Isten szemével

2017.07.23. 12:46

2017.07.22.

1.

Gyógyító és szabadító lelki nap volt, ahová vendég papok is meg voltak hívva. Aznap este volt egy koncert a fővárosban. Egy olyan külföldi előadó volt, aki nem Istennek szolgált, hanem inkább az ellenségnek. A papok közösen imádkoztak értük, az Úr szabadító és gyógyító sugarát és erejét küldték a helyre, ahová a koncertet tervezték, hogy a hallgatóság lelke ne károsodjon.

Kép: Egy aranyos színű, áttetsző búra vette körül a hallgatókat, és a helyet. Ahogy a zene hatására jöttek elő a gonoszok, sok gonosz lélek a búra falának ütközött, és nem, vagy kevésbé tudtak a lelkekre hatni.

Kép: Az előadóművész térdre kényszerült.

Jézus: Amilyen mértékben sokasodik a bűn a Földön, olyan mértékben terjed az Isteni kegyelem. Az Én erőm messze fölülmúlja a sátánét. A vendégpapok buzgó és lelkes imája térdre kényszerítette a sátánista énekest, mintegy megakadályozva, hogy valami nagy bajt okozzon a résztvevő közönségnek.

2.

Hang: Hét szigonnyal megvédjük a helyzetet.

Kép: Egy férfi arca, ki ezt mondta.

Jézus: Szent Mihály így szól: Mi Arkangyalok heten vagyunk. Ne féljetek gyermekeink, mert mindegyikünk kezében ott a fegyver, amellyel megvédünk benneteket a megpróbáltatások idején. Forduljatok Hozzánk bizalommal.

3.

Kép: Valamit két részre szakítanak.

Jézus: Közeledik az ideje annak, hogy két út marad mindenki számára, az antikrisztus útja, vagy az Oltáriszentség Édesanyámmal. Harmadik út nincs. Ezzel az emberiség kétfelé szakad.

4.

Kép: Egy közeg, víz. Jobb oldalról vér kerül bele, majd szétoszlik a vízben, felülről pedig valami más jut bele.

Jézus: A víz az emberi lélek szimbóluma, a vér az ő felajánlott szenvedése, és ami felülről árad a lélekbe, az Én kegyelmem.

5.

Hang: Megmutatom neked, hol vannak Krisztus királyai.

Jézus: Őrangyalod így szól: Gyere, megmutatom neked, hogy az Égben hol helyezkednek el Krisztus királyai, akik a legnagyobb dicsőséget érték el. Rögtön a Szeráfok után következnek, és ezek a vértanúk: a fehér és piros vértanúk, és a szüzek.

6.

A jó pásztorról szóló példabeszéd.

Kép: Bárányok egy akolban, a kerítést lassan kezdik lebontani, mintha egyes bárányok megrészegedtek volna valamivel, már nem látszanak józannak.

Jézus: Az akol az Egyház, a bárányok ti vagytok, a hívek. Ellenségem, a gonosz kívülről leselkedik rájuk, és rombolja a kerítést. Hazug, álnok szavaival egyeseket megrészegít, és elcsábít.

7.

Kép: Egy valaki egy fehér piramisban halad felfelé, a csúcs felé. Egy idő után visszatér a mélybe, hogy másoknak is segítsen.

Jézus: A piramis nem más, mint a lélek fejlődésének útja. Alul vannak a frissen megtértek, akik még küszködnek a halálos bűnök ellen. Feljebb, középen nagyon sok gyermekem halad fölfelé, akik a bocsánatos bűnök ellen harcolnak. Legfelül a teljes tisztaságra törekvők igyekeznek elérni az életszentséget, amely a piramis csúcsa. Ők nemcsak önmaguk lelkére gondolnak, hanem vissza-visszatérnek az út elejére a mélybe, és megértő szeretettel támogatják a botladozókat.

8.

Kép: Egy drapp színű virág a mennyezeten.

Jézus: A drapp virág a földhöztapadt, Isten nélkül élő ember jelképe. A drapp mennyezet azt szimbolizálja, hogy el van zárva a lelke a fényes, boldogító túlvilágtól.

9.

Kép: Egy fehéres halványsárgás tölcsérvirág néz lefele, mintha egy szalagra lenne felakasztva.

Kép: Egy mennyezetre sok szalag van felragasztva, amelyen egy-egy lefelé néző tölcsérvirág függ.

Jézus: Az Én választottjaim nemcsak saját maguk lelkével törődnek, hanem lehajolnak az elmaradottakhoz, és mint megannyi csengettyű hirdetik nekik az Igémet.

10.

Amikor ima hangzik el.

Kép: Egy hullámzó tenger, amely partjára kiülnek a lelkek. Alig várják, hogy a hullám elérje őket, mert enyhülést hoz számukra.

Jézus: A lelkekért mondott imáid soha nem vesznek kárba. Kegyelemmé alakítom, és elküldöm azoknak a felebarátoknak, akiknek a lelke várva várja segítségedet.

11.

Hang: A titokzatos koldus.

Kép: Egy barlangban, vagy alagútban egy szerzetes járkál gyors léptekkel fel-alá, kapucnival a fején.

Jézus: A titokzatos koldus annak a szerzetesnek a típusa, aki még nem találta meg a helyét az Egyházszakadás idején. Nem tudja, melyik utat válassza. Fél az Igazság mellé állni, fél az üldöztetésektől, de ugyanakkor szeretne az Én hűséges gyermekem maradni.

12.

Amikor olyanokat kell meghallgatni, akik terhünkre vannak, csipkelődnek, panaszkodnak.

Jézus: Drága gyermekem, végig kell hallgatnod a kellemetlen, érzékenykedő, panaszkodó gyermekeimet, de ha a beszédjük valami bűnt rejt magába, pl: szeretetlenséget, vádaskodást, ítélkezést, túlzott önsajnálatot, akkor a végén bátran meg kell mondani, hogy mi az, ami részéről bűn volt a beszélgetésben.

13.

Érzés: Amikor az Úr keresztet ad, akkor erőt is ad annak elviseléséhez.

Jézus: Nagyon kevés az olyan gyermekem, aki képes arra, hogy keresztet kérjen. A kereszttel növelem a szenvedés elviseléséhez az erőt.

14.

Hang: Tisztázni ezeket a köveket.

Hang: Nem túl bonyolult.

Jézus: Minden ember életében vannak terhek (kövek), melyeket cipelnie kell: egy nehéz férj, egy igazságtalan főnök, egy fárasztó, raplis öreg beteg a házban, egy rakoncátlan gyermek, stb, és ezeket a szívedben és értelmedben tisztázni kell. Abból kell kiindulni, hogy egyik sem véletlen. Minden a te lelki fejlődésedet szolgálja. Így, már nem is olyan bonyolult a megértése.

15.

Egy oltárképen: Noé bárkája, amikor az állatok vonulnak be a bárkába, fehér galamb a bárka felett.

Érzés: Mi most kapaszkodunk fel az Egyház bárkájára, mert közeledik a vihar és a megpróbáltatás.

Jézus: Egyházatok nem vész el, csak megtisztul. Maradék népem felszáll az Egyház bárkájára, és az Én kiválasztott, legbátrabb pap fiaim vezetésével megindul az üdvösség útján. A fehér galamb Én vagyok, aki elhozza nektek az Új Világot.

16.

Lehallgatások lehetősége a templomokban.

Jézus: Ne féljetek ettől, mert az Én legbátrabb papjaim akkor már nem a nyilvános templomokban fognak gyóntatni, hanem pincékben, lakásokban, barlangokban, stb.

17.

Egy alkalommal egy pap a tengerparton tartotta a szentmisét a híveknek, kivitte oda az oltárt, és a szentmise megtartásához szükséges egyéb kelléket.

Jézus: A szertartás a fontos, és nem a hely. A szentmise, akár a természetben van, akár a templomban, akár egy lakásban, egyaránt az Én szenvedésemnek és kínhalálomnak megújulását tartalmazza.

18.

Kép: Legfelül van a Szentháromság trónja, alatta bolygók és pályáik, és kép legalján van a Föld.

Jézus: Isten mindennek a Teremtője, és az Ura. Ő teremtette a naprendszereket, az egész világűrt, és így, magát a Földet is.

19.

Olvastam: Ádám és Éva történetéről volt szó: A bukás után a sötétség az elrejtőzés kényszere miatt állandósult a Földön.

Érzés: Ha hívjuk a Fényt, a Fény jön, de ha nem hívjuk, akkor nem jön. Vannak olyanok, kik azt mondják: Én is elvagyok, és Isten is a saját világában.

Jézus: Az áteredő bűn miatt beleivódott minden ember lelkébe a hajlam a bűnre, és a bűn, mint sötétség rátelepedett, és állandósult a Földön. Ezt a sötétséget el lehet oszlatni a Világossággal, amelyet ti emberek kegyelem formájában Tőlem kaptok. Csak hívjatok, és segítek nektek. Megtöröm a bűn hatalmát a Földön.

20.

Hang: A szeretet áldozattal jár.

Hang: Áldozattal kezd.

Hang: Az Élet Igéivel kezd.

Jézus: Nem elég, ha az ember óvakodik a bűnöktől, hanem naponta gyakorolni kell az áldozatot. Csak az képes erre, akiben nagy a szeretet. Az áldozaton kívül nagyon fontos, hogy nap mint nap keresd a kapcsolatot az Én Igémmel. Akár a Szentírás olvasásával, akár a napi szentmisén, az Evangélium hallgatásával. Ez táplálja a lelkedet.

21.

Hang: Betervezett dolgok.

Kép: Jézus torinói leples arca.

Kép: Egy térkép útvonalakkal. Olyanok, melyek a jövőben kellene, hogy beteljesüljenek.

Jézus: Minden emberrel terveim vannak. Élete minden perce meg van tervezve Nálam. De mivel szabad akaratotok van, nem mindig haladtok az Én elképzelésem útjain.

A bejegyzés trackback címe:

http://uzen.blog.hu/api/trackback/id/tr7912701235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.