriszentségben. Mint ismeretes, a templomokból eltűntetnek, de a rejtekekben ott leszek. Táplállak és tisztítalak titeket. Ebben az időszakban már a gonosz munkálkodása egyre nyilvánvalóbbá válik. Fellép az antikrisztus, és elhatalmasodik a sötétség.

15.

Arról volt szó, hogy Isten dicsősége növekszik Szentségimádáskor.

Jézus: Azzal is növelitek Isten dicsőségét, hogy áhítatosan keresztet vettek magatokra. Azzal is növelitek az Ő dicsőségét, ha szenvedéseitek miatt nem zúgolódtok, hanem felajánljátok Neki. Én Magam is növeltem az Atya dicsőségét kínszenvedésemmel és kínhalálommal. Növelitek dicsőségét a karizmatikus dicsőítésekkel, ájtatos imáitokkal. Végül jelentősen növelitek dicsőségét a Szentségimádásokkal, különösen az örökimádással. Vannak Istennek olyan tulajdonságai, melyek állandóan ugyanazok. Változatlanok. Ilyen az irgalma, igazságossága és szeretete. De a dicsősége növekedhet. Ettől a növekedéstől az Atya egyre boldogabbnak, és teljesebbnek érzi magát. Az örömöt növelitek Szent Lelkében.

16.

Kép: Egy hölgy volt a templomban a szenteltvíznél, és ki akarta volna mosni a fehér ingét a szenteltvízben. A közelében egy pap állt, és nem engedte, el akarta őt zavarni a templomból is.

Jézus: Az ingmosás szimbólum, a megtisztulásé, a bűnbánaté. A pap a jövőből való, a megtisztulás szentségét, a szentgyónást nem engedélyezi.

Isten szemével

2018.03.26. 14:04

2018.03.25.

1.

Hang: Irakban… Franciaországban…

Jézus: Közel-Keletről és Európából kiemeltem egy-egy országot, ahol szegény gyermekeim nagy megpróbáltatásokon esnek át. Vérük Égre kiált, és Atyám keze ökölbe szorul. Minél hamarabb szeretné elnémítani ellenségeiteket, akik végig akarják tarolni egész Európát. A ti dolgotok engesztelőim, hogy könyörögjetek segítségért Hozzánk Égiekhez, és irgalomért a gyilkosoknak.

2.

Valami fontos papír aláírásáról volt szó.

Hang(1): Nem írom alá.

Hang(2): Nem?

Jézus: Az Egyház reformjairól van szó, melyeket mindenáron el akarnak fogadtatni, minden bíborossal és püspökkel. Közülük vannak elszántak és bátrak, akik szembe mernek szállni a követelésekkel.

3.

Hang: Mert azt akarom, ami beteljesedett.

Jézus: Te csak tedd a jót kislányom, és mindig tedd a lábaim elé, ami már beteljesedett.

4.

Arról volt szó, hogy azoknak az embereknek az Őrangyalai vannak harci ruhában és jobban harcolnak a gonosz lelkekkel, akik maguk is a hit mellett állnak, gyakorolják a hitüket, imádkoznak, és felvértezik magukat az Igazsággal.

Jézus: Rendkívül fontos, hogy ti gyermekeim kérjetek az Őrangyalaitoktól sokat. Azok az Angyalok, Akiktől nem kérnek, nem harcolnak olyan lelkesen. Sokan vannak, akik el sem hiszik, hogy van Őrangyaluk, és semmit sem kérnek Tőle. Az ilyen Őrangyal szomorúan látja, hogy nem tud segíteni.

5.

A kísértésekről és azok kivédéséről volt szó.

Érzés: A kísértés mindig jön, a kísértő mindig ott van körülöttünk. Az erőt, energiát mindig az Úr adja, amit Ő önt belénk a hit gyakorlása során. Ha az energiaszintünk kellően magas, az adott kísértést könnyen legyőzzük, vagy észre sem vesszük, hogy ott van, de ha az energiaszintünk alacsony, a kísértés könnyen magával ránt, és lehúz.

Jézus: Látod gyermekem? Ezért mondom mindig nektek, hogy sose kapcsolódjatok ki Belőlem. Csak akkor tudok működni bennetek, és védelmet nyújtani a gonosz ellen, ha bennem maradtok. Ha a világ felé fordultok, sokkal erősebbek a kísértések.

6.

Olvastam: A napsugár, amikor kint vagyunk a természetben, a levegőn, pozitívan hat a kedélyünkre, feltölt energiával, de a felhő, a sötétség lenyom.

Érzés: Ugyanez történik a lélekkel is. A mi napunk az Úr Jézus, Aki sugaraival átragyogtat, feltölt, felemel. De ahogy ki kell mennünk a levegőre, hogy a Nap sugara ránk ragyogjon, ugyanúgy nekünk a templomba kell menni, és keresni az Úr jelenlétét fizikai formában is. Nem elégedhetünk meg azzal a megállapítással, amit sokan mondanak: minek templomba menni, hiszen otthon is ott az Isten, otthon is lehet imádkozni. Ha nem megyünk az Úrhoz fizikailag is, a lelkünk nem kapja meg azt a napfényt, amire szüksége van, és a homályban és sötétségben tartózkodik.

Jézus: A Szentmisén való részvétel táplálja és életben tartja lelketeket. Nélküle fokozatosan elszakadtok Istentől. Eleinte kényelmesnek tűnik, egy-egy Szentmise elmulasztása, de még hiányérzetet okoz, de ha nem ébredtek fel ebből a tunyaságból, már lassan nem is gondoltok a lelketekre, és leszoktok még az imádkozásról is.

7.

Olvastam: „A Földön elhangzó jó és rossz szó visszhangot kelt a túlvilágon. Igyekezni kell úgy beszélni, gondolkodni, hogy a túlvilági lelkek tanulhassanak, szívesen hallgassanak.”

Jézus: Mikor a lélek kiröppen a testből, értelme megnyílik, kitágul, és ismeretei növekednek. Nincs a Földön olyan okos ember, aki észjárásával az üdvözült és a tisztuló lelkeket túlszárnyalná. Tehát, a túlvilágiak nem tanulnak a szavaitokból, viszont az elhangzottak örömet, vagy ellenérzést keltenek bennük.

8.

Olvastam: „A szellemi szem csak meghatározott szellemi érettségnél nyílik meg. Ekkor világosság lesz eme lelkek körül, míg azokat, akik nem látnak semmit, szellemi sötétség burkolja, mert szellemi látásuk még el van zárva.”

Jézus: Ezt a jelenséget lelki érettségnek is nevezzük. Van, aki már fiatal korában teljesen éretten gondolkodik a hit dolgairól, az erkölcsről, a túlvilágról. Ők világosságban élnek. Van, aki csak az évtizedek előrehaladásával érkezik el idáig. De bizony vannak olyanok, akik meghalnak anélkül, hogy lélekben megvilágosodnának. Ők azok, akiket elnyel a világ.

9.

Olvastam: „Hasonló fejlettségű lelkek hasonló lelkek társaságában vannak a túlvilágon”.

Gondolat: Nem lehet összehasonlítani azokat a lelkeket, kik állandóan az Úr körül tevékenykedtek, azokkal a lelkekkel, kik nem gyakorolták a hitet, és mások imája segítségével menekültek meg a kárhozattól, és így kerültek egy idő után be a Mennybe.

Jézus: Mivel az ember társas lény, a túlvilágon is meglesz a maga társasága. A Mennyben fokozatok vannak. Azok, akik azonos lelki fejlettségi szinten vannak, ott a Mennyben együtt lesznek. Természetes, hogy különböző ajándékokban részesülnek az üdvözültek aszerint, hogy itt a Földön mennyit fogadtak be Istenből a lelkükbe.

10.

Arról volt szó, hogy a meggyónt bűnöket a gonoszok nem látják.

Gloria Polo tanúságtételéből: A meg nem bánt és meg nem gyónt bűnök az ember lelkén vannak. A gonosz a bűnt sajátjának tekinti. Így, ha a gonosz látja az ember lelkén a bűnt, joggal teszi rá a kezét, hogy magával rántsa a mélybe.

Gondolat: Az Úr Jézus a Saját Vérével mossa le a bűneinket a szentgyónáskor, így a meggyónt bűnök nem látszanak.

Jézus: Nagy segítség ez nektek, hogy a gonoszok szeme elől a föloldozással egészen eltakarom a bűneiteket. Így megakadályozom, hogy a bűnök odavonzzák rátok a szemüket.

11.

Kép: Egy férfi otthonában kinyit vagy becsuk egy teraszajtót. A mozdulatait figyeltem, és láttam, hogy sok a felesleges mozdulata.

Jézus: Ezzel csak az akartam neked jelképesen mutatni, hogy a nap folyamán gyermekeimnek rengeteg ideje szétforgácsolódik a fölösleges dolgokra. Pedig a következőkkel kellene csak foglalkoznia, az állapotbeli kötelességekkel, imával, lélekmentéssel, jócselekedetekkel, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteivel. Olyan sokat fecsegnek fölöslegesen, olvasnak üres könyveket és számítógépeznek, interneteznek, és buta filmeket nézegetnek. Elfecsérlik az időt.

12.

Kép: Egy férfi és egy nő egymás mellett haladnak dél-kelet felé, a kezükben egy-egy nagy arany-piros csillogású ajándékcsomag.

Jézus: Engesztelők viszik imáikat, együttérzésüket, szeretetüket üldözött közel-keleti népeknek.

13.

Az ökumenizmusról volt szó.

Jézus: Tudnod kell, hogy ez a törekvés, ami az ökumenizmus elterjedésére irányul, nem az egy akol egy pásztor szellemisége. Célja egy kevert, zagyva, szentségek nélküli, lagymatag vallás elterjesztése. Az egy akol egy pásztor, ami Én fogok megteremteni, az Új Világban fog létrejönni.

14.

Hang: Kormányzással akar megszűnni az egész Golgota.

Kép: Egy jogar, mely balra mutat.

Jézus: Mindig kevesebbet beszélnek Golgotai szenvedésemről. A humanizmus szövi át a gondolkodásmódot, nem Én vagyok a középpontban, hanem az ember. Ezt sugallják felülről, a vezetők.

15.

Kép: Sok pap buzgón gyóntat a szabad ég alatt.

Kép: Gyóntatószékek között haladok el, sokan várnak a gyóntatószékek előtt.

Jézus: Ez a hitbeli felbuzdulás a sok frissen megtért között, a Nagyfigyelmeztetést követően lesz. Sietnek megszabadulni lelki terheiktől, mert látják a következményeket.

16.

Hang: Átváltozni Igazsággá.

Jézus: Embernek lehetetlen, de Istennel lehetséges, hogy egészen átlényegülj a gondolkodásodban, hogy úgy lásd az igazságot, mint Én.

17.

Énekhang: Ő fegyverzett le… minden bajunktól

Jézus: Ez az emberi énekhang a Szentek háláját szimbolizálja, Rólam énekel, Aki kínszenvedésével és kínhalálával minden bajtól, bűntől, kísértéstől megszabadít titeket.

 

Isten szemével

2018.03.19. 14:07

2018.03.18.

1.

Március 15.-ei ünnepen felvonják a nemzeti lobogót.

Érzés: A nagy harc most kezdődik el az igazi szabadságért, Krisztus mellett, nemzeti szinten, és a hit kérdésében is.

Érzés: Egy nagy erő kiáramlása, ahogy felvonják a zászlót.

Kép: Sok Angyal jön harci ruhában, Szent Mihállyal.

Kép: A miniszterelnök harci ruhában, sisak a fején, harci eszköz a jobb kezében, a háta mögött sokan, mint a hadserege, ugyanúgy harci ruhában és felszerelésben.

Kép: A kép alján egy nagyobb földdarab alakjában az Európai Unió, belőle egy kicsi zöld rész kiszakad, és az Ég felé repül pillanatok alatt.

Kép: Az Európai Unió, mint egy személy, mely gyötrődik, véres az arca, nyög, nagyon szenved, míg egy másik személy, mint Magyarország, a kép jobb oldaláról nézi őt, ki úgy áll, mintha egészséges volna.

A miniszterelnök arról beszélt, hogy az Európai Unió odaadta a kultúráját.

Kép: Egy farkas áll egy személy előtt, amely Magyarországot szimbolizálja, és el akarja ragadni a személy kezéből amit tart és szét akarja tépni. Egy másik személy, ki a farkas és Magyarország között áll, folyton nyomást gyakorol Magyarországra, hogy adja oda, ami a kezében van. Magyarország olyan mozdulatot tett, hogy amit tartott a két karjában nagy erővel visszarántotta a farkas szájából, mintha mondta volna: „nem adom!”, és kissé hátralépett volna.

Jézus: Drága kislányom, ezen a nagy nemzeti ünnepeteken valóban megkezdődött a nagy harc kétféle értelemben. A régen folyó küzdelem az igazság mellett álló nemzeti érzelmű kormány, és az ellenzék között, valamint az Istent hívő és szerető engesztelő magyarok és a gonosz lelkek között, akik irányítják a migrációt. A magyarok fölött Magyarország Őrangyala, és minden jóérzésű magyar Őrangyala harcol az ellenséggel. Ezért láttad a képen harcos öltözékben az Angyalokat. Láttad miniszterelnökötöket is, mint vezért, fegyverrel a kezében, aki a gonosz elleni ütközetet vezeti. Sok követője van. Magyarország még olyan áron is megvédi szabadságát, hogy kilép az Európai Unió kötelékeiből. Képben mutattam neked a kiszakadt zöld darabot, amely nem más, mint Magyarország. Ne félj kicsi népem, az Én gyermekemnek nem hiába mutatom, hogy nemzetetek győzelemre jut, az Unió pedig szétesik. Magyarország nem gyáva és megalkuvó, szembeszáll az elnyomóval, nem adja meg magát.

2.

A miniszterelnök az ünnepen üdvözölte a lengyeleket.

Kép: II János Pál Pápa balra fordulva a pásztorbotjára támaszkodik, és mosolyog

Jézus: II János Pál Pápa végignézte ezt az ünneplést, és szíve együtt dobogott veletek.

3.

Kép: A Magyar korona Szűzanya kezében, majd a fején.

Kép: A Magyar Korona Jézus fején, majd a Mennyei Atya fején.

Kép: A Magyar Korona felemelkedik a levegőben az Ég felé.

Jézus: Atyám, Édesanyám és Én nagy szeretettel övezzük országotok jelképét azzal a mozdulattal, hogy a fejünkre tettük, kifejeztük előtted, hogy a magyar nemzet választott népünk. Megóvjuk és felemeljük. Az Új Világban a magyar nép nagy megbecsülésben és tiszteletben részesül a többi nép megmaradt tagjai előtt, viszont, az Európai Unió vezetői, ha nem lesz bennük bűnbánat, nem állhatnak meg Előttem, a mélybe taszítom őket.

4.

A Koronához mentünk a Parlamentbe, ahogy az Úr kérte egy választottján keresztül. A csoport két részre szakadva ment a Koronához, nem találták meg egymást a váró tömegben. A csoport egyik része pappal ment be, a csoport másik része pedig nem. Voltak, akiknek ez rosszul esett, és gondolták, hogy a jelenlétünk nem ér annyit az Úr szemében, mintha a csoport másik részével mentek volna a Koronához.

Jézus: Amikor ott álltatok a Korona előtt, Én úgy tekintettem rátok, mintha köztetek lenne az Én felszentelt szolgám is, hiszen ő is ott volt az épületben. A szándékot nézem, nem pedig azt, hogy a körülmények mit produkáltak.

5.

Isten erejéről volt szó.

Érzés: Olyan hatalmas és erős, hogy a negatív beállítottságú embereket meg is tudja bénítani, de ugyanakkor a pozitív beállítottságú embereket felemeli.

Kép: Egy személy úgy emelkedik, repül, mint a toll.

Érzés: Azért repül, mert a bűn már nem bilincseli le annyira. Minél több teher, bűn kerül le az emberről, annál jobban emelkedik, amit az ember szabad akarata szabályoz.

Jézus: Isten ereje valóban mindenre képes. Le tud taszítani, a legsúlyosabb bénaságba, vagy akár a tisztítóhely legmélyére, vagy a pokolba. Ezt olyannal teszi, aki gőgös, és nincs benne semmi bűnbánat. De ugyanakkor, ez az erő pozitív irányba is működik, az alázatost, a bűnbánót, a szeretettel teljest elárasztja kegyelmekkel, és magasra emeli.

6.

Arról volt szó, hogy mi a teendő, amikor a betegség ágyhoz köt.

Jézus: Drága gyermekem, ha csak arról van szó, hogy fájdogál a lábad, vagy a fejed, vagy a fogad, akkor elvárom tőled, hogy hozz áldozatot, gyere el a házamba. De ha fekvő beteg vagy, nem kívánom ezt tőled. Ugyanis, még nagyobb baj lehet belőle, a gyenge szervezeted hozzáfázik, és kaphatsz egy tüdő- és mellhártyagyulladást, amit hetekig, vagy hónapokig hordozhatsz. Amíg lázas vagy, ne kelj fel, ne menj zarándokútra, se a templomba. A tested a Szentlélek temploma.

7.

A TV-ben a Titanicról volt szó.

Érzés: Az Úr a gonosz ármánykodását használta ki, hogy Magához szólítson embereket. Nem véletlenszerű, hogy ki maradt életben. Akinek további feladata volt a Földön, az túlélte a katasztrófát, akinek nem volt szüksége, hogy a Földön maradjon, azt Magához szólította.

Jézus: Isten élet és halál Ura. Ő előre tudja mindenkiről, meddig fog élni. A Titanic sorsát is előre tudta. Akinek szerinte eljött az ideje, annak menni kellett. Akinek viszont még hátra volt bizonyos idő, azt kimenekítette, az túlélte a katasztrófát. Ez esetben is, minden az Ő Isteni akaratán múlott. Ez nem azt jelenti, hogy Ő okozta és akarta a Titanic vesztét.

8.

TV-ben: Európában egy felmérést végeztek, hogy melyik nép a legboldogabb. A finneket találták a legboldogabbaknak, kik meg vannak elégedve az oktatással, egészségüggyel, és mással is. Korábban olvastam, hogy a gyermekeket már nem tanítják meg írni, hanem elektronikus eszközön felismerni a szavakat. Ezt a tanítási módszert más országokban is szorgalmazzák és próbálgatják.

Érzés: Csak akkor lehet a tudást felépíteni, ha az alapoktól kezdik. Ha nem így történik, a későbbiekben nagyon visszacsap. Így van ez a lelki fejlődésben is. Pl: az Úr a saját korában sok beteget gyógyított és szabadított, de voltak közülük, akik visszaestek. Azok estek vissza, kiknek a szabad akarata nem volt elég erős, hogy ellenálljanak a kísértéseknek. De akinek a szabad akarata erősödött, az jobban ellen tudott állni a gonosz kísértéseinek.

Jézus: Én a fokozatosság elvét tartom célravezetőnek az ismeretszerzésben, de még a lelki fejlődésben is. Az egyszerűtől a bonyolult felé kell haladni, a könnyűtől a nehéz felé. Mindent az alapoknál kell kezdeni. Pl: a pici gyermeknek a vallásos nevelésben nem a Szentírást kell felolvasni, hanem kezébe adni a keresztet, de nem a felfeszítettel, és elmondani neki, hogy milyen mélyen bántottak Engem. Azután, simogassa meg, csókolja meg a sebeimet, és szorítsa a kis szívéhez. És ahogy növekszik, úgy kell felvilágosítani, hogy mi a jó, és mi a rossz, megismertetni velük a Szentségeket, és hozzászoktatni őket a vallás gyakorlásához.

9.

Kép: A Szűzanya szobrát hozzák katonák.

Érzés: Vele együtt harcolunk a kereszténységért.

Kép: Szűzanya meghatódva néz, csillognak a szemei, mosolyog.

Jézus: Ti vagytok Édesanyám öröksége, Ő vezeti a harcot ellenségeitekkel szemben. Győzelemre akar vinni titeket. Ő az, Aki mindenkit Hozzám vezet.

10.

Amikor szívimát mondunk:

Kép: Egy Angyal, balra fordulva jegyzetel.

Jézus: Mikor saját szavaiddal szólsz Hozzám, az nagy öröm Számomra. Hogy hagynám elveszni? Egy betű sem tűnhet el belőle.

11.

Hang: Hazudjatok!

Jézus: Ne is figyelj rá, ez ellenségem hangja.

12.

Kép: Fontos megünnepelni ezt bennetek.

Kép: Jézus Szent Szíve képe.

Kép: Arany fény

Jézus: Legyen ünnep számodra, amikor az Eucharisztiát magadhoz veszed. Aranybetűs ünnep legyen minden nap, mikor áldozol.

13.

Hang: Céltalanná válik életed nélkülem.

Kép: Fény.

Jézus: Ha nem lennék melletted, nem találnád a helyed, csak üres földi céljaid lennének.

14.

Hang: Könnyű vérű vagyok.

Kép: Mint az árvíz, csak vérből. Fák és egyebek állnak vérben.

Jézus: Könnyen adtam a Véremet az emberiségért, mert hatalmas bennem a szeretet. Az árvíz, amit a képen mutatok, az Én áldozatos vértanúim vére.

15.

Hang: Érzelmek.

Kép: Jézus Szent Szíve képe.

Jézus: Az érzelmek veszélyesek, mert általuk a gonosz rossz irányba vihet téged. Én sem az érzelmeket nézem az érdemeid között, hanem az akaratodat.

16.

Kép: Nagy piros dobogó szív.

Hang: Igen, minden szem belülről jön.

Jézus: Mivel a szem a lélek tükre, látszik benned szíved minden érzése. Látszik, ha szomorú vagy, látszik, ha fáj valami, látszik, ha örülsz, és boldog vagy. És ezek az érzések a szívedből erednek.

 

Isten szemével

2018.03.05. 14:03

2018.03.04.

1.

A családokért imádkoztam.

Kép: Egy ujj, mely kampó alakban összekapaszkodik egy másik ujjal.

Jézus: A család a társadalom sejtje, és mint ilyen összetartozik, nem szakadhat szét. A tagokat szeretet, béke, és megértés kell, hogy összekapcsolja. Még akkor sem szakadhatnak szét, ha megnőnek a gyerekek, és új családjuk lesz. Kapcsolatuk meg kell, hogy maradjon a különválás után is.

2.

Egyesek gondolják, évente elég 4-5 ször gyónni, annyi elegendő.

Kép: Egy gyertya, mely kioltódott, és füstölög.

Jézus: A szentgyónás szentsége, amivel megajándékoztalak benneteket, nagyon nagy kegyelem. Anélkül a bűnök elsokasodnak a lelketekben, elfelejtődnek, egymásra rakódnak, és a hitetek, mivel nem kap erősítést a rendszeres megtisztítás által, lassan-lassan kialszik.

3.

Kép: Egy férfi jobbra fordulva egy szentségtartót fog a kezében, és mérgében a földhöz akarja vágni.

Jézus: Ha tudnád kislányom, hány olyan ember van gyermekeim között, aki rajtam akarja megbosszulni a szenvedését, vagy sikertelenségét, vagy szegénységét. Rám haragszik, és közben nem fogja fel igazából, hogy ő maga az oka a bajoknak, ami körülveszi.

4.

Szentségimádáson:

Kép: A Szentségtartó pirosas fényben ragyogott.

Jézus: Ezzel a piros fénnyel figyelmedet rá akartam irányítani most a nagyböjti időben kínszenvedésemre, kínhalálomra, ártatlan Vérem hullására.

5.

Arról volt szó, hogy egyesek különböző álarcokat hordanak magukon.

Jézus: Vigyázzatok, mert elkezdődött a megtévesztések ideje. Egyes hamis próféták angyalarcba bújnak, jótékonykodás és hamis együttérzés, humanitás álarcába. Ezzel az álarccal eltüntetnek Engem a gyermekeim lelkéből. Helyettem az embert állítják a középpontba.

6.

Egy ismerősöm arról beszélt nekem, hogy mikro-sugárzást alkalmaznak akár telefonon, akár TV-n vagy más úton keresztül, mely hatására az ember viselkedése nagyon megváltozik, olyan tulajdonságokat hoz ki belőle, amely nem volt addig rá jellemző, pl: az utcán úgy megy, mint a zombi, az emberre jellemző normális érdeklődés megszűnik, fokozottabban érdeklődik a rendellenes szexualitás felé, stb. Arról beszéltem az ismerősömnek, hogy ha a vallásunkat rendszeresen gyakoroljuk, azaz rendszeresen járunk szentmisére, gyónunk, áldozunk, szentségimádásra járunk, ezek mind olyan alkalmak, amikor az Úr eltölt a Saját Isteni erejével, és ez semlegesíti, kiüti a másféle sugárzást, ami ránk hat, mivel Isten ereje felülmúlhatatlan.

Jézus: Jó felvilágosítást adtál az ismerősödnek a mikro-sugárzással végzett manipulációval kapcsolatban. Ne féljetek, teljes védelmet ad ilyesmivel szemben Szent Testem és Vérem, a gyakori szentgyónás, és a szentelmények.

7.

TV-ben: Mindent meg fognak tenni egyesek, hogy megbuktassák a jelenlegi kormányt.

Kép: Egy nagy vastag fekete füsttömeg le akar nyomni egy hosszú fehér kerítést. A kerítés a magasba tör, áttöri, visszanyomja a fekete füstöt.

Hang: (nem tudom pontosan visszaidézni, de áttörésről beszéltek).

Kép: Turbános férfiak elesnek, mint amikor a háborúban lelövik vagy leszúrják őket.

Hang: Nincs más, nincs más remény

Jézus: A gonosz egyes személyek felhasználásával meg akarja buktatni a kormányt, hogy lebontsa a kerítést, és elterjedhessen az iszlámizmus, mely a kereszténységet akarja tönkretenni. De a magyar nép összefog, és a túlerővel szemben győzni fog. Nincs más remény magyar hazátoknak, mint az egység, az összefogás.

8.

Fatimában a Szűzanya kérte, hogy a Pápa a bíborosokkal, püspökökkel együtt ajánlják Oroszországot Szeplőtelen Szívébe annak érdekében, hogy a kommunizmus ne terjedjen szét. Mivel nem így történt, a kommunizmus a magyar hitet majdnem teljesen tönkretette.

Érzés: A magyar nép engesztelése segít az orosz nép hitének felemelkedésén is.

Jézus: A Szovjetunió zsarnoki uralma nagy kárt okozott a Magyar Keresztény lelkekben. Szinte kiölte a hitet. De ez nem az Orosz nép bűne volt, hanem a politikai vezetőiké. Ők a hatalmukat terjesztették ki a világ felé. Ezért, mint ahogy Én megbocsátottam ellenségeimnek, nektek is meg kell bocsátani az Orosz népnek, akik ugyanúgy az Én gyermekeim, mint ti. A ti megbocsátó szeretetetek nemcsak nemzeteteket emeli fel, hanem az Orosz népét is. Általatok megújulnak hitükben.

9.

Arról volt szó, hogy tudunk-e Isten iránt irgalmasságot gyakorolni, ha bármi jót teszünk.

Jézus: Drága kislányom, Felém nem irgalmasságot gyakorolsz, hanem örömet szerzel Nekem, hálát adsz, szeretsz Engem, imádsz, és együttérzel Velem. Ugyanis Én az ember irgalmára nem vagyok rászorulva. Csak az embernek kell Isten irgalma.

10.

A zsidó vallásúakról volt szó.

Hang: Kirabolják őket.

Kép: Jézus arca a torinoi lepelről.

Jézus: A közelgő nagy keresztényüldözéskor nemcsak ti Keresztények lesztek kirabolva és meghurcolva, hanem a zsidó vallású nép is. Mindez azért történik, mert a zsidók és a Keresztények egyaránt az Egyistenhitet követik. Tiszteletben tartják, és próbálják követni a tízparancsolatot. Ez a rokonság közöttük.

11.

Jelenések könyve: hétfejű sárkány 10 koronával a fején.

Érzés: A hétfejű sárkány a gonosz, a 10 korona pedig a tízparancsolat elleni tevékenységei.

Jézus: Drága gyermekeim, az utolsó időket élitek. A hétfejű sárkány, a gonosz, már egy ideje szembeszáll a tízparancsolattal. Meg akarja semmisíteni. Pl: támadja az 5. parancsot az abortusz engedélyezésével, támadja a 6. parancsot az újraházasodottak áldozási és szentgyónási engedélyével.

12.

A Szeretetláng könyvből: Erzsébet asszony, az Úr kiválasztottja nem tudott egy ideig templomba menni és szentáldozáshoz járulni. Az Úr egy alkalommal, mikor Erzsébet asszony ételt vett magához, az első falat kenyeret változtatta át Szent Testté és Vérré.

Hang: Minden kenyérben benne vagyok.

Jézus: Ezt a megállapítást nem Én adtam, hanem ellenségem, mert Én csak az átváltoztatott kenyérben vagyok benne. Erzsébet asszonynál is nem az összes kenyérben voltam ott, hanem csak az első falatban, amit átváltoztattam.

13.

Kép: Egy valaki fehér zoknis lába, észak-kelet irányba emelve.

Jézus: Ez a kép a jövőből van. A megtért és felemelkedett Magyar nemzet megtanítja az Orosz népet az Igazság és tisztaság útján járni.

14.

Hang: Milyen nagy ellenállás van az emberben… a Római Katolikus hitben.

Kép: Egy férfi egy asztalnál áll, majd leguggol, mozdulatai nyomatékosak.

