Isten szemével

2018.02.12. 04:19

2018.02.11.

1.

Hang: Akkor már nem lesz érdekes.

Kép: Egy csap vagy kútforrás, ahonnan víz szokott folyni, de ebben a pillanatban nem jött víz belőle.

Jézus: Egyszer csak eljön az idő, hogy elhallgatnak prófétáim, választottjaim. Ez akkor fog bekövetkezni, mikor beköszönt a háromnapos sötétség. Akkor ez már nem lesz fontos.

2.

Hang: Átvitt értelemben kell, sok mindent.

Jézus: A képek mindig szimbólumok, átvitt értelemben kell vizsgálni. Sok mindent így mutatok meg neked.

3.

Kép: Egy férfi egy téren áll egy városban, térképpel a kezében. Mintha a térképen az adott tér rajta lett volna, de a valóságban már nem úgy voltak a dolgok. A férfi összegyűri a térképet.

Jézus: A keresztényüldözés közben akkora felfordulás lesz, hogy nemcsak a keresztek tűnnek el a templomokról, hanem teljesen lerombolják azokat. Ezért a hely felismerhetetlenné válik.

4.

Hang: Tudod, hogy meg kell élni naponta.

Kép: Egy nő hozzám beszél, majd akadozva beszél. Becsukja a szemét, kiöltötte a nyelvét, mintha rám nyújtotta volna, de valami betegség miatt, ami miatt ő is szenved.

Jézus: A sok hamis próféta hatására gyermekeim nyelve és értelme is összezavarodik, mert nem tudják, hogy a reformoknak, vagy a hagyományoknak higgyenek-e.

5.

Kép: Egy szökőkút, amelyből 4 irányba szökik a víz: észak-nyugat, észak-kelet, dél-kelet, és dél-nyugat irányba.

Kép: Egy tölcsérszerű örvény, melyből 5 irányba szökik a víz. A felső részében ugyanúgy, mint az előző képen: észak-nyugat, észak-kelet, dél-kelet, és dél-nyugat irányba, az ötödik sugár pedig az örvény alján, lefelé húz.

Jézus: A szökőkút a V4-eket jelenti, akik egységes álláspontjukkal meg akarják teremteni a nemzetek közötti békét, Európa országainak biztonságát és nyugalmát. A tölcsérszerű örvény Brüsszelt, és a nyugat-európai államok vezetőit jelenti, amely minden égtáj felé a migrációt sürgeti, amely le fogja húzni Európát.

6.

Hang: Mennyire vigyáznék rád.

Kép: Egy valaki kezét nyújtja nekem.

Jézus: Őrangyalod azzal van megbízva, hogy őrködjön feletted, de te nem gyakran hívod Őt. Ezért nyújtja feléd segítő kezét.

7.

Hang: Kiharcolni magadnak ezt.

Hang: Harcolj.

Jézus: Az ördögnek nagy a hatalma. Gondolati kísértéseket kapsz tőle. Az a feladatod, hogy harcolj a gondolataid tisztaságáért. Ezt úgy tudod megtenni, hogy az első rossz szónál azonnal hívsz Engem, Szent Mihályt, és Édesanyámat. Ha ezt elfelejted, a kísértések, a rossz gondolatok uralják az értelmedet és szívedet. Harcolj, és mi mindnyájan veled vagyunk.

8.

Hang: Előre haladsz ezzel.

Kép: Fehér tüskék.

Kép: Egy vastagtalpú csizmával rám akarnak lépni.

Jézus: A fehér tüske olyan szenvedés, ami Tőlem való, amit megengedek. Pl: egy betegség, vagy lelki seb. Ha ezt elfogadod, és rögtön fölajánlod, a lelked előrehalad ezzel. Ilyenkor ellenségem nagy dühvel el akar taposni.

9.

Az áldozathozatalról volt szó.

Hang: A nagyobbat…a legnagyobbat.

Értelmemben: Minél nagyobb áldozatot hozunk, annál nagyobb ajándékot ad az Úr.

Jézus: Az áldozatokat ne méricskéld magadban. Minél nagyobb, annál szívesebben hozd meg. A nagyobb áldozat nagyobb érdemeket szerez neked, és a lelkeknek. A kicsi áldozat kisebbeket.

10.

Az életünkben megtörténő apróságokról volt szó.

Érzés: Az apróságok ugyanúgy szükségesek, mint a nagy dolgok. Addig nem teljesül be minden, míg nem teljesülnek be a kis dolgok is.