Jézus: Sok emberben azért van ellenállás a Római Katolikus hittel szemben, mert ezt a vallást szigorúbbnak tartják a többiek. Bosszankodva szemlélik a protestánsokat, akik annyiszor házasodhatnak, ahányszor akarnak, akiknél nincs szentmise, bűneiket nem kell meggyónni. Ezek a legnehezebben teljesíthető részei a tízparancsolatnak. A kép azt jelenti, hogy az ilyen ember alacsonyabb szintre kívánkozik a vallásgyakorlat terén.

15.

Hang: Szóródjatok szét.

Hang: Ne szóródjatok szét.

Jézus: Drága választottjaim, hozzátok szólok. Szóródjatok szét a nálatok fejletlenebb szinten élő bűnösök között, és osztogassátok Igéimet. Ne szóródjatok szét, hanem fogjátok meg egymás kezét, és alkossatok egységet, ne irigykedjetek, féltékenykedjetek egymásra, ne hiteltelenítsétek el a másikat, hanem fogjatok össze a lélekmentésben. Cseréljétek ki gondolataitokat és osszátok el örömeiteket és bánatotokat egymás között.

16.

Hang: Én adok feloldozást.

Jézus: A gyóntatószékben ülő pap csak eszköz, fülével Én hallgatlak meg, hangjával Én szólok hozzád, és kezével Én oldozlak fel.

17.

Hang (egyes országok nevei): Németország; Ausztria; Lengyelország

Jézus: Míg Ausztria és Lengyelország a Keresztény értékek megőrzésén gondolkodik és harcol, addig Németország vezetői ezt a nagyon fontos feladatot hátráltatják és akadályozzák.

18.

Hang: Neked megvan.

Kép: Szent István király előttem.

Jézus: Neked megvan a lelkedben az az érzelem, amely sok emberből hiányzik, a hazaszeretet. Úgy nevelődtetek néhány nemzedéken keresztül, hogy internacionalizmusra tanítottak titeket. Szent István királyotok megmutatta nektek nagy hazaszeretetét, mert az akkori Nagy Magyarországot Szűzanyára bízta.

19.

Érzés: A szívem elvágyódik máshová.

Kép: Mintha egy világító holdon ülnék.

Jézus: Kicsi lányom, ha megfáradtál, pihenj meg az Én Szentséges Szívemen.

 

Isten szemével

2018.02.26. 11:50

2018.02.25.

1.

Kép: Egy templom bejárata, ahol Örökimádás folyik, barna színű, gótikus stílusú az ajtó, előtte állok az Úrral, az Úr lenyomja a kilincset

Jézus: Ezzel a képpel fel akartam kelteni a figyelmedet a Szentségimádás fontosságára.

2.

Hang (énekelve): Engedj Uram békében illatozni.

Kép: Egy templomban egy pap a szószéknél állva beszél a mikrofonba.

Jézus: A pap a mai Egyházat képviseli, aki könyörög még időért, haladékért, hogy Isten engedje, hogy az Ige jó illata terjedjen a hívek között.

3.

Hang: Egy gyűlésre hívni tégedet.

Kép: Fehér fény.

Jézus: Szeretném, ha ti kicsinyeim minél hamarabb összegyűlnétek, és beszélnétek a problémákról, kicserélnétek gondolataitokat, megosztanátok egymással örömeiteket. Egy ilyen gyűlésre hívlak meg téged.

4.

Kép: Felülnézetből, egy lámpa fénye alatt egy kisebb méretű, piros négyzet alakú asztal, körülötte ülnek, és megbeszélést tartanak.

Jézus: A keresztényüldözés alatt a hozzám hűséges papfiaim a rejtekben összeülnek, és megbeszélik a rájuk váró feladatokat.

5.

Kép: A magyar parlament egy nagyon díszes termében vagyok, ahol a határozatokat hozzák.

Kép: Rossz döntés hatására, pl: ami a Keresztény hit ellen fordul, leomlik a díszes terem, egy romhalmaz válik belőle. Amikor jó döntést hoznak, az épület nemcsak hogy felépül, hanem ki is díszesedik.

Jézus: Ha nem diadalmaskodik az Igazság, amiért harcol a mai magyar kormány, akkor összeomolhat a nemzet.

6.

Elhangzott: „Az iszlám az utolsó remény.”

Kép: Nagyon kevesen vannak a Katolikus templomban, majd egyre kevesebben jönnek.

Kép: Emberek rejtekben gyülekeznek a hitüket gyakorolni.

Kép: Sokan a templomban, de egy olyan vallást gyakorolnak, amely eddig nem volt.

Jézus: Ha a bevándorlással és iszlámmal szimpatizálók győznének a harcban, a keresztények megfogyatkoznának. Csak bujdokolva mernék vallásukat gyakorolni. Amikor összekeverednek a vallások, újra megtelnek a templomok, de ez nem igazi ökumenizmus, hanem a hamis isten imádása.

7.

Kép: Szent István király arca közelről, dél-kelet felé néz, az orrának és arcának vonása egy határozottságra utal. A Magyar Szent Korona a fején, a kereszt a Korona tetején egyenesen áll, az Ég felé.

Jézus: Szent István a Mennyből szomorúan tekint a muszlimokra, félti országát. Mikor a magyar nemzet a harc végén felemelkedik, a kereszt a Szent Korona tetején egyenesen, az Ég felé áll, és tündöklik a fényben.

8.

A Húsvét megünnepléséről volt szó.

Hang: Felrúgjuk.

Jézus: Az Ortodox vallás azzal, hogy nem egyszerre ünnepli a Húsvétot veletek, felrúgja a Keresztény egységet.

9.

Kép: Egy téren egy galamb álldogál, egy másik galamb közelített feléje észak-keletről. A repülő galamb az álló galambba beleolvadt, eggyé váltak, majd egyetlen egy galamb formájában repültek észak-kelet felé, amerről a repülő galamb jött.

Jézus: A téren álldogáló galamb Magyarország békeszerető engesztelőinek a szimbóluma, a másik fehér galamb a békeszerető orosz nép jelképe, és e két akarat össze fog olvadni, és Oroszország imáitokra megtér.

10.

Hang: Éhesek vagytok.

Jézus: Szegény gyermekeim, kiéheztettek benneteket, nem kaptatok lelki táplálékot, ezért vagytok közömbösek és hitetlenek. Harcoljatok értük, engesztelők.

11.

A gyónás című film: Egy haldokló, rákban szenvedő férfi jött egy fiatal paphoz meggyónni azt, hogy ő megölt egy férfit 20 évnek korábban. Születésnapon volt, éjfélkor vezetett kocsit ittasan, és figyelmetlenségből elgázolt egy fiatal férfit, ki mellett egy kisfiú volt. Ijedtében elhajtott, annak ellenére, hogy a kisfiú könyörgött neki, hogy legalább hívja ki a mentőket. A gyónó férfit nem hagyta a lelkiismerete, és 20 év után bocsánatot akart kérni az elhunyt férfi családjától, és fel akarta adni magát a rendőrségen. A gyóntató pap rájött, hogy a kisfiú ő volt, és azonnal felkavaródtak benne az emlékek. Kivezette a gyónó férfit az oltár elé, és leültette, ő pedig letérdelt, és a Miatyánkot kezdte el imádkozni. Megakadt annál a résznél, hogy: „bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Egy idő után a fiatal pap megnyugodott, és odament a gyónó férfihez, kit meg akart nyugtatni. Azt mondta neki, hogy az apja nem halt meg akkor, de nagyon megsérült, és csak 3 évnek ezelőtt halt meg. Penitenciaként azt adta, hogy a rászorulókon segítsen. Ezzel a gyónó férfi megnyugodott azzal a tudattal, hogy ő mégsem gyilkos. A fiatal pap ezek után bement a szobájába, ahol az édesapja fiatalkori képét tartotta, és bocsánatot kért apjától, hogy hazudott a gyónó férfinak, annak érdekében, hogy a gyónó békében haljon meg.

Gondolat: A történet folytatására gondoltam, az Úr ítélőszéke előtt, amikor a gyónó férfi is, és a pap is meghal.

Kép: Mindketten látják az igazságot az Isten Igazságának tükrében. A gyónó férfi látja, hogy félre lett vezetve. A pap látja, hogy a félrevezetés, még ha jó szándékból is volt, eltér az abszolút Igazságtól, amit Isten képvisel, így büntetésben részesül.

Jézus: Ez a film az embereket félrevezeti, a bűn pártolását mutatja be, pozitív cselekedetet a pap részéről. Ne kövessétek, a hazugság mindig hazugság, akkor is, ha együttérzésből származik.

12.

Arról volt szó, hogy Isten Ábrahámot megkísértette-e, hogy a szeretett fiát égő áldozatként mutassa be, vagy próbatétel volt-e.

Érzés: Az Úr próbára teszi az embert, hogy mekkora áldozatot képes meghozni Érte, annak ellenére, hogy az Úr később beleavatkozik, hogy az ne következzen be. Az Úr meghív valami áldozathozatalra, de az ember az, aki válaszol erre a meghívásra, vagy a meghívásnak eleget tesz, vagy ellenáll.

Jézus: Isten Ábrahámot nem kísértette, hanem próbára tette. Számodra minél kedvesebb dologról mondasz le, annál bőségesebben ajándékoz meg Atyád.

13.

Kép: Ketten beszélgettek álldogálva egy téren, én odamentem hozzájuk köszönteni őket. Az egyikük meglökött a hátamnál, hogy menjek az utamra, mint ahogy a kisgyermeket szokták elküldeni a felnőttek, mert felnőttes témáról beszélgetnek.

Jézus: Ez a társaság világiasabban gondolkodó emberekből állt. Az egyik észrevette, hogy közeledsz feléjük, és elküldött, mert érezte, hogy a lelked magasabb szinten áll, nem vagy közéjük való.

14.

Kép: Arany láncszemek összekapaszkodva, az egyik láncszem kiszakad, kikerül onnan. A két mellette lévő szem próbál összekapcsolódni, de ez az egység mégsem olyan, mint korábban.

Jézus: Nektek engesztelőknek egységben kell lenni. Ha valaki kiszakad közületek, ez az egység megbomlik, és már nem úgy működik, mint azelőtt. Különösen olyankor, amikor egy fontos láncszem marad ki.