Hang: Mindennek megvan a helye

Jézus: Az élet tele van közeli és távoli célokkal, kis és nagy feladatokkal. Mindegyikre szükség van, terveim szerint a kis és nagy dolgoknak egyaránt meg van a helye az életedben. Ezért az apró dolgokat sem szabad elhanyagolni.

11.

Hang: Bátor becsületességgel végezzük.

Jézus: Vannak helyzetek, melyek megoldásához bátorság kell, mint pl. lelki testvéreid figyelmeztetése a gyengeségeikre. De ehhez becsületesség is kell, mert magadba kell zárni, nem beszélhetsz róla másnak.

12.

Kép: Egy hullámvonal, amelyet jobbra-balra húztak, ráztak.

Jézus: Sokan azt hiszik, hogy a katasztrófák a természetből fakadnak, és mindig, mióta a világ a világ, voltak. Pedig az igazság az, hogy ezt a sok természeti katasztrófát Atyám idézi elő, hogy felébressze a halott lelkeket. Mégsem tér meg az emberiség.

13.

Hang: Mindjárt fog engem egy pap…

Kép: Egy pap ül és gyóntat, egy másik pap jön, és felváltja őt a gyóntatásban.

Jézus: Ez a hang arra utal, hogy hamarosan be fogják szüntetni a fülbegyónás szentségét, a kép pedig a jelenlegi helyzetet mutatja, ahogy gyóntatnak, és felváltják egymást felszentelt gyermekeim.

14.

Kép: Egy lány kisbaba egy halvány rózsaszín lepedőn vagy takarón ült, játszadozott. Nagyon vidám volt, örült, mosolygott, nagyon kedves volt.

Jézus: Sajnos, a gyermekek nem olyanok, mint régen, mikor köztetek éltem. A 6 éves gyermek, akit példaként emeltem a magasra a tömeg elé, ártatlan, tiszta, és feddhetetlen volt. A mai 6 évesek sokan csúnyán beszélnek, engedetlenek, és végtelenül tiszteletlenek, nem hisznek Bennem. Csak ahogy a képen látod, a csecsemők és az egész kicsiny gyermekek ártatlanok és romlatlanok. Ma csak egy ilyen pici leányt tudnék felemelni elétek azzal, hogy ilyeneké a Mennyek Országa.

15.

Kép: Guadalupei Szűz.

A Szűzanya képen egyes kutatók többek között Mária övénél élő magzat szívhangját észlelték.

Jézus: Édesanyám szemében legnagyobb kincs a gyermek. Ő mindig az élet mellett foglal állást. Meghasad a Szíve az abortuszok láttán.

16.

Hang: A püspöknek… a pápának.

Kép: Egy király ül a királyi trónon, mellette balra a felesége. A királynak el van torzulva az arca, mert nagyon fáj neki valami.

Jézus: A püspöknek elsődleges feladata nyáját az igaz úton vezetni Isten felé. A pápának a Szentírásra, a Szent hagyományokra, és a tanító hivatalara támaszkodva koordinálnia kell a püspököket a tradíciókat követve. A király Én vagyok, a Mellettem ülő az Én Egyházam. Az arcom fájdalmas, mert látom a hanyatlást.

17.

Kép: Valaki rózsás arca, de mégis 3 arcfél volt.

Jézus: Így mutattam meg neked a Dicsőséges Szentháromságot.

18.

Hang: Betöltesz nekem valami célt.

Jézus: Minden embernek van rendeltetése a Földön.

19.

Hang: Bepótolhatatlan a szereteted.

Jézus: Minden ember szeretetére szükségem van. Mindenki másképpen szeret Engem. A te szeretetedet sem tudja senki más pótolni.

20.

Kép: Egy nagy csomó.

Kép: Emberek ülnek kupac ruhák mellett, kint a szabadban.

Jézus: A migráció Európára nézve egyelőre megoldatlan problémát jelent.

21.

Kép: Egy mocsár, halak úszkálnak benne, melyeket ki kell fogni.

Érzés: A mocsár a mai világot jelenti.

Jézus: Nemcsak Péterre vonatkozik, hogy „emberek halászává teszlek téged”. Minden embernek az a dolga, hogy miután saját lelkét rendbe tette, mentse a lelkeket, mint Péter tette.

22.

Kép: Egy lány, kint a földeken, felperzselt fák között, fél-sötétben próbál menekülni, elrejtőzni valakik elől

Jézus: Ez a lány jelképe a menekülő keresztényeknek, akiket üldöznek.

A bejegyzés trackback címe:

https://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr4113678770

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